Szolnok Megyei Néplap, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-25 / 305. szám
XXVII. évf. 305. SI. 1976. december 25., szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ELÉRHETŐ ÁLMAINK A gyerekek már hetekkel karácsony előtt a fenyőfa alá képzelik a villanyvasutat, a hajasbabát, a focit, a mesekönyvet, s a csillagszóró fényében izgatottan, kipirulva, csillogó szemekkel, türelmetlenül várják, vajon beteljesülnek-e dédelgetett vágyaik. Álmukban oly sokszor játszottak velük, hogy boldogságuk szinte határtalan, amikor „igazándiból” az övéké lett minden várva várt ajándék. A karácsonyi hangulat, az ígérkező új esztendő kicsit álmodozóvá tesz bennünket, felnőtteket is. A jövőt mindig elképzeljük, megtervezzük magunkban. Ki új lakást remél az albérleti szoba kályhája mellett, ki már azt latolgatja,, mire költi nyereségrészesedését, ki csak egyszerűen azt. mondja magában, rosszabb ne legyen, mint az idén, akkor minden rendben lesz. Valójában mindannyian a karácsonyi elégedettségben, az ünnepi melegség nagykanalas, terített asztalnál arról álmodozunk, hogy 1977 szebb és, gazdagabb legyen számunkra, az országnak is, a családunknak, szeretteinknek. A nagy szavak is ideillenek most, hiszen az emberiség ügyéről szólunk velük: legyen szilárd, -fegyverrel bánthatatlan a világ, Európa békéje, biztonsága. Ez is a mi- álmunk, amiért nemhogy szégyenkezni nem kell, sőt nyíltan, határozottan vállaljuk, folytatjuk érte a küzdelmet. És ha a karácsony elmúlik, ha újra hétköznapi lesz a hangulat, vajon szabad-e tovább álmodozni, van-e jogunk hozzá? Egyszerűen igennel is felelhetnénk, de mert a gondolatsor oly szép, hadd bújjunk Lenin mögé, miként ő is bevallottan Pisza- rev ,.,mögé bújva” válaszolt 1902-ben erre a „fenyegető és elrettentő” kérdésre. Álmodoznunk kell! „Az ábránd és a valóság ellentéte semmiféle kárt nem okoz, ha az ábrándozó komolyan hisz álmában, és az életben figyelmesen körültekintve, megfigyeléseit egybeveti légváraival, és általában lelkiismeretesen munkálkodik elképzeléseinek megvalósításán. Ha van valami érintkezés az ábránd és az élet között, akkor minden rendben van”. Álmodoznunk kell! — ezt is Lenintől tanultuk — lelkiismeretesen munkálkodva elképzeléseink megvalósításán. Marxistának és a szocializmus minden hívének joga van az alkotó álmodozáshoz. És úgy, ahogyan Lenin képzelte el, a mi pártunk is „álmodozó párt”. Álmaiból a meg- valósíthatót, az élettel reálisan, konkrétan egybevetett célokat tűzi elénk, közeli vágyainkhoz igazítva a lehetőt, az elérhetőt, megvilágítva a jövő évtizedeink útját. Az utóbbi húsz év története arról szól, hogy pártunk kormányzásával, a magyar nép összéölelkezve a Szovjetunió, a szocialista közösség népeivel, lenini módon álmodozott, lenini úton valósította meg ábrándjait. Nekünk két nagy, a XI. kongresszuson megfogalmazott álmunk van: az egyik, hogy kedvező külső feltételeket hozzunk létre a szocialista építőmunkánk számára, hogy erőnkhöz mérten védjük és szilárdítsuk a társadalmi haladás, a nemzeti függetlenség, a béke pozícióit az egész világon; a másik: hogy felépítsük a fejlett szocialista társadalmat. A munka társadalma vagyunk, ezért álmodoznunk úgy kell, hogy megértsük: az élettel a munka köti össze a vágyainkat, csak munkával válthatjuk valóra mindazt, amit szeretnénk. Ahogyan a család úgy él, ahogyan mi dolgozunk, ahogyan a munkánktól függ a gyermekeink karácsonyi öröme, sorsa, a, nemzet, a haza haladása, felvirágzása, helytállása, a nemzetközi osztályharcban is a társadalom munkáján nyugszik. K iigazítva a sorrendet: családunk és magunk remélt jóléte, emberi kiteljesedése, egyéni terveink sikere az egész szocialista társadalom céljainak megvalósítása útján érhető el. Pártunk programja, a fejlett szocialista társadalom nemcsak hazánkban épül, tehát nem csak a mi ügyünk. Egy nagy világtörténelmi átalakulás részesei és formálói vagyunk: büszkék lehetünk rá! Igaz ügyet szolgálunk mindannyian, ha legjobb tudásunkat, hazaszeretetünket latba vetve megtesszük a magunkét, ki-ki azon a poszton, ahol dolgozik. Ez lehet a nyugodtságunk, optimizmusunk létalapja ebben a bonyolult, változó világban. Az emberi helytállás a motorja céljaink elérésének — erre példa ez az elmúló esztendő is, hiszen nehéz külgazdasági viszonyok között jutottunk előbbre, jobb munkával igazolva vissza ötéves tervünk, az 1976- os esztendő feladatainak realitását. Ez még akkor is igaz, ha tudomásul vesszük, hogy gondunk számos még, melyek közül többet jobb munkával magunk mögött hagyhattunk volna, s igazán nem minden megoldatlan leckénkért okolhatjuk a tőkés világ- gazdaságot, az aszályt... És nyugodtan vállalhatjuk a valót, hogy a szükségszerűnél több hiányzik, lett légyen szó alapműveltségről világnézeti nevelésről, közéleti- ségről. Ebben is, akár a gazdaságban, szívós, türelmes, az eddiginél hatékonyabb munkára kell felkészülnünk, mert még eredményesebbé válhatunk. , A haza, a család kötelességtudó, ha úgy hozza a helyzet, áldozatkész munkát vár tőlünk. A hazafiságunk mértéke a tett, a kölcseys gondolkodás: „hass, alkoss, gyarapíts”. A mi vezérünk bensőnkből vezérel: a meggyőződés edzi akaratunkat, irányítja cselekedeteinket. A szocializmus a mi népünk álma és meggyőződése, mely felsorakoztatja a döntő többséget a párt mögé. A döntő többséget, mely a tetteiben magáévá teszi a maga, a milliók sorsát: a párt politikáját. Történelmünket, sorsunkat magunk formáljuk, s hagyjuk örökül a ma karácsonyfájának boldogan örvendező gyermekeinkre a fejlett szocializmus érlelődő viszonyait, akik közül a tizenévesek felnőttként még együtt dolgoznak velünk az építkezésünkön. Nagy felelőssége a családnak, az iskolának, minden közösségnek, hogy megtanítsuk őket jól dolgozni, hogy kommunista emberré neveljük őket. Egyszóval: meg kell tanítani fiainkat, lányainkat és még magunkat is arra, hogyan lehet boldog az ember. A karácsonyi hangulat, az otthon, a haza melege járja át a szívünket, gyertya fénybe „csillagot” szórunk, az asztalon ott gőzölög a finom vacsora, vidám gyerekzsivaj vesz körül bennünket, örvendezünk a rokonok, nagy fiaink, unokáink hazaérkezté- nek. Együtt a család. Nem mindenkinek felhőtlen ez a karácsony, hiszen albérletben, rossz körülmények között is élnek emberek, nem egy édesanya bűvész- mutatvánnyal teremtett szerény, de szép karácsonyt a családnak. És ez is része a mi szocialista valóságunknak, mely feladatot szül, elvégzendőt ró ránk: több lakást fogunk építeni, javítjuk a nagycsaládosok helyzetét, a kis nyugdíjasokét, az öregeikét, az elesettekét. Enélkül nem érezzük teljesnek a boldogságunkat, hiszen azért is dolgozunk, hogy a szocializmus áldásaiból ä kevésbé jó életviszonyok között élők arányosan többet kapjanak. A tervezésben ez is testet ölt, az általános fejlődés során minden részterületen haladni akarunk — bár szerényen, de magabiztosan. S zabad-e álmodozni? Álmodozni kell! — válaszoljuk Leninnel együtt, s nem fut át hátunkon a hideg, bár az osztálypolitika józanságához szoktunk. Álmainkkal és reálpolitikánkkal sem kérkedünk, hanem megvalósítjuk őket. A szocialista valóságunkból és az előtt járva, a jövőből merítjük álmainkat, ábrándjainkat, komolyan hiszünk bennük, s lelkiismeretesen munkálkodunk érte, hogy valóra váljanak. Karácsony van, a szeretet, a béke, az emberi boldogság ünnepe. E fogalmakat mi nem elvontan, hanem a szocialista hazához kötve értjük és azt akarjuk, hogy mindennapi munkánk hajtóerejévé váljanak. Nekünk béke kell, nekünk boldogság kell. Álmondjunk róluk szépeket, tegyünk is értük eleget! Fábián Péter
