Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-30 / 75. szám
1977. március 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Tévéjátékot és dokumentumfilmet, két különböző karakterű produkciót össze lehet-e vetni azzal a szándékkal,' hogy értékkülönbséget tegyünk közöttük, hogy kimondassék róluk: az egyik értékesebb a másiknál? Lehet-e őket egyazon mérleg két serpenyőjébe rakni, hogy megmérettessenek, melyikük a súlyosabb? A Ki mit tud gyakorlata — mégha keserves is olykor ez a gyakorlat — a bizonyíték: van mód rá, elfogadható. Ha a két összemérendő műben önmaguk lehetőségei alapján keressük az értéket, ez lehet a megítélés egységes szempontja. Hogy ne tűnjék túlságosan talányosnak e néhány bevezető mondta, röviden: a Gyárf ás-víg játék és az új magyar találmányról, a VEPEX-ről — eljárás, amellyel az élethez szükséges fehérjét lehet közvetlénül nyerni zöld növényből — készített dokumentumfilmről van szó. Mindkettői kedd este sugározta a televízió, előbb a tévéjátékot, majd később az Oláh Gábor rendezte filmet. Mert általában a tévéjáték rangosabb műfaj — a televíziós alkotás művészi lehetőségei a leginkább megvannak benne — így megelőzte az élet valóságát nyersebben ábrázoló, „csak” dokumentáló művet. A szokások szerint így van ez rendjén. Pedig ezúttal, minden bizonnyal fordítva helyesebb lett volna a sorrend, s mondandóm lényege ez, A -zöld atombombának meg kellett volna előznie a Lángelmék a szigeten-t. Ugyanis ez utóbbi tévéjátéknak korántsem volt olyan értékes, mint amilyen értéket képvisel a maga nemében az előbbi. Ki mit tud-os nyelven tehát: helyet kellett volna cserélniük. Értékrend, műsorrend Helyes, hogy a műsorok rendjében a tévénézők szokásaihoz igazodva léteznek bizonyos hagyományok, beidegződések, így például a televízió műsorrendjében a tévéjátékok, tévéfimek helye általában a legfőbb műsoridő, közvetlen nyolc után. Csakhogy ezeket a hagyományokat addig érdemes csupán figyelembe venni, amíg megvan hozzá a kellő értékfedezet. Mert a képernyőn sem tudok más rendet elképzelni, mint az igazi értékeken alapuló hierarchiát. Egy bágyadt és helyenként bárgyú vígjáték — több mint egy órán át — könnyen szeghette kedvét a nézőnek anynyira, hogy a kissé riasztó és elidegenítő cím A zöld atombombát talán már meg sem várta. Pedig igazán kitűnően megépített film élményétől fosztotta meg magát az, aki kiábrándulva a szigetre összesereglett házasfelek előráncigált konfliktusaiból (sok közöttük a közhelyek határát súrolta), kikapcsolták a készüléket. Oláh Gábor, aki nem egyszer bizonyítbtta már, hogy az élet egyszerű tényeiből kindulva is el lehet jutni emberi mélységekig, most is ebben alkotott maradandót. Nem a világ, az éhező világ számára is jótevő találmány érdekességeit boncolgatta, bár érdektelen ez sem lett volna, hanem a találmányt megteremtő ember küzdelmét mutatta fel, azaz azt a tipikusnak mondható folyamatot ábrázolta, amelyben az újra törő ember győzedelmeskedik megküzdve az akadályokkal, a megszokásokkal, az olykori értetlenségekkel, kétkedésekkel gyanakvásokkal. Meggyőzően és színesen — már az indulás is frappáns, a Nemzeti Bank elnökhelyettese Svédországban hall a magyar „csodáról”, ezzel indul a film — mutatja be Oláh Gábor, hogy a hazai prófétaság még mindig nem könynyű feladat. Szellemében, alapállásában édes testvére ez a film a Kovács András készítette Nehéz embereknek, csak kevésbé kiélezett drámával, amibe úgy gondolom az utóbbi esztendő e téren is tapasztalható kedvező változásai játszanak bele: a nehéz emberek küzdelme még drámai ugyan, de végkifejletében már nem tragikus. Érdekes és világosan ábrázolta a film azt az utat is, amely tudományos felfedezés esetében a meglelt gondolattól a gyakorlati kivitelig vezet; azokat a gondokat is, amelyek a tudomány eredményeinek gyakorlatba való átültetésekor általában jelentkeznek. Színház „párhuzamosan" Megszoktuk már, hogy egy-egy művészi ágnak világnapja van. Hogy például a színházak világünnepén egy-egy kiemelkedő személyiség üzenete hangzik el, figyelmeztetve e művészeti ág felelősségére és fontosságára. Azt azonban egyáltalán nem szokhattuk még meg, amire a televízió vállalkozott a világnap alkalmából, bátran és okosan. Űj kísérletbe vágott ugyanis. A három helyszínről adott élő adással „szimultán színházat” teremtett nézőinek a képernyőn. Némi túlzással egyszerre három színház nézőterén foglalhattunk helyet, nézhettünk Shakespeare-t a Madáchban, Németh Lászlót a kecskeméti Katona József Színházban, és láthattuk Csurka Versenynapját a Vígszínházból. Bizony elszoktunk már az élő adások közvetlenségétől, egyre több a „konzervkészítmény” a képernyőn, épp ezért ha a kommentárokba itt-ott sete-sutaság be is csúszott, és a szünetekben készített színészinterjúk sem voltak vérbeliek, ahogyan kellett volna, mégis a televízió világnapi produkciója vasárnap este merőben új ízeket vonultatott fel: az élmény ropogós frissességét, az egyszerre három helyen jelenlevés különös varázsát, a más-más élményekben való megmártózás lehetőségeit. Megemlítendő, hogy ugyancsak ezen a héten a Színházi Magazin is jelentkezett — a Ruttkai Évával és Körmendi Jánossal készült tartalmas beszélgetés különösen emlékezetessé avatta — és riportfilmet is láthattunk a Nemzetközi Színházi Intézet budapesti konferenciájáról. Mondhatni tehát; az elmúlt héten a színháztól visszhangzott a képernyő, ami jó jele annak, hogy nálunk a társművészetek — színház, televízió — kellemes együttlétnek gyümölcsöző barátságnak örvendenek. V. M. Száz kiló középkori kerámia Pécs történelmi városközpontjában, egy középkori kút mélyéről 600 esztendős színes, képes kerámiák kerültek napvilágra. A Janus Pannonius Múzeum munkatársainak sikerült teljes egészében feltárniok a mintegy 25 méter mély kutat. Kárpáti Gábor régész megállapította, hogy a kút még a középkorban használhatatlanná vált, és akkor az Esperesi ház hulladékanyagával töltötték fel — a régészek örömére. A feltárás során ugyanis legalább száz kilónyi, középkori kerámia került elő. Készítésük időpontja a XV. század elejére tehető, amikor Zsigmond király uralkodott Magyarországon. A lelet legértékesebb darabjai egy nagy gótikus cserépkályha díszkerámiái. A föld mélyéből előkerült díszkerámiák a középkori kisplasztika remekművű alkotásai, Film készül Zalka Mátéról A Mafilm szinkron-stúdiójában rövidesen befejezik a spanyol szabadságharc legendás Lukács tábornokáról, Zalka Mátéról szóló „Fedőneve Lukács” című magyarszovjet koprodukcióban készült játékfilm utószinkron munkáit. A Hunnia és a szovjet Moszfilm stúdió közös játékfilmje — amely látványos csatajelenetek közepette idézi fel a spanyol szabadságharc legemlékezetesebb napjait — méltó emléket állít a 30-as évek közepén, a Spanyolország szabadságért harcolt magyar^ és nemzetközi brigád lelkes tagjainak. Közöttük parancsnokuknak, Zalka Máténak, aki személyesen szervezte meg és irányította a Franco diktátor fasiszta hadserege által szorongatott hős város, Madrid védelmét. A filmet, melynek főszerepét Kozák András játssza — Kende János operatőr és Kőő Sándor társrendező közreműködésével — a Szovjetunióban élő görög filmrendező M. Zacharaias rendezte. A papíripari dolgozók részére hirdetett országos fotópályázatot a Szolnoki Papírgyár dolgozója, Békésy István nyerte meg. Ezért elsőként a szolnoki gyárban látható a kiállítás anyaga, melyet később az ország többi papírgyárában is bemutatnak. Képünkön a kiállítás egyik részlete. M. G. Az éneklés öröme Szolnok városának egyre színesedő kulturális arculatát dicséri, hogy a művészetet kedvelő, tartalmas szórakozást igénylő közönség mind jobban bővülő választékban válogathat. Zenei téren például az Országos Filharmónia hangversenysorozatai mellett immár önerőből is futja színvonalas rendezvényekre. Hétfőn este a szolnoki Városi Tanács Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda Bartók Béla kamarakórusának érdekes, változatos összeállítása várta az énekhang szerelmeseit. A muzsika története megegyezik az éneklés történetével. Legrégibb és legtökéletesebb „hangszerünk” a jelenben ünnepli reneszánszát, hazánkban különösen nagy zeneszerzőnk és pedagógusunk, Kodály Zoltán munkássága nyomán. Ez a nagy énekkari fellendülés tulajdonképpen a reneszánsz reneszánsza, hiszen tudjuk milyen uralkodó szerepet játszott- az újkor hajnalán a kóruséneklés, s ismert az is, hogy a vokális zenében a reneszánsz kimagasló mestereinek, Palestrinának és Lassusnak a művészete jelenti ma is a csúcsot. Ezt az időben egymástól igen messzeeső, de törekvéseiben rokoni két nagy reneszánszt kötötte öszsze a Bartók kamarakórus műsora szinte jelképesen is: Palestrinától Kodályig. A feladat nem volt könynyű: tizennégy (majd a végén hárommal több) lánynak közel kilencven percen keresztül kellett bizonyítania, hogy otthon van preklasszikus stílusban éppúgy, mint a romantikus kóruszenében, vagy az olykor rendkívül nehéz intonációjú modern művekben. A kamarakórusok adottságai is végletesek, igazi tartományuk az intimebb hangszféra, a válogatásnak erre is tekintettel kellett lennie. Elmondhatjuk, hogy a kórus Egyedné Berényi Bogáta vezetésével kiállta a maguk állította nehéz próbát, s kellemes estét szerzett közönségének. Leginkább tiszta intonációjuk. biztos harmóniaérzékük tűnt fel. Dinamikájuk érzékeny és kifejező, meleg bársonyos piánóik számos változatában gyönyörködhettünk. A hangszínellentéteket, vagy a gyors hangerőváltozásokat imponáló technikával oldják meg, de a fortékat nem erőltetik erejükön felül. A zenei mondatok artikulációja rendkívül pontos és csiszolt, szövegkiejtésük viszont lehetne érthetőbb. Egyedné Berényi Bogáta azon kevesek közé tartozik, akik nemcsak beállítják, hanem hallják és újrateremtik a hangzásanyagot. Céljaiban következetes és megalkuvást nem tűrő, elképzelései a mélyebb zenei mondanivalókból fakadnak, mozdulatai szinte mizsikálnak. Az elhangzott művek részletes elemzésére nincs lehetőségünk, de feltétlenül említést érdemelnek a XVII. századi, magyar vonatkozású Rauch-dalok, a rendkívül szép, impresszionista hangulatú Nagy Olivér kompozíció Ady versére, a kissé bizarr hangzású, de egészében kifejező Sólyom György mű József Attila két költeményére, a szellemes, frappáns Gombamese (Geraedts kórusműve), s talán a "legsikerültebb: Kodály Angyalok és pásztorok-ja. A szolnoki Bartók Béla kamarakórus hangversenye A műsor változatosságát nagyban elősegítette néhány kompozíció szövegét adó vers Trömböczkyné Frankó Zsuzsa sallangmentes, bensőséges előadásában, valamint egyes számok érdekes összeállítású kísérete a zeneiskola, illetve a helybeli Szimfonikus zenekar művészeinek közreműködésével. • Végül ki kell emelnünk a hangverseny betétszámait előadó Labáth Valéria zeneileg jól összefogott, a korabeli cemballó hangzást kitűnően visszaadó Scarlatti-játékát, illetve Szabó András ritka szép, lírai lágyságú tenorját, mely mind a Gluck-, mind a ráadásként elénekelt Puccini-áriában nagyszerűen érvényesült, s megérdemelt sikert aratott. Nagy Pál A Lehel Vezér Gimnázium tanulói évek óta rendszeresen részt vesznek az országos középiskolai versenyen Különösen az orosztagozatos osztályok versenye, a felkészülés, az eredmények „kivárása”, a tanulságok öszszegezése hozza lázba minden évben a tanárokat, a diákokat, az orosznyelvi munkaközösség tagjait. ~ — Milyen szerepük van az iskola életében az orosztagozatos osztályoknak? Milyen haszonnal járnak a tanulmányi versenyek? E kérdésekről beszélgettünk Zaják Etelka tanárnővel, az orosznyelvi munkaközösség vezetőjével. — Iskolánkban nyolc éve vannak orosznyelvi tagozatos osztályok. Az ott tanuló diákok magas óraszámban tanulják az orosz nyelvet, amelyet mindenkor jól hasznosíthatnak majd mint pedagógusok, tolmácsok, közgazdászok, újságírók, vagy idegenvezetők. Nyolc év alatt jó néhány tanuló választotta az említett foglalkozások valamelyikét. — Milyen szerepe van a versenynek a nyelvtanításban és milyen eredményekkel versenyeztek eddig? — A versenyeknek fontos szerepük van a nyelvtanításban. Megmutatják, hogy a megyei és az országos színvonalhoz képest mi hol tartunk — Diákjaink a megyei fordulókon minden évben nagy számban vesznek, részt. Az idén az írásbeli dolgozatok alapján a megyei szóbeli fordulóra behívott tizenkét versenyző közül hat a Lehel Vezér Gimnázium tanulója Termálvíz hasznosítására Debreceni pályázat Debrecen alatt 800—1000 méterre, a föld mélyén nagymennyiségű termálvíz rejtőzik. A többcélú hasznosítás legjobb megoldásainak kidolgozása érdekében Debrecen Város Tanácsa, az Építésügyi- és Városfejlesztési Minisztérium, a NIM országos energiagazdálkodási hatósága, az Országos Vízügyi Hivatal és SZOT üdülési főigazgatóság tervpályázatot hirdetett. Eszerint a pályázóknak két feladatot kell megoldaniuk, javaslatot tenni a nagyerdei üdülőterületen egy 800 személyes SZOT üdülőszálló telepítésére, kialakítására, továbbá az orvostudományi egyetemről nyugatra fekvő zöldterületen feltárásra kerülő termálkutakból nyerhető víz és gázenergetikai és üdülési-fürdőzési hasznosításának. volt. Ez az eredmény évek óta ismétlődik. Az ország legjobb huszonöt versenyzője közé három tanulónk jutott el az elmúlt években. — Kik és milyen módszerekkel dolgoznak — tanítanak és tanulnak —r az orosznyelvi munkaközösségben? — Négyen vagyunk tanárok: Szántai Katalin, dr. Váradi Istvánné, Galsai Györgyné és én. Egységes terv alapján dolgozunk: Az első osztályosokat például először meg kell nyerni az ügynek, azután módszeresen felkészíteni a felvételi vizsgákra. Kiegészítő anyagokat sokszorosítunk. Nyelvi laboratóriumunkban a legkorszérűbb audiovizuális eszközöket alkalmazzuk. Orosz nyelvű folyóiratokat járatunk, van orosz 'nyelvű faliújságunk. Pályázatokat hirdetünk. Szinte valamennyi tanulónk levelez szovjet diákkal. Hazai orosznyelvi táborozáson, illetve a Szovjetunióban egyhónapos orosznyelvi tanfolyamon vesznek részt a gyerekeink. Szoros kapcsolat van a hazánkban tanuló komszomolisták és a '„Lehel gimnazisták” között. Magas a fizikai dolgozók gyerekeinek a száma, külön öröm ha eredményesen felvételiznek főiskolákon, egyetemeken, vagy ha középfokú nyelvvizsgát tesznek. Az egész munkaközösséget dicséri, hogy Zaják Etelkát az orosz nyelv és irodalom nemzetközi szervezete (MAPRJÁL) magyarországi szekciójának elnökségi tagjává és a versenyeket előkészítő szakbizottság elnökévé választották. — illés — Ki tud jobban oroszu i? Eredményesen versenyeznek a „Lehel" tanulói
