Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-05 / 54. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. március 5. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1977. MÁRCIUS 5., SZOMBAT ADORJÁN NAPJA A Nap kél: 6.18 — nyugszik: 17.34 órakor. A Hold kél: 17.37 — nyugszik: 5.47 órakor. Várható időjárás: időnként kissé felszakadozó felhőzet, futó eső, záporeső. Az északnyugati szél napközben időnként megerősödik. A hőmérésklet kora délután 13, este 21 órakor 7 fok körül lesz. Pierre Simon Laplace Százötven évvel ezelőtt, 1827. március 5-én halt meg — 78 éves korában — Pierre Simon Laplace francia matematikus, csillagász és fizikus, a valószínűségszámítás neves kutatója. A beumonti katonai iskola növendéke volt, majd tanulmányai végeztével ennek az iskolának lett a tanára. De képességeinek a kis vidéki iskola nem biztosított kellő kibontakozási lehetőséget, s ezért Párizsba ment. Ajánlóleveleivel a nagy tudósnál, D’Alembertnél jelentkezett, a híres enciklopédista azonban nem fogadta. Ekkor Laplace saját kezű levélben fordult hozzá, s mivel ez az írás a mechanikai elvekről szóló remek értekezés volt, D’Alembert ajtaja azonnal megnyílt a fiatalember előtt, s ettől kezdve karrierje magasan ívelt felfelé. Huszonnégy évesen lett akadémikus, majd a királyi tüzérség növendékeinek vizsgáztatója. Hosszabb ideig volt a párizsi kiválóak iskolája, az École Normale Supérieure analízis professzora, s a Mértékügyi Hivatal elnöke is. Mindig őszinte barátsággal segítette a fiatal tudósokat, s amikor 78 éves korában elhunyt, ezek voltak búcsúszavai: „Amit tudunk, az vajmi kevés, amit nem tudunk, az roppant sok!” Nagyobb műveinek száma megközelíti a kilencvenet. Jelentősen fejlesztette a fizikai matematikát, az analízist, a differenciálegyenleteket. valamint a determináns elméletet is. II lovaglás világcsúcsa ' Több mint 22 000 kilométeres lovaglás után a napokban Madrid főterére bekocogott Alberto Barreta argentin fiatalember, öt évet és hét hónapot töltött paripája hátán, s eközben bebarangolta Latin-Amerika és Észak-Amerika országait. New Yorkból hajón érkezett Cadiz kikötőjébe és önnön lovagolt be Madridba. A fiatalember teljesítménye alighanem világcsúcs, már ami a lovaglást illeti. Továbbképzés a háztáji gazdáknak A háztáji és kisegítő gazdaságok fejlődését, a háztáji gazdák ismereteinek bővítését szolgálja Jászdózsán a községi tanácsnak a Tarnamenti Tsz-szel közösen szervezett előadássorozata. A községben régi hagyománya van az állattartásnak. A tsz 700 tagja közül több mint 300-an foglalkoznak háztáji gazdaságukban állattenyésztéssel. A kisgazdaságokban 366 szarvasmarhát tartanak, közöttük 190 tehenet. A háztáji sertések száma meghaladja a 2000-et, ebből 151 anyakoca. A napokban megtartott első előadáson mintegy 180-an vettek részt. Az előadás címe: A szarvasmarhatenyésztés problémái a háztáji gazdaságokban. Márciusban további két előadásra kerül sor. A zöldség-gyümölcstermesztés lehetőségeiről, valamint a gazdaságos sertéstenyésztés tudnivalóiról hallhatnak a háztáji gazdák. Szabálytalankodó gyalogosok Tavaly emelkedett a gyalagosok által okozott balesetek száma, sajnos sokan nem tartják be a legelemibb szabályokat sem, körültekintés nélkül, figyelmetlenül, féktávolságon belül lépnek az úttestre. Csütörtökön egy nap alatt két balesetet okozott a gyalogosok figyelmetlensége. Szolnokon a Barátság felüljáró Bajcsy-Zsilinszky út felé eső részén délután négy óra előtt Csernus Istvánná (Szolnok, Ugar 27.) a gyalogjárdánál a kitört lánokorlát helyén szabálytalanul, körültekintés nélkül elébe szaladt a Debrecen irányába haladó Ádám László Zoltán (Szolnok, Szellő u. 84.) személygépkocsijának, amely elütötte. A baleset következtében Csernus Istvánné nyolc napon túl gyógyuló súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. Este kilenc órakor Szolnokon, a Verseghy út 30. számú ház előtt Varga Jánosné (Szolnok, Halász u. 13.) erősen ittas állapotban, féktávolságon belül elébe lépett a Soós József jászberényi lakos vezette tehergépkocsinak, amely elütötte. A baleset következtében Varga Jánosné nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Nézőóhaj A kiéli színházak vezetői felkérték a nézőket, március 31-ig írásban juttassák el az igazgatóságokhoz: a jövő évadban milyen színdarabokat szeretnének látni. A legtöbb szavazatot kapott műveket a következő szezonban műsorra tűzik. Vásárlói kalauz lUlit tehet a lopással gyanúsított ueuö ? Igen .kényes, de sajnos, nem ritkán felmerülő kérdés: mit tehet az a vevő, akit a boltban lopással gyanúsítanak? Bármilyen sértő is az alaptalan gyanúsítás, meg kell értenünk. hogy a bolti dolgozók anyagilag is felelőseik a rájuk bízott áruért, arra kötelesek vigyázni — de természetesen csak törvényes módon járhatnak el. Mi ez a törvényes mód? Ha azt észlelik, hogy valaki fizetés nélkül akar távozni, vagy az árut igyekszik elrejteni, felszólíthatják az illetőt, hogy menjen az irodába, vagy a raktárba. Ilyenkor két bolti dolgozónak kell jelen lennie, s a vevő is magával hívhatja azt, akit tanúnak alkalmasnak vél. akár ismerőst, akár ismeretlent. A nyilvánosságtól elzárt helyen a bolti .dolgozó udvariasan köteles közölni .a felmerült gyanút, felkérheti a gyanúsítottat, hogy csomagját, zsebét önként mutassa meg. Ha így az áru előkerül, s a tolvaj igazolja személyazonosságát, nem hívnak rendőrt, viszont jegyzőkönyvet vesznek fel, és szabálysértési vagy büntetőjogi feljelentést, tesznek. Ha a gyanúsított a fenti kéréseknek nem tesz eleget. a bolti dolgozók rendőrt hívhatnaíc, akinek már motozásra is joga van. Amennyiben a gyanú alaptalannak bizonyul, a bolt vezetője és dolgozói kötelesek bocsánatot kérni. Ha a vásárló ezzel nem elégszik meg, kérje a panaszkönyvet: ehhez ugyanúgy joga van. mint megtudni a vele szemben fellépők nevét és beosztását is. A panaszkönyvi bejegyzés alapján a vállalat köteles az alaptalan zaklatás körülményeit kivizsgálni, a bolti dolgozókat felelősségre vonni, s erről a vásárlót értesíteni. Az ide vonatkozó jogszabályok azt is előírják, hogy a bolti dolgozóknak minden körülmények között udvariasan kell viselkedniük, tilos a gyanúsítottat sértegetni, bántalmazni, fenyegetni. Ugyancsak tilos fizikai erőszakot alkalmazni. Így például, ha rendőri intézkedés szükségessége esetén a gyanúsított a boltot a rendőr megérkezése előtt el kívánja hagyni, eltávozását csak a bolthelyiség bezárásával szabad megakadályozni. (Folytatjuk.) Falugyűlés Jászladányban Jól sikerült falugyűlést tartottak csütörtökön este Jászladányban. A művelődési ház nagytermében ötszázan hallgatták meg a tanács vezetőinek beszámolóját a tavalyi eredményekről és az idei tervekről. Kiemelten foglalkoztak a vízműtársulással és a belvíz elvezetésével. A beszámolóhoz tizenhatan szóltak hozzá, egyetértve a nagyközségi tanács törekvéseivel, támogatták az idén felajánlott 3,5 millió forint értékű társadalmi munkát, amellyel a belvíz elvezetését és a gyermekintézmények fejlesztését segítik a lakosok. A falugyűlés befejeztével a nagyközségi és szövetkezeti vegyeskar, valamint a népi zenekar műsort adott. Új sorozat indul Szolnokon, a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola kollégiumának ifjúsági klubjában ma este „Szépség az emberi kapcsolatokban” címmel Benson Vilmos a Ságvári Endre megyei Művelődési Központ munkatársa tart előadást. Ez lesz az első rendezvénye annak a nyolc előadásból álló sorozatnak, amelyet a TIT megyei szervezete rendez „Magatartás-beilleszkedés-érvényesülés” címmel. Vonatpótló autóbuszok A MÁV Szegedi Igazgatósága értesíti az utazóközönséget, hogy pályafenntartási munkák miatt 1977. március 7-től 31-ig a Budapest Keleti pályaudvarról 9 óra 20 perckor induló 6622. számú — és Békéscsabáról 12 óra 20 perckor induló 6623. számú vonatokon utazókat Csugar és Csárdaszállás állomások között, a munkáktól függően, különböző pályaszakaszokon vonat helyett autóbuszokkal szállítják. Ugyancsak hasonló okok miatt 1977. március 7-től április 7-ig, szombaton és vasárnap, valamint április 4. kivételével, munkanapokon Cegléd és Nyársapát vasútállomások között egyes vonatok helyett vonatpótló autóbuszokat közlekedtetnek. Az érintett vonatok: a Ceglédről 14 órakor induló 7326. számú, a Szegedről 9 óra 05 perckor és 11 óra 31 perckor induló 725. számú, illetve 715. számú vonatok. A vonatpótló autóbuszokon a vasúti menetjegyek érvényesek. Több sertést kapnak az áfészek A Szolnok megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat a vágóüzemmel rendelkező megyei áfészek részére rendszeresen ad élő sertést. Ezeket az év elején megkötött szerződés szerint szállítják. Tavaly 13 ezer 500 sertést adtak a vidéki áfészeknek. Az idei évre szerdán már megkezdődtek a szerződéskötések. Jászárokszállás, Jászalsószentgyörgy, Kunszentmárton, Cibakháza, Kőtelek, Tiszasas, Tiszaföldvár és Tószeg áfészeinek képviselői tárgyaltak a vágóhídon, s az idén már 20 ezer élő sertést kapnak. Szakmunkástanulók versenye Díjkiosztó ünnepség Szolnokon Tegnap délelőtt Szolnokon, a Ságvári Endre megyei Művelődési Központban rendezték meg a Szolnok megyei szakmunkásképző intézetek tantárgyi és „Szakma kiváló tanulója” versenyek -eredményhirdetését és díjkiosztását. A Munkaügyi Minisztérium és a KISZ Központi Bizottsága által meghirdetett országos vetélkedő tavaly decemberben kezdődött. A verseny célja az volt, hogy a végzős szakmunkástanulók bizonyíthassák szakmájuk szeretetét — és főként — kiváló ismeretét. Az első fordulók a vállalati és üzemi háziversenyek voltak, a második fordulókat pedig — amelyben a tanulók több, mint száz szakmát képviseltek — már szakmunkástanuló intézetekben rendezték. A megyei döntőbe a szakma kiváló tanulója versenyben 31 szakma 270 .€$» hím iéuiiih « Negyvenszázalékos árleszállítás van a szolnoki Sztár áruház női divatosztályán. A március 8-ig tartó leértékelést a nőnap tiszteletére rendezték. M. G. képviselője jutott be, a tanulmányi versenyben pedig tizenegy tantárgyból 198 fiatal mérte össze tudását. Az eredményhirdető és a díjkiosztó ünnepséget Rácz Gyula, a szolnoki 605-ös számú F. Bede László Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója nyitotta meg. Ezután dr. Földy Dánielné, megyei úttörőelnök köszöntötte az ifjú szakmunkásokat és tanáraikat. Majd műsor következett, amelyben szavalatokat és kórusműveket adtak elő a szolnoki és jászberényi szakmunkásképző intézetek diákjai. Végezetül a díjkiosztásra került sor. A szakma kiváló tanulója versenyben részt vevők közül 93-an vették át az első, második és harmadik helyezésért járó okleveleket és pénzjutalmakat, ugyanígy a tantárgyi tanulmányi versenyben győztes 33 tanuló is. „Szülői értekezlet” a könnyűbúvároknál Az MHSZ Szolnok KÖTIVIZIG könnyűbúvár klub vezetése az elmúlt napokban értekezletre hívtak össze a versenyzők szüleit. Rövid tájékoztatást adtak a klub életéről, történetéről bemutatták az anyagi-technikai eszközöket, majd kötetlen beszélgetésre került sor. I lottó heti nyerőszámai: A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Jászárokszálláson megtartott 9. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 60, 71 Főiskolai képzés Szolnokon Esti és levelező tagozatra lehet jelentkezni A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola szolnoki kihelyezett tagozata felvételt hirdet az 1977/78. tanévre, esti és levelező tagozatra. A Főiskolán kereskedelmi és vendéglátóipari karpn folyik a képzés. A Főiskolára — korhatár nélkül — azok a kereskedelmi, vendéglátóipari és idegenforgalmi dolgozók jelentkezhetnek, akik érettségivel és a felvételi vizsga idejére legalább egyéves munkaviszonnyal rendelkeznek. Azok is beadhatják felvételi kérelmüket, akik más ágazatban dolgoznak, de betöltött mun-Ötezeréves település ötezerévesnél idősebb település nyomaira bukkantak egyiptomi régészek Kairótól 60 kilométerre. Az archeológusok a homokból agyagházak maradványait és különböző használati eszközeket ástak ki. A feltárt használati eszközök az Egyiptom területén talált legrégibb leletek közé tartoznak. A mezőhéki Táncsics Tsz, húskés: lóval egybekötött bemutatót 5z úgynevezett hatvanas itményeiből rendezett kóstoilnokon a Kossuth Lajos úti csemegeboltban. / M. G. kakörük megfelel a képzés szakirányának. A képzési idő mindkét karon négy év. Jelentkezni a nyomtatványboltban beszerezhető lapon kell, amelyet személyesen lehet csak beadni. Jelentkezési határidő: 1977. március 30. / A jelentkezéssel kapcsolatos részletes tájékoztató a kihelyezett tagozaton (Szolnok, Ady Endre út 9. I. em.) kérhető. Ugyanitt kell a kitöltött jelentkezési lapokat is leadni 9—-16 óra, szombaton 9—12 óra között. • Orvosi ügyelet SZOLNOK. A rendelőintézetben körzeti orvosi ügyeletet mindennap este 7-től reggel 7 óráig tartanak. Szombaton 13 órától hétfő reggel 7 óráig, munkaszüneti napokon egésznapos ügyelet van a megyei rendelőintézetben (Hősök tere 2—i. Telefon: 12-198.) Gyermekorvosi ügyeletet vasárnap reggel 8 órától délután 2 óráig tartanak. (Rendelőintézet, oldalbejárat.) JÁSZBERÉNY. Az ügyeleti szolgálat a hét minden napján folyamatosan, szombaton oétután pedig egy óráig, hétfő reggel 7 óráig tart. Az ügyeleti szolgálat helye: Thököly út 13. Telefon: 71. MEZÖTÜR. Szombat 12 órától hétfő reggel 6 óráig tart az ügyelet a Kossuth L. u. 7. szám alatt. Telefon: 65. Hétköznap 18 órától reggel 6 óráig tartanak szolgálatot. TÖRÖKSZENT MIKLÖS. Az ügyelet a hét valamennyi napján folyamatos. Az ügyeleti szolgálat helye: Kossuth L. út 126. Telefon: 19. KJSÜJSZALLAS. A központi orvosi rendelőben (Rákóczi u. 8. Telefon: 118.) szombaton 12 órától hétfő reggel 8 óráig tart az ügyelet. A hét többi napján az orvosok saját körzetükben látják el az éjszakai ügyeletet. TORKEVE. A központi rendelőben megjelölt körzeti orvos lakásán szombaton 12 órától hétfő reggel 7 óráig folyamatos az ügyelet. A napi ügyeleti szolgálatot a körzeti orvosok lakásukban látják el. KARCAG. Az ügyelet a hét minden napján folyamatos, szombaton 13 órakor kezdődik és hétfő reggel 7 óráig tart, helye: Vörös Hadsereg út 27. Telefon: 222. Fiatalok a termelésért A tiszaligeti KlSZ-iskolában mezőgazdaságban dolgozó fiatalok gyűltek össze a második megyei ifjúsági parlamentjükön elhangzott kérdések megvitatására. A megye mezőgazdasági üzemeiben levő KISZ termelési felelősök két napon át keresik azokat a lehetőségeket, melyek segítségével az alkotó ifjúság pályázatok és a termelési mozgalmak jobban szolgálnák a munkahelyi feladatok megvalósítását. Ma előadás hangzik el Szolnok megye mezőgazdaságának helyzetéről, feladatairól; az ifjúsági versenymozgalmakról; a mezőgazdasági szakmunkásképzésről, továbbképzésről. Holnap csoportos foglalkozáson vesz részt a hatvan téesz és kilenc állami gazdaság termelési felelőse, s megvitatják a helyi gazdasági építőmunka és szocialista munkaverseny kérdéseit. ■ GYÁRLÁTOGATÁSON volt tegnap Törökszentmiklósról, a 604. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet húsz tanulója a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárában. Á fémipari szakmát tanuló fiatalok ismerkedtek a gépekkel, a munkafolyamatokkal és a gyárban készülő termékekkel. o SZALAGAVATÓ bált rendez a Verseghy Gimnázium ma este hét órakor a helyőrségi művelődési házban. Közreműködik a Syconor együttes. ■ SZECSKÁZÓ berendezés kísérleti példányait gyártja az első félévben a Szolnoki MEZŐGÉP Vállalat a dán Doninborg cég részére. Az első félévben három típust készítenek, s amennyiben kedvezőek lesznek az üzemi tapasztalatok, jövőre jelentős szerződéskötés várható. O „HOGYAN ismerjük meg a csillagos eget”? címmel, a csillagászat fejlődését az ókortól napjainkig bemutató kiállítás nyílik ma Törökszentmiklóson, a városi művelődési központban. A kiállítás naponta 9—12,30 és 14— 18 óra között tekinthető meg. ■ KODÁLY ZOLTÁN emlékére rendeznek hangversenyt ma délután három órakor a Tiszaparti Gimnáziumban. A koncerten fellép a kecskeméti Kodály iskola, a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium, a szolnoki Vegyipari Szakközépiskola és a vendéglátó Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola diákjai. o A SZOLNOKI BÖRTEX szövetkezet az év első napjaitól június végéig mintegy százezer iskolatáskát készít 16 különböző színben és fazonban. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 009 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató Vlrágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla