Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-17 / 40. szám
XXVIII. évf. 40. szám., 1977.február 17. csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Biszku Béla látogatása a megyében A Központi Bizottság titkára találkozott a Hűtőgépgyár szocialista brigádvezetőivel (ötnapos Szóinál <t10» gyei’ látogatásra erkezeö tegnap Biszku Bélen O MSZMP Politikai Bizottságának ragja, . «ÖzponO Bizottság titkára. OélelőB diene órakor • negyet pártbizottság . uexnázá bad Andriicá Miklós, o negyet pártbizottság első titkára fogadta * «endiget» A Központi Bizottság titkára ezután találkozott a megyei párt-végrehajtóbizottság tagjaival. Andrikó Miklós tájékoztatta őt, a megye politikai, gazdasági és társadalmi helyzetéről, a pártmunka tapasztalatairól és az idei feladatokról. Biszku Béla válaszolt a végrehajtó bizottság tagjainak kérdéseire, majd az ország bel- és gazdaságpolitikai helyzetéről, valamint a nemzetközi politika főbb vonásairól tartott tájékoztatót. A Központi Bizottság titkára délután Andrikó Miklós kíséretében Jászberénybe látogatott. A Hűtőgépgyárban Szentesi László, Jászberény városi pártbizottságának első titkára, Nagy János, az üzemi pártbizottság titkára és Gorjanc Ignác, a vállalat vezérigazgatója fogadta. Gorjanc Ignác ismertette az idén fennállásának negyed- százados évfordulóját ünneplő Hűtőgépgyár majd hétezer munkásának eredményeit. A legtöbb szó a jászberényiek büszkeségéről, a Bosch-üzem- ről esett, s nem véletlenül említette meg a gyár vezérigazgatója: „Ezzel a technikai színvonallal már méltán az európai élvonalban jegyeznek minket...” . Biszku Béla jó néhány percet eltöltött a remek kilátást kínáló irodaház tízemeletnyi magasságban lévő teraszán. Mértani pontossággal sorakoztak egymás mellett az üde piros sapkájú lakóházak és sokan keringőztek a nemrégiben megnyílt műjégpályán. Távolabb fehér falával virított a Bosch-üzem csarnoka. Ám külsődlegessé- geivei mitsem árult el a később valóban a meglepetés erejével ható automatizáltságról, s a kitűnő munkakörülményekről. Az üzemlátogatás egy hosz- szan elnyúló okos masinánál (Folytatás a 2. oldalon) Biszku Béla eszmecserét folytatott a megyei párt-végrebizottság tagjaival. Képünkön a Központi Bizottság titkára (balról) és Andrikó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára. KÖNNYEBB LESZ A „MÁSODIK MŰSZAK” Mit várhatnak az idén a nők a szolgáltatásoktól és a kereskedelemtől? 3. oldal .............................................................................. Tegna p átadták rendeltetésének a Kossuth-rádió Solton épült 2000 kilowattos középhullámú nagyadóját. Képünkön a főépület látható. Felavatták az új Kossuth-adót Solton Száz kilométeres európai körzetben hallható a Magyar Rádió Egyhónapi kísérleti üzemelés után tegnap „hivatalosan” is megszólalt az új solti Kossuth adó. A 303 méter magas háromszögletű acél antennatorony mellett többszintes technikai és üzemi kiszolgáló épületek vannak. Az automatika, a speciális földelés vihar esetén is lehetővé teszi a műsor zavartalan sugárzását. Az új, 2000 kilowattos középhullámú rádió- állomás vételkörzete lényegesen nagyobb mint az elődjéé volt, az eddigi mérések szerint 100 kilométeres európai körzetben is hallgatható a Kossuth Rádió hangja. Az ünnepélyes avatáson Horn Dezső közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes köszöntötte a félévszázados magyar rádiózás jelentős eseményének résztvevőit. Az ünnepségen jelen volt Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese, Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter. Ott volt V. A. Samsin, a Szovjetunió postaügyi miniszterének első helyettese, I. I. Kobin, a Szovjetunió híradástechnikai miniszterhelyettese. Az ünnepségen Havasi Ferenc miniszterelnök-helyettes mondott beszédet. Méltatta azt a példás nemzetközi együttműködést, amelynek eredményeként 2,5 év alatt megvalósult az európai mércével mérve is jelentős és korszerű létesítmény: az új Kossuth-adó. A 750 millió forintos beruházásban — amely határidőre elkészült — jelentős részt vállaltak a szovjet tervezők és kivitelezők és lengyel szakemberek is. Több mint húsz hazai vállalat együttműködésével, KISZ-védnökséggel, kilencven millió forintos megtakarítással épült fel az adóállomás. Ezután V. A. Samsin, szovjet miniszterhelyettes méltatta a vállalkozás jelentőségét. Az ünnepségen — ezt követően — kitüntetéseket adtak át az adóállomás tervezésében és kivitelezésében legjobb munkát végző hazai és külföldi szakembereknek. Május 15-én tartják a TIT megyei küldöttértekezletét Rendezvények az októberi forradalom 60. évfordulója jegyében A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat — amely a VII. közgyűlésére készül — nagy részt vállalt a tudatformáló, világnézeti nevelő munkából. A társulat 1972., a VI. küldöttgyűlés éve óta is jelentős eredményeket ért el, s múltja méltó hagyományait megőrizve sikeresen töltötte be ismeretterjesztő hivatását. A TIT tagjai az értelmiség legjobbjaiból verbuválódott, s munkájuk a Szolnok megyei szervezet keretében is egyre inkább kiteljesedik, mind hatékonyabbá válik. A társulat alapszabálya értelmében ez évben össze kell hívni a járási-városi küldött- gyűléseket, a megyei küldött- gyűlést és a VII. országos küldöttgyűlést. Ezt megelőzően a VI. országos küldött- gyűlés határozata alapján létrehozott és működő helyi, területi és intézményi szervezeteknél is közgyűlést kell tartani. ELŐADÁS A POLITIKAI AKADÉMIÁN A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának Politikai Akadémiáján tegnap, az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában Szántó György, az MSZMP Politikai Főiskola tanszékvezetője előadást tartott a „Tőkés világ válságának gazdasági-politikai vonásai” címmel. Az előadáson, amelyet Pálos Tamás, a KB osztályvezető-helyettese nyitott meg, vezető pártpropagandisták, valamint ideológiai gazdasági és politikai életünk képviselői vettek részt. Az előadás anyagát a Kossuth Könyvkiadó megjelenteti. SZÍRIÁBAN KUTATNAK Az Országos Földtani Kutató-Fúró Vállalat öt fúró berendezéssel keresi ebben az esztendőben a cementipari alapanyagot Szíriában. A tervek szerint több mint 30 millió forint értékű munkát végeznek a közel-keleti országban és ezzel segítik az ott épülő cementipari művek ellátását. GÉPEKÉRT INDIAI INGEKET Magyar vállalatok indiai cégekkel kooperációs megállapodásokat írtak alá, amelyek alapján magyar berendezésekkel szerelnek fel Indiában két inggyárat és két cipőfelsőrész-készítő üzemet. Az ott előállított termékek felét — a szállított gépek ellenértékeként — importáljuk majd. És, hogy a magyar ízlésnek megfelelő ingeket hozzunk be, ehhez az indiai patner rendelkezésére bocsátjuk a gyártási leírásokat is. EGRI ROBOTGÉP A magyar iparban egyedülálló újdonságot mutattak be tegnap Egerben, a Finomszerelvény gyárban: elkészült a „Fér—7,5 pneu- man” elnevezésű berendezés — amelyet szakmai körökben ipari robot néven emlegetnek — népes zsűri előtt, az automatizálás fejlesztésében legilletékesebb vállalatok vezetői jelenlétében vizsgázott: asztali fúrógép és más termelőberendezés műveleteit irányítva mutatkozott be. A szakemberek végülis úgy döntöttek, hogy az Egerben kifejlesztett és elkészített ipari robot további gyártásra alkalmas és jól szolgálja a termelőgépek automatizálásának fokozását. Jövőre megkezdik a robotgép sorozat- gyártását. TUDOMÁNYOS-TECHNIKÁI ÚTTORŐSZEMLE Jövő hét hétfőn úttörők veszik birtokukba a tiszafüredi járási művelődési központot. Ekkor rendezik a tiszafüredi járás úttörőcsapatainak tudományos-technikai szemléjét. Az ünnepélyes megnyitó után a művelődési központ „ifjúmunkás színpada mutatja be a „Pályák dicsérete” című műsorát, majd az úttörő természetkutatók, vegyészek, matematikusok, nyelv- és irodalombarátok, történelem és földrajzkutatók szaktárgyi vetélkedőit bonyolítják le. A szemlével egyidejűleg kiállítás nyílik az úttörők szakköri és egyéni pályamunkáiból. EGY MONDATBAN — Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja szerdán a főváros XXII. kerületében tett látogatást. — Szegeden, a Technika Házában szerdán tanácskozást tartottak a műszakiszellemi termékek hasznosításáról, nemzetközi forgalmáról. — Tegnap a MÁV Vezér- igazgatóságon magyar—szovjet vasúti tárgyalások kezdődtek a két ország külkereskedelmi minisztériuma képviselőinek részvételével. — A Bolgár Kommunista Párt Politikai Kiadójának termékeiből és visszaemlékezésekből, tanulmánykötetekből, válogatott beszédek gyűjteményéből is nyílt kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális Központban. Öt év munkáját értékelik A küldöttgyűléseken értékelik majd az 1972—1976 között végzett munkát, meghatározzák a következő időszakra szóló legfontosabb, a munka javítását, korszerűsítését és fejlesztését szolgáló feladatokat, s tisztújítást tartanak. A közgyűlések sorát — a közeli napokban — a nagyközségekben működő helyi szervezetek nyitják, majd márciusban, áprilisban kerül sor a városi, járási szervezetek közgyűléseire. A megyei küldöttértekezletet május 15-én tartják, míg az országos küldöttgyűlést július 1—2—3-án bonyolítják le. A TIT megyei elnöksége a II fiatalok A mezőtúri tapasztalatok alapján ebben az évben a jászberényi Tanítóképző Főiskolán is létre akarnak hozni egy hallgatókból álló TIT csoportot. Ezzel az a cél, hogy a friss diplomások munkahelyükre kikerülve már aktív TIT tagként kapcsolódjanak be a közművelődésbe. Hasonlóképpen a Kilitársulat VII. közgyűlésének előkészítésére irányelveket adott ki. Ez szervesen kapcsolódik az elnökség idei munkatervéhez, amelyben a legfontosabb célkitűzéseket meghatározzák. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának színvonalas rendezvényekkel való ünneplése kiemelkedő alkalmat biztosít a Szovjetunió társadalmi, gazdasági, s tudományos, kulturális vívmányainak bemutatására. E munka mind tökéletesebb elvégzése érdekében növelni kívánják a helyi szervezetek számát, erejét. bevonása án György Repülő Műszaki Főiskolán is TIT csoportot szeretnének szervezni a hallgatókból, — a hadtudományi szakosztály segítségével. A hadtudományi szakosztálya az idén újra — másodszorra — megrendezi Szolnokon a hadtudományi nyári akadémiát. — ti —