Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-20 / 43. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. február 20. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1977. FEBRUÁR 20., VASÁRNAP ALADÁR NAPJA A Nap kél: 6.42 — nyugszik: 17.15 órakor. A Hold kél: 7.24 — nyugszik: 20.05 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan fel­hős, enyhe idő, elszórtan kisebb esővel. Többfelé élénk, helyenként erős lökésekkel kísért déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10 fok kö­rül. Gergely Győző Száz év^€l ezelőtt, 1877. feb­ruár 20-án született és 68 éves korában, 1945. január 4-én esett a fasiszta terror áldozatául Ger­gely Győző újságíró, a Népszava munkatársa, az ellenállási moz­galom harcosa. Rögtön a századforduló után feltűnt szociális hangvételű no­velláival. Bár polgári lapoknál dolgozott, korán kezdett rend­szeresen írni a szocialista sajtó­ba is. 1918-ban a Népszava belső munkatársa lett. A Magyar Ta­nácsköztársaság vérbefojtása után egymás után jelentek meg leleplező írásai az ellenforradal­mi rendszerről; ezek a nagy visszhangot keltő riportok, pub­licisztikák az emigrációs lapok­ban láttak napvilágot. Újságírói tevékenységéért hamarosan le­tartóztatták és bebörtönözték. Nemcsak a Népszavában dolgo­zott újságíróként; 1922—23-ban — betiltásáig — szerkesztette a magyar októbristák hazai legá­lis orgánumát, a Független Szem­lét. A második világháború évei­ben a Népszava külpolitikai ro­vatát vezette, és részt vett a magyar ellenállási mozgalomban. A nyilasok 1944-ben elfogták, majd 1945. január 4-én meggyil­kolták. Hidegtálak, cukrászsütemények Nagy sikere volt tegnap a tiszafüredi ínyencek körében a Vadász étteremben rende­zett hidegtál- és cukrászsüte­mény-bemutatónak, amelyen a harmincféle süteményt és a huszonkét féle hidegtál „kompozíciót” meg is lehe­tett kóstolni. A Jász-Nagy­kun farsang rendezvénysoro­zat keretében megtartott „íz­koncert” a Vadász étterem ifjú szakácsainak ügyességé­gét dicséri. Vasárnapi kérdésünk: Megvalósul-e az „objektív átvétel'’? Legutóbbi vasárnapi kér­désünkre Deme Zoltán, a Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat szolnoki ki- rendeltségének vezetője vá­laszolt. A kérdező dr. Szabó Béla, a gabona- és kukorica­termelés bázisgazdaságának vezetője volt: — A közeljö­vőben meglesz-e a reális le­hetőség, hogy a nagyobb ga­bonaátvevő helyekn úgyne­vezett „objektív átvételt" va­lósítsunk meg? Gondolok itt az elektromos mérlegre, a műszeres minőségvizsgálatra s az eddiginél lényegesen gyor­sabb ütemű átvételre. Ez utóbbihoz olyan technológia szükséges, amely igazodik a termelőüzem gépesítéséhez, kapacitásához. Mikor valósít­ható ez meg? Deme Zoltán válasza: — Az objektív minősítés­re való felkészülést a mű­szerállomány bővítésével már megkezdtük. Bevezetése köz­ponti intézkedéseket is kí­ván, mivel a tárgyi feltéte­leken túl szabvány-, ár- és egyéb kérdéseket is rendezni kell. Lényege nyilván az lesz, hogy az eddigi fizikai jellemzők — hektoliter, súly, fajta — helyett a felhaszná­ló sütőipar igényeinek meg­felelő beltartalmi értékek — sikér, vízfelvevőképesség — kerülnek előtérbe. Az átvétel gyorsítására, az átvétel ütemét javító anyag- mozgató gépek számának növekedésére, de elsősorban a nagy kapacitású korszerű raktárak létesítésére van szükség. Korszerű- raktáraink száma évről évre gyarapodik, de még hosszú távon nem tudjuk nélkülözni a régi tí­pusú, nehezen gépesíthető raktárainkat és szükségtáro­lóinkat sem. Távlati terveink szerint a jövőben is szükség lesz a termelői tárolásra, sőt annak növelésére is. — ön kitől kérdez? — A vállalatunk által ösz- szegyűjtött adatok szerint a megye búza-vetésterületének 23,1 százaléka takarmánybú­za. E nagy takarmánybúza­arány mellett biztosítható-e, hogy a megkötött — és min­den esztendőt meghaladó mennyiségű — étkezési búza szerződéseinket teljesíteni tudjuk? Ezt kérdezem Sári Mihálytól, a Szolnok megyei Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezetek Területi Szövet­ségének titkárától. Vásárlói kalauz fi hibátlan áru Egyes áruházakban a kará­csony utáni napokban külön részleget állítanak fel az aján­dékok cseréjére. Ilyenkor álta­lában minden különösebb in­doklás nélkül, valamennyi üzlet­ben visszaveszik, becserélik a hibátlan árut is. Es máskor? A Kereskedelem Általános Üz­leti Szabályzata szerint a boltok kötelesek a hibátlan árut Is ki­cserélni, ha a vevő úgy kívánja. Ennek feltétele, hogy kívánsá­gunkat a vételtől számított 8 napon belül jelezzük, s hogy a terméket használatlan állapotban vigyük vissza. Természetesen oda, ahol vettük, s a vétel hé- lyének és idejének igazolására ebben az esetben is jó, ha fel tudjuk mutatni a blokkot. Az Idézett szabályzat kivételt tesz az élelmiszerek, az egész­ségügyi, a kozmetikai, az alsó­ruházati cikkek és a gyermek- játékok esetében, amelyek cse­réjét egészségügyi okokból tiltja. Am ha e termékeket sértetlen gyári csomagolásban visszük vissza, akkor nincs ok a csere megtagadására. A könyvek cseréjét az előírá­sok a boltvezetőkre bízzák, akik, ha hibátlannak találják a könyv valamennyi lapját, a vételtől számított 8 napon belül álta­lában készséggel kicserélik. Bonyolultabb azoknak a tartós fogyasztási cikkeknek a cseré­je, amelyeket jótállással árusíta­nak. A garanciáról szóló rende­let szerint ugyanis ha a termék a vásárlástól vagy az üzembe helyezéstől számított 3 napon belül romlik el, akkor nemcsak a díjtalan javíttatásra van mód, hanem a cserére is. A jótállás azonban csak arra az esetre ter­jed ki. ha a készüléket már használatba vettük, s az hibás­nak bizonyult. Ezért az eladók, a boltvezetők néha nem igazodnak el, mit kell tenni, ha a vevő hibátlan, jót­állással eladott termék cseréjét kéri. Ugyanúgy ki kell cserélni — természetesen csak ha még nem vettük használatba — mint egyéb, hibátlan terméket a vá­sárlástól számított 8 napon be­lül. A kereskedelmi dolgozók tá­jékozatlanságát legfeljebb azzal menthetjük, hogy az ilyen eset ritka: a rádóit. a televíziót, a hűtőgépet általában a vétel után azonnal bekapcsoljuk, s több­nyire nyomban használatba vesz- szük a többi tartós fogyasztási cikket is. S ilyenkor már nem a szavatossággal,hanem garan­ciális jogainkkal élhetünk. (Folytatjuk) A szolnoki Szigligeti Színházban folynak a Lüszisztráté pró­bái - egyelőre még jelmezek nélkül. Képünkön Lüszisztráté (Lázár Kati), Stratüüisz (Veszeley Mária), Rodhjppé, (Mihók Éva). A premier március 4-én lesz. Lebukott a „Gázpalack RT” Jól keresett az orgazda is Heti pártnapok Február 21., hétfő: Jász- árokszállása 17 óra, községi összevont, Oláh János, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára. Február 22., kedd: Jász­berény 16 óra, városi párt- bizottság nagyterme, Barta László, a megyei tanács el­nökhelyettese; Kunmadaras, 18 óra, hivatali, intézményi dolgozók, Tolna Károly, az MNB Szolnok megyei Igaz­gatóságának vezetője; Me­zőtúr, 15 óra, szakmunkás- képző intézet, Szigeti László, az MSZMP MB. Oktatási Igazgatóság helyettes veze­tője. Február 23., szerda: Jász­berény 14.30 óra, Hűtőgép­gyár, Buda István, munka­ügyi államtitkár; Kunszent- márton 14 óra, járási pártbi­zottság nagyterme, Tolna Ká­roly, az MNB Szolnok megyei Igazgatóságának vezetője. Február 24., csütörtök: Kun­hegyes 16 óra, községi ösz- szevont, Simon Ferenc, a Minisztertanács Tájékoztatá­si Hivatalának elnökhelyet­tese; Karcag, 17 óra, taná­csi dolgozók, Szabó István, az MSZMP MB osztályve­zetője. Mezőtúr, 14.30 óra, Teleki Blanka Gimnázium, Tari Kálmán, a megyei ta­nács vb osztályvezetője. Február 25., péntek: Jász­berény 17 óra, Kossuth Tsz, Szűcs János, az MSZMP MB titkára; Zagyvarékas 18 óra, községi összevont, dr. Be- reczki Lajos, a megyei ta­nács elnökhelyettese. Lottótáiékoztatú A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 7. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy ta­lálatot 131 fogadó ért el, nyereményük egyenként 55 219 forint. Három talála­tot 10 388 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 348 fo­rint. A kéttalálatosok száma 291 148, ezekre egyenként 16 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. A nyeremények a nyere­ményilleték levonása után értendők. Különös dologra figyelt fel a kunhegyesi gázcseretelep veze­tője, amikor megszámolta a gáz­palackokat. Szállítókocsi nem vitte el,' mégis hiányzott né­hány. No és a fal, az meg mint valami sebtében befejezett épít­kezés után otthagyott kontár­munka, úgy nézett ki. Ugyanez többször is megismétlődött, míg­nem a rendőrség is közbelépett. Figyelőcsoportot szerveztek, s február 14-én, a késő éjszakai órákban észre vették, hogy a gázcseretelep épületének falát valaki megbontotta, s azon gáz­palackot tett ki. A mindaddig ismeretlen tettesek megérezve a veszélyt, kereket oldottak, de nem jutottak messzire. A rendőrség a helyszínen ma­radt bűnjelek alapján, a lakos­ság segítségével rövid időn belül elfogta a falbontó brigádot. Vá- radi János (Kunmadaras. Mó­rica Zsigmond út 35.), Tóth Ká­roly (Kunmadaras. Telep utca 10.) és Bari László (Kunmada­ras, Telep utca 11.) alkották a „gázpalack Rt. beszerző csoport­ját”. A többször végrehajtott be­törés során a tettesek 29 gáz­palackot loptak el, amelyet György Sándor (Kunmadaras, Petőfi utca 16.) orgazda vett át. A „főnök” igen jól keresett az üzleten, mert a bűnözőktől 300—500 forintért vette a palac­kot darabonként, ugyanakkor tisztességtelen úton megszerzett 1000 forintért értékesítette. A gázpalackok Tiszafüreden. Fegy- verneken. Öcsödön, Budapesten és még jónéhány helyen találtak gazdára. A betörő banda, .amely a rendőrség szerint több más, korábban elkövetett bűncselek­mény elkövetésével is gyanúsít­ható, az eddigi megállapítások szerint mintegy 25 ezer' forint kárt okozott a népgazdaságnak. A tetteseket a rendőrség őrizetbe vette, az eljárás ellenük folya­matban van. Öregek napközi otthona nyílt Szolnokon Szolnokon, a Vörös Had­sereg úti régi bölcsőde épü­lete megújult. Hónapok óta munkások szorgoskodnak kö­rülötte, falat húznak, parket­táznak, festenek ... Elké­szült a „nagy mű”, tegnap délelőtt ünnepélyesen meg­nyitották a város második napközi otthonát, amely öt­ven magára maradt, idős em­ber kényelmét, nyugalmát szolgálja ezután. Ezt a léte­sítményt több mint 10 válla­lat, özem segítségével alakí­tották át. A társadalmi mun­ka értéke meghaladja a fél­millió forintot. A napközi otthon berendezésének vásári lásába 70 ezer forinttal bese­gített a ‘Hazafias Népfront városi bizottsága. Az. ünnepélyes megnyitó után A legjobban . dolgozók megkapták a Társadalmi munkáért arany, ezüst és bronz fokozatú kiünteiést. Képünkön a megnyitó ven­dégei. Fotó: S. K. H munkősorök nem késlekedtek Kedvezményes vásár Az OFOTÉRT február 21. és március 12. között rendezi meg hagyományos idénynyitó tavaszi kedvezményes vásá­rát. A holnap kezdődő ak­cióban mintegy 50 millió fo­rint értékű fotó- és optikai cikket — fényképezőgépet, filmvetítőt és villanólámpát, írásvetítőt és nagyítógépet, filmeket és fotóvegyszereket, valamint mikroszkópot, táv­csövet és védőszemüvegeket — árusítanak egységesen 20 százalékkal olcsóbban. Gyémántlakodalom Bensőséges családi össze­jövetelen emlékeztek ma há­zasságkötésük 60. évforduló­jára Simon István és fe­lesége, mindketten jászberé­nyi lakosok. Simon István, aki harminc évig volt a Für­dő vállalat dolgozója, 1917- ben esküdött örök hűséget Kármán Amáliának. A gyé­mántlakodalmon ott voltak az idős házaspár gyerekei, unokái, dédunokái is. A tiszaszentimrei Arany­kalász Tsz területét a héten több száz hektáron elborí­totta a víz. A hét végére nyilvánvalóvá vált, hogy a gépek, a szivattyúk nem ké­pesek a táblák vízmentesíté­Tegnap a szolnoki piacon élő csirkét aránylag keveset árultak, és a vevők Is inkább a vágot- tat keresték. 38—45 forint közöt­ti áron lehetett venni szép vá­gott csirkét és tyúkot. Tojásból egyre jobb a felhozatal, az ár 1,30—1,50 forint között váltako­zott. Burgonyából 4,20—8 forintba került egy kiló. 5—8 forintért kelt a sárgarépa, a petrezsely­met 9,50—12 forintért adták. 6—8 forint volt a vöröshagyma ki­lója, és 3 forintba került a zöld­hagyma csomója. Káposztafélék­ből 5—8 forintért, sóskából és parajból 20—70 forintért mértek egy kilót. A gomba kilóját 66 forintért adták. 120 forintért kí­nálták a paradicsomot kilónként, a zöldpaprika darabja 2—6 fo­rintért kelt.. Szép salátát kínál­sére, emberi munkára van szükség: árkokat kell tisztí­tani, csatornákat épiterii. A tiszaszentimrei munkásőrök vették kézbe először a szer­számot: szombaton társadal­mi munkában több búzatáb­láról vezették el a vizet. tak 2 forintért és hónapos ret­ket 4—7 forintért. 60 forint volt az uborka. Almából nagyon sokat kínál­tak és kilóját 4—12 forintért ad­ták. Sokan veszik a MÉK üzle­teiből az 5 forint 60 fillérért árusított, gyors fogyasztásra igen jó szabolcsi almát is. Kör­tét lehetett még venni 12—15 fo­rintért. 26 forintért kínálták a héjas diót és 36-ért a szárazba­bot. A savanyú káposztát 10 forintért adták. A jászberényi piacon 22 fo­rint volt a tyúk, 25 forint a ka­csa. kilónkénti ára, a csirkét 41 forintért adták. Volt elég tojás, darabjáért 1,20—1,30 forintot, kér­tek. Burgonyából, attól függően, hogy milyen fajta volt. 4,20—7 forint közötti áron mértek. 8—10 forintba került a sárgarépa. Szemle a szolnoki és jászberényi piacon Kiállítás Bulgáriáról Az IBUSZ és a Balkán Tourist szervezésében „Bul­gária 1977” címmel Szolno­kon, a Barátság klubban ki­állítás nyílik a baráti ország életéről. A kiállítást február 24-én délelőtt 10 órakor nyit­ják, s naponta — március 3-ig — tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás ideje alatt több filmvetítést is tar­tanak. ■ „TALÁLKOZÁS a zené­vel” címmel február 22-én délután 4 órakor a karcagi ifjúsági klubban hangszer­ismertetéssel egybekötött hangversenyt adnak a zene­iskola tanárai az úttörő se­regszemlén részt j'ett tanu­lóknak és a KISZ-es fiata­loknak. o „A SZOVJETUNIÓ és az Egyesült Államok kapcsola­tának várható alakulása 1977-ben” címmel Gárdos Miklós, a Magyarország he­tilap főszerkesztő helyet­tese tart előadást holnap délután öt órakor, Szolno­kon a Helyőrségi Művelő­dési Házban. ■ ÜJ NAPKÖZI OTTHON épül Jászárokszálláson 1 millió 600 ezer forint költ­séggel. A kétszintes léte­sítmény átadása után újabb százhúsz gyerek járhat napközibe. Az otthont úgy építik, hogy az később to­vábbi két tanulócsoporttal — nyolcvan hellyel — bő­víthető legyen. o A TISZAFÜREDI ga­lambtenyésztő egyesület va­sárnap délelőtt közgyűlést tart a művelődési központ­ban. A közgyűlésen értéke­lik a tavalyi évet, és megvi­tatják az idei munkatervet. ■ OPERATÍV bizottságot hívtak életre a Szolnoki Pa­pírgyárban a különböző ren­dezvények szervezésére. Tag­ja a szakszervezeti és a KISZ bizottság képviselője, a KISZ klub valamint a közművelődési bizottság ve­zetője. O TAVALY az Állami Biz­tosító szolnoki fiókjánál 4336-an kötöttek új lakás- biztosítást. Az új biztosítás lényege, hogy az épületet és a berendezési tárgyakat ért károkat eredeti áron tériti meg a biztosító. ■ SZAKTÁRGYI verse­nyekkel zárul Törökszent- miklóson a tudományos technikai úttörőszemle. A hétfőn délelőtt 9 órakor kez­dődő rendezvényen kihir­detik az úttörő pályamun­kák kiállításának eredmé­nyeit is. O ZENÉS gyermekfarsan­got rendeznek ma délután három órakor Szolnokon a Pelikán Szállóban. Közre­működnek a Szigligeti Szín­ház művészei. SZOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom