Szolnok Megyei Néplap, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-29 / 125. szám
XXVIII. évf. 125. sz. 1977. május 29., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Kádár János Olaszországba látogat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja Giulio Andreottinak, az Olasz Köztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására a közeljövőben hivatalos látogatást tesz Olaszországban. Időarányos tervteljesítés Biztató helyzetkép három üzemben Mivel januártól egyenletes ütemben termelnek, elejét vették a félév vége előtti hajrának, - ezt tanúsítják azok a jelentések, amelyeket a megye hároii^ ipari üzeméből, illetve szövetkezetéből kaptunk. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszeletére indított munkaverseny hatékonyan segíti az idei - a tavalyinál nagyobb - termelési célkitűzések teljesítését. Az Alumíniumárugyár tiszafüredi gyáregységében az év első öt hónapjának 56 milliós tervezett termelési értékét annak ellenére teljesítik, hogy a szükségesnél huszonöttel kevesebb a munkáslétszám. A hiányzó munkáskezeket a munkaidő jobb kihasználásával pótolják. Ezt igazolja, hogy a múlt év hasonló időszakához képest az állásidő 37 százalékra csökkent, s ez mintegy négyezer óra megtakarítást jelent. Edények exportra A füredi gyár a megye jelentős exportáló üzeme. Az év első öt hónapjában 22 millió forint értékben edényeket és egyéb termékeket exportált. Ez a teljesítmény megfelel az éves exportterv időarányos részének. A jubileumi munkaversenyben résztvevő 22 munkabrigád arra törekszik, hogy egész évben tartsa ezt az ütemet, mert így elkerüli a korábbi évben előforduló év végi torlódásokat. Az egész évre szóló versenyvállalás többek között tartalmazza a belső tartalékok ésszerű felhasználásával a vállalati hatékonyság 15 százalékos növelését. A hasznos munkaidőalap bővítésével növelik az élő munka hatékonyságát, a fizikai dolgozók legalább ötven százalékát teljesítménybérben foglalkoztatják. A tőkés és a szocialista exportot 20 százalékkal növelik az év végéig. A termelékenység növelésével A Szerszámgépipari Művek karcagi gyárában is szép termelési sikereket jegyeztek fel az év eddig eltelt időszakában. A huszonnyolc szocialista brigád 328 tagjának példamutató helytállásával eddig minden hónap időarányos tervét túlteljesítették. Január l-től április végéig több mint 3 millió forint értékű tervtúlteljesítést értek el. Ez a teljesítmény különösen akkor értékes, ha figyelembe vesz- szük, hogy a többlettermelés háromnegyedét a termelékenység növekedésével érték el. Az üzemben úgy számítják, hogy az első félév termelési produktuma mintegy 5.3 millió forinttal túlszárnyalja az előirányzatot. Új szárítóberendezés A jászberényi Műszeripari Szövetkezet 1977. évi tervében jelentős helyet foglal el a szocialista export növelése, továbbá a hűtőgépgyári kooperációs megrendelések teljesítése. Ennek a célnak a szol. gálatába állították a szövetkezet szocialista munkaversenyét is. Az év első öt hónapjának eredményeit vizsgálva megállapítható, hogy a Hűtőgépgyár megrendeléseit ütemesen teljesíti, e téren nincs lemaradás. A szerződéseknek megfelelően a szocialista export-megrendelésnek teljesítésére az év harmadik és negyedik negyedévében kerül sor. Az exportszállítások előkészítése is jó ütemben halad. A külföldi megrendelők igényeinek kielégítése a tavalyinál nagyobb helytállást követel meg, mert a szövetkezet exportterve is 6—8 millió forinttal nőtt. A jászberényi műszeripari termékek iránti növekvő vásárlói igény nem véletlen, hisz az idei BNV-n vásárdíjjal tüntették ki azokat a berendezéseket, amelyeket a telefonkábelek beázás elleni védelmére, továbbbá a kábelhibahely behatárolására lehet felhasználni. A Műszeripari Szövetkezet új terméke a préslevegős szárítóberendezés. A termék piaci igényeinek felmérése és a gyártási mennyiség meghatározása most van soron. E. S. NAP MINT NAP ÚJAT, KORSZERŰBBET, GAZDASÁGOSABBAT A termelési rendszerek előnyeiről és a megye mezőgazdasága előtt álló feladatokról 3. oldal GYÁSZ Fekete Gyula novellája 4. oldal AZ EN ÉDESAPÁM Mi lesz a gyerekből? Orvos? lakatos? óvónő? asztalos? KINCSÜNK, GONDUNK A HOLT-TISZA Mikor lesz a szolnokiaké az Alcsi-szigeti Holt-Tisza? 5. oldal Szimfonikus zenekarok fesztiválja Szolnokon Ismét országos fesztivál házigazdája Szolnok. Három napon át kilenc nem hivatásos szimfonikus zenekar lép pódiumra, mutatja be műsorát a megyeszékhely zenekedvelő közönségének, verseng a nívódíjakért. A fesztivál megnyitóján a Ságvári Endre megyei Művelődési Központban tegnap este hat órakor, Sípos Károly, megyei tanácselnök-helyettes köszöntötte a megjelenteket. Beszédében többek között szólt arról, hogy az utóbbi években a városban egyre magasabb színvonalú zenei élet bontakozott ki, megnövekedett a hangversenylátogatók száma. A zene ma már valóban mindenkié, teljesebbé, boldogabbá teszi életünket; nélküle szegényebbek lennénk. A megnyitó után elsőként a szolnoki Szimfonikus Zenekar mutatta be műsorát a szakemberekből álló zsűri előtt — amelynek elnöke Farkas Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző, — majd a salgótarjániak és a debreceniek léptek pódiumra. A fesztivál ma a szabolcsi, a veszprémi, a békéscsabai^ az egri, a kecskeméti, valamint a Pénzintézetek Központi Szimfonikus Zenekarának bemutatójával folytatódik. Holnap, a találkozó utolsó napján a zenekarvezetők szakmai tanácskozáson vesznek részt, majd este a Szigligeti Színházban átadják a legsikeresebben szereplő zenekaroknak a nívódíjakat, s ezt követően gálaműsor zárja a fesztivált. i.' KGST TANÁCSKOZÁS A KGST Valuta- és Pénzügyi Állandó Bizottságának 32. ülése Miskolc—Tapolcán befejezte munkáját. A KGST országok és Jugoszlávia pénzügyminiszterei megvitatták a szocialista integráció valutá ris rendszerének időszerű kérdéseit. Áttekintették a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank és a Nemzetközi Beruházási Bank tevékenységét. Egyezményt készítettek elő a természetes személyek jövedelme és vagyona kettős adóztatásának elkerüléséről. HONISMERETI AKADÉMIA több mint félmillió forintértékű munkát a Városgazdálkodási Vállalat dolgozói végezték el. Az épület átadása a napokban megtörtént, hétfőtől ismét a régi, de megszépült székházban kezdik meg munkájukat a pártbizottság dolgozói. Tegnap a tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezetben tartották Szolnok megye termelőszövetkezeteinek és állami gazdaságoknak öntözőszakmunkás versenyét. A fiatalok először a Lenin Termelőszövetkezet központjában elméleti felkészültségből mérték össze tudásukat, majd a déli órákban a termelőszövetkezet területén lévő különféle öntözőberendezéseknél, a gyakorlati képességükről tettek tanuns.'' got. A zsűri, amely a Vízüg i Igazgatóság és a kunhegyesi Szakmunkásképző In ézet szakembereiből állott nehéz helyzetben volt, mert á jók közül a legjobbakat kevés különbséggel lehetett kiválasztani. A versenyből a négy elsőnek kikerült öntözőszakmunkás csoportot juttatták tovább az országos vetélkedőre, amelyet két hét múlva ismét Tiszaföldváron a Leijin Termelőszövetkezetben tartanak meg. Képünkön az egyik versenyző brigád a Rain-Roll öntözőberendezést állítja üzembe. Fotó: Cs. F. Július 25—30. között Győrött rendezik 'meg az ötödik országos 1 honismereti akadémiát, [a honismereti szakkörvezetők legmagasabb fórumát. Az egyhetes esemény- sorozatra mintegy 120 résztvevőt várnak az ország minden részéből a Kába-parti városba. A tanácskozás témái Győr illetve a megye jellegzetességeihez kapcsolódnak. ISMÉT A RÉGI ÉPÜLETBEN Befejeződött Karcagon a városi pártbizottság épületének teljes felújítása. Á EGYÜTTMŰKÖDÉS A Szolnoki Cukorgyárnak tavaly a törökszentmiklósi Béke \Tsz három, a túrkevei Vörös (Csillag Tsz hat hektár területet adott át répaátvételi állomás létesítésére. Jó ez a gazdaságoknak is, mivel egy központi fielyre kell szállítani a felszedett répát, iEzenkívül a tsz-ek — az átvételi időszak után — terményeik tárolására is igénybe vehetik a területet. Segít a gyár abban is, hogy ezeken az állomásokon priz- mázó gépekhez jussanak a Tegnap - Szolnokon elsőként - a Beloiannisz úti általános iskola 703. számú Damjanich János úttörőcsapatának pajtásai sorakoztak kisdobos- és úttöröavatásra. A Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság KISZ-bizottságának képviselője mondott avatóbeszédet, majd elhangzott a gyerekek és az avatószülők fogadalomtétele. Ezután felkötötték a kék és piros nyakkendőket. Az ünnepség délután szolidaritási karnevállal folytatódott. Kisdobosok és úttörők ünnepélyes fogadalomtétele Csapatkitüntetések átadása Tegnap és ma megyénkben hat és fél ezer első osztályos kisdiák nyakába kötik a kék nyakkendőt és csaknem hatezer negyedikes teszi le az úttörők fogadalmát. A hagyományos gyermeknapi avatóünnepségeken répatermelő gazdaságok. A gépet összeszerelik és üzembe helyezik, gondoskodnak a szakemberek kiképzéséről. Az idén (a gyár szervezésében indított tanfolyamon tizennyolc tsz-dolgozó szerezte meg a gépek kezeléséhez szükséges „jogosítványt”, tizenegyen pedig a réparakodógépek kezelését tanulták meg. AZ ÉLELMISZERTÖRVÉNY BELKERESKEDELMI VÉGREHAJTÁSA A Belkereskedelmi Miniszter rendeletet adott ki a múlt évben életbelépett élelmiszertörvény végrehajtásáról. A Magyar Közlöny 40 számában közétett jogszabály az élelmiszertörvényből az élelmiszerkereskedelemre és a vendéglátásra is érvényes rendelkezésen alapul, kiegészíti az élelmiszerforgalmazás korábbi szabályait. EGY MONDATBAN — A vízilabda OB I-ben tegnap játszották le Szolnokon az OSC—Szolnoki Vízügy találkozót, amelyen az orvosegyetemisták 7:3 arányban győztek. adják át minden évben a kiváló úttörőmunka elismeréseit, erre most is sor kerül. A KISZ Központi Bizottsága által adományozott vörös selyemzászló-szalagot tegnap délután már átvette a kisújszállási Arany János úttörőcsapat a város főterén rendezett kisdobos- és úttörőavatáson. Velük egyidő- ben kapta meg a KISZ megyei bizottságának vándor- zászlaját a tiszafüredi Kilián György csapat, a Kossuth úti iskola úttörői. Ma, a délelőtti órákban Szolnokon Szabó László, az Oktatási Minisztérium főosztályvezető helyettese, a Magyar Úttörők Szövetsége titkára adja át a Rákóczi úti általános iskola Szemjonov kapitány úttörőcsapatának a KISZ KB vörös selyemzászló kitüntetését. Ekkor veszi át a kiváló úttörő munkáért zászlócsillagot és oklevelet a jászkiséri Vasvári Pál csapat is. További tizenegy csapat a Magyar Úttörők Szövetsége megyei elnökségének dicsérő oklevelét kapja. Több városban — Karcagon és Mezőtúron is — ösz- szevont ünnepségen avatják a város kisdobosait és úttörőit. Sok kerül az ünnepségeken a .legjobban tanuló, dolgozó nyolcadikos úttörök KISZ-taggá avatására is. Az ünnepségek után me- gyeszerte majálisokkal, játék- és sportrendezvényekkel folytatódik a gyermeknapi program. — re —