Szolnok Megyei Néplap, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-20 / 91. szám
1977. április 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Két programról mindenekelőtt, mindkettő a vizuális kultúra ápolására hivatott a képernyőn. Az egyik már véget ért — A magyar fotográfia története —, a másik még megy tovább, a maga útján, s ez a Képzőművészeti Magazin. A maga útján, de merre vezet ez az út? — elgondolkodásra leginkább ez késztet. Hová, merre, magazin ? Ugyanis a magazin egyre inkább romantikussá váló andalgásai, sétái arra engednek következtetni, hogy rossz az irány, célját tévesztette a képzőművészet színes tévéújságja. Tartalmából ugyanis hiányzik a művészeti ág életének lüktetése, hangvételéből a szenvedélyesség, amely azokat a vitákat, polémiákat jellemzi, amelyek itt-ott felütik a fejüket, s a képzőművészet eseményeit sem követi illendő módon. Hasznos a különböző építészeti együttesek vagy épp korunk ízléséről tanúskodó új építmények, városközponti rekonstrukciók megismertetése a nézőkkel. De többségében ezekkel a kérdésekkel foglalkozni — többnyire ez tapasztalható — sőt legutóbb horribile visu egy másolaton, a városligeti Vajdahunyad váron elmerengeni: enyhén szólva „mellékutca.” Nem talál eredetit, értékeset, elegendőt a televízió? Hát már olyan szegények volnánk, hogy holmi másolatra kellene ráfanyalodnunk? Bizony ideje volna, hogy a megfáradt magazin mesebeli öreg emberként megrázná magát, és deli ifjúként köszönte ránk újra — a vizuális kultúra eleven fórumaként. Más problémát vet fel a „fénnyel írás” művészetét bemutató sorozat. Míg egy részről dicséret illeti Olasz Ferenc szerkesztő-rendezőt a bemutatott fotó anyag okos elrendezéséért, — a különböző törekvéseket ragadta meg, a jellemző vonásokat igyekezett bemutatni, rávilágítva. hogy a valóság másolásának hitt fotografálás is hogyan lehet hamis társadalmi tudat tükrözője, illetve hogyan szolgálhatja a valóság mélyebb megismerését (szociofotó) — ugyanakkor a túlzott tömörség, a szófukarság, a csak a fotókat lássuk módszer akadályává vált, hogy valóban színes áttekintést kapjunk a több mint százéves fényképezés történetéről, kiemelkedő alakjairól. Ebben a formájában a sorozat a gyors átfutás reményében belelapozgatás volt egy gazdag anyagú fotóalbumba- Okos áttekintés, de az igazi beleláttatás alkalma nélkül, pedig egy-egy remekmű elemeire bontásában e köznapi művészet lényegéhez még közelebb jutottunk volna. Infarktus Korunk egyik mumusa, félünk tőle, pedig csak következménye valaminek; a következménytől rettegünk, holott a kiváltó okokat kellene félnünk oly módon, hogy megszabadulhassunk tőlük. „Magunk pusztítjuk el magunkat” — mondja ki munkája végeztével az ügyészségi nyomozó Ardi Liives tévéjátékában. Az észt író művében szenvedélyes nyomozással azokat az okokat kívánja felderíteni, emberi és társadalmi negatívumokat, amelyek az infarktushoz vezetnek. Egy tallinni gyár igazgatójának tragédiájában a megelőzésre figyelmeztet. Végül is nincs abban semmi rejtélyes, hogy megáll a szíve annak, akit munkahelyen képmutatók vesznek körül, akinek családi élete bármikor felrobbantható aknákkal van teli — a lány sikkaszt, a fiú rossz baráti körben él. a feleség „illegálisan” szerelmes a férj munkatársába — s aki még feletteseitől sem kap megfelelő támogatást terveinek, gondolatainak megvalósításához. A nyomozás során olyan társadalmi „tenyészet” tárul fel. amelyben szépen virágzik az intrika, jól elél a pletyka, s amelynek legfőbb jellemzője: az őszinteség hiánya, az őszinteségé, amely minden emberi és munkakapcsolat egyik alapja. A társadalomnak olyan mikrovilágát tárja fel a tévéjáték, amelyben egyenes szavak helyett a görbe beszédek járják. Kegyetlen diagnózist ad a játék, első pillanatra mintha halmozná is a hibákat, de- hát az írói mű mindig sűrítmény, az élet tipizált sűrítménye az igazság megfogalmazására. Horvai István rendező a részletek alapos kimunkálásával teremtett hiteles társadalmi nyomozást a képernyőn fokról fokra tárva fel a megidézett emberi világ fekélyeit. Az ügyészt alakító Gábor Miklós szenvedélyes játéka nemcsak fel- fűtötte, de bizonyos pontokon túl is lendítette a drámai fordulatokban kevésbé bővelkedő „nyomozást”. Az infarktus — úgy gondolom — nem marad képernyőre kiáltott szó csupán. Fiatalok órája Egy új szülöttről jót vagy semmit; illik megvárni, amíg megerősödik. A Fiatalok órája címmel most induló ifjúsági műsorról sem illik tehát bírálólag vélekedni. Az azonban első látásra is megjegyzendő, hogy erényei nem formai újításaiban mutatkoznak meg. hisz őseinek — Te- leszubjektív, Radar, — nyomdokain indult el. Tartalmában azonban dicséretes szándék: az ifjúság igazi, cselekvő fóruma akar lenni. És ez jó, de egy valamire felhívnám a figyelmet: a mindenáron fiatalos hangvételre való törekvés veszélyeire. Az utóbbi időben ugyanis ifjúsági műsorokban bizonyos álfiataloskodás ütötte fel a fejét a műsorvezetésben, Déri János például, akivel egyre gyakrabban találkozhatunk a képernyőn, a közvetlenség keresésében bizony bele-bele téved a közvetlenkedés zsákutcájába. Pedig nem attól lesz őszinte, friss kapcsolat műsorvezető és fiatalok között, ha például — lásd a Mi sulink szombati adását — a vetélkedőre történő szellemi felkészülést a műsorvezető mondjuk fárasztó „melónak” említi, és más efféle nyelvi formákat alkalmaz. Egyébként a Mi sulink a Szovjetunióról című vetélkedő első fordulójában számunkra külön is kedves diákokkal találkozhattunk, a szorgalmas és rokonszenves tiszafüredi gimnazistákkal, akik szereplésükkel — még mosolyogni is tudnak, érthetetlen, hogy egyesek úgy ültek ott mintha karót nyeltek volna — bizonyára több rokonszenvpontot gyűjtenek majd, mint pécsi „ellenfeleik”. V. M. Tudományos ülés a MÁV-kórházban Tegnap délután Szojno- kon, a rövidesen tizedik jubileumát ünneplő MÁV-kór- házban nagy érdeklődéssel kísért tudományos ülést rendezett a kórház igazgatósága. A jubileumi ünnepségek nem hivatalos nyitányának is beillő tegnapi rendezvényen, amelyen egyébként a megyei tanács Hetényi Géza kórházának meghívott orvosai részt vettek, dr. Kertai Pál egyetemi tanár, a Debreceni Orvostudományi Egyetem professzora „A társadalom és a természeti környezet néhány filozófiai problémái” címmel szakmai-politikai előadást tartott. A törökszentmiklósi városi könyvtár nyugdíjasokat toborzo akciójának eredményeként mát most, az első negyedévben több idős korú olvasóval dicsekedhet mint tavaly -MGD szolnoki munkáshősök emlékezete Sebestyén János életútja Megjelent a Munkásmozgalmi füzetek első két száma A „Munkásmozgalmi füzetek” első és második száma az elmúlt napokban kerül az olvasókhoz. A Damjanich Múzeum kiadásában dr. Selmeczi László: A szolnoki munkás- hősök emlékezete, és Zádor Béla Sebestyén Jánosról szóló tanulmánya jelent meg. Mivelll új kiadványsorozatról van szó, szükségesnek véljük méltatni a kiadó kezdeményezését, azokat a hasznos, néhány esetben hézagpótló tendenciákat, amelyeket az első két füzet megjelenése és a további tervek ismeretében látunk. Nem is lehet vitás —, ezt kategorikusan senki sem vonja kétségbe —. a lokális könyvkiadásra szükség van. Ezt indokolja egy-egy tájföldrajzi egység aktuális ismerete —, esetünkben a történelmi tradíciók feltárása. Külön téma lenne annak elemzése, hogy a hely- történet feltáró munkája nélkül mennyivel nehezebb lenne egy korszak, esemény- sorozat szintézése. Az 1919- es proletárdiktatúra teverését követő ellenforradalmi terror ismerete is hiányosabb lenne, például dr. Selmeczi említett publikációja nélkül. A hélyi kiadványok nem szükségképpen tudománytalan, nívótlan munkák — persze van ilyen is — erre bizonyíték a Munkásmozgalmi füzetek első két kötete. S amikor a nem hivatásos kiadók kiadásában megjelenő, elsősorban és közvetlenül lokális érdeklődést kielégítő tanulmányok védelmében szólunk nem a gyenge színvonalú, de horribilis nyomdai költséggel készült, csupán egy-egy szűk csoportérdek tetszését megnyerő könyvekre gondolunk, hanem az olyan szerény, de ízléses kiállítású, ám mondanivalójában nagy hatású, értékes munkákról beszélünk, amilyen a Munkásmozgalmi füzetek első két száma. Dr. Selmeczi László eddig is ismert, de tudományos pontossággal ilyen mélységben még le nem írt tragikus napokat tár fel: 1920. április 27-én Héjjas Iván és Makkai Imre fehérterrorista katonatisztek a szolnoki fogházban razziát tartottak és onnan elhurcoltak tizennyolc kommunistát, akiket az abonyi Vigyázó kastélyban meggyilkoltak. Sebestyén János (1901— 1974) munkásmozgalmi tevékenysége Zádor Béla tanulmánya megjelenése előtt még kevésbé volt ismert. A Szolnokon született forradalmár 1919-ben a Vörös Hadsereg katonája volt, majd a Spanyol' Köztársaság védelmében a 13. Dombrowszki brigádban harcolt. 1956-ban részt vett az ellenforradalom leverésében, számos magas kormánykitüntetést kapott. A fényképekkel gazdagon illusztrált kötet eseményhű- en, nagyon olvasmányosan követi a munkásmozgalom szolnoki harcosának életútját. A füzetek példányszáma sajnos nagyon alacsony — az anyagi lehetőségek érezhetően határt szabtak. Nagy kár. hogy ezek a kiadványok is alig lehetnek ott — mindössze 500—500 példányban jelentek meg — a magán- könyvtárak ezreiben. Tiszai Lajos Szép hagyomány II Bartók Béla Zeneiskola tanári hangversenye Szép hagyománya Szolnok városának az az évente megrendezett hangverseny, melyet a helyi zeneiskola tanárai tartanak. Jogos az iránta tanúsított nagy érdeklődés, hiszen az intézet a zenei köz- művelődés egyik legfontosabb területe, a fiatalok százai ismerkednek meg benne naponta a muzsika szépségeivel, s ha a „mesterek”, az iskola, művésztanárai lépnek dobogóra, a város közvéleménye fokozott várakozással tekint produkciójuk elé. Ezúttal hétfőn este a Városi Tanács dísztermében került sor műsoruk bemutatására. Első számként a világhírű szovjet zeneszerző, Hacsetur- ján közkedvelt darabját, a Toccatát hallhattuk dr. Var- gáné Kisbocskói Lilla markáns előadásában. Kodály gordonkára írt szólószonátá- jának első tételét Czeglédi Zoltán szólaltatta meg, elmélyedő, szép tónusú játéka jól érvényesült a mű poetikus tolmácsolásában. A műsor egyik kiemelkedő száma Egyed József oboa-szólója, volt, Hummel: Adagio és variációk című kompozícióját mély átérzéssel, nagy színgazdagsággal, virtuóz köny- nyedséggél játszotta. Ezután ismét dr. Vangáné Kisbocskói Lilla következett, Chopin brilliáns Asz-dur keringőjé- vel bizonyította, hogy a romantikában is otthon van. A hangverseny első része Schubert B-dur triójának egyik tételével zárult, Nagy Katalin (hegedű), Lénártné Cser Magdolna (zongora) és Czeglédi Zoltán (gordonka) hangulatilag jól megfogott, lendületes játékának is sokáig tapsolt a közönség. Az est második felében először Liszt-művek hangzottak el Kisbocskói Ferencné technikailag érett, stílusos tolmácsolásában, majd a kamarazene irodalom egyik gyöngyszemének, Schubert A-dur („Pisztráng”) zongoraötösének néhány tétele. Az együttes tagjai: Somosné Sűrű Erzsébet (hegedű), Kiimöves Miklós (mélyhegedű), Czeglédi Zoltán (gordonka), Somos János (gordon), illetve Labáth Valéria (zongora) nem kis feladatra vállalkoztak, hiszen a komponista hangszerelése, mesterségbeli tudása szinte mindegyik hangszerjátékost erősen próbára teszi. Muzsikálásuk azonban igazolta vállalkozásukat, Schubert halhatatlan dallamai igazi fényükben csendültek fel, s kellemes élményt nyújtottak. Nagy Pál — Kis korunkban az volt a legkedvesebb időtöltésünk, — mondja Klári — hogy ösz- szeverbúváltuk az utcánkban lakó kisebbeket, s iskolást meg óvodást játszottunk velük. — Az óvónők, s tanítónők természetesen mi voltunk felváltva — folytatja Kati, de ha nem figyelnénk rá, azt hihetnénk, hogy továbbra is Klári beszél. — Jó pár évvel ezelőtt történt egy matematika órán. A tanár engem küldött a táblához, s tréfából Klári ment ki helyettem. A cserét senki sem vette észre, s ettől mindketten úgy megdöbbentünk, hogy többé nem mertük megismételni. Tóth Katalin és Nagyné Tóth Klára tavaly a jászberényi Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát. Kati a szolnoki Ságvári körúti, Klári a szandaszőlősi általános iskolában tanít. Búcsút mondtak a jászapáti otthonnak, de továbbra is együtt maradtak, a szandaszőlősi pedagógus szállóban laknak. Igaz most már kevesebb időt tölthetnek együtt, mint korábban. Többnyire csak esténként találkoznak, de mindig megbeszélik az aznap történteket, ugyanúgy, mint eddig. Hétvégét Kati a szülőkkel, Klári pedig férjével tölti, aki autószerelő Jászkiséren. — Nehéz elképzelni, hogy nem egymás hatására választották ugyanazt a hivatást. — Azt hiszem, ha nem lennénk isker- testvérek akkor is pedagógusnak készültünk volna mind a ketten — szólal meg ismét Klári. — Nagyszerű tanító nénink volt Jászapátiban, úgy érzem az ő hatására lettünk mi is tanítónők, akárcsak a két évvel idősebb nővérünk. — Mindig együtt voltunk, szükségünk volt egymásra, — folytatja Kati — a segítésre, a biztatásra. Nyelveket tanultunk, sportoltunk, hallottuk egymást vizsgázni, láttuk egymást a katedrán állni. Nem tudom megfogalmazni, milyen kapcsolat alakult ki közöttünk, valami olyan szoros együttérzés, ami csakis ikrek között jöhet létre. T. G. Fotó: T. K. L. Országos tanulmányi verseny Ötödik alkalommal rendezi meg az idén a Kohó- és Gépipari, valamint az Oktatási Minisztérium az ipari szakközépiskolák országos szakmai, tanulmányi versenyét. Az iskolai, megyei területi selejtezők után április 25-én, 26-án és 27-én kerül sor az országos döntőre, amelynek házigazdája a fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő szolnoki Szamuely Tibor Közlekedés- gépgyártó Ipari Szakközépis-" kola. A háromnapos gyakorlati s elméleti versenyen harminkét ipari szakközép- iskola mintegy hetven tanulója küzd az ország nagyvállalatai által felajánlott díjakért illetve a helyezésekért- Az egyes szakmákban legjobban szereplő első tíz tanuló felvételi vizsga nélkül tanulhat tovább felsőoktatási intézményekben.
