Szolnok Megyei Néplap, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-07 / 5. szám

1977. január 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP „Mezőtúri sétakertben kinyílott a rózsa"... Legkedvesebb dalát próbálja a zenekar Három évvel ezelőtt a DA­TE mezőtúri főiskolai kará­nak egyik első éves hallgató­ja, Csider István elnyerte a „Népművészet ifjú mestere’’ kitüntetést. A KISZ KB által hirdetett pályázaton Mezőtúr környéki népdalokat muta­tott be citeráján. Óriási sike­re volt... A napokban újra találkoz­tunk a mezőtúri művelődési központban, a Szivárvány ze­nekar próbáján. A tizenegy citerás vezetője: Csider Ist­ván. — Három évvel ezelőtt még csak négyen játszottak a zenekarban. A legnagyobb sikert egyedül aratta. — Az utóbbi két esztendő­ben sokasodtunk meg. Itt a városban csaknem minden házban lakik egy ember, aki citerázik. Csak meg kellett keresni őket. — Ki hogyan került a ze­nekarba? — Egyik alkalommal a kol­légiumban megkérdezte tő­lem egy nyurga szőke fiú: nem tudod ki az az őrült a harmadikon, aki éjszakán­ként valamilyen fa hangszer­rel idegeket öl? Én voltam az, s Pista kérdezett... — me­séli derültséget keltve a har­madéves Gyöngyössy András. — Nálam a húsboltban mindig ott lóg a citera, s időnként játszom rajta — folytatja Balogh Lajos bolt­Találkozunk a tévé képernyőjén? vezető. — így figyeltek fel rám. A többiek a művelődési központ citera szakköréből jöttek át a főiskolával közös fenntartású zenekarba, mely­ben csak hárman hallgatók, többségük már dolgozik. Akad köztük villanyszerelő, asztalos, betanított munkás, esztergályos, képesítés nélkü­li óvónő. Sokféle érdeklődési kör; a citera, a zene szeretete azonban mindannyiuk közös jellemzője. De nemcsak ez fogja össze a fiatalokat, együtt járnak kirándulni, együtt ünnepelnek, közösen készítették el „egyenruháju­kat”. Ezernyi apró dolog, aminek eredményeként jó közösséggé kovácsolódtak. — Mi volt eddigi, legna­gyobb sikerük? — Tavaly részt vettünk Keszthelyen az országos egyetemi és főiskolai kultu­rális napokon, s ezüstérmesek lettünk — válaszol András. — Nemrég Szolnokon, a Ki mit tud megyei döntőjén arany oklevelet kaptak, s ez­zel továbbjutottak. Nemcsak a zsűrinek, a közönségnek is nagyon tetszett a műsoruk. Mivel készülnek a következő fordulóra? — Van egy háromnegyed órás, különböző dalokból, bálladákból összeállított mű­sorunk — mondja a legfiata­labb citerás, a tizenöt éves Tátus János — abból válasz­tottunk ki egy részt. Üj mű­sor tanulására már nincs időnk. — S mit várnak a „Ki mit tud”-tól? — A verseny próbatétel számunkra, lemérhetjük, hol tartunk, miben kell még elő­relépnünk. Szeretnénk eljut­ni Havannába, a Világifjúsá­gi Találkozóra, mint a Ki mit tud győztesei, de elége­dettek lennénk akkor is, ha csak az ország előtt mutat­hatnánk be a mezőtúri dalo­kat a tévé képernyőjén — önti mondatokba István mindannyiuk vágyát. — Rövidesen végez, átve­szi üzemmérnöki diplomáját. Búcsút int a zenekarnak? — Mivel mezőtúri vagyok, itt maradok. A városban dol­gozom majd, s munka után jövök a zenekarba próbálni. Komolyan gondolom, amit három évvel ezelőtt a citerá- zással kapcsolatban mond­tam. T. G. Fotó: T. K. L. Parkerdők, kilátók Fejlesztik a Balaton környéki turizmust Csokonai-szobor Kaposvárott Február 5-én a Farsang Hercegének kezébe kerül Ka­posvár kulcsa, s ezentúl min­den télen megrendezik a Do- rottya-napi farsangi mulat­ságot. Az idén a 2 napos rendezvénysorozat legna­gyobb szabású eseménye Csokonai szobrának február 5-i leleplezése lesz. A má­sodik napon — február 6-án — népviseletes felvonulással kezdődik a program. A Balaton partvidékén a nyári főidényben a hétvége­ken gyakran több mint fél­millió vendég tartózkodik, ezért az illetékesek arra tö­rekednek. hogy csökkentsék a zsúfoltságot. Többek kö­zöt az idegenforgalom szol­gálatába kívánják állítani a partvidék úgynevezett má­sodik vonalát. Mintegy 3 millió forintos költséggel autós pihenőt ala­kítottak ki a balatongyöröki Szép-kilátónál is. Balaton- földváron máris megkezdő­dött az autós pihenő kikép­zése, ahol kilátót is emelnek. Zamárdiban többszáz hektá­ros erdőt állítanak a turiz­mus szolgálatába. Bejárók Utazz és filmezz! Amatőrfilmes tanfolyam indul A megye amatőrfilmesei az elmúlt években szép sike­reket értek el a különböző fesztiválokon, annak ellenére, hogy a mozgalom szervezeti keretei meglehetősen lazák. A különböző művelődési há­zakban, klubokban dolgozó amatőrfilmesek jórészt ma­gukra hagyatva működnek, rendszeres szakmai segítség nélkül. Az elmondottak alapján is örvendetes, hogy a szolnoki Járműjavító Művelődési Köz­pont — az Express és az OFOTÉRT támogatásával — háromhónapos alapfokú ama­tőrfilmes tanfolyamot indít, — elsősorban fiatal „utazók­nak”. A tanfolyam elsődleges cél­ja, hogy az egyre nagyobb számban — saját kamerával — utazó fiatalok útiélmé­nyeiket minél magasabb szín­vonalon tudják megörökíteni. A tanfolyam hallgatói az elméleti előadások mellett filmeket is forgatnak, ame­lyeket szakemberekből álló zsűri értékel, és a legjobb munkák az Express és az OFOTÉRT ajándékát kapják. Paks mellett Kirándulóközpontot alakítanak ki Széleskörű összefogással kirándulóközpontot alakíta­nak ki Paks mellett. Hazánk első atomerőmű­vének felépítésével, a Duna- parti nagyközség fejlesztési törekvéseivel összhangban van az az igény, hogy az új energiabázist megvalósító dolgozók, a Pakson otthont alapító, jórészt magas kép­zettségű üzemeltető szakem­berek és családtagjaik szá­mára vonzóvá tegyék a le­endő várost, szép természeti környezetben, kulturált kö­rülmények között tölthessék szabad idejüket az itt élő emberek. Már felmérték, ho­gyan lehet jobban kihasznál­ni a Duna kínálta sportolási lehetőségeket. A Baranya— Tojna megyei hatáskörrel működő pécsi erdőrendező­ség pedig egész évben láto­gatható kirándulóközpont­nak alkalmas helyet „derí­tett” fel a folyótól kissé tá­volabb, de az épülő új paksi negyedből sétával is elérhető két-három kilométer távol­ságra. A cseresnyési résznek nevezett területen 200 hek­tárt jelöltek ki, ahol nagyon szép fiatal fenyő- és lomb­erdő áll. vidékről városba be­járó ipari munkások szociális és kulturális helyzete huszonöt éve szerepel a napirenden. Élet- és munkakörülményeik vizs? gálata szigorú szociológiai félmérések, nekikeseredett újságriportok témája volt, és művelődési, szórakozási le­hetőségeik megteremtésére, politikai aktivitásuk növelé­sére számos jószándékú, de gyakran nem elég realista terv született. Ma már — elsősorban a munkásosztály helyzetével foglalkozó. párthatározat végrehajtásának tapaszta­latai alapján — túl vagyunk a lemondás és a túlzott lel­kesedés szélsőségein. És most már tudjuk, lehetőségeink nem korlátlanok a bejáró munkások élet- és munka- körülményeinek megváltoz-» tatásában, ezért kell a lehe-» tőségeket minden módon ki­használnunk, hogy ered­ményt érhessünk el. Elsősorban az objektív kö­rülményekre kell tekintettel lennünk. A reggeli műszakot hat órakor valamelyik 30— 40 kilométerre lévő város üzemében kezdő munkás hajnali 4—5 órakor kel és délután 4—5 órára ér haza — falura. És ez a „falu” a legtöbb családban azt jelen­ti: a nyolc órát ledolgozó* 3—4 órát utazó asszonyra, férfira még az állatok, a kert gondozása, a ház körüli apró munkák serege vár. így az­tán a fejcsóválás —, hogy tudniillik miért nem olvas még az ember egy-két órát — mondjuk klasszikus szépi­rodalmat, vagy műszaki szakkönyveket —, gyakran indokolatlan. Hiszen alig ma­rad erő a vacsorára, tele­vízióra. mert aludni kell. Ez az időbeosztás, ez az életmód — tény. És mind­addig, míg a munkaidő mel­lett az utazásra, háztartási munkára fordított idő v nem csökken, addig a tanulásra* művelődésre a mostaninál több energiát fordító munká­sok számának csak lassú emelkedésére számíthatunk önálló kötetben adta ki a dorogi szénmedence német nyelvű bányász-paraszt folk­lórjának gyűjteményét a Ma­gyarországi Németek Demok­ratikus Szövetsége. A „Glück Auf” című, több mint két­száz oldalas kiadvány 230 népköltészeti alkotást tartal­maz : népdalokat, népballa­Ezeken az időkön belül kell tehát gondolkoznunk amikor a bejáró munkások helyzetén javítani akarunk A közlekedés gyorsabbá, ké­nyelmesebbé, pontosabbá té-> tele alighanem kulcskérdés* Jelenleg a munkásvonatok kevés kivétellel legfeljebb alvásra, vagy kártyázásra al­kalmasak, olvasásra aligha, zsúfoltak, ridegek zajosak sötétek. A gyárak közelében lévő italboltok nyitvatartá­si ideje minden rendelkezés ellenére még mindig rugal­masabban alkalmazkodik a munkaidő kezdetéhez és vé* géhez, mint az élelmiszerbob toké, ahol egyébként is any-> nyit kell sorba állni, hogy gyakran lekésik miatta a vo-> natot, autóbuszt az asszo­nyok. Olcsón dolgozó és ke­vés sorban állást, várakozást igénylő szolgáltató iparra lenne szükség falun is, vá­roson is. Mert csak az így felszabaduló pénzről és idő­ről remélhetjük, hogy majd művelődésre fordítódik. Per­sze nem magától: a kultu­rált szórakozási lehetőségek megteremtésétől a könyvtá­rakban, mozikban, művelődé­si házakban. De ez már a második lépés és mi sok he­lyen még az elsőnél, vagy még ott sein tartunk. bban már többé-ke-i vésbé egyetértünk* hogy a tanulást a munkahelynek, a szó- rakozást a lakóhelynek kell megszerveznie: a bejáró munkás ne vesszen el a falu és a város között a tudomá­nyok és a művészetek, a köz- művelődés számára. Hivatá- sós népművelők, szakszerve-j zeti és pártmunkások egész serege, a Hazafias Népfront aktívái dolgoznak ezen. És erőfeszítéseik nyomán, ha lassan is de növekszik a na­pi vonatozás, kerékpározás fárasztó egyhangúságából ki­lépő. a tanulás, vagy éppen a közéleti szereplés fáradsá­gát vállaló falun élő, de vá­rosi munkások száma. dákat, köszöntőket, népszo­kásokhoz fűződő verseket, gyermekjátékokat, népmesé­ket, népmondákat, és népi közmondásokat. A népdalok és a népballadák dallamait is közli a gyűjtemény. Az anyagot dr. Kálmánfi Béla tanár állította össze 1962-ben megkezdett gyűjtése alapján. B. G. Német nyelvű folklór — kötetben Mint a cirkuszosok Vége a műszaknak, megtérnek a lakókocsik­ba a gépvezetők A szkréperesek igazi vándoréletet élnek. Ök rendszerint hozzáteszik: „mint a cirku­szosok”. Ezzel a lakókocsikra utalnak. Mert hétfőnként jön a brigád autója, minden földmunkagépészt felvesz a falujában, s a munkahelyre röpíti a mikrobusz. Moslt jó dolguk van az embereknek, mert a la­kókocsik a Mezőtúr és Túrkeve közötti út mentén állnak; sokszor van úgy azonban, hogy eldugott helyeken táboroznak, s ha a kocsi nem bír a sárral, gyalogolni kell néhány kilométert. „A lakókocsi az igazi otthon!” — mondogatják, s ezt azzal indo­kolják, hogy itt öt napot élnek le egy hét­ből, otthon a családdal pedig csak kettőt. Ezek az „otthonok” hatágyasdk általában, oiiajkályha fűti őket, petróleumlámpa vilá­gítja. A brigád takarítónője, a kiskörei Hi­mer Boldizsárné szorgalmasan végzi re­ménytelen munkáját; reménytelen, mert ilyenkor a kocsiból mindjárt sárba lép az ember, s rögtön behordja. A tragédiákkal terhelt életű takarítónő mégis szívesen dolgozik itt, hiszen mint mondta, megbe­csülik az emberek, s ennyi pénzt máshol nem keresne, ami fontos, mivel három gyermekét egyedül neveli. Itt pedig jól el­van kis „verébkunyhójában”, ahogyan az emberek az egyszemélyes lakókocsiját be­cézik. A „szekértáborhoz” tartozik még egy kocsi, mely étteremként és kultúrteremül szolgál, mivel itt a televízió. Jellemző azonban a nehéz, fárasztó munkára, hogy az oly népszerű Kántor című filmet ösz- szesen két gépész nézte végig az egymű­szakas brigádvezetőn, üzemanyagoson és gépirányítón kívüli. Érthető: a brigád fele éppen dolgozott, másik fele pedig aludt az éjszakai munka előtt. Az ebéd remek, elegendő, a túrkevei téesz konyhájáról hordják naponta, s az „étkező-kocsiban” igazán családias a lég­kör, ha a körülmények nem is első osztá­lyúak: csajkából kanalazzák az első és második fogást egyaránt, akinek nem jut ülőhely az állva, kezében tartva az öblös edényt. Közben megy az élcelődés: hogy Szekeres azért kopasz, mert a haja nem nem bírta a vizet; egy sovány gépészt az­zal ugratnak, a combja olyan kemény, ki lehetne rajta kalapálni a kaszát. Egy má­sik sovány gépésznek: „Nyáron kisült a zsírod és nem tudsz meghízni, pedig szív- lapáttal hányod befelé a kaját!” Amikor a kövér Törőcsik János panaszkodik, hogy milyen sok gyógyszert írt neki az orvos, rögtön kész a válasz: „Azt hitte biztosan, hogy egy hízónak ír tápot...” Nem foly­tatom a példák sorát, a lényeg az, hogy ilyen légkör csak jó közösségben lehet. A Haladás brigád jó közösség, márkás neve van. Esténként a 25 emberből kb. hét olvas Cseh Lászlóval és Törőcsikkel az élen. A többiek — akik nincsenek műszak­ban — kártyáznak, beszélgetnek. Miről? Van néhány „rázós” beszédtémájuk. Szűcs Sándor gépkocsivezető: „November elején lehetett, amikor a szerelővel bent voltunk Szolnokon a Gépüzemben. A szerelő szólt, hogy nézzem micsoda új cuccokat vagdal­nak és égetnek. Vattaruhák, pokrócok, esőkabátok, új gumi- és bőrcsizmák, ba­kancsok; kevés viselt holmi akadt köptük. A legjobban akkor háborodtunk fel, ami­kor a selejtezés vezetőjét megkérték a szállítási üzem rakodói, hogy adjon nekik a tűzre szánt cuccokból, mert nem elég amit kapnak. Ugye, aláfekszenek a tréler­nek még sáros időben is. évente két ruha is lerohad róluk. Nem adtak nekik. Persze, becsülöm a trélerek vezetőit, mert loptak a rakodóknak. Mi is megvámoltuk a pok­rócoskocsit, megcsaptunk egy-két vattaru­hát is. Még ez is tisztességesebb, mintha a tűznek adnák. Szerintem lejárt a cuc- coknak az ideje, a raktári készletből tö­rölték, hozták az újat. Üj helyett újat. Biz­tosan így kellett fenniük, mert így írja elő a paragrafus, de ez minket, melósokat akkor is felháborít. Ennyire gazdagok lennénk?” A másik beszédtéma pénzzel kapcsola­tos, és ez jó alkalom arra, hogy a Vízügy földmunkagépészeinek átlagkeresetét kö­zöljük egyúttal: 1965-ben 2177 forintot 1970-ben 293.3 forintot; 1976-ban pedig 4320 forintot tartanak nyilván. Ez ma már elég csinos összegnek látszik, ha a korábbiak­kal hasonlítjuk össze. A vízügyi szkrépere­sek azonban nem a hat vagy tizenegy év­vel ezelőtti adatokkal hasonlíitgatják pén­züket, hanem az ugyancsak a Nagykunsági főcsatornán, közvetlen közelükben dolgozó, s ugyanazt a munkát végző Földgép Vál­lalat szkrépereseinek siktáival. Én is őrzök egy földgépes elszámolási utalványt, me­lyen a végösszeg csaknem eléri a 9 ezer forintot; de tudok a vízügyi emberek ke­zén forgó hasonló papírokról, melyek bi­zony 10 ezer körül „beszélnek”. „Ugyan­azon munkáért dupla pénz?” — töprenge­nek az emberek, egyúttal az tílmenetelt is fontolgatva. Elmennek? Maradnak? Fontos kérdés, hiszen a Haladás brigádban egy gép most is áll: két gépvezető kellene rá. Nincs. Körmendi Lajos / Következik: A kényszerek hatalma

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom