Szolnok Megyei Néplap, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-01 / 284. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. december 1. Mennyibe kerül a hízótáp? Örömmel olvastam a Néplap hirdetési rovatában, hogy november 15-től a háztáji hízótáp mázsánként 369 forint. November 20-án vásároltam 50 kilogrammot, amelyért 204,50 forintot fizettem. Itt tehát valami nem stimmel. Elképzelh'etö, hogy éppen az eladók nem ismerik az új árat? Mivel úgy érzem, becsaptak, ezúton szeretnék a Gabonaipari és Malomipari Vállalattól panaszomra választ kérni. Bognár József Jászberény Kunmadaras nyugdíjasai a nagyközségért A Szakmaközi Bizottság nemrég ünnepséget rendezett a község több mint ötven nyugdíjasának. Jól éreztük magunkat, szórakoztunk, elbeszélgettünk egymással a régi munkás napokról. Köszönjük a megemlékezést, hogy törődnék velünk. Mi is igyekszünk — tőlünk telhetőén — mindenben segíteni községünk fejlődését. Ez évi társadalmi munkánk értéke meghaladja a 200 ezer forintot. Szeretnénk, ha a megye valamennyi nyugdíjasa csatlakozna kezdeményezésünkhöz, s az elkövetkezendő évben megtennék felajánlásukat községük, városuk gyarapítása érdekében. Tóth Imre Kunmadaras A gázpalack szállításáról Rákóczifalván lakom, a gázcsereteleptől egy 'kilométerre. Kerékpáron hordom a palackot, a kormányra akasztva. Most az a hír járja a faluban, hogy nem szabad így szállítani a palackot, mert megbüntetnek. A telep vezetője azt mondta, rendelet szabályozza, hogy a csomagtartóra akasztható vastartóban lehet szállítani. Erről mi sem a rádióból, sem az újságokból nem értesültünk. Éppen ezért kérem, ismertessék velünk, milyen módon szállítható a gázpalack. Szabó Sándorné Rákóczifalva íme a válasz, amit a Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat szolnoki üzemegységétől kaptunk:^ A gázpalack szállítását a 3/1970. (V. 31.) KPM számú rendelet szabályozza. Kerékpáron álló helyzetben cél szélű a palackot szállítani. A védősapkán elhelyezett fogantyú segítségével a kormányon is vihető, de ebben az esetben a kerékpárt csak tolni lehet. A csomagtartóra erősített palacktartó (kosár, egyéb megoldás) a legcélszerűbb. Motorkerékpáron csak utánfutón vagy oldalkocsin szállítható a gázpalack. Panasz a Patyolatra Augusztusban a Patyolatba adtam két munkaköpenyt mosásra, de a mai napig sem kaptam vissza, nem is kártalanítottak. (Levelének kelte: november 24. A szerk.) A helyi fiók vezetője szmeélyesen járt az ügyemben, írásban reklamált, majd kártalanítást kért, de hiába. Azóta egy ágyneműs csomagom is elkallódott. A kettő együtt — becslésem szerint — 1500 forint értékű. Albérletben lakom, nagy hiányát érzem az elveszett holmijaimnak. Jó volna, ha ez a szolgáltatás nem idegeskedést, bosszúságot szerezne az igénybevevőnek, hanem valóban a lakosság kényelmét és javát szolgálná. Tóth Eszter Jászkisér Szerkesztői üzenetek K. S.-né, Szolnok: A név- változtatás iránt előterjesztett kérelem illetéke száz forint. Egy családhoz tartozó nagykorúak közös kérvénye esetén az illetéket minden nagykorú után külön-külön kell leróni. Ny. J., Jászberény: A termelőszövetkezet nyugdíjas és járadékos tagjai munkavégzésre már nem kötelezhetők. Részükre a háztáji földet a korábban elért munkateljesítményük alapján állapítják meg, és a továbbiakban háztáji földjüket a gazdaságban végzett munkájuktól függetlenül biztosítja részükre szövetkezetük. T. Sándor, Tiszafüred: Értesülése helytálló. Valóban kaphatnak mezőgazdasági hitelt azok a személyek, akiknek művelésre alkalmas földterületük (háztáji, kert) van, s azt növénytermesztéssel vagy állattartással kívánják hasznosítani. Kölcsön — többek között — szőlő vagy gyümölcsös telepítésére, felújítására, zöldségfélék termesztéséhez is adható. Igényével az OTP területileg illetékes fiókjához szíveskedjék fordulni. r _ n r f’j 1T i' •Y Jótállás árucikkekre Elhelyezkedés pályázat útján K. J.-né szolnoki olvasónk csökkentett áron kis hibás, de új terméket vásárolt. Jótállási jegyet kérésére nem adtak a vásárolt áruval. Levele szerint más üzletekben még a javított terméket is jótállással árusítják. A kereskedelmi forgalomban értékesítésre kerülnek új, de sérült, hibás, kellék- hiányos vagy javított termékek is, amelyeket a kereskedelem a hibára, a hiányra vagy javításra való tekintettel csökkentett áron hoz forgalomba. A kereskedelmi vállalatok gyakorlata valóban eltérő volt abban a kérdésiben. hogy vállalnak-e jótállást az ilyen termékekre. Ezért a felügyeletet ellátó mimsizrtéri untok közös állásfoglalásban adtak irány- mutatást a tartós fogyasztási cikkek jótállásának Legkisebb kötelező mértékéről szőlő jogszabály helyes és egységes alkalmazása érdekéiben. Az iránymutatás szerint semmis az a megállapodás, amely a jogszabályban foglalt rendelkezésektől a vásárló hátrányára eltér, és az érvénytelen megállapodás helyébe a jogszabály rendelkezései lépnek. Ennek alánján semmis az a kikötés, amely szerint az eladó az új, de hibás vagy javított termékre jótállást nem vállal. Nem tekinthető azonban a vásárlóra hátrányos megállapodásnak, ha az eladó nem vállai jótállást azért a hibáért. amelyet a vásárlóval közölt, és amelyre való tekintettel az árat csökkentette. Ebben az esetben az eladónak a jótállási jegyen meg kell jelölni a hibát, és az erre való tekintettel nyújtott árengedményt. A jótállási jegyen kell közölni azt is, hogy a hibáért az eladó nem vállal jótállást. Az új terméknek olyan hibája vagy hiányossága is lehet, amik miatt eredeti funkcióját még javítás után sem — vagy csak jelentősen csökkent mértékben — tudja ellátni. Ebben az esetben már nem beszélhetünk új állapotban lévő termékről, és e termékre a jótállás már nem kötelező. Ilyen terméknek lehet tekinteni azokat, amelyek értéke a hiba, kellékhiány vagy a javítás miatt több mint harminc százalékkal csökkent. D. L. jászberényi olvasó fia egyetemi tanulmányait jövőre fejezi be. Arra kért levelében felvi- ágositást, hogy fiának elhelyezkedése mennyisen korlátozott. Ha valósan csak pályázat útján nelyezkedhet el, hol és hogyan kell a pályázatot oenyújtani. Minden munkáltató — a társadalmi szervezeteket kivéve — pályakezdő szakemberrel felsőfokú végzettséget igénylő munkakörben munkaviszonyt vagy munkavégzési kötelezettséggel járó szövetkezeti tagsági viszonyt csak pályázat útján létesíthet. A felsőoktatási intézmények nappali tagozatán végzett szakemberek munkába lépéséről szóló jogszabály hatálya tehát kiterjed a szó; vétkezőtekre is. Pályakezdő szakember az, aki a felsőoktatási intézmény (egyetem, főiskola) nappali tagozatán folytatott tanulmányait 1977. január 1. (után fejezi be, oklevele megszerzése napjától számítottan munkaviszonyának hároméves időtiartema alatt. A vállalatok s az egyéb munkáltatószervek a pályázati felhívást minden év június hó 15-ig.és december hó 31-ig küldhetik el a felsőfokú Oktatási intézményekhez. A pályázati felhívásokra a pályázatok benyújtásának határideje a felsőfokú oktatási intézmény vezetőié állapítja meg. és ezt a pályázati felhívásokkal együtt legkésőbb január hó 15-ig. illetőleg június hó 30-íg közzéteszi. A pályázati határidőt úgy kell megjelölni, hogy a hallgatóknak a felhívás megismerésére és a pályázatok benyújtására legalább egy hónap álljon rendelkezésére. Pályázatot az a hallgató nyújthat be, aki a felsőoktatási intézmény utolsó tanul- mányi félévére beiratkozott és nem részesül társadalmi ösztöndíjban. A társadalmi ösztöndíjas ugyanis ott köteles elhelyezkedni, ahol a szerződésben kötelezettséget vállalt. Legfeljebb három pályázat adható be. Ez utóbbi esetben külön iraton meg kell jelölni, hogy melyik helyre első-, másod-, illetőleg harmadsorban. A pályázatot a pályázati felihívást kiíró vállalat (intézmény) vezetőjének címezve a felsőfokú oktatási intézmény vezetőjéhez kell benyújtani. E vezető a pályázatot a hallgatóról készített jellemzés alapján véleményezi. Az ugyanazon munkahelyre beérkező több pályázat esetén a pályázók között ajánlási sorrendet állapíthat meg. E munkába az intézmény párt- és KISZ-szervezetét be kell vonni, és meg kell hallgatni az illetékes tanszéket s a pályázót is. A pályázati véleményt s az ajánlási sorrendet a hallgatóval ismertetni kell. Az így véleményezett pályázatot — ha az illetékes miniszter másként nem rendelkezik — minden év március hó 31-ig, illetőleg szeptember 15-ig a pályázatot kiíró vállalat részére meg kelt küldeni. A vállalatnak a pályázat felől egy hónapon belül dönteni kell. Ha a pályakezdő szakember állást kíván változtatni, ezt csak újabb pályázat útján teheti meg. Különösen méltánylást érdemlő okok miatt a felügyeletet gyakorló miniszter a munkáltatónak engedélyt adhat alkalmazásra pályázat nélkül is. Dr. Cs. I. HÚS, HÚS, IJÚS Két vágás között: vidáman A disznókból kolbász lesz. Ez a sorsuk. A marhákból pedig oörkölt, vagy gulyásleves, ahogy tetszik. És, hogy minél több kerüljön az asztalra, modern istállókat, nevelőket építenek - súlyos milliókért. A növekvő igényekkel lépési kell tartani a feldolgozóknak is. A Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál konvejorok, csigák, keverő- és őrlögé- pek segítik a munkát, de még mindig elkel a bár- dot, kést forgató erős kéz. A sertések, a marhák is technológiai soron vonulnak állomásról állomásra, míg karaj, vagy párizsi lesz belőlük. A vállalatnál tavaly 480 vagon húst dolgoztak fel, az idén pedig több mint ötszázat, létszámnövekedés és beruházás nélkül. Vagyis a többlet az itt dolgozókat dicséri. Ugrani kell, mert fröccsen a vér. Naponta ötszáz sertés húsát dolgozzák fel Olaszországba viszi ez a kamion a szépen előkészített marhahúst Az átvételnél jelen van az itáliai vásárló is Kolbászkavalkád Foto: Martincsek Gábor Döntött a Legfelsőbb Bíróság Lakásért házasodni? A férj 72 éves nyugdíjas, az asszony 62 éves volt. amikor újsághirdetés útján megismerkedtek, rövidesen ösz- szeházasodtak, és a „menyecske” beköltözött a férj másfél szobás tanácsi lakáséba. Már a mézeshetek alatt annyit veszekedtek, hogy egy hónap múlva különváltak, sőt az asszony bontópert is indított. A járásbírósági tárgyaláson a férj is kérte a válás kimondásét. majd egyezséget 'kötöttek, amely szerint a nagyobb szobát a férfi, a kisebbet az asszony használja. Ezt a megállapodást, végzésével a járásbíróság helyben hagyta, majd ítéletében a házasságot felbontotta. A lakáshasználatra vonatkozó egyezség helybenhagyása ellen azonban a legfőbb ügyész törvényességi óvással élt. Az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely a végzést hatályon kívül helyezve, a járásbíróságot új eljárásra, valamint új határozat hozatalára utasította. — A felek idős karban kötő ttok házasságot — hangzik a határozat. Saját vallása szerint az asszony azért kötött házasságot, mert lakást akar magának szerezni, a beteg férjnek pedig gondozóra volt szüksége. Az egyezség megkötése előtt a férj előtt tiltakozott a lakás- megosztás ellen, hangoztatva: az állandó veszekedések betegségére károsan hatnak. Kétséges tehát, hogy Utóbb a megállapodást kellően megfontolta-e. A bíróság egyezséget akko,- hagyhat jóvá, ha az a jogszabály oknak és a felek méltányos érdekeinek megfelelő. Ellenkező esetben a jóváhagyást megtagadja és az eljárást folytatja. A járásbíróságnak .az egyezség jóváhagyása előtt tisztáznia kellett volna, hogy a férj milyen betegségben szenved, és az együttélés megromlását előidéző állandó nézeteltérések egészségi állapotát valóban kedvezőtlenül befolyásolják-e. Tisztázni kellett volna azt is, hogy az idős férfinak — betegségére tekintettel — szükség van-e gondozóra és állapotában bekövetkezhet-e olyan változás, hogy állandó ápolásra szorul. Amennyiben ugyanis ez- a helyzet áll fenn. az egyezség a férj méltányos érdekeivel ellentétes. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az asszony azért ment férjhez, hogy lakáshoz jusson'. Az egyezség eredményeképpen egyhónapos házasélet után ez a probléma megoldódna, a férj viszont elesne attól a lehetőségtől, hogy tartási szerződéssel, vagy más módon, lakásába gondozónőt befogadjon. Tehát a törvényességi óvás alapos és az egyezséget hatályon kívül kellett helyezni. H. E,