Szolnok Megyei Néplap, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-28 / 98. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. április 28. Pham Van Dong és Giscard d’Estaing harmadik találkozója Pham Van Dong, a Vietnami Szocialista Köztársaság miniszterelnöke franciaországi hivatalos látogatásának harmadik napján, tegnap ebédet adott Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök tiszteletére a VSZK nagykövetségén. Ez volt a harmadik találkozó a két államférfi között — kedden a francia elnök adott ebédet vendége tiszteltére, majd az Elysée-palotában több, mint kétórás megbeszélésre került sor. Pham Van Dong nagyon elégedetten nyilatkozott a tárgyalások alakulásáról. A megbeszélések tartalma, mondotta, felülmúlta a várakozást. A VSZK miniszterelnöke a köztársasági elnökkel folytatott megbeszélésein kívül háromízben folytatott eszmecsrét Raymond Barre miniszterelnökkel, fogadta a francia gyárosok küldöttségét és ellátogatott a francia kőolaj intézetbe, ahol vietnami diákok tanulnak. A francia—vietnami tárgyalásokon az Elysée-palota közlése szerint a délkeletázsiai helyzetről, a kétoldalú kapcsolatokról, ezen belül a tervezett kőolajipari és gépkocsiipari együttműködésről, valamint a még függőben levő problémákról — elsősorban a mintegy 2500 francia útlevéllel rendelkező személy helyzetéről és az államosított francia javakért nyújtandó térítésről — volt szó. Befejeződtek Gromiko tárgyalásai Indiában Üj-Delhiben befejeződtek Gromiko szovjet ésVadzspaji indiai külügyminiszter tárgyalásai. A két miniszter szerdai találkozóján folytatta a nemzetközi helyzet kulcskérdéseinek megvitatását. Többek között áttekintette a leszereléssel összefüggő problémákat, a közel-keleti, valamint a dél-afrikai helyzetet és véleményt cserélt az In- d,iai-óceán békeövezetté változtatásának kérdéséről. Gromiko és Vadzspaji két új szovjet—indiai megállapodást írt alá: egyet a gazdasági és műszaki együttműködésről, egyet pedig a troposzferikus hírközlésben való együttműködésről. Ezzel egyidejűleg Ivan Grísin szovjet külkereskedelmi miniszterhelyettes és P. Alexander indiai kereskedelmi minisztériumi ' főosztályvezető szovjet—indiai szerződést írt alá egyes áruk 1977. évi kölcsönös szállításáról. Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, szovjet külügyminiszter befejezte Indiában tett hivatalos látogatását és szerdán elutazott Űj-Delhiből. Edward Gierek, a LEMP KB első titkára tegnap fogadta Agostinho Netot, az Angolai Népi Köztársaság elnökét (Telefoto - KS) Willi Stoph Prágában Lubomir Strougal csehszlovák kormányfő meghívására tegnap baráti munkalátogatásra Prágába érkezett Willi Stoph, az NDK Minisztertanácsának elnöke. Kíséretében van Gerhard Weiss, az NDK Minisztertanácsának elnökhelyettese és Herbert Krolikowski külügyi államtitkár is. A magasrangú vendégeket a prága—ruzyne-i repülőtéren Lubomir Strougal miniszterelnök, valamint a kormány több tagja és más hivatalos személyiségek fogad,ták. A kormányfői szintű tárgyalásokon áttekintik a két ország együttműködésének eredményeit és kidolgozzák a kapcsolatok további bővítésével kapcsolatos feladatokat. Zaire-i intervenció Izraeli és egyiptomi katonai szakemberek részvételével Zaire-ban egyre szélesebb méreteket ölt a marokkói expediciós hadtest segítségével, valamint Franciország és az Egyesült Államok támogatásával folyó intervenció. Shaba tartomány ércbányászati központja, Kolwézi ezekben a napokban hatalmas katonai .táborra emlékeztet. Óriási szállító repülőgépekkel érkeznek oda tankok, csapatszállító páncélosok, nehéztüzérségi és egyéb katonai felszerelések, amelyeket sürgősen a marokkói csapatok rendelkezésére bocsátanak Politikai megfigyelők felhívják a figyelmet arra, hogy a NATO-országok és néhány arab állam beavatkozása kon 60. ElfFORDULO JEGYESEI Moszkva a munka ünnepére készül MOSZKVA Tegnap a Kremlben ünnepélyesen átnyújtották Leo- nyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának a szovjet újságírószövetség 2. számú tagsági igazolványát. A kialakult hagyományok szerint az 1. számú igazolványon Vlagyimir Iljics Leninnek, a kommunista párt és a szovjet állam megalapítójának neve szerepel, PRÁGA Prágában tegnap megkezdődött hetvenöt kommunista^ és munkáspárt képviselőinek tanácskozása. Az értekezlet megvitatja a „Béke és Szocializmus” című folyóirat 1974. januárja és 1977. márciusa közötti tevékenységét. A résztvevők szerdán meghallgatták K. I. Zadorovnak, a folyóirat főszerkesztőjének szóbeli kiegészítőjét a szerkesztő bizottság és a szerkesztőségi tanács beszámolójához, majd megkezdődött a beszámoló fölötti vita. NEW YORK Az ENSZ „Béke aranyérmét” nyújtotta át Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár Va- lentyina Tyereskovának, a szovjet nőbizottság elnökének. GENF Genfi diplomáciai körökben kedvező fogadtatásra talált az a bejelentés, amely szerint május 11-én felújítják a hadászati támadófegyverek korlátozására vonatkozó szovjet-amerikai tárgyalást. Korábban olyan feltételezések voltak, hogy a tárgyalások folytatására csak a május második felére tervezett Gromiko—Vance találkozó után kerülhet sor. FOKVÁROS A Dél-Afrikai Köztársaság — abban a reményben, hogy elkerülheti az ENSZ- szankciókat — szerdán megbeszéléseket kezdett öt nyugati ország képviselőivel Délnyugat-Afrika (Namíbia) sorsáról. A Fokvárosban folyó — háromnaposra tervei zett — tárgyalásokon az egyik oldalon John Vorster és külügyminisztere, R. F. Botha, másrészről az Egyesült Államok, Nagy-Britan- nia, Franciaország, az NSZK és Kanada biztonsági tanácsbeli képviselője vesz részt. ISLAMBAD A pakisztáni kormány tegnap este egyheti időtartamra betiltott minden gyülekezést Islambad és Rawalpindi körzetében. E két városban eddig nem rendeltek el kijárási tilalmat és nem vezették be a rögtönítélő bíráskodást. Teherautó vesztegel a Gorkij utcán, s ez magában is különös látvány, hiszen Moszkva főutcájáról rég kitiltották a tehergépkocsikat. Ez azonban most kivételes eset: a fővárosi tanács villanyszerelői a május 1-i transzparenseket és fénydekorációkat szerelik. Az ünnepi díszítések gyárban készültek, mérnökök tervezték őket alumíniumból, plexiüvegből, s belülről fénycsövekkel világítják meg. A díszítések egyre korszerűbbek, egyre mutatósabbak, s május 1-én este, amikor minden forgalom leáll Moszkva központjában, puszta jelenlétükkel is esztétikai élvezetet okoznak majd a sétálók százezreinek. Az ünnep, amelyhez a keretet szolgáltatják ezek a dekorációk, az évek folyamán semmit sem veszített fontosságából a szovjet emberek számára. A munka ünnepére készülve Moszkva a felszabadult munkára, az örömet adó munkára, és persze — a tizedik ötéves terv fő céljaival összhangban — a hatékonyabb munkára gondol. Ez nem kampányfeladat! Vezetők és vezetettek legnagyobb közös gondja a hatékonyabb termelés már évek óta, ám ilyenkor, ünnep előtt mégis szokás, talán „illendő” is, még többet, még jobban dolgozni. A lapok jelentéseiből ítélve a május 1-i felvonuláson lesz mivel büszkélkednie a szovjet munkásságnak. A Ká- mai Autógyárból például azt jelentették, hogy a tervezett 15 ezer helyett az év végéig 22 ezer nagy teljesítményű KAMAZ-tehergépkocsit gyártanak. A kuznyecki szénmedence bányászai május 1-ig terven felül 70 ezer tonna szén kitermelését vállalták; egy évvel a határidő előtt üzembe helyezték a Szaja- no—Susenszkojei Vízi ErőSPD—ifjú szocialisták szakítása Kenyértörésre került sor a Német Szociáldemokrata Párt és az ifjú szocialisták vezetősége iközöítt a kommunistákkal való együttműködés kérdésében. Az SPD elnöksége felfüggesztette Klaus- Uwe Benneter JUSO-el- nök tisztségét és párttagságát és kizárási céllal fegyelmi eljárást indított ellene. Egon Bahr, a párt ügyvezetője a döntést indokolva utalt arra, hogy Benneter a hét elején interjút adott a „Konkrét” című folyóiratnak. Ebben kifejtette álláspontját, amely szerint az ifjúszocialisták nem keresik ugyan a nyugatnémet kommunistákkal való együttműködés lehetőségeit, de nem is zárkóznak el előle. Ez — Bahr szerint ellentétes az SPD-el- nökség határozatával, amely kizár mindennemű együttműködést a Német Kommunista Párttal (DKP). rábban kidolgozott terv alapján történik. A hírügynökségek jelentése szerint a felkelők elleni hadműveletekben izraeli katonai tanácsadókkal együtt egyiptomi katonai szakemberek is részt vesznek. A mozambiki „Noticias” leleplezi a nyugati propagan- dá által terjesztett rágalmakat a Zaire-t Kuba, Angola és Mozambik részéről fenyegető állítólagos „külső veszélyről”. E kampány célja az — mutat rá a lap —, hogy igazolják a nyugati országok zaire-i beavatkozását és nemzetközi jelleget kölcsönözzenek az országban kirobbant belső konfliktusnak. Készül a fevonulás dekorációja mű utolsó turbináját. A gazdasági helyzetet általában biztatónak ítélik, bár az eredményekkel való kritikátlan kérdekés már egyáltalán nem d,ivat, hanem egyike azoknak a jelenségeknek, amelyeket a párt a legélesebben bírál. Az Izvesztyija a negyedévi terv teljesítéséről szóló beszámolójában az 5,6 százalékos ipari termelésbővülés és a 2,7 százalékos bérszint' emelkedés mellett arról is beszámol, hogy az egyesülések és üzemek egy része, ha teljesíti is a tervet, még mindig nem dolgozik igazán hatékonyan. A termékek egy része minőségi és választékproblémák miatt nem értékesíthető, a termelékenység nem nő a megfelelő ütemben, s az első negyedévben néhány fontos termékből mennyiségileg is kevesebbet termeltek, mint a terv előírta. Kevesebb volt a nyersvas, az acél, a hengereltáru, a cipő, a hűtőgép. A Don melletti Rosztov város lakóit egyébként ezek a fajta gondok sarkallták arra az új kezdeményezésre, melyet aztán hetek alatt az egész Szovjetunióban átvettek: dolgozz elmaradás nélkül, hatékonyan, jó minő' séggel! Az ilyen túlságosan is általánosnak tűnő jelszavakat minden egyes üzem maga „bontja le” a helyi követelményeknek és lehetőségeknek megfelelően, de abban senki sem kételkedik, hogy a rosztoviak felhívására nagyon nagy szükség volt. A több és jobb munka, a minden tekintetben teljesített terv jelentkezik aztán a nemzeti jöved,elemben, a fizetési borítékban, az új üzletekben és óvodákban, a nagyobb lakásokban, a jobb termésekben, a több húsban és a jobb kenyérben, egyszóval mindabban, amit a szovjet ember a fejlett szocialista társadalomtól elvár, méghozzá nem a jövőben, hanem ma, ha lehet, már ezen a május 1-i ünnepen, de a következőig már feltétlenül ... B. L. Owen megbeszélései Damaszkuszban Damaszkuszba tegnap megkezdődtek a hivatalos szíriai—brit külügyminiszteri tárgyalások. Abdel Halim Khaddam szíriai külügyminiszter a találkozón rámutatott, hogy David Owen szíriai látogatása újabb lépés a két ország közötti kapcsolatok fejlesztésének útján. Hafez Asszad szíriai elnök szerdán fogadta David Owen brit külügyminisztert. A más_ félórás találkozón megvitatták a közel-keleti béke kilátásait. A Pentagon keze (A moszkvai Krokodilból) Kommentárunk Vendégek Washingtonban Aki csupán a washingtoni Fehér Ház vendégkönyvébe belelapoz, az is többé-kevésbé pontos képet alkothat az Egyesült Államok világpolitikai orientációjáról. Az USA közel-keleti sakkjátszmájának fontos kulcsembere, Husszein jordániai király legfrissebb bejegyzése például világosan utal arra, hogy Carter Kairó és Tel Aviv mellett Amman véleményét is be óhajtja építeni Washington jövő terveibe. Más kérdés, hogy az apró termetű uralkodó nem vállalkozott valamiféle alárendelt szerepre: nem elégedett meg az udvariassági eszmecserével, hanem — mint az amerikai sajtó tudni véli — határozott és pontos állásfoglalást várt Carter elnöktől. Meglehet csalódottan kell távoznia, miután a jelekből ítélve a Fehér Ház új közel-keleti politikája enyhén szólva kialakulatlan. Akárcsak Cyrus Vance külügyminiszter rövid helyszíni látogatása alkalmából, most is az arab tárgyalópartnereket beszéltették, az amerikai politikusok észrevehetően szűkre szabták mondókájukat. Egy másik bejegyzés a vendégkönyvben: Adolfo Suárez spanyol kormányfőé. Az ő vendégeskedése Washington és Madrid jövőbeni kapcsolatainak alakulása szempontjából rendkívül figyelemre méltó. Aki nyo- monkövette a spanyol demokratikus átalakulást, a francoizmus lépésről-lépésre történő visszaszorítását, az óhatatlanul fel kellett figyeljen Washington fokozódó érdeklődésére a spanyol kibontakozás iránt. A fsizmus éveiben az Egyesült Államokat katonai megállapodás fűzte Sponyolországhoz, ami stratégiailag elkötelezte Madridot a Pentagon mellett. Ma már aligha elegendőek a támaszpontok használatáról érvényben levő szerződések: rövid időn belül előbbre kell lépni, s a kapcsolatok bizonyára pojitikai-gazdasági síkon is kiszélesednek. Suárez washingtoni látogatása tulajdonképpen a Carter-kormányzat számára az első alkalmat kínálja, hogy közvetlenül tájékozódjék Madrid terveiről. A Spanyol Kommunista Párt legális működésének elismerése egyes amerikai körökben bizalmatlanságot keltett az új madridi kormányzattal szemben. Meglehet, a jövőben a gazdasági együttműködés mértékét is ahhoz szabják, hogy Suárez most milyen garanciákat nyújt, s az amerikai elképzeléseket kedvezően fogadja-e.