Szolnok Megyei Néplap, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-19 / 90. szám
Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXVIII. évf. 90. 51., 1977. április 19. kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA JÓ IRÁNYBAN, KÖVETKEZETESEBBEN Az 1977- évi népgazdasági terv teljesítésének első tapasztalatait az MSZMP Központi Bizottsága legutóbbi ülése alapján így összegezhetjük: Az esztendő első negyedévének eredményei biztatóak, a terv teljesítése jó irányban halad. Az MSZMP KB 1976. decemberi határozata végrehajtásának kedvezőek a gazdasági és a politikai feltételei. Az idei tervet az előző évhez képest korábban, gyorsabban, szervezettebben dolgozták ki. A gazdasági szabályozás lényegében nem változott. A szocialista országokkal az államközi szerződéseket idejében megkötötték- A népgazdasági terv céljait a dolgozók idejében megismerték és elfogadták. A cselekvőkészség országszerte nagy. A csepeli dolgozók kezdeményezése alapján a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére országos verseny bontakozott ki. Mielőtt a részletekre térnénk szükséges két dolgot elő- rebocsájtani. 1. Az éves feladatok nagyobb része még végrehajtásra vár, az első tapasztalatokból messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le. 2. A bázis szemlélet könnyen eltájolhat, az 1976 első hónapjaihoz képest néhol tapasztalható „látványos fejlődés’’ esetén különösképpen. A gazdasági növekedés üteme ugyanig tavaly szokatlanul alacsony volt. elmaradt a tervezettől. Az 1977 év első negyedének ipari termelése öt százalékkal haladta meg a tavalyi és hét százalékkal a tavalyelőtti hasonló időszak szintjét. A gép-, illetve a vegyipar termelése az átlagos ütemnél gyorsabban, az építőanyag iparé lassabban növekedett. Az élelmiszeripar termelése a mezőgazdaságéhoz igazodik. így például a hús-, baromfi-, a cukor-, a tejiparban javult a nyersanyag ellátás és mintegy öt százalékkal nőtt a termelés a tavalyi alacsony szinthez képestA mezőgazdaság dolgozói felkészültek, hogy 7—8 százalékkal növeljék a termelést 1975-höz viszonyítva. Jelzi ezt az időszerű munkák gondos elvégzése, a zöldségtermelés és az állattenyésztés megélénkülése. Az anyagi-technikai feltételek is adottak. A növényvédőszer- és a műtrágya ellátás kielégítő. Az idén mintegy 7500 traktor, 2000 arató- cséplőgép, 4000 tehergépkocsi és 8500 pótkocsi beszerzésére van lehetőség. Persze az időjárástól, mint mindig, az idén is sok függ. Eddig a belvizek a gabonavetésekben, az áprilisi fagyok pedig a gyümölcsökben okoztak kárt. Az 1977. évi külkereskedelmi feladatok végrehajtása tervszerűen, szervezetten indult. A szocialista országokkal szembeni szerződéses kötelezettségeinket pontosan teljesítjük. A baráti országok esetenként a szállítási tervek túlteljesítését kérik, Erre a kölcsönösség elve alapján — tehát megfelelő és arányos import többlet esetén — nyílik lehetőség. A tőkés üzletkötésekre eddig nagyobb arányban került sor, mint egy évvel ezelőtt. A konjunktúra, a kereslet megélénkülése azonban továbbra is késik- Az export tervek teljesítése fokozott erőfeszítéseket igényel. A piaci árak szeszélyes ingadozása szükségessé teszi a gondos ármunkát az eladások és vásárlások megfelelő időzítését, a termelő, a felhasználó, a külkereskedelmi vállalatok, illetve a bank jobb együttműködését. A központi állami beruházásoknál néhol tapasztalható lemaradás a tervekhez képest. Többnyire a kivitelező kapacitások hiánya okoz gondot. Ezért a már elkezdett beruházások kivitelezésére kell az erőket összpontosítani. Fokozott figyelmet és erőfeszítést igényelnek azok a beruházások — a Paksi Atomerőmű, a Tiszai Hőerőmű, a 750 kV-os nemzetközi távvezeték, a Borsodi Vegyikombinát új PVC üzeme, a Bélapátfalvái Cementmű, a Hajdúsági Cukorgyár — amelyek az idén a megvalósítás döntő szakaszába léptek. Az 1977-ben induló nagyberuházások jól előkészítettek, kivéve néhányat, ahol a kivitelező kapacitás, illetve a tervdokumentációk hiánya okoz gondelt. Jemeni partes kormányküldöttség érkezett Budapestre Kádár János vezeti a magyar tárgyalócsoportot A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság kormányának meghívására tegnap hivatalos. baráti látogatásra hazánkba érkezett a Jemeni Népi Demokratikus Köz- trásaság párt- és kormány- küldöttsége. A küldöttséget Abdul Fattah Iszmail, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Nemzeti Front Egyesített Politikai Szervezet Központi Bizottságának főtitkára vezeti. A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttségét meleg, baráti szeretettel, ünnepélyesen fogadták a Ferihegyi repülőtéren, amelyet dél-jemeni, magyar és vörös (Folytatás a 2. oldalon.) A szovjet űrkutatás 20. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás megnyitásával kezdődött meg tegnap Szolnokon „A szovjet kultúra és tudomány napjainkban" című megyei rendezvénysorozat. Képünkön a kiállítás egyik „csodaműszere”, a Luna-16 holdszonda kicsinyített mása látható. Ez a műszer gyűjtött először automatikusan talajmintát a Holdon. (A kiállítás megnyitásáról szóló tudósításunkat a 3. oldalon olvashatják). Befejeződött a szocialista brigádvezetők V. országos tanácskozása Vasárnap reggel 8 órakor, az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában folytatódott a szocialista brigádvezetők V. országos tanácskozása. Az elnökségben helyet foglalt Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai és Borbély Sándor, a Központi Bizottság titkára is. Pásztor Gabriella, a KISZ KB titkára a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának nevében köszöntötte az országos tanácskozást. Emlékeztetett arra, hogy a szocialista brigádmozgalom csaknem kétmilliós seregének minden harmadik tagja a 30 éven aluliak nemzedékét képviseli, s közülük mintegy 300 ezerre tehető a KISZ-tagok száma. A szocialista brigádmozgalom hármas jelszavához kapcsolódva hangsúlyozta, hogy három évvel ezelőtt, amikor újra fogalmazták az ifjúsági szövetség tagjaival szemben támasztott követelményeket, a munkához való viszony a KISZ-hez tartozás döntő mércéje lett. Minden KISZ- tagtól évről évre számon kérik, hogy legjobb tudása szerint álljon helyt a munkában, a tanulásban és készüljön fel a haza védelmére. A KISZ elvárja mindenkitől, hogy munkáját figyelemmel, szorgalommal, odaadással végezze. s amint a szocialista brigádmozgalom is megköveteli — a munkaversenyben a kötelezőnél többet tegyen. A fiatalok kezdeményezőkészségére, többletvállalásaira, alapozza a KISZ másfél évtizedes múltra visszatekin- .tő védnökségi mozgalmát is, amely az utóbbi időben átgondoltabb és tervszerűbb. Az általános vállalások helyett' mindinkább a konkrét feladatok teljesítésére vállalkoznak a fiatalok. A beruházásokon hol az anyagellátás akadozik, hol a kooperációban mutatkozik zavar, s ezért üdvözölték örömmel a borsodi nagy építkezéseken megalakult ifjúkommunista roham-brigádokat, amelyek a beruházás kritikus pontjain segítenek. A vtanulás, az önképzés, a művelődés méltán kapott helyet a szocialista brigádmozgalom hármas követelményében. A fiatalok azonban néha már úgy érzik, mintha a tanulásban túl is teljesítenék a követelményeket, mégsem lehetnek valamennyien biztosak benne, hogy azt tanulják, amire, maguknak és a társadalomnak szüksége van. Az ifjúsági szövetség nagyon fontos feladatnak tartja a fiatalok munkára nevelését, hiszen végülis az üzemekben, a munkahelyeken dől el, hogy megszeretik-e választott hivatásukat, egész életükre megtalálják-e helyüket a munkahelyi közösségben. Ezért ne sajnálják a szocialista brigádok a fáradságot attól, hogy megismerjék a pályakezdő fiafalok örömeit, gondjait. Ha kell, vitatkozzanak velük és tanítsák őket. A munkaverseny szervezése a gazdasági vezetők, a szakszervezetek és a KISZ közös feladata. Az ifjúsági szövetség tehát cselekvő résztvevője a szocialista munkaverseny mozgalomnak, amivel az is együtt járna, hogy ne csak a teendők elosztásakor számítsanak közreműködésére, hanem akkor is, amikor a végrehajtás feltételeit számba veszik. Kérjék a KISZ, a fiatalok véleményét, javaslatait akkor is, amikor értékelik a munkát, és a legjobbaknak oda ítélik a megérdemelt jutalmakat, kitüntetéseket. A fiatalok jogos igénye az is, hogy az ifjúsági brigádok és a hagyományokkal rendelkező ifjúsági versenyformák polgárjogot kapjanak a munkaversenyt érintő egységes szabályozásban, s az eredmények méltó elismerésében részesüljenek. Mikulin Pál, a mezőhegye- si Állami Gazdaság szocialista brigádvezetője arról a nagyszerű kezdeményezésről szólt, amelyet brigádja indított a tej hozamok növelésére. A felszólaló azokat a gondokat sem hallgatta el, amelyek a tehenészeket foglalkoztatják, s amely legnehezebb munkájukban, a takarmányozásban adódik. Országos problémaként említette, hogy kevés a takarmányozó- gép, pedig a jövő a kötetlen tartásé, s ez a fejés teljes gépesítése után most a takarmányozás gépesítését is fontossá teszi. (Folytatás a 2. oldalon.) Az idei tervek teljesítéséhez a szükséges mennyiségű nyersanyag és energia biztosított, munkaerőből továbbra is hiány van. Sajnos a vállalatok többsége még mindig nem számol a realitásokkal, s olykor a mesterkélt munkaerőkereslettel tulajdonképpen a pazarlást, a szervezetlenséget, a kapun belüli munkanélküliséget leplezi. Ez a gyakorlat egyre kevésbé tartható. Az ésszerű, takarékos létszámgazdálkodás, a célratörő munka- és üzemszervezés idei terveinek teljesítésének nélkülözhetetlen feltétele. Az első három hónap tapasztalatai félreérthetetlenül bizonyítják, hogy az 1977. évi népgazdasági terv teljesítése, a tavalyi lemaradások részbeni pótlása, a növekedési ütem fokozása elérhető reális célkitűzés. A gazdasági növekedés üteme fegyelmezettebb, szervezettebb munkával, a hatékonyság emelésével meggyorsítható. Az életszínvonal az idei terveknek megfelelően emelkedik- Üj intézkedésekre, döntésekre nincs szükség, változatlanul a Központi Bizottság 1976 decemberi határozatának végrehajtása a feladat. Következetes munkával, összpontosított erőfeszítéssel nagy lépést tehetünk előre az ötödik ötéves terv gazdaságpolitikai céljainak elérése útján. Szükség van minden dolgozó odaadó munkájára, a vezetők kezdeményezésére, helytállására, kockázat vállalására és nem utolsó sorban a kommunisták példamutatására, a pártszervezetek cselekvési programjainak öntevékeny végrehajtására. Asszad Moszkvába érkezett (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) MEGKEZDŐDÖTT A DUNA BIZOTTSÁG 35. ÜLÉSSZAKA Április 18. és 28. között Budapesten tartja 35. ülésszakát a Duna Bizottság. A nemzetközi szervezet 10 napos tanácskozását hétfőn dr. Vaclav Moravec nagykövet, a Duna Bizottság elnöke ünnepélyesen nyitotta meg a szervezet Benczúr utcai székházában. ÉPÍTÉSÜGYI KÜLDÖTTSÉGÜNK A SZOVJETUNIÓBAN Bondor József építésügyi- és városfejlesztési miniszter vezetésével hétfőn építésügyi küldöttség utazott a Szovjetunióba. A magyar építésügyi szakemberek a Szovjetunió, va- lamint az Észt és Litván Szovjet Szocialista Köztársaságok Építési Minisztériumával értékelik a műszaki tudományos közvetlen együttműködés eredményeit és egyeztetik az 1990-ig szóló további együttműködés fő témáit. VÉGLEGESEN ELNYERTÉK A KISZ KB VÖRÖS VÁNDORZÁSZLAJÁT Másodszor nyerte el véglegesen. azaz folyamatosan hat alkalommal a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját a II. Rákóczi Ferenc nevét viselő hahóti KISZ-szervezet. A fiatalok az egész falut megmozgató programokat tudtak szervezni, rendezvényeikhez, a falut szépítő társadalmi munkához megnyerték az egész község lakosságát. A jó mozgalmi és gazdasági munkát elismerő vándorzászlót vasárnap dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára ünnepi falugyűlésen adta át Dömötör- fy Sándor KISZ titkárnak, a hahóti választókerület országgyűlési képviselőjének. ELUTAZOTT A JUGOSZLÁV PÁRTKULDÖTTSÉG Hétfőn elutazott a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének pártmunkásküldöttsége, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága meghívására dr. Dusán Veljkovicsnak, a Macedón Kommunisták Szövetsége KB elnöksége végrehajtó bizottsága tagjának vezetésével április 12. és 18. között látogatást tett hazánkban. A küldöttséget fogadta Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Párái Imre, a Központi Bizottság osztályvezetője. ROMÁNIÁBA UTAZOTT A MADÁCH SZÍNHÁZ TÁRSULATA A Madách Színház művészei hétfőn romániai vendégszereplésre utaztak. A bukaresti Nemzeti Színházban Othellót és a spanyol Izabellát mutatják be. Kolozsvárott április 23-án ' a spanyol Izabellával, 24-én vasárnap pedig az Othellóval lép fel. A társulat április 26-án érkezik haza. A romániai vendégszereplés ideje alatt a Madách Színház Lenin körúti, illetve a Kamara Színház Madách téri épületében a Pécsi Nemzeti Színház együttese mutatkozik be a budapesti színházlátogatóknak. Hétfőn este nagy sikerrel mutatták be Katona József Bánk Bánját Illyés Gyula átigazításában. A tragédiát Nógrád.i Róbert rendezte, a főbb szerepekben Holl István ifj. Kőmíves Sándort, Pásztor Erzsit, Harkányi Jánost, Győry Emilt, Pákozdy Jánost láthatta a közönség. EGY MONDATBAN — A kőbányai vásárközpontban rendezett négy nemzetközi szakkiállítás első félidejében, péntektől vasárnap estig csaknem 65 ezer érdeklődő, s ebből mintegy 50 ezer szakember tekintette meg a mezőgazdasági, a textilipari és a garázsipari gépeket, berendezéseket, s a műanyagipar korszerű termelőeszközeit, termékeit.