Szolnok Megyei Néplap, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-24 / 304. szám

1976. december 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Három kilométer kabaré Készülőben a szolnoki stúdió ünnepi műsora Közel húsz színművész, kétszer ennyi szerző, ri­porter és technikai dolgo­zó közreműködésével ké­szül, illetve készült a Ma­gyar Rádió szolnoki stúdió­jának ünnepi műsora. A nem mindennapi szel­lemi és technikai erőkoncent­ráció egyetlen célja, hogy megfelelő színvonalú kora­esti adásokat sugározhassa­nak az ünnepeken „elvi” fél­milliós (50—60 kilométeres körzetben lakó) hallgatósá­gunknak. A december 24-i, pénteki 90 perces adás már jó kará­csonyi indítóhangulatot igén A műsor kiemelkedő része lesz az 55 perces zenés ri­portsor, melyet a Fa alá ... címmel hallhatnak majd az érdeklődők. A Fehér kará-* csony könnyűzenei összeál­lítást gyertyagyújtásra alkal­mas időpontban, ugyanezen a napon negyed 7-től sugá­rozzák. Hogy volt... ? — Ez a cí­me a december 25-én 9 órá­tól közvetített műsornak, mely az óév legérdekesebb eseményeit, illetve az erről készült riportokat pergeti vissza. Az ünnep másnapján — december 26-án szintén zenés összeállítással kíván „Kellemes karácsonyt” a stú­dió. A blokk lírai hangvéte­lű riportjai, prózai írásai val­lomások a szeretet ünnepé­ről. Végy három kilométer hu­mort, adj hozzá fél kilomé­ter nevetést. Ez volt a már elkészült 93 perces adóte­kercsre rögzített szilveszteri kabaréműsor technikai re­ceptje. melyet közel másfél száz közreműködő „sütött ki.” (50 tagú stáb és 100 né­ző a nyilvános felvételen). Hogy ízleni fog-e a hallga­tóknak? Kiderül. December 31-én pénteken 17 órai kez­dettel kerül először műsor­ra az adás, és egyszer meg­ismétlik, január 2-án vasár­nap 9 órától, azok számira) akik rendes időben nem ér­tek rá szilveszterezni. A restaurátorok műhelytitkaiból Az ezekben a hetekben rendezett kiállításokon szá­mos értékes, eddig nem látott lelet, műtárgy várja az ér­deklődőket. Kevesen tudjál?, milyen igényes restaurátori munka előzi meg egy-egy új tárgy kihelyezését. A restau­rátor: vegyész, technikus, szobrász és festőművész egy- személyben. Eszköztára való­ságos vegykonyha, laborató­rium, orvosi műszerekkel, szikével, érszorítóval, injek­cióstűvel felszerelve. A Néprajzi Múzeumban, ahol seregnyi nagy értékű múzeumi tárgy vár felújítás­ra, Mesterházy Erika restau­rátor és dr. Bolgár Lajos tu­dományos kutató lebbenti föl a fátylat néhány műhelyti­tokról. Földfestékkel készí­tett, okúmé fából faragott li­bériái maszkot mutatnak: — Hiányos, szuvas, bizony minden szempontból rossz ál­lapotban került múzeumunk birtokába — mondják. — Először szerves oldószerrel, chloroformmal megtisztítot­tuk a rárakódott szennyező­déstől. Azután a szúvas fát al­koholos pentachlörfenolos oldattal injektáltuk; ez meg­ölte az élősdieket. Üjabb in­jekció-kúra benzolos metil- metakrilláttal, hogy tartósít­suk az erősen korhadó fa anyagát. A hiányzó okúmé fadarabot kiselejtezett fából készült szoborból vettük, a porló festéket „láthatatlan” műanyagbevonattal kötöttük le.. . — Nem mindennapi fela­dat volt egyik új szerzemé­nyünk, egy mexikói stéle restaurálása. A súlyos, más­félszer másfél méteres mész­kő a repülőn, szállítás közben eltörött, egyes darabjai el­kallódtak. Speciális vegyszer­rel kellett összeragasztani, amely másodpercek alatt köt, így utólagos korrekcióra, il- lesztgetésre nem volt lehető­ségünk. A hiányzó kőanya­got szintén különleges vegy­szerfolyadékból pótoltuk — ez az összekeverés után fo­kozatosan szilárdult meg és pontosan az eredeti kő hatá­sát keltette. A nagyértékű stélét rövidesen láthatják majd a Néprajzi Múzeum ál­landó kiállításán. A Néprajzi Múzeum res­taurátor-műhelye komoly szakmai tekintélynek örvend, legutóbb az NDK megbízásá­ból restauráltak tucatnyi da­rabra tört, 30 centiméter ma­gas alakos perui kerámiát. A rendkívül pontos összera- gasztás után a hiányzó része­ket gipsszel pótolva föld- festékkef és ragasztóanyaggal összekevert mázzal teljesen az • eredeti hatást érték el a kerámián. Bz élethez igazodva A jövő év elején kerül sor Kunhegyes nagyközség ren­dezési tervének felülvizsgá­latára. A rendezés célja, hogy az 1960-ban elkészült egyszerűsített általános ren­dezési tervet és az 1969-ben elkészült. részletes község­központi rendezési tervet az élet által felvetett követel­ményekhez igazítsák. A bu­dapesti Várostervező Intézet­nél megrendelt új tervek el­készítését felerészben me­gyei hozzájárulásból, fele­részben saját pénzügyi alap­ból fizetik. Tűrkevén Brigádok és iskola kapcsolata Nyolc éve tart kapcsolat tot az Elegant Május 1. Ru­hagyár budapesti laboratói riumának két szocialista bri­gádja a túrkevei kiségítő is­kolával. Kedden az iskola tanulói műsort adtak a megjelent brigádtagok tiszteletére, akik karácsonyi , ajándékokkal kedveskedtek a gyerekeknek. Ezen az ünnepségen kerüli sor a további együttműkö­dést elősegítő szocialista szer­ződés megkötésére, amelyet a brigádok és az iskola kép­viselőin kívül a városi ta­nács. a pártbizottság és az úttörőelnökség meghívott ve­zetői is aláírtak. A kapcso­lat különösen a gyerekek pá­lyaválasztása szempontjából jelentős. boldogság eszménye Örömteli ünnepeket és uiuiim.il boldog üj évet ta azokat a helyi jellegű kis közösségeket, amelyeken be­kívánunk egymásnak és ma- gunkak az óév utolsó napjai­ban. Tradicionális, régi szo­kások szólítanak bennünket, hogy ezt tegyük; hogy • újra és újra elővarázsoljuk önma­gunk és szeretteink számára a meghitt, ünnepélyes han­gulatot — immár ki tudja, hány száz és ezer év óta! De újjávarázsolhatjuk-e a régit, feléleszthetjük-e a ha­gyományt? Nem változott-e. meg az életünk — menthetet­lenül a múltba utalva a ré­gi havas karácsonyok és új­évek ünnepélyes, babonásan vallásos népi hangulatát, s azt a — csak az érintettekre tartozó — meghittséget, amely úgy eggyé vált ezek­kel a napokkal? Életünk tar­talmai, s vele fogalmaink is elkerülhetetlenül változnak. Fenyeget a „szokássá válás” rutinja, az ajándékozás hi­valkodó pökhendisége, az ün­nepieket is az „elintézendő dolgok” sokaságálja besoroló emberi közömbösség hidege. Mintha idejét 'múlta volna a boldogság fogalma is. A „modern” kapitalista kultúra — úgy tűnik — csak erősíti gyanúnkat, amikor mostohán bánik a boldogság fogalmával. Hamisnak érzi, olyannak, amelynek megkö­vesedett formáit a giccsbe hajló operettszerűség, az üres romantikus ábrándozás nyárspolgárisága jellemez, tartalmait pedig tendenció­zus politikai kurzusok mani­pulálják. A boldogság kép­zettársításai így hajlanak nem egyszer az ironikusba, a groteszkbe, sőt akár a nevet­ségbe is. József Attila versé­ben pedig így kerül helyére az emberi eszmélés egyik legcsodálatosabb folyamatá­ban: „Láttam a boldogságot én. / lágy volt, szőke, és más­fél mázsa. / Az udvar szigorú pvöpén / imbolygott göndör mosolygása. / Ledőlt a puha, langy tócsába / hunyorgott, röffent még felém / ma is lá­tom. mily tétovázva / babrált pihéi közt a fény”. És meny­nyire összecsengett mindez Marx híres megállapításával, amelyikben éppen az antik­vitással, (a boldogságra tö­rekvés klasszikus korával!) veti össze saját korát, a klasszikus szabadversenyes kapitalizmust: , „Az antik világ egy korlátolt álláspon­ton való elégedettség; a mo­dern világ viszont elégületle- nül hagy, illetve ahol magá­ban elégedettnek jelenik meg ott közönséges"! Dehát, le kell-e mondania a mai kor emberének a bol­dogság eszményéről? Aligha. Annál inkább a formáiról, amelyekben az elégedettség; a megbékélés és „révbe ju­tás” kizárólagosságának for­máiban tűnik fel. A modern fejlődés — párhuzamosan a tőkés árutermelés világának kibontakozásával — szétzúz­nál egy „korlátolt álláspon­ton váló elégedettség”, még történelmi indokoltságaival igazolhatta emberségét, em­beri melegét. Az emberi ösz- szetartozás kötelékeit felvál­totta a dologi kényszerek rendszere, az elidegenedés. A „létért való küzdelem” ember­telen versengésében az igazi emberi értékek és érzelmek árucikké degradálódásának korábban írhatta csak a költő: „A Szinusz van tőlem távo­labb / vagy egy-egy társam, jaj, ki mondj, meg?” Szük­ségszerű, hog. az emberi kapcsolatoknak ebben az anyagi érdekeltségre redu­kált világában hazugnak tű­nik minden olya boldogság­eszmény, amely t rrészt ma­ga is az anyagi . /ak meg­szerzésére korlátoz Tik. más­részt, amelyik a valóság el­lentmondásai előli 'reményte­len menekülésbe" egy har­monikus, szűkre /ér „bol­dogság-sziget” idilljé. vn kí­vánja élete értelmét, a., em­beri kielégültséget megtalál­ni. A boldogság állapotszerű . és gondtalanságában groteszk József Attila-i képe és a ben­ne fellelhető elégedettség kö­zönségességének marxi meg­állapítása itt vág egybe. Az ünnepek tartalmassága tartalmas életet feltételez. Hagyományaink újrateremtő- dése és megújhodása az utób­bi folytonosságát is feltétele­zi. A „szegények karácsonyá­nak” már a keresztény kultúrában is nem egyszer humanisztikusán kezelt tisz­teletét nem válthatja fel a gazdaság üres hivalkodása ott, ahol az önmagunk és mások megajándékozásának csak jelképe a tényszerű ajándék. Annak jelképe, hogy újra sikerült megőriz­nünk emberségünket, hogy újra hűségesek voltunk ön­magunkhoz. hogy megtettünk mindent, amit értelmes em­beri élet érdekében tenni kel­lett és tenni lehetett. A bol­dogság? A számvetés pilla­nata, elkötelezettségünknek, elveinkhez való hűségünk bizonyosságának a megálla­pítása, s az ebből előbukka­nó melegség, a megelégedett­ség csendes öröme. A bízta- . tás, hogy így tovább. .. 0 szocializmus ”®“r,------------------------- pan a rra törekszik, hogy erejének és lehetőségeinek növekedé­sével pá rh u za m osan kikap­csolja azokat a negatív erő­ket, amelyek az ünnepek iga­zi emberi gyökereit rongál­ják, s hogy egyben megúiít- sa ezeket a gyökereket. Ün­nepeink ezért a közéletben sem lehetnek mások, mint az emberi haladás iránti elkö­telezettségünk ünnepei. Az értelmes élet társadalmi megvalósításáért folytatott harc ünnepei. H.I. TÉLI NAPSÜTÉS Minden nap pontosan délben, fél tizenkettőkor sétáltak el az erké­lyem alatt — szabadságom töltöt­tem otthon —, •betértek a közeli vendéglőbe és fél kettőkor már jöt­tek visszafelé. Milyen kedves, idős házaspár. Nyugdíjasok lehetnek — néztem utánuk, ahogyan szépen, lassan, nyugodtan mendegéltek egy­más mellett. Néhány nap múlva már ismerősként üdvözöltük egy­mást. Ásztán egy vasárnap délelőtt becsöngettek hozzám. — Bocsásson meg kérem a zava­rásért — mondta az asszony piron­kodva, — de talán segíteni tud raj­tunk ... Az őhzhajú férfi — zavarban, mint egy kisiskolás — hozzátette: Talán jobban megért minket és ta­nácsot tud adni. mit tegyünk ... A történetük igen-igen egyszerű volt, mondhatnám azt is — hét­köznapi. Néhány hónappal azelőtt Mária né­ni — nevezzük így hősünket — egy reggel elment a körzeti orvoshoz, hogy felírassa a szokásos gyógysze­rét. A váróban letelepedett mellé egy magas, ősz ember. Feri bácsi volt. Az orvos késett, ők unalom­űzőként beszélgettek. Először csak a szokásos panaszkodásokat mond­ták el egymásnak: igen... az epém ... már évek óta ... ne mond­ja nekem is... sajnos, amióta a feleségem meghalt... ó, hát maga is özvegy, én is eltemettem sze­gény uramat már tíz éve ... a gye­rekek családosak, én egyedül ma­radtam... igen. ez a szülők sorsa... Később ismét találkoztak. Vélet­lenül?! Feri bácsi már tudta, med­dig tart egy üveg gyógyszer Mária néninek, és amikor számítása sze­rint orvoshoz kellett mennie, ő már ott üldögélt a váróban. Elvégre az ember igazán nem tehet róla, hogy bármely vigyázat mellett is rakoncátlankodik az epéje. Nem igaz? Mária néni,., ö az ablaká­ból jól látta mikor megy Feri bá­csi az orvoshoz, hisz a rendelő a szomszédságában van. Olyankor • gyorsan összekapta magát és sietett ö is. a randevúra. — Mária kedves, itt a szomszé­dos cukrászdában jó feketét főznek és tejszínt is adnak hozzá. Nem jönne el velem? — kérdezte egy ilyen szokásos orvosi „vizsgálat” után. a szokásos séta közben kicsit ünnepélyesen Feri bácsi. Hát igen. Azon a reggelen eldön­tötték. hogy összeházasodnak. Igen * ám, de mit szólnak majd a gye­rekek? Feri bácsi két fia jót nevetett a híren. — Nősülj meg apa, ha úgy gondolod majd mi leszünk a vő- ■ félyek .. . Mária néni lánya hallani sem akart az esküvőről. Anyám, maga megörült. Elmúlt hatvan éves. Mit szólnak az emberek? „Törődöm is én az emberekkel” — dacoskodott Mária néni. A lánya erre fölcsat­tant: Tönkretesz bennünket, kirö­högnek majd az irodában, hogy még öreg korára is szerelmeskedni akar az anyám. „Szerelmeskedni?” — csodálkozott a lányára. Ö erre eddig nem- gondolt. Csak azt tudta, hogy olyan jó együtt lenni valakivel, aki megérti. aki kedves hozzá, hisz sze­gény urától — az isten nyugosztal­ja — évszámra se kapott egy ked­ves szót. „Vegye tudomásul — kia­bált tovább vele a lánya —. ha ezt megteszi, én nem ismerem többé magát, de még az unokáit sem lát­hatja többé.” Ez bizony igen nagy csapás. így hát csak reggelente találkoznak azóta továbbra is, meg délben együtt ebédelnek a közeli vendég­lőben. Titokban! Akkor még vélet­lenül sem láthatja meg őket Má­ria néni lánya. De hát. nem élet ez így sétálni az utcákon. Ök már in­kább szunyókálni szeretnének ott­hon. ebéd után, kártyázni, olvas­gatni. felidézni az elmúlt ifjúsá­got ... Hát most aztán mondjam meg. mit tegyenek? Éljék a maguk életét — szóltam, amikor láttam, hogy nem bújhatok ki a válasz alól. — A gyerekek is élik a magukét. És ha majd látják, hogy Feri bácsiék jól megvannak, Mária néni lánya is megengeszte- lődik. Egy reggel csöngettek: ők ketten álltak az ajtóban. „Kérjük jöjjön el hozzánk délután ..." A csipketerítővei borított régi ebédlőasztalon borosüvegek, poha­rak sorakoztak, az asztal körül vi­dám társaság üldögélt. A fiaim — mutatta be büszkén a két vállas férfit Feri bácsi. — Ezek a szép asszonyok meg a menyeim. Az asz- szonyok nevettek: ugyan már apu­ka... Mária néni csöndes boldog­sággal húzott oda egy őszülő, de még mindig igen szép asszonyhoz: a lányom ... ő meg a nejem. Ez a két lányka meg — tolt előre két kuncogó bakfist — az unokám. Ik­rek, már gimnazisták... A neje most fölemelte a poharát: Igyunk arra anya, hogy legyenek boldogok, éljenek soká Feri bácsival együtt! Az ikrek később leültek mellém és szemükkel nagyanyjukra, meg új­donsült élete párjára intve magya­rázták: Hát nem aranyosak? Mond­tuk mi is anyának, nincs igaza na­gyinak is joga van ahhoz, hogy bol­dog legyen .. . Boldogság — ősz fejjel. Van! Olyan, mint a téli napsütés. Mert té­len is süt a nap, igaz nem tüzel hevesen, de lágy. melengető, simo­gató. Megnyugszik tőle az ember lelke. % Varga Viktória Park presszó Kunszentmártonban A kunszentmártoni területi ifjúsági pai-lamenten hang­zott el a panasz: nincs a településen egyetlen kulturált ifjúsági szórakozóhely sem. A Kunszentmárton és Vidé-‘ ke Áfész a „szívére vette az ügyet”, s ennek eredménye- -ként néhány nap óta a já­rási. központ eddig „Park” nevet viselő presszóján a kö­vetkező felirat olvasható: If­júsági Park presszó. Nem­csak ez a változás történt, míg a kedvelt vendéglátó­hely egy hétig — az átala­kítás idején — zárva tar­tott. A régi elavult berende­zést modern székekre, asz­talokra cserélték ki és ezen­túl központi fűtésű lesz a presszó. A megnyitás óta eltelt rö­vid időszak bebizonyította, hogy kedvelik a fiatalok az „új” szórakozóhelyet, ahol színes programot állítottak össze részükre. Irodalmi mű­sorok, filmvetítések előadói estek és disc-jockey műso­rok szerepelnek a rendezvé­nyek sorában.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom