Szolnok Megyei Néplap, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-21 / 92. szám

1977. április 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Videoton R-10-es típusú számítógépet állítottak az egész­ségügy szolgálatába a szekszárdi Balassa János Kórházban. A számítógépbe betáplálják a beteg vizsgálati eredményeit, így bármikor másodpercek alatt előkereshető a későbbi vizs­gálatoknál is a korábbi diagnózis. Ezzel jelentősen csökkent az adminisztráció, ami segíti az orvos gyógyító mukáját álszentek összeesküvése A Gabonatermesztési Kutató Intézetben Szegeden 600 négyzetméter alapterületű klimaház készült el, amely mindenben megfelel a növénynemesités legkorszerűbb követelményeinek. A leghidegebb téli és a legmelegebb nyári időszakban is tetszés szerint szabályozható benne a hőmérséklet, a fény és a páratartalom. — Mit gondol, milyen kul­turális vagy sportrendezvé­nyekre költik el az üzemben az év elején a jóléti és kul­turális alapba helyezett pénzt ? — Hát... Ezzel, a bizonytalanságot kifejező, időnyerést szolgáló szócskával kezdődött szinte mindegyik munkás válasza, a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárában. A „hát”- ot követő rövid szünet után aztán elkezdték a fölsoro­lást: — Volt üzemi kispályás fo­cibajnokság, részt vettünk a Vasas Kupa versenyein, ping­pong bajnokság, s játszunk kihívásos labdarúgó-mérkő­zéseket is. JELVÉNYEK És itt a legtöbben elakad­tak. A kulturális rendezvé­nyekről meg is feledkeztek. Csak újabb kérdés után idéz­tek fel olyan eseményeket, amelyekre a kultúra címkéje ráragasztható: különböző gyűlések, farsangi mulatság, mikulás est. Nem a munkások emlékez­tek rosszul, amikor egyetlen, valóban a művelődést szolgá­ló vállalati rendezvényt sem említettek. Bizonyítékul áll­jon itt néhány adat. A múlt év első negyedévében a szo­ciális-, kulturális- és sport­célokra adott vállalati támo­gatásból 15 ezer forintot ün­nepségekre költöttek, 12 ezer forintba pedig a munkaver- seny-jelvények és oklevelek kerültek. Másra nem jutott áz összesen 37 ezer forintos támogatásból. Ennyi a leltár. Mit szeret­nének a dolgozók? Van-e fe­szültség a munkások igényei és az üzemi lehetőségek kö­zött? A sportolni vágyóknak szinte mindent biztosít a vál­lalat. Nem csak az üzemi bajnokságokra, hanem sör­meccsekre is kapnak a szer­tárból felszerelést. A gyár focipályáján az alkalmi csa­patok • is összemérhetik ere­jüket. És — mint a cikk ele­jén mondottakból is kitűnik — nem csak a legnépszerűbb sport, a labdarúgás dívik. A sportköri .szertárból kölcsö­nözhető asztalitenisz és kézi­labda szerelés. SPORT ÉS MAS SÉMMI... A Ganz Villamossági Mű­vek szolnoki gyárában pezs­gő a sportélet. — Néhány éve alakult sportkör a gyárban, — mond­ja Gerőcs Vendel vételező. — Ma is él. Annak ellenére, hogy versenysporttal már nem foglalkozik. (A megyei bajnokságban játszó női ké­zilabda csapat felosztott.) De ez nem is baj. A vállalattól sportköri támogatásként ka­pott pénzt mind a tömeg­sportra költhetjük. Kiss György az előrajzolók csoportvezetője is jó ötletnek tartja a sportklub alapítását: — Van a rendezvényeknek gazdája, akad pénz a lebo­nyolításra, felszerelés vásár­lására. Nem is hallatszott egyetlen elégedetlen szó sem, amikor a munkások üzemük sport­életéről beszéltek. Igaz, leg­többen csak kívülállóként mondtak véleményt. Nem vettek részt a rendezvénye­ken, mert már „öregek hoz­zá, sok a munka a kertben, vidékről járnak be dolgozni”. Még az alkalmankénti spor­tolók is csak kis részét alkot­ják a munkásoknak. A sport területén tehát minden rendben van. Ügy tűnhet, a művelődéssel sincs baj. Ez a kijelentés nem áll ellentmondásban a korábban mondottakkal. Az elégedett­ség magyarázata ugyanis a következő: — Elég annyi kulturális rendezvény amennyi most van — így szól Szabados Gyula, másokéval összehang- zó véleménye. — Ha több lenne, alig menne el rá va­laki. KULTÚRA A KULTÚRA? Elég, ha az üzemben a kul­túrát az ünnepi megemléke­zés és a farsangi mulatság képviseli ? Rövid hallgatás, egy újabb „hát”-tal kitöltött gondolkodási szünet után mondták el, hogy nem volt még író-olvasó találkozó, mú­zeumlátogatás. Ügy látszott azonban, nem maguktól, ha­nem máshonnan tudják: ilyenre is elkölthetnék a jó­léti alapot. Hogy az említett, „hiányzó” rendezvényekre tényleg elmennének-e, az rejtély maradt. Pélyi Gyula az üzemi szak- szervezeti bizottság titkára szerint is kevés a gyárban a kulturális rendezvény. Azon azért mégis csodálkozik, hogy a munkások meg sem említették például a Gépipa­ri Tudományos Egyesület he­lyi csoportjának szakmai elő­adásait. „Pedig ki is plaká- toztuk” — mondja. A gyár húsz színházbérlete, a szak- szervezeti könyvtár sem ju­tott eszébe senkinek. — Nem az a baj, hogy olyan összejöveteleket ren­deznek, amelyek csak keve­seket érdekelnek? — Tényleg nem ismerjük eléggé dolgozóink igényeit — feleli a titkár. — Nemrégi­ben például szabás-varrás tanfolyamat szerveztünk, az­tán kiderült, hogy csak hár- man-négyen járnak a foglal­kozásokra ... A jövőben — — talán — készítünk egy kérdőíves felmérést, hogy megismerjük az emberek ér­deklődési körét. SOK A VIDÉKI — A legnagyobb gondunk, hogy az itt dolgozók 55 szá­zaléka vidéki. Így még az azonos érdeklődésű embere­ket is nehéz összehozni, mun­kaidő után Szolnokon tarta­ni... Aztán az ebédlő sem ideális környezet, pedig a rendezvényeket csak itt tart­hatjuk meg. Megfelelőbb he­lyiségünk' nincs. — Talán még a pénz leg­könnyebben megoldható gon­dunk. Más vállalatokkal ösz- szefogva előteremthetjük az éppen szükséges összeget. Április végén például közö­sen rendezünk író-olvásó ta­lálkozót. V. Szász József nemes anyagból alkotja meg Jean-Baptiste Poquelin figu­ráját. Kitűnő Nap-király Pi- róth Gyula, a „hangos, dü­hös” Timon után mo(s.t egy kedélyes, halk uralkodót te­remt. Mesteri, ahogy a sza­lonfinomság mögül elővil­lantja a megfellebezhetetlen akarat kemény hidegségét. Jól ábrázolja az ízlés- és vi­lágfelfogásbeli különbséget is, amely elválasztja őt a vérszomjas párizsi érsektől, a spanyol inkvizícióra emlé­keztető egyházi hajtóvadá­szat szellemi irányítójától, akit Peczkay Endre formál meg mértéktartó eszközök­kel, jól. Nemcsak az Oltári- szentség Társaság fejének fenevad voltát mutatja meg, „átnyújtja” az álszent kép- mutatáls. természetrajzát is. Emlékezetes, ahogyan vallo­másra bírja Moliére volt asszonyát, a színészetnek örökre hátat fordító Made- laine Béjart-t. Temessy Hédi vendégként játslsza Madelai- ne szerepét, és ugyancsak itt, a gyónási jelenetben éri el játéka igazi mélységeit. A halálra gyötrött aslszonyt, aki súlyos titkot hord magában, s aki „hulló csillag” módján csupán vergődik, majd lé­lekben megtöretik, szív­szorongató hitelességgel ál­lítja elénk. Ügy érzelmi, hogy nem érzelmes. A Moliére-n segíteni aka­ró, de nem tudó hű barátot, La Grange-t Papp Zoltán személyesíti meg; érett, ki­munkált alakítás az övé, és póztalanul egyszerű, akár­csak a „krónikás” jelleme. A nemesség, a! tiszta ember­ség apológiája, ahogyan ő megformálja. És mily kedve­sen emberi Hollósi Frigyes inasa, a zsörtölődő Bouton! Hálás feladat, de könnyen csábít a túlzásokra, melyeket Hollósinak sikerült elkerül­nie. (Itt jegyzem meg, mű­vészi fejlődése érdekében jó volna már kiszabadítani őt ebből a „testére” szabott skatulyából, mert előbb- utóbb ismételni lesz kény­telen önmagát, sőt esetleges manirjait.) Farády István — vendég Kecskemétről — a neves hősszerelmes szerepé­ben mutatkozik be, illúziót keltőén, a feljelenető meg­térésének ábrázolásában azonban kissé halvány. A ir­dal Kati Armande-ja üde, friss, csalfa és rajongó frus­ka. D’ Orsigni márki, a fé­lelmetes párbajhős Körtvé- lyessy Zsolt. . Nem egysíkú „hőst” formál, több színből teremti meg a „fekete” fél­szeműt. Telitalálat Fenyő Ervin igazságos Vargája. A tipikusan bulgakovi figurát (az író különteremtménye a moliére-i drámában) úgy al­kotja meg, hogy nagy része van a tragédia groteszk vo­násainak felerősítésében. Nem az illendőség, az elis­merés íratja velem ide a ki- Isiebb szerepekben helyt álló színészek nevét: Simon Pé­ter (a megszállott vándor­prédikátor), Áron László (De Lesaque márki, (a hamiskár­tyás), Szeli Ildikó, (a szenve­délyes Rivalle), Lengyel István (Fratar Fidelitas), és Balázsi Gyula, id. Tatár End­re, Bárdos Margit, Varsa Mátyás, Elkán Erzsi, Molnár Mózes. A stílusos zenei anyag és a kifejező mikrofonhang a játék szerves alkotóelemét képezi. Mialkovszky Erzsébet jelmezei a korhűségen túl egy-egy Moliére-lszerepet, moliére-i figurát is felidéz­nek. Mihail Bulgakov Molié­----------- re-je nem élet­rajzi dráma, mégis e felfe­dezés erejű előadás után — úgy gondolom — nemcsak magunkat nézzük másként, magát Moliére-t is máskép­pen fogadjuk és főleg értjük, ha majd nem tanulságokkal szolgáló sorsával, hanem vígjátékával lép újra elénk. Az előadás hasznához ez is hozzátartozik. V alkó Mihály lett a királyt szol­gáló művészből kegyvesztett komédiás? Aki a Napkirály fényében süt­kérezett, Moliére, miért lett egyszercbak „Nap-fogyatko­zás” áldozata, akitől nem­csak a fény tagadtatik meg. de még a napvilágot is el akarják venni tőle? A „bulgakovi kérdésekre” szívszorongató módon vála­szol a szolnoki előadás: Paál István a kegyvesztettség drá­máját a kiszolgáltatottság tragédiájaként játszatja el, így találva rá — híven az ere­deti mű szelleméhez — az általánosítható érvényű vá­laszra. Moliére-t bűnös kora a párizsi érsek ördögi ter­vei szerint öli meg, és buká­sa felett győzedelmi tort az ostobaság ül. Amit a „nagy nevettető” tudhatott, csak épp okosan elhallgatta vagy tán ravaszul is, azt sorsának ábrázolásával Bulgakov kegyetlenül kimondja: a zsarnokság, a képmutatók nem tűrik meg sohasem a társadalom színpadán azokat, akik szemükre vetik kórsá­gukat, akik rájuk olvassák bűneiket: az ostorozókat. A rendezés az előzmények­re a dráma színpadra vitelé­nek hagyományaira csak annyiban támaszkodik, hogy itt is a nagy művészt játék­szerként kezelő hatalmak — királyi és egyházi — tehát a moliére-i tragédia körülmé­nyeinek ábrázolása a hang­súlyos, ugyanakkor azonban emberileg is mély és, hiteles drámát kapunk: Moliére összeomlásával lélekbe mar- kolóan ábrázoltatik egy nagy- művész megalázó sorsa, em­berhez is méltatlan megaláz­tatása. Fájdalmasan megtisztító erejű tezínpadi produkció, színpadi vízió az Álszentek összeesküvése. A történelmi­leg és társadelmilag konkrét drámában a mindenkori ki­szolgáltatottság, testi és lelki meghurcoltatás szörnyűségeit is meg tudja éreztetni; nem­csak a nagy szellemekét, ha­nem a kisemberekét is, akik­kel az önkényetskedő hata­lom — szeszélyei és indula­tai szerint — esetleg kénye- kedvére játszadozhat. A drá­mát nem fosztja meg a ren­dezés történelmi konkrétsá­gától, de annyirá mégis el­vonatkoztat a játékban, hogy a klasszikus mű általá­nosítható emberi tanulságai egyértelműen megfogalma­zódhassanak. A színhely, a játék környezete „valóságo­Miért san” a Palais Royal, azaz a királyi palota, s a világ, a parókáig XVII. századi, de a palota oszlopai, bútorai, a fogadószoba ha­talmas üveg-bürojával, az átlátszó műanyag függönyök, a stilizált királyi trónus, ami, inkább valamiféle szerkezet, sem mint trónus — jelzik a konkréttól az általános felé való törekvést, a kifejezés szándékait. A lépcsőszerke­zetre épített trónus, magasba emelkedő, akár fizikai képe is lehet a hatalmaskodó magasságnak. Besezédes esz­köz, jóval több tárgyszerű önmagánál. Ama nagy jele­netben, amikor hűlséges szol­gáját kegyeiből kurta sza­vakkal kizárja Lajos a ketté váló szerkezet — a trón, mely távolodik a királlyal, s a lépcső, amelybe mint a semmibe kétségbeesetten ka­paszkodik a kegyvesztett ko­médiás — milyen exprösszív színpadi tálalása a gondolat­nak! Ábrázolás és kifejezés nemes egyensúlyára épül az előadás. Jó értelemben vett színpadi realizmus ez, a hagyományod színpadiasságnak és a teret- időt bontó modernebb látás­módnak egységes ötvözete. Külön is értékes a játékban felbukkanó gogoli keserűség, a szatirizáló fanyarság, ami­től egy-egy mozzanat alapo­san kimélyül. ötletekben gazdag játék, de a színpadi lelemények nem kívülről csatlakoznak hozzá, hanem mindig a drámai gondolatból nőnek ki, odagyökereznek. Csak példaként az előadás alighanem legszellemesebb „találmányát”, a befejezés előtti jelenetet, amikor vá­ratlanul az addig nekünk hát­tal álló színpad varázsütésre megfordul, s ami addig for­málisan távol volt — nem gondolatilag! —, az egyszeri­ben testközelbe kerül. Hogy mi jutunk-e a Palais Rayalba, vagy Moliérék költöztek hoz­zánk — egyremegy; a lé­nyeg: a tragédia személyes ügyünkké válik, a váratlan fordulattal közvetlenségével kerít hatalmába, így erősítve fel a játék katartikus hatá­sát. Egységes 1,fo^amat ,az — eloadas, részek­re nem törik, ami Najmá- nyi László reveláció erejével ható díszleteinek is köszön­hető; kissé lassú indítás­sal ugyan, de egyre erő­södő feszültséggel és egy nagyobb tudatosan 'meg­komponált határozott be­végzéssel, amikor a hát­térben aláeresztett vasfüg­göny brutális -zaja nemcsak pontot tesz, hangsúlyosat a kegyvesztett Moliére tragé­diájára, hanem „elvágja” a remények útját is. A gazdag, sokrétű drámát méltó tol­mácsolásban láthatjuk tehát, s a színpadi megvalósítás árnyaltsága abban is meg­mutatkozik, hogy az egyhá­zi reakció és a királyi udvar konfliktusa is ábrázoltatik; az előadás felvillantja a két hatalom belső harcát, így is érzékeltetve, hogy Moliére nemcsak ellenfele, hanem egyben játékszere is a zsar­noki hatalmaknak. Ez az ár­nyaltság jellemzi a színészi játékot fis, amelyben örömmel állapíthatjuk meg — kirívó egyenetleneségek nem fedezhetők fel, annál inkább kiemelkedő teljesít­mények. Iványi József megrázó em­beri drámát teremt. S ha Moliére-je talán nem eléggé ravasz, de mindenképp szí­nes egyéniség. Ahogyan új házassága reményekkel tölti meg majd pedig ahogy az ellene indított hadjárat kö­vetkeztében összeomlik, ab­ban a megalázott művész ke­serűsége és a megalázott em­ber fájdalma egyaránt jelen van, hitelesen. Mily szánniva- lóan kis öregember válik a nagy komédiásból, amikor rátámadó ellenfele elől jó barátja köpenye mögé mene­kül! Játékában ’semmiféle kül­sődleges naturalizmus, sem eltúlzó romantika — az em­berábrázolás pontosságával A kevés is elég?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom