Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-27 / 49. szám
1977. február 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A régi harag csendesül ' ELSŐKÉNT JÁSZÁLSÓSZENTGYÖRGYÖN Belépek Fábián Istvánék újszászi portájára: gyönyörű galambok totyognak az udvaron, s az idegen láb mozdulatára sem rebbennek odébb. Három macska rohan hízelegni. A loboncos puliféle kutya barátságosan vakkant. Ez aztán a fogadtatás ! — Honnan ez a sok macska? — Találtam őket az Érben, valaki kidobta a kis tehetetlen jószágokat, el akarta őket pusztítani. Én hazahoztam, fölneveltem őket — mondja Fábiánná. — És a kutya? — Eltévedt kiskutya lehetett, itt találtuk a kertünk végében. Napokig etettük, aztán már ittmaradt. Bemegyünk a szép lakásba, ahol a vitrinekben nem porcelánból készült nippek ékeskednek, hanem virágok garmadája. MEGALáZáSOK KORA Fábián Istvánná verseket ír, azaz verses naplót, amely hűségesen tükrözi az ő, később az egész család életét. Íme, a prózai tények: nyolcévesen napszámba járt az uradalmi földekre, tizenkét evesén már cseléd a fővarosban. Ezekre az évekre emlékezve írja: „Ügy szeretnék szépet írni, / hogy ne kelljen tőle sírni”. De kell, mert ilyesmiket vet papírra: „Miért nem alszom úgy el, / mint az igás állat? / Csak eldől az almon, / s jobban bírja másnap”... „Ormótlan bakancsom / mint rozoga bárka, / még egy lábszár férne / mindkét bakancsszárba”. Majd ilyen sorokat ír: „Csak magamról írok, J a magam bajáról, / hisz nem tudok semmit / a széles világról. / Annyit tudok csak, hogy / sok a szegény benne, / s nincsen senki, aki / engem észrevenné.” Ma is legfájóbb pontja Fábián Ist- vánnénak, amit annakidején így fogalmazott meg: „Miért nem járhatok / én is iskolába?”, hiszen „néhány évig, amíg / iskolába jártam, / bizonyítványomban / csak kitűnőt láttam”. Most is elkeseredik, kibukik a köny- nye. Ö, ha orvos lehetett volna, mint az öccse! Ma is felemlíti két versbéli sorát: „Én semmi se lettem, / csak pelyva maradtam”. Szinte sikoltanak a sorok: „Napról-napra jobban keserít a sorsom, / tizennyolc évemet görnyedt vállal hordom, / miért is születtem nyomorult cselédnek?” Mentegetőzik verses naplójában, hogy azért ír csúnyábban, mert „kezeim remegnek a mosástól”. Majd attól reszket, hogy kiadják a cselédkönyvét, mivel nem volt „kedves” a gazdához. Ebben a világban „szívesebben hisznek az úri zsiványnak”, mint a kis cselédlánynak. „Ideköt a sorsom, / csak a vágyaimnak vannak szárnyai” — írja. És persze a lázadást hordozó soroknak, mert nagyon erős a lázadó hajlam, amely Petőfi Apostolára vagy József Attilára emlékeztető sorokat csihol a sanyarú sorsú cselédlányból a felszabadulás előtt. „Oh, ha minden szegényt én lázíthatnék fel!” — írja, majd: „Hogyha összefognánk, erősebbek lennénk, / hogyha fellázadni mind egyszerre mernénk”. Hiszen a megalázások kora nem ígérhet jövőt. „Képzeljétek el, hogy gyerekeink lesznek, /. kik naponta egyszer, vagy egyszer se esznek, / akik minden télen bent őrzik az ágyat, / rongyok közé bújva, másképp megfagynának. / Kik remegő szájjal, órák óta lesve / várnak majd bennünket haza minden este, / és röpülnek hozzánk, de nem a karunkba, / hanem, hogy mit hoztunk nekik a batyunkba, / s vinnyogva esznek, mint éhes kicsi állat, / a mi ebédünket, a mi vacsoránkat. / És mi hétről-hétre, hónapról-hónapra / csak egy bögre teát iszunk egész napra, / mert az kilöttyenne, hát muszáj meginni, / sírunk, hogy nem tudjuk azt is hazavinni, / s örülsz, hogyha dobnak egy-egy ócska rongyot, / hogy ne legyen pucér az apró porontyod. SORSFORDULÓ — Sashalmon szétlőtték a házunkat, én megsérültem, az uram ródlin húzott el Üjszászra — emlékezik a sorsfordulóra Fábián Istvánná. S micsoda hangváltás a verses naplóban! A Mátrában című versnek csupán egyetlen daloló, táncoló szakaszát idézem példaként: „Fekszem a földön, a bársonyos zöldön, / száll a rigó, / ámulva nézem, s lelkemben érzem: / élni be jó!” . Fábián István annakidején vésnökként, bélyegzőkészítőként szabadult fel, a Ganz MÁVAG-ba került, s ott dolgozott negyven évig. Tizenhét esztendeig ágyrajáró volt Budapesten, csak hét végén járt haza Üjszászra. Erről is szól felesége verses naplójában: „Hányat alszunk még szombat estig? — / kérdik a kicsik is sokat, / aztán kezükön számlálgatják, / uj- jacskáikkal sorbarakják / a lassan múló napokat.” Amikor már nem bírta az ágy- rajárást Fábián István, naponta hazajárt. Túlórázott, késett a vonat, nagy töre- delem volt. Horizontál esztergályos volt, három éve nyugdíjas. Előbb méhészke- dett, most díjnyertes galambokat tenyészt. PRÓZAI KIEGÉSZÍTÉS „Nagy lányom egyetemre jár / tanítónőnek készül a kisebb.” Fábiánéknak két gyermekük született, mindkettő pedagógus lett, férjnél vannak, két kis unoka is deríti Fábián Istvánék kedvét, amikor hazajönnek a gyerekek Üjszászra. „Boldogan alvó két gyerek.” Egyik Éva, másik Andris. Fábiánék nevelik őket. — Évát nem engedték be a lakásba a szülei, a kislány szalmakazalban aludt. Három és fél évesen került hozzánk, akkor kilenc kiló volt. Az én saját gyermekem tízhónapos korában tizenegy kilót nyomott. És szegény kislány egyetlen szót sem tudott kiejteni! Szakemberhez vittem rendszeresen, az tanította meg beszélni. Negyedikes volt, amikor egyik társa nagyon brutálisan tudtára adta, hogy nem mi vagyunk az édes szülei. Akkor én is elmondtam Évámnak a valóságot, ő sírt, megkérdeztem, elfogad-e anyjának, sírt, később odajött és zokogva a nyakamba borult. Elfogadott. Éva most tizenhat éves, gimnazista. Aki egykor nem tudott beszélni, ma gyönyörűen énekel, zongorázik, három versenyen is aranyérmet nyert. Pedagógusnak készül. Fábiánék mesélik, hogy amikor hozzájuk került, s ők elmentek mellette, a kislány az arca elé kapta a kezét és sikított. Most milyen? A verses napló erről is tudósít: „Oly szerény vagy, szinte észrevétlen, / lélekzetet is tán alig veszel, / egész lényed, mintha a világtól / elnézést kérne, amiért létezel.” — Andris két és fél esztendősen került hozzánk. Most hetedikes, remek műszaki érzéke van, fúr, farag, bújja az ezermester könyveket. Repülőmodelleket, rádiót fabrikál, örökké bütyköl valamit. De tanulni nem szeret eléggé, noszogatni kell. Becsukom a verses naplót. Két során töprengek: „Én semmi se lettem / csak pelyva maradtam”. Nem kellene ezt a két sort átírni? Körmendi Lajos Kecskeméten a Megyei Művelődési Központ természettudományi stúdiója az 1976. év folyamán végzett kiemelkedő munkájáért jelentős anyagi támogatást kapott az Országos Közművelődési Tanácstól. Kiegészítve a stúdió technikai felszerelését, nyelvi laboratóriumot vásárolhattak. A berendezés segítségéve! megkezdték a 8-14 éves korosztály angol, német, francia, olasz nyelvű oktatását Közös ügyök az ismeretterjesztés Megkezdődtek a TIT-szervezetek beszámoló és küldöttválasztó közgyűlései Korábbi lapszámunkban már hírül adtuk, hogy július elsején kezdődik a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat VII. küldöttgyűlése. Ezt megelőzően a társulat különböző szervezetei megtartják beszámoló és tisztújító közgyűlésüket. Csütörtökön délután a jász- alsószentgyörgyi községi TIT-szervezet nyitotta meg a megyében a beszámoló közgyűlések sorát. Ügy hisszük, nem véletlen, hogy a községi TIT-szervezetek közül elsőnek a jászalsószentgyörgyi- ek adtak számot az elmúlt négy évben végzett munkáról. 1972-ben a helyi TIT-cso- portnak még mindössze tizenhat tagja volt, évente húsz, harminc alkalomszerűen megtartott előadásnál többre nem igen futotta erejükből. A közművelődés didaktikai alapelveit az akkori szervezettség mellett lehetetlen volt betartani: együtt hallgatták az előadásokat az éppen hogy csak alapképzettségű emberek, s az érettségizett szakmunkások, technikusok. Az alkalmi szervezésekkel a szerteágazó érdeklődés-igényeket sem lehetett figyelembe venni. A községi pártvezetés felismerte, hogy adott formájában a tudományos ismeret- terjesztés hatékonysága nem felel meg a követelményeknek, ezért javaslatot tett a pártpropagandisták és TIT- előadók klubjának megalakítására. A klub tömöríti a TIT-csoportok tagjait, az ipari és mezőgazdasági üzemekben, az egészségügyi, népművelői intézményekben dolgozó értelmiségieket, hogy ideológiai, szakmai, kulturális ismereteiket gyarapítsák, tapasztalataikat egymás között kicseréljék. A községi pártbizottság irányításával dolgozó klub hamarosan igen szép eredményeket ért el. Az elmúlt évben már 176 előadást tartottak, csaknem ötezer hallgató előtt. De a számszerűségnél lényegesen többet mond a tudományos ismeretterjesztés tartalmi színvonalának változása. Az „alkalmi előadások” gyakorlásával teljesen szakított a szervezet. A helyi ismereteken alapuló tudatos közművelődési tevékenység, a világnézet formálásának tudományos alapokra helyezett, tervszerű, didaktikus folyamata került előtérbe. A község szellemi életének vezetői — köztük a községi pártbizottság titkára, a községi tanács elnöke és titkára, a közművelődési szakemberek — tisztában voltak azzal, hogy csak akkor felelhetnek meg a különböző pártdokumentumon alapuló, de önmaguk állította magas követelményeknek, ha sikerül a művelődés szolgálatába állítani a falu valamennyi szakemberét. S hogy ez mennyire sikerült, az elmúlt évek munkája bizonyítja. A közművelődés — része a tudományos ismeretterjesztés — a községben közügy. A szervezeti feltételek megteremtése után — sikerült kialakítani a tudományos felvilágosító munka didaktikai, lélektani alapjait. A klub szakemberei — számszerűen is jelentékeny erő: ötvenötén vannak — általában azonos műveltségű és érdeklődésű munkahelyi kollektívák számára tartanak a helyi viszonyokat figyelembe vevő előadásokat. Ez egyben azt is jelenti, hogy maradéktalanul be tudják tartani a didaktika — ez a felnőttoktatásban is nélkülözhetetlen — fontos alapelvét, a fokozatosságot, így aztán az évek múlásával egyre szélesebb horizonton gondolkodó közösségek előtt, egyre több előképzettséget kívánó témákról tarthatnak előadásokat a szakmai konferenciákon jól felkészített előadók. A tartalmas beszámoló és a további tenniakarást sugárzó hozzászólások után a szervezet megválasztotta új vezetőségét, valamint küldötteit a járási és a megyei közgyűlésre. —ti — ORSZÁGOS IFJÚSÁGI PARLAMENT UTÁN így látja a muzeológus küldött Még nincs három éve, hogy az egyetemről kikerülve visszajött örsi Julianna szülővárosába dolgozni, mint a karcagi Győrffy István Nagykun Múzeum újkorkutatója. Nemrégiben sikerrel mutatkozott be a „szakma” előtt is a karcagi emberek életmód- és tudatváltozásáról készült tanulmányával, ami saját tudása mellett azt is bi- zonyitotta, hogy a múzeum régi korok emlékeit gyűjtő és megőrző funkciója mellett lehet mai, aktuális jelenségek feltárója és közvetitője is. Jelenleg doktori disszertációjához gyűjt anyagot, azonban a tudományos munka sem vonja el a közélettől. Bizonyára ennek eredményeként, küldöttnek választották a kulturális területen dolgozó fiatalok országos ifjúsági parlamentjére. Nem kis feladatra készült; a megye képző- és iparművészeit, formatervezőit. könyvtárosait és nem utolsósorban a szakmabelieket, a muzeológusokat képviselte az országos fórumon. Anyagi gondok — Számítottam rá —, mondja —, hogy nem sok muzeológus lesz jelen, valóban így is volt. Ezért minden megye fiatal szakembereit felkerestem levélben. Tíz megyéből kaptam választ kérdéseimre. Azért is tettem ezt, mert ha csak a saját megyém problémáival foglalkozom, az nem általánosítható. — Felszólalásának mi volt a fő gondolata? — A megszerzett információk azt mutatták, hogy mindenütt legégetőbbek a muzeológusok anyagi gondjai, hogy szükség van a fizetések rendezésére, annál is inkább, mert a városoka múzeumoktól is elvárják ugyanazt a mennyiségű és minőségű munkát, mint más közművelődési intézményektől, jóllehet ezekben magasabbak a bérek. Szolnok megye ezen a téren jelenleg a „középmezőnyben” van. — Milyen választ kapott? — Pozsgai Imure kulturális miniszter válaszolt. Elmondta, hogy indokolt a fiatal szakemberek ilyen irányú türelmetlensége. Ameny- nyiben ebben az évben az ország gazdasági helyzete megengedi, sor kerül a fizetés rendezésére. Lakásproblémák — A másik kérdés, amelyről szóltam, a lakásprobléma. Szintén a gyűjtött információimból derült ki, hogy az országban 20 muzeológus közül csak egy kapott a múzeum révén lakást. A rossz vagy megoldatlan lakáshelyzet pedig munkánkat nehezíti, hisz tudományos munkát végzünk, amihez megfelelő körülmények szükségesek. — Az említett gondok megoldására tett-e javaslatot? — Két lehetőségről beszéltem. Mindenhol tapasztalható, hogy felkérnek bennünket honismereti, néprajzi vagy helytörténeti szakkör vezetésére. Természetesen az ember szívesen adja tovább a tudását, és el is vállalja, amire kérik, de rendszerint tiszteletdíj nélkül, társadalmi munkában vezeti a szakkört, holott a pedagógusokat hasonló munkáért díjazzák. A másik javaslatom az volt, hogy mivel nagy a pedagógushiány és a muzeológusok egyik szaka általában tanári szak, szívesen adnánk órákat. Ezzel az iskola is, a gyerekek is jobban járnának, mint egy képesítés nélküli nevelővel. Bár ez többlet munkát róna a muzeológusra, meggyőződésem, hogy amikor fontos célként jelöltük meg a múzeum és az iskola eleven kapcsolatának kialakítását, bővítését, mindkét félnek hasznára válna. — Milyen, másoktól érkezett javaslatokat továbbított? Gyűjtőmunka, kutatókedv — Minden fiatal kutató elmondta, hogy szívesen részt venne saját területén kívül is, szervezett, közös gyűjtőmunkában. Ez több szempontból is nagyon jó lenne. A múzeumokban kevés szakember van. Ezek a közös gyűjtések az illető helyi • múzeum számára, és a többieknek is nagyon sok gnyagot adnának. A karcagi múzeum már megtette az első lépéseket. Felajánlotta a fiatal történészeknek, hogy nyáron gyűjtőtábort szervez, amit ők örömmel el is fogadtak. A város és a múzeum a kutatások alapján elkészült tanulmányokból kötetet is szeretne kiadni. A kezdő szakemberek egyik gondja az, hogy az egyetem elsősorban kutatómunkára képez és nem a mindennapi gyakorlatra. Épp ezért hiányolják az olyan továbbképzéseket, amelyeken módszerekből, a segédtudományok újabb eredményeiről, az egy-egy megyében meghonosodott gyakorlatról hallanának. — Mit jelentett Önnek a parlamenten való részvétel? — Nagyon megragadott az őszintesége, a nyíltsága, ami a vitában elhangzottakat és a válaszokat is jellemezte. Török Erzsébet
