Szolnok Megyei Néplap, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-08 / 82. szám

1977. április 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP V Szolnok megye 1976. évi legjobb sportolói i Már hagyomány, hogy ha­zánk felszabadulásának ün­nepe alakalmából megvá­lasztják Szolnok megye leg­jobb sportolóit. Az idén a ki­tüntető cím elnyerésére 59 javaslat érkezett, s a Szol­nok megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivata­la, a Szakszervezetek Szolnok megyei Tanácsa valamint a KISZ Szolnok megyei Bizott­sága közülük választotta ki azt a 34 sportembert, akit méltónak ítélt a címre. A leg­jobb sportolók rangsorában az első három nyerte el Pa­taki Béla grafikusművész al­kotását, az emlékplakettet, a többiek pedig oklevelet kap­tak. A versenyzők edzőit ugyancsak oklevéllel jutal­mazták illetve az első helye­zettek trénerei tárgyjutalom­ban is részesültek. Szolnok megye 1976. évi legjobb sportolói, felnőttek férfiak: 1. Deme József, a Szolnoki Vízügy-Dózsa kaja- kozója (olimpiai 5. hely a K—2500 méteren és 8. hely a K—4 1000 m-en, a magyar országos felnőtt bajnokságon ezüstérem a K—1 500 m-en; edzője: Nagy György) 2. Hü- se Károly, a Szolnoki MHSZ ejtőernyőse) a világbajnok­ságon 5. hely egyéni stílus­ugrásban és összetettben, 4. hely csoportos célbaugrás- ban; e.: Furkó Kálmán), 3. Varga József, a Szolnoki MHSZ ejtőernyőse) a 4. he­lyezett világbajnoki csapat tagja, a magyar nemzeti baj­nokság stílusugró bajnoka, az összetett verseny győztese, 1976. magyar bajnoka; e.: Furkó Kálmán) 4. Pintér Ist­ván, a Szolnoki Vízügy-Dó- zsa vízilabdázója, (edzője: Urbán Lajos), 5. Paróczai András, a Szolnoki MÁV at­létája) e.: Balasi Péter), 6. Ambrus Mihály, a Honvéd Szabó L. SE sportlövője (e.: Busi Sándor). Nők: 1. Szat­mári Irén, a Szolnoki MHSZ ejtőernyőse (a magyar nem­zeti bajnokság stílusugró bajnoka, az összetett verseny ezüstérmese, a vb-csapat tag­ja; e.: Furkó Kálmán), 2. Né­meth Erzsébet, a Honvéd Ki­lián FSE tollaslabdázó ja (a magyarbajnok páros tagja, egyéni bronzérmes; e.: Eglert István), 3. Gyöngy Ibolya, a Szolnoki MÁV atlétája (az országos bajnokság 6. helye­zettje, a 100 m-es síkfutás­ban, az 5. helyezett 4x100-as és a 6. helyezett 4x200-as váltó tagja; e.: Barna István) 4. Molnár Rozália, a Szolno­ki MÁV atlétája (e.: Barna István). Ifjúságiak, fiúk: 1. Tiger Tibor, a Szolnoki MÁV birkózója (ifjúsági és junior magyar bajnok, az IBV 5. he­lyezettje, a varsói és szófiai nemzetközi versenyen 5. hely, a budapestin 2 első hely, az ifjúsági-junior ranglista első helyezettje; e.: Kiss József), 2. Egri Gyula, a Szolnoki MÁV atlétája (országos és vidéki diszkoszvető bajnok, a magyar utánpótlás és ifjúsá­gi válogatott tagja; e.: Ko­csis István), 3. Bozsó Sza­bolcs, a Szolnoki Vízügy-Dó- zsa vízilabdázója (az orszá­gos ifjúsági bajnokságot nyert csapat tagja, többszö­rös ifjúsági és junior válo­gatott; e.: Bozsó István), 4. ifj. Englert István, a Hon­véd Kilián FSE tollaslabdá- zója (e.: Englert István), 5. Ecseki Tibor, a Szolnoki MÁV atlétája (e.: Balasi Pé­ter), 6. Bors László, a Szol­noki Vízügy-Dpzsa vízilabdá­zója (e.: Bozsó István). Lá­nyok: 1. Fazekas Beáta, a Szolnoki MÁV atlétája (tá­volugrásban országos bajnok, az IBV 5. helyezettje, az or­szágos felnőtt bajnokság 4. helyezettje, a 4x100 m-es aranyérmes váltó tagja, az országos bajnokság ezüstér­mese ötpróbában, 21 olimpiai pontot gyűjtött; e.: Barna István), 2. Mizsei Ilona, a Le­hel SC atlétája (az országos mezei futóbajnokság győzte­se, az országos ifjúsági baj­nokság bronzérmese 1500 m- en, 5. helyezettje 800 m-en, az IBV 9. helyezettje, a fe­dettpályás ob. aranyérmese 1500 m-en; e.: Magyar Ist­ván), 3. Dargai Éva, a Szol­noki MTE tollaslabdázója (az ifjúsági tízek bajnoka, az if­júsági válogatott első számú játékosa, a felnőtt válogatott keret tagja, a magyar ifjúsá­gi ranglista első helyezettje; e.: Arnóth Zoltán), 4. Juhász Erzsébet, 5. Molnár Judit, 6. Varga Elvira valamennyien a Szolnoki MÁV atlétái (ed­zőjük Barna István ill. Bala­si Péter). Serdülők, fiúk: 1. Törőcsik József, a Szolnok városi Sportiskola atlétája (a 100 m-es síkfutás ranglista vezetője, a vidéki és országos bajnokságon első, második és negyedik helyet szerzett, a vidéki és országos bajnok öt­próba csapat tagja: e.: Fuchs Géza), 2. Szalai József, a szol­noki 605. DSK atlétája (ötpró­bában országos egyéni baj­nok és az aranyérmes csapat tagja, a 300 m-es gátfutás­ban országos második helye­zett, a 400 m-es futásban 5. helyezett; e.: Kocsis István), 3. Földi László, a Szolnoki Vízügy-Dózsa vízilabdázója (az országos serdülő és ifjú­sági bajnokságot nyert csa­pat tagja, az ifjúsági váloga­tott keret tagja; e.: Hasznos István), 4. Tóth Csaba, a Szolnoki Vízügy-Dózsa vízi­labdázója (e.: Hasznos Ist­ván), 5. Győri László, a Jász­apáti Szöv. SE atlétája, (e.: Fejér Sándor), 6. Farkas Jó­zsef, a Mezőtúri AFC ökölví­vója (e.: Dachgr József). Lá­nyok: 1. Szűk Beáta, a Szol­nok városi Sportiskola atlé­tája (a 100 m-es síkfutásban területi, vidéki és országos bajnok, az ob negyedik he­lyezett csapatának tagja, if­júsági válogatott kerettag; e.: Balasi Péter), 2. Donkó Il­dikó, a Lehel SC atlétája (tá­volugrásban országos bajnok, négypróbában bronzérmes; e.: Magyar István), 3. Barna Júlia, a Szolnok városi Sport­iskola atlétája (az ob 3. és 4. helyezettje, az ezüstérmes négypróba-csapat tagja, a nemzetközi úttörőolimpia 60 m-es síkfutásának győztese, és csúcstartója az úttörő­olimpia négytusa bajnokcsa­patának tagja; e.: Fuchs Gé­za), 4. Polónyi Zsuzsanna, az MHSZ-KÖTI VlZIG könnyű­búvára (e.: Török György), 5. KÁncz Edina, a Szolnoki Vízügy-Dózsa úszója (e.: Szarvas András), 6. Kozák Ildikó, a Szolnok városi Sportiskola atlétája (e.: Fuchs Géza). KÉZILABDA Váratlan pontvesztés NB I. B női: Tisza Cipő SE— Dunaújvárosi Kohász 14:14 (8:4), Martfű: 300 n. v.: Andriska, Nagy. Tisza Cipő: Gyuros — Síposné (1). Csorda, (2). Keli- ger (4), Juhász (0). Filákné, Miklósi (1). Nagyné, Novák, Geller. Balázs. Az első félidő­ben a martfűiek jó játékkal négygólos előnyt szereztek. Szü­net után l0:4-es vezetésnél azonban fokozatosan visszaestek és a vendégek előbb felzárkóz­tak, majd időntúli büntetőből sikerült kiegyenlíteniük. A ha­zaiak sok technikai hibával ját­szottak és büntetőt is hibáztak. A Néplap 15. heti totótippjei 1. KKFSE—MÁV DAC x X 12 2. SZMTE—Ganz-M. 111 3. Szeksz.—Szív. M. 12 12 x 4. Debrecen—BVSC 111 5. Budafok—Komló 12 x 12 6. Záhony—DMTE x 12 x 7. Rudab.—N.-bátony 12 x 12 8. Borsodi B.—Gyöngyös 111 9. Saig. KSE—K.-bacika 2 2 2 10. Fiorentina—Juventus x 12 x 11. Foggia—Lazio 12 x 12 12. Genoa—Milán 111 13. Róma—Napoli x 12 x Pótmérkőzések: 2, l, l. Ifjúsági egyéni ökölvívó-bajnokság A várt színvonal elmaradt Á Pécsi VSK nyerte a pontversenyt Papp László háromszoros olimpiai bajnok gratulál a papír­súlyban dobogóra került fiataloknak. (Fotó: Novák) Hírek — RÖPLABDA, NB II. fér­fi: Tiszamenti Vegyiművek— Kossuth KFSE 3:0 (12, 9, 11), Szolnok. Szolnoki TITÁSZ— Nyíregyházi MGF 3:2 (4, —11, —I, 13, 11), Nyíregyhá­za. * * * — TEKE, NB II. férfi: Szolnoki Honvéd Gyulai SE— Miskolci ÉMTE 5:3 (2497: 2484 fa), Szolnok. Özdi Ko­hász—Szolnoki MÁV 6:2 (2579:2487 fa), Ózd. Szolnoki MÁV—Vasas Ikarusz 7:1 (2632:2379 fa), Szolnok. A megyeszékhelyen megrende­zett Április 4 kupaversenyt a Szolnoki Honvéd Gyulai SE nyerte a Szolnoki MÁV I. és II. előtt. * * * — ASZTALITENISZ, NB II. férfi: Nagykálló—Lehel SC 14:11, Nagykálló, győz: Kovács, Sipcsei (4—4), Vaj­da (3) Pete (2),, Vajda (1) ill. Reisz (5), Szarvas, Gyurkó (2—2) Hájos, Záhonyi (1—1). A hagyományos debreceni felszabadulási emlékverse­nyen a Honvéd Kilián FSE versenyzői egy első és két második helyezést értek el. A Szegeden rendezett orszá­gos egyetemi és főiskolai baj­nokságon Berta Zoltán (HK FSE) bronzérmet nyert. A Honvéd Kilián FSE verseny­zői eredményesen szerepel­tek Budapesten is, a főváro­si felszabadulási emlékverse­nyen. * * * — TOLLASLABDA, nem­zetközi felszabadulási em­lékverseny. A Honvéd Kili­án FSE tornacsarnokában a teljes magyar élgárdán kívül lengyel versenyzők is pályá­ra léptek a kétnapos viada­lon. A szolnokiak eredmé­nyei, férfi egyes: 3. Englert, Papp. Női egyes: 3. Németh (valamennyi HKFSE). Női párps: 1. Németh—Bödecsné (HKFSE—Hatvan). Vegyes­páros: 1. Englert—iBödecsné (HKFSE—«Hatvan). * * * — HOLNAP mezei futó­versenyt rendez a Szolnok városi tömegsport bizottság. A versenyt 9.30-tól bonyolít­ják le a Besenyszögi út men­tén, a rádióadó melletti te­rületen. Háromtagú női—fér­fi csapatok nevezhetnek a helyszínen is. Szerda este befejeződött Szolnokon a Magyar Nép- köztársaság 1977. évi ifjúsá­gi egyéni ökölvívó bajnok­ságának országos döntője. A tiszaligeti sportcsarnokban a 11 súlycsoportban csak 10 döntőt rendeztek, mivel a nagyváltósúlyban Kocska el­lenfele sérülés miatt nem állt ki. A 800 főnyi közönséget nem hozták tűzbe szikrázóan kemény,izgalmas összecsapá­sok. A színvonal elmaradt a várakozástól. Az első há­rom súlycsoportban például egyértelmű, 5:0-ás pontozá­sos győzelmet arattak a baj­nokok, s mindössze a lég­súlyú Gólyák—Lipódi mér­kőzés hozott kiemelkedő küzdelmet. Szoros párharcot csak a pehely- és könnyű- súlyban hozott a döntő, amelyeken egyaránt 3:2 ará­nyú pontozásos győzelem született. A kisváltósúlyban Torma, bár 5:0-ra nyert, alaposan megizzadt a győ­zelemért. Váltósúlyban az addig is elég mérsékelten öklöző Csjef a második me­netben Borók jobbegyenesé­től találva földre került és sérülése miatt nem is került sor harmadik menetre. A középsúlyú Somogyvári már az első menetben feladni kényszerült a harcot, akár­csak a nehézsúlyban Magyar L. is. A félnehezsúlyban Be­csei döntő fölénnyel szerez­te meg a bajnoki címet a harmadik menetben. Szolnok megyét nyolcán képviselték a bajnokságon. A Szolnoki MTE versenyzői közül a könnyűsúlyú Búzás Ferenc, a nagyváltósúlyú Vallyon Béla és a középsú­lyú Rimóczi János már az első napi selejtezőkön kies­tek, Szonda Kálmán viszont a harmatsúlyban megszerez­te a bronzérmet. A szolnoki 605. DSK fiataljai, Pintér Ferenc ugyancsak az első napon szenvedett vereséget a nagyváltósúlyban. A me­zőtúri pehelysúlyú Csató Sándor és a könnyűsúlyú Farkas József a középdöntő­ben búcsúzott a további küz­delmektől. A pehelysúlyban Gönczi József, a Törökszent­miklósi Vasas öklözője szin­tén kiharcolta a bronzérmet. A Magyar Népköztársaság 1977. évi ifjúsági egyéni ököl­vívó-bajnokságának végered­ménye, papírsúly, bajnok: Botos Tibor (SBTC, edző: Pintér János), 2. Ormándi (MÁV Nagykanizsai TE), 3. Iványi (Baktalórántházi SE) és Simonits (Szekszárdi Sí). Légsúly, bajnok: Gólyák Fe­renc (Bp. Vasas, e.: ifj. Szántó Imre), 2. Lipódi (Cse­pel Autó), 13. Vécsi (Tata­bányai Bányász) és Flan’d- ler (ZTE). Harmatsúly, baj­nok: Nagy Sándor (Zalka SE, e.: Klenovics Ferenc), 2. Le- hotai (Dunaújvárosi BVM), 3. Kalló (Tatabányai Bá­nyász) és Szonda (Szolnoki MTE). Pehelysúly, bajnok: Péter Dezső (Kisvárdai SE, e.: Varga Áron), 2. Bárdi (Hatvani MÁV), 3. Akucs (Bp. Vasas) és Gönczi (Tö­rökszentmiklósi Vasas). Könnyűsúly, bajnok: Molnár László (Csepel, e.: Szabó Pál), 2. Magyar (Pécsi VSK), 3. Ábrok (Hajdúhadházai Bocskai) és Zsíros (Miskol­ci VSC). Kisváltósúly, baj­nok: Torma Attila (Pécsi VSK, e.: Horváth Géza), 2. Molnár (Oroszlányi Bányász), 3. Hódos (Debreceni Sí) és Urbán (Szegedi Dózsa). Vál­tósúly, bajnok: Borók Imre (Petői ibánya, e.: Cselényi Lajos), 2. Csjef (Ű. Dózsa), 3. Kovács (Bp. Honvéd) és Zsolnai (Szegedi Dózsa). Nagyváltósúly, bajnok: Kocs­ka Ferenc (Pécsi VSK, e.: Horváth Géza), Szeile (Cse­pel), 3. Oláh (SBTC) és Pi­ros (Bp. Honvéd). Közép­súly, bajnok: Hogál István (KSI, e.: Füzessy Zoltán), 2. Somogyvári (Békési SZMTE), 3. Komódi (Debreceni Sí) és Pintér (KOMÉP). Félnehéz­súly, bajnok: Becsei Károly (Szegedi Dózsa, e.: Kovács Pál), 2. Szőke (PVSK), 3. Nagy (Nyíregyházi VSC) és Lovas (Csepel). Nehézsúly, bajnok: Alvics Gyula (Pécsi VSK, e.: Horváth Géza), 2. Magyar (Ceglédi 203. IASK), 3. Poros (FTC) és Szűcs (Csepel Autó). A legeredményesebb ed­zőnek járó különdíjat a Pé­csi VSK edzője, Horváth Gé­za nyerte el. A pontverseny végeredménye: 1. Pécsi VSK 21, 2. Csepel 9, 3. Szegedi Dózsa 7 ponttal. SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolno­kon 7 órakor: Álszentek ösz- szeesküvése (bemutató) Szigli­geti bérlet. A Szolnoki Szigligeti Színház Mihail Vulgakov: ALSZENTEK ÖSSZEESKÜVÉSE című szín­művének bérletbeosztása. Április 8. péntek este 7 óra Szigligeti bérlet. Április 9. szombat este 7 óra Bajor bér­let. Április 10. vasárnap de. 10 óra PINOKKIO gyermekelőadás. Április 10. vasárnap du. 3 óra Bartos bérlet, este 7 óra Törzs bérlet. Április 11. hétfő este 7 óra Blaháné bérlet. Április 15. péntek este 7 óra Csortos bér­let. Április 16. szombat este 7 óra Varsányi bérlet. Április 17. vasárnap de. 10 óra PINOKKIO gyermekelőadás, du. 3 óra Odry bérlet, este 7 óra Somlay bérlet. Április 19. du. 3 óra Jászai bér­let. Április 20 szerda du. 3 óra Tímár bérlet. Április 21. csü­törtök du. 3 óra Egressy bérlet, este 7 óra Soós Imre bérlet. Április 22. péntek este 7 óra MEZŐGÉP bérlet. Április 23. szombat este 7 óra Ybl Miklós bérlet. Április 24. vasárnap de. 10. óra PINOKKIO gyermekelő­adás., du. 3 óra Lehotay bérlet, este 7 óra Uray bérlet. Április 28. csütörtök este 7 óra Pethes bérlet. Április 29. péntek este 7 óra Rátkay bérlet. Április 30. szombat du. 3 óra Szakmunkás- tanulók színháza, este 7 óra Berky bérlet. Május 1. vasár­nap du. 3 óra Ajtay bérlet, es­te 7 óra Pécsi Sándor bérlet. MOZI Szolnok Vörös Csillag: Zorró (50%-os felemeld helyáron!), Ti­sza : Üt a végzet felé, Tallinn: Zorró (50%os felemelt hely­áron!), Vegyi: Szünnap. MÁV: Paulina. Szandaszőlős Terv: Szünnap. Jászberény Lehel: Lú- das Matyi. Jászapáti Táncsics: Vége a vakációnak (Általános iskolai mozibérlet műsora!) Kisújszállás Ady: Valahol Euró­pában. Archív filmelőadás VI. Kunhegyes Szabadság: Kísértet Lublón (Általános iskolai mo­zibérlet műsora!) Kunszent­márton Körös: Akció az elnök ellen (14). A kis vakond ka­land jai (Külön ifjúsági és ovi­mozibérlet műsora!) Mezőtúr Dózsa: A királylány zsámolya, Szabadság: Mr. Majestyk (14, 50%-os felemelt helyáron!), Bé­ke: Szünnap. Tiszafüred Tisza: Kilenc hónap (18), Óz. a cso­dák csodája (Külön ifjúsági és ovimozibérlet műsora!) Török- szentmiklós Dózsa: Stress (14), Hunyadi: Kölyök — Semmitte­vők. Túrkeve Vörös Csillag: A rendőrség megköszöni (16), Va­rázssapka (Külön ifjúsági és ovimozibérlet műsora!) RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — Littl Richard énekel. — 17.10: Növényvédő repülősök között. Bendó János riportja. — Köny- nyűzene gitárra. — 17.25: Tudo­mány a termelésben. Beszélgetés az OMFI Agrobotanikai Állomá­sának kutatóival Tápiószelén. A riporter: Pálréti Ágoston. — 17.40: Lemezalbum. Mung jerry felvételeit Zentai Zoltán mutat­ja be. — 18.00—18.30: Alföldi krónika. — A Néphadsereg Mű­vészegyüttesének kórusa és Gaál Gabriella tiszai népdalokat éne­kel. — Hírösszefoglaló, műsor­előzetes. KOSSUTH: 8.27: Széljegyzetek egy beteg­ségről. A reumáról, a hévízi or­voskongresszus tükrében. — 8.37: Hegedül a szerző. — 9.04: Ka­tedra. — 9.34: Héja, héja... — 10.05: Ady Endre versei. — 10.10: Zenekari muzsika. — 11.00: Gondolat. — 11.45: Reneszánsz muzsika. — 12.35: Tánczenei koktél. — »13.20: Verbunkosok, nóták. — 14.08: Decsényi Já­nos dalaiból. — 14.19: Nemzet­közi rádiójáték-fesztivál gyere­keknek. — 15.10: A természet hangjai. — 16.05: Művelődés. — 17.07: Magyar dalok és táncok a XVI—XVII. századból. — 17.32: Bemutatjuk új Brahms-f elvéte­leinket. — 19.15: Operettdalok. — 19.31: A Rádiószínház bemu­tatója. — 20.36: Látogatás a Londoni Covant Garden Operá­ban. Kertész Iván műsora. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Tormisz kórusműveiből. — 22.50: Meditáció. — 23.00: Zene­kari muzsika. — 0.10: Az opera­bál. Részletek Heuberger ope­rettjéből. PETŐFI: 8.05: Az élő népdal. — 8.15: Segítség a családalapításhoz. — 8.33: Ábrahám Pál operettjei­ből. —9.15: „A gentlemane-ek — a pénztárhoz járulnak ...” — 9.33: Prágai dallamok. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 12.00: Patachich Iván« fúvósműveiből. — 12.33: Liszt zongoraműveiből. — 12.52: Fejezetek a Metropoli­tan történetéből V. rész. —13.33: Gyermekalbum. — 14.00: Jó utat! Közben: — 14.30: Hírek.— Körzeti időjárás. — 14.45: A beat kedvelőinek. — 15.30: Hí­rek. — 15.33: Műsorismertetés. 15.36: Könyvről — könyvért. — 15.46: Rivaldafényben. — 15.46: Joe Dassin énekel. — 15.56: Ka- tpna Klári műsorából. — 16.00: Roger Williams zongorázik km.: Ralph Carmichael zenekara. — 16.21: Paul Robeson felvételei­ből. — 16.33: Franz Konwitschny vezényel. — 16.44: Gyurkovics Mária felvételeiből. Közben: — 16.30—16.33: Hírek. — 17.00: ötödik sebesség. Ifjúság. Politika. Kul­túra. — 18.08: Mindenki iskolá­ja. — 18.33: Színes népi mu­zsika. — 19.30: Operettfinálék. — 20.00: Új tánczenei felvétele­inkből. — 20.33: Raszkolnyikov. Jelenetek Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényéből. — 21.26: Slágermúzeum. — 22.33: A Rádió Dalszínháza. — 23.23j Jacques Loussier triója játszik. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.04: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes!) (ism.) — 9.10: Honvédelmi ismeretek. A Varsói Szerződés (ism.). — 9.30: Szünidei matiné. Kisfilmössze- állítás. 1. A fehér delfin. Fran­cia rajzfilmsorozat. XXVI/12. rész. — 2. Formák. Belga film­sorozat gyerekeknek. 12. rész: Formázás. — 3. Állatbirodalom. Francia rajzfilmsorozat. XIII/5. rész: Krokodil. — 4. A bolha. Szovjet rajzfilm (ism.). — 5. A rút kiskacsa. Szovjet rajzfilm (ism.). — 6. A részeg nap. NDK rajzfilm (ism.). (Színes!) — 7. Vigyázat, fiúk! Csehszlovák rajzfilmsorozat. A hajón. (Szí­nes!) — 11.30: Vakáció Melódiá­ban. Zenei vetélkedő gyerekek­nek. V/3. rész. (Színes!) — 16.48: Hírek. — 16.55 i, A nyelv világa. A fonetika. — 17.25: öt perc me­teorológia. — 17.30: Reklámmű­sor. — 17.35: Mindenki közle­kedik. — 17.50: Dél-alföldi kró­nika. A szegedi körzeti stúdió műsora. — 18.20: Tájak, városok, emberek. Namíbia. — 19.05: Rek­lámműsor. — 19.15: Esti mese. (Színes!) — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. (Színes!) Tévétorna. — 19.30: Tv-híradó — 20.00: Del­ta. Tudományos híradó. — 20.25: Zenés tv-színház. Hidas Frigyes —Szegedi László: Cédrus. (Szí­nes!) — 21.35: Csak ülök és me­sélek. Vitrav Tamás műsora. — 22.40: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR: 20.00: A ,,hős”. Magvarul be­szélő NSZK film. (Színes l) — 21.20: Tv-híradó. 2. — 21.4Ö: A tenger titkai. (Színes!) Ismeret- terjesztő filmsorozat. VT/6. rész: Polipok. BUKAREST: 15.05: Iskolatévé. — 15.35: Francia nyelvoktatás. — 18.00: Lányok, asszonyok. — 18.20: A Legkisebbeknek. — 18.30: Tv- híradó. — 18.50: Riportműsor. — 19.45: A kör. Francia film. — 21.20: Tv-híradó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom