Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-23 / 69. szám
1977. március 23. SZOINOK MEGYEI NÉPLAP Nem kell ahhoz semmiféle jóindulat, vagy részrehajlás, hogy elismerjük: a televízió és a gyerekek kapcsolata men sokoldalú. Korosztályra szabva is rendkívül differenciált ez a kapcsolat, s a legkisebbeknek szóló programoktól a nagy kamaszoknak szánt műsorokig húzódik. A nekik készített adásokban, — ai-car tanulnak, akár játszanak, elsősorban ez a két forma a meghatározó — a gyerekek önfeledten vannak jelen a képernyőn, és a készülékek előtt is. A Cimbora közismert bevezető zenéjére például gyakran a játszóterek is megüresednek. Mindezek ellenére mégis úgy tűnik, a műfaji gazdagság ellenére is, hogy jellegében kissé egysíkú ez a kapcsolat. Valahogy kimarad belőle a nyiladozó értelmű, friss észjárású gyerekek nem saját környezetükre, ha«em a szélesebb közösségre irányuló, szociális érzékenységükön alapuló érdeklődés. Míg valóban tág tere van annak, ahogyan ők magukat látják és láttatják, ugyanakkor szinte semmi nyoma a képernyőn annak, ahogyan a felnőtteket nézik és megítélik, pedig a gyermekek éles szemmel figyelik a felnőttek társadalmát. Beszéljük meg Ezért üdvözlöm a Televízió új kezdeményezését-, a gyermekek és felnőttek közös eszmecseréjét, a szombaton útnak indított, s negyedévenként jelentkező Beszéljük meg című fórumot. Az ország különböző részeiből érkező gyermek-újságírók vezető közéleti emberek társaságában vetettek fel olyan kérdéseket, amelyekre ha megoldást közvetlenül nem is vártak, de azt mindenképpen elvárták, hogy a közélet felelős irányítói körükben véleményt alkossanak róluk. Jellemezve az eszmecsere, a gyermekien őszinte és tiszta beszélgetés tartalmát, amelyben a tegezés nem holmi formai elemként volt jelen, hanem a közösek vagyunk a gondolatban tartalmi kifejezését szolgálta, szó esett a továbbtanulás kérdéseiről, a szülői érdemek szerepéről, a tömeges sportolás szemléletbeli akadályairól, a történelemkönyvek sematizmusáról, a diplomaták „puszilkozásáról” és hangsúlyosan a politizálás igényeiről. A beszélgetést Vitray Tamás terelgette medrében nagy-nagy tapintattal és- látható élvezettel, hisz képernyőn ilyen nyíltan, akár kényes kérdésekről is, ritkán esik szó. A szerkesztés nyilvánvalóan azzal is hangsúlyozni kívánta a most induló fórum komolyságát, hogy a Televízió egyik legtekintélyesebb és leghozzáértőbb riporterét állította csatasorba a várható siker reményében. Valami merőben új lenne ez a fórum? Csak a képernyőn új jelenség, az életben már bevált gyakorlat. A Televízió tehát nem tett mást, mint okosan beengedte az életet a képernyőre. Izgalmas műsorrá nőheti ki magát e fórum, a demokratizmus nem elő- hanem élő iskolájává, amikor gyermek és felnőtt egyszerre nézhet ugyanabba a tükörbe, s amitől sajátos optikát kap a látásmód. Különös mátkaság Tévéjáték Karácsony Benő novelláiból — alcímként ezt viselte a Gaál Albert rendezte, szerda este bemutatott televíziós játék. De milyen novellákból és hány elbeszélésből készült? Erről bizony múlnom beszél a fáma. Még a Rádióújság Könyvespolcáról is lemaradtak ezúttal a hozzá kapcsolódó források, olvasnivalók. A néző, legalábbis a kritikusabb fajtája, a tévéjáték szerkezeti gyengesége folytán azonban felfedezhette. hogy valószínű két elbeszélés képezhette a tévéjáték alapját. Ugyanis bármennyire is egybe akarták gyúrni őket, — a forgatókönyv Katkó István munkája — az iskolai botrányról szóló játék, majd az állomási jelenet jól érezhetően elváltak egymástól. A városkából a botrány miatt távozni készülő tanár históriájáról megjelent cikk a helyi harsonában még csak „ernyedt szálként” sem volt képes öszszekötni a két elbeszélés egymástól elütő cselekményét. De már csak azért is illett volna megnevezni az irodalmi alapanyagot, konkrétan is. mert olyan prózaíróról van szó, akit sokan most fedeztek fel maguknak, s talán feltámad a kedvük, hogy eredetiben is fellapozzák műveit: élvezni zamatos stílusát, meseszövésének báját, s egyben a kisszerű vidéki társadalmat leleplező, finoman becsomagolt bírálatát, s meleg emberségét is ugyanakkor. Mert Karácsony Benő, a két világháború közötti idők romániai magyar írója ebben képvisel értékeket. Az említett erényekből mi mentődött át a tévéjátékba? Elsősorban a szerző humanizmusa, amely a csúnyácska diáklány, Harcsai „lázadásában” meggyőzően ábrázoltatott. És mi sikkadt el? A kisváros légkörének megjelenítése, a poros környezeté, amelyben az efféle hihetetlen mesék botrányként robbannatnak. A legemlékezetesebb vonása a játéknak: Tomanek Nándor nagy monológja, aki egy ültében szinte mozdulatlan teljes emberi drámát tudott megérzékíteni. Röviden Két szenzáció — a kettőnek bár egymáshoz semmi köze, de mert először esett meg mindkettő a kéDernyőn, azonos nevező számlálójába sorolható. Megszületett az első abszolút győztes Egri János játékában, egy fiatalember minden kérdést elfogyasztott, s övé lett a színes televízió mindörökre (nagy kő eshetett le a játék vezetőjének szívéről!), és tanúi lehettünk annak, hogy „féligdalolással” is lehet győzelmet aratni a Ki mit tud-ban. Radics Szilviának ennyi is elég volt, akinek nyilván már jövőbeli értékeit is, nemcsak jelenlegi képességeit honorálta elismeréssel a hozzáértő zsűri. Megkockáztatom: ezzel a döntéssel vajon az egyébként is gyengélkedő táncdal-kategória nem kapott-e érdemtelenül túlságosan nagy kegyelmet? V. M. fiz euad felen Kedvező színházi mérleg Az 1976 77-es színházi évad első felének tapasztalatairól nyilatkozott Szabó István, a Kulturális Minisztérium színházi főosztályának helyettes .vezetője. Elmondotta, hogy az évad eltelt hónapjai sikeresek voltak, az ország színházai a közönség érdeklődésére számot tartó darabokat mutattak be. Az elmúlt időszak tendenciájának megfelelően a színházak műsorpolitikájának ' középpontjában alapvetően a magyar drámák bemutatója állt. De nem hiányoztak természetesen a drámairodalom klasszikusai sem: a Szolnoki Szigligeti Színház például emlékezetes teljesítményt nyújtott Shakespeare: „Athéni Timon”-jának bemutatójával, a Debreceni Csokonai Színház_a „Hamlet”-et adta elő, a Miskolci Nemzett Színház „A mi Moliere-ünk” címmel érdekes montázselőadást szerkesztett a francia klasszikus műveiből. A színházak műsorpolitikájukban nagy súlyt helyeznek a szocializmus társadalmi kérdéseivel foglalkozó hazai drámairodalom felkarolására is. Az évad első fele kedvező volt, s ez reményeket nyújt arra, hogy az évad második felének teljesítményeivel együtt sikeres évet zárjanak a színházak. A kórteremben Benedek Elek, Andersen, Cooper, Katajev és a többiek Országosan egyedülálló kezdeményezést valósított meg Szolnokon a gyermekkönyvtár és a megyei tanács kórházának gyermekosztálya. Könyvtári hoztak létre a kórházban hosszabb — rövidebb időt .eltöltő gyermekek számára. Az ötlet Horváth Attilánétól, a gyermekkönyvtár vezetőjétől származik: — A kórházban a betegeknek rengeteg szabad idejük van, s talán a gyerekek tudják ezt a legkevésbé kihasználni. hasznosan eltölteni. Saját tapasztalatomból született a gondolat, hogy alapítsunk könyvtárat a kórház gyermekosztályán. Első lépésként felkerestem az osztályvezető-főorvost, s a kedvező válasza után már egyszerű volt az egész. Március elseje óta több mint háromszáz kötet áll a kis betegek rendelkezésére. A kölcsönzést Hatvani Gabriella asszisztensnő vezeti. A gyerekek nap mint nap hozzáfordulnak „Gabi néni, űj könyvet kérek!” vagy „Ezt a rajzot én másoltam az Andersen meséiből Gabi néninek”. — Asszisztens és könyvtáros? — Társadalmi munkában vezetem a kölcsönzést, nekem nincs katalógusom, nem tudom, mit kell elvégeznie egy könyvtárosnak. Azt viszont tudom, hogy a gyerekeknek sokat jelent ez az újfajta szolgáltatás. Nem unatkoznak. Olvasnak s beszélgetnek a könyvekről, mesét mondanak a legkisebbeknek. Segít ez az olvasóvá válásban is. Volt olyan kis betegünk, akinek még sohasem volt könyv a kezében, nálunk barátkozott meg az irodalommal. Az egyik legszorgalmasabb olvasó az ötödik osztályos, kőtelki Mága Tibor. — Mióta vagy itt? — Egy hónapja. — Hogy telnek a napjaid? — Sokat olvasok s beszélgetek a szobatársaimmal. Otthon is van néhány könyvem, de azokat már mind elolvastam. — Hagy érezned magad itt könyvek nélkül? — Biztosan nagyon unatkoznék, s még jobban elmaradnék a tanulásban az osztálytársaimtól. Bár így is biztosan nehéz lesz utolérni a többieket. A hároméves Fehér Pistinek még nincs ilyen gondja. Csekély egyhetes itttartózkodása alatt azonban már három képeskönyvet „elfogyasztott”, elemeire „bontotta” őket. A társak s az asszisztensnő hatására most már megtanulta becsülni a könyvet, örömet.talál a lapozgatásban, s átszellcmülten hallgatja az idősebbek felolvasását a „szobai mesedélutánokon”. — A gyerekek felépülésében van-e valamilyen szerepe a könyvtárnak? —J<érdeztük dr. Pintér Sándor osztályvezető-főorvost, aki lelkesen fogadta Horváthné ötletét. — Ennyi idő alatt még nehéz véleményt mondani. Azt azonban megállapítottuk, hogy jobbak, nyugodtabbak a kis betegeink, mióta olvasgathatnak. — Hány gyermek fordul meg évente az osztályon? —• Ezt nehéz lenne gyorsan kiszámolni, hisz az itt töltött idő változó. Van, aki csak egy hétig van nálunk, mások hónapokig. Naponta általában 30—40 olyan gyermekünk van, akik tudnak olvasni, vagy még egészen kicsik, de már érdekli őket a nekik készített képeskönyv. Egyébként ha beköltözünk az új kórházépületbe, bővíteni fogjuk a könyvtárat, berendezünk egy játékszobát, ahol társasjátékok várják majd a lábadozó betegeinket. Olyan viszonyokat alakítunk ki a kórtermekben, amely családias hangulatot kölcsönöz, bizonyos fokig pótolni tudja az otthoni környezetet. T. G. .Találkozunk Egerben’ Népes mezőny, színes prngram Befejeződtek a diáknapok megyei bemutatói Tegnapelőtt az esti órákban az irodalmi színpadok versenyének eredményhirdetésével véget értek az Országos Diáknapok megyei művészeti bemutatói. Szolnokon, a Ságvári Endre megyei művelődési központ színháztermében gazdára talált az utolsó — a negyvenedik — aranyoklevél is. Akárcsak a többi művészeti ág, az irodalmi színpadok mezőnye is minden eddiginél népesebb volt. Középfokú oktatási intézményeink tizennyolc csoportja lépett pódiumra műsorával. A marathoni verseny jól tükrözte a megye egyenletes fejlődését ebben a művészeti ágban. Például a szolnoki 605-ös számú Ipari Szakmunkásképző Intézet irodalmi színpada, ha nem is ismételte meg a két évvel ezelőtti sikerét, amikor friss, új hangot sejtető műsorukkal szinte berobbantak a legjobbak közé, most is kellemes produkcióval rukkoltak ki. A prózamondók versenyén Jászberényben hiányoltuk a humort, a derűs perceket, a fiatalos lendületet.. Nos, az irodalmi színpadok bemutatójában nem egy humoros hangvételű játékot láthattunk. Itt-ott a szöveg kínálta komikus helyzetek ugyan kihasználatlanul maradtak, Ismerkedés az akkordokkal A jászberényi Zeneiskolában 38-an tanulnak gitározni. M. G. /I • de a legjobb produkciók mégis ebben a „kategóriában” születtek. Például a kunszentmártoniak szellempezsdítő játéka „A világ teremtése”-nek előadásával. A diáknapok művészeti bemutatóinak — mind az éneklésben, mind a vers- és 'prózamondásban — sajnos még mindig kísértő negatívumai a kiejtésbeli hiányosságok. Gond a hangerő is. Nem egy színjátszó, versmondó szinte magának „suttogta el” ’ mondandóját, még a mellette álló társai is alig hallhatták, a közönséghez pedig csak hangfoszlányok jutottak el. A tizennyolc irodalmi színpad bemutatóján a neves szakemberekből álló zsűri — a minősítő versenyek szigorú szempontjait alapul véve — két diákszínpadot díjazott aranyoklevéllel. Az egyiket a kunszentmártoni József Attila Gimnázium színpada nyerte el Orbán Ottó A világ teremtése című művének színpadra állításával. (Művészeti vezető: Zsiros Agnes.) A másikat a szolnoki 605-ös számú Ipari Szakmunkásképző Intézet irodalmi színpada kapta. (Művészeti vezető: Bözsikné, Cseh Éva.) •Mindkét együttes továbbjutott az országos fesztiválra A négynapos verseny végére az aranyokleveles produkciókból így összeállt az a műsor is, amelyet megyénk diákjai mutatnak majd be május végén Egerben. Ha röviden értékelni kellene középiskolásaink eddigi „diáknapos” szereplését, akkor feltétlenül ki kell emelnünk azt a lelkesedést, aktivitást, amely a bemutatókon való részvételben nyilvánult meg. Soha ennyi versenyző nem szerepelt még a diáknapokon, mint az idén. Az iskolai háziversenyeken részt vevők számát figyelembe véve megyénkben több ezer, középfokú oktatási intézményben tanuló fiatal volt érdekelt az idei művészeti seregszemlében, amely tartalmában és sokszínűségében is jó irányú fejlődést mutatott. T. G. Ki az én zenémet megérti, sohasem lehet boldogtalan Beethoven-hangverseny a szolnoki Városi Tanács dísztermében nbn7Pli napokban a _____«MACII szokottnál is sűrűbben szólalnak meg Beethoven kompozíciói szerte a világon. A zeneköltő 150 évvel ezelőtt, 1827. március 26-án halt meg, s az évfordulón kegyelettel és hálával emlékezik meg az utókor a zenetörténet és az egyetemes civilizáció egyik legnagyobb géniuszáról. Élete szenvedésekkel és csalódásokkal volt terhes, de művészete hamar az emberiség közkincsévé vált. Keveseknek adott meg a publikum olyan élő, rajongásig menő szeretete és tisztelete, amilyen az ő halhatatlan életművét övezi. Igaz, keveseknek sikerült oly meggyőző erővel kifejezni az emberekhez szóló üzenetüket, mint néki: vallomást a szabadság szeretetéről, a bátor, hősies élet szépségéről, a világot éltető örömről. Beethoven zenéje koroktól és stílusoktól függetlenül elevenen él és hat, mert érzelmi töltése mindnyájunkat közvetlenül érinti, megindít és megtisztít. Ezt tükrözik saját szavai is, melyeket a címben idézünk. Hétfőn este kamaraműveiből hallhattunk egy csokorra valót Perényi Eszter (hegedű), Perényi Miklós (gordonka) és Körmendy Klára (zongora) tolmácsolásában. A válogatás a fiatalkori gordonka-zongora szonátától (Op. 5, g-moll) a G-dúr hegedű-zongora szonátán (Op. 30) keresztül a B-dúr trióig (Op. 97) a mester meglehetősen nagy alkotói periódusát fogta át. Beethoven hegedű-zongora szonátái nem tartoznak a könnyen játszható művek közé. A századforduló hangverseny élete, a hangszeres virtuozitás fejlődése, Beethoven hangszerelő művészete ma is jelentős erőpróba elé állítja az előadó művészeket. Perényi Eszter játéka azonban feledtette a technikai nehézségeket, problémamentes szárnyalással, finoman árnyalt artikulációval röppent gondolatról gondolatra. Különösen felejthetetlen marad számunkra a második tétel gyöngéd kantilénája, vagy a népszerű Allegro vivace csodálatos könnyedsége, gyöngyöző jókedve. A kéttételes gordonka-zongora szonátában Beethoven az eddig kísérő funkciót betöltő hangszert felszabadítja, szólistává lépteti elő. Perényi Miklós intenzív egyénisége ezen az estén is magával ragadó volt. Szuggesztív előadásával szinkronban éreztük át a lassú bevezető sötéten gomolygó borongását, majd az egekig felcsapó szenvedélyt és a kirobbanó játékosságot, — a fiatal komponista végletes érzelemvilágát. Perényi kezében a gordonka megszűnt mint zeneszerszám, eggyé lett a művésszel, eggyé lett a muzsikával. A szonáta az előadás érzelmi csúcspontja volt. Befejezésül a nagy B-dúr triót hallhattuk. Beethoven — súlyosbodó fülbaja miatt — ezzel a művével búcsúzott a nyilvános szereplésektől. A három művész megindító drámaisággal, az összeszokottság utolérhetetlen természetességével szólaltatta meg a kompozíciót. Nem három szellemes ember beszélgetése volt ez, — több annál! Egy beethoveni világ megjelenítése három főszereplőn keresztül, kik külön-külön magukat adták, s mégis valahol egyek voltak. A dialektikának ez a zenei vetülete csak a legnagyobb produkciókra jellemző. Vfifliil de nem utc,lsó icyUI, sorban emeljük ki az együttes motorját, Körmendy Klára zongoraművésznőt, ki mind a szonátában, mind a befejező trióban fölényes bizfonsággal, férfias erővel és mégis megkapóan bársonyos billentéssel volt ura hangszerének, s méltó partnere a Perényi testvéreknek. Nagy Pál
