Szolnok Megyei Néplap, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-04 / 2. szám
1977. január 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A kabaré szolgálat Korhlós János mondta ezt a Rádió Kabarészínházának szilveszteri bemutatóján: a kabaré szolgálat, — tegyük hozzá rögtön; jó szolgálat! S Jtór létjogosultsága fölött sokan vitatkoznak, — azt aligha mondhatják, hogy sziveszter- kor rossz volt a műsor. Akik a rádió mellett töltötték az év utolsó óráit, jó hangulatban búcsúztak 1976-tól. A kabaré ezúttal a Központi Fizikai Kutató Intézetbe települt. — Hogy radioaktívak legyünk — mondta Lujza bohóc szerepében Pso- ta Irén. Mindegy miért, jó közönség volt, ami egy rádiókabarénál nélkülözhetelen. Megértette és befogadta a mókát. Talán a legnagyobb siker Sas József Pesti közös piacáé volt. Ez a zenés poen- egyveleg egyúttal figyele- meztető is lehet a szerkesztőknek. A kabaré zene, énekszó nélkül sótlan. Kaposy Miklós ismét hólabdázott. Közéleti személyiségek, tudósok, miniszterek, profesz- szorok és államtitkárok „.bombázták” egymást, valamennyiünket, cseppet sem szégyenlős közéleti kérdésekkel. örültünk Kulcsár Győzőnek, aki a Volt egyszer egy olimpia című jelenetben kiosztotta modoros sportriportereinket. Jó volt a kabaré, jól szolgálta szilveszteri hangulatunkat. 222 A szolnoki stúdió jóvoltából késő délután is hallgathattunk kabarét, a szolnokiak 222 méteres középhullámán. Bár a műsornak a szolnoki rádió állandó hallgatói lehettek igazán értő nevetői, dicsérni kell a bátorságot, s a helyenként vérbő, jó komé- diázást. Külön két műsorszámról; mindkettő a zene létjogosultságát bizonyítja. Zentai Zoltán Délföldi krónikája és Kutas János énekes összefoglalója érdemel elismerést. Zentai úgy ismeri a kor zenéjét, a magyar slágereket is, hogy képes belőiúK képtelen dolgokra is poént találni. Kutas zenés perlekedése a nótát kérő, levelező hallgatóival kellemes meglepetés volt. A szatírák közül a legtalálóbbnak a Néhány perc zsenialitás tűnt. (S. J.) Kisújszállás Frontáttörés a művelődésben Az embert pallérozó kulturális rendezvények olyan sikerrel követik egymást, — ahogy soha eddig. Valami történt Kisújszálláson, még- inkább történik, a termékenyítő évek sorjázásával. Szó sincs persze arról, hogy minden, mindenhol a megálmodott lenne, de a gondok tartalmának változása is sokat mond. A miből éljünk szorongató kérdésétől — úgy tűnik — eljutott ez a kisváros is az életforma hogyanjáig. Mindez következmény, az elmúlt évtizedben történt gazdasági fejlődés velejárója. A város felnövekvő generációi „kitanulták” a nagyipart, rendbe rakták a földek szénáját, szalmáját. Az éhes ember a kenyérre gondol, nem a könyvre. Ez fordítva is igaz, a gyakorlat bizonyítja. Tíz-húsz évvel ezelőtt is jó szándékú, értő művelődési szakemberek dolgoztak a városban, de erőfeszítéseiket korántsem követte olyan siker, mint a maiakét. A szó legszorosabb értelmében nem éhezett ugyan tízhúsz évvel ezelőtt sem a város, de igenis volt kenyérkérdés. Ki, merre, hová, hogyan? Az életnek akkor induló, szakmát kereső fiataloktól kezdve, az újonnon telepített üzemek munkásain, vezetőin keresztül, a szövetkezetekben birkózókon át, a sűrűn változó, vagy a gondokban egy helyen öregedő tsz-elnökökig mindenkinek „feladták a leckét” ezek az évek. Ritkábban nyílott ezekben az években a könyvtár, a művelődési ház ajtaja. Az elmúlt év a „frontáttörés” esztendeje volt; a város szellemi arculata is városiasodul kezdett. Nem közhely: egymást érték, érik a hasznos, rangos kulturális rendezvények. Szerencsés „véletlen”, amely dehogy is véletlen, a művelődési központ élére akkor került új igazgató, Gordos Dénes, — jól képzett, ambiciózus szakember — amikor a város szellemi élete fokozatosan nyitottabbá vált a műveltség befogadására. Mindez nem csökkenti Gordos Dénes érdemeit. — Sikerélmények nélkül „szürke” az ember élete, önnek sok örömet adhatott az elmúlt év. — A művelődési központhoz kötődő legnagyobb örömöm: sikerült elérni, hogy rohamosan emelkedik a kultúrpolitikai szempontból fontos rendezvényeink látogatottsága. A tizenegy előadás^ ból álló színházi bérletsorozatra gondolok, a Pódiumestekre, amelyen Kisújszálláson hallhattuk a magyar előadóművészet színe-virágát, a Delta ifjúsági klub tartalmas munkájára, a jól sikerült brigádvetélkedőkre, amelyeken közel nyolcszázan vettek részt aktív versenyzőként. Mindez tényleg nagy öröm. — Sikerül vajon fokozni az új évben a jót értelmezett szellemi mozgást? — Az igény növekszik. A hétvégeken a művelődési házban táncoló fiatalság már nemcsak báli közönség, visz- szatérő, állandó vendégek, akiknek folytonos program rendezvényeink sorozata. Hogy lekopogjam, eljutottunk addig, hogy a művelődési központunk külsőségeiben is vonzó. Ha nem is fényűző a berendezés, de tiszta, kényelmes, praktikus. Ez nagyon fontos... — S egyre lényegesebbé válik, mert a művelődési házaik közönsége már ízlése, igénye szerint berendezett lakásokban él. Az otthoni fotel és a művelődési házban lévő vasszékek, lócák különbsége önmagáért beszél. — A napokban átadjuk az új audiovizuális előadótermünket. Minden megvan hozzá, ami korszerű, ami hasznos. — Hosszabb távra szóló tervei? — Megfontoltan, mindig „biztosra menve” szélesíteni a művelődési központ hatókörét, elérni, hogy mind több ember, a város egésze számára a művelődés központjává váljék ez a szerény, de felszereltségével sem akármilyen hajlék. Nos, ezek, a mindennapi munkában elért kisebb, nagyobb sikerek okozták és okozzák számomra a jó közérzetet, az örömöt. T. G. — T. L. A •r pnvij^ jászsági Hí/. CfyyiK községben puritán felirat vonta magára figyelmemet: Népfürdő. Mint amikor régen látott, csaknem elfeledett, de kedves ismerőst vél viszontlátni az ember, olyan volt ez a találkozás. Előrajzottak az emlékek : az ötvenes évek végén magam is időről időre meglátogattam az azóta lebontott karcagi népfürdőt. Várakozni kellett, hogy sorra kerüljek, de annál bársonyosabb, melengetőbb volt ' a kád vize. Amikor a szabott idő letelt (már nem emlékszem, meddig lubickolhattunk), akkor könyörtelenül felhangzott az ajtón a nógató kopogtatás: sietni! A gyerek azonban — ha tehette — még hozzátoldott egykét percet, egykönnyen nem vált meg olcsón váltott paradicsomától. Mi tagadás, valóban „paradicsoma” volt a népfürdő az inségesebb koroknak. Alapvető közegészségügyi célokat szolgáltak ezek az intézmények. Jó fél évszázada is bizonyosak voltak ebben, amint arról a Jászberény című politikai hetilap 1913. július 6-i száma is tanúskodik: „Városunk egyik múlt közgyűlésén utasította a közegészségügyi bizottságot, hogy a város közegészség- ügyi programját haladéktalanul dolgozza ki. Okot adott erre az a körülmény, hogy — mint a „Jászberény” korábbi számaiban megjelent statisztikai adatok is igazolták — városunk eddig alig tett valamit a közegészség- ügyi viszonyok megjavításéGazdag könyvanyagával, programjaival a gyermekek kedvelt helye a szolnoki gyermekkönyvtár ra, aminek természetszerű következménye lett. hogy a megbetegedések és halálozások száma ijesztően nagy mérveket ölt. A közegészség- ügyi bizottság munkájához vélünk hozzájárulni, amikor a figyelmet felhívjuk a népfürdők fontosságára, szükségességére, és azok felállításának lehetőségére”. így érvel A népfürdőkről című cikk korabeli tollnoka. Túl sok tett nem következhetett, mert — mint annyi más — a népfürdők ügye is a mi társadalmunkra maradt. Jászsági példáknál maradva: az ötvenes években nagy erőfeszítések árán alakítottak ki egy egészségházat Alattyánban, a volt csendőrlaktanya épületében. Itt létesült egy szerény tisztasági fürdő is, ahová szamárral hordták a vizet. Az idő. a megváltozó kor azóta eltörölte szűkös lehetőségeink intézményét Alattyánban is; olyannyira, hogy a fiatalabbak alig emlékeznek reá. A község 28 esztendős tanácstitkárának rémlik, hogy „létezett ilyesmi”, de alig tud róla. Arról viszont kapásból pontos adatokkal szolgál, hogy az Alattyánban levő 800 lakásból 460 lakásba már bekötötték a vizet, s egyébként is a környéken népszerű strandok hívogatják a lubickolni vágyókat, például Jászberénybe, Jászboldogházára. Jászszent, andrásra. A népfürdők lassú halálát annyira kézenfekvő, mindenkinek nyilvánvaló tények okozták, hogy nem szükséges statisztikai adatokkal támogatni. Minden jászsági községben működik vízmű, hihetetlen mértékben megnőtt a fürdőszobás lakások száma, hiszen az új házak már csak e fontos helyiséggel együtt épülhetnek. A közegészség- ügyből is legyen elegendő egyetlen örömteli tényt citálni: a jászberényi járásban minden egyes körzeti orvosi állás betöltött. Szükségszerű volt tehát a gyermekkoromban oly népes és kedvelt népfürdők elnéptelenedése, és időszerűtlenné válása. Ma már korunk anakronizmusának számít ez az intézmény. Annyira elveszítette jelentőségét, hogy a Magyar Értelmező Kéziszótár 999. oldalán csak egyetlen sort találunk a népfürdő címszó után írva: „olcsó, nyilvános f.” Ennyit. Ameny- nyit a hasonló sorsú néprádió is kapott. Vagy a najád (vízi nimfa), avagy a gyermekek orra, a nózi, meg egy valamikor jól hangzó foglalkozás, a nótárius. Ha a kéziszótárnak csak az „n”-betű- vel kezdődő címszavait böngésszük át. láthatjuk, hogy olyan — szintén időszerűtlenné vált szavak —, amilyen például a nádpálca, napszámos is három soros; a nagybirtok, nemesi címszók kétsoros értelmezést kaptak. Olyan — sajnos egyáltalán nem időszerűtlen — dolgok, mint a nagyzás, narkotikum, nátha három sort, divatos betegségünk, a neurózis pedig négy sort érdemelt. Ehhez a röpke „bogarászás- hoz” hozzá kell tennem, hogy a sorok számának nem a bizonyító erejében, hanem a gondolatokat meglódító lehetőségében hiszek. Mert azon is sokat meditálhat az ember, hogy a fellendült turizmus, az általánossá vált üdülés- időszakában miért áldoz értelmező kéziszótárunk három sort a napfürdő címszóra, s csak egyet az utóbbi tíz esztendő alatt időszerűtlenné vált népfürdőre. A rövid, de nagyon hasznos életet élt népfürdők felett tehát eljárt az idő. Az épületek azonban állnak, többségük legalábbis, s ezeknek új értelmet kellett adni. A Jászságban ez megtörtént, méghozzá más vidékek számára is tanulságos ötletességgel, felelősséggel. Alig évtizede is még nagy forgalmat bonyolított le a népfürdő Jánoshidán és Jász- apátin. A jászapátit négy esztendeje felújították, igazán korszerű lett az akkor már anakronisztikus létesítmény. A befektetés értelmetlenségét látszottak igazolni a következő esztendők: a feltűnő érdektelenség miatt gondoskodni kellett a népfürdő gazdaságos működtetéséről. A szorult SHS leményesen vágták ki magukat a jászapátiak: a népfürdő udvarára szép tornatermet építettek, s az egykori „kádast” öltözőként, zuhanyozóként használva eleven életet vittek a korábban kongó falak közé, no meg szép summa pénzt megtakarítottak e párosítással. Jánoshidán is az üresség ásított a népfürdő tekintélyes épületében, mindaddig, amíg némi átalakítással vonzó környezetet nem teremtettek az öregek napközi othoná- nak. _ Nem a szomorúság, hanem az öröm íratta meg velem a népfürdők szomorú (vagy nem is olyan szomorú?) sorsát . k. 1. Több legyél, mint apád „Ide emberfia nem jön. Kubikosnak? Mindenki tanul, mindenki biztatja a sarját, hogy tanulj, több legyél, mint ajtód! Az én fiam lakatos, de mindig mondom neki, hogy leérettségizni, újabb szakmát tanulni, ne elégedj meg ennyivel!” Mindezt a kenderesi brigádvezető, Erdei Mihály mondta. De hozzátette, hogy ezelőtt a kuA földgyaluk, azaz a szkréperek vefcetöi lakókocsijukban bikos a fiára hagyta a talyigát, ma pedig mindegyik taníttatja: egyik szakmát tanul, másik technikumba jár, de a Csótai Lajosé például egyetemre készül. A tisza- szentimrei Márton István sem ismer már kubikos dinasztiákat, viszont a témához van szava. „Az én nagyobbik gyerekem szakközépiskolába jár, -de az összes kubikos arra töri magát, nehogy a fia kubikos legyen”. Persze, nemcsak az ivadékok, hanem maguk a kubikosok is elpályáznak, főleg a fiatalabbja. Gépekre ülnek, tanulnak. A cibakházi Vigh József szerint „még ha kubikos marad is az ember, manapság már szégyen a hat elemi.” ö is tanul, s jó néhány társa. Érdemes megnézni a Közép- tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság kubikosainak iskolázottságát. A 458 kubikosból 337 nem végezte el a nyolc osztályt, 74 elvégezte, tanfolyami végzettséggel rendelkezik 46, s mindössze egyetlen kubikos végzett szakmunkásképzőt. Ezek a számok azonban akkor mutatják a reális képet, ha mellé írjuk, hogy a kubikosok közül jelenleg ketten tanulnak középiskolában, huszonkilencen az általános iskolában. És még felsorolhatnánk, hogy 1972 óta 14 lett könnyűgépkezelő, 13 vasszerelő, nehézgépkezelő 2, stb. Tizenkétféle tanfolyamot végzett el 1972 óta 130 kubikos, akiknek egy része azóta új szakmájából él. A kubikosság tehát tanul, feljebb lép, kivesztek a kubikos dinasztiák is, helyette már megjelent ugyanez a szkréperesek- nél: a Kalmár brigádban négy Ádám dolgozik, az apa, két fia és egy rokonfiú. Sa hajdani valóságos kubikosfalvak is másból élnek. Pedig, hogy voltak ilyenek, arra Donkó Rajmund, szkréperes brigádvezető a tanú. „Jászladányból még 1947-ben is, — előtte pedig még inkább — éjjel nulla óra ötkor vonat indult Pestre, vitte a kubikosokat a Keletibe. A vonat a faluból indult, nem szállhatott fel rá más, a kubikosok nem engedték fel, nagyon szervezettek voltak. Szeretett volna utazni, egy-egy asszony piacozni, de csak úgy mehetett, ha valamelyik kubikos a pártfogásába vette.” Szerencsére egyre többet elvégeznek a gépek a kubikosok egykori teendőiből: a különféle kotrók, szkréperek (földgyaluk) és egyéb földmunkagépek száma 1965-ben 55; 1970-ben 73; 1976-ban pedig 103. Ezek egy részén régebbi kubikosok ülnek. Például Ladányi Kálmán, tiszaszentimrei „vizes”. „Vízeresztő gyereknek jöttem a Vízügyhöz 1952-ben, hat osztály után, mivel nem szerettem tanulni. A katonaság után kubikos lettem Patonai József brigádjában. Majd ’61 körül kezdtek a kubikosok univerzálisak lenni, akkor elküldték fűrészes tanfolyamra. Mikor nem volt fakitermelés, kubikoltam. Egyszer kitalálták, hogy drága a gaz irtása kiskaszúval, vegyszerezzünk! Én voltam a legfiatalabb: eridj, Kálmán fiam! Ezt is kitanultam, vegysze- reztem a csatornákat vagy három évig. Akkoriban nemigen lehetett kismotorkezelőt kapni: Kálmán, nem mennél? Hogyne mennék! Szívattam a kubikosok csatornaszelvényéből a vizet. Hatvannégyben traktoros iskolára mentem, attól fogva végeztem én mindenféle munkát. Egyszer kaptam egy MTZ traktort. Borzasztóan örültem, mert mindenem a gumis gép. Fuvaroztam, kaszáltam a géppel, talajmun- káztam... Majd rátették ezt a Vavee-t, azóta csatornát tisztítok a géppel. Ötödik éve hajtom az MTZ-t, de még semmi baja nem volt. Nem mondom, hogy eldobott gyerek vagyok, mert megbecsülnek, de én is megteszem, ami egy traktorostól telik. Mert ha valamiért nem dolgozhatok a géppel, beállók kubikolni. Most a hetedik osztályt végzem, mivel szeretném letenni a nehézgépkezelői vizsgát is... Csak az a baj, hogy két éve a gyomromra ment az ideg: veszélyes a munkám, 20 centire megyek a csatorna szélétől, beakasztom a kanalat, húznám, a gép meg csúszna a mederbe. Most is mondta az orvos, szálljak le a gépről... De ha annyira szeretem! A következő részben érdemes lesz mélyebben megismerni egy olyan földmunkás életét, aki őrzi a parasztok munkaerkölcsét, a kubikosok tartását, de birtokosa a szkréperhez szükséges szakmai ismereteknek is. Körmendi Lajos Következik: Pompástól a nagy gépig
