Szolnok Megyei Néplap, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-04 / 261. szám

1976. november 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Ki mit tud? n filmkultúra ünnepnapjai MA NYITJÁK a szovjet filmek fesztiválja esemény- sorozatát. A november 17-ig tanító fesztiválra szovjet mű- vészdélegiáció érkezett ha­zánkba. Évtizedek óta minden ősz­szel kulturális életünk rangos eseménye a szovjet filmmű­vészet legjobb alkotásainak seregszemléje. Nemzedéke­ink egymásutánját nevelték, szórakoztatták a moszkvai, lenimginádli és más filmstúdi­ók kiemelkedő filmjei. A világégés szörnyű éved uitán a szovjet filmek voltak a (kultúra első hírnökei. Eizenstein, Budovkin alkotá­sai szinte az óvóhelyről hívo­gatták az embereket a romos mozik nézőterére. Később — ennek már a fiatalok is ré­szesei voltak — az ifjabb szovjet filmművészet nemze­dék maranadó« [alkotásaiban gyönyörködhettünk. Milliók emlékeznek a Ballada a ka­tonáról és a Szállnak a dar- vak felejthetetlen (képsoraira. Ki ne emlékeznék Bondar- csuk nagyszerű alakítására, így a Solohov filmregény fő­hősére. sorolhatnánk. Ta­valy a világhírű triumvirá­tus — Solohov — Bondar- csuk, — Suksin filmjét A hazáért [harcoltak című film­eposzt éppen Szolnokon mu­tatták be a magyar 'közön­ségnek. A fesztiválra a szovjet kultúra ismét neves művé­szekéit és emlékezetes filmal­kotásokat küldött hozzánk vendégségbe. A bemutatásra ikerülő fil­mek között van Szarigej Mi- kaéljan nagy vitákat kivál­tott alkotása a Prémium cí­mű film is, Jevgenyij Leonov főszereplésével. A Szerelmesék románca egyszerű történet, csaknem Love Story változat, amely szintén szenvedélyes eszme­cserék középpontjában áll még ma is. A női főhős, Je- lena Korenyeva a szovjet filmművészet beteljesült naev ígérete. A fesztivál filmjei közül műfajával is kitűnik A győ­zelem örökösei című monu­mentális dokunnenítumfilm, amely azt is bemutatja, hogy a 'második világháború hősei mit tettek és tesznek az ifjú nemzedékek neveléséért. ÖRÖMMEL VÁRJUK a szovjet filmkultúra rangos alkotásait, mert a fesztivál ünnepnapjai a kölcsönössé­gen alaouló testvéri kapcso­lat demonstrációi is, nemcsak a szovjet filmművészet jelen­legi színvonalának tablóját adják,. hanem bepillantást engednek a Szovjetunió ba­ráti népednek hétköznapjai­ba. A szocialista kultúra a ■népek megismerésének és barátságának fontos ténye­zője: internacionalista külde­tésüknek megfelelően fogad­juk a szovjet filmművészet alkotásait. — ti — Novemberben válogatók Javában zajlanak a Ma­gyar Televízió egyik legje­lentősebb és legnépszerűbb műsor sorozatának előkészü­letei. A Ki miit tud? vetélke­dő — amelyet 9. alkalommal indít útjára a televízió — most is a fiatalok ezreit moz­gósította. Az előválogatások után, november 27. és december 14. között már a megyei és vá­rosi válogatókon döntenek a bíráló bizottságok: kik is jus­sanak tovább a sokszínű ve­télkedőbe. Az országos válo­gató december 27-től 1977. január 8-ig tart, Az országos döntőbe 1977. január 27-től 'március 24-ig zajlanak .majd az elő- és középdöntők, ame­lyeket a televízió egyenes adásiban közvetít A [képer­nyőn látott öt elődöntő és ugyanennyi középdöntő után rendezik meg a Ki mit tud? országos döntőjét, amelyet a jövő év ' áprilisában, felsza­badulásunk évfordulójának tiszteletére sugároz a tv. A Ki mit tud? újdonságai közé tartozik, hogy azok a résztvevők, akik különböző seregszemléken, versenyeken győztek, már csak az orszá­gos döntőn mérik össze ere­jüket. Az is változás, hogy az irodalmi színpadok ezúttal ötperces színjátékokkal ve­hetnek csak irészt a játékban. Csontváry az irodalomban Csontváry leghíresebb ké­pe A magányos cédrus. így ír élményéről naplójában: „Ha felmegyünk a Libanon­ba, a hatezer éves cédrusok otthonába, ott látjuk a há­romezer éves hajadonokat, türelmesen pártában hajlon- gani s csak a negyedik évez­redben gyümölcsöt termő ko­ronával bontakozni. A hat­ezer éves cédrusokat senki sem látta volna? Soha festő­művész nem fordult meg ott, soha? Nem úgy tűnik-e fel ez a földi élet, mint egy is­kola, ahol a sok diák közül egyet választ ki a tanár, s en­nek az egynek kell folyton felelni s az egész iskola he­lyett tanulni?’’ Füst Milán ismerte a képet és a naplót, ez utóbbit szinte szó szerint közli A magyarokhoz című ikölteményének második vers­szakában: „De légy türelmes — szólok hozzád vedd a Libanon / Ös cédrusát, e há­romezer éves szüzet — rá hi­vatkozom, mert onnan ván­doroltam egykor erre. / Te­kintsed öt — türelmes pártá­jával hajladoz a szélben, nem jajong, / De bölcsen hallgat s vár, amíg a negyedik nagy évezredben / Kibonthatja gyümölcsét e nagyvilág elé. S tán ez a sorsod itt.” Csontváry nem volt költő vagy író, hanem mindenek előtt festő volt, írásai csak művészetének fényében ér­demelnék figyelmet. S ha ilyen visszhangjuk van, hogyne gyakorolnának hatást az irodalomra képei! Csontváry képeiről na­gyobb versciklust ketten ír­tak: Bényei József és én. De visszatérő témája Csontváry Nagy Lászlónak, Garai Gá­bornak, Gyurkovics Tibornak is. Weöres Sándor egy vers­ciklusnak adta a Csontváry- vásznak címet, ,ez azonban nem tartalmában, hanem 'a vállalkozás méreteiben emlé­keztet Csontváryra. Csontvá­ry ugyanis külön szövette ha­talmas vásznait. Weöres ver­sei is általában nagyobb ter­jedelműek. Nem véletlen, hogy a Csontváryról szóló művek a cédrusképeket idézik, olykor már címükkel is: A cédrus (Hidas Frigyes — Seregi László balettje), Cédrusok árverésén (Hubay Miklós filmforgatókönyve). A leg­több verset ezekről írták, s a nagyközönség körében is A magányos cédrus a legnép­szerűbb. A tavaly ősszel ki­bocsátott újszerű, plakátmé­retű reprodukciósorozatból, a poszterekből, melyeken kü­lönben nemcsak Csontváry szerepelt, leghamarabb A magányos cédrus fogyott el. Tódé ' Sándor: Zarándoklás a cédrushoz című oratóriuma a jelen nagy kérdéseire kere­si a választ. Az atomhábo­rút túlélő maradék emberi­ség ’ elzarándokol a cédrus­hoz: újra kezdődik a civili­záció. „A cédrus az apánk. Ö a változó világ telje. Ágyéka ereje. Indái rendje. A mindenség műhelyében méretlen mély lehetőség, fölismerjék és megtiszteljék, tudván, mi a gyönyörben gyönyörűség, / az erjedt ned- vű vadhajtás belássa boldog- ságos ősét.” Bényei József nemcsak a képek hangulatát adja visz- sza, utal Csontváry helyére a század eleji magyar művé­szetben. Villanyvilágított fák Jajcéban című versében em­líti Nakoxipánt, Csontváry festő kortársának, Gulácsy Lajosnak mesevilágát. A vi­haros Hortobágy című versé­nek zárósorai pedig Adyt juttatják eszünkbe. Bényei- nél: „a Hortobágy Horto- bágynak maradni ! többé nem akar!”. Ady: A Délibáb üzenete című versében: „ .. . a Délibáb Délibábnak maradni ! Nem akar már.” Adyval mindenesetre köze­lebbi a rokonság, hiszen Ady is meg akarta változtatni a világot. Az összekötő kapocs mégis inkább a magány ki­fejezése, melyre önszimbó­lumként Ady is alkalmazta a fáit. Magyar fa sorsa című versének szinte folytatása Garai Gábor: Magányos fa (Csontváry cédurusára) című verse. Két párhuzamos idé­zet: „Mások gyümölcsösöd- tek, / Én mindig virágoztam” (Ady) — „vedlett törzse csak mihaszna erényét ragyogja” (Garai); „Erdők helyéről jöt­tem” (Ady) — „nem te hagy­tad el az erdőt, / az hagyott el téged" (Garai). Az első idézetpárban azonos a fa meddőségének, terméketlen­ségének motívuma, a máso­dikban ellentét van a tudatos és a kényszerű magány kö­zött. Ugyanarról a képről kü­lönböző felfogású versek szü­letnek, így például Bényei József: önarckép és Garai Gábor: Csontváry önarcképe című versében közös a festő őrületének, az óriási szemek­nek a hangsúlyozása, ugyan­akkor Bényei a dacot, meg­szállottságot, Garai az ön­emésztő vergődést emelj ki: „Tulajdon testébe maró rab állat” sor már a későbbi Csontváryra, egyértelműen A magányos cédrus festőjére utal. Kerényi Jenő szobrász­művésznek a Kerepesi teme­tőben felállított Csontváry- sfremléke, mely szintén az önarckép alapján készült, Bényei József verséhez ha­sonlít. A szemeket és a meg­szállottságot hangsúlyozza Nagy László: Csontváry című verse is, mely időrendben is követi a festő pályáját az önarcképtől A magányos cédrusig: ,,Ő: a bábeli magasba emelt fej, gigászi vörös szemgolyó a kételyek fölött ...” Rudnai Gábor Kiszolgálók Nem kívánok szélső!f­--------------------------- gesen ál­talánosítani, természetesen ellentétes előjelű magatar­tással is találkozhatunk — én csak a leggyakoribbról beszélek. A szocializmus haj­nalán számos viselkedési for­mával — például az összné­pi tegeződéssel — igyekez­tünk hangsúlyozni, hogy dol­gozók között nincsenek, nem lehetségesek rangbéli elvá­lasztó falak. Viszolyogtunk az afféle szavaktól is, mint a kiszolgáló, vagy akár a sze­mélyzet. Mindenkit meg aka­runk győzni arról, hogy a ré­gebben így jelölt tevékenysé­get emberi méltósággal lehet és kell folytatni. Senki ne alázkodjék meg senki előtt! Egyenes derekakra és talpra segített kapcsolatokra vágy­tunk. Azóta egynémely kap­csolat ismét a fejére állt. J obb szó nem lévén szol­gáltatóknak nevezzük őket. (A takarítónőt, a bolti el­adót, a pincért, a szerelőt, stb... stb...) Többségük ma és nálunk: szemlélet-eltoló­dás, távképzet rabja. Többsé­gük hatalmasságnak érzi magát. Hatalmat sokféle­képpen lehet gyakorolni, pal­lérozotton is. Ók egy elavult és durva kényúri mintát reprodukálnak. Ügy hangzik, mintha tréfálnék. A napokban olvastam Kosztolányi Dezső egyik kar­colatot a pesti pincérekről. Hálásan, szinte meghatotton dicséri a gyengédségig érő kedvességüket, helyenként: szellemességüket, finom gesz­tusaikat. Bármilyen műves, remek írás: nem merném előadóest műsorára tűzni. A közönség harsányan nevetne pamfletnek fogná fel. Ha a komoly és a tréfás ennyire súrolja egymás ha­tárát: a groteszkben járunk, a fejetetejére állított hely­zetben. A háttér nyilvánvalóan gazdasági. A főkérdés: kinek kire van szüksége, ki a rá­szoruló. A szolgáltatók meg­szokják, hogy a nem-szol­gáltató kiszolgáltatott. Meg­szokják és „bepörögnek”. A munkájából estefelé hazaté­rő anya például okvetlenül kenyeret, péksüteményt akar vinni a családjának. Ha már kifogyóban a pékáru: kegyet lehet gyakorolni vele, sem­miért meg lehet leckéztetni. Sőt. Szemtanúja voltam', amint egy kisfiával érkező anya kenyeret kért. Az el­adó odavágta: — Nincs! — és az üres polcra bökött. A következő pillanatban meg­jelent egy protekciós. Kapott kenyeret. Igaz: a pult alól húzta ki az eladó — de szé­gyen, takargatás nélkül, vál­tig kevélyen. Mert mi tör­ténhet? A kisfiús anya leg­feljebb botrányt csap. Akkor abban az üzletiben kegyvesz­tett lesz. Ha akad vakmerő, aki válasz-adásra kényszeríti az eladót, ő így felel: — A másik - vevő félretetette... Ilyen változat valójában nem létezik —, de a vála­szokban sokminden előfor­dul, ami elrugaszkodik a történelmi hiteltől. A pana­szosok tapasztalhatják ezt. FnuC7Pr csúcsforgalom­^MIMCbhan már félórá­ja vártam taxira, amikor lé­pésnyire az állomástól egy házaspár leállította a végre befutó kocsit, a férfi a sofőr füléhez hajolt — bizonyára busás borravalót ígért — majd beszálltak ketten. Fel­jegyeztem a kocsi számát és kivételesen panaszt tettem. A válaszlevél tudatta, hogy az említett házaspár gyerekét szállította a kórházba, ilyen esetben a sofőr kötelessége... Megírtam, hogy gyerek egy­általán nem jelent meg a láthatáron. Az újabb vá­laszlevél tudatta, .hogy téve­dek, bizonyíték rá a sofőr feljegyzése, amelyben írva áll az eset. A szolgáltató szervek rendszerint tűzön- vízen át védik beosztottjai­kat — kényszerből. Bajosan szereznek új alkalmazottat. A" sztereotippé merevedő mondat: — Inkább ilyen em­berrel dolgozom, mint sem­milyennel. Tévedés ne essék, a szol­gáltatónak is épp elég a gondja-baja, súlyos fáradsága és sérelme munkájában. Ám gondja-baja, fáradsága, sé­relme volt a német—római császárnak is, — úgy, hogy ez nem mentség. A megoldást nem egyéni akciónak kell hozniok. Addig is — vajon mégis — helyes-e az egyéni kiállás? Egyetlen­egyszer megtörtént velem, hogy az élelmiszerüzlet kö­zepén szónoklatot tartottam. Nem veszekedtem — dörög­tem. Akkor már az égig ért a pökhendiség, a hatalmas- kodás és másakat sújtott, nem is engem — így na­gyobb volt az erkölcsi fede­zetem. Szabályos Don Quij- ote-i szerep: átitatja a szent hévvel vegyült komikum. Pillanatnyilag mégis meg­döbbentettem az eladókat, elnémította őket a csodálko­zás. A dörgedelem szokat­lan sága miatt. Tudniillik a másik csoport reagálása még aggasztóbb. A nem-szolgáltatók megszok­ják, hogy kiszolgáltatottak és alázatossá válnak. Az uszo­dában döbbentem rá, hogy itt már csakugyan beideg­ződésről van szó. A közönség egy része körülhízelgi a ka­binosnőt. Abszolút öncélúan. Például estefelé az egyik vendég: — Képzelem, Te- cám, mennyire várják már magát haza! Ö, foghegyről: — Tudják, miikor jövök, A vendég: — Nélkülözhetetlen maga otthon is! Az is megnyomva, jelentő­sen. Ezt már Teca nem mél­tatja válaszra, inem társalog mindenfélékkel. Mi a tét? Legrosszabb esetben az em­ber vizes fürdőruhában öt­tíz percig vár a kabin kinyi­tására. De a hízelgők is vár­nak néha. A szolgáltatókat nehéz meghódítani. Sokan kitartóan próbálkoznak. Ka­rácsony előtt a fodrászoknál ömlenek az ajándék-csoma­gok, a hajmosónak, a mani­kűrösöknek is. Kétlem, hogy a felebaráti szeretet ösztön­zésére. A vendégek félnek, hogy a borravaló sem elég. A nem-szolgáltatók is szemlélet-eltolódás, tévkép- zet áldozatai. Azt hiszik: a szolgáltatókat többszörösen meg kell vásárolniok. Borra­valóval, ajándékkal, hízel­géssel, alázattal. Mindenek felett akkor, ha előnyökre vadásznak. Ez a légkör igen kedvez az aprócska csalásoknak, a szabálytalanságokat elkövető szolgáltató még sóikkal ön- tudatosabb társainál. A rek­lamálót lehurrogja. Egyszer egy sikkasztóval találkoztam, akiről még nem tudtom ak­kor, miben jeleskedik. Arra lettem figyelmes: mekkora eréllyel hordja le a magánál érdemesebbeket. Az ilyen fel. lépés megtévesztő, elsöprő, lehengerlő. Kivált, ha a má­sik fél könnyen meghajol. többíelől kelle­ne gyógyítani. Az alapoknál: ha estefelé is lenne elegendő kenyér, senki se törné magát itt a kivéte­lezett státuszért. Ha csúcs- forgalomban is lenne szabad taxi, előre senki se „ígérne be” a sofőrnek. Más oldal­ról : ne a közönség, hanem a munkáltató szerv, intézmény tegye érdekeltté alkalmazot­tait, a mainál jóval nagyobb mértékben. Végül, de nem utolsó sorban: az erkölcsi­szellemi ráhatás is elenged­hetetlen. Ezért is íródott ez az írás. László Anna Negyedszázad a művelődés szolgálatában Tudományos ülésszakkal ünnepelték az elmúlt hét végén Túrkevén a Finta múzeum alapításának 25. évfordulóját. A múzeum alapítása dr. Dankó Imre - a debreceni Déri Mú­zeum igazgatója - múzeumszervező tevékenységéhez fű­ződik. Áldozatos munkája a kevi patrióták segítségével te­kintélyes „nagykun" anyagot eredményezett. Szinte a hu­szonnegyedik órában mentették meg a környékbeli - el­sősorban ecsegpusztai - pásztorvilág becses, tárgyi emlé­keit. Üjaibb lendületet adott a kevi, hajdani szolid helytör­téneti gyűjtemény „igazi” múzeummá fejlesztésének a város világhírű szülötte, Finto Sándor szobrászmű­vész végakarata: a Finta múzeum gondolata. Az értékes hagyaték — a kulturális tárca jelentős anyagi áldozatával — 1962- ben megérkezett Amerikából a művész szülővárosába, majd 1965. áprilisában meg­nyitották a méltó hajlékot kapott Finta múzeumot, — a Finta Sándor és Finta Gergely alkotásainak állan­dó kiállítását. Ez a tárlat hamar orszá­gé«; hírűvé vált, — a mú­zeum egésze pedig Túrkeve szellemi életének egyik köz­pontjává. Az említett állan­dó kiállításon kívül a mú­zeum az elmúlt huszonöt évben több mint kétszáz, legkülönbözőbb témakörű tárlatot rendezett, illetve szervezett. A jelentősebb történelmi évfordulók esz­tendeiben tíz-tizeinkét ezer látogatója volt a múzeum­nak, de az eseménytelenebb években is öt-hét ezer. fő­leg túrkevei — látogatót fo­gad a műkincsekben, nép­rajzi tárgyakban és régésze­ti leletekben is gazdag mú­zeum. Ha figyelembe vesz- szük. a város lélekszámát — és ha tudjuk, hogy elsősor­ban a fiatalok a rendszeres múzeumlátogatók — megál­lapíthatjuk, hogy igen jelen­tős közművelődési tevékeny­séget fejt ki a Finta múze­um.- Nagyon értékes a múzeum köré csoportosuló kutatók — köztük több, országos szaktekintély is — tudomá­nyos munkássága. Erről a publikációk egész sora ta­núskodik. Külön érdeme a Finta múzeuminak, hogy a régmúlt hagyományainak ápolása mellett egyenrangú feladatának tekinti a forra­dalmi mozgalmak eseményei feltárását, azok tudatosítását. Túrkeve volt az első ter­melőszövetkezeti városunk. A múzeum köré csoportosuló lokálpatrióták, jórészt a me­zőgazdaság kollektivizálásá­nak alakító részesei, igen sokat tettek' eddig is annak érdekében, hogy megőrizzék és bemutassák a nagyüzemi mezőgazdaság — közvetve az egész város — fejlesztése érdekében tett erőfeszítése­ket. ­Amikor a Finta múzeum elmúlt negyedszázadát mél­tatjuk, elismeréssel adózunk a város párt- és tanácsi vezetői, a Hazafias Népfront aktivistái, a kevi emberek múzeumpártoló, segítő tevé­kenységének, s nem utolsó­sorban a múzeum tudós igazgatója, dr. Győrffy Lajos munkásságának. A mostani tudományos ülésszak teljes értékű szám­vetés volt a múzeum ne­gyedszázados munkásságáról, ugyanakkor nyitánya a Fin­te múzeum újabb, eredmé­nye«. évtizedeinek. A Panasztól bejáratánál Jeruzsálemben - részlet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom