Szolnok Megyei Néplap, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-16 / 13. szám

1977. január 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Százéves múzeum, hetvenöt éves művésztelep Jubileumi tárlat, Ady-emlékkiállítás 19TT-ben Valóság több tételben Az új iv első hetei a tervkészítés időszaka. A Szolnok megyei Múzeumok Igazgatósága már összeállította az 1977-es év kiállítási programját. Sőt az első tárlat - Szabó László szobrászművész alkotásainak bemutatása a szolnoki városi tanács nagytermében - idestova egy hete várja az érdeklődőket. A gazdag programot olvas­va— melyből most csak íze­lítőt adunk — megállapít- hatjulk. hogy az idén sem panaszkodhatnak a művé­szet barátai, hiszen legalább annyi érdekes állandó és időszaki kiállítás nyílik, mint tavaly. Az 1977-es esztendő nem szűkölködik jubileumokban. Mint már korábban hírül adtuk, ebben az évben ün­nepli fennállásának 75. év­fordulóját a szolnoki mű- vésztélep. A jubileum alkal­mából a telep történetét, al­kotóinak munkásságát be­mutató kiállítás nyílik majd a szolnoki Galéria termei­ben, amelynek rendezésében közreműködik a Magyar Nemzeti Galéria is. Ugyancsak idén jubilál a tiszafüredi múzeum. Fennál­lásának századik évforduló­ján mintegy másfél millió forintos beruházással fel­újítják az épületeket, s egy új állandó . kiállítást rendez­nek benne. Egyébként itt itartják majd október 1-én a megyei múzeumi, műemléki és honismereti hónap meg­nyitóját. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hat­vanadik évfordulójának tisz­teletére a Szovjetunió törté­netét, gazdaságának fejlődé­sét. bemutató tárlatot szer­vez a Megyei Múzeumok Igazgatósága, Ady születésé­nek évfordulóját pedig do­kumentumokból összeállított emlékkiállítás várja majd a látogatókat a Damjanich Múzeumban. A Szolnok és Tallinn közöt­ti testvérkapcsolat további elmélyítésének érdekében idén is sor kerül cserekiállí­tásra. A szolnoki tárlatláto- gafcák az észt képzőművészet jeles alkotásainak munkás­ságával ismerkedhetnek majd meg a tallinnáak pedig megyénk népművészeti ha­gyományaival. Ugyancsak hagyomány folytatása, a régi örmény szőnyegeket bemutató, rövi­desen megrendezendő szol­noki kiállítás. Mint emléke­zetes. tavaly az Iparművé­szeti Múzeum régi törkömén szőnyegeket mutatott be a megyeszékhelyen. S ha már a hagyományokról szóltunk, idén is megrendezi a Ma­gyar Képzőművészek Szö­vetsége Közép-magyaronszá. gi Területi Szervezete a Damjanich Múzeummal kö­zösen a nyári, illetve téli tárlatot. Végű] néhány érdekesnek ígérkező program Karcag és Tűnkévé kiállítási terveiből. Karcagion többek között Ré­vész Napsugár és Gácsi Mi­hály grafikáiból, Tűrkevén pedig Pólya Pál fotóiból nyí­lik kiállítás az időm Mi a kultúra? A szó azokhoz az agyonkoptatott kifejezésekhez tartozik, amelyeket nyakra-főre használunk, anélkül, hogy jelentésü­kön elgondolkoznánk. Belső mágnes, életszabályozó elv közelíti meg a kifejezés tar­talmát: „A kultúra nem tu­dás. nem művészi produkció, hanem valami életet szabá­lyozó elv, amely egy ember- csoport minden tagjának, belső mágnese, irányítója”. Az Értelmező Szótár szerint: „azoknak az anyagi és szelle­mi értékeknek az összességé, amelyeket az emberi társa­dalom létrehozott történelme folyamán”. Csakhogy az „emberi társadalom” társa­dalmakból áll, és állt a múltban még inkább; kisebb közösségekből, melyeknek kultúrája a maga zártságá­ban teljes volt, és a közös­ség minden tagja számára megközelíthető, míg a mai ember a távolságokat legyő­ző információs eszközök bir­tokában időben, térben tel­jességre vágyik, s kulturált­ságához az emberiség egész anyagi-szellemi műveltsé­gének legalább nagyvonalú ismerete hozzátartozik. A kulturálódás könnyebb, egy­ben nehezebb lett. Mert kulturált volt — sa­ját körén belül — a hajda­ni pásztor, ha írni, olvasni nem is tudott, de környeze­tének anyagi, szellemi kul­túráját birtokolta és életvi­telében ehhez alkalmazko­dott. A zárt közösségek fel­oldódásával az egyén az egyetemes felé indul, ám an­nak befogadása — még a kellő eszközök • birtokában is —•_ sokkal nehezebb feladat, éppen a befogadni vágyott javak mérhetetlen mennyi­sége miatt. (Ráadásul a sok­féleség, a gazdagság, a me­mória gyöngülésével járt együtt: az említett pásztora népköltészet egész gazdagsá­gát hordta a fejében; az egyetemes kultúra tetemes része, kezdve az ősi míto­szoktól, nem maradt volna fenn őseink bámulatos em­lékezete nélkül.) Mi viszont könyvekben tartjuk a me­móriánkat, és főként arra törekszünk, hogy mindig tudjuk, mikor melyik könyv­höz kell folyamodnunk. Mindazonáltal memória nél­kül nincs műveltség: akin átpereg a tudás, mint a szi­tán a liszt, annál az újabb ismeretek, nem tudván mir hez kapcsolódni, elillannak. Memória pedig nincs rend nélkül, a kapcsolódás, föl­idézés alapja az ismeretek belső elrendezettsége tuda­tunkban. Ezt az elrendezést lehetőleg fiatalon kell elsa­játítani, többek közt erre való az iskola. Az iskolát nem pótolhatja a művelődés, mint ahogy ez fordítva is áll: az ismeretek szüntelen bővülésének ide­jén fokozottan érvényes a „holtig tanulás” elve: ám az ismeretszerzés módjaira és a rendszerezésre az iskola ta­nítja meg az embert. Nem véletlen, hogy újab­ban közművelődésről be­szélünk, s nem népművelés­ről; az utóbbi tevékenység valamilyen kívülről bevitt tudást sejtet, s nevelőt hoz­zá, aki megfelelő „pedagó­giai távolságból” vezeti a nála gyöngébbeket. Holott a felnőtt embernek önmagát, önként kell művelnie'és kö­zösségi kultúrához is csak ezen az önkéntes. öntevé­keny cselekvésen keresztül vezet az útja. A művelődés munkásainak feladata a le­hetőségek biztosítása, a meg­felelő segítség nyújtása. A lehetőségek , idot­1 ■ tcLK, S gazdag változatokat kínál­nak. A nemrégiben megjer lent Kulturális Lexikon (Kul­turális intézmények és szer­vezetek Magyarországon) adatai szerint a művelődési otthonok rendezvényeit évente 50 millió ember lá­togatja (ez évi öt alkalmat jelentene fejenként, ha a csecsemőket, s a nagyon öregeket is számítjuk. ' nél­külük sokkal többet; a köz- művelődési könyvtáraknak a lakosság 22 százaléka be­iratkozott tagja), ám az ol­vasó ennél több. hiszen sok­szor a beiratkozott egész családja forgatja a könyve­ket, ezenkívül vannak, akik csak tudományos könyvtá­rakba járnak, vagy csak sa­ját könyveiket olvassák; az ismeretterjesztő előadások látogatottak, akár a TIT. akár más szervezet rendezi őket; a múzeumok évi 12 millió látogatóval dicseked­hetnek; a színházak hang­versenytermek estéről estére megtelnek; csupán a film­színházaknak jelent sikeres versenytársat a televízió, mely a rádióval együtt a művelődés hathatós eszköze lett és elősegítheti, hogy az egyetemes kultúra a legtá­gabb körökhöz eljusson. Fény mögött az árnyék: az eredmények nyomán is jár­nak gondok. A bőség zava­ra az iskolázott elméket is fenyegeti, a kényelmeseb­bek pedig könnyen átadhat­ják magukat a szórakoztatás hullámverésének; fogyaszt­ják válogatás nélkül, ami a legkönnyebben elérhető, vagy befogadható számukra, szétaprózva figyelmüket és semmit meg nem őrizve em­lékezetükben. Még meg is nyugtathatják magukat a „sokoldalúan fejlett szemé­lyiség” jelszavával. Pedig a sokoldalúság nem szétfor- gácsoltság! Mindenkinek magának kellene tudnia, mennyit, mennyi félét képes tudatában integrálni, mi ér­dekli igazán, s legjobban, mert csapongás esetén csak kusza morzsahalmaz marad a fejében és növekvő zűr­zavar. A kultúra nem fogyasztá­si cikk, nem beszerezhető áru. hanem a teljes embert átható erő; csak a szívvel, ésszel, szenvedéllyel közelí­tőnek adja meg magát. De furcsa mód nem kedveli az önző magán-művelődőket sem, csak a maguknak-kí- váncsiakat. A kultúra olyan, mint a jó anya, aki családi körben érzi jól magát; kö­zösség kell neki. csak onnan nem szökik meg, ahonnan többen húzódnak melegébe. Ahol a közösségek megla­zulnak, ahol emberek és családok egymástól elzár­kózva élnek, ott hiába igyek­szik az egyén, végül már maga sem tudja, miért igyekszik mert ellaposodik körülötte a szellemi élet. (Könyvtári felmérések bizo­nyítják: sokkal többet ol­vasnak azok, akiknek van kinek beszámolniok könyv­élményeikről. Bár az olva­sás a kultúra magányos megközelítése: a nyomában születő gondolat már kikí- vánbozik, közlésre vágyik.) E tény megérzéséből követ­kezik. hogy mind többen, el­sősorban fiatalok, de mások is kisebb közösségekbe tö­rekednek, klubokat, szakkö­röket (honismereti, irodalmi, turisztikai, szakmai stb. kö­rök) hoznak létre, kisebb- nagyobb kollektívák köré­ben közelítenek a művelt­séghez. Művelődünk szelle­-------------------- miekben g azdagodni vágyunk. de hogy valóban áthasson min­ket a kultúra, hogy sajátos; hazai, szocialista kultúránk — és amibe az beletartozik az egyetemes emberi-egység­be foglaljon bennünket, ah­hoz közösség kell, tudatosan vállalt, összetartozástól fű­tött közösség, mely kis kö­rökön keresztül a nagy egész­hez csatol. És itt már több­ről van szó, mint az alap­ismeretek terjesztéséről. Ez már emberség kérdése, s ama belső mágnesé, ami a kultúra lényege, s ami több, mint a lexikális tudás. Bozóky Éva Az 1940-es évek elején Tűrkevén hét gépkocsi, né­hány gőzgép és egy pár trak­tor volt a „technika”. Har­minc évvel később a közle­kedés gépészeti szakközép- iskola gépjármű-technikai tagozatán csaknem másfél száz autószerelő szakmunkás végzett. Az „öreg” iskola még a szolnoki Verseghy Gimnázi­um kihelyezett tagozata volt, majd 1950-ben önálló titulust kapott. De a ranghoz kevés egyebet. A kenyeret adó szakközépiskola húsz évvel később indult. Egy ódon vélyogépület volt az első hajlék. Ma gyönyörű, korszerű kis iskolaváros a „Ványai”. A fejlődés önma­gáért beszél, de mégsincs semmi „befejezve”. Nem a tornacsarnok építésére gon­dolunk, hanem a szellem gazdagulására. AMI MÁR ELDŐLT A „szakközépiskola” vitába Túrkeve perdöntőén szólt bele. Az iskola bázisüzeme „a szomszéd”, az AFIT. Nem reklám, hanem a jó munka megérdemelt dicsérete: az autósok körében a túrkevei AFIT-nak neve van. Miért? Az iskola és a bá­zisüzem közötti kapcsolat sok mindent megmagyaráz: a vállalat szakemberei kivá­lasztják az iskola diákjai kö­zül azokat a tanulókat, aki­ket érdemesnek vélnek arra, hogy munkatársaik legye­nek. Tehát nem „toborzzák” a munkást, hanem válogatnak. A diákok előtt rangja van a jól felszerelt üzemnek, — vonzóerőt jelent számukra. A túrkevei példa bizonyít­ja: ha a szakközépiskola nem szakmai vákuumban műkö­dik, hanem az alapvető fel­tételek adottak, ez a jövő egyik iskolatípusa. A túljelentkezés az iskolá­ba így érthető. MINDEH RENDBEH, DE... Az elmúlt hetekben feje­ződött be az iskola ötéves, ha az iskolatípusra vonatkoztat­juk, eddigi munkájának álta­lános, szakfelügyeleti vizsgá­lata és értékelése. Az általá­nos szakfelügyelet összességé­ben elismerően summázta az iskolában folyó oktató-neve­lő munkát. De a nevelők, ki-ki lelki­ismerete szerint, mégsem mindennel elégedettek, — ámbár maguk is vallják, hogy az iskola falain belül min­den rendben van. A „mit adhat az iskola” kérdés sokkal összetettebb, semmint azt gondolnánk. A viták előterében az új em­bereszmény kialakításának kérdése áll. A világnézeti ne­velésnek ugyan megvan a tantervbe beillesztett szak­tárgya, és erre adott bizo­nyos óraszám. De azt min­denki tudja, aki az emberek fejlődéséért felelősséget érez, hogy világnézetet alakítani nem egy szaktárgyon belül kell, hanem komplex módon, egymással logikai láncolat­ban lévő tudásanyag segítsé­gével. Az is bizonyított, hogy egyes szaktárgyak több lehe- hetőséget adnak a világnézet alakítására, mint mások. Az iskola nevelői például aggód­nak, a humán tárgyak hát­térbe szorítása miatt. A kér­dést igen .„sarkosan” is fel­tették: elég lehetőségük van- e a művelt munkás kialakí­tására? MIT KÉR A MUNKAHELY? A végzett tanulókhoz gon­dosan összeállított kérdéscso­portot intézett az iskola. A válaszok nagyon tanulságo­sak. Arra a kérdésre ugya­nis, hogy miből adott a leg­kevesebbet a „Ványai” fala­in belül eltöltött négy év, csaknem minden tanuló azt válaszolta, hogy szakmai gyakorlatból. A munkahelyek a szakmai mércét magasra állították. Kiderült hogy egynémely he­lyen mást nem is igen mér­nek, és csaknem kizárólago­san munkaerőnek tartják a fiatal szakmunkásokat. Még­pedig kész munkaerőnek, akiknek emberi fejlődéséért van legkevésbé felelősségük. Mit tehetnek azok az in­tézmények — nevezetesen a túrkevei szakközépiskola is — amelyek a szakmunkás- képzéssel foglalkoznak, ilyen vagy olyan szinten? A szakmai igények érdeké­ben növelni fogják a gyakor­lati órák számát, elsősorban a humán tantárgyak rovásá­ra. Kénytelenek... Az iskolabusz ott pöfög az épületsor előtt. Körülötte ta­nulók. Megyünk Debrecenbe, — mondják, megnézni a Hamletet, úgy hallottuk, jó előadás. Ha ezt a lelkes odafigye­lést összehasonlítjuk a vég­zett tanulók válaszaival meg­tudjuk, hogy az ifjú szak­munkások üzemük, vállala­tuk kulturális életéről lesúj­tó véleménnyel vannak. Hinnünk kell a 18—20 éves értelmes fiataloknak abban is, hogy a szocialista brigá­dokon belüli „tanulni” jel­szó megvalósítása az üzemek többségében formális, sőt akadnak brigádok, amelyek számára egyenesen felesleges tehertételt jelent. Az iskola vezetőinek meg­állapítása szerint a tanuló­évek alatt aktív közéletet élő — a különböző tömegszerve­zetekben, klubokban stb. — eredményesen dolgozó fiata­lok a munkahelyükön „el­vesznek közéleti embereknek lenni”. Nyiladozó társadalmi érdeklődésüket — amelyeket az iskola keltett fel — lekö­tik a mindennapos termelési problémák. A ki, milyen munkás kérdése az esetek többségében a manuális munkateljesítmény megítélé­sére korlátozódik. CSAK MUNKÁVAL...? A „Ványai” a legjobban felszerelt, legkorszerűbb, és értően vezetett iskoláink egyike. A magasan képzett tanárok nemcsak oktatók, ha­nem nevelők is. Nem lényeg­telen : a tanárok túlnyomó többsége „kevi” vagyis a vá­ros szülötte. Tehát a kötődés az embert formáló munka­helyhez érzelmileg is erős. Az is nagy előny, hogy a túrkevei nevelők meglehető­sen széles körű helyi ismere­tekkel rendelkeznek, tisztá­ban vannak azzal, hogy mun­kájuk hatékonyságát tovább kell növelni, erősíteni kell a tanulók tudatát, hogy foko­zottabban képesek legyenek a megváltozott életformát élő munkáskollektívák kialakí­tására. Az iskolán kívüli közegha­tás még nem mindenhol és nem mindig a fiatal szak­munkások fejlődése irányába hat. Az iskola formál, az egyes, átmenetileg meglévő, a társadalmi fejlődés során eltűnő, de jelenleg még ká­rosan ható jelenségek viszont deformálnák. Nem indifferens közegha­tásról van szó. Károsan hat például a tanulók többségé­re a szülők „mindent a gyer­mekért” elve is. A nevelők — direkt és indirekt módsze­rekkel — tudatosítani igyek­szenek a tanulókkal: tanul­játok meg a drága szerszá­mok, műszerek használatát, itt a tízezer kötetes iskolai könyvtár, olvassátok, legye­tek művelt, jól képzett mun­kások, és ha szorgalmasan dolgoztok, viszitek valamire az életben, mielőbb teljesül­nek az elképzeléseitek. A tanulók álma a saját mo­tor, a saját gépkocsi. A pa­pák sokan a zsebükbe nyúl­nak, mert nem bukott meg a gyerek... Nehéz ilyenkor azt mon­dani, hogy csak az boldogul, aki dolgozik. RAGASZKODÁS AZ ISKOLÁHOZ Ez az iskola is, ahogy a többi, arra igyekszik nevelni, hogy a társadalmi célkitűzé­sek megvalósulásáért minden becsületes magyar embernek áldozatkészen kell dolgoznia. Ez a szándék a munkahelye­ken, ahol a szocialista bri­gádok nem formálisan mű­ködnek, tovább erősödik a fi­atal szakmunkásokban. Más­hol meg az önzetlenül vég­zett társadalmi munkára sok esetben a „kaparj kurta” el­ve, a fusizás nem hagy időt Az iskola hatása azonban a továbbtanulás kérdésében is erős nyomot hagyott a ta­nulókban. Többen már tech­nikusi minősítő vizsgára ké­szülnek, némely helyen a munkahely kényszerű támo­gatásával. Az „alma mater”- hez ragaszkodást fejezi ki: a végzett tanulók kérték, hogy a „Ványai” szerezze meg a technikusi minősítés jogát is. Ez a kötődés az iskolához sokatmondó. S az is a túr­kevei nevelők eredményes munkáját bizonyítja, hogy a munkahelyek csaknem kivé­tel nélkül elégedettek a „Vá­nyaiban” végzett fiatalokkal. Abban az. igényben viszont, hogy a munkahelyek tegye­nek sokkal többet az iskola volt' növendékei emberi fej­lődése érdekében, — egy per­cig sem vitatjuk az iskola igazát. Sőt! Tiszai Lajos Országszerte nagy népszerűségnek ön vend a Magyar Rádió délelőtti tor* na című műsora« Otthon, munkahét lyeken, iskolákban a rádió vezényszó'* vára frissítő gyakor­latokat végeznek tíz- és százezrek.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom