Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-03 / 52. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977, március 3. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1977. MÁRCIUS 3. CSÜTÖRTÖK KORNÉL NAPJA A Nap kél: 6.22, nyug­szik 17.32 órakor. A Hold kél 15.15, nyugszik 4.43 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: időnként meg­növekvő felhőzet, szá­mottevő csapadék nél­kül. Megélénkülő dél­nyugati, nyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 8—14 fok között. Alexander Graham Bell Százharminc évvel ezelőtt, 1847. március 3-án született — és 75 éves korában, 1922-ben halt meg — Alexander Graham Bell an­gol származású amerikai tudós, a telefon egyik feltalálója. A skóciai Edinburghban sü­ketnémákat oktatott az apjától tanult szájleolvasásos módszerre. Tanítása során sokat foglalko­zott a hang mechanikájával és fizikájával; kísérletei során ju­tott el mindennapi életünk szin­te nélkülözhetetlen kelléke, a te­lefon feltalálásához. Találmányá­nak lényege egy dróttekerccsel körülvett mágnes, amelynek egyik sarkára kis acéllemezt erő­sített, s ez a másik sarok előtt szabadon mozoghatott. E szer­kezetével 1875 júniusában 60 mé­ternyi távolságból lehetett han­got váltani egymással, 1876 ele­jén pedig már négy kilométer­nyi távolságból. Ekkor nyújtotta be szabadalmi kérvényét. Különös véletlen foly* tán ugyanazon a napon kért szabadalmat ugyanilyen elvek alapján készített „messzeszóló­­jára” egy másik amerikai vá­rosban Gray is. A szabadalmi jogot — a néhány órával előbb történt beadás igazolásával — 1876. március 7-én Bell kapta meg. Telefonja persze még meg­lehetősen tökéletlen volt, s al­kalmazására csak azután kerül­hetett sor, hogy Edison felta­lálta hozzá a szénmikrofont, amellyel már tisztább hangot le­hetett elérni. A telefon széles körű elterjedését végül Puskás Tivadar telefonközpontja segí­tette elő. Kilencvenkét fokos termálvíz Vizsgálják a Sárvár-Rába­­sömjén határában pár évvel ezelőtt talált sóban gazdag termálvizet. A 92 fokos, lite­renként 42 gramm sót tartal­mazó természeti kincset epvelőre lefojtották, és a szakemberek ismerkednek tulajdonságaival. A helyi kórházban végzett balneoló­giái kezelések során már ki­derítették, hogy többfajta be­tegség gyógyítására alkal­mas. A vásár idején Harminchat kiilöngép Lipcse és Budapest között A hagyományoknak meg­felelően az Interflug a Ma­­lév-val együttműködve az idén is indít különjáratokat a lipcsei tavaszi nemzetközi vásárra — közölték az NDK légitársaság budapesti kiren­deltségén az MTI munkatár­sának adott tájékoztatóban. Elmondták, hogy március 12—20. között az igények alapján sűrű, egyes napokon többszöri összeköttetést te­remtenek a magyar főváros és az NDK vásárvárosa kö­zött. A vásár küenc napján az Interflug naponta, a Ma­lév pedig a várható három legerősebb napon indít külön gépet a menetrendszerű jára­tokon felül. A 36 különjárat többezer vásárlátogatót vihet Lipcsébe, illetve hozhat on­nan haza. Az Interflug kü­­löngépei Budapestről min­dennap 7.55-kor, Lipcséből 18 órakor indulnak. A Malév különgépei Budapestről 18.10-kar, Lipcséből pedig 20.25-kor indulnak. A külön­járatokra a Malév és az Ibusz irodákban árusítják a jegye­ket. Megjöttek a tavasz első madárhfrnökei A Szegdei Állami Erdőren­dezőség természetvédelmi kezelésében lévő Fehér-tóra és a pusztaszeri tóra csapato­san térnek vissza dél-euró­pai, valamint észak-afrikai téli szálláshelyükről a tavasz madárhírnökei. A pajzsos cankók, a bíbicek után meg­jöttek a pacsirták első sere­gei s amint felmelegszik az idő, kezdődik a mezei éneke­sek hangversenye. A Csongrád megyei vad­vizeken legalább ezer goda sürgölődik. A tarka tollazatú tőkés récék között megjelent rokonaik: a csörgő, a barát- és a kanalas récék az első kora tavaszi vendégek, Fel­tűntek a kecses mozgású ka­nalasgémek és a nagykócsa­gok elsőnek visszatért példá­nyai is. Környezetvédelmi kutatások A Fűzfői Nitrokémiánál évek óta önálló kutató cso­port foglalkozik a környezet­­védelemmel. A Balaton, va­lamint az üdülővidék, a sa­ját lakótelep megóvására egymás után dolgozzák ki a hatékony, új módszereket. A szennyvíztisztításra, a külön­böző gázok szűrésére, mosá­sára már saját eljárás alap­ján rendezkedtek, be. Vásárlói kalauz Megrendelés, előlegezés Az áruellátás egyenetlensége, egyes termékek átmeneti vagy tartós hiánya sok fáradságot, bosszúságot okoz. Ennek mér­séklése érdekében hozott a bel­kereskedelmi miniszter olyan rendeletet, amely lehetővé teszi a megrendeléses vásárlást. A rendelet ugyan nem teszi kötelezővé, de lehetőséget nyújt a kereskedelmi vállalatoknak, szövetkezeteknek, hogy a bolt­ban, a raktárban pillanatnyilag' nem levő árura megrendelést fo­gadjanak el. A termékek kö­rét, amelyekre megrendelést ad­hatunk, a vállalatok maguk ha­tározzák meg. Szerencsére mind több vállalat, s mind szélesebb körben él ezzel a számunkra kedvező lehetőséggel. Megrendelésünket a boltban az előjegyzési naplóban tartják nyilván. Ebbe bejegyzik a vá­sárló nevét, címét, a kért áru megnevezését, mennyiségét, árát, a megrendelés időpontját, a szál­lítás előrelátható időpontját; mindezt aláírásunkkal hitelesít­jük. A vállalat az előjegyzés sor­rendjében szolgálja ki a vevő­ket. Ha a kért áru beérkezik, a vállalat vagy a szövetkezet Írás­ban értesíti a megrendelőt. Ilyenkor az árut az értékesítés kézhezvételétől számított 8 na­pon belül vehetjük át; később az eladó az áruval szabadon rendelkezik, bárkinek eladhatja. A vállalatnak jogában áll a megrendelés elfogadását előleg fizetéséhez kötni, de az előleg összege nem haladhatja meg az ár 30 százalékát. Az előlegről természetesen kötelesek nyugtát adni. Előleg fizetésével biztosíthat­juk magunknak a vásárlási le­hetőséget akkor is, ha valamit meglátunk a- boltban, de nincs nálunk elég pénz. Bár az előle­gezhető áruk körét a vállalatok szintén maguk szabják meg. az üzletek többségében általában nem tagadják meg az ilyen ké­rést. v Ilyen esetben az előleg össze­ge a vételárnak legalább 30 szá­zaléka, és a hátralékot 3 munka­napon belül kell kiegyenlítenünk. Az árut természetesen csak a tel­jes ár kifizetése után kaphatjuk meg. Ha vásárlási szándékunk­tól elállunk. vagy későn. 3 na­pon túl jelentkezünk, amikor a leelőlegezett cikket esetleg már másnak adták el. az előleget kö­telesek visszafizetni. (KS) (Folytatjuk.) Az újig elegendő a burgonyakészlet, május közepéig kitart az alma Az üvegházakban nevelt primőr zöldségfélék, ha nem is nagy mennyiségben, de már kaphatók, a lakosság tö­megellátását azonban még hosszú ideig a télire tárolt készletekből kell biztosítani. Az ellátás kilátásairól a Bel­kereskedelmi Minisztérium­ban tájékoztatták az MTI munkatársát. A tavalyi kedvezőtlen ter­més miatt csak tetemes im­porttal és korlátozó intézke­désekkel tudtak az igények­nek megfelelő mennyiségű burgonyát tartalékolni. A mostani készletek az év ele­jén mintegy 25 százalékkal meghaladták a tavalyit, s ez A Szolnoki Patyolat Válla­lat új fehérnemű-szaküzletet nyitott Szolnokon, a Csanádi körút 16. szám alatt. Ezzel az üzlettel — amely elsősor­ban az állomás környéki la­kók igényeit elégíti ki — már négy hasonló bolt várja azokat, akik igénybe veszik a Patyolat szolgáltatásait. Az új üzletben „bérfehérneműt” válthatnak a szolnokiak, de Mélyítik a Kéki patakot Balatonfüreden hosszú ide­je megoldásra váró gond volt a Kéki patak medrének rendezése. Illetékes vízügyi szervek nemrégen megálla­podtak a megoldás módjá­ban, s az OVH, valamint a Balatoni Tárcaközi Bizottság együttes anyagi hozzájárulá­sával, összesen mintegy 16 millió forintos költséggel, rendezik a Balatonfüredet át­szelő Kéki patak medrét. Háromszor tettenérték Borbély Sándor 38 éves pusztamonostori lakos a fő­város 7. illetve 8., kerületé­ben élelmiszerüzletekből — összesen három alkalommal különféle italokkal telt üve­geket emelt le a polcokról, majd fizetés nélkül akarta elhagyni a helyiséget. A zsákmánnyal azonban nem sikerült kereket oldania, mert mind három esetben tetten érték, s a jogtalanul eltulajdonított árut vissza­vették tőle. A központi kerületi bíróság Borbély Sándort — figyelem­be véve, hogy korábban több­ször megbüntették — hat hó­napi szabadságvesztésre ítél­te. A döntést az ügyész tudo­másul vette, abban Borbély is megnyugodott így az ítélet jogerős. A tavalyinál több primőr zöldség kerül forgalomba az új termésű burgonya jú­nius 5—10. körüli nagyobb tömegű megjelenéséig a la­kosság kiegyensúlyozott el­látásához elegendő. Vöröshagymából a múlt évinél nagyobb kereslet mel­let is biztosítható az ellátás, miután 70 százalékkal több áll belőle rendelkezésre. A zöldségfélkből tárolt meny­­nyiség is csaknem 60 száza­kilós és darabos piperemosás­ra is beadhatják a holmiju­kat. A vállalási idő két, há­rom és hét nap. Az üzlet alapterülete 80 négyzetméter. A kialakítása, berendezése mintegy egymil­lió forintba került. A fehér­­nemflszaküzlet hétköznap reggel 7-től este 7-ig, «zom­baton pedig ugyancsak reggel 7-től délután 5-ig tart nyitva. A Polski Fiat-tulajdonosok — kiknek csillaggarázsban parkol a kocsijuk — két na­pig igencsak nyugtalanok lettek volna, ha tudják, hogy kizárólag a Polskit kedvelő au tó tol vaj ok száguldoznak lopott kocsijukkal keresztül­­kasul az országban. Hová száguldottak, milyen úticél­lal? — egyelőre nem tudni, hiszen még csak egy napja kerültek rendőrkézre, nem is akárhogyan. De kezdjük az ámokfutó autótúra elején. Szombaton éjszaka Cegléden szemelték ki az első Polskit. Ablakbe­törés, rövidre zárt indítás. Gáz! lány Aszód—Hatvan— Jászfényszaru. (Eddig futotta az üzemanyag) Lehet, hogy a községben hiába keresték kedvenc autómárkájukat? Tény, hogy vonattal utaztak Szolnokra. A Tóth Ferenc úti parkolóban bukkantak rá egy. 1500-as Polski Fiatra, amellyel Ceglédre hajtottak, a kocsit otthagyták, Váltot­tak. Az újabb Polski Pécsig bírta. Ott ismét cseréltek. Kaposvárig meg sem álltak. Ebben a városban mellesleg még egy áruházba is betör­tek, bársonynadrágra, s hoz­zá persze övre és pulóverre volt szükségük. Kaposvár Apadnak a folyóink, kivéve a Tisza alsó szakaszát. A Ti­sza Polgár alatt' tetőzik, alat­ta árad, Szolnoknál holnapra várják a tetőzést 890 centi­méterrel, ami mintegy 20 centiméterrel marad alatta az eddig mért maximumnak. Az előrejelzések szerint Sze­gednél sem fogja megközelí­teni az 1970-ben mért legma­lékkal haladja meg az előző évit. A téli almából a tervezett­nél is többet tároltak. A bol­tokban és a piacokon egy­aránt nagy a választék. A készletek május 10-ig elegen­dők a folyamatos ellátáshoz. A primőráruk az első fél­évben főleg választékbővítő hatásuk miatt fontosak a la­kosság zöldségellátásában. A jelzések szerint a tavalyihoz képest valamelyest csökkent a fűtött zöldségtermesztő te­rület, várhatóan többet ter­melnek viszont fűtetlen fólia alatt, így a tömegellátáshoz szükséges nagyobb mennyi­ség késhet. Kiállítás Jászberényben Mezőgazdasági kisgépeket, növényvédő szereket, kerti magvakat bemutató és érté­kesítő kiállítás nyílt tegnap Jászberényben a közművelő­dési intézmények kiállítóter­mében. Az AGROKER Vál­lalat a Szolnok megyei Ipar­cikk Kiskereskedelmi Válla­lat és a városi tanács vb ter­melésellátás felügyeleti osz­tály rendezésében nyílt kiál­lításon 2,5 millió forint érté­kű árut mutattak be. Halparadicsom a Fertő tó A Fertő tó kellemes sós, szennyvizektől mentes vizé­ben jól érzik magukat a ha­lak, különösen az angolnák. Csupán a Fertő tó magyar oldalán 180 mázsa angolnát fogtak az elmúlt évben. Az idei telepítéseket a múlt évihez hasonlóan ugyancsak közösen végzik a Fertő tó halászó magyar és osztrák halászok. A megállapodás értelmében az osztrákok az angolna, a magyarok pedig a ponty és a süllő pótlásáról, szaporításáról gondoskodnak. után Püspökladány volt a következő állomás. Kapkod­tak talán? Nem lehet tudni, mindenesetre ott már beér­ték egy Zsigulival, amelyen Debrecenbe viharoztak, ahol a Zsigulitól gyorsan meg is szabadultak, s újabb, utcán parkoló Polski után néztek. Sikerrel. Az új kocsival Ebe­sig meg sem álltak. Elfogyott az üzemanyag, vagy műszaki hiba késztette őket megállás­ra? Nem lehet tudni. Tény, hogy a községben hagyták a kocsit, s a változatosság ked­véért ismét Zsigulin folytat­ták kiszámíthatatlan útjukat. Ekkor már harmadik nap­ja cikáztak lopott autókkal az országban. A rendőrség az eltűnt kocsik tulajdonosai­nak bejelentése alapján azonban már a nyomukban volt. Ebesről Kisújszállás fe­lé hajtottak. Vesztükre, mert a város közlekedési járőre utánuk eredt, Kenderesig ül­dözte őket. A pánikba esett ámokfutók riadtukban egy mellékútra fordultak, ahol egy útmenti fa „állította” meg kocsijukat. A két elszánt autóst: a 18 esztendős Oláh Sándort és a 19 éves Tauzer Istvánt (bu­dapesti lakosok) a rendőrség letartóztatta.. gasabb vízállást. Apadás van a Bodrogon és a Sajón is. Némiképp emelkedik a Hár­mas Körös víszintje a Hor­tobágy—Berettyó torkolata alatt, a vízügyi szerveknek azonban ez nem okoz gon­dot. A magyarországi folyók mint­egy 1500 kilométer hosszú védvonalán van jelenleg ké­szültség, Megnyílt a Patyolat negyedik szaküzlete Szolnokon Három napon at Autótúra lopott kocsikkal A Tisza kivételével apadnak a folyók Tehetség Régen pikoló-fiúnak hív­ták, ma pincértanuló. Fehér kabátjában a „szaladj ide. szaladj oda” munkát végzi. A főúr szól, a gyerek, akit hogy-hogy nem Albinnak hívnak, indul. Nem ismeri még az ételeket, az italokat is csak árlap után. Még fél­­szeg, sete-sután kerülgeti az asztalokat. Aztán... Aztán hirtelen mozdulattal úgy rúgja ki a konyha lengő­ajtaját, hogy csak úgy dur­ran. Akár a „nagy” pincé­rek. A főúr látható elégedett­séggel bólint, és sommázza is: „pincér lesz ebből a gye­rekből. ..”. ■ BŐVÍTI áruválasztékát a Szolnok megyei Állatforgal­mi és Húsipari Vállalat. Az év elején megkezdte a Bör­zsöny és az olcsó áruk közé tartozó Víkend felvágott ké­szítését. o KITÜNTETÉS. A 67. nemzetközi nőnap alkalmából Vörös Miklósné, a Volán 7. sz. Vállalat bevétel ellenőre, szakszervezeti bizalmi, teg­nap Budapesten, a Volán Tröszt Poscher János klub­jában a „Szakszervezeti mun­káért” kitüntetés arany fo­kozatát kapta. | ŰJSZÁSZON, a szombat­ra hirdetett országos állat- és kirakodóvásár a magas belvíz és talajvíz miatt el­marad. P KULTURÁLIS és sport­célokra a korábbi évekhez hasonlóan az idén is 100 ezer forintot fizet be a nagyköz­ségi közművelődési alapba a jászladányi Egyetértés Tsz. | „KÓCOSKA a kismedve” című műsorát mutatja be a Kilián lakótelepi óvodában a mezőtúri művelődési köz­pont Napraforgó bábegyüt­tese ma délelőtt 10 órakor. o BEETHOVEN halálának százötvenedik évfordulójára emlékeznek ma a Pelikán Szálló Zádor termében mű­ködő komolyzenei klubban. ■ TEGNAP a MÉM-ben ön­tözési tanácskozást rendez­tek. Géczy Károly miniszté­riumi tanácsos elmondotta, hogy tavaly a nagyüzemek 354 000 hektárra juttattak öntözővizet, s ezzel lehető­ségeiket 84 százalékban hasz­nálták ki. o TÁJÉKOZTATÓ. Az Or­szágos Vízügyi Hivatalban ma sajtótájékoztatón el­mondták: Magyarország is jelentős munkával vett részt a Mar Del Platában márci­usban sorra kerülő ENSZ vízügyi konferencia előkészí­tésében. SZOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom