Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-19 / 42. szám
1977. február 19 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Aprók tánca a kunmadaras'! művelődési házban A kunmadarasi művelődési házban a község három né- pitánc-csopotjo tart hetente próbákat. Felvételűnk a leg1 kisebbek játékos „köketáncáról" készült. 99 Eredi ki az emberek közé 99 „Ma délután négy órakor a szocialista brigádklub vendége Tímár Máté SZOT- és József Attila-díjas író”. A szoljioki Járműjavító Üzem művelődési házában hárman beszélgetnek a hirdetőtábla előtt. — Maradjunk? — kérdezi a fiatalabb a két idősebbhez fordulva. — Haza kéne menni; sok munka van a ház körül; segíteni kell az asszonynak. Sokára megy a következő vonat, — válaszol egyikük. — De, ő az az író, aki ott volt Zebegényiben is az olvasótáborban. Emlékeztek milyen jót beszélgettünk vele? — szól ismét a fiatalabb. Ez úgy látszik nyomós érv. A következő percekben már mindhárman bent ülnek a klubban, miután átvették a jegyet, amelyet majd a brigádnaplóba ragasztanak, mint hamisítatlan bizonyítékot az író-olvasó találkozón való részvételről. De nemcsak ők hárman, hanem mind a százan, akik munka után itt maradtak, hogy találkozhassanak Tímár Mátéval, számos novella, s regény írójával. Tímár Máté nem először jár Szolnokon, sőt a megyében sem, rendszeresen vendége az ünnepi könyvhét rendezvényeinek, több üzemben, gyárban, termelőszövetkezetben Vett részt író-olvasó találkozón. A mostani beszélgetés mégis egy rövid életrajzzal kezdődik, majd felolvassa az „Unalmas délelőtt” című írását a „Talponálló szerelem” című kötetéből. A bemutatás, s az azt követő beszélgetés azonban egyáltalán nem „unalmas”, peregnek a kérdések előbb a novelláról, aztán az írójáról. — Nekem nemcsak a tartalma miatt tetszett az elbeszélés, hanem, mert olyan stílusban íródott, hogy minden szava érthető. Akár én is elmesélhettem volna így író-olvasó találkozó a lárműjavitóban ezt a történetet. Bevallom sok mai író-költő művét én nem értem, — szól elsőnek egy középkorú munkás. — Engem az írás ízes alföldi hangneme ragadott meg elsősorban,. Veres Péterre emlékeztet, — fűzi tovább a gondolatot a szomszédja. — Veres Péter a kedvenceim egyike, — válaszol a csak sejtetett kérdésre az író — Gimnazista koromban elkerékpároztam hozzá Endrőd- ről, a szülőfalumból Balmazújvárosba. Ez az első találkozás felejthetetlen marad számomra, s nyomot hagyott az írásaimban is. — Kitől olvas még szívesen Veres Péteren kívül? — érdeklődik egy fiatalabb hallgató. — Szabó Pál és Tamási Áron áll közel hozzám. — Ügy tudom írt egy drámát is, amelyet a kecskeméti színház mutatott be. Felhagyott ezzel a műfajjal? — kérdezi a találkozó egyik idősebb résztvevője. — Jól tudja. Több mint tíz évvel ezelőtt „Élet a küszöb felett” címmel írtam drámát a termelőszövetkezetek megalakulásáról. Azóta novellákat, regényeket írok, de lehet, hogy lesz újabb drámám is. Téma akad bőségesen, a közeljövőben szeretném feldolgozni Bajcsd-Zsi- linszky Endre utolsó éjszakáját. Találkoztam Sopronban egy olyan emberrel, aki vele töltötte a kivégzés előtti hosszú órákat. — A nyáron, Zebegényben említette, hogy meghívták előadássorozatra az NSZKba. Milyen tapasztalatokat gyűjtött? — teszi fel a kérdést a hirdetőtábla előtti beszélgetés egyik résztvevője. — Sok szép élményben volt részem, több alkalommal találkoztam munkásokkal, akik magyar kollégáik életéről faggattak. Ezernyi kérdés szakítja félbe az élménybeszámolót, a Járműjavító dolgozóit a kapitalista ország munkásainak életkörülményei is érdeklik. Még a találkozó végén, a lépcsőn lefelé ballagva is vitatkoznak, miért mennyit fizet a magyar, s a nyugatnémet munkás. Az üres teremben ketten maradunk az íróval. — Ez volt a nyolcvanadik találkozóm Szolnok megyében — jegyzi meg. — Szívesen jön hozzánk? — Békés megyei vagyok. Itt nőttem fel az Alfoldön. Értem, érzem az itteni emberek örömeit, gondjait, amelyek az enyémek is, noha egy ideje Pesten élek. Hazajövök, ha ide jövök. — Mit jelentenek az ön számára ezek a találkozók? — összehasonlíthatatlanul többet, mint például az olvasói levelek. Látom az emberek szemét, arcát, amikor beszélnek hozzám, megmondják véleményüket egy-egy művemről. Mintegy tükörben láthatom magamat, s az írásaimat egy-egy találkozón. S ez a tükörkép az igazi, ami meghatározza érdemes-e folytatnom. A kilencéves, árván maradt, Gorkijnak azt mondta a nagyapja: „Eredj ki az emberek közé!” S ami utána történt, az őt igazolja: az emberek között az élet iskoláját járva vált Gorkij halhatatlanná. Tál Gizella „Lánc, lánc, játéklánc” Úttörő kulturális szemlék Hagyomány már, hogy a tavaszi hónapokban megélénkül az egymilliós gyermekszervezet kulturális élete: új országos játékok kelnek útra, s meghirdetett művészeti vetélkedők „érnek be”. Így van ez a Százszorszép színház akció esetében is. A rádió és az úttörőszövetség kezdeményezésének nagy közönségsikerét mutatja: több mint 200 úttörő- csapat, raj nevezett be, és zsűrizi lelkesen a rádió öt ifjúsági adásból álló sorozatát, hogy eldöntse, melyik adás érdemli ki az úttörő nívódíjat. A művészet ván dorútján elnevezésű akció keretében őrsök, rajok látogatnak el az irodalmi emlékhelyekre, keresik fel az irodalmi műveket ihlető helységeket, Bartók és Kodály népdalgyűjtő útjának állomásait, érdemlik ki a „művészet barátja” címet. A „Kincskereső” klubok, az irodalmi szakkörök tagjai arra készülődnek, hogy elnyerjék a Kincskereső folyóirat hagyományos olvasótáborában való részvétel jutalmát. Az irodalombarát szaktábort ebben az esztendőben Szegeden rendezik meg júniusban, 110 úttörő részvételével. Az úttörőszövetség és a Petőfi Irodalmi Múzeum „Névadónk nyomában” című játékos akcióval fogadja a múzeumba látogató Petőfi Sándor, József Attila, Radnóti Miklós nevét viselő úttörőközösségekei. Lezárult a Rádió, az Oktatási Minisztérium és az úttörőszövetség „Lánc, lánc, játéklánc” internacionalista kulturális vetélkedőjének első fordulója. Nem a „válogatott” énekközösségek, hanem a rajok munkáját értékelő mozgalmat hívott életre az úttörőszövetség, amikor vetélkedésre buzdította a több mint tízezer úttörőrajt. A megyék és a főváros legszebben éneklő közösségei április 6—10. .között mutatkoznak be a III. szentesi országos találkozón. Országos fesztiválra készülődnek az úttörőzenekarok is: az elődöntők után április 3—6. között Sopronban 21 fúvós-, vonós-, vegyes- és népi zenekar áll közönség elé. Az úttörőszövetség a Kulturális Minisztériummal, a Népművelési Intézettel és a nemzetiségi szövetségekkel együtt koreográfia és gyűjtőpályázatot hirdet meg a nemzetiségek gyermekjátékainak feldolgozására. A táncos gyermekjátékok kis előadói szeptemberben állnak zsűri elé, s első bemutatkozásuk már az 1978-as nemzetiségi úttörőfesztivált „készíti elő”. Orvos volt és forradalmár _ , született dr. fl M3 80 6V6 Weil Emil ===== életét, egyéni sorsát e két hivatás egyként meghatározta. Amikor 1936 januárjában letartóztatták, és mint a Kommunisták Magyarországi Pártja apparátusának vezetőjét bíróság elé állították, Töreky tanácselnök kérdésére bátran vállalta kommunista voltát, s mint mondotta, nem tud elképzelni jó orvost, aki szíve szerint ne szeretne változtatni ezen a társadalmi renden. „Én a gyökeres változás híve vagyok, mert mit érünk mi orvosok azzal, ha hónapokig tartó küzdelemmel talpra állítunk egy tüdőbeteget, és utána vissza kell küldenünk a nyomorba, a tömeglakásokba, ahol tovább fertőzi családját, gyermekeit, testvéreit?” Már elismert orvos — röntgenológus, amikor megtalálja az utat a munkás- mozgalomhoz. Ö is, mint any- nyi más forradalmár, tevékenységét a Magyarországi Szociáldemokrata Pártban kezdte, majd a párt orvoscsoportjának lett egyik alapító és aktív tagja. Járta a peremkerületek munkásotthonait, s az adott lehetőségek között — felvilágosítással — népszerű előadásokkal, orvosi tanácsokkal küzdött a népbetegségek ellen. Tevékenysége során rövidesen kapcsolatba került a Kommunisták Magyarországi Pártjával. A csepeli gyári-kórház röntgenfőorvosaként 1932 és 1936 között szerzett tapasztalatait csak. megerősítették abban a hitében, hogy jó úton jár. A nehéz körülmények között végzett kSrházi munkát (a "rendelőben a gyár és környékének munkássága gyakran megfordult, mintegy napi 300—400 beteg), nagy körültekintéssel és lelkiismeretességgel végezte. Megerősödött benne a felismerés, hogy a munkásosztály megfelelő egészségügyi ellátását is csak a társadalmi rend megváltoztatásával lehet megvalósítani. Ezekben az években vonták be a KMP legfelső vezetésébe, s 1934 végétől letartóztatásáig, 1936 januárjáig a KMP apparátusának vezetője volt. vetve ne segített volna. Emlékeznek rá külföldön azok a volt rabtársak is, akik a II. világháború idején Ung- várról, Üjvidékről, Szlovákiából a Margit körúti fegy- házban sínylődtek. De emlékeznek rá az akkori fogoly katonák is, akik kisebb-na- gyobb vétségért büntetésüket töltötték a fegyházban. Erről tanúskodik egy Angliából érkezett, a Népszabadság hasábjain 1972. április 6-án közölt levél. Írója 1942 nyarán találkozott Weil Emillel „A brutális hangok után meglepett az orvos közvetlen hangja ... Mindig kedves, udvarias volt, és felettébb úriember módjára viselkedett... Később megtudtam az egyik házimunkástól, hogy kommunista, azért van itt. Attól függetlenül, hogy 22 éves voltam, mit tudtam én a kommunizmusról. Csak rosz- szat. Az én szememben is vörös posztó volt ez az elv. Később ... sokszor beszéltem Weil Emillel... Az utolsó előtti napon újra elmentem az orvosi szobába és elbúcsúztam Weil Emiltől. Melegen ráztunk kezet, és amikor megtudta, hogy visszautazom a csapattestemhez, csak annyit mondott: — Igyekezzen életben maradni. Sok szerencsét. Huszonnégy éve élek távol hazámtól. Nem vagyok kommunista, és mégis, ma is meghajlok Weil Emil emberi értékei előtt, gyakran eszembe jut gyógyító keze, humánus szava. Soha nem felejtem őt.” Az 1944 őszén kialakult politikai helyzet következtében október 4-én szabadlábra helyezték. Azonnal illegalitásba ment. Budapesten és a főváros környékén bujkált. A főváros felszabadulása után rögtön munkához kezdett. Nagy szerepe volt a Magyar Orvosok Szabad Szakszervezetének megalakításában, majd később az orvosok és egészségügyi dolgozók közös szakszervezetének megszervezésében. Fontos szerepet vállalt az orvosi szaksajtó megindításában. Éveken át fáradhatatlanul dolgozott a szocialista egészségügy megteremtésén. Munkássága üílsazreli---------------------- sők között W eil Emil közel kilenc évet töltött börtönben. Ez- idő alatt megjárta az ország leghirhedtebb büntető intézményeit. A legtöbb időt a Margit körúti fegyházban töltötte. A börtönökben vele együtt raboskodók mindig emlékezni fognak rá, mert alig volt olyan fogoly, akikapta meg a Kossuth-díjat. Életének utolsó éveiben megszervezte az Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Szervezési Tanszékét, melynek haláláig professzora volt. Súlyos betegsége ellenére számos tudományos cikket és tanulmányt írt. 1954-ben szívinfarktusban halt meg. nek közvetlenül vagy közDr. Petrák Katalin Könyvsorozatok A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének biblográfiai osztálya — Erdélyi Ágnes szerkesztésében — ismét közzétette a sorozatok jegyzékét, amely az 1964—1974-es évek magyar könyvterméséből a sorozat formában megjelent magyar vagy idegen nyelvű könyveket dolgozta fel. A bibliográfiai mutatóban a műveket a sorozatok címének betűrendjében tették közre. A címjegyzékek szerint az egyik legtermékenyebb sorozat az Olcsó Könyvtár volt. Ugyancsak elnyűhetetlen sorozattá fejlődik az Európa Könyvkiadó Modern Könyvtára. A jegyzékben 272-es számmal szerepel az utolsó kötet. Az iskolai kötelező irodalom feldolgozásához ad nagy segítséget a fiataloknak a Szépirodalmi és az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Diákkönyvtár sorozat. A hazai és a világirodalom klasszikusait a diákok zsebéhez mért áron jelentetik meg. □ tenyere nyirkos lett, homlokát kiverte a veríték, és a sötétben félni kezdett. Talán a vacsora volt nehéz — gondolta, s ezzel próbálta nyugtatni magát. De nem ment. Jól ismerte ezt a torkot szorító érzést. Kétszer már úgy tört rá, mint a napsütéses nyári időre a zivatar, de önmaga elől nem tudott menekülni. Akkor a konyak sem segített, sőt Seduxen tábornok is csak fejbe verte, hogy úgy szédel- gett az utcákon, mintha üldöznék. Aztán amilyen gyorsan jött a nyomasztó érzés, oly hirtelen szabadult meg tőle. De most megint itt van, és rémülete nagyobb lett, ahogy a félelem elzsibbasztotta testét. „Talán csak nem a szívem?” Ahogy a gondolat végigcikázott fejében, a veríték teljesen ellepte homlokát, izzadságban fürdőit. „Észrevétlenül kell megdög- leni, de legalább gyorsan túl leszünk rajta”. A rnagára erőltetett cinizmus kissé megnyugtatta. Bámult ki az ablakon, nézte a szürke betonfalat, hallgatta felesége ütemes szu- szogását. Valami kellemesre akart emlékezni, kereste a gyakran felidézett képeket, de rögeszmerendszeréből egyetlen emlék sem kattant be. A gondolatok azonban sebesen űzték egymást és egy meghatározott pont felé kúsztak. Miért olyan üres minden? Emlékek sora ezt kérdezte. Vöröshagymával ették a bifszteket Saciéknál. Az édes-kedves Saci milyen boldog volt, hogy mindenki nevetett. Jóízűt kacagtak, akkora zajt csaptak, hogy a felső szomszéd lekopogott. Vörös bort ittak, és énekeltek. ö inkább elhúzódott a másik szobába, idegennek érzett mindent, nem volt kedve semmihez. Könyveket böngészett, unottan, és az órájára lesett. Idegesítette, hogy mindenkinek jókedve van, idegesítette, hogy Saci utána jött, s még roszabb kedvű lett megjegyzésétől: „Kimért vagy”. Eszébe juttatta, amikor egyik kollegája háta mögött úgy jellemezte: „Tartása van”. Utálta, akikre ezt mondták, de mostanában azokat kezdte utálni, akik ezt mondták. Felesége hazafelé duzzogott, magában dúdolt, dühösen, s úgy érezte, legszívesebben elfutna tőle. Egyszer szólt csak hozzá, eny- nyit mondott mindössze: „Lehetetlen tudsz lenni.” Saci soha többé nem hívta őket. Letörölte a homlokát, már any- nyira nem gyöngyözött, de végtagjai iszonyúan fájtak a félelemtől. Rettenetesnek tűnt a csend, azt várta, hogy mielőbb reggel legyen. De a gondolatok tovább kínozták. „Ne hidd, hogy markodban az élet, nem igaz, hogy felül lehet emelkedni”. Miért is mondta ezt régi jó barátja, Feri? Vagy rósszul emlékszik? öt éve látta utoljára. Nem sokat beszélgettek, inkább Feriből ömlött a szó. Igen, most már jól emlékszik. Feri mindig vidám volt, olyan igazi belevaló gyerek, és akkor a filozófiáját magyarázta. „Meg kell fürödni az életben, csak semmi méltóság, inkább aláza't... Élni, apa, élni kell!... Lazíts, ne légy mindig olyan feszes, mert korán megdög- lesz”. Emlékszik arra is, hogy kinevette, s akkor úgy tűnt, Feri csak nézi, nézi bambán, aztán szomorúan mondta: „Nagyon megváltoztál, miért tagadod le magad? ... Miért nem tudunk már beszélgetni... ?” „Beszélgetni... Tényleg, most kéne beszélgetni. Ez a rohadt érzés egyből elmúlna'. Valaki még Ferin kívül is mondta a beszélgetést. Ki is?...” „Nem beszélgetek? ... Tényleg nem beszélgetek”. Felhúzta a párnáját, felült, cigarettáját kereste. Megtalálta a csomagot az éjjeliszekrényen, és kéjjel zörgette a papírt. Nyugtatta a zizegés, majd rágyújtott. „Mindig csináltam valamit, csinálok is ... Rendet szeretnék az életemben, mindig is berendezkedni akartam ... Nincse időm másokra ... Nem is közelednek ..: De az istenit, miért nem akarnak velem beszélni?” Még jobban felhúzta magát az ágyon, a lába nem fájt, a homloka sem gyöngyözött. Hallgatta az ütemes szuszogást, aztán hirtelen átnyúlt az ágyon, megrázta felesége vállát. Az a szemét sem nyitotta ki, fejét egy kissé megemelve, tagoltan kérdezte: — Mit akarsz? — Beszélgessünk — mondta a férfi örömmel. elesége még magasabbra emelte a fejét, de hirtelen a párnára ejtette. — Megőrültél? motyogta, és folytatta az ütemes szuszogást. Lejjebb csúszott az ágyon, ismét az ablakra nézett. A sötét oszlani kezdett. Lábait jólesően kinyújtotta, nem zsibbadt már. „Beszélgetni. Ez az, -beszélgetni kell” Rögeszmeszerűen ismételte magában, de ahogy a világosság megjelent az ablakban, kínlódására ráborult az álom.