Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-20 / 43. szám
xxvm. M. «. B-, I»77. m»*». BBémop A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A tudás nem elég Az érdekes, színvonalas beszélgetés, netán igazi vitatkozó szeminárium, pártnap, vitakör ma már nem tartozik a ritkaságok közé. Számos alkalommal élményt nyújtó foglalkozásnak részesei a pártoktatás, a politikai oktatás hallgatói. Propagandánk mind eredményesebben kapcsolódik az embereket foglalkoztató politikai kérdésekhez, s az elméleti tételeknek, a politika elvi alapjainak oktatásával segíti eligazodásukat a jelenkor összetett folyamataiban. Hiba lenne azonban nem észrevenni, hogy a propagandamunkában jócskán találhatók formális vonások is. A formalizmus — s erről nyíltan szólt a párt Központi Bizottságának októberi határozata — csökkenti a propaganda hatékonyságát. A formalizmus mindenekelőtt abban mutatkozik meg, hogy a marxizmus alkotó elsajátítása helyébe nemegyszer a tananyagok szövegszerű, iskolás jellegű megtanulása lép. Valamiféle „iskolásdi” ez, ahol az oktató „leadja és számon- ..éri az anyagot. Eközben elsikkad a legfontosabb, ami a politikai képzésének értelmet ad: a meggyőződést formáló, a politikai gyakorlatot segítő elsajátítása eszméink lényegének, a tanultak összekapcsolása az élet valódi problémáival. Találkozhatunk olyan emberekkel, akik a marxizmust vagy annak alkotórészeit valamely iskolatípuson, tanfolyamon „bevágták”, feleltek róla a vizsgán, beszámolón, összefoglalón, s miután megkapták a végzettségüket tanúsító papírost, többé nem érdekelte őket,, elfelejtették. Holt ismeretanyag maradt számukra, érdeklődésüket nem keltette fel, szemléletüket nem befolyásolta. Akadnak, akik tételszerűen megtanulták ugyan a dialektika fő törvényeit, de nem gondolkodnak dialektikusán, nem tudják a dolgokat összefüggéseikben, ellentmondásaikban, változásaikban szemlélni. Megtanulták, hogy a munkásmozgalom mindig az adott követelményekhez igazította céljait és módszereit, de ezt a mai politikai kérdések megítélésekor képtelenek megérteni és alkalmazni. Tudtak felelni a vizsgán a politikai gazdaságtan tételeiből, de amikor a mai gazdasági gyakorlat feladataival kerülnek szembe, a közgazdasági szemlélet minimuma is hiányzik belőlük. Kétségtelen, hogy ezek a jelenségek összefüggnek a káderképzés feladatainak formális felfogásával is. Az élet tapasztalatainak elemzése vezette pártunkat abban, hogy ismételten hangsúlyozza a vezetők elméleti-politikai képzettségének szükségességét. Ezt azonban némelyek — „beiskolázok” és „beiskolázottak” egyaránt — úgy fogták fel, hogy mielőbb meg kell szerezni a szükséges végzettséget tanúsító bizonyítványt, hogy voltaképpen a papír és a statisztikai arány a lényeges, nem a valóságos tudás. Márpedig — kell-e hangsúlyozni? — a párt nem a kimutatások kedvéért szorgalmazza a marxizmus tanulását, hanem abból a meggyőződésből kiindulva, hogy megfelelő elméleti ismeretek nélkül ma egyetlen vezető, egyetlen párttag sem képes sikeresen megoldani a feladatait. Az eddigiek is tanúsítják, hogy a formalizmus ebben az esetben is a valóságos célok, szükségletek elhomályosodásá- ból, a külsődlegesség, a látszat eluralkodásából ered. Ilyen irányzatokkal elsősorban ott találkozhatunk, ahol a propaganda irányítás sem nélkülözi a formális vonásokat. Effajta jelenség például az egyes tanfolyamok hallgatóinak gondatlan kiválogatása. A helyes szemlélet és gyakorlat ott honosodik meg, ahol a propagandamunkát nem önmagában vizsgálják, hanem szoros összefüggésben a pártpolitikai tevékenység egészével. Persze, a mechanikus szemlélet ilyen esetben is éreztetheti hatását. Az éves beszámoló taggyűléseken például a vezetőség nemritkán csupán a pártoktatás felszíni jegyeit összegezi (létszám, megjelenés, aktivitás, fegyelem), a tartalmi kérdések elemzésébe viszont nem bocsátkozik. A formalizmus leküzdése tehát mindenekelőtt azt igényli, hogy soha és sehol ne feledkezzünk meg a propaganda- munka valóságos céljáról. Arról, hogy az nem önmagáért van, hanem a cselekvést szolgálja. Mert az ismertek csak a tettek sorozatában válnak holt tudásanyagból eleven hatóerővé. A FÖLDÖN ÉS A LEVEGŐBEN Belvízvédelmi járőr 3. oldal A CSOMAG Barta Szabó József novellája DEVECSERI GÁBOR EMLÉKÉRE 60 éve született a neves író 4. oldal A FALU SZÁJÁN: FORTUNA Riport a tiszakürti lottónyertesekről MŰVELŐDÉSI KORKÉP TISZABURÁRÓL 5. oldal NEM ISMERIK - NEM IS HAJTJÁK VÉGRE Mennyit ér egy határozat? 7. oldal Borbándi János Vietnamba utazott Borbándi Jánosnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, a magyar—vietnami gazdasági és műszaki tudományos együttműködési bizottság társelnökének vezetésével tegnap reggel delegáció utazott a Vietnami ,Szo- cialist^ Köztársaságba az együttműködési bizottság VI. ülésszakára. Onnan a küldöttség a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságba utazik a magyar—laoszi együttműködési bizottság alakuló ülésére. A küldöttség búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter, és dr. Varga József, a Minisztertanács titkárságának vezetője. Ott volt Nguyen Phu Soai, a Vietnami Szocialista Köztársáság budapesti nagykövete. (MTI) MEGKOSZORÚZTAK DR. WEIL EMIL SÍRJÁT Tegnap a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi sírkertjében koszorúzási ünnepséget tartottak dr. Weil Emiiméit, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő személyisége születésének 80. évfordulója alkalmából. ' Az MSZMP Központi Bizottsága nevében Orbán László, az MSZMP KB tagja, az Országos Közművelődési Tanács elnöke és Kornidesz Mihály, az MSZMP KB osztály veztő je koszorúzta meg a forradalmár orvos sírját. A TANÁCSI FIATALOK ELSŐ IFJÚSÁGI PARLAMENTJE Első ízben hívta össze a Minisztertanács Tanácsi Hivatala a tanácsi fiatalok országos parlamentjét, amely tegnap Budapesten ülésezett. A fővárosi, a megyei és különböző községi tanácsokban dolgozó fiatalok képviseletében több mint 200 küldött értékelte a tanácsok ifjúság- politikai tevékenységéi az ifjúsággal kapcsolatos tanácsi munka eredményeit. Az eseményen részt vett Szent- istványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkára és dr. Prieszol Olga, a Közalkalmazottak Szak- szervezetének főtitkára is. A vitában felszólalt Rácz Sándor, az MSZMP Központi Bizottsága közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetője. SZEGEDEN TANÁCSKOZTAK A TEJIPAR SZOCIALISTA BRIGÁDVEZETŐI A tejipar szocialista brigádvezetőinek X. országos tanácskozását tegnap tartották meg Szegeden, a Tisza Szálló nagytermében. Ott volt és felszólalt dr. Kovács Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, dr. Simka Istvánnak a Tejipari Vállalatok Trösztje vezérigazgatójának beszámolója alapján vitatták meg eredményeiket, s a következő évek feladatait. VÉGET ÉRT A IX. MAGYAR JÁTÉKFILM-SZEMLE Tegnan Dargay Attila egész estét betöltő, Lúdas Matyi című rajzfilmjének a Vörös Csillag filmszínházban megtartott nagy sikerű ősbemutatójával véget ért a IX. Magyar Játékfilmszemle eseménysorozata. FARSANGI BÁLOK Tegnap országszerte farsangi bálokat tartottak. A bálozók között szép számmal voltak külföldi vendégek is, többségük Ausztriából, Csehszlovákiából és Lengyelországból érkezett. Egyik legjelentősebb hétvégi esemény a már több mint egy évszázados hagyományra visszatekintő kőszegi Concordia bál. A Jurisics vár összes termét a bálozók vették birtokba. Elkezdődtek a tavaszi mezőgazdasági munkák. Az abádszalóki Lenin Tsz magasabban fekvő területein, ahol a belvíz nem akadályozza a traktorokat, szántanak. Az októberi forradalom 60. évfordulója tiszteletére Több olajat és földgázt adnak Társadalmi munkával segítik a gyermekintézményeket a szocialista brigádok (Tudósítónktól) Az olajipari szocialista brigádok vezetőinek szolnoki országos tanácskozásán a csepeliek versenyfelhívásához a Nagyalföldi Kutató és Feltáró Üzem mintegy 3500 dolgozója az elsők között csatlakozott. A különböző munkahelyek és üzemrészek kollektívái az idei termelési tervek túlteljesítését, a takarékosság fokozását, a társadalmi munkaakciók tartalmának gazdagítását, továbbá a szakmai és politikai ismeretek gyarapítását vállalták. Az üzem tervében több mint 250 ezer méter kutató és feltáró fúrás szerepel, ez 16 ezer méterrel több mint az elmúlt év produktuma. A szocialista brigádok vállalták, hogy a felemelt tervet az októberi forradalom 60. évfordulója tiszteletére négyezer méterrel megtoldják, az előirányzott 416 rétegvizsgálaton felül 30 réteget vizsgálnak ki. A terven felüli vállalások jelentőségét aláhúzza, hogy az idei feladatokat a múlt évivel azonos számú fúróbeFAFARAGÓ KIÁLLÍTÁS, IRODALMI EST Kedd eseménydús nap lesz a tiszafüredi művelődési központban. Elsőként 18 órakor a debreceni művelődési központ fafaragó szakkörének kiállítása nyílik meg. Utána 19 órakor kezdődik Sütő Irén színművésznő „Szellem és szerelem” című előadóestje, a „Füredi kisszínház” bérletsorozat keretében. Az irodalmi esten közreműködik Sztankovics Béla gitárművész. EGY MONDATBAN — Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter tegnap hivatalos baráti látogatásra a Vietnami Szocialista Köztársaságba és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba utazott. — Tegnap hazaérkezett. Moszkvából Szentágotai János, a Magyar Tudományos Akadémia megbízott elnöke, Márta Ferenc, az MTA főtitkára és Láng István főtitkárhelyettes, akik a szocialista országok tudományos akadémiái vezetőinek értekezletén vettek részt. rendezéssel, vagyis a termelékenység növelésével hajtják végre. Jól szemlélteti ezt az egy fúróberendezésre tervezett átlagméter teljesítménye. Míg a múlt évben 14 088 métert hatoltak le a föld mélyébe egy berendezéssel, addig az idén 15 160 méter az előirányzat. A lyukbefejező berendezésekre jutó átlagos rétegvizsgálati szám 23,1, azonos a tavalyival. . A nagy és értékes eszköz- állománnyal rendelkező üzem dolgozóinak szocialista munkaverseny vállalásában kiemelt helyet foglal el a takarékosság. Az 1976-ban elért 40 millió forint költségcsökkentéssel szemben az idén 50—55 millió forint megtakarítás a cél. Elsősorban az importból szármzaó anyagokkal, csövekkel, tolózárakkal, iszapjavító anyagokkal, a villamos energiával takarékoskodnak jobban. A szocialista brigádok hozzájárulnak a lakótelepek környékének szépítéséhez, gazdagításához is. Az idén 5300 társadalmi munkaórát akarnak teljesíteni. Szolnokon 40 brigád nyolcszáz tagja vállalta a gyermekintézmények patronálását, a városszépítő munkákat és sportpálya építést. Március 26-án az üzem valamennyi munkahelyén kommunista szombatot tartanak. A népgazdasági terv szerint az idén országosan 2 millió 150 ezer tonna kőolajat és 6 milliárd köbméter földgázt kell termelni. Az 1976. évinél számottevően nagyobb termelési előirányzatot többi közt az is indokolja, hogy újabb 112 500 lakást kell bekapcsolni a vezetékes, illetve a palackos propán-butángáz szolgáltatásba. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy 1977 végére az ország 3,8 millió háztartásából, 2,6 millió részesül valamilyen gázszolgáltatásban. Ha a mekalor olajkályhák üzemeltetését is figyelembe vesszük, akkor ez év végén már körülbelül 3 miliő háztartásban használnak szénhidrogén eredetű terméket. Az országos feladatokból döntő hányad jut a Nagyalföldi Kőolaj és Földgáztermelő Vállalat dolgozóira. Ezért valamennyien csatlakoztak a csepeli munkások szocialista munkaversenyfelhívásához és elhatározták, hogy meghatványözva erejüket korszerű munkaszervezéssel, a munkaidő maximális kihasználásával tervezettnél több szén- hidrogént hoznak felszínre. Elsődleges cél, hogy a vegyipar, az ipari üzemek és a lakosság szükségletét az idén és az egész V. ötéves tervben maradéktalanul kielégítsék. A szegedi szénhidrogénmedence fejlesztésére idén előirányzott több mint fél- milliárd forintból jelentős összeget fordítanak a telemetriái — vagyis távméréses termelésirányítási rendszer központjának kialakítására, annak befejezésére. Már felépült a kétemeletes modern épület, ahol a világszínvonalon álló új munka- és üzem- szervezési rendszer „agyközpontját” személyi és technikai irányító apparátusát elhelyezik. Ez utóbbiak között komputer és egyéb, elektronikus berendezések, így televíziós készülékek is szerepelnek, hogy bizonyos termelési folyamatokat képernyőről ellenőrizhessenek. Mindennek előfeltételeként már korábban kialakították a termelési adatok összegyűjtésének távméréses rendszerét: befejezték a sokszáz olaj- és gázkút termését ösz- szegyűjtő tankállomások — a központi gyűjtőállomás automatizálását. A versenyvállalásban kiemelt feladat a termelékenység növelése. A termelő berendezések ésszerű és maximális kihasználásával a többlettermék 80 százalékát kizárólag a termelékenység színvonalának emelésével biztosítják. A szocialista brigádok — hasonlóan a Nagyalföldi Kutató és Feltáró üzem kollektíváihoz — nagyértékű társadalmi munka elvégzését is felajánlották. Az Alföld egész területére kiterjedő munkahelyek környékén, a lakóterületeken segítik az iskolák, óvodák és bölcsődék fejlesztését, karbantartását, a szemléltetőeszköz-tárak gazdagítását. A szabad idejükből több ezer órát áldoznak a városok és községek szépítésére, a közlétesítmények gyarapítására. A gazdasági munkával azonos módon kezelik a köz- művelődést, a szakmai és politikai ismeretek gyarapítását. Endrész Sándor