Szolnok Megyei Néplap, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-18 / 14. szám
1977. január 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kettesben Nehéz ember-e Tasnádi Emil, az Országos Találmányi Hivatal elnöké? A rádió-* újságban ilyen előzetessel hívták föl a hallgatók figyel, mét Szilágyi János immár hagyományos műsorának legutóbbi „alanyára”. Nos, meggyőződhettünk róla: nem\ Tasnádi Emil cseppet se nehéz ember. „Csak” határo? zott, szilárd jellem. Élvezem tesen kellemes órát töltőt? tünk vele Szilágyi János jó-* voltából. És ez a Kettesben kicsit el is tért a szokásos? tói. Tasnádi Emil ugyanis nem lakásában, munkahelyén fogadta a rádiót. Mint kiderült azért, mert szerény, sége otthonában is megmu* tatkozik. Lehetne tágasabb, korszerűbb lakása — úgy? mond komfortja. Nem kelj neki, jól érzi magát ott. ahol évtizedeken át élt. — Miért tegeződik ön a gépkocsivezetőjével, és mi? ért magázódik sok munka? társával — kérdezte Szilágyi* s folytatta így: — ebből a te- geződésből könnyen követ? kezhet az is, hogy a soffőr azt mondja: Te Emil, hozz nekem a KÖZÉRT-ből 10 deka parizert. — Miért ne hoznék? — válaszolta Tasnádi Emil. Hiszen évek óta ismerem* jó barátom, jó munkatársam* Csupán ezért említettem szó szerint ezt a töredékét a beszélgetésnek mert példás? nak tartom. Az Országos Ta? lálmányi Hivatal elnöke sok ilyesmi miatt a hallgatóság kedves ismerőse lett. Hányás vagy? Meghallgattam egyszer, aztán másodszor is, amikor is? mételték. És „föltöltött” mag? nóvai a most szombati is? métlést. Amikor is közkívá? natra újból műsorra tűzte a Magyar Rádió ezt a — véle-* ményem szerint — maradandó irodalmi értékű monoló? got. Szilágyi György látszó? lag a 28-asokhoz szól, akik „annyit éltek, mint három nemzedék”. Látszólag csak A félórás monológ félévszázadnyi magyar történelmei tanít, s a kitűnő Kálmán Györggyel átélünk majd öt? ven esztendőt. „Tanulj meg fiacskám ko? médiázni. mert minden, min? den csak komédia” — mond? ja a 28-as, félelemben szüle? tett és nevelkedett ember. „Mi az egész ifjúságunkat végigmeneteltük. Mi minden? nap elmondtuk fennhangon a hiszekegyet. Nekünk köte? lező volt templomba járni. Minket az új háborúra neveltek, minket a vörös veszedelemre neveltek. Hányás vagy? Huszonnyolcas? Mi félmondatokból megértjük egymást!” „Hallottunk a kintornások szívettépő zenéjét, hallót* tűk a rádióban beszélni Hit? lert és Mussolinit... Mi esik? két szedtünk, és szenet lop? tunk a vagonokból... Ne? künk petróleumlámpa ron? tóttá szemünket... Mi örök? ké éhesek voltunk, és ahhoz húztunk, aki enni adott. Mi ma is gyorsan eszünk, ma is zabálunk... Mi kokárdát vi? seltünk. sastollat viseltünk, sárgacsillagot viseltünk. Ha? nyas vagy? Huszonnyolcas? Mi félszavakból megértjük egymást. Nekünk a háború volt az igazságunk. Mi a hét? köznapi fasizmus idején vol? tunk szerelmesek...” Legszívesebben azt mondanám: soha nem törlőm le magnómról ezt a monológot) És mindjárt hozzáteszem: de jó lenne nyomtatásban olvasni! Lehet, hogy csak középkorúak, — bár történelemlecke ez fiúknak, fiainknak is — de agyonolvasnánk. (SJ) Házasodjunk hajajaj Könyv a lakodalmi szertartásokról A szolnoki Városi Tanács Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Irodája adta ki Szabó István és Szabó László Házasodjunk hajajaj című, a régi és a mai lakodalmi szokásokat leíró munkáját. A Verseghy Ferenc megyei könyvtár sokszorosító üzemében készült könyvecske első két fejezete a családi, társadalmi ünnepségek, szokások fejlődéséről rajzol általános képet, majd a Nagykunságban élt és ma is élő házassági szokásokat mutatja be — a háztűznéző- től a nászig. A könyv egyik, nem is rejtett célja a régi lakodalmas szokások bemutatása és élesztése. Jogos megállapítás, hogy a párválasztás az emberi élet egyik legnagyobb „Szépítkezés” Mezőtúr jövőre ünnepli várossá válásának 600. évfordulóját. A Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat a jubileumra felújítja a városban levő üzleteit. A Napsugár eszpresszó belső átalakítása már megkezdődött. Mintegy eseménye. Érthető igény volt és marad, hogy a házasságkötés eseménye ünnepi és emlékezetes legyen. A régi lakodalmi szokások főbb motívumai a mai házasságkötéseknél is élnek, — de többnyire megváltozott, eltorzult formában. Ennek egyik, nem a legdöntőbb, de befolyásoló tényezője, hogy a lakodalmak népi szertartásmesterei, a mai vőfélyek már alig-alig ismerik a tiszta, népi rigmusokat, amelyek a szokások népköltészetben fogant kifejezői. A szerzők féltucatnyi nagykunságbéli faluból gyűjtötték össze az eredeti szokásokat, rigmusokat, amelyek — a múltba fordulás veszélye nélkül — ma is emlékezetesebbé tehetik a jeles napot. az évfordulóra 400 ezer forint költséggel korszerűsítik, tapétázzák, új berendezést vásárolnak, a nyitást február elejére tervezik. Utána megkezdődik az Omnia felújítása, majd a Borostyán étterem korszerűsítése. Biológia-szakkör a mecseki állatkertben A Pécsi Állatkert vezetősége szakkört szervezett a biológia iránt érdeklődő iskolások részére. A diákok hetente egyszer elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt. A foglalkozásokat az állatkerti vadászházban tartják, ahol boncolhatnak, megismerkedhetnek a mikroszkóp használatával; gazdag szemléltetőanyag (preparátumok, csontvázak) teszik szemléletesebbé az elméleti oktatásokat. Naiv művészek Kada István és Csíkos Hagy Márton kiállítása Kecskeméten Senki sem próféta a saját hazájában, — ezzel a rossz ízű, hamar elhessegetett fel- tételezéssel néztük meg Kecskeméten, a Magyar Naiv Művészek Múzeumában Kada István törökszentmiklósi naiv festő kiállítását, s Csikós Nagy Márton abádszaló- ki, de jelenleg Somogybán élő fafaragó tárlatát a „hírős város” meseszép művelődési központjában. * * * Kada István élete alkotáfestek, hogy érzelmeim és áz elgondolásom feltárjam a fiatalok számára, hogy leolvashassák a képekről, hogy mi volt a múltban, és összehasonlíthassák, hogy mi van ma, és nagyobb megbecsüléssel legyenek az elődeik iránt”. Tiszteletre méltó szándék, az életmű, — amelynek legjobb darabjait találhatjuk naiv művészeink legrangosabb hajlékában, — bizonyítja ennek eredményességét. A kiállítás egy részlete sának legjavát, 27 festményét vitte el a naiv műveszek kecskeméti szentélyébe, Bánszky Pál — a tárlat rendezője — értő válogatásában, segítségével. Az idős mester életútja alapvetően meghatározza festményei élményvilágát. Kada ugyanis — a hajdani béresházak lakóinak nézőpontjából — „nadrágos ember” volt, világlátott „mestgr úr”, kovács, szántógépkezelő, öntödei munkás, aki a városi emberek igényével szerette volna tanyai életét élni. Festményei mozgásvilágában nemcsak a zsákot emelő ember ereje feszül, az ekét húzó négy ökör lomha, de nagy erejű lépésein túl a két világháború közötti, a paraszti munkát segítő mezőgazdasági gépek is megjelennek vásznán. A gépeket minden apró részletre kiterjedő hitelességgel ábrázolja, de nagy lelkiismeretességgel adja vissza a kezdetleges termelési eszközök mellett dolgozó emberek erőfeszítéseit is. A földdel, a megélhetéséért küszködő parasztemberek munkáját nem kívülállóként idealizálja, hanem az életforma részeseként örökíti meg. Festészetének teljes színpompája bontakozik ki, amikor együtt örül a zsellérházak, parányi falvak népével, — néprajzilag is hiteles képein: Falusi lakodalom, Leánykérés, Menyasszonytánc, stb... Hitvallása amilyen egyszerű, olyan becsületes: „Azért Az idős törökszentmiklósi naiv festőnek már nem kell aggódnia, — ahogy életrajzában írja — hogy nyomtalanul tűnik el a világból. A vasárnap megnyílt kiállítás iránt óriási az érdeklődés, — két hónapig tartják nyitva. * * * A művelődési központ kiállítótermében Csikós Nagy Márton fafaragó tárlatát övezi nagy siker. A fiatal, de szakmai körökben országosan ismert művész 1974-ben a KISZ KB különdíját, 1975- ben pedig a Népművelési Intézet nívódíjának I. fokozatát. valamint a Kanada- Montreál tartomány miniszterének különdíját kapta meg. Szobrainak élményvilágát Krumpliszüret A rokkant katona érezhetően a Kunságtól kapta. Gyerekkorát Abádszaló- kon élte, Karcagon tanult, de ezt követően a fővárosban élt. Hivatása betöltésére tudatosan készült, gyermekkora világát évtizedekig érlelte, majd az elmúlt esztendőkben már nagy mesterségbeli tudással valósította meg elképzeléseit. Témái a régi paraszti élethez kötődnek, de a megjelentetés messzi túllépte a naiv ábrázolásmódot. Műveit ugyan hallatlan egyszerűség jellemzi, de olyan kifejező erő sugárzik faragványaiból, amely csak a mesterségbeli tudatosság alapján képzelhető el. Faszobrai közül nehéz bármelyiket is a többi fölé emelni. Gondolatgazdagsága miatt mégis a Rokkant katonát tartjuk a legnagyszerűbb munkájának. Ezzel a szoborral különösen sokat mond a fiatal művész; átlépve a paraszti faragvány-idilleken már vádol is: a katona lábát egy groteszken felnagyított kitüntetés hogyan tudná pótolni? » * * A két kiállítás értéke és kirobbanó közönségsikere okvetlenül kérdést tetet fel: szűkebb hazánkban mikor látjuk Kada István képeit. Csíkos Nagy Márton szobrait. Hisszuk, hogy az „ahonnan vétetett” szép gondolat legyőzi cikkünk indító, hamis szólásmondását. Tiszai Lajos Fotó: Sárközi Katalin k « ' :v? 1 Festőóriás birodalmában A repülőgépen a reggelihez apró csokoládé télapót szervíroztak. Hát persze, mikulás napja van. A jó öreg eregette hát ki szakál- lából azt az áthatolhatatlan ködöt, amely miatt négy órát késtünk az indulással. De aztán a Kárpátok hegyvonulatán fennakadt a tej- fehér takaró. Visszanézve a Kárpád-medence egy gőzölgő, fortyogó katlan volt, de azon túl napsütéses, zöldesbarna térképnek tűnt a mélyben a táj. Szófia — városnézés futólépésben, aztán indulás Kjusztendilbe. Vendéglátóm a Zvezda nevű megyei lap volt és kék színű Ladája már a főváros határában nekirugaszkodott az első szer- pertinnek — és egy héten keresztül nem is éreztük jól magunkat ha a kedves, mokány gépkocsivezető, Pencsu nem tekerte vadul hol balra, hol meg jobbra a volánt. De előbb valamit az érkezésről. Kjusztendil megye székhelye, Kjusztendil város első látásra leginkább Pécsre emlékeztetett — csak éppen mintha legalább tucatnyi Mecsek állná körül. Az ódon házak között új épületcsodák. Történelem a máiban — vagy ma a történelemben? Minden esetre az évszázadok békés egymás mellett élése. Lezúdultunk az egyik hegyről a városba és mint óriási hullámvasút máris kapaszkodtunk a szemközt levő tetejére. Itt áll az az öt- venszemélyes üdülő, melynek egy héten át én voltam az egyetlen lakója. — Nos, elfér? — mutatott a kétszintes, modem épületre kedves ismerősünk, Bo- zsidár Ivanov főszerkesztő. —■ Szóra sem érdemes, legfeljebb összehúzom magam — és nagyvonalúan válogatni kezdtem a szobák között. Az épület körül százéves fenyők strázsálnak, a mélyben a város esti kivilágításban mint szétszakadt nyakék szanaszét gurult gyöngyszemei. Reggel futás az ablakhoz: nézzük nappali megvilágításban Kjusztendilt! De hol van a város? Tiszta fehér minden, mintha egy köcsög aludttej fenekén kellene megkeresni a házakat. Fent viszont hétágra sütött a nap, és szemben az Oszogovo hósipkája alól cinkosan átkacsintott: hadd aludjon Kjusztendil, mi azért őrködünk. Az első történelemórát a hegytetőn kaptam, hiszen itt áll az a vár, melynek alapjait még a rómaiak rakták le, lévén Kjusztendil — akkoriban Poutália — Traia- nus császár kedvenc fürdőhelye. Mind a mai napig látható a római kori fürdő — Aszklepion szentélye —, ahol a sebesült császár beteg tagjait gyógyítgatta. A mintegy kétezer éves Kjusztendil jó ideig Velbost néven török provincia volt. Amikor aztán az ötszázéves török elnyomás után 1878- ban felszabadult, alig nyolcezer lakosa volt a jelenleg ötvenezre« városnak, ráadásul minden harmadik polgár török volt. A nyolc dzsámiból mindössze egy állta az időik viharát, de emlékeztetőül — mondják a helybeliek — ez is elég. Kjusz- tendilként „alig” 600 éve emlegetik. „Konstantin földje” elnevezést sejtet a Kjuszten- dil név a történészek szerint. Az ódon házak között a mát idézi az a márvány galéria is, amelyet a Mestrónak, Vladimir Dimitrov festőnek emeltek. A kétszintes bemutatóterem a művészet temploma, mauzóleum és kiállítócsarnok egyben. Tulajdonképpen sok száz portrét láthat a néző mégis, amikor megroppanva az élmények súlya alatt befejzi Dimitrov képeinek csodálását, szinte az egész Bulgária jó ismerőse lesz. A tobzódó színvilágban ott tüzel a tengerpart, a gyümölcsöktől roskadozó kjusztendili almáskert, a dohányt érlelő Marica-völ- gye. És a rózsák, amelyek elmaradhatatlan keretbe foglalják a bolgár arcokat. A modern bolgár festészet megteremtője beutazta az egész világot, kontinenseken át gyűjtötte élményeit — és az egész világ csodálta Dimitrov képeit. Amikor 1960- ban meghalt a szófiai akadémia tanára, Kjusztendil környékéről tízezrek utaztak a fővárosba temetésére. Később hamvait hazaszállították. Ma Sisovciban alussza örök álmát a Mestro. A galériában elődei és tanítványai is helyet kaptak, közöttük a leghűségesebb tanítvány Venev, aki stílusában mind a mai napig is tovább élteti a nagy mester művészetét. (Folytatjuk). Falágyi Béla
