Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-16 / 39. szám
1977. február 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A tiszaföldvári Építő- Vasipari és Szolgáltató Szövetkezet lakatos részlegében épitőipari vállalatok megrendelésére nyilászárókat készítenek. Éves termelési értékük több mint 4,5 millió forint. MG Ipartelepítés tanulságokkal Békés megyei tapasztalatok Alapos felmérések, s az egyszerű hétköznapi tapasztalati tények is azt bizonyítják: a nemrég még oly gazdag munkaerő-forrás kimerült. A mezőgazdaság a jövőben minden dolgozó tsz- tagjára, állami gazdasági foglalkoztatottjára igényt tart, s az otthon lévő asszonyok közül''sem igen akad már munkára vállalkozó. Miért? Mindez tagadhatatlan s egyben általános is. Ám amennyiben általános, annyiban átlagos helyzetet is tükröz. Az átlag mögött azonban egyedüli esetek állnak. Nem olyan régen történt, hogyne emlékezhetne mindenki arra, amikor a Csepel- Autógyár megjelent a Békés megyei Szeghalmon, ahol akkor mindössze egy alig negyven embert foglalkoztató szövetkezeti műhely képviselte az ipart. Ma itt több mint ezer munkás dolgozik, a közeli paplangyár pedig ötszáz asszonynak ad munkát. Az alapításkor a legóvatosabbak ugyanazt mondták, mint most, amikor a szeghalmi Csepel-Autó újabb ötszáz embert akar a gépek mellé állítani: úgyse fogja senki otthagyni a háztájit a gyári munkáért. Eddig már több mint ötven embert vettek föl Szeghalmon a most épülő műhelycsarnok munkáslétszámának biztosítására. Az indulásig pedig még $gy év van hátra. A Gyulai Húskombinátnak a jövő év eleji üzemkezdéshez hatszáz új dolgozóra, a Mezőkovácsházán települő új ÉVIG gyáregységnek háromszáz, a MOM battonyai üzemének 200 emberre van szüksége — ebben az ötéves tervben, amikor a munkaerőtartalékok kimerültek! Az előjelek pedig azt mutatják, hogy ezek az üzemek a kijelölt időben a tervezett létszámmal megkezdik termelésüket. Miért állítjuk mégis, hogy nincs már szabad munkaerő? Békésben összesen 409 ipari telephely működik, így egy telephelyen átlagosan 113 ember dolgozik, továbbá 114 telephely egyenként még csak tíz munkást sem foglalkoztat azaz a 114 telephely még együtt is csak egy közepes ipari üzem létszámát adja — mi ez, ha nem tartalék. Más. Békés megye ipari szövetkezeteiben az ipari foglalkoztatottak .32 százaléka, összesen 20 ezer ember dolgozik. Egy műszakban — mert a szövetkezetek többségében a termelőeszközök olyan elhasználtak, hogy az egy műszakot is alig bírják. Végül a mezőgazdaság. Maradjunk Békés megyénél: a 88 szövetkezetből legalább tízben olyan színvonalat ért el a gépesítés, a termelési rendszerek térhódítása, hogy 80—100 jól képzett ember minden termelési feladatot el tud látni, ugyanakkor ezekben a szövetkezetekben a dolgozó tagok száma ennek öt vagy éppen tízszerese. Tartalék? Az eddig elmondottakból nagyon világosan az következnék, hogy nincs más teendő, mint levelet írni, a fejlesztésre vállalkozni tudó, de súlyos munkaerő . gondokkal küzdő nagy iparvállalatok vezetőinek és néhány év múlva Békés megye kiterjedt búza és kukorica mezőit hatalmas gyáróriások teszik változatosabbá. Hogyan? A dolog természetesen egyáltalán nem ilyen egyszerű. Még akkor sem, ha az ipartelepítést olyan adottságok is könnyítik, mint amilyet Békés megye település- szerkezetével mondhat magáénak. Az tudniillik, hogy itt mindössze 74 a települések száma, szemben a dunántúli megyék 2—300 községével, s hogy ebből a 74-ből 23-ban a hatezerét is meghaladja a lé- lekszám sok szempontból egyszerűsíti az ipartelepítők gondjait. Mégse hamarkodjuk el a tanulság kimondását. Az ipartelepítés nem általánosan alkalmazható recept. Először is: Békés megye alapvetően mezőgazdasági. Az volt, most is az és a jövőben is ez kell, hogy egyik legfőbb jelemzője legyen. Múltja, termelési hagyományai és kultúrája, nem utolsósorban adottságai kötelezik erre. A gépesítéssel szabadabbá váló munkaerővel tehát legelőször ezt a jelleget kell erősíteni, hatékonyabbá tenni — ott ahol lehet. A fő szempont, hogy a mezőgazdasági termékek minél magasabb „feldolgozottsági fokon” hagyják el a megyét. Nagyon jó példa erre a Gyulai Húskombinát, illetve a régebbi időkből a cukorgyárak, a konzervgyár és a hűtőház. Ehhez a körhöz tartozik még az is — éppen az esetek egyediségét figyelembe véve — hogy a települt ipartól gazdaságtalanul távol eső, szabaddá váló munkaerőt sem kell feltétlenül bekény- szeríteni abba az üzembe. De ugyanilyen gazdaságtalan „a foglalkoztatottság biztosítása” jelszóval 20—30 emberrel gyáregységet — tulajdonképpen kócerájt — alakítani. Azt kell inkább megnézni, hogy ennek a 20—30 férfinek, vagy még inkább asszonynak a munkaerejére alapozva nem lehetne-e olyan földhasznosítási módot „kitalálni”, amely népgazdaságilag is indokolt: faiskola, üvegházi kertészet vagy például tésztagyár, mint a körösla- dányi Magyar—Vietnam Barátság Tsz-ben. Mi lesz? Ha minden lehetőséget számba véve döntünk mégis adott helyen az ipartelepítés mellett — amelynek hatásai között sok megyében túl a várostelepítő erejét kell mindenképpen előnyként elkönyvelnünk — akkor is rendkívüli körültekintően kell elképzeléseinket megvalósítani. Ma már eldöntött tény, hogy Mezőkovácsháza és Szeghalom az a két központ Békésben, amely ipar- telepítéssel képes az önmagától egyre nehezebben mozduló tartalékokat feltárni, felszívni. Más kérdés, hogy az adottságokat figyelembe véve kell vizsgálni azt is: milyen legyen az az ipar, amely idetelepül. Ezzel viszont még igazán nincs minden megoldva. E két nagyközségen kívül akad még egynéhány település a megyében, ahol a jelzett gondok megoldásához nemigen találunk már ilyen „küldő” segítséget. Vésztőn, ahol az értékes munkaerő például nyolc különböző vállalat nyolc kis telephelyére forgá- csolódott szét, a megye építőiparában, textiliparában, bútoriparában — hogy csak néhányat említsünk a példa kedvéért — ahol „körbecsá- bítják” a szakképzett munkaerőt az eszközök koncentrációja és az egymás közötti szakosodáson alapuló ésszerű munkaerő-gazdálkodás helyett — szóval mind ezekben az ügyekben nem kívülről jön a segítség. Kár is lenne ölhetett kezekkel várni! * * * (A megyei lapokban zajlott „Honnan vegyük, ami nincs?” munkaerő vitát szombaton 17.45- kor a televízió kerekasztal-érte- kezlete zárja. Ízelítőül a vita egyik résztvevőjének, a Békés megyei Népújság gazdaságpolitikai rovatvezetőjének a cikkét ismertettük.) Kőváry E. Péter íz küldöttet ualosztottak Csatlakoztak a csepeliek felhívásához Az ipari szövetkezetek szocialista brigádvezetőinek tanácskozásán Tegnap délelőtt tanácskozásra gyűltek össze a Szolnok megyei ipari szövetkezetek szocialista brigádjainak vezetői. A találkozó egyik megyei állomása volt a szocialista brigádvezetők V. országos tanácskozására történő felkészülésnek. Az ülésen Molnár János, az Ipari Szövetkezetek Szolnok megyei Szövetségének elnöke tartott beszámolót, amelyben a szocialista brigádmozgalom helyzetét, további feladatait ismertette. Örömmel nyugtázta, hogy a mozgalom az utóbbi években a megye ipari szövetkezeteiben is sokat fejlődött. Három évvel ezelőtt még csak 324 brigád dolgozott, 1976- ban viszont már 523 érdemelte meg a szocialista címet. Ezek a számok azonban nem mutatnak meg mindent — mondotta Molnár János. — Nem látszik belőlük a minőségi változás. Javult a szocialista brigádoknak a szövetkezetek gazdasági munkáját segítő tevékenysége: az újítások zömét ma már brigádtagok nyújtják be; a munkaidő kihasználásában is ők mutatják fel a legszebb eredményeket. De nemcsak a munkában kell helytállniuk a brigádoknak emelte ki az elnök, másik fontos feladatuk, hogy művelt, sokoldalúan képzett embereket neveljenek. A tapasztalatok ismertetése után az előadó a következő évek főbb feladatairól beszélt. Kérte, hogy a brigádok még jobban segítsék a munkaszervezés javítását, a nagy értékű gépek jobb kihasználását. A szocialista közösségeknek a közművelődési törvény végrehajtása és a tömegsport-mozgalom fejlesztése terén különösen sok feladatuk lesz. A beszámoló után Magos József, a szövetség osztály- vezetője ismertette a „Győzelem” brigád javaslatát: a szövetkezetiek is csatlakozzanak a csepeli munkások felhívásához, és részt vesznek a munkaversenyben. Ezután következtek a hozzászólások, amelyekben a 'brigádvezetők ismertették szövetkezetük gazdasági eredményeit és értékelték a szocialista brigádok' segítségét az eredmények elérésében. Sokan foglalkoztak azzal, hogy a brigádoknak szorgalmaznak kell az újítások számának növelését. Kis Illés, az újszászi Vegyesipari Szövetkezet Lenin szocialista brigádjának vezetője elmondta, hogy meghirdették az „Egy brigád — egy hász- nos újítás” mozgalmat, amely tavaly már három, valóban hasznot hozó újítást hozott. A bölcsődék, óvodák és iskolák támogatása — szinte állandó eleme volt minden felszólalásnak. Többezer társadalmi munkaóra forintjait a megye szövetkezetei nagyrészt a gyermekintézmények támogatására és dolgozóik lakásépítéséhez való hozzájárulásra használták fel. Á szolnoki BÖRTEX nődolgozói a szapárfalui gyermekotthont segítik, a mezőtúri Ruhaipari Szövetkezet asszonyai pedig függönyöket és játékokat varrtak a város óvodáinak. Főszereplő volt a közművelődés is. Színházi látogatások, vetélkedők, tanfolyamok, szinte mindenütt szerepeltek a vállalásokban, de nem hallgattak a brigádok vezetői arról sem, hogy sokhelyütt mindig ugyanazokkal az arcokkal találkoznak a rendezvényeken. Hiányosságokról szólva Szarka Imre, a kunmadara- si Vas-, Elektromos Ipari Szövetkezet brigádvezetője az elavult gépekről és rossz szerszámkészletről, Kelemen Istvánná, a KUNSZÖV képviselője pedig hibás anyagokról és akadozó ellátásról panaszkodott. A felszólalásokra Molnár János válaszolt, majd pedig a tanácskozás megválasztotta az V. országos tanácskozás tíz küldöttjét. V. Sz. J. — F. J. H munkások teltek A garázs elkészült. Történetének első dokumentuma — a fegyelmi ügyek dossziéjában — 1976. április 27-i keltezésű, noha az alapokat 1974- ben kezdték ásni. A jegyzőkönyvi részlet, amit Bódi András, a Tisza- menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat kiskörei vízkormányzási felügyelője diktált le, így szól: „1974-ben kezdődött a garázsépítés. Én magam is ott voltam. Eleinte munkaidő után kellett dolgoznom, de előfordult az is, hogy munkaidőben hordtuk a sarog- lyát, pucoltuk a téglát. Én 1975- ben nyár végén végül is megmondtam, hogy többet nem dolgozom, van nekem is családom, van nekem is tennivalóm ...” Így kezdődött tehát a garázs építése. S hogyan folytatódott? Az „akadozó anyag- ellátás” miatt lassan. Tavaly viszont néhány hét alatt meggyorsult a munka. Gál István, a TRVVV vízkor-, mányozó ja erről így beszél: — Amit parancsoltak, csak azt csináltuk. .. — Kinek a parancsára? — A Bódi elvtárs küldött bennünket. — Mit parancsolt? — Hogy menjünk a garázshoz dolgozni. Néhány órát építgettünk csak naponta. Falaztunk, a szerelőaknát ástuk ki, betonlapokat fektettünk le, a betonállást készítettük el, meg amit még kellett... Tavaly augusztus 27-től szeptember 27-ig tartott a munka. — Ki a tulajdonos, kinek dolgoztak? — A Majoros János, ő volt — vagy talán még mindig az, nem tudom — a kiskörei körzet vezetője. A garázs felépült, nagyrészt munkaidőben. Mindezt megtudták a vállalat vezetői, sőt még ennél többet is. J. Kiss István fürtvezető, az üzemi pártbizottság tagja: — Nem foglalkozott a hivatali munkával. A körzetvezetői irányítás megszűnt, mindenki végezte a dolgát, ahogy tudta. Csúsztak a határidők, a jelentéseket nem tudtuk megbeszélni, a szerződéseket nem kötöttük meg, úgy ahogy ezt a vállalati. Történet egy maszek garázsról, amely munkaidőben épült rendszabály előírja. Szóval nem lehetett így dolgozni. — A garázsépítésről tudtak a munkatársai? — Tudtunk. De azt mondta, az engedéllyel kapcsolatban ő elintéz mindent. — Senki sem szólt... — Ezekután nem mertek az emberek. Kérdés Majoros Jánoshoz: — Hibásnak érzi magát? — Részben .. . — Látszólag nem volt semmi probléma, bizalmas kapcsolatban voltam a munkatársaimmal. És most...! Ez a maszekmunka az igaz, ott voltak, ott dolgoztak, de a sok mellékes, amit még felhoztak ellenem...! A jóhiszeműségem áldozata lettem...!?) Erősebbnek kellett volna lennem közvetlenül a fürtvezetővel és a dolgozókkal is. — A tárgyalásokon az elmarasztaló kijelentéseket bizonyították. — Részben. Sokat visszavontak. — Az emberek azt mondják, hogy parancsra dolgoztak. — Nem voltam rászorulva arra, hogy nekem dolgozzanak. Egyébként is esős időszakban munkálkodtak nálam, amikor a csatornákhoz nem lehetett kijárni. Erről Sinka Károly vízkormányzónak egészen más a véleménye: — Nem mindig volt esős idő és akadt volna tennivaló éppen a munkahelyünkön. — Hogy számolták el a napot? — Kérdeztük, hogy mit írjunk be. Azt mondta a főnök, csak azt, amit máskor. Csurgó Sándor üzemvezető, alapszervezeti párttitkár is mondja, tartottak az emberek a főnöküktől. Ezért nem mertek szólni, ezért hallgattak az építkezésről a „robbanásig”. Elismeri, nem valami dicséretes a kollektívára nézve, hogy hagyták idáig menni a dolgokat. Majd így folytatja: — Négy körzet tartozik az üzemhez. Ezek között vannak jobbak, rosszabbak. A kiskörei az utóbbiakhoz tartozik. Néhányszor megvontuk a prémiumot Majorostól, beszéltünk vele, nem használt. — önök az üzem vezetői ismerték a kiskörei problémákat? — Igen. — Milyen intézkedéseket hoztak? — Éppen időszerű lett volna az elbeszélgetés a körzetvezetővel, amikor kirobbant ez a garázsügy. A garázsügynek már fegyelmi lett a vége. Az említett tárgyalásokat követően megszületett a döntés. A vállalat fegyelmi úton elbocsátotta Majoros Jánost. Ö fellebbezett, a munkaügyi döntőbizottság viszont egyetértett a fegyelmi határozattal. Űjabb fellebbezés a szolnoki Munkaügyi Bírósághoz, annak ítélete: a fegyelmi büntetés végrehajtását egy évre felfüggeszti. Idézet az indoklásból: „A bíróság a határozat meghozatalánál, elsősorban azt vette figyelembe, hogy a büntetésnek nevelő szándékúnak kell lennie.” Majoros János „fizetése meghagyása” mellett tehát újra vezető munkahelyén, s nemrégen kapta meg esedékes prémiumát. Sinka Károly pedig ahogy mondta: érzi, megingott lába alatt a talaj. Gál István az ügy másik tanúja, nyugdíjba megy tavasszal, őt már nem izgatja a dolog. Bódi András idegeit megviselte áz eset. A garázsépítés története azonban még nem zárult le, mert a vállalat kérésére a Szolnok megyei Főügyészség a Legfőbb Ügyészségnél törvényességi óvást kezdeményezett. Hajnal József
