Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-26 / 48. szám
1977. február 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A fiatalember esete a költészettel Nyilas» Balázs verseskötetéről Sok-sok fiatal költőre jellemző Nyilasy Balázs esete a költészettel. Még alig számít emléknek az a sietős zsilipnyitás, amit a hatvanas évek végén megtettek az irodalom cerberusai, s melynek nyomán a folyóiratok, könyvesboltok „megteltek” új nevekkel. A fiatal költők hangos serege elözönlötte a Parnasszust. Hafnarosan kiderült azonban, hogy az öblöshangú, ércesre köszörült nyilatkozatok, nagy szavak, fogadkozások mentéjében bizony csak ványadt testek lapulnak — kivéve a ma már „felnőtt” irodalmunkban is megbecsült igazi tehetségeket. A hetvenes évek első néhány esztendejében elcsitult az a hordalékkal terhelt lírai hullámverés: a gyenge és a középszer egyre kevesebb figyelmet élvez, a fiatalság ma már kevés az üdvözüléshez. Jó művek kellenek. És jön az utóvéd, a szállingózó fiatalabbak, akik elmaradtak a nagy áttörés izgága sokadalmától. Közéjük tartozik Nyilasy Balázs is. Most ő is elénk állt és figyelmünket igényli. Első kötetének fülszövegében írja: „A költő nem táltos, csak része az életnek. A csepp pedig ha föléri értelemmel az egészet, nem szolgálhat másként, mint alázattal. Innen verseimben a gondolatigény, személytelenségre törekvés, a ritka gonddal formált szólalás.” Ilyen önminősítés után természetes, hogy fölcsigázza az olvasó várakozását, s a folytatással nem kevésbé: „csak ebben a konkrétságban akarok ragyogni, eljutni a mindennapi megrendülésig.” Nézzük tehát a „ritka gonddal formált szólalást”, az ígért „ragyogást”, „megrendülést”. Nyilasy Balázs igénye, hogy a „póz-pofákat szétrúgjam, a díszeket letépjem” és — most figyeljünk! — „magamat kell úgy építenem, hogy minden moccanásom törvény legyen.” Kiderül azonban, hogy e gigászi lélegzetvételekhez Nyilasy- nak vékonyka mellkasa, aprócska tüdeje van. Fenn- sőbbséges biztonsággal írja le: „Undorodom a szennyes szavaktól: tett, ember, szív, csók és címeres társaik”. Undora ellenére leírja (többször is) e szavak sziámi ikerpárjait, (például könny, sírás). Jóllehet Nyilasy szeretne „konokul társadalmi lenni”, mégis ilyesmiket fogalmaz A kor falára: „A kor üvölthet. Szűkös ketrece / engem be nem zár. Dolgom sincs vele!” A fiatal költő nem szűkmarkú vehemenciájának bizonyga- tásában:„Egy kőkockát löktek, / mikor átgyúrnám a hegyeket. „Sajnos, igen sokszor ezekkel a bizonyos kis kockákkal sem tud mit kezdeni, nemhogy ama hegyekkel, hiszen kötetébe olyan elképesztően zavaros, közhelyszerű, gyenge verseket is felvett amilyen például a Könyörgés, a Tágra nyílik, vagy pedig Akár az élet cí- műek. Féltem a fiatal költőt, mert jelentős lírai erővel bír. Ezt ilyen sorok bizonyítják: „bolydult fűzfák hánt- ják kérgük: / állanak husángnak”. Vagy: „Földmélybe börtönzött kutak”. És olyan versek bizonyítják költő-voltát, amilyen például a Vidám episztola, a Merre vagy, az Utazás. E túl nagy szavakba öltözött költői magatartás válságát nyilván átérzi Nyilasy Balázs is és sok új, jó versben találja meg a kiutat e lírai kátyúból. * * * (Nyilasy Balázs: A fiatalember mindennapjai. Kozmosz, 1977.) K. L. Kis muzsikusok hangversenye A forradalom évfordulóján Szellemi vetélkedő a Szovjetunióról Az olajosok Nagyalföldi Kutató- és Feltáró Üzeme szolnoki gépműhelye dieselszerelőinek Leninről elnevezett szocialista brigádja felhívással fordult az üzem szocialista brigádjaihoz. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére országszerte, s így náluk is kibontakozott munkaversenyt szeretné a Lenin-brigád gazdagítani, színesíteni egy szellemi vetélkedővel. A vetélkedő tárgya a forradalmi évforduló, a szocialista építés eredményei, a munkasikerek és a kultúra lenne, címe pedig „Ki tud többet a Szovjetunióról?”. A Lenin-brigád szeretné, ha az Országos Kőolaj- és Gázipari Trösztön belül a szénhidrogén bányászatban dolgozó szocialista brigádok is átvennék kezdeményezésüket. Felhívásuk remélhetőleg kedvező visszhangra talál, először a Dunától keletre fekvő országrészben dolgozó 120 szocialista brigád csaknem 2 és félezer tagjának csatlakozását várják. Tegnap a szolnoki helyőrségi művelődési házban tartották meg a megyei úttörő zenekari fesztivált. A találkozón 11 együttes vett részt, a törökszentmiklósi, a jászjákóhalmi, az újszá- szi, a kisújszállási, a szolnoki, a mezőtúri, a jászberényi, a karcagi, és a jászalsószentgyör- gyi ifjú muzsikusok, fúvós- és vonós zenekarok. A zsűri elismeréssel szólt a hallottakról, néhány együttes teljesítményét felsőfokú jelzőkkel illette. A verseny színvonalát jellemzi, hogy a szakbizottság a versenypályázatban kiírt egv együttessel szemben három Szolnok megyei úttörő-zenekart javasol az országos fesztiválra: a jászberényi zeneiskola vonós zenekarát, a szolnoki zeneiskola- úttörőház fúvószenekarát és a karcagi zeneiskola-úttörőház zenekarát. Képünkön a jászalsószent- györgyi fúvószenekar. Díjnyertes családi Kas tervek Tegnap nyílt meg Szolnokon, a megyei tanács tervező vállalatának tanácstermében a Csongrád és Szolnok megyei családi lakóház terv- pályázat díjnyertes műveit bemutató kiállítás. A modern, változatos terveket felvonultató tárlatot Barta László, a megyei tanács általános elnökhelyettese nyitotta meg. A kiállítást az érdeklődők február 26-a és március 6-a között tekinthetik meg naponta, tíztől tizennyolc óráig. Szöktetés a Szentgyörgyvárból Titkokat rejt még a „romlott vár”. Feltárását az idén folytatják. A Nagykanizsa melletti Szentgyörgyvári hegyen régészek és néprajzosok kutatják Magyarország török megszállásának emlékeit. Szigetvár eleste után Kanizsa előváraként emelt erősség romjaihoz egy legenda is fűződik. Amikor 1600-ban Kanizsa és az elővár is török kézre került, Kücsük Hasszán, Kanizsa- vár teljhatalmú ura háremet rendezett be a Szentgyörgyvári hegyi elővárosban. A környék népe azonban egy alkalommal meglepte, a nőket kiszabadította, s a várat felgyújtotta. Az idei feltárások tovább bővítik az eddig is összegyűlt értékes és érdekes emléket. Dr. Radó Sándor Lenin-díjas egyetemi tanár február 24-én a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola klubjában nagy érdeklődéssel kisért élménybeszámolót tartott életútjáról, a fasizmus elleni harcáról és a második világháború alatt Svájcban működő felderítő csoportjának tevékenységéről Akkor vagyok boldog, ha szükség van rám A fiatal festőművész — bár joggal tiltakozik az efféle „skatulya” ellen is, hiszen grafikát, tűzzománcot, épület- és körplasztikát egyaránt készít — január óta dolgozik a szolnoki művésztelep egyik vendégműtermében. 1942-ben született Cegléden, 1969-ben állami ösztöndíjjal végezte a kolozsvári Képzőművészeti Akadémia festő szakát, s ezzel egyidejűén a budapesti Pártfőiskola filozófia, esztétika szakát levelező hallgatóként. Egy ideig Győrben dolgozott, mint az Észak-Dunántúli Területi Szervezet művészeti titkára, jelenleg már a Képzőművészek Szövetsége Középmagyarországi Területi Szervezetének tagja, de személyében nemcsak mint vendégművészünket, de Nyári és Tavaszi Tárlataink hivatalos résztvevőjét is üdvözölhetjük. Nemcsak végzettsége miatt, művészi alkatánál fogva is filozofikus hajlandóságú. Ezért beszélgetésünk nem pusztán saját alkotói pályájának ívét érintette, óhatatlanul kiterjedt általában a képzőművészet lehetséges fejlődési irányaira, esztétikai kérdéseire. Műterme falán a beszélgetés vizuális kísérőjeként foglalkoztatták szemünket Dohnál Tibor különböző színekkel és variációkban megmozgatott, egy azonos elemre épülő, azonos alapformákból szerkesztett rendszer-egységei. Ezek a formák díszítményként épületfalakat követelnek, de mint rendező elv, egy-egy lakótelep, város- részlet rendezési ritmusának alapjául is kínálkoznak. — Véleményem szerint igazi közösségi művészetet leginkább a képzőművészetnek ezt a XIX. században kialakított arisztokratikus mivoltát megtagadva lehetne csinálni. Egy mesterségesen alakított vizuális mikro és makro környezetre gondolok, egy olyan vizuális környezeti rendszerre, amelyben az emDohnál Tibor műtermében berek közössége és egyedei napról napra élnek, mozognak, tevékenykednek. Jóné- hány képzőművész műhelyében látható, a kísérleteknél 'már jóval előrehaladottabb stádiumban lévő munkák bizonyítják, hogy tetszőlegesen nagy számban, ipari széria- gyártással előállított elemből, egymásra látszólag alig hasonlító egyedi struktúrák alakíthatók ki, melyek rendszerükben egységesek, megjelenésükben mégis egyediek. — Mindez a környezetalakító tevékenység nem az iparművészet feladata? — Hiba lenne szembeállítani vagy elválasztani egymástól a képző- és dparmű- vészetet. Én azt hiszem, hogy mind a kettőnek a lényege az, hogy a bennünket mesterségesen körülvevő, általunk alakított világot a lehető legesztétikusabbá, a lehető legemberszabásúbbá tegye. Ha el is határolódnak egymástól a műfajok, mesterségek, kell egy bizonyos átfogóbb szemléleti rendszernek lennie, amellyel minden alkotó ember rendelkezik. Dohnál Tibor alkotásain a képi és plasztikai gondolkodás egy ilyen átfogó rendszerét próbálja vizuálisan megfogalmazni. A funkció és esztétika kölcsönhatására, együttélésére, a színben-for- mában rejlő harmóniára, ritmusra és arányokra a népművészet biztosítja a példát. — Amit én a népművészetben zseniálisan megvalósulónak látok, az a szerkezet, a funkció és az esztétikum együttélése. Ezért lehet példa a közösségi művészet formálásához. A népművészetet nem gügyögve újrateremtve, hanem annak a belső lényegét, közösségi és tartalmi, formai lényegét értelmezve a saját történelmünk szükségleteinek megfelelően alkalmazva — azt hiszem egy olyan hallatlan lehetőség, ami egy meglehetősen nagy távlatot nyit a képzőművészetünk előtt. Dohnál Tibor a korábbiakban lényegesen figurálisabb kifejezési formát használt. Az I. Szolnoki Festészeti Tri- ennálén is ezt bizonyította kiállított anyaga. Hogyan kapcsolódik jelenlegi és korábbi tevékenysége? — Végső soron és mindig ugyanazt csinálom, csak másképp. Jelenlegi dolgaimban akár egy hét, nyolc évvel ezelőtti munkámat is folytatni vélem. Ez a mostani, a régebbiekkel látszatra talán semmi rokonságot nem mutató törekvésem is erősen kapcsolódik a népi kultúrához, ornamentikához, de annak nem a konkrét motívumaira, hanem inkább vizuális rendszerére, harmóniáira, ritmikájára, belső struktúrájára alapoz. Dohnál Tibor ősszel a Helikon Galériában és az Építőművészek Szövetségében rendez kiállítást. A jászki- séri Zománcipari Szövetkezet segítségével ezeknek az elemeknek kisebb, anyagban kivitelezett változatait is láthatjuk, valamint néhány kapcsolódó plasztikát. Tervei között szerepel hasonló formai egységekből variált, különféle funkciójú szerkezetekből játszóterek szervezése. — Egy pszichikailag-eszté- tikailag értelmes, szép játszótér mindenképp visszahat a gyerekekre. Másra nyitja a gyermek szemét, szívét, lelkét. llymódon olyasmit tudunk adni a felnövő nemzedéknek, ami nemcsak szép, de hasznos is. S én, mint alkotó ember nem akkor vagyok boldog, ha csodálnak, hanem akkor, ha szükség van rám. Egri Mária T örténetem hőse, Z. I. egy napon égő fájdalmat érzett a szemében, aztán ez a fájdalom elmúlt, de attól kezdve mindent egy bizonyos történelmi távlatból látott. Aznap, amikor erre rájött, nem is ment be a hivatalába, egész nap azzal szórakozott, hogy sétált az utcán és mindent és mindenkit történelmi távlatból figyelt. Egy szemvillanás alatt olyan dolgokat fedezett fel, amelyek addig rejtve voltak előtte. Egy pillanat alatt meglátta a tények, jelenségek közötti belső összefüggéseket. Meg tudta különböztetni a jót a rossztól, a fontosat a nem fontostól, a fejlődést a visszafejlődéstől, és a múló sikereket az örök dicsőségtől. Este elmesélte a feleségének, hogy milyen csodálatos képességek birtokába jutott. Az asszonyt azonban nem nagyon érdekelte a dolog, ingerülten csak annyit mondott: — Remélem, abból a bizonyos történelmi távlatból is látod, hogy nincs mit felvennem ... Z. 1. keserűen elmosolyodott: íme, ilyenek a nők! Bosszúból egész este történelmi távlatból nézte a feleségét. Másnap a hivatalban is elújságolta a nagy hírt. Volt, aki egyszerűen bolondnak tartotta, és volt, aki azonnal jelentette az igazgatónak: — Ez a Z. I. nagyon furcsán viselkedik. Azt mondja, hogy mindent egy bizonyos történelmi távlatból lát, és amikor azt kérdezzük, hogy mit lát, fölényesen mosolyog. Ez felháborító! Ez destrukció! Hogy jön ő ahhoz, hogy minket történelmi távlatból lásson? És mi lenne akkor, ha mindenki ezt tenné? Hova vezetne ez, kérdem tisztelettel? Nem sokkal később Z. I.-t áthelyezték egy másik vállalathoz, kisebb beosztásba, alacsonyabb fizetéssel. De ott se maradt sokáig. Új főnöke ugyanis arra kérte, hogy abból a bizonyos történelmi távlatból mondja meg neki: helyesen tette-e, hogy X. barátságát kereste a minisztériumban? Vagy inkább Y. baráti köréhez kellett volna csatlakoznia? Nem válaszolt a kérdésre, mert onnan, ahonnan ő nézte a világ eseményeit és az embereket, ott ez a probléma egyáltalában nem létezett. A felesége könyörgött neki: hagyjon fel ezzel a távlattal, mire jó ez, miért akar különb lenni, mint a többi, nincs neki elég baja? Z. I. elment a Történelmi Főintézetbe, és teljesen ingyen felajánlotta a szolgálatait. A tudósoknak azonban még ingyen sem kellett. Hátha rejtett kancsalságban szenved? Ez nagy zűrzavart okozna a jelenkori történelem értékelésében. A cirkuszban csak akkor alkalmazták volna, ha valami más kunsz- tot is tud: például fejjel lefelé lóg egy trapézon és a fogai között egy nőt forgat. Vagy ha motorkerékpáron szaladgálna körbe-körbe egy katlan falán, bekötött szemmel, egy lábon állva a nyeregben, ezüstlamé trikóban. Egy költő arra akarta rávenni, hogy terjessze el irodalmi berkekben: abból a távlatból, ahonnan ő látja a magyar irodalmat, csak egy név ragyog fényesen, és ez az ő neve. Erre azonban nem vállalkozott. És ekkor Z. 1. — talán unalomból — saját magát is megnézte a történelmi távlatból, de hiába hunyorgott, hiába hajolt előre, hiába vett fel szemüveget, nem látott semmit, még egy icipici pontocskát sem, pedig már azzal is megelégedett volna. Ekkor sírva fakadt és bőgött, mint egy gyerek. Amikor letörölte a könnyéit, ismét úgy látott, mint régen. ■ — Jó dolog, ha valaki történelmi távlatból látja a dolgokat — mondta később Z. I. a felségének. — Csak azt nem tudom, hogy mire jó? Végül abban állapodtak meg, hogy erre a kérdésre valószínűleg csak egy bizonyos történelmi távlatból lehet felelni. Mikes György
