Szolnok Megyei Néplap, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-10 / 292. szám
1976. december 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Szegények ünneplőben ürügyén Nem mindenki iskolája „A szegénység nehezen engedi el magától az embert. A cselédházak még nehezebben. Nemzedékek váltják egymást, amíg lelökhetik a fájdalmas batyut” — írta a „Szegénység krónikájában” Sz. Lukács Imre. Ez a szegénység a Szolnok megyei Kunhegyesé volt. ahonnan Sz. Lukács Imre elindult életpályájára. A téli könyvvásárra jelent meg újabb regénye, a „Szegények ünneplőben”. „Már-már jelképes jelentősége van annak, hogy Sz. Lukács Imre — aki előző könyveiben az ötvenes- hatvanas esztendők paraszti drámáit dolgozta fel — időben is a jelenhez érkezzék” — írja recenziójában F. R. a Nép- szabadság december 7-i számában, majd így folytatja: „Az író eredményeit dicséri, hogy ebben a regényben sem idálíizál. hanem jó szenvedéllyel sarkítja az új buktatókat”. — Regényei sajátos világának mi a gyökere — kérdem új regényének megjelenése ürügyén Sz. Lukács Imrétől. — Mindenképpen a múlt, a gyermekkor. Ez annyira meghatározta indulásomat és későbbi életemet, hogy eddig nem tudtam szabadulni tőle. Tizenegy gyerekes családból származom. A szegénység legmélyéről, — ez a szegénységet pusztította a nincstelen- ség a kenyértelenség mellett a butaság és az alkohol. Az én gyerekkorom a játék nélküli Magyarország volt. írásaimban gyakran megidézem ezt a Szolnok megyei paraszti életet, hiszen gyerekkorom — élményanyagam forrása. Idézem részben tudatosan is, mert ha a legújabbkari mar gyár történelmet vizsgálom, úgy érzem: a sorsommal osz- tozók innen számíthatják az M agyarországon mintha egy szabálytalan pókhálón futnának a vonatok Budapest ölelő és taszító karjaiba. Van a pókhálón egy „hazajáró” vonat. Budapest Nyugati pályaudvarról indul. Munkásvonat. Szolnokig lefelé szalad, itt átdöcög a Tiszán, és egy félkört leírva Záhonynál ismét találkozik az országhatárnál majdnem kicsorduló folyó lusta kanyaróval. Utjának alig egyötödén olykor magam is elkísérem. — Szolnok! Szolnok! Figyelem, beszállás a Budapest Nyugati pályaudvartól Debrecenen át Záhonyig közlekedő személyvonatba a negyedik vágányon! A vágány mellett kérem, vigyázzanak! Figyelem!... — Rengeteg az utas, persze ma péntek van! Maximum állóhely ha jut, ha ugyan jut! — hallom innen is, onnan is. — Enyje pont az én lábamon tud maga is járni! — Vigye már arrébb azt a 'csomagot, pont az • ajtóba kell tenni? Zsúfolt a peron, mint a heringék tapad egymáshoz a sok ember. Együtt dőlünk, Sz. Lukács Imre vallomása életüket. Ebbe a környezetbe tartoznak a vályogvetők, a sírásók, a falu örökös napszámosai, a Gulyás Imrék, a Jós Sándorok, gyermekkorom osztályostársai; Stuka, Réz- Piku. Kakas, Gajmos, akik becsületes munkásként dolgoznak ma is. Kunhegyes utcádnak, főleg a Pocsin utcának gyermekei ők is. de sorsuk, mint az enyém, általános. Még akkor is, ha e családokból nekem sikerült egyedül diplomáig verekednem magamat, — Bölcsészdiplomáig 1968- ban. Igaz? Mi volt addig és azután? — Vergődtem szakmák és iskolák között. Dolgoztam a budapesti Vörös Csillag Traktorgyárban, mesterlevelet szereztem, majd szakmunkásként, brigádvezetőként dolgoztam Kunhegyesen. Innen küldtek szakérettségire, — a munkásosztályhoz közeledtem és be is fogadott. Végül is: elindított airra az útra, amelyen ma is járok. Az ötvenes évek végén kezdtem írni napilapénak tudósításokat. Szegedről a Hódmezővásárhelyen megjelenő megyei laphoz kerültem. Dolgoztam Szolnokon is a szerkesztőségben, de e táj visszahúzott és azóta is itt, a Dél-Alföldön élek. jelesen Szegeden. Sz. Lukács Imre első regénye, a „Szegénység krónikája” 1971-ben jelent meg, 1973-ban az „Elveszett szegénység” és a „Viharsarki Állami Gazdaságok 1949— 1969” került a könypiacra. ha döccen a vonat. Vágni lehet a füstöt. Igazán mindegy az ilyenkor, hogy dohányzó vagy nemdohányzó a fülke. Dohányoznak. — Messze van a büfékocsi? — kérdezi egy öreg hang valahonnan a mélyből. Na persze, tulajdonosa lekuporodott az ajtó mellé. ölében aktatáskát, kezében borosüveget szorongat. Botladozó nyelvvel, ködös szemeivel a válaszra lesve, megismétli a kérdést. — Ugyan mondaná meg már valaki, hogy messze van-e az a büfé! — Jöjjön velünk, tata! Mi is oda tartunk! — furakodik át a tömegen két fiatalember. — Na, jöjjön, ha van pénze! Az öreg feltápászkodik, jól odamondogatja az életnek a magáét, aztán két kezével hadonászva a srácok után indul. A sárga aktatáska laposan hever az ajtó előtt. — Csak lapjával emberek, adjanak már utat, meg menetjegyet, ha van! Ez a kalauz lesz. Féllábon Napjainkban látható a kirakatokban a „Szegénység ünneplőben”, és előrelátóan 1978-ban kerül ki a nyomdából a „Szívország” című írása. — Regényeid történései egybe fonódnak. Szándékosan? — Tudatosan! Azért akartam és még mindig azért aka rok író lenni, mert úgy érzem, hogy Veres Péter, Szabó Pál, Rideg Sándor után szakadék keletkezett a magyar falu, a magyar vidék ábrázolásában. Vah tiszteletet parancsoló mű, de szervesen összefüggő alkotás nincs. Ezért gondoltam, hogy a magam tégláit belehardom ebbe a szakadékba, és vállalkozom a szegénységnek a megörökítésére, illetve a szegénység útjának a vizsgálatára. A már említett írásaimhoz csatlakozik majd a „Szegények hatalma” című is. Ebben a hatalomért vívott harcért, illetve a hatalom megtartásáért és mindennapjaink forradalmáért emelek szót. — Legújabb regényedben az írói szemlélet határozottabb, ami írói fejlődésednek magasabb lépcsőjét jelenti. — Elégedett vagy önmagoddal? — Elégedett lehetnék, mert abból a környezetből, ahonnan indultam, másnak sem sikerült fényesebbre. nagyobbra. Néha azonban elkeseredem. Ilyenkor az írott szó tisztességével, az igazmondás hitelességével vigasztalom magam. Aztán újra kétségeim támadnak, hogy miért nem sikerült még többre és még jobbra. Ami ilyenkor igazol, az a hajtóerőm is, — olyan valóság megközelítés, ami napjaink irodalmában ritka. Szabó Endre egyensúlyozva kotorászom a táskámban. Gomolyog a füst, szól a dal és folyik az ital. Sör, jó vörös vagy savanyú kadarka, cseresznye meg a társai. A kétszemélyes ülésen hárman is ülnek. Fiatalok. Csillogó szemű, kipirult arcú, fekete hajú srácok. Egyiknél szájharmonika. A dallam nehezen ismerhető fel. Két gitárt is pengetnek valahol. Kicsit ügyetlen, kicsit fals, kicsit botladozó a dal. „Volt egyszer egy vadnyugat .. — Én ötször vagy hatszor is végignéztem a filmet — mondja egy markos legény. — Ilyen jó filmet ritkán látni, p>edig Pesten sokszor beülök a moziba. „Volt egyszer egy vadnyugat ..sikolt a szájharmonika. A torkokon gurgulázva szalad le az ital. — Te meg jobb lesz, ha enni használod a szádat, öreg! Ne kötözködj velem, ha jól megy dolgod! Én szabolcsi gyerek vagyok ám! — villog az egyik fiú nagy hangon, és a farzsebére csap. Ismeretes, hogy a rádió és a televízió a kora ősszel nagyszabású tematikus és didaktikus műsorsarozaitot indított Mindenki iskolája címmel. A Magyar Rádió és Televízió történetében talán ez eddig a legnagyobb ..vállalkozás”, amelynek célja a felnőttoktatás segítése. Jelenleg az általános iskola 7. osztályának ismeretanyagát közvetíti a rádió és a televízió, majd februártól a 8. osztály elvégzéséhez szükséges legfontosabb tananyagot sugározzák. Később az 5., 6. osztály anyaga kerül az éterbe, illetve a képernyőire. Ezt követően — valószínűleg — ismételni fogják a 7. és 8. osztály tananyagát, hiszen akik elvégezték az 5. éss, a 6. osztályt, azokat nyilván érdemes tovább „taníttatni”. KIKNEK AZ ISKOLÁJA? A műsor szerkesztőinek szándéka szerint azoké, akik már részt vettek szervezett oktatásiban; akiket 6zeretné- nék bevonni a szervezett oktatásiba; akik önálló tanulással készülnek a vizsgára; akik fel akarják frissíteni régebbi ismereteiket; akik kedvet éreznek művelődésre, tanulásra; akik a gyermekeik és a köztüflc lévő mű- veltségküllönb6éget szeretnék feloldani. A célkitűzések hasznossága kétségbevonhatatlan'. Mégis, kéltségek és vitáik; „.műsora” a Mindenki iskolája. Félreértés és meg nem értés, sanda vélemények és jóindulatai aggódás fogadja a műsorokat, — különösképpen az. elvet, hogy ez asz „ország legnagyobb tanterme”. Kishitűség és hurrá optimizmus csap össze körülötte nap mint nap. A vita középpontjában a bizonyítvány kérdése áll. Rosszul feltett kérdés: képes-e az álalános iskolai végzettséggel nem rendelkező átlagnéző, hallgató, a rádió és a televízió műsorai lévén, a Mindenki iskolája tankönyve segítségével felkészülni az osztályvizsgára? A felnőttoktatásiban működő, nagy tapasztalatai pedagógusok véleménye egyértelmű : nem , nem képes... De azért szervezték meg a Mindenki iskolája konzultációs központjait, hogy a műsonsarazat maradéktalanul betölthesse feladatát. A bájok itt kezdődnek. — de nem a konzultáció hiányával végződnek... Karcag, Déryné Művelő— Nálam mindig itt a bicska! Ehol e! A penge megvillan. Sokan elfordítják a fejüket, az az idős ember is, akinek a fenyegetés szól. Mit mondhatott? Talán, hogy hagyják abba a nótázást? Tem tudom. — Most a „Cukorbaba szerelmet” játsszátok — szól a gitárosaknak egy középkorú férfi. — Hogy gondolja? — veti oda egyik vigyorogva. — Na, ehol van az üveg, húzd meg! „Sugar baby love, sugar baby love... la, la, la,. la, la. Farmerek, olcsó színes trikók, vadzöld, rikító rózsaszín pulóverek, zugkötödék jó pénzért eladott silány termékei. Olcsó bizsuk és jersey nadrágok, szoknyák egyvelege. ízléskeverékek. Félretaposott cipő és legalább ezret érő maszekcioész remekek. Idősebb nyakkendő- sök, öltönyösök, olajozott, csillogó fekete hajúak. Emberek a sok millióból. désd Központ, kijelölt konzultációs hely. — Szervezésiünkre a város üzemei, vállalatai tizennyolc „tanulót” jeleztek — mondja az intézmény igazgatója — pedig megvettünk harminc Mindenki iskolája olvasókönyvet. Három tanárit alkalmaztunk, természetesen jól felkészült szaktanárokat. Dehát... Az első foglalkozáson hatan jelentek meg azzai az igénnyel, hogy szeretnék elvégezni az általános iskola 7.. majd 8. osztályát. A legközelebbi foglalkozásion mór csak hárman voltak, aztán csak ketten ... Néhány hét múlva hiába vártak a tanárok ... A mezőtúri konzultációs, központban tizenhatan kezdték, — jelenleg nyolcain, ti 7 zen járnak el a hétfői konzultáld ókra. Túikevén tizenkettőn jelentkeztek ... már nincs szükség konzultációs központra. Máshol még nagyobb volt a füst, — a láng meg egészen kicsiny... A KISÚJSZÁLLÁSI PÉLDA Kisújszállásion két konzultációs központ működik, — pontosabban két konzultációs csoport, tizenkét, illetve tizenegy hallgatóval. A József Attila Művelődési Központ, az Arany János általános iskola ég a külterületi iskola tanárad, szervezői ugyanis partnerire találtak a helyi MEZŐGÉP vállalatnál és a Nagykun Tsz-mléi. A szocialista brigádvezatők klubjában és a munkahelyeken a jó szó hatásos volt. A MEZŐGÉP autóbusszal utaztatja dolgozóit, színes(!) tévét nézni és a konzultációkra. Egyetlen „hetedikes” sem morzsolódott le eddig. A művelődési központ és a TIT különben a Változó világ műsoraihoz is konzul- tádós lehetőségei; kapcsolt. A SOK BÁBA KÖZÖTT... A művelődési központokban, művelődési házaikban működő közművelődési szakemberek egyértelműen azt mondják, hogy a Mindenki iskolája nem vált annyira társadalmi üggyé. mint amennyi lehetőség van a mozgalomban. Sőt, mozgalommá sem vált. A művelődési intézmények — általában — magukra maradtak, a hálózat nem rendelkezik Az egyik sarokban mélybarna szemű férfi ül. Egy másik „sorstárs utitárssal” beszélget. — Hat kis családom hagytam otthon. A legkisebb a héten született, még nem is láttam. — Gyűrött papírú szegfűcsokrot szorongat — a feleségemnek viszem a kórházba, meg a kisfiamnak, mert azért fiú lett hál’ istennek. Jó lenne megtudni tőle, hol lakik, mit dolgozik, hogyan él... De inkább elfordulok a mélybama szemek elől. Ismét a vadnyugat zenéje. Már kacéran viháncol a dallam és a harmonika is berekedt. Valakik énekelnek, no „Hopsz te Zsiga”. Egészségedre! Ne búsulj komám! Nesze igyál! Taps, teljes hangzavar. Leszállók. én már megérkeztem. A „szabálytalan pókháló” Budapest—Záhony vonalán már felfelé kapaszkodik a „hazajáró” vonat. Apró állomásokon, tanyai megállóknál is fékez. Valahol mindenki leszáll. Álmosan, fáradtan, mindössze két napra': hazaérkezett. Török Erzsébet olyan erővel, hogy maradéktalanul eleget tudna tenni a feladatnak. A szervezés — úgy tűnik — megkésett országosan is. Az egyes szakszervezetek országos vezető szervei csak augusztusban küldték el körleveleiket megyei bizottságaikhoz, hogy — idézzük „Ez év őszétől kezdve Mindenki iskolája elnevezéssel... nagy művelődési mozgalom indul...” Űjabb heteik teltek, amíg a megyei társszervek tudatosítani igyekeztek a különböző üzemek, vállalatok illetékes szerveivel, hogy mi is a teendőjük Kunhegyesen példám csak november elejétől tudták működtetni — egyébként példamutatóan — a (konzultációs központot. Ez másfél hónapos késés, — a szervezés lassúsága miatt. De a nehezen mozduló gépezetnél is rosszabb az érzéketlen mechanizmus. Vannak emberek, akik helyeslőén bólogatnak, amikor kultúrpolitikai célkitűzéseinkről hallanak, de amikor nekik kellene valamit is tenniük, mr egyáltalán nem ilyen aktívak. Harmincöt vizsgált mezőgazdasági üzem, vállalat közül mindössze két helyen szervezték me- a; Mindenki iskolája konzultációs központját. A nemtörődömség vaskos példáját a Jászsági Állami Gazdaság szakszervezeti bizottságának titkára szinte summázta: a dofligozóknak „a munkák végzéséből adódóan” nincs idejük tévét nézni és rádiót hallgatni. Tételezzük fel, így van. Nosi, akkor annal inkább szükség lenne szemlélet- és életmódváltozásra. A gazdaság 621 dolgozójából egyébként száznyolcvanháramnak nincs meg az általános iskolai végzettsége. NEMCSAK BIZONYÍTVÁNY Kunhegyesen a Kossuth utcai általános iskola pedagógusai vállalkoztak a nehéz, de szép feladatra: ők a konzultációs központ vezető tanárai. Görög Sándor történelem- szakos tanár: — A Mindenki iskolája adásaihoz topográfiai, kronológiai ismereteket (kell adnom, alapfogalmakat kell megmagyaráznom. Én bízom benne, hagy aki lelkiismeretesen tanul, nem „ingyen bizonyítván^’ vár, — nem vain szégyent az osz- tályvizsgán. A mi halíllgaitó- imk igyekvőek, tanulnak. Ez kell... Tudatosodjék, hogy a bizonyítvány tudásfedezet nélkül csak papír. Tóth Bál a matematika „rejtelmeiben” segít eligazodni: — Hozzánk tízen járnak, erőgépkezelők, traktorosok, gépkocsivezetők, többségükben olyan emberek, akik csiak szombaton, vasárnap tudnak tanulni. Alkalmazkodtunk hozzájuk, — el is járnak rendszeresen a konzultációkra. és hiszem, hogy a közös akarásnak meglesz az eredménye. Persze, ahogy a kollegám mondta: ingyen bizonyítványhoz nem juthat hozzá senki. ÖSSZEGZÉS HELYETT A tapasztalatok összegzésére — úgy hisszük — nincs szükség, a tények megadják a feladatokat. Ezek közül a legsürgetőbb: most, azonnal, a 24. órában hozzáfogni a jövő év elején induló 8. osztályos konzultációs csoportok tényleges — nemcsak jelentésekben szereplő — szervezéséhez. Tiszai Lajos „HAZAJÁRÓ" VONAT Csápon a művelődési ház szervezi a zeneoktatást. Jelenleg 24 gyermek tanul zongorázni. (Fotó: M. G.)
