Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-13 / 61. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. március 13. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1977. MÁRCIUS 13. VASÁRNAP KRISZTIÁN NAPJA A Nap kél: 6.02, nyug­szik: 17.46 órakor. A Hold kél: 1.48, nyugszik: 11.14 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan, időnként erősen felhős idő. Több helyen eső, zápor, egy-két helyen zivatar. Elénk helyen­ként erős déli, délnyu­gati, vasárnap a Du­nántúlon nyugati, észak­­nyugatira forduló szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet va­sárnap 10—15 fok között. Georg Möller Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1852. március 13-án halt meg — 68 éves korában — Georg Möl­ler német építész, aki jelentős érdemeket szerzett a műemlék­­védelem területén is. Előbb F. Weinbrennernél Karlsruhéban, majd olasz vá­rosokban tanult és 1810-ben a hesseni nagyherceg udvari épí­tőmestere lett. Hosszabb tanul­­mányutakat tett Párizsban éár Londonban. A vasszerkezetek új, korszerűbb technikája csakúgy érdekelte, mint a gótikus for­mák. Több műve van Darmstadt­­ban, színházat épített Mainz­­ban, 1833-ban és tervet készített a wiesbadeni hercegi palotához is. Fő műve a centrális szép templom, a Ludwigskirche Darmstadtban; ezt 1822-től 1826- ig építették. Möller elméletileg is foglalko­zott építészeti kérdésekkel és nagy érdemeket szerzett abban, hogy nemcsak a szakemberek, hanem a társadalom figyelmét is ráirányította a műemlékvéde­lem fontosságára. Véres összecsapás Kétórás utcai harc zajlott le pénteken Karachiban Bhutto pakisztáni miniszter­­elnök párthívei és az ellen­zék fegyveres csoportjai kö­zött. A véres összecsapásnak számos halálos áldozata van. A verekedő tömeg Karachi utcáin felgyújtott több autót is. A rendőrség több mint kétszáz embert letartóztatott. Heti part na polc Március 17. csütörtök: Tö­rökszentmiklós, iskola, ösz­­szevont, 16.30 órakor. Előadó: Fenyvesi József, az MSZMP MB Oktatási Igazgatóság tan­székvezető tanára. Március 18. péntek: Török­­szentmiklós, Béke Termelő­­szövetkezet, 16 órakor. Elő­adó: Brassói Tivadar, a Ki­lián György Repülő Műszaki Főiskola parancsnoka, vezér­őrnagy. Három és fél millió az ötösre A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 10. játékhéten egy darab öt­­találatos szelvény volt; nye­reménye 3 540 213 forint; négytalálatos szelvénye 347 fogadónak volt, nyereményük egyenként 10 202 forint; há­rom találatot 20 452 fogadó ért el, nyereményük egyen­ként 173 forint; a két talála­­tos szelvények száma 397 751 darab, ezekre egyenként 11 forintot fizetnek. A nyeremények a nyere­ményilleték levonása után értendők. Kézimunkatárlat Ma zárul Tiszabőn az a ké­zimunka-kiállítás, amelyet a Hazafias Népfront községi szervezete és a Petőfi Terme­lőszövetkezet nőbizottsága közösen rendezett. A kiállí­tott kézimunkákat a község asszonyai és lányai készítet­ték. A tiszavidéki keresztsze­mes, a. kalocsai és kunsági szűrrátétes mintákkal díszí­tett kézimunkák mellett be­mutatták a ma divatos rafia faliszőnyegeket is. Sziámi ikrek Egy izraeli asszony csütör­tökön éjjel sziámi ikreknek adott életet. A gyermekek mellüknél nőttek össze, egy szívük van, életbenmaradá­­sukra nincs esély. Az Uranus holdjai Két amerikai csillagász egyidőben felfedezte, hogy az Uranus bolygónak mintegy száz holdja van, — közölték pénteken. A DUBUS című angol lap „Nemzetközi URH-hirek" ro­vatában olvastuk, hogy a szolnoki városi MHSZ-rádióklub HG 7 KLC hivójelű adóállomásának kollektívája 1505 km-t áthidalva kétoldalú ultrarövidhullámú kapcsolatot létesí­tett a G 3 WSN hívójelű angol rádióamatőrrel. A szolnoki rádiósok most azt tervezik, hogy bekapcsolódnak az OSCAR műhold-kísérletekbe. Képünkön az URH-állomá­­son „dolgozói". Újabb siker a' Jászsági Népi Együttes életében. Péntek este a Ki mit tud? utolsó elődöntőjé­ben rokonszenvesen emberi hangvételű produkcióval léptek a kamerák elé. A Jászságban gyűjtögetett táncokból komponált előadásukkal a kitűnően táncoló zaikásokkal szemben ju­tottak tovább a televíziós verseny középdöntőjébe. (Képünk a szereplést megelőző próbák egyikén készült.) Kiállítás autósoknak A HUNGEXPO április 15. és 20. között Budapesten, a Nemzetközi Vásárközpontban rendezi meg az AUTOSERVI­CE ”77 Nemzetközi Gépjár­műfenntartó és Javítóipari Kiállítást. A látogatók képet kaphatnak majd arról, hogv milyen új eszközök állnak ma rendelkezésükre az autózás biztonságának javítására. Láthatók lesznek a különle­ges szerszámok, a garázs- és szervizberendezések, diag­nosztikai műszerek és a vegy­ipar újdonságai. A hazai vállalatok közül az AUTÓKER alkatrészmosó be-Kőszeg hegyei Kőszeget és festői szépségű hegyeit évente több százezer hazai és külföldi vendég, ki­ránduló keresi fel. Az ide­genforgalom évről évre nő, a város vezetői nagy gondot fordítanak a hegyekben levő turistautak fenntartására, megfelelő jelzésére. A turis­tautak mentén az idén is vé­dőkunyhók, pihenőpadok, tűzrakóhelyek, rendbehozott források várják a zöldövezet kedvelőit, a pihenést, felüdü­lést keresőket. A hegyekben jelenleg mintegy nyolcvan kilométer a megfelelő jelzé­sekkel ellátott turistautak hossza. Közlekedj okosan! Kerékpár a fődíj Ma járási úttörő KRESZ- vetélkedőt rendeznek a tisza­füredi művelődési központ­ban. A versengő úttörőknek a biztonságos közlekedés sza­bályaiból kell „vizsgázniuk”. A versenyben legjobban sze­replő csapat díja: egy kerék­pár. A további helyezettek is értékes jutalmakat kapnak. Öngyilkos szurkoló Egy fanatikus columbiai futballszurkoló kiugrott egy bogotai kórház negyedik emeleti ablakából és halálra zúzta magát, amikor megtud­ta, hogy a columbiai nemzeti tizenegy 6:0-ra kikapott a brazil válogatottól. LövöldSzö tyúk Kapirgálás közben egy földön heverő megtöltött, kétcsövű vadászpuska ra­vaszára lépett egy tyúk. A sörétes fegyver elsült, és megsebesítette gazdá­ját, gazdaasszonyát és két fiukat. Az eset csü­törtökön egy észak-olasz­országi tanyaház udvarán történt. A Cortesi nevű, gondatlan gazda és csa­ládtagjai szerencsére ki­sebb sérülésekkel megúsz­ták háziszárnyasuk lövöl­dözését. rendezést, akkumulátortöltőt, szerszámokat, mérőműszere­ket állít ki. Az AURAS alváz és üvegek korrózióvédelmi szó­róberendezéseit, fékmérőket, a MEDIKÉMIA fagyálló fo­lyadékot, hidegindító folya­dékot, autósampont, szélvédő és karosszérialemosókat mu­tat be. A külföldiek közül az olasz M'agneti Marelli, Con­­sautest cégek mellett az újonnan bemutatkozó válla­lat az A. G. C. és a Maragoni cég, de Finnországból, Spa­nyolországból és az NSZK- ból is érkeznek kiállítók. Kollégium és iskola épül Kisújszálláson Kisújszálláson a közokta­tási feladatok megoldását az eddigieknél jobb körülmé­nyek kialakításával, új in­tézmények létrehozásával, a meglevők felújításával segí­ti a városi tanács az ötödik ötéves tervben, 1977 és 1980 között elvégzik a város va­lamennyi általános iskolá­jában és a gimnáziumban a szükséges belső és külső épü­letfelújítási munkákat. Eb­ben az időszakban kerül sor a városi úttörőház és könyv­tár rekonstrukciójára is. Ugyancsak felújítják a Vas­vári óvodát, és 1980-ban új óvodát alakítanak ki az OVIT jelenlegi felvonulási épületéből. Legnagyobb be­ruházás az új nyolctanter­mes általános iskola és egy hatvanszemélyes középis­kolai kollégium megépítése lesz, amelyeket a tervidőszak végén adnak át. A szolnoki piacra egyre több vetőmagot, virágpalántát hoz­nak az eladók, díszcserjét és ró­zsatövet is sokat árulnak. Vágott baromfiból tegnap igen nagy volt a választék, tyúkot és csirkét 35—45 forintos kilónkén­ti áron lehetett venni. Nagyon .sok tojást is eladlak 1—1,30 fo­rintért darabonként. Tejfelből és túróból 30—40 forintba került egy-egy liter. A burgonya kilója 4,20—8 fo­rintért kelt. A sárgarépát 5—8, a petrezselymet 10—16 forintért árulták. A vöröshagyma kilója 7,60—10 forintért cserélt gazdát és sok zöldhagymát is árultak, csomónként 2 forintért. Káposz­taféléket 4—8 forintért lehetett venni. A saláta és az új termé­sű karalábé darabját 6—6.60 fo­rintra tartották. Egyre több a zöldpaprika, 50 fillér és 7 forint közötti áron adták darabját. 40— 60 forintért kínálták az uborkát, és 60—120 forintért a melegházi Valakik, valamikor, valahol A fák már kifundálták a tavaszt. Állnak az út szélén, lábuknál az útmenti árkok ökrendeznek a torkukba gyűlt szeméttől. Ezt éppen Törökszentmiklós és Mező­túr között láttuk, de máshol is láthattuk volna. A szél, az fújta az elmúlt hetekben a rengeteg szemetet a szélvé­dett árkokba. Még a hófogó rácsok is papírt, műanyag­zsákot tartóztattak. Szóval olyasmit, amit valakim vala­mikor eldobtak valahol. Kunszentmártontól hajítás. nyira a téglagyár, utána a volt agyagbánya gyomrát töltik szeméttel, ami persze ég, füstöl. A vasút, az út fut tovább Szintes felé. Néhány száz méterrel odébb tanyai postaládák, rajtuk a szám: 276—280. öt zöld láda a zöld erdő tövében. Az erdő szélén szigorú felirat: „Az erdő te­rületén tüzet rakni, égő ciga­rettát, gyufát eldobni tilos!” A tábla előtt bomló kutyate­tem (fehér-fekete). A tábla mögött, az erdőben műanyag­zsákok, papír és papír, törött üvegek, konzerves dobozok, ruhafoszlányok, friss ételma­radékok, műanyag tasakok, egy kis tacskó kutyus teteme, egy valamilyen madár tete­me és ... Idézzük itt fel ismét a fel­iratnak legalább egy részét: „... égő cigarettát, gyufát el­dobni tilos!” Sokan úgy értelmezik ezt, hogy minden mást eldobhat­nak? S el is dobják. Valakik, valamikor, valahol. K. L. Lakatlan falu A 34 éves polgármester, Albert Bayle halála után a dél-franciaországi Saint- Symphorien nevű falu la­katlanná vált. Tizenhat éve Bayle volt a falu polgármes­tere és egyetlen lakosa. paradicsomot. Parajt és sóskát 15—30 forintért mértek kilón­ként. Almából változatlanul bőséges á választék, 3—15 forint közötti áron adták kilóját. A savanyú káposztát 8—12 forintért mérték. A héjas dió 25, a szárazbab 36 forintért kelt kilónként. A jászberényi piacon árultak libát, kacsát, csirkét, és tyúkot is. A kilónkénti ár 26—12 forint között váltakozott. A tojást 1 forintért árulták. 7 forintba ke­rült a burgonya. 8 forintért mérték a sárgarépát. A petre­zselyem kilójáért 16 forintot kértek. 8 forint volt, a vörös­hagyma kilója, és 2,50-ért adták a zöldhagyma csomóját. Volt hónapos retek, csomónként 5, és zöldpaprika, darabonként 0 fo­rintért. 20—30 forintért kelt a paraj és a sóska. Az alma a minőségtől függően 4—10 forin­tért cserélt gazdát. A körtét 20 forintért mérték. Farsangoló kicsik, nagyok Tegnap délután 3 órakor Karcagon a Csokonai úti óvo­da apróságai vidám farsangi ünnepségre gyülekeztek a M agyai—Bolgár Barátság Termelőszövetkezet klubjá­ban. A patronáló tsz dolgo­zóinak és a szülőknek csak­nem ötven nagycsoportos gyerek adott mókás versek­ből, énekekből összeállított vidám farsangi műsort. A ti­zenévesek délután 6 órakor az ifjúsági klubban találkoz­tak. A zenés, táncos klubes­ten a Déryné művelődési köz­pont és az ifjúsági klub ama­tőr együttesei léptek fel. ■ A KÖZLEKEDÉS infra­struktúrájának időszerű fej­lesztési kérdéseiről szervez előadást a Közlekedéstudo­mányi Intézet szolnoki terü­leti szervezete. A hétfőn dél­után két órakor kezdődő elő­adást dr. Arató György, a Magyar Nemzeti Bank fő­mérnöke tartja a KPM Szol­noki Közúti Igazgatóságán. O AJÁNDÉK óvodásoknak. A néhány napja átadott me­zőtúri óvodában a Tisza Cipő­gyár helyi telepének dolgozói a közeljövőben több mint ezer négyzetméter alapterü­letű játékudvart alakítanak ki a kicsinyeknek. ■ A PELIKAN szálló­ban március 17-én fogadják a 250. szovjet turistacsopor­tot. Az ünnepélyes fogadta­tásra már megkezdték az előkészületeket. o PUSZTAMONOSTORON a klubkönyvtár a kertba­rátok és a kiskerttulajdono­sok munkáját segítő mező­­gazdasági ismeretterjesztő előadássorozatot szervezett, amelynek címe: „Korszerű kertészkedés, hatékonyabb termelés.” ■ MEGYEI bázisklubok találkozóját rendezik meg ma délelőtt 10 órakor Szol­nokon, a Komarov-teremben, délután 17 órától a Fortuna­­együttes szórakoztatja a fia­talokat. o AZ ÁLLAMI BÁBSZÍN­HÁZ hétfőn délelőtt 11 óra­kor a kisújszállási gyerekek­nek „Kacsalaki rejtély” cím­mel bábelőadást tart. Az elő­adás helye a József Attila művelődési ház. A műsort délután 3 órakor a karcagi ifjúsági klub gyermekkö­zönségének is bemutatják. SZÓ LMOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató VIrágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla Szemle a szolnoki és jászberényi piacon

Next

/
Oldalképek
Tartalom