Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-19 / 66. szám

e SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. március 19. Gyászhfr - Köszönetnyilvánítások A jászberényi rendelőintézet nyugalmazott főorvosa, DR. SZILAGYI PÄL 1977. március 16-án elhunyt. A gyászoló család. Jászberény. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik drága jó édes­anyám ÖZV. FÜR SANDORNÉ temetésén részt vettek, koszo­rúikkal, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Beszteri Pálné. Jászberény, Dohány u. 3. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, szom­szédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen szüléink URBAN ISTVÁN és felesége VINCZE JUSZTINA temetésén megjelentek, utolsó útjukra elkísérték, a sírra ko­szorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt­­éreztek. Két kislányuk és a gyá­szoló család, Cibakháza. Bátor­­szőlő. INGATLAN ELADÓ Jászberény, Fiastyúk u. 7. alatti modern, háromszo­bás, összkomfortos családi lakóház, azonnal beköltözhe­tő, 275 négyszögöl telekkel. Érdeklődni lehet a tulajdonos­nál: Baráth Vendel­­né. Jászberény, Bu­zogány út 5. (2022.) JÁSZBOLDOGHÁ­­ZÁN. Dózsa György út. 7. alatt két és fél szobás lakóház gyü­mölcsösben, jelen állapotban, kész­pénzért eladó. Ér­deklődni: dr. Föld­­váry Lajos ügyvéd­nél, Fehérgyarmat. (2020.) 6-os autóbusz végál­lomásától 10 percre, Holt-Tisza-parton 447 n.-öi föld eladó. Ér­deklődni : Szolnok, Vörösmarty u. 7. Fehér. (2015.) KIS ház eladó. Sze­mélygépkocsit beszá­mítok Rákóczifalva, Sallai út 31. (2017.) BEREKFÜRDŐN, a Sallai utcában 186 négyszögöl telek ol­csón eladó. Érdek­lődni: Fodor u. 8. sz. alatt. (1057.) Tsz-nek, vállalatnak is alkalmas, 10 he­lyiségből álló kertes nyaraló garázzsal sürgősen eladó. Ba­­latonfűzfő, Bartók Béla u. 13. (1062.) ELADÓ Szandaszöl­­lősön a Krúdy Gyu­la u. 49. sz. alatt 300 n.-öi gyümölcsös kert. Érdeklődni le­het: Szandaszöllő­sön, Kosztolányi De­zső út 11. sz. alatt. (1048.) AZONNAL beköltöz­hető két és félszo­bás családi ház el­adó 269 n.-öi telek­kel Szolnok belterü­letén. Székely u. 26. sz. alatt. Érdeklődni lehet Szolnok, József Attila u. 66. (1043.) ÖSSZKOMFORTOS új háromszobás csa­ládi ház sürgősen el­adó. OTP átvállalás­sal is. Érdeklődni vasárnap: Rab. Kis­újszállás, Felszaba­dulás u. 23. (1066.) KÉTSZOBÁS kom­fortos, kertes csalá­di ház azonnal be­költözhetően eladó Szolnokon. Érdek­lődni: Durst János u. 53. alatt. (2032.) HOBBYTELEK hét­végi házzal eladó. Érdeklődni a hely­színen. Szolnok, Do­rottya út 3. sz. Holt- Tisza-part. 14—17 óra között. (2034.) EGYSZOBÁS, össz­komfortos OTP-s la­kás készpénzért el­adó. Szolnok. Má­tyás király u. 5. I. em. 5. Érdeklődni csütörtök és pénteki napokon 18 órától a 4. sz. lakásban (H. 629.) KÉTSZOBÁS kertes családi ház beköltöz­hetően eladó. Szol­nok, Rét u. 74. Ér­deklődni kedden, szerdán 17—18 óráig. (H. 624.) SZANDASZÖLLÖ­­SÖN, Veres Péter út 43. alatt családi ház azonnal beköl­tözhetően eladó. Irányár: 120 000,— Ft. Érdeklődni: Szolnok. Kút u. 8 (H. 622.) SZOBA-KONYHÁS társasház beköltöz­hetően eladó. Jász­berény, Dózsa György u. 20. (2044.) SZARVASON, cent­rumban kétszobás, központifűtéses. OTP-s öröklakás el­adó, átvállalással is. Dr. Koczy Miklós, Kjossuth tér 2. 11/15. (1086.) A nagykörűi Cse­resznyés-kertben 700 n.-öl területen cse­resznye- és meggy­gyümölcsös, termés­sel eladó. Nádas Il­lés, Nagykörű, Ki­nizsi út 6. (1054.) ABONYBAN, a Vö­rösmarty u. 5. sz. alatti társasházban háromszobás lakrész eladó. Érdeklődni a fenti címen minden nap 15 órától. (2057.) SZOLNOKON, a Scheftsik telepen Bimbó u. 24. sz. alatt kétszobás ház beköltözhetően el­adó. (2006.) JÁSZBERÉNYBEN, a Kossuth u. 109. szám alatt új, központi fűtéses garázsok készpénzért eladók. 1 db 12 m2 (32 000,—) 6 db 13 m2 (34 700,-*) 10 db 18 m2 (48 000,—) További felvilágosí­tás és jelentkezés az Országos Takarék­­pénztár jászberényi fiókjánál. (2021.) JÁSZBERÉNYBEN, a vasútállomással szemben 220 négy­szögöl kert eladó. Érdeklődni: Jászbe­rény, Juhász u. 1. sz. (2029.) CSALÁDI ház olcsón eladó. Szolnok, Mé­száros Lőrinc u. 8. (H. 617.) KÉTSZER kétszobás kertes családi ház — két családnak is alkalmas — eladó. Szolnok. Kántor u. 4. Érdeklődni: 16 órá­tól. (H. 628.) KÉTSZOBÁS családi ház beköltözhetően sürgősen eladó. Szol­nok, Rózsa Ferenc u. 1. (H. 630.) SZANDASZÖLÖ­­SÖN 500 n.-öl gyü­mölcsöskert sürgő­sen eladó. Érdeklőd­ni: Szolnok, Rózsa u. l. 14—18 óráig. Rónai. (H. 632.) BALATONSZE­PEZDEN strandon levő büfé-falatozó eladó vagy bérbe­adó. Polónyi Ferenc­­né, Zagyvarékas, Csárda u. 23. Állo­másnál. (H. 652.) 81 m2 házhely eladó. Szolnok, Bokréta u. 54. (H. 651.) SZOBA-KONYHÁS házrész 230 n.-öl te­lekkel eladó. Érdek­lődni : Szolnok, Ju­bileum tér 2. V. em. 24. 17 órától. (H. 645.) BEREKFÜRDŐN, fürdőhöz 300 méterre közületeknek vagy magánosoknak üdü­lő. társasüdülő épí­tésére alkalmas 273 n.-öl telek eladó. ,.Fürdő 76645’’ jeligé­re a hajdúszoboszlói hirdetőbe. (910.) 240 négyszögöl telek, társasház és garázs építésére alkalmas, eladó. Szolnok, Cso­konai út 42. (H. 591.) HAROMSZOBAS csa­ládi ház melléképü­letekkel, OTP-átválla­­lással eladó. Szol­nok, Veder u. 8. Ér­deklődni 17 órától. (H. 592.) ÖT helyiségből álló családi ház azonnal beköltözhetően el­adó. Szolnok, Dráva u. II. sz. (H. 611.) 100 000 Ft kp.-ért la­kásmegoldást kere­sek. „Tisza” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 612.) MÁSFÉLSZOBAS szövetkezeti lakás eladó. Kp. + OTP- átvállalással. Szol­nok. Ady Endre út 5. VH. em. 10. (H. 609.) SZÁND ASZÖLLŐ­­SÖN. a Krúdy Gyu­la u. 98. sz. alatt kétszobás családi ház, melléképületek­kel 450 négyszögöl kerttel eladó. (1047.) SZOLNOKON, a Scheftsik telepen há­romszobás közpon­tifűtéses kertes csa­ládi ház garázzsal igényesnek sürgő­sen eladó. Érdek­lődni 18—20 óráig a 13-896 telefonon. (948.) CSALÁDI ház fő­útvonal melett, nagy telekkel, igényesnek eladó. Cím: Tisza­­sas, Vörös Hadsereg u. 48. (1074.) ELADÓ Szolnokon, a Kertváros, Alkony út 8. számú kétszo­bás, összkomfortos családi ház 300 négy­szögöl gyümölcsös­sel. Lakást beszámí­tok. (H. 606.) 6 szobás családi ház beköltözhetően, kö­zületeknek is. eladó. Jászberény, Ibolya u. l. (1054.) NÉGYSZOBAS ker­tes családi ház két családnak is alkal­mas, lakható mel­lékhelyiséggel, fűt­hető garázzsal, köz­ponti fűtéssel. 250 n-. öl telekkel sürgősen eladó. Jászboldoghá­­za. Virág út 8. Ér­deklődni mindennap 10—12 óráig. (695.) KUNHEGYES köz­pontjában családi ház eladó. Érdeklőd­ni: Kossuth L. u. 94. (1080.)________________ 200 négyszögöl hob­­by-telek víkendház­­zal, a Vegyiművek­nél eladó. Ugyanott zongora is. Lévainé, Szolnoki Állami Gazdaság. Betongyá­ri úton. (495.) KÉTSZOBÁS, fürdő­szobás családi ház azonnal beköltöz­hetően eladó Szol­nokon. Érdeklődni Kunhegyesi ÁFÉSZ piaci húsboltjában. (1013.) ÜJSZÁSZON, a Nap utca 15. szám alatt 404 négyszögöl köz­művesített telek el­adó. Érdeklődni Szol­nok, Várkonyi tér 20. Vili. em. 2. a. Erdei. (934.) EGYSZOBÁS össz­komfortos kertes félház sürgősen el­adó. Szolnok, Bástya út 9. (MÁV kórház­nál). Érdeklődni 17 órától, szombaton, vasárnap egész nap. (H. 559.) KÉTSZOBÁS, kony­­hás, üvegezett veran­­dás ház 800 négy­szögöl szőlővel el­adó. Tiszaföldvár, Öszöllő. Baj kai út 12. (1069.) GÉPJÁRMŰ SKODA Octavia jó állapotban eladó. Szandaszöllős. Váci Mihály út 66. (2013.) UH rendszámú, most először műszaki vizs­gázott S 100-as Sko­da személygépkocsi igényesnek eladó. Szolnok, Ady E. u. 5. I. 6. Érdeklődni 17 órától vagy nap­közben 11-016 telefo­non, Farkas. (2019.) ZSIGULI, Simson Schwalbe eladó. Szolnok, Klauber Jó­zsef út 14. IV. em. 15. (H. 601.) RENDSZÁM nélküli Warszawa eladó. Forgó László, Jász­berény, Túzok u. 11. (2048.) 350 mJ IZS motorke­rékpár 19 ezer kilo­méterrel eladó. Kar­cag, Táncsics M u. 3. (2043.) JÓ állapotban levő Duna oldalkocsi el­adó. Karcag, Tán­csics M. u. 3. (2042.) TRABANT 500-as jó állapotban eladó: Karcag, Fürst S. 16. (2041.) 1000-es Wartburg sürgősen, olcsón el­adó. most vizsgázott 600-as Trabant és négyhónapos kuvasz eladó. Karcag, Arany J. 13. 2. ajtó. (2038.) MÜSZAKIZOTT T 5- ös Pannónia eladó. Érdeklődni 17 órától. Szolnok Palla Ist­ván krt. 8. II /'3. (2053.) 1976-ban műszaki vizsgázott 223-as Warszawa hozzávaló tartaíékmotor- és egyéb főbb alkatré­szekkel olcsón el­adó. Szolnok, Sás út 14. Érdeklődni 14 órától. (H. 647.) UZ-s Wartburg el­adó. Szandaszöllős. Kiss János u. 7/b. Szabó. (2002.) 250-es MZ motorke­rékpár és „Duna” oldalkocsi eladó. Szolnok. Vas Gere­ben u. 25. Érdeklőd­ni 16 órától. (H. 640.) 350-es IZS oldalko­csival, új állapotban eladó. Abádszalók, Aladár út 14. (939.) 30 000 km-t futott három és fél éves, 426-os Moszkvics Combi eladó. Szol­nok, Hunyadi út 10. (H. 579.) UH-s fehér Zsiguli kifogástalan állapot­ban igényesnek el­adó. Szolnok, Ma­dách u. 10. (1095.) 1976-ban műszaki vizsgázott GAZ 69-es parancsnoki gépko­csi eladó. Karcag, Kátai G. u. 38. (1060.) ADÁSVÉTEL KOMPLETT kisipari diószínű hálószoba­bútor eladó. Szol­nok, Vécsey út 5. (SZTK mögött.) (H. 576.) VESZEK régi fém­pénzeket. Novák Zoltán, 3531 Miskolc, Chlepkó 2. (1075.) ÓRLÁSGYÜMÖL­­CSÜ piros és fekete ribizketövek dara­bonként 10,— Ft-ért, évelő szegfűpalánta tövenként 3,— Ft-ért kaphatók. Toronyi kertészet, Békéscsa­ba. Botyánszki 27. (1090.) 2 db hathónapos bi­kaborjú eladó. Po­­nyokai Imre. Szol­nok, Bartók Béla u. 21. (H. 620.) NÉGYÉVES fejőste­hén négyhónapos borjával eladó. Kar­cag, Csokonai út 1. (2040.) 1 kombinált és 1 há­romajtós szekrény, valamint 2 heverő igen jó állapotban eladó. Szolnok. Ság­­vári krt. 57. II. Cza­­kó. (2058.) ELADÓ 1 db ötezres és 1 db tízezres elektromos keltető­gép. Kisújszállás, Vörösmarty u. 50/a. 17 órától. (669.) JÓ állapotban levő páncéltőkés pianino eladó. Szolnok, Landler Jenő u. 9. (H. 649.) PIKÉREZNI való paprikapalánta el­adó. Szandaszőlős, Kiss János u. 55. (H. 644.) FIALÄS előtt álló hasas disznó eladó. Szolnok, Bem u. 20. (H 641.) MEGKÍMÉLT, jó ál­lapotban levő mély iker gyermekkocsi eladó. Berekfürdő, Kossuth L. 18. (1086.) 2i hónapos sodrott, heréit csikó eladó. Tiszaföldvár, József Attila u. 49. (1022.) MAGAS tejhozamú, kilenchónapos vem­hes tehén és egy­éves ü^zőborjú el­adó. Vezseny, Szé­chenyi út 7. (H. 583.) NAPOSCSIBE kap­ható és előjegyezhe­tő: fehér, gyors nö­vésű hús-hibrid és sárga Hemphsir to­jóhibrid. Lengvári Istvánná, Abony, Csíky Gergely u. 22. (H. 1181.) LAKÁSCSERE TÖRÖKSZENT­MIKLÓSI kétszobás tanácsi bérlakást cserélnék hasonló szolnokira. „Komfor­tos” jeligére a ki­adóba. (899.) ELCSERÉLNEM Szolnok központjá­ban levő másfélszo­bás. IV. emeleti összkomfortos főbér­leti tanácsi lakáso­mat ugyancsak köz­ponti lakásra. „I—III. emeletig” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 568.) ELCSERÉLNÉM kis­kunhalasi tanádsi garzonlakásomat ha­sonló szolnokira. Szolnok, Kulich Gyula u 8. I. 6. (2035.) ELCSERÉLNÉM nagy méretű házfelügye­lői lakásom nem házfelügyelői lakás­ra. „Kertes házra is” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 646.) KARCAGI. kétszo­bás, összkomfortos, tanácsi lakásomat elcserélném szolnoki másfélszobásra. „Minden megoldás érdekel’’ jeligére a Néplap karcagi szer­kesztőségébe. (1036.) HAZASSAG 170/34 barna diplo­más nő egy gyer­mekkel megismer­kedne egyedülálló diplomás férfival há­zasság céljából. „Nyár 77” jeligére a kiadóba. (2031.) 164/40 barna értelmi­ségi nő megismer­kedne egyedülálló diplomás férfivel há­zasság céljából. „Barátság 77” jel­igére a kiadóba. (2030.) 57 éves egyedülálló, lakással rendelkező férfi megismerkedne 48—50 éves hölggyel házasság céljából. „Egy gyermek nem akadály” jeligére a Néplap jászberényi szerkesztőségébe. (2023.) 33 éves fiatalember megismerkedne he­lyes leánnyal, házas­ság céljából. „Szol­nok” jeligére a ki­adóba. (2052.) SAJAt lakással ren­delkező, rendezett körülmények között élő 44 éves 177 cm magas, szökés, füg­getlen férfi megis­merkedne házasság céljából elvált vagy özvegyasszonnyal. „Szeretni kell” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. (H. 638.) EGYÉB GYERMEK gondozá­sát egy éves kortól lakásomon vállalom. Szolnok, Fürj u. 20. (Papírgyár környé­ke.) (H. 643.) ÜRES, vagy bútoro- ZOTT albérletet ke­res édesanya gyer­mekével Jászberény­ben. „Hűtőgépgyár” jeligére a Néplap jászberényi szerkesz­tőségébe. (2024.) SZOLNOKON, a Rá­kóczi út 23/1. számú üzlethelyiség kisebb raktárral kiadó. (H. 621.) BÉRBE vennék 200 n.-öl termőföldet Szandaszőlősön, vagy Holt-Tisza-parton. „Bekerített’’ jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 618.) FIGYELEM! Tsz-ek, állami gazdaságok! Vízhűtők, John Deer javítását rövid ha­táridővel vállalom. Kiss Sándor lakatos, Karcag, Szivárvány u. 21. (Építő Ktsz­­szel szemben.) (2039.) EGYEDÜLÁLLÓ dol­gozó nő egy gyer­mekkel üres szoba­­konyhás albérletei keres Karcagon. Esetleg kis házat vagy lakrészt vásá­rolna fizetési ked­vezménnyel. „Sür­gős” jeligére a Nép­lap karcagi szerkesz­tőségébe. (1085.) IDŐS személy ápo­lását vállalnám la­kásért. „Lelkiisme­retes” jeligére a Néplap karcagi szer­kesztőségébe. (1059.) KERESÜNK olyan személyt, aki mun­kaidő alatt vállalná idős beteg férfi gon­dozását. Érdeklődni: Szolnok. Tompa Mi­hály út 27 I. emelet' (2009.) SZOBA-KONYHAS albérletet vagy ki­adó lakást keres fia­tal házaspár két gyermekkel Szolno­kon, Szandaszöllő­­sön vagy Rákóczi­­falván. Fenyvesi Zoltán, Rákóczifalva Rákóczi út 96. (2004.) GARÁZS kiadó. Szolnok, Pálfi János u. 6/b. (H. 613.) Á Szolnoki Cukorgyár felvesz O- fogyasztói cukorcsomagoláshoz női munkavállalókat,- egyéb cukorraktári munkák végzéséhez férfi munkavállalókat.- örbeosztású férfi munkavállalókat. o Férfiak részére munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. Szolnok, Vöröshadsereg u. (H. 650) II MüGÉV Debreceni Kirendeltsége 4025 Debrecen, Bajcsy Zs. u. 11. Telefon: 11-834. Telex: 72-401 műszaki becslést tart 1977. március 23-án Törökszentmiklósim írásbeli bejelentésüket fenti címre kérjük Foglalkozunk használt gépek, műszerek vételével, eladásával. (784) A LK ALM AZON K A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS V. B. GAZDASÁGI HIVATALA felvételre keres könyvelésben, munkaügyekben jártas, érettsé­gizett munkavállalót, gyors- és gépírónőt, valamint takarítónőt. Jelentkezés: Szolnok, Kossuth L. u. 2. fsz. 11. szoba. (2025.) Mezőgazdasági üzem pályázatot hirdet főkönyvelő-helyettesi munkakör betöltésére, lehetőleg mezőgazdasági mérlegképes ké­pesítéssel. A pályázatokat „Pon­tos” jeligére a kiadóba kérjük. (2059.) A DEBRECENI KÖZÜTI ÉPlTÖ VÁLLALAT 3. sz. építésvezetősé­ge felvesz mélyépítő művezetőt és kitűző technikust, jelentkezés hétfőtől péntekig 8—16 óra kö­zött Szolnokon, a Thököly út 50—54. sz. alatt. (November 7. felüljáró után, közvetlenül bal­ra.) Jó kereseti lehetőség. (H. 635.) Tejüzeme, (2061.) A SZOLNOKI TEJ­ÜZEM felvételre ke­res kereskedelmi raktári árukiadókat. Jelentkezni lehet: Szolnoki Tejipari Vállalat Szolnoki Mártírok útja 13. A kisújszállási KUNSZÖV fel­vesz bőrdíszműves részlegvezetőt, bőrdíszműves szakmunkásokat. Jelentkezés személyesen, vagy írásban a szövetkezet személy­zeti vezetőjénél. Kisújszállás, Felszabadulás út 7.. telefon 90. (2065.) A KÖBANYAI SÖRGYÁR SZOL­NOKI KIRENDELTSÉGE (Szol­nok, Magyar u. 3.) azonnali be­lépéssel felvesz női és férfidol­gozókat háromműszakos fejtő üzemébe. (2072.) A tiszaligeti campingbe takarító­nőket, kerti munkást és portá­sokat felveszünk. (Portásoknál nyelvtudás szükséges.) Jelentkez­ni személyesen a tiszaligeti cam­ping gondnokánál. (2073.) balatoni Áruházainkba ÉS A SZOLNOKI 121-es ÁRUHÁ­ZUNKBA eladókat, pénztároso­kat felveszünk. A Balatonon la­kást és jó keresetet biztosítunk. Munkaidő heti 44 órás. Jelent­kezni 1 ehet Szolnok. Kossuth Lajos út 12. sz. áruház irodá­jában. (1092.) A KARCAGI ALTALANOS TECHNIKA IPARI SZÖVETKE­ZET pályázatot hirdet: 1. Munka és üzemszervező mű­szaki munkakör betöltésére. Pályázati feltétel: egyetemi, vagy főiskolai végzettség. 2. Vegyésztechnikus munkakör betöltése galvanizáló üzembe. Pályázati feltétel: vegyipari technikumi végzettség, legalább 5 éves galvanizáló gyakorlat. Jelentkezés írásban vagy sze­mélyesen a szövetkezet személy­zeti vezetőjénél. Cím: Karcag, Kunhegyesi út 2. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. (2059.) Rendszertervező több éves szá­mítástechnikai és vezetői gya­korlattal állást keres. Lakás szükséges. „Perspektíva” Jeligére a kiadóba. (2005.) A KUNSZENT­­MARTON ÉS VI­DÉKE ÁFÉSZ cser­­keszőlői éttermébe üzletvezetői képe­sítéssel rendelkező vezetőt keres. Je­lentkezés érdeklő­dés az áfész központjában. (2037.) fűszert fiók — Szolnok, CSABA U. 26. sz. — felvételre keres kocsikísérőket, élelmiszer és vegyi eladó szakképesítéssel rendelkező női és férfi dolgo­zókat, raktári segédmunkásokat, targoncavezetőket, takarítónő­ket, számlázókat, gépírni tudó számlakiírókat. Munkásszállásra történő elhelyezésre lehetőség van. Jelentkezni lehet a sze­mélyzeti előadónál, II. em. 16. ajtó a fenti címen. (H. 506.) A MAGYAR HAJÓ- ÉS DARU­­GYAR TISZAFÜREDI GYÁR­EGYSÉGE pályázatot hirdet technológus munkakör betölté­sére. Követelmény: főiskolai végzettség. Fizetés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezni le­het: a gyáregység személyzeti vezetőjénél. (1063.) A JASZ-NAGY­­KUN VENDÉGLÁ­TÓ VÁLLALAT felvesz szakács, konyhalány. taka­rító. mosogató munkakörökbe dol­gozókat. Jelentke­zés a vállalat mun­kaügyi osztályánál. Szolnok, Kossuth téri Irodaház, II. em. (2000.) A KENDERESI NOVEMBER 7. Tsz pályázatot hirdet főmező­gazdászi munkakör betöltésére. Gazdaságunk a II. kategóriába tartozik, területe 5580 ha. Felté­tel: agráregyetemi végzettség, 10 éves nagyüzemi gyakorlat. Szolgálati lakást biztosítunk. Munkadíjazás: a 19/1975. MT sz. rendelet szerint. Pályázatot sze­mélyesen vagy írásban a tsz el­nökéhez kérjük benyújtani. Cím: November 7. Tsz 5331. Kenderes. Rákóczi út 21. Tel.: 17. (1087.) A BAROMFIKELTETŐ TSZ KÖ­ZÖS VÁLLALAT felvételre ke-' rés bérszámfejtőt és adminiszt­rátort. Jelentkezés a vállalat Szolhok, Verseghy úti központ­jában. (2049.) Hirdetmény A Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat Szolnoki Üzemigaz­gatósága értesíti a lakossá­got, hogy a Szolnok, Éva úton létesített kisfeszültségű hálózatot, a Piért V. Landler J. úti 1 kV-os földkábelét, valamint az Áchim úti iskola 1 kV-os földkábelét 1977. március 21-én feszültség alá helyezi. Fenti időponttól kezdve a létesítmény érintése életve­szélyes és tilos! Bárminemű rongálást a törvény bünteti. (2066.) MÁRCIUS 21-26-IG tavaszi bútorvásárt rendez JÁSZBOLDOGHÁZÁN a Művelődési Házban OTP- és Takarékszövetkezeti Hitelakció! a „VARIA" BÚTORHÁZ Jászberény (2051) A Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz villanyszerelőket, elektroműszerészeket, hűtőgépészeket, mérleglakatosokat, karosszéria lakatosokat, autóvillamossági szerelőket, autó—motorszerelőket, adagoló beállítókat, férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztá­lyán: Szolnok, Vágóhíd u. 70. (H 614)

Next

/
Oldalképek
Tartalom