Szolnok Megyei Néplap, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-29 / 307. szám

1976. december 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Tervezés a művelődésben A közművelődési törvényjavaslat országgyűlési vitáján Pozsgay Imre kulturális miniszter, a közművelődés tervezé­séről szólva, hangoztatta, hogy az általános kulturális ter­vezésnek feltétlen tartalmaznia kell a művelődési intézmé­nyekben folyó tevékenységet is, beleértve a kultúra tartalmi vonatkozásait. A közművelődési középtávú tervek vizsgálatá­ról is így érdemes szólnunk. Az ünnepnapok műsorá­ban érezhetően az emberség az emberiesség, más szóval a humánum fokozott felvál­lalása kifejezése töltötte be a közös nevező szerepét. Ebből a szempontból két programot külön is kiemel­nék. Az Utolsó padbant és a Beilleszkedést. Egy osztály közösségébe nehezen beil­leszkedő kis cigánylány tör­ténete és egy távoli, idegen országból ide cseppent or­vos „beolvadása” egy kisvá­ros társadalmába — ugyan­annak a gondolatnak más­más variációit jelentik. Mindkét említett alkotás he­lyesen hangsúlyozta, hogy a közeledés, az egymásra ta­lálás mint minden folya­mat, ez is csak dialektiku­sán képzelhető el. Ha köl­csönös a törekvés a megér­tésre, a cselekedetek kölcsö­nösen feltételezik egymást. Beilleszkedés Külön is szólok a Nádasy László rendezte, Kisújszál­láson forgatott dokumen­tumfilmről, mert témájának maisága, mondanivalójának jó értelmű ingerlő hatása kiemelte a programok sorá­ból. Bár Nádasy László va­lóságdarabokból komponálta filmjét, mégis ez a tény­szerűség nemhogy megkötöt­te volna a néző fantáziáját, hanem egyenesen egy-egy mozzanatból kiindulva akár több irányba is elindulha­tott a valóságtól megitatott képzeletünk, akár orvos és beteg viszorlyát illetően, akár a szakmai gőg és fél­tékenység, vagy épp a kis­polgári elzárkózás tárgyá­ban. Ezekben az irányokban ki-ki meghosszabbíthatta a dokumentumfilm erővona­lait. Az állatokkal, a termé­szettel zavartalan békében élő falusi bolond ábrázolá­sában — Legenda a nyúl- paprikásról — a fenti gon­dolatokhoz hasonlókat kap­tunk vonzó megközelítés­ben. a szükséges szociális tartalommal). A film né­hány kivételesen szép meg­oldása magával ragadott. Hatásából azonban sokat el­vont túlméretezettsége, he­lyenkénti terjengőssége, rit­musbeli elernyedtsége. (Saj­nos, visszatérő gyengeségei ezek a tévéfilmeknek!) A rendező érdeme ugyanak­kor, hogy az ember és ter­mészet szoros kapcsolatá­nak rajzában nem élesztget­te a természethez való me­nekülés manapság oly diva­tos rousseau-i érzelmességét. Ha nem is közvetlenül, át­tételesen a fent említett gondolatkörbe tartozhat a különcségeivel avas mániái­val a fiatal szerelmesek út­jába álló Pongrácz István története is tévéváltozatban. Beszterce ostroma Sajnálatos, hogy a realiz­mus útjára lépett Mikszáth regénye, amelyben az ide­jétmúlt nemesi magatar­tás megítélésében már több az elítélés. az elutasí­tás. mint a megbocsátó szánalom; s az előadásmód­ba, az anekdotizáló hangba egyre több szatíra vegyül — nos. mindezt sajnos a Zsurzs Éva rendezte tévéváltozat nem tükrözte meggyőző mó­don. Amit láttunk: furcsa história egy „megható, be­csületes, végül szánalmas, álmodozó” grófról. Igaz, Pongrácz Istvánban olyan erények testesülnek meg, melyeket Mikszáth nem ta­lál meg a kor nemessége körében, a középkorian be­rendezkedő várúr azonban mégis csak az idő kerekeit forgatja vissza, s ilyen ér­telemben nemcsak a várúr különcségeit tápláló környe­zet, hanem maga a várúr is végeredményében ellenszen­ves. A filmnek jobban kel­lett volna érzékeltetnie (nem túlzásokra gondolok) e ma­gatartás keserű anakroniz­musát. Ugyanakkor figye­lemreméltó az a gondosság, ahogyan Zsurzs Éva a tör­ténet egy-egy epizódszerep­lőjét megragadja. ahogyan a részletekből próbálja meg­rajzolni a kor jellemző tár­sadalmi képét, bár az is igaz. hogy ez a sok-sok rész­letet felölelő ábrázolás. a helyenként túlságosan rész- letezgető megjelenítés nem a lényegmegragadó realiz­mus, hanem a jelenségek szintjén mozgó, vagy meg­rekedő naturalizmus irá­nyába mutat. Egyes figurák rajzában ez olymódon is kísért, hogy például csak­nem operettes megoldások­kal találkozunk. (Pru- zsinszky Körmendi János megformálásában). Zsurzs Éva érzékeny művész, bizo­nyítja, ahogyan Apolka és Miloszlav, a két fiatal ki­bontakozó szerelmét sok­sok költészettel ábrázolja. Vagy ahogyan az Apolka és Pongrácz István közötti vi­szonyt emberileg árnyaltan motiválja. (Apolka szerepé­ben Hűvösvölgyi Ildikó a legjobb színészi teljesít­ményt nyújtja). A tévévál- tozat tehát egyes részletében igényeket ébreszt, de végül is adósunk marad az „utol­só várúr” történetének kri­tikailag érett, nagyvonalú ábrázolásával. A Beszterce ostromából ezért nem lehe­tett a Fekete városhoz ha­sonló újabb Mikszáth-siker. V. M. Évfordulóra SZABÓ ERVIN- KÖTET Sajtó alá rendezik Szabó Ervin forradalmi publicisz­tikai, szociológiai, történel­mi, irodalom- és művészet­elméleti, művelődéspolitikai, valamint könyvtárügyi írá­sainak válogatott gyűjtemé­nyét. A Hol az igazság? cí­mű, több mint félezer olda­las kötet a jövő év augusz­tusában Szabó Ervin születé­sének 100. évfordulója alkal­mából jelenik meg a Mag­vető kiadó gondozásában. Színes film — házgyárról Az ötéves Szegedi Ház­gyárról színesfilmet készítet­tek, amelyet az új év elején vetítenek a Csongrád me­gyei mozikban. Bemutatják azokat az új városnegyede­ket, amelyekben már több mint 7 000 lakás készült elő­regyártott panelekből. A ve­títővásznon láthatja a kö­zönség a vállalat új, elek­tronikus számítóközpontját, is. ahol R—20-as komputer­rel tervezik meg a házgyár egész programját. A tiszakürti gyermekotthon lakói vidáman töltötték a karácsonyt; a rövid ünnepi műsor után hamar birtokba vették a TRIÁL-tól kapott 30 ezer forint értékű játé^ kokat, a távirányitásos tankot és a repülő model­leket Gézaháza nem fogad A Bakony egyik festői környezetű kirándulóhelyén, Gézaházán továbbfejlesztik a túristaközpontot. A munká­latok egyrésze mór a nyáron megkezdődött. Most kerül sor a Turistaszálló vízveze­tékrendszerének korszerűsí­tésére, s ezért 1977 január elejétől előreláthatólag már­cius végéig nem fogadhat vendégeket a közkedvelt tu­ristaház. Igen tarka a kép. Sok nép­művelő a tervet egymaga csi­nálta, olykor sem a közmű­velődési társadalmi bizottsá­got, sem a politikai, gazdasá­gi vezetőket nem kérdezve. Ám találni számos olyan községet, ahol maga a tanács szakigazgatási csoportja (em­bere) állította össze a köz- művelődés középtávú tervét, mégpedig a kulturális intéz­mények előzetes javaslatai alapján. Ez a legjobb módja az általános kulturális terve­zésnek. Nem annyira azon múlik tehát a jó tervezés, hogy ki fogalmazta meg a tennivaló­kat, sokkal inkább azon: mennyiben közös töprengés eredménye. A jó tervek a gazdasági és kulturális adottságok, hagyo­mányok, lehetőségek számba­vétele után fogalmazzák meg a tennivalókat. Nem csak alapelveit, hanem gyakran annak megoldásai módjait is megjelölve. S ezek majd az éves tervekben részletes tar­talmi-módszertani munkává sokasodnak, mint törzsön a termőágak. Aprómunka ez, szaktudást, türelmet, emberi érzékenységet, és sok tapin­tatot igényel — különösen a munkásművelődésben. Maradjunk életközeiben Ha van próbatétel, melyen a művelődési intézmények korszelleme megméretik, ak­kor a munkások művelődé­sében tett megannyi útkereső lépés az. Általában itt ta­pintható legsebezhetőbb pontjuk. Elvekben többnyire megfogalmazták az életmód­kultúra alakításának új ten­nivalóit, ám a gyakorlatban ezek vagy nem léteznek, vagy pedig új sablonba mereved­nek. Népművelők számára vilá­gos a tennivaló: életközeiben kell' maradniok. Csak annyi­val járhatnak előtte — akár a túravezető a csapattól —•, hogy mindig kéznyújtásnyira legyenek. Népművelőkkel be­szélgetve, művelődési tervek­ben tallózva vajmi kevés nyomát leljük annak. Min­den intézménynél olvasható ugyan, hogy legfontosabb fel­adat a munkásművelődés feltételeinek megteremtése ... És vannak konkrét utalások ilyen programokra, többnyi­re munkásakadémiák, szocia­lista brigádklubok formájá­ban. Vonzza-e a munkásokat? Vonzza-e ez a munkásokat, brigádtagokat? Miben segíti őket? Meglepő tény árulko­dik erről: egyik brigádban megkérdezték, hogy ha nem pontoznák a vállalásokat, há­nyán maradnának a brigád­ban? A válasz az volt: mint­egy 10 százalék. Egy példából ugyan nem általánosíthatunk, de valamit ez is sejtet. Azt, hogy a brigádművelődés cí­men történő vállalás nem annyira önmagukat segítő, az egyén életmódját alakító, ha­nem inkább tőlük „idegen” ismeretnyújtás,' azaz teherté­tel. Hiányzik a tervezés alap- feltétele: az emberek életkö­rülményeinek, érdeklődésé­nek, törekvéseinek, szokásai­nak ismerete. A tervek in­kább a művelődéspolitikai előírásokkal számolnak, s ehhez alig-alig van személyi­ség-ismeret és valóságlátás. Egyre inkább szorgalmazzák a közművelődés irányító szervei a kultúrház kapcsola­tát a gazdasági egységekkel. Ez gyakran annyiban áll, hogy a népművelő felkeresi a gazdaságvezetőt, s kölcsö­nös tájékoztatásokban álla­podtak meg. De hány helyen jutottak el a dolgozók műve­lődési igényeinek és lehetősé­geinek vizsgálatához, s innen az ennek megfelelő tervezés­hez? Egyik községben, midőn keveselltem a munkásműve­lődésre történt utalást a kö­zéptávú tervben, a tanácsel­nök derűlátóan megjegyezte: Hát minden rendezvény ér­tük van, ők járnak a műve­lődési házba, a műsorokra, a színházi előadásokra. Ez igaz. Mégsem hiszem, hogy ilyen egyszerű a dolog. Megkérdeztem egy üzemi értelmiségtől (aki a honisme­reti klub lelkes vezetője, ré­gi gyári dolgozó), hogy mi vonzza a munkásokat a mű­velődésben. „Egy téma van — mondta —, amivel be le­het gyűjteni az embereket a kultúrházba: a kertbarát­kor’'. Vagyis az, aminek kö­ze van mai életmódjához, napi foglalatosságaihoz. In­nen egy lépés a növények bi­ológiai ismerete. Ugyanígy kapcsolódik a horgászathoz a halbiológia, a turisztikához a várak története, földrajzi és geológiai ismeretek. Mindennapi életünk hason­ló hajszálgyökereivel kapasz­kodik a közművelődés egy- egy témája az emberhez. Ezek felderítése nélkül nincs szocialista közművelődés. Szükséges az önvizsgálat Nem valami derűs a mű­velődési élet képe a községek, városok jórészében. A nép­művelők többsége nehezen tud szakítani megszokott kultúrházcentrikus (és ren­dezvénycentrikus) munkájá­val. Igaz, az élettel együtt­lépő művelődés roppant ne­héz, talán meghaladja a nép­művelők (jelenlegi számbeli és felkészültségbeli) erejét. De legalább a szándékot, az erőfeszítést, a problémalátást szeretnők érzékelni. Az őszinte törekvést arra, hogy új szemlélettel dolgoznak, út­közben pedig őszinte önvizs­gálatot tartanak. Vajon jó-e, ahogy eddig csináltuk, nem kellene-e ezután valamit másképp tennünk? Balogh Ödön FÖLDIUIUIUKnSOK 2. Vörös szalagok a depómon A téliesített rmmkfikra és miitHcn eyy-ét» méltó eseményre vonatkozó feIfrijfz&vk ru* SÍ-eAo • i-r ) s**£- 'z T'-'Z? I'f V jl'Z-'Z/'-T'Z-' 's, -*■- j. p. f ■ Részlet a Pityókái átmetszés építési naplójából „Kelt 1932. XI. 12. Tiszavárkony, Szol­nok megye. öméltóságos Ür! Alulírottak kérésünk­kel fordulunk a Méltóságos Miniszter Űr­höz, mégpedig olyképen, hogy Tiszavár­kony községben 130 földmunkás teljesen kenyér nélkül állunk, és semmiféle munkát kapni nem tudunk ... Szolnok vármegyé­nek' a leszegényedett és lerongyolt föld­munkásai, ami Tiszavárkonyon van, tán az egész országban sem található nálánál sze­gényebbet ... Úgy nagyon kérjük az Ömél­tóságos Miniszter Űrt, eszközölné ki ennek a szegény községnek a munkásai részére bármerre munkálatokhoz jutását, mert az éhségtől és ruhahiányától majd megderme­dünk ... Kérve-kérünk választ és orvoslást a nyomorunk enyhítésére. Maradtunk alá­zatos és hűséges, hazának földmunkásai a legmélyebb tisztelettel: Jeszenszky József és 100 társa”. Honnan jöttek a kubikosok, akik előtt Jókai tisztelgett, s akik a világgazdasági válság idején a legktlátástalanabb nyomo­rúságban éltek? Válaszol erre egy kubikos­dal: Grófi legény nem kubikolt még soha, Mindig csak a parasztoknak a fia. Egykerekű „kocsi”-ba fogta magát, „Űri” hámmal taszította kocsiját! A Tisza szabályozásában-, s az azt meg­előző próbálkozásokban is a földmunkák­ban járatos nép építette a gátakat, majd az idők folyamán egyre inkább elszakadt a kubikosmunka a parasztitól. A kubikosok jó ideig ugyan hazajártak aratni, de az őszi betakarítási munkák után a következő ara­tásig kubikoltak. A kubikosság azonban egyre jobban önállósodott, s ez az öntuda­tos, harcos réteg mozgalmaiban megmutat­ta erejét. Katona Imre fogalmazza meg A magyar kubikosok élete című könyvében, hogy a kubikosok a parasztságból szakad­tak ki „de fejlődésük átmeneti helyzetben megrekedt a parasztság és az ipari mun­kásság, a város és a falu között. A gazda­sági válságok mint mezőgazdasági és mint ipari munkásokat is sújtották őket. Föld híján nem volt visszaút a parasztsághoz, fejlődés és gépesítés híján pedig nem tud­tak felemelkedni áz ipari munkásság so­raiba”. Szomorú sorsukat beleszőtték maguk- költötte dalaikba is. Szántó Kovács János mozgalmában indulóként énekelték: Megkezdi ő a kubikot gyermekkorába. Keveset van ő otthon a szegény honába. Kubikról mén a kubikra, néha messzire, Ámde azért nincsenek'ők jól megfizetve. A kubikosok, a jó kubikosok. A jó kubikosok azonban legtöbbször nem használtak olyan alázatos hangot, mint a végső szorultságukban kérelmet író tisza- várkonyiak. Rájuk éppenhogy az öntuda­tos, harcos hang volt jellemző, s ők — aho­gyan azt Hunya ístván könyvének címe is hirdeti — emelt fővel jártak a világban. Az egységes Tisza-szabályozási terv át­metszései közül a Pityókái volt az utolsó. Tanulságos az itteni énítési naplóból idézni néhány mondatot. A dátum: 1934. május 1. „Heggel, amikor kijöttem a munkahelyre, a depónia telepén májusi fákon vörös pa­pírok voltak feltűzve. Két munkás (kubi­kos) névszerint Kovács Imre és Kovács László a felszólításomra nem voltak haj­landók levenni a papírokat, amiért is fel­jelentést tettem ellenük a kőtelki csendőr­őrsön. Délután kijött az őrjárat, és felvet­ték a jegyzőkönyvet”. Egy karcagi kubikossal, Németh László­val Kunhegyes és Bánhalma között talál­koztam, ahol a Nagykunsági Főcsatornából kiágazik az NK—III-as számú öntözőcsa­torna. „Én 1938-ban lettem kubikos. Mit csi­náltam volna? Legyek szolgatanyás? Vol­tam én a más kutyája eleget, mert 38 előtt cselédkedtem. Sokan nem bírták a kubik- munkát, azok a holdvilágot arra használ­ták, hogy hazamenjenek. Az ilyenek mond­ták, hogy ha így kell keresni a kenyeret, inkább nem esznek. De a kubikosbanda amúgy jó volt. Sok idős ember dolgozott közöttünk, akik végigküzdötték a vörös ti­zenkilencet, így azután borzasztó harcos volt a szellem. Előfordult, hogy a főmér­nök a rendőrfőnökkel merészkedett ki a gödörhöz ... Most már egészen más a ku- bikmunka, teljesen átváltozott. Azért a mostani brigádok is olyan jó összetartok, mint a régi kubikosbandák”. Körmendi Lajos Következik: Átváltozás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom