Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-02 / 27. szám

Ára: 80 fillér SZÓ LNO K M EGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! Az októberi forradalom 60. évfordulója tiszteletére KÁDÁR JÁNOS ÉS LÁZÁR GYÖRGY FOGADTA MILOS MINICSET Kádár János, az MSZMP KB első titkára a Központi Bizottság székházában fogadta Milos Minicset, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság kormányának elnökhelyet­tesét, külügyminisztert (Telefotó - KS) Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára tegnap a Központi Bi­zottság székházában fogadta Milos Minicset, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köz­társaság kormányának elnök- helyettesét, külügyminisztert. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke ugyancsak teg­nap hivatalában fogadta Mi­los Minicset. A szívélyes, baráti találko­zókon jelen volt Púja Fri­gyes külügyminiszter, Halász József, a Magyar Népköztár­saság belgrádi nagykövete, valamint dr. Vitomir Gaspa- rovics, a Jugoszláv Szocialis­ta Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete. Milos Minies, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köz­társaság kormányának el­nökhelyettese, külügyminisz­ter és kísérete tegnap dél­előtt a Hősök terén megko­szorúzta a magyar hősök emlékművét. A koszorúzásnál jelen volt Roska István külügyminisz­terhelyettes, Halász József, a Magyar Népköztársaság belg­rádi nagykövete, és Kovács János alezredes, a budapesti helyőrség parancsnokának helyettese. Megyei tanácsülés 18-án Tegnap délután ülést tar­tott a Szolnok megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Napi­rendjén a soron következő tanácsülés anyaga szerepelt: a VB tagjai megvitatták a megyei tanács 1977—1980-ig szóló programját, az idei ösz- szevont és központi költség- vetést, valamint a fejlesztési tervet, majd a megye egész­ségügyi és szociális ellátásá­nak távlati fejlesztési kon­cepcióját. A testület elren­delte február 18-ra a megyei tanács összehívását. Az egyesülés óta kétszere­sére növekedett a szakcso­portok száma és ez év végére várhatóan több mint duplá­jára a felvásárlásra kerülő árualap mennyisége a Jász­apáti és Vidéke Áfész körze­téhez tartozó községekben. Az egyesülés előtt Jászapá­tiban, Jászkiséren, Jászla- dányban és Jászszentandrá- son háromszáz taggal nyolc társulás — méhész, nyúl, te- nyésztojás termelő, libahizla­ló és zöldségtermesztő — szakcsoport működött, a szakcsoportok száma azóta tizenhatra, a taglétszám pe-' dig négyszázhúszra emelke­dett. Biztató, hogy az újonnan alakult szakcsoportok közül három zöldségtermesztő tár­sulás. A kisüzemi termelők számának növekedése na­gyobb árualapot, gazdagabb választékot ígér. Ez az eddigieknél kedve­zőbb feltételeket teremt az áfész felvásárlói részére, jobb áruellátást a lakosságnak. Lendületes munkaverseny a nagyüzemekben n Járműjavító, a Tisza Cipőgyár, a Papírgyár, az üprítágépgyár és a Hűtőgépgyár dolgozói csatlakoztak a csepeli kezdeményezéshez Megyénk üzemei, gyárai is részt vesznek a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére indított munkaversenyben. A szolnoki Járműjavító üzem­ben a mozdonyosztály dolgo­zói felajánlották, hogy 2 szá­zalékkal csökkentik a mozdo­nyok javításához szükséges időt. A személykocsi-karban­tartók — hasonlóan az üzem többi munkásához — a ter­vezett termelékenységi mu­tatót 1 százalékkal növelik. Társadalmi munkában négy szerelvény alvázja­vító munkálatait — ez 3241 órát igényel — vál­lalják. A műszaki brigád tagjai, mérnökök, technikusok, há­rom tanulmányt készítenek, ugyancsak társadalmi mun­kában, amelyekben fejleszté­si feladatokkal foglalkoznak. Vállalták, hogy a Járműjaví­tó beruházásainak költségeit megvizsgálják, s kijelölik azokat az importanyagokat, alkatrészeket, amelyek itthon és a szocialista országok pia­cán beszerezhetők. A martfűi Tisza Cipőgyár­ban a 151-es műhely Május 1. szocialista brigádja csatla­kozott elsőként a csepeliek felhívásához. A kis kollektí­va vállalta, hogy a tagok éves teljesítmé­nye meghaladja a 105 százalékot és a kezük­ből kikerülő termékek első osztályúak lesznek. Év elején társadalmi mun­kát vállaltak, a tervezett órák számát most megtoldot- ták hatvannal. A Május 1- hez csatlakozott a gyár töb­bi szocialista brigádja. A vál­lalat vezetőségéhez egyre másra érkeznek a felajánlá­sok. Február 24-én munkás­gyűlésen összegzik a vállalá­sokat, és ekkor ismertetik a dolgozókkal a vállalati fel­adatokat. A szolnoki Papírgyárban a tervek szerint az idén 26 ezer tonna papírt készíte­nek, 16 ezer tonnát pedig feldolgoznak. A gyár dolgo­zói ugyancsak csatlakoztak a csepeliek felhívásához. Az állásidők csökkentésé­vel a gépek teljesítmé­nyének jobb kihasználá­sával egy százalékkal több papírt készítenek, a feldolgozóból kikerülő termékek mennyisége pe­dig 2 százalékkal lesz több a tervezettnél. Termékeik önköltségét csök­kentik, terveik szerint mint­egy 4 millió forinttal. A Pa­píripari Vállalat dunaújvá­rosi gyárának megindulásá­val megváltozott a termék- szerkezet a szolnoki gyár­ban is. Elkezdik a Nypolen típusú papír gyártását, a fénymásoló termékeket pe­dig — megkönnyítve felhasz­nálásukat — ötven—száz méteres tekercsekben adják el megrendelőiknek. A gyár­ban a teljesítménybérek fo­kozott kiterjesztésével a ter­melékenységi mutatót a ta­valyihoz képest 2,7 százalék­kal növelik. Ez azt jelenti, hogy az üzemek a többlet- termelést az elmúlt évinél kisebb létszámmal valósítják meg. A jászberényi Aprítógép­gyár szocialista brigádjainak vezetői is elhatározták, hogy munkával köszöntik a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom jubileumát, vállalá­saikkal ünnepük a Vasas Szakszervezet centenáriumát. A gyár tervei szerint az idei termelési érték 446 millió fo­rint. Az 56 szocialista bri­gád vállalta, hogy egy szá­zalékkal túlteljesíti a tervet. Az öntöde, a forgácsoló, a szerelő és a vasszerke­zeti üzem dolgozóinak fel­ajánlásával másfél mil­lió forinttal több anya­got és energiát takaríta­nak meg a tervezettnél. Az Aprítógépgyárban számos olyan munkaterületet talá­lunk, ahol a létszámot nem tudták biztosítani. A mun­kások vállalták: úgy dolgoz­nak, hogy hat szakember hiányát pótolják. A jászberényi Hűtőgépgyár 325 szocialista brigádja is részt vesz a munkaverseny­ben. Vállalásaik között az el­ső helyen szerepel az anyag- és az energiatakarékosság. A munkaidő jobb kihasználásá­ra is törekednek, a veszte­ségeket terveik szerint 5 szá­zalékkal csökkentik. Igyekeznek megszervez­ni a megfelelő anyagel­látást, s ezzel együtt kü­lönös gondot fordítanak a minőség javítására. Ez azért is lényeges a brigá­dok vállalásaiban mert a gyár termékeinek nagy ré­szét exportálják. Március 12- én kommunista műszakon vesznek részt a dolgozók, hozzájuk csatlakozik minden jászberényi vállalat, ezzel köszöntik a Vasas Szakszer­vezet alakulásának 100. év­fordulóját. Jászladányi szövetkezet—Agria Bútorgyár Hosszú távra szóló együttműködés A megállapodás létrejött. A két partner — új ismerő­sök — a jászladányi Vegyes­ipari Szövetkezet és az egri Agria Bútorgyár. A szövetkezet az elmúlt években galvanizáló üzem­mel, faipari részleggel, autó­szervizzel és fémtömegcikk üzemmel gazdagodott. Éves termelési értéke meghaladja az 50 millió forintot, termé­keinek sokféleségével, jó mi­nőségével, a szállítási határ­idők mindenkori betartásá­val megalapozta jó hírét. Az Agria Bútorgyár, mert megnőtt a kereslet, export termékei iránt, a megrende­léseket meglevő kapacitásá­val már nem tudta teljesíte­ni, tehát gyártó partnerre volt szüksége. így jött létre a termelési kooperáció az eg­ri gyár és a jászladányi szö­vetkezet között. A vegyesipari szövetkezet az idén 17 millió forint ér­tékben rusztikus, illetve stil- bútoralkatrészeket, komódo­kat, heverőket, ülőbútorokat és asztalokat készít az Ag- riának. Az új termékek a szövetkezet faipari részlegé­ben a meglevő gépi beren­dezések segítségével készül­nek. A „start” jól sikerült. Az év első hónapjában legyár­tott termékek kiállták a pró­bát. Ezért az első szerződést rövidesen — még az idén — egy hosszúlejáratú, tizenöt évre szóló, együttműködési szerződés váltja fel. Az új szerződésben a szö­vetkezet vállalja, hogy kor­szerű faipari üzemcsarnokot épít. Az 5 millió forintba ke­rülő létesítményt a jászla- dányiak részben saját erőből, részben KlSZÖV-támogatás- sal építik fel. A bútorgyár kötelezi magát, hogy 10 mil­lió forint értékű korszerű fa­megmunkáló gépekkel szereli majd fel az új üzemet. BUDAPESTRE ÉRKEZETT A GÖRÖG KOMMUNISTA PART KÜLDÖTTSÉGE Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására Ni- kosz Kaludisz, a Görög Kom­munista Párt Politikai Bi­zottságának tagja, a főtitkár- helyettesének vezetésével küldöttség érkezett Buda­pestre. A küldöttség tagjai: Antonisz Ambatielosz, a PB tagja, Dimitrisz Sztolidisz, a KB tagja, Oresztisz Kolozof, a KB póttagja. A küldöttsé­get a Ferihegyi repülőtéren Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára, valamint Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője fogadta. HAZAÉRKEZETT A PARTMUNKAS-KULDOTTSÉG Hazaérkezett a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának párt­munkás-küldöttsége, amely Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak meghívására Grósz Ká- rolynak, a KB osztályvezető­jének vezetésével tartózko­dott Csehszlovákiában.. ÜLÉSEZETT A MAGYAR PEDAGÓGIAI TÁRSASÁG MEGYEI TAGOZATA Tegnap délelőtt Szolnokon, a városi tanács nagytermé­ben ülést tartott a Magyar Pedagógiai Társaság Szolnok megyei tagozata. Az ülésen — amelyen százötven peda­gógus vett részit — a gyerme­ki személyiség erkölcsi arcu­latának fejlesztési lehetősé­geiről hangzott el előadás. Ezt követően dr. Simon Gyu­la, a Magyar Pedagógiai Társaság főtitkára a társaság előtt álló feladatokat ismer­tette, majd megalakultak a megyei tagozat munkacso­portjai. MEGKEZDŐDÖTT A CIPŐBÖRZE Az előzetes termékkiállítás és a vásárlókkal közvetlen kapcsolatban álló kiskereske­delmi partnerek véleményé­nek meghallgatása után a Magyar Divat Intézet szerve­zésében tegnap kezdődött a cipők és csizmák 1977—78. évi kínálatát felölelő közpon­ti üzletkötés-sorozat. Az üz­letkötés-sorozatot az Alföldi Cipőgyár termékeivel kap­csolatos tárgyalásokkal nyi­tották meg. A tervek szerint a cipőbörzét március 4-én a Baranya megyei cipőipari szövetkezet modellválaszté­kát érintő üzletkötésekkel zárják. MTA IFJÚSÁGI PARLAMENT Február 5-én az MTA vár­beli kongresszusi termében rendezik a Magyar Tudomá­nyos Akadémia fiataljainak ifjúsági parlamentjét. Össze­sen 664 fiatal kutató, 1571 nem kutatói munkakörben dologzó ifjú és 927 30 éven aluli vállalati dolgozó nevé­ben vitatják meg a tudomá­nyos életben dolgozó fiatalok élet- és munkakörülményeit. EGY MONDATBAN — Bálint József államtit­kár. a Központi Statisztikai Hivatal elnöke tegnap Moszkvába utazott, L. M. Volodarszkijnak, a szovjet statisztikai hivatal elnökének és I. D. Rizsovnak, a KGST statisztikai osztálya vezetőjé­nek meghívására, a statiszti­kai együttműködés időszerű kérdéseinek megbeszélésére. — A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Hajnal Anna József Attila-díjas költőnek, mű­fordítónak 70. születésnapja alkalmából költői és műfor­dítói munkássága elsimerésé- ül a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. — Bulgáriát bemutató kiállí­tás nyílt tegnap délután Szé­kesfehérvárott, a Pintér Ká­roly Művelődési Házban a bolgár kultúra napjai kereté­ben. — A KISZ Központi Bi­zottságának meghívására lá­togatást tett hazánkban a marokkói ifjúsági (JMPS) mozgalom delegációja Ah­med Salem Latafinak, a szer­vezet főtitkárának vezetésé­vel. A Tisza II árterületéről kivágott nyárfák egy részét a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat abádszalóki fa- gyártmányüzeme dolgozza fel. Az ártéri fákból almás ládák és úgynevezett raklapok készülnek Több szakcsoport, nagyobb árualap

Next

/
Oldalképek
Tartalom