Szolnok Megyei Néplap, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-27 / 281. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. november 27. SZOLNOK MEGYEI 1976. NOVEMBER 27. VIRGIL NAPJA A Nap kél 7.06, nyugszik 15.57 órakor. A Hold kél 11.33, nyugszik 22.37 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: jobbára erősen felhős, párás, inkább csak hajnalban és réggel helyenként ködös idő. Többfelé havazás, havas eső, amely esőbe megy át. Időnként megélénkülő, néhány helyen megerősödő délnyugati, nyugati szél, az utak síkosak lesznek. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1, mínusz 6 fok között. Anders Celsius Kétszázhetvenöt évvel ezelőtt, 1701. november 27-én született — és 1744-ben, 43 éves korában halt meg — Anders Celsius svéd csillagász és fizikus' aki aligha gondolta, hogy évszázadok múltán is szerte a világon naponta számtalanszor mondják ki, írják le a nevét, vagy legalább is nevének kezdőbetűjét. A róla elnevezett hőmérsékleti skála halhatatlanná tette. Alig 29 évesen az uppsalai egyetem tanára lett. Sokat uta-. zott, s korának legtöbb csillagászával személyes ismeretségbe került. 1736-ban a francia állam megbízásából — Maupertuis-val együtt — fontos geodéziai mé*1 rést végzett; meghatározta a Föld délköre egy szakaszának hosszúságát. Halála előtt két évvel jelent meg egy dolgozata a hőmérsékletmérésről, s ebben tette közzé a százas beosztású hőmérőskála tervét. Vezető szakfelügyelők tanácskozása A szakközépiskolák és szakmunkásképző intézetek vezető szakfelügyelőinek kétnapos országos tanácskozása tegnap ért véget Szombathelyen. Az irányításuk alatt álló 300 kereskedelmi, közlekedési, gépipari, villamos-, építő- és könnyű- és nehézipari, közgazdasági és egészségügyi szakközépiskolákból, valamint szakmunkásképző intézetből évente mintegy 30 ezren kerülnek ki. A vezető szakfelügyelők eszmecserét folytattak a szaktanárok rendszeres továbbképzéséről. Felkeresték a Vas megyei pedagógus- továbbképző kabinetet. Jártak a Lakástextil Vállalat mái, ahol egyebek között a munkások tanulásával ismerkedtek. Véleményt cseréltek továbbá a korszerű ismerethordozók, tanműhelyek fejlesztéséről. őszi ffrizurádivat Eddig három helyen: Kun- szentmártonban, Karcagon és Törökszentmiklóson rendezett az elmúlt napokban őszi frizura- és kozmetikai bemutatót a Szolnok megyei Fodrász Szövetkezet. A nagy érdeklődéssel kísért rendezvényeken a szövetkezet helyi dolgozói mutatták be modelljeiken az elkövetkezendő hónapok hajformáit és divatszíneit. A sorozat a hét végén folytatódik: ma este 7 órakor a jászberényi Pannónia presz- szóban, holnap délután öt órakor pedig Szolnokn, a Tisza Szállóban lesz divatfrizura és kozmetikai bemutató hetven modell részvételével. Üléseztek a karcagi úttörővezetök A Magyar Űttörők Szövetségének városi elnöksége tegnap a karcagi KlSZ-bizott- ság épületében ülést tartott. Vass János, turisztikai és táborozási szakbizottság vezetője beszámolt a nyári táborok tapasztalatairól, és ismertette a jövő évi táborozási feladatokat is. Ezt követően több referátum hangzott el egyes szakbizottsági ülésekről, az „együtt-egymá- sért” mozgalom akcióinak beindításáról. Közérdekű közlemény 1977. évi tejutalványok kiadása A szolnoki Városi Tanács V. B. termelés-ellátásfelügye- leti osztálya értesíti a lakosságot, hogy az 1977. évi tejutalványok kiadását 1976. november 29-én (hétfő) kezdik meg. A tejutalványok kiadása az ügyfélszolgálati iroda munkairendjének megfelelően történik a földszinti 8. számú szobában: hétfő 7—18, kedd 8—17, szerda 7—1Ö, csütörtök 8—17, péntek 8— 17, szombat 8—12 óráig. Az utalványokat az igény- jogosultaknak csak a személyi igazolványuk felmutatása esetén adják ki! Tanácstagi beszámolók Hétfőn a megyeszékhelyen hét tanácstagi beszámolóra kerül sor: Sallai István. 14. sz. választókörzet, a Beseny- szögi úti MEZŐGÉP Vállalatnál délután 4 órakor; Pa- tay Árpád, 58. sz. vk., Tervező Vállalat 17 óra; Csé- csei János, 70. sz. vk., Vasipari Vállalat 17 óra; Varga Pál. 57. sz. vk. szandasző- lősi művelődési ház 17 óra; Bózsó Béla, 42. sz. vk.. Nyúl utcai Általános Iskola este 6 óra; Ludányi Istvánná. 22. sz. vk.. Kassai úti Általános Iskola 17.30; Szurmay Ernő, 74. sz. vk.. Bajcsy-Zs. úti Általános Iskola este 6 óra; Fodor József. 90 sz. vk.. Vörös Hadsereg úti pártház 17 óra. Együttes erűvel A Fertő tó tisztaságáért A Fertő-tó a Balaton és a Bódeni-tó után Közép-Európa harmadik legnagyobb tava. A tó sajátosan alakuló párolgási viszonyai teremtik meg mind az ausztriai, mind pedig a magyar területen a kellemes klímát, a páratlanul gazdag növény- és állatvilágot. Mindkét ország tudósai, környezetvédelmi szakemberei féltő gonddal ügyelnek a tó vizének tisztaságára, az állat- és növényvilág megóvására. / A tóból évente nagy tömegű, több mint 100 millió köbméter víz párolog el. Ez mintegy 40 centiméteres vízállás-csökkenésnek felel meg. Az osztrák és magyar vízügyi szervek mintegy 50 vízi és parti megfigyelőállomáson vizsgálják a tó víz- háztartásával összefüggő jelenségeket, a párolgást, a csapadékviszonyokat, a tóba befolyó vizek minőségét, a vízállás változásait. A kapott adatokat rendszeresen értékelik, s a vizsgálati eredményeket évenként kiese, rélik. Zölden érkezik, éretten távozik Mérlegen a banánkoszorúk . Törökszentmiklóson érlelik a banánt Equador—Hamburg—Török- szentmiklós. Ez az útja a banánszállítmánynak. amelyik Szolnok és Békés megyébe érkezik. Hamburgig hajóval szállítják, a kikötőből pedig kamionnal fuvarozzák tovább az ízletes és kedvelt gyümölcsöt. A banánt éretten nem lehet szállítani, hiszen útközben megromlana. A zölden érkező gyümölcsöt viszont csak fogyasztható állapotban lehet eladni, tehát érlelni kell. A Szolnok—Békés megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat szolnoki fiókja Törökszentmiklóson a banán érlelésére átalakított egy csaknem hatszáz négyzetméter alapterületű épületet. Négy érlelőkamrában egyszerre három kamionszállítmányt, összesen 400 mázsát tudnak érlelni. Hogyan? A hermetikusan lezárt kamrába 18—20 fokoß állandó hőmérsékleten, 80 százalékos páratartalom mellett megfelelő nyomással 48 órán át etiléngázt préselnek a gyümölcsbe. Utána 24 óráig szellőztetik — ekkor cukrosodik a banán — ezen idő elteltével teljesen sárgára éretten kerülhet a fogyasztóhoz. KISZ-szervezetekbe látogattak az országos úttöröparlamenl képviselői A VI. országos úttörőpar- laiment tegnap délelőtt munkacsoportokban folytatta ta- nácslkoizáisát. Míg a két év előtti szegedi parlamenti ülésen úgynevezett „útjelekbe” foglalták az úttörőmozgalom fő feladatait, az úttörők jogait és kötelességeit addig a zalaegerszegi tanácskozáson „iránytű”-t készítenek. Az „iránytű”-be írják össze azokat az ötleteket és javaslatokat, amelyek az úttörőmozgalom jelenlegi gondjait, problémáit igyekszik majd megoldani, segíti a mozgalom célkitűzéséit. A sóik dal. játék és vidámság közepette komolyan dolgozó munka- csoportok a tegnap délelőtti üléssel befejezték tanácsko- zássiorozaitukat, összesített javaslataikat a mai záró plenáris ülés elé terjesztik. Tegnap délután a vendéglátó zalaegerszegi úttörőcsapatok testvér KlSZ-szerveze- teit keresték fel a parlament küldöttei. De megtekintették olyan korszerű ipari üzemeket is, mint a zalaegerszegi Sajt- és Vajgyár, a Zala Bútorgyár. Nagyszerű élményben volt részük azoknak a pajtásoknak, akik a József Attila általános iskola úttörőcsapata vendégeként resztvettek a zalaegerszegi határőrkerület kutya- és lovasibe- muitatóján. Születésnap a bölcsödében Kedves hagyomány a szolnoki Beloiannisz úti bölcsödében, Hogy a születésnapokat köz zösen ünnepük meg a csoportokban. Képünkön a nagy- csoportosok virággal köszöntik születésnapján az ün* nepeltet Vetélkedő Törökszentmiklóson A törökszentmiklósi művelődési ház pódiumtermében holnap délután a város szocialista brigádjai számára meghirdetett kulturális vetélkedősarozat döntőjére kerül sor. Az immár kilencedik alkalommal megrendezett versenyre 77 szocialista brigád nevezett be és az Halálos baleset Cegléd külterületén Józsa Károly, 48 éves szolnoki lakos személygépkocsijával egy előtte forgalmi okból hirtelen fékező tehergépkocsinak ütközött. A báleset következtében a személygépkocsi utasa, Józsa Károlyné, 46 éves szolnoki lakos a helyszínen meghalt, Józsa Károly pedig súlyos sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint Józsa Károly személygépkocsijával nem tartott kellő követési távolságot és figyelmetlenül vezetett. április óta hat alkalommal lébonyolífott selejtezőkből tizenöt csapat képviselői jutottak el a döntőig. A városi könyvtár és a művelődési központ az akció meghirdetésével folyamatos közművelődési programot kívánt adni a brigádoknak. Kétévesek a négyes ikrek Kétévesek a csepregi négyes ikrek, Adrien, Ildikó, Katalin és Zsuzsa születésnapját tegnap a társadalmi segítséggel épült új, szép családi házukban ünnepelte a Kovács család. Születésnapi ajándékul a szombathelyi Kertészeti és Parképítő Vállalat széppé varázsolta a Kovács ikrek házának udvarát, kertjét, s hintákat szerelt fel. Nincs fennakadás a közlekedésben a tegnapi havazás nyomán Autóvezetők szamára ajánlatos a fokozott figyelem, az UTINFORM tájékoztatása szerint az ország nyugati megyéiben a havazás nyomán ugyanis csúszósak az utak. Hajdú és Szabolcs megyékben jégbarázdák teszik síkossá a főútvonalakat, az alsórendű utakat és a hegyi szakaszokat pedig vékony jégréteg borítja. Más megyékben viszont — mint Fejér, Baranya, Tolna, Bács- Kiskun és Csongrád — az utak szárazak, veszélymentesek. A hólepte utakon a hajnali órákban 174 gép kezdte meg az úttisztítást. A lottó nyerőszámai; A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Várpalotán megtartott 48. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 26, 41. 48, 56. 67 A november havi tárgynyereménysorsoláson a 47. játékhét szelvényei vesznek részt. Látogatás lászárokszálláson Tegnap délután a Hazafias Népfront Szolnok megyei Bizottságának vendégeként megyénkbe érkezett Dieter Henze, az NDK Kulturális és Tájékoztatási Iroda igazgatója, aki Juhász István, a HNF megyei bizottsága munkatársának kíséretében Jászárok- szállására látogatott. Az NDK- centrum igazgatója a község vezetőivel tartott találkozó után megtekintette a Hűtőgépgyár jászárokszállási hűtő- és klímatechnikai gyáregységét. majd a Háziipari Szövetkezet szőnyegszövő részlegének dolgozóival, munkájúikkal ismerkedett. Ellátogatott a községi könyvtárba, este pedig a gyáregység klubjában baráti találkozón vett részt a nagyközség lakosságával, ahol előadást tartott az NDK politikai, gazdasági, társadalmi helyzetéről. Gyorslista a gépkocsi-nyereményfcetétköny- vek 1976. november 25—26-án megtartott sorsolásáról. Az Országos Takarékpénztár a gépkocsi-nyereménybetétköny- vek 62. sorsolását november 25 —26-án Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1976. július 31-ig váltottak és 1976. október 31-én még érvényben voltak. A Szolnok megyében váltott 10 000 forint összegű betétkönyvek közül nyert: Sorozat Szám Gk.-típus 15 001702 Sziguli Combi 15 011575 Skoda S 100 15 014243 Skoda S 100 15 023562 Trabant Lim. 601 15 028308 Skoda S 100 15 028909 Skoda S 100 Az 5000 forint összegű betétkönyvek közül 'az alábbiak nyertek: Sorozat Szám Gk.-típus 15 001702 Zsiguli Combi 15 529240 Skoda S 100 15 532624 Skoda S 100 15 536523 Zsiguli Combi 15 543894 Skoda S 100 15 548987 Skoda S 100 15 567144 Skoda S 100 15 577074 Zsiguli 2101 » 15 578591 Trabant Lim 601 S 15 595562 Trabant Lim 601 S 15 596319 Skoda S 100 15 598841 Trabant Lim 601 S 15 600807 Trabant Lim 601 S 15 601313 Skoda S 100 15 603364 Trabant him 601 s 15 607812 Zsiguli Combi 15 613422 Zsiguli Combi A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A nyertes betétkönyvet, vagy az azt helyettesítő ..Igazolás”-t a betétkönyvet kiállító takarék- pénztári fióknál, takarékszövetkezetnél vagy a postahivatalnál kell bemutatni. ‘ (MTI) Munkavédelmi vetélkedő Az idén májusban, a Beton- és Vasbetonipari Művek kunszentmártoni gyára KISZ-bizottságának kezdeményezésére hirdetett a. KISZ. Szolnok megyei Bizottsága és az SZMT munkavédelmi osztálya a megye harminc éven aluli fiataljai részére munkavédelmi vetélkedőt. A különböző szintű elődöntők után alakult ki a megyei döntő mezőnye: tizenhárom, négy-négy versenyzőből összeállított csapat. A megyei döntőt ma rendezik a kunszentmártoni művelődési központban, s a versenyző csapatok többek között munkavédelmi feladatlapokat, keresztrejtvényt töltenek ki és ifjúságpolitikai kérdésekre válaszolnak. Az első három .helyzeti értékes pénzjutalomban részesül. ■ „SZOLNOK MEGYE munkásmozgalma 1918-tól” címmel, Tabák Lajos előadást tart holnap este. a mezőtúri Ruhaipari Szövetkezet MO- DA ifjúsági klubjának foglalkozásán. o GÁZCSERETELEPET épít a jövő év nyarán a TIGÁZ Öcsödön. A csaknem 300 palaok tárolására alkalmas telep járulékos beruházásait a közelmúltban fejezték be. A helyi tanács mintegy 270 ezer forintért betonutat, kerítést és csatornát épített. ■ TÁNCANTOLÓGIA ’76 címmel rendezik meg január másodikán a budapesti Madách Színházban az év díjnyertes népművészeti együtteseinek bemutatóját, amelyre meghívást kapott a szolnoki Corvinka táncegyüttes is. o AZ ÉPÍTŐIPARI kisgépek három típusát gyártotta eddig a kisújszállási Vas-, Fa- és Építőipari Szövetkezet. Ezekből évente négyszázait készített a szövetkezet vasipari részlege. Jövőre egy újább géptípus, az U—200-as gyártását kezdik meg a MÜ- ÁRT Nagykereskedelmi Vállalat megrendelésére. ■ „AZ OTTHON kultúrája” címmel dr. Kiss Kálmán tartott tegnap előadást a kisújszállási József Attila művelődési ház DELTA ifjúsági klubjában. o A LAKÁST — MUNKÁS- FIZETÉSBŐL c. sorozatunk 3. része anyagtorlódás miatt mai számunkból kimaradt. 6 A KORMÁNY’ ipartelepítési programja alapján több mint egymilliárd forintos beruházással létesítették 1951- ben a Barsod megyei Sajóbá- bonv községben az észak-magyarországi Vegyiműveket. SZOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla