Szolnok Megyei Néplap, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-09 / 7. szám
1977. január 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Szabó László kiállítása Tegnap délben Szolnokon, a városi tanács dísztermében Szabó László szobrászművész alkotásaiból kiállítás nyílt. A megnyitón - amelyen megjelent dr. Majoros Károly, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának titkára és Sipos Károly, a megyei tanács elnökhelyettese - Kukri Béla, a városi tanács elnöke mondott beszédet. A kiállítás, amelyen a művész 34 szobra, 8 érme látható, január 15-ig várja az érdeklődőket naponta 9-től 17 óráig. - NZS Jó úton — felfelé Örömök és gondok a kunhegyesi művelődési központban — Hová, hová? — A darálóba. Kukoricát viszek... — A művelődési központba szokott-e járni? — Ide, a kultúrba? Jobbára ők járnak ki hozzánk a tsz-be, de én is megfordulok néha náluk. Ha van valami jobb előadás. Az alkalmi interjú Tóth Imrével, a kunhegyesi művelődési központ előtt készült Földi Imre nehézgépkezelő: — A brigádvetélkedőkön meg a beat-koncerteken tavaly mindig ott voltam. Szabó Péter szakmunkás- tanuló: — A hangversenyekre elvisznek bennünket, meg ha jön a színház, akkor is. meg máskor is, ha van valami... — On? — Ritkán. Én tiszaroffi vagyok, de ha itt a színház, mindig bejövünk. Bár Roffon lenne ez a ház... Beszédes számok A statisztika keveset mondhat a tartalmi munkáról, de azért a számok is beszélnek. Az elmúlt évben 41 ezer látogatója volt a művelődési központnak. Ez azt jelenti — persze csak elméletileg —. hogy a nagyközség minden lakója, a csecsemőtől az aggastyánig, négyszer volt az elmúlt 365 nap alatt az intézmény vendége. Száztíz ismeretterjesztő előadást, 68 kiállítást, országjárást. 39 műsoros estet, s 119 egyéb művelődési rendezvényt szerveztek, tartottak. Nem számítottuk ide az úgynevezett „kiscsoportok”, a különböző szakkörök, klubok foglalkozásainak látogatóit. Érdekes és biztató jelenség: a művelődési központ hivatalosan elveszítette ugyan járási státuszát, de vonzáskörét megtartotta. Jelentősebb rendezvényeire Ti- szagyendáról, Tisza roffról, Tiszaburáról is bejárnak Kunhegyesre az emberek — elsősorban a fiatalok. A kultúra nem árucikk, sokan mondják. Igazuk van, tényleg nem az, de pénzbe kerül. A kunhegyesi művelődési központ 750 ezer forintos költségvetéssel dolgozik, ebből 425 ezer forintot saját maga „termel meg”, önmaga fenntartására. Rögtönzött vita az épület jéghideg előcsarnokában: sok ez, vagy kevés. Rendek Sándor igazgató: — Havonta 11—12 ezer forint a villanyszámlánk. — Körülbelül 500 mázsa szénre lenne szükég, hogy álRendek Sándor: még nagyobb összefogásra van szükség landóan és egyenletesen „fel. fűtsük a házat”. — Nem pénzkérdés a művelődés ma már... Kétségtelen, hogy a művelődési' igénnyel bíró emberek a „zsebpénzből” tudják „finanszírozni” kulturális igényeiket. Az „ingyen van” kérdés már nem vonz, sőt gyanússá válhat. De... A művelődési központ falán lógó viharlámpa hűen tükrözi művelődési házaink sokaságának helyzetét: a technikai felszereltség messze elmarad az igények mögött. A kunhegyesi ház vészvilágítása rossz, amikor rendezvény van — a tűzoltók szigorúak, s igazuk van — viharlámpák égnek a vészlámpák helyén. De vajon ez szabályos? Nem veszélyes? Felújításra sincs pénz, csak minimális. A kazánok a kéményekbe küldik a meleget, mert a fűtőrendszer csővezetéke rossz. Ez a drága nem a kultúra. II jóindulat nem hiányzik — A nagyközség gazdasági egységei igazán szépen támogatnak bennünket — mondja Rendek Sándor. — A Kö- zéptiszavidéki Áfész 45 ezer forintot, a Vízgépészeti Vállalat 35 ezret adott, de más szervektől is kapunk ... — Ha januárra, februárra kunhegyesi lakos lennék, mit ajánlata programjukból. — Huszonhárom szakkörünk. klubunk van — sorolhatnám: a német. angol nyelvtanfolyamtól a pávakörön keresztül a horgászokig. bélyeggyűjtőkig. Nagyobb rendezvényeink? Lesz két filharmóniai hangversenyünk, egy színházi, egy bábszínházi előadásunk — egyébként kétszáznegyven színházbérlőnk van — rendezünk egy nagy divatbemutatót, játékos vetélkedők sorát, tudományos előadásokat ... szóval lehet választani. — Ez a nagy gyermekzsivaj? — Délelőttönként a klub. szobában nálunk „vendégeskedik” a Dózsa úti iskola napközije. Mindenkinek jó... — Bár minél előbb „be. szoknának” a gyerekek a művelődési házba. Ez elsősorban nevelési kérdés, de tudjuk, hogy a gyermek mindig összekötő kapocs is: áltáluk a szülök is jobban eljönnek ide. Nos. ha mindent összegezünk: igényeket és adottságokat, mit tart a jelenlegi helyzetben legfontosabb feladatának? — A szellemi erők és az anyagi eszközök további, még hatékonyabb összevonását. A nagyközségben a kulturális célokra rendelkezésre álló pénz nem kevés, ha központosítva, ésszerűen használjuk fel. Égi mannára nem várhatunk, abból kell gazdálkodnunk, ami rendelkezésünkre áll. Még egyszer mondom: ez nem kevés. Örömmel tapasztalom különben. hogy a gazdasági szervek vezetői mind jobban és értőbben látják ezt. Nagyon bizakodó vagyok, hogy már ez az év sok, szép eredményt hoz számunkra. Tiszai Lajos — Tényleg szép gomba, de kínálja csak másnak, nem akarok úgy járni, mint Horváth Dániák a csiperkével, meg Mária Lujzával. No még ezt elmondom, de aztán rohanok, mert megy a buszom Kunszentmár- tonba. Szép májusi nap hajnalban volt, amikor Daniék fia, a Béla gondolt egyet és biciklire kapva kikerekezett a Hollósá-laposra. Azt mondta az anyjának, hogy egy szakajtó gomba nélkül haza sem jön. Ne féljenek, azt mondja, ismerem én a csiperkét, s úgyis csak azt szedek, nem lesz semmi baj. Engedték, szedegessen, meg hittek is néki. mert hát csak tanulta a (gimnáziumban, okos gyerek volt. Jön is a Béla már délelőtt egy nagy kast cipel, tele az a sok fehér kalappal, szépek voltak, egészségesek, igazi csdperkegombák a laposról. Nézi az apja, .Dani, aki olyan furmányos, gya- nakodós ember volt. Kivesz egyet, meg még egyet. Te, Béla, meg merjük ezt mi enni, azt hiszed? Meg ám — mondja a gyerek, nem téSzerszámot kardra cserélve Szakmunkások jelentkezése tiszti pályára Fiatal szakmunkásokon feszül az egyenruha a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán. Egy részük koraibban is fcaitona volt, a többiek csak újév óta ismerkednek a hadsereg életével Egy cél fűzi őket össze: élethivatásul választani a tiszti pályát. Nálunk családi hagyomány ez, — mondja Rusin Csaba — Édesapám is katonatiszt, elmondhatom, hogy laktanyában imőlttem fel. Ennek ellenére nem állt szándékomban felöltem az egyenruhát. Autószerelő lettem Nyíregyházán, s csak két éve kezdtem igazán érdeklődni a hadsereg iránt. Amikor aztán meghallottam, hogy szakmunkásoknak érettségi nélkül is lehet jelentkezni tiszti főiskolákra, nem késlekedtem. Szentgyörgyi Ferenc tiszt- helyettes hallgató volt. másfél éve viseli az egyenruhát. — Mindig katonatiszt szerettem volna lenni. Alig fejeztem be a szakmunkásképzőt. jelentkeztem a seregbe. Kádár Mihály két évig szakmunkádként dolgozott, azután behívták sorkatonai szolgálatra. — A hátralévő katonaidőmet, a középiskola elvégzését, meg a főiskolai tanulmányokat figyelembe véve legalább tíz év kellett volna számomra valamilyen diploma megszerzéséig. S közben bizonyára családi giondok is szakadtak volna rám. A hadseregben viszont öt év alatt szerezhetek, diplomat, méghozzá úgy, hogy egyéb dolgom sincs, minthogy tanuljak. A hivatástudat mellett ez is döntő számomra. S döntő a tanfolyam sikere is. Az ifjú hallgatók ugyanis nyolchónapos előkészítő tanfolyam után tesznek felvételi vizsgát. Annak eredményétől függ, hogy folytathatnak-e katonai főiskolai tanulmányokat. Ezek a hónapok tehát meghatározóak egész életükre. — Nem lesz könnyű a tanfolyam. hiszen régen végeztük el a szakmunkásképzőt, kicsit kiestünk a tanulásból, s néhány hónap alatt kell a gimnázium anyagát átvenni, — meditál Rusin Csaba. — A tavalyi tapasztalatok alapján elmondhatom, hogy nem lesz különösebb gond a fiúk felkészülésével. Inkább fékezni kell őket, mintsem biztatni, — vélekedik egyik tisztjük, Zámbó Lajos. — S ha sikerül a felvételi vizsga? Rusin Csaba gyorsan kész a válasszal: — KISZ-titkár voltam a szakmunkásképzőben, s azután is dolgoztam az ifjúsági szervezetben. A hadseregben is politikai munkával szeretnék foglalkozni. Szentgyörgyi Ferenc katonás tömörséggel válaszol: — Páncélos szeretnék lenni. Kádár Mihály heccelődve megjegyzi: — Kis emberinek az való. Kádár Mihálynak meg a műszaki tiszti pálya. — Érthető, műszaki alakulatnál húztam le másfélévet: A szakmunkásokból verbuválódott hallgatók tanítása több munkát jelent a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola tisztjeinek, mégis szívesen végzik, hiszen a legszebb feladatra vállalkoztak: fiatalok életútjának egyen- getósére. Simon Béla r,'a, köznapi MOTTÓ: Az alábbi eset soha. sehol meg nem történt, nem is foc, az egész csupán kitalált mese, csak a nevek valódiak, hogy rá ne jöjjünk, kiről szól. Ha valaki mégis másra ismer benne — örüljön neki. (Mottózzon! Merhet!) vesztem én ezt össze a mérgesgombával. Mért. azzal össze lehet, kérdi az apja, aztán melyikkel? Hát a gyilkos (galócával, feleli a Béla, aztán még magyarázza is, hogy így a bocsikor, meg úgy a gallér, aztán a lemezek színe, meg ilyesmik. Hüm- mögött az öreg, de nem mondott ellent, inkább átdúrta a kosarat olyan bocskoro- sért... Persze nem talált, hát hagvta, hogy az asszony megfőzze pörköltnek, mást úgyse mert volna belőle. Ülnek az asztalhoz; osztanak a tányérokra, ennék is, csak az apjuknak nem ákaródzik. Vakarja a fejét, aztán csak kiböki. Egyen belőle előbb a Mária Lujza. Ügy hittak a macskájukat, az a dilinkós Béla nevezte el. Jól van, adnak is a Mária Lujzának egy szedőkanállal, az meg csak kerülgeti, kerülgeti, prüszköl rá. Méreg ez fiam, mondja Horváth Dani, nem eszi a mérget a macska. Nem ette ám, mert forró volt, hanem mikor kihűlt, még a tányért is ki- nyalta az a nagy dög. A macska jóllakott, Daniék meg guvadt szemekkel lesték. Él ez. apám, mondja a Béla egy idő után, mire az öreg is megenyhül. Bólint, esznek, életükben először gombát. Ízlelgeti, kóstolgatja Dani bátya, félszemmel meg hol a macskát, hol a többieket lesi, nem ült-e már ki a halál a szájuk szélére. Mit érzel asszony, kérdi az ebéd végén. Semmit, mondja amaz, így (hát megnyugszanak. Alig. értek bele a délutánba, egy szer csak ordít Dani. Béla! A macska! Rohan a gyerek, mosogatós kézzel kufircol az asszony, a macskára néznek, aztán egymásra és elsápadnak. Mária Lujza, aki evett a gombából, viny- nyog és a hasához kapkod, Mária Lujza a padlót, meg az ajtót kaparja. Mária Lujza a végét járja, segítség, emberek, jaj Béluskám, mit hoztál a házhoz! Gombakórt apádra, anyádra? Danira rájött a reszketés, Béla viccelni próbált, az anya meg sivalkodott, tudsz-e hányni Danikám? Az öreg kirohant a színbe, előállt az autóval, berakta a családot és berobogott a városba, oda, ahol a gyomormosásokat csinálják. Kimosták ott szegényekből még a reggeli abált szalonnát, de még tán az anyatejet is. Dani bizony már vezetni se tudott visz- szafelé. Taxival jöttek. Taxival, de boldogan: élünk! Mi élünk, mondták, de szegény Mária Lujza, ö már azóta ... és sírva fakadtak, mert szerették az ő macskájukat. Sírtak, sírtak, s még akkor is sírtak, amikor meglátták a kazal tövén elnyúlva ... de nem ám döglötten! Szoptatott a lelkem, mert hogy megfialt akkorra. i, Zs.
