Szolnok Megyei Néplap, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-07 / 264. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. november 7. Október visszhangja Áz orosz tenger .. .A színpad változott, a cári haitalam sárga világítását fölváltotta a forradalom izzó pirosa, regiamás tábornokok helyett nehéz léptű kozákok léptek színre, a fojtott hangú beszélgetést diurva káromlások követték, a cár helyett Kerenszki körül mozgott minden, de a darab, amit játszottak, ugyanaz volt Ám az első szó, ami ide- hallik a munkások és katonák forradalmából, már új hang, friss reményeket keltő, s bátor várakozásokat ébresztő. Ez a hang már nem tesz különbségeit a hadban állók nemzetisége között, csak az az ellenség, aki háborúra uszít, akár angol gyáros, akár német junker, s mindenki barát, aiki összefog a békéért. Az erfurti kiáltvány óta hangzott el ennyi magasztos, ennyi megrendítő erő, mint most abban a kiáltványban, melyben az új forradalom első szervezete szól a népeihez. Álljanak meg a gyárak, hogy ne léhes. sen téli háború — ez a kívánság többé nem a kiirtandó lázadás uszító harci szava, de kormányprogram, s ami ennél is több, orosz program. Az orosz nép, amelyik csodálatos lendületében tűrni volt kénytelen eddig a francia és angol hivatkozásokat, amikor a háború demokratizáló céljait kellett bizonyítani, most világtörténelmet és époohet csináló módon ad példát arra, amire eddig csak ürügyül használták. „Repül a nehéz kő: s ki tudja, hol áll meg?” Az események logikátlansága ránevelt bennünket arra, hogy szédítő események előtt se legyünk vakok, s. a hallásunkat ne tompítsák el a világot dübörgető változások sem. A hitünk virága, amiből a véröntözés nem tudott gyümölcsöt érlelni, kinyílik újra s várja az orosz felhők áldását. Az orosz proletártömeg megmozdult, s ennek a tömegnek ellene tud-e állni a hazug érveknek, gyűlölködő uszításoknak homoktöltése? Az orosz tenger megmozdult. Móra Ferenc írása a Szegedi Napló 1917, nov. 10-i számában Leninek Sápadt arcú, üldözött apostolai a bilincseit most újabb rettenetes erővel feszítő orosz nép szabadságának, kik lebújokban és más titkos helyeken álmodoztak a fölszabadításról és fölsza- badulásnól. úgy lehet, egész Európa megváltói lesznek. Az áldott munka, megszentelve az orosz nép szenvedései és könnyei mellett az emberiség három éve hulló vérével, ragyogóan érlelődik, és ha a polgári akaratból mindenhol olyan erő fog kisugározni, mint Oroszországban, a szegény proletárok, a forradalmi szellem üldözött, de elszánt helytartói meghozzák a békét a sanyargatott Európának. A szovjetek kongresszusa megállapította a béke javaslat alapelveit. Ezek az alapelvek nem a megtagadott tisztes múlt piszkos roncsaiból nőttek ki, hogy átvegyék és tenyésszék velük a közÓda a Naphoz Félelmetesen szép és nagyszerű csodája a megújhódott világnak, köszöntünk téged, felkelő vörös Nap, ki az orosz keleten ébredtél és tüzes orcáddal a Kárpátok gerincéről most egész iEurópa felé sugárzol. Új, szokatlan fényességedtől még sokak szeme káprá- zik, a féihományhoz szokott tekintetek még talán révedeznek, dé a szíveket már átsütötte perzselő forróságod s ezeket a kigyulladt szíveket többé nem lehet megölni, 'leverni, elhallgattatni. Ezekben a szívekben piheg, dobog, él a halhatatlan jövendő örökkévalósága. Nap, Nap aranytüzes szent égi állat, valaha pogány társasági államforma mellett a cári uralom konok és gyalázatos szokásait, folytassák népgyűlölő és emberirtó kormányzását. A munkások és parasztok kormánya az ösz- szes hadviselő államoknak javaslatot tesz, hogy haladéktalanul kezdjék meg a tárgyalásokat a demokratikus és közvetlen béke érdekében. A munkások é, parasztok kormánya háromhónapos fegyverszünetnek azonnal való elrendelését kéri, mert ez alatt az idő alati elkészülhet szerinte a béke, amelyet aztán végié - segíthet egy világkonferencia. A munkások és parasztok kormánya történelmet csinál, és a fejezeteknek, amelyeket ragyogó tettekkel tesz örökre dicsőkké, sorsdöntőbb hatásuk lehet Európa életére, mint amilyennel a nagy francia forradalom volt. Emlékezzünk csak a Leninekre, az orosz munkás és paraszt felszabadításának hazátlan és liajléktalan vándoraira, akik a cári trón ledőlte után ősök ezen a tájon fehér paripát áldoztak neked hajnali jöveteledre. Mi is áldozunk most neked, a fölszabadult Ember hitével s oltárodon, a Szabadság oltárán*, hamuvá égetjük a múlt halott bálványait: a kapitalizmust, a militarizmust s az imperializmust. S az oltártűz ropogásából újjongva halljuk ki a születő új emberiség diadalmas himnuszát. Nap, Nap, Vörös Nap, ezredéveken át elnyomott rabszolgák, szolgák, jobbágyok, kiuzsorázottak, szabadság után sóvárgó vágyának szimbóluma: széttört bilincsek, felemelt homlokok, vakító fényességedbe bátran tekintő szemek köszöntenék. Jöjj és szállj feljebb, egyre magasabbra a tavaszi égen, hogy szétszóródó, életet adó sugaraiddal beteljék a Világ s részint előkerültek a titkos helyekről, részint zaklatott vándorúton indulták haza a világ minden tájékáról. Emlékezzünk Leninre, aki ösz- szeütközött Kerenszkivel, azon az első napon, amelyen cári hajlandóságai megnyilatkoztak. Leninre, akit üldöztek, aki eltűnt, akit halálra kerestek, aki az országból megszökött. Leninre, akinek nyughatatlan és forrongó szelleme titokban dolgozott most is, akárcsak a cár idején, aki fanatizmusával hónapok alatt évék munkáját végezte el, hogy töviskoszorús Leninek életét honfitársai teljes fölszabadításával betetőzze, és ugyanakkor a népek legsóvárabb álmának tárgyát, a békét, a beteljesedéshez közel vigye. Nem tud. ni biztosan, hogy odáig mennyi tövissel van kirakva még az emberiség útja, de az már eldöntött dolog, hogy a Leninek nemcsak Oroszországnak, hanem az egész világnak szent szektája lesznek. Délmagyarország, Szeged. 1917. nov. 11. vezércikk annak minden nemzetsége. Hiszen a Te világosságod az Élet világossága, a Te tüzed az Élet tüze, s a Te erőd az Élet ereje, amely legyőzd a Halál sötétjét, hidegét és néma mozdulatlanságát. Aki Téged köszönt, az Életet, a Jövendőt, az Örök Változást köszönti, s széttárt karokkal, szédülten issza, szívja, lélegzi be fényedet, melegedet, folyton sugárzó és soha el nem fogyó erődet. Égess és teremts. Vörös Nap, s ha deleiére érsz, állj meg légiölüj az istenek örökkévalóságában. Neked, ki a megváltást hozod az emberiségnek, felhő nie sápassza orcád s ne legyen soha alkonyatod. Kárpáti Aurél cikke a Déli Hirlap 1919. március 25-i számában. Gorkij üzenete Először császárok és királyok üzentek. Többnyire háborút üzentek, halált, romlást és pusztulást. „Min-' dent meggondoltak és megfontoltak”. Legalább így gondolták ők, az isten kegyelméből valók, a félkegyelműék, és ha nem is így gondolták éppen, mindenesetre így mondották. „Népeimhez” szóltak, de úgy vélték, hogy ez a nép nyáj (és ők a pásztorai); az ő nyájuk a .nép amelyet oda terelhetnek, ahová kényük-kedvük felséges önkényük akarja, legszívesebben a vágóhídra. Felpántlikázták és leitatták a népeket, az*ő hű népeiket, hogy vígan menjenek meghalni érettük egy tartományért, egy hóbortért, egy hatalmi őrületért. A mások profitjáéit, kapitalista é« imperialista rablók érdekében. Hát igen, először a császárok és királyok üzentek. Azután jötték sorra, rendire, csavaros eszű diplomaták, a császárok és lakájok lakájai... ... Ma mar más üzenet a fontos; az, amit a népek fcül. denek egymásnak! Szikratáviratok mennek egyik nap Szívétől a másik nép szívéhez: örvendező és testvéri üdvözletek. A világ proletárjai egyesülnek, hosszú küzdelmeik után, győzelmes harcaink pihenőjében. Csepel üzen Moszkvának — a kapitalizmus muníciójának egykori szállítója a maszkavita cárizmus egykori bástyájának. ,,Itt Lenin elvtárs” üzeni a boldog szikra, amelytől forradalmi lángra gyűl millió munkáslélek és piros pünkösdje lesz a proletár világnak. É, az igazi nagy emberek üzennek: a szellem hősei, a gondolat katonái, az eszme fejedelmei. A múltkor Henri Barbusse üzent, a nagy francia költő, a lövészárok pacifistája. A világ összes alkotó szellemi munkásaihoz fordult, testvéri jobbot nyújtva, egyesülésre híva föl minden költőt, művészt és tudóst a földön, aki az emberi közösség új vallását vallja és hirdeti. Most pedig a forradalmas Oroszország nagy költője, lelki vezére küldött biztató és fc dító üzenetet nekünk, az új magyar Szovjet köztársaságnak. Makszim Gorkij üzent nekünk, aki a háború alatt sebesült magyar katonákat ápolt és vígasztalt, Tolsztoj utóda, aki mint Oroszország intellektusainak vezetője.. csatlakozott Leninhez, szolidaritást vállalva a forradalommal, amely egy világot akar megváltani a fehér rabszolgaságtól. Gorkij lelkes és örvendetes üzenete a magyar szellemi munkásoknak új erőt ad a további küzdelemre a proletariátus végső diadaláért. Petőfi utódai, a Világszabadság pirosló zászlaja alatt, rendületlenül megyünk előre az igazság szebb és jobb világa felé! Juhász Gyula, Délmagyarország, 1919. ápr, 2. A. V oznyeszenszkij Longjumeau Lenin longjumeau-i pártiskolája hallgatóinak (Részletek) e Lenin mint az anyag, egyszerű. Mint az anyag, bonyolult pedig. Népünk nem szenvedheti, ha kiskanállal etetik. ■" A gondolkodók, nem a jontoskodók voltak kedvesek neki. Lőszermunkások, esztergályosok röpgyűlései. Beszélt, és feltöltötte őket eszméi áramával, ő meg a tömegekből telítődött, mint az akkumulátor. És eszméi, kiérlelődve, mint filozófiai levelek kerültek müvei 18-ik kötetébe. Egy szobrász modellt ülni kérte, hogy megmintázhassa a szobrát. Épp Verlaine-t mintázta előtte. Meglepte a hasonlatosság. „Lám csak! — mormolta eltűnődön —, jelkép ez, bizonyára: ennyire hasonlít a költő s a forradalmár koponyája!" Költőien kiszabni a világot! S mivel költő volt — egyszer, akár Puskinra, ráiránylott a mérgezett revolver. T Érettebb fejjel, egy nap, a látás-futásban megállva, a Mauzóleumba úgy lépünk, mint röntgenszobába, levetünk díszt és sapkát, rágalmat és legendát, s Lenin röntgensugárként lényünkön süt-dereng át. Arcára-ámuló szemünkben értő fények. s mindaz, ami múló, lehámlik rólunk, mint a kéreg. Mint filmszalag, kígyózik a sor. Kifelé hátrál. „Lenin! Azok vagyunk-e, Lenin, akikre vártál? Lenin, mondd meg nekünk, hol győztünk, hol hibáztunk? A lényeget, Lenin, hol nem látta meg kapkodásunk?" Sokszor nehéz. De nap süt, és lázunk lobogása. Az áttetsző-fehér arc világot, mint a lámpa. „Bennünk az eszme nem kapott-e el?" És Lenin válaszol. És Lenin minden kérdésre felel. Epilógus Annyi mindent hozott az élet! Mégis: mint távol felgyűlő Atlantiszt, látjuk ablakfényed, Longjumeau... Lenint hallgatják valahányan, s ő mindet nevén nevezi. Arcok derengnek a homályban, mint búzaszemek, sugárral teli. Széthintve a fénylő búzaszemek. A föld kegyetlen. Forog, meg nem állva. Lenin-iskola! Lenin iskolája! Meghalnak a tanítómesterek. Már messze leng búcsúzó árnyuk, és gyermek sem marad utánuk, feloldják őket, mint a kristályszemcsét, tanítványok, csaták meg eszmék, a Népbiztos-tanácstól érkezett gyors levelek, jégtörőhajók, sarki fagy ... Lenin-iskola! Merre vagy? Miféle égtáj viharának szelei tépnek, veteránok? Hány levágatott, hány megőrletett! Lenin-iskola! Mi történt veled? Az emblémáknak, meglehet, igazuk volt. Mint napra hullt folt. Lenin arcára úgy esett a kifürkészhetetlen sziluett.'' Elég! Lenin a kor véráramába került. Ott lüktet mégis. Lenin-iskola! Lenin iskolája! Áll, csakazértis! Itt Longjumeau-ban belefért ez az iskola egy szobába. Szétnyomja már a világ keretét Lenin iskolája! A Lenin-iskola — a béke iskolája. Ne dörgölőzzék hozzá, ki mást akar, ki embercsontok fundamentumára tervez jövőt, ki háborút kavar! Lenin iskolája — az, amit építettünk. Lenin iskolája — a Jenyiszej. Lenin iskolája — a földünk, s az égbolt, bűvös kékségeivel. Mikor felépült a hóolvadásos Moszkvában, mint korunk jelmondata, zöld akvamarin-ragyogással, egyszerű-szép oszlopsorával a leninien kristályos, világos, áttetsző kongresszusi palota, ha kérdezték: „Miféle stílus?” Azt feleltük: „A Lenin-iskola stílusa!”... Rab Zsuzsa fordítása Ö tanító az első napon a padlón szétterített szalmára ültetett bennünket, és mindegyikőnknek adott egy füzeteit, ceruzát meg egy kis táblácskát. — A táblát tegyétek a 'térdetekre, hogy köny- nyebb legyen az írás — magyarázta Gyujsen. Azután' a falra mutatott, amelyre egy orosz ember arcképe volt felragasztva. — Ez Lenin! — mondta. 'Amíg élek, emlékezni fogok e képre. A későbbiek során sohasem találkoztam vele többé, és magamban „gyujseni”-nak neveztem el. A képen Lenin kicsit zsákos szabású katonazub- banyban látható, soványan, szakállasán. Sebesült karja felkötve, tarkójára tolt sapkája alól nyugodtan néz figyelmes szeme. Szelíd, melengető tekintete mintha azt mondaná: „Ha tudnátok, 'gyerekek, milyen gyönyörű jövő vár rátok!” E meghitt percben úgy éreztem, hogy valóban a j övömre gondolt. A külsejéről ítélve Gyujsen régóta őrizhette ezt az egyszerű, plakáitpapírra nyomott képet: a hajtásokon megtört, a széle etrongyolódott. Ezen az arcképen kívül semmi más nem volt iskolánk négy falán,. — Gyerekek, én megtanítalak benneteket olvasni, számolni, megmutatom, hogyan kell írni a betűket, a számokat — mondta Gyujsen. — Mindemre megtanítalak titeket, amit csak. tudok... S valóban, mindenre megtanított, amit maga is tudott, és eközben csodálatos türelemről tett tanúságot'. Lehajolt minden tanulóhoz, és megmutatta, hogy kell fogni a ceruzát, majd az ismeretlen szavakat magyarázta meg nagy lelkesedéssel. Erre gondolok most is és csodálkozom:.ez a tanulatlan legény, aki maga is csak nehezen, szó tagolva olvasott, és inam volt egyetlen, tankönyve, még csak egy közönséges ábécés könyve sem, Hogy vállalkozhatott erre a valójában óriási feladatra. Hiszen nem tréfadolog olyan igyermekeket tanítani, akiknek a nagyapái, dédapái hetedíziglen analfabéták voltak! S természetesen Gyujsennek a leghalványabb elképzelése sem volt a munkaterv- ről1, a módszertanról, az oktatásról. Vagy inkább, ami a legvalószínűbb, nem is sejtette ezek létezését. Megkopott Gyujsen úgy tanított berniünkéit, ahogy tudott, ahogyan szükségesnek vélte, ösztönösen. Mégis őszinte meggyőződéssel mondom: nyíltszívű lelkesedés, amivel az ügyhöz fogott, nem volt hiábavaló. Maga sem tudta, hogy hőstettet vitt végbe. Igen, hőstett volt ez, mivel előttünk kirgiz gyermekek előtt, akik soha nem jutattunk túl az aul határain, az iskolában, ha annak nevezhető ez a nyomorúságos kunyhó tátongó réseivel, amelyeken át mindig jól láttuk a havas hegycsúcsokat, ezekben a 'napokban tárult ki hirtelen az eddig ismeretlen, új, soha nem látott villáig. Ekkor tudtuk meg, hogy Moszkva városa1, ahol Lenin él, sokkal', de sokkal nagyobb, mint Auiieaita, de még Taskentnáll ás nagyobb, és hogy a világon hatalmas, nagy tengerek is vannak, olyanok, mint a Talasszkaja völgye. Valahogy nagy nehezen eljutattunk az ábécé utolsó betűjéig, s 'bár azt, .hogy „papa”, „mama”' még nem tudtuk leírni, e szót: „Lenin”, már papírra vetettük. Politikai szótárunk a következő fogalmakból állt, mint például: „báj”, „cseléd”, „szovjetek”. Gyujsen megígérte, egy év múlva megtanítja vélünk, hogy kell leírni azt a szót: „forradalom”. Amikor Gyujsemt hallgattuk, gondolatban együtt harcoltunk vele a frontokon a fehérek ellen. Leninről pedig olyan megindultan beszélt, mintha saját szemével látta volna. Ma már tudom, hogy abból, amit elmondott, sok minden a nép ajkán szövődő legenda volt a nagy vezérről, de számunkra, Gyujsen tanulóinak mindez olyan igazság volt, mint mondjuk az, hogy a tej fehér színű. 'Egyszer, minden hátsó gondolat nélkül, megkérdeztük a tanítónktól, kezet fogott-e valaha Leninnel. Keserűen megrázta fejét. — Nem, gyerekek, sohasem' láttam, Lenint. Szomorúan sóhajtott, kényelmetlenül érezte maigát előttünk.
