Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-25 / 71. szám
1977. március 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Éjszaka — éberen A betegség nem jár óraműre, s nem igazíthatjuk a gyomorgörcsöt, a felszökő lázat, vagy a megindult szülést a rendelési időhöz. Ha baj van, orvoshoz megyünk, orvost, mentőt hívunk. Szaladunk kocsiért, taxiért, nyúlunk a telefonért - akkor is, ha késő éjszaka van, akkor is, ha az orvos már alszik. Ügyelet mindennap, este héttől reggel hétig Szolnokon az egész városnak. Az ügyelő szolgálatot négy- ' tagú brigád: ezen az estén dr. Hámori Ferenc, dr. Urbán László körzeti orvosok, Szép Jánosné asszisztensnő és Gajdos János gépkocsivezető. Betegre, hívásra várva reggelig. Pár száz méterrel arrébb egy másik — éjjel-nappali ügyelet: mentők. A megyei mentőállomáson csendes nap után adta át Szívós Antal szolgálatvezető a váltótársnak Gábor Imrének az ügyeletet. Közúti baleset nem volt, a híváskor ujjsérülés, rosszullét miatt és egy gyógyszermérgezést szenvedett lányért kellett kimenni a fehér autóknak, s Molnár István mentőtiszt-szigorló orvosnak. Kezdődik hát az estiéjszakai ügyelet — csendben, látványos „nagy ügyek” nélkül... Miért hívnak orvost? Mert szükség van a segítségre! Csak éppen nem mindig egyértelmű, hogy a hívók jól bírálják-e el, indokolt, vagy nem a sürgős segélykérés. Indulunk Urbán doktorral a megadott címre. Az idős férfibeteg (a nevét már ismeri a sofőr három napja volt kint ugyanígy) nyög, panaszkodik. Vizsgálat, néhány rutinkérdés, tessék visszafeküdni, szedje a gyógyszert (azt ami eddig is volt), pihenjen. A kocsiban dr. Urbán László tanácstalanul tárja szét a karját. — A betegség műtétet igényel, de nem azonnal, előjegyzésbe vehető. így nézve a hívás nem indokolt. A beteg megnyugodott — ha ezt veszem, indokolt... Itt gyógyított a jó szó. Egy újabb hívásnál nem vita a jogosság. Intézkedni kell. Szívkoszorúér-görcs, itt a jó szó önmagában mit sem érne. A teljes diagnózist kívülről ismerő türelmes és fegyelmezett — beteg, szakember módjára megtárgyalja az orvossal önmaga esetét, aztán az injekció után magába mélyedve latolgat — és reménykedik. Az orvos mindenesetre ír egy beutalót. Ha félórán belül nem javulna, irány a kórház. Azon az éjszakán erre a névre nem hívtak mentőt. URH-kapcsolat a megyével A szolnoki mentőállomásról reggelig nem száguldott ki szirénázó mentő. Csendben, pánikkeltő sivítás nélkül ki-kimozdultak a szolgálatosok. Tiszakürtről súlyos orrvérzéssel, Martfűről gyomorpanasszal, Cibakházáról szívműködési zavarral szállítottak Szolnokra beteget. No és még egy: útban van a kis emberke, sürgős hívás Besenyszögről. Ketten dörömböltek az élet kapuján a megyében ezen az éjszakán. Nagyivánban volt a másik. Megszólal az URH-adó a mentőtiszt asztalán, jelentkezik Tiszafüred, indul a kocsi a kismamáért. Egy óra múlva jelenti, Tiszafüreden van a „drága szállítmány”. Hozzáteszi: egyben. Mindez háromnegyed háromkor. Csendes a rövidhullámú adóvevő készülék, nyugodt éjszaka van a megyében, ez biztos, hiszen bárhol történik valami, a kocsik azonnal jeleznek. A szolnoki központ állandó kapcsolatot tart a megye mindegyik állomásával, kocsijával. A hölgynek fáj a feje negyed tizenegykor, kopog hát az ügyelet ajtaján. Itt fáj és így fáj, no és úgy, és igazolás kellene arról, hogy itt fáj és (lásd fentebb), továbbá arról is, hogy (de hisz ez még fontosabb) nem tud menni dolgozni. Igazolást nem kap. Most fáj a feje a papír után. Hajnali kettő, férfi gyomorgörccsel — ki vitatná, hogy megváltás neki az éjszakai orvosi beavatkozás. Dr. Hámori Ferenc mondja az ügyeleti -szolgálat megbecsüléséről. — Két. évre visszamenőleg összehasonlítva. mintegy harminc százalékkal csökkent az indokolatlan hívások, megjelenések száma. Ugyanerről a mentőknél Gábor Imre: — Nem rendszeres, de sajnos mégis előfordul, hogy kirohanunk a bejelentésre és se beteg, se cím. A házszám sincs meg az utcában. Ilyenkor persze azonnal szólunk a rendőrségnek. Az is baj, hogy sokan méltatlankodnak, ha megkérdezzük a bejelentő telefonszámát, és azt, hogy mi indokolja a mentőhívást. Nem passzióból tesszük. Két élet A besenyszögi kismama a szülészeti osztályon várta az anyai örömöket. Hajnalban a szülőszobára került, s a jövevény elindult az életbe. A megkezdődött szülés a jelek szerint jó ütemben, normálisan folyik. Valahol Szolnokon az egyik lakásban felriadt a férj. A szívbeteg asszony megmozdult. Rosszul van. Fullad. Fulladt már máskor is, most viszont ijesztő ... Gyógyszert! (van az itthon). Mégsem segít, futás a kocsiért, irány az ügyelet. Jaj. de különös! Ügyelet, reggel fél hat. Csengetés, riadó. Segítsenek! Vizsgálat, injekció ... Késő. — Halló, szülészeti osztály? Hajdú Lászlóné ... — Besenyszögről? — Az éjjel szállították be... — Lánya született. — Igriczi — Az építés alkotás VÁZLAT EGY ORSZÁGJÁRÓRÓL — Keresek egy utcát Jászberényben. Valahol a Kőhídi vendéglőnél nyílik és ... — Nem tudom, ne is mondja. — Két éve itt dolgozik a városban. — Igen. Itt a városszélen. Jövök-megyek. Haza, Pestre. A várost nem ismerem, azt sem tudom milyen, nem hogy az utcákon eligazítsak egy idegent... A néhány mondat, amelyet Veres László, a Középmagyarországi Közmű és Mélyépítő Vállalat építésvezető helyettesével váltottunk, az ingázók összegzett vallomása is lehetne. Elég a várost és a nevet behelyettesíteni, s gondolatban végigutazhatjuk az országot, a hajdanvolt, a mai vándorok nyomában velük. Vándorok, akik országjáró állomásaikon teremtenek. Dunapentele, Tiszalök, Százhalombatta, Tiszaszederkény, Kisköre sok ezer névtelenje nyomában nagyra törő álmaink jelenné ' vált alkotásai sorjáznak a Dunától a Tiszáig. Épül a jászberényi vízmű. A munkahely Veres László építésvezető-helyettes közel harminc évi vándorútjának (ha én azt ki tudnám számolni !) sokadik állomása. Az elsőre viszont emlékszik. — Tószeg, ötvenben. Vízkivételi művet, víztornyot építettünk. Nehéz munka volt. Akkor tanultam meg ■— azóta is érzem és átélem — nem is igazi építésvezető az, akinek naponta háromszor nem rándul görcsbe a gyomra az idegességtől. A régi „játékra” céloz, ha anyag van, munkás nincs elég, ha munkás van, az anyag kevés, ha anyag is van, munkás is van, ross?, a tervdokumentáció, ha minden van akkor ... — A vízkivételi mű egyik pillére, amelyik bent állt a Tiszában, egyszercsak megingott. No vele együtt én is. összefutottam egy régi ismerősömmel — itt volt tiszt Szolnokon —, s mutatom a megdőlt oszlopot, káromkodok, hogy legszívesebben felrobbantanám az egészet, most mit csináljak, beleveszett a munkám ... Ez az, azt mondja, robbantunk. Ügy is lett pár nap múlva megszervezte. Robbantottak, de nem ám a pillért, hanem a talajt körülötte. Ügy helyrebillent, hogy öszszesen egy centis eltérést mutatott az eredetihez képest ... Mondja, mondja, hevülettel, mint egy élménybeszámolót a futballmeccsről, részletekről sem megfeledkezve. Pedig egy a sok közül a szolnoki víztorony, amely akkor még tószeginek számított. Ma is ott áll, a Vegyiműveknél. Az anyaggal folytatott hétköznapi küzdelmekről mesélve, végigzongorázva a fél Alföldet, visszaér Jászberénybe az épülő vízműhöz. Ahhoz a városszéli beruházáshoz, amelyre két éve rámegy, s amelyen ugyanúgy megvan a „napi betevő gyomoridege” (itt is közbe kellett szólni, rákopogni a tervezőre, mert, ahogy beírták az egyik helyiséget nem lehetett kivitelezni) s amelyet majd mindezek ellenére édes gyerekeként tart, a többihez hasonlóan. — Az építés alkotás. Ezt csak így szabad érteni és érezni, s — hiába sírunk, panaszkodunk, höbörgünk, veszekszünk — szép munka. Öröm ránézni egy kész építményre, lám ezt én csináltam, mi csináltuk. Lehet, hogy szentimentálisnak tart, nem érdekel, elmondom. Ha csak lehetem, amikor Szolnokon járok, felülök a Buszra és kimegyek a kénsavgyárhoz. Ott az én első munkám. Visszajövök még Berénybe is. I. Zs. Évi negyvenezer munkaórára növelik a Kunhegyes és Környéke Vegyesipari Szövetkezet fegyverneki autószervizének kapacitását. Az OKISZ és az AFIT együttműködése révén javul a szerviz alkatrészellátása is, így egyre több személy- és teherkocsi javítását tudják vállalni Vádaskodás — öngóllal „ ... Végső elkeseredésemben fordulok önökhöz, úgy érzem, hogy emberi méltóságom és igazságérzetem szenvedett csorbát, és községünkben nevetség tárgya lettem... Kérem segítsenek rajtam.” A kétségbesett hangú levél néhány hónapja Tiszasülyről érkezett szerkesztőségünkbe. írója Kovács Sándor, huszonéves fiatalember, szakképzett bolti eladó, akit állítása szerint azért helyeztek át a szomszédos község gyenge forgalmú kis üzletébe, mert megmondta az igazat. „Észrevettem, hogy a boltvezető 1500 forintot kivett a kasszából. Jelentettem az esetet az áfész-központnak és megkezdődött a kálváriám.” Kálvária Bejelentésére azonnal leltárt rendeltek az üzletben. A végelszámoláskor hiányt nem állapítottak meg. A Kőtelek és Vidéke Áfész vezetője mégis úgy dönött, hogy Kovács Sándor gyanúsítása alapján feljelentést tesznek az ügyészségen. Vizsgálat, kihallgatások. A nyomozást bűncselekmény - hiányában megtagadták. A meggyanúsított boltvezető a feljelentést követő három hónap múlva kapta meg a pecsétes írást, nem bűncselekmény amit tett, igaz szabálytalanságot követett el, amikor a bizománybán árusított könyvek árát — amelyből az 1500 forintott könyvvásárlásra elvette — a bolt bevételével együtt kezelte. — Alaptalanul megrágalmazott. Hónapokig összesúgtak mögöttem az emberek, miatta vett szájára a falu. És ő beszél kálváriáról? Akkor én mit mondjak? Ezek után maga hajlandó volna együtt dolgozni egy ilyen emberrel? A leltár után azt mondtam az ügyvezető elnöknek, vagy Kovács Sándor, vagy én, — fakadt ki Z. Józsefné, a meggyanúsított üzletvezető. — A leltár után Kovács Sándort azonnal áthelyezték. Nemcsak azért, mert az üzletvezető kijelentette, hogy nem dolgozik vele tovább (jogában áll, és indokolnia sem kell) de Kovács Sándor, aki üzletvezető-helyettes is volt, azt mondta, nem vállalja tovább a közös anyagi felelősséget, — tájékoztatott Veres Kálmán, az áfész ügyvezető elnöke. II bosszú Kovács Sándor azonban meggondolta magát, s panasszal fordult a szövetkezet munkaügyi döntőbizottságához, amely megváltoztatta az áfész elnökének döntését és visszahelyezte eredeti munkahelyére. Ezt a határozatot viszont az áfész vezetői fellebbezték meg a járásbíróságon. Jogerős ítélet: az áthelyezés megalapozott és törvényes. Ezzel Kovács Sándor ügye hivatalosan lezárult. De a gyűlölködés és a két család háborúja ezzel nem ért véget. Z. Józsefné úgy érzi, meghurcolták, bemocskolták a nevét, a családját is kikezdték. A vejét, a község körzeti orvosát feljelentette valaki, s azzal rágalmazta, hogy tyúkokat kunyerál a betegektől. — így akar a Kovács család bosszút állni rajtam. Már két évvel ezelőtt, amikor egy üzletbe kerültem Kovács Sándorral és én lettem a boltvezető, tudtam, éreztem, hogy előbb-utóbb kenyértörésre kerül a sor. Még nem dolgoztunk együtt, mikor már mindenféle jöttmentnek kikiáltott. Azt híresztelte, teljesen alaptalanul, hogy nincs szakképesítésem. Már akkor azt mondtam az elnöknek, nem szívesen dolgozom vele. De bocsánatot kért nyilvánosság előtt. Jól van, felejtsük el. A közös munkában majd összerázódunk, — mesélte Z. Józsefné. Egy szabálytalanság — Itt kezdtem ipari tanulóként az áfésznél, itt lettem szakmunkás. Majd vezetője egy kis boltnak, ahol együtt dolgoztam a feleségemmel. Mikor a két kis üzletből egy nagyobb, korszerűbb lett, bántott, hogy nem én lettem a vezetője. Jól van, őt nevezték ki, én pedig csak második vezetőhelyettes. De első helyettesként olyan ember előzött meg, akinek akkor még nem volt szakképzettsége. — Vajon miért? — Kovács Sándor ügyes, jól képzett bolti eladó, de vezetőnek még nem alkalmas, — mondta Veres Kálmán, a szövetkezet ügyvezető elnöke. Z. Józsefné szerint: — Tavaly januárig még úgy, ahogy megvoltunk békességben. Akkor született meg a központ döntése, hogy a bolt dolgozóinak számát négyről háromra csökkentik, és Kovács Sándor feleségét — aki szakképzetlen eladó volt — másik üzletbe helyezik. Ezzel én is egyetértettem. Megindult ellenem az újabb rágalom-hadjárat. Minderről akkor én még semmit sem tudtam. A vizsgálat befejezése után mutatták meg a központban az ellenem írt rágalmazó, vádaskodó leveleket, amelyekben azzal gyanúsított, hogy tízezreket lopok az üzletből. Az 1500 forint? Látta, meg is mondtam neki, honnan veszem el a pénzt és mit akarok vásárolni. A nyugtát is aláírtam és betettem a pénztárba. Tudom, szabálytalanul kezeltem a könyvek árát, de így egyszerűbbnek és biztonságosabbnak találtam, mint külön papírdobozba rakosgatni. II bocsánatkérés Kovács Sándor a boltvezető ellen indult vizsgálat befejezése után ismételten bocsánatot kért a meggyanúsított Z. Józsefnétől. Miért? — Vissza akartam kerülni az üzletbe. — No és a sokat emlegetett becsülete, önérzete? — Hagyjuk. — Z. Józsefné mindenütt kimagyarázta magát. Szerintem nagyon jó öszszeköttetése lehet. Az áfész vezetői is az ő pártján állnak.- — Mégis feljelentették. Az ügyészséget és a bíróságot csak nem vádolja elfogultsággal? — Félrevezette őket is. — Ha még mindig az a meggyőződése, hogy Z. Józsefné megbízhatatlan, hozzányúl a bolt pénzéhez, miért akar visszamenni, és közös anyagi felelősséget vállalni? — Ahol a családom van, ott szerettem volna dolgozni. Egyébként most már tárgytalan. Felmondtam, márciustól Szolnokon vagyok bolti eladó. Jól értesült emberek azt mondták, kár erőlködnöm, addig míg a jelenlegi vezetői garnitúra van az áfésznél. Kovács Sándor nem törődve a sántító, egymásnak ellentmondó érveivel, fújja a magáét. Arra kért, segítsünk neki, hogy ismét az emberek szemébe tudjon nézni. Ezt írta az újságnak, a televíziónak, a rádiónak, és ki tudja hová címzett még levelet. Bajt kevert, szakmai féltékenységből rágalmazott, a családok között viszályt szított, és fel van háborodva, hogy minderre számító bocsánatkérésekkel nem boríthatott fátylat. Nem erre számított. A meggondolatlan és alaptalan vádakkal csőre töltött fegyvere visszafelé sült el. Soha senkit sem érnek Kovács Sándoréhoz hasonló kellemetlen „meglepetések”, nem lesz nevetség tárgya, és mindaddig az emberek sze.mébe tud nézni, amíg egyenes úton jár. Kovács Katalin
