Szolnok Megyei Néplap, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-26 / 280. szám
1976. november 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 — munkasfizetesböl 2. Kedvezmény csak munkásoknak Az állami forrásokból történő lakásépítés fokozása mellett s a saját erőből építők egyre nagyobb mértékű támogatásán túl, 1973. január elsejével mindenekelőtt az ipari központokban élő nagyüzemi munkásság lakáshelyzetének javítására állami döntés született. Eddig soha nem volt kedvezményeket kaptak a-lakást építő-vásárló munkások. Az intézkedés rövid idő alatt népszerű lett —■ elnevezték „munkáslakás- akciónak”. 1975 végéig megyénkben összesen 794 munkáslakás épült az új feltételekkel. Utciúban A munkáslakás-akciónak nevezett formát — azért is, mert nem mindenütt ismerik — érdemes részletesebben taglalni. A kijelölt településeken ■— megyénkben Szolnokon, Jászberényben, Tiszaföldvá- ron és Martfűn — az állami vállalatok munkásai külön kedvezményekkel vásárolhatnak OTP- vagy szövetkezeti lakást. De csak lakótelepit, és csak akkor, ha vállalatuk a „nettó” lakásár 20 százalékát kamatmentes kölcsönként adja. Amennyiben minden feltétel teljesül, akkor a munkás — lakásának nagyságától függően — 80—100 ezer forint állami támogatást kap. Készpénzben a „nettó” árnak nem 25, hanem csak 10 százalékát kell befizetni, és az OTP-kölcsön után is csak egy százalék kamatot kettő helyett. (A kedvezmények még a felsoroltnál is bővek- bek, részletesen a közelmúltban megjelent, Tájékoztató a lakásépítés pénzügyi és hitelfeltételeiről című könyvecske tartalmazza. A füzet minden lakásépítési formát ismertet, így a munkáslakás- akciót is, és bármelyik OTP- fióknál megkapható.) A munkáslakás-akció — meglehetősen bonyolult — feltétel-rendszerét a következő példa még érthetőbbé teszi: Tegyük fel, hogy a megvásárolni kívánt lakás ára 360 ezer forint. Ha két gyerek van a családban: 60 ezer forint a szociálpolitikai kedvezmény. Ha a lakás kétszobás (1976. január 1-ig 60 ezer) most 80 ezer forint az állami támogatás. A „nettó” lakásár tehat 220 ezer. A vállalati kamatmentes kölcsönnek 44 ezer forintnak kell lennie, míg a munkás készpénzben 22 ezre fizet. Marad 154 ezer forint, amelyet az OTP egy százalékos kamattal, 35 évre kölcsönöz. Amennyiben a vállalat 25 évre adta a kölcsönt, annak havi részlete 150 forint, az OTP-részlet 435 forint. De ebből az 585 forintból is csak 470 forintot kell törleszteni havonta az első öt évben. (A munkás ugyanis az első időszakra 20 százalékos „mérséklést” kap.) A most leírt számokat — ha kissé sok is az adat — érdemes figyelmesen „átbogarászni”. Nyilvánvalóvá válik, hogy az a munkás, aki ilyen lehetőségekkel vásárol lakást, nincs hátrányos helyzetben, hacsak nem ... Hűnek az árak Szolnokon a házgyári elemekből épült Csanádi körúti OTP- és lakásszövetkezeti lakásokban 164 munkáscsalád átlagosan — a kedvezményekkel könnyítve is — 828 forintot fizet havonta kölcsöntörlesztésként, nem szólva a rezsiről. (Az OTP megyei fiókjának adatai.) Átlagosan, írom, mert az ugyanitt lakó „kétgyerekesek” már mind 900 forint fölött törlesztenek. Az üzemeltetési díj 231, a felújítási alap 77, a meleg víz 74, télen a távfűtés 314 forint. Havonta — villany, gáz nélkül és a fűtésnek is csak felét számolva — a törlesztés és a rezsi összesen ezeröt- száz(!) forint. Ugyanakkora családok — ismét átlagos — jövedelme havi 4800 forint. Nem véletlen, hogy a munkáscsaládoknak első gondjuk — a lakás megszerzése — után rögtön a második jön: bent maradni! De vajon — túl azon, hogy az építőanyagárak is emelkedtek — miért ilyen drágák a lakások Szolnokon? Pár évvel ezelőtt még előfordult, hogy egy-egy hagyományos technológiával épített lakást, téglából, négyzetméterenként 4000 forintból „ki tudtak hozni”. Ma a Szolnok megyei ÁÉV az úgynevezett blokkos lakásokat 5000, a poligonból épülőket 6000. a házgyári elemekből szerelhetőket 8000 forint felett tudja előállítani, s az építésen felüli járulékos költségekkel együtt, például a házgyári egyre közelebb van a 9000 forinthoz. (A korszerűbb, termelékenyebb technológia ma még drágább, mert több eszközt, keresett „élő munkát” igényel.) Dátszóliaig egyszerű lenne a megoldás: több blokkos lakást kell építeni. Ám a blokkhoz 50 százalékkal több munkáskéz kell, mint a házgyárihoz, s az építőiparban, köztudott, kevés a munkáskéz. Az ÁÉV — egyébként dicséretes módon saját munkásai érdekeit nézve — saját dolgozóinak épít olcsó blokkos lakást. (Ezenkívül már egyre kevesebbet, zömében csak korábbi ígéreteit teljesítve.) Talán — a mainál jobb koordinációval — elképzelhető lenne, hogy más vállalatok munkáslakásainál is, a lehetőségekhez mérten, az olcsóbb technológiát alkalmazzák! (Kétségtelen, ez is csak ideig-óráig lenne megoldás, hiszen sok lakást csak házgyári technológiával lehet építeni.) S vajon miért kell nekünk Szolnokon, az országban szinte legdrágább debreceni házgyári elemekből építeni, holott ismerünk olcsóbb megoldást is. Például a szegedi DÉDÉP házgyára — jóval olcsóbb árakat ígérve — Békéscsabán kedvezőbb föltételekkel kötött megállapodást. S esetleg — szállítana ide is, hiszen a szegedi nagyvállalat, a DÉLÉP egyébként is itt dolgozik a Széchenyi lakótelepen. Trömböczky Péter (Következik: Akik megkaphatják.) Megszűnt cigánytelep-újabb feladatok Felszámolni a telepet. Ezt a jelszót adta ki 1971-ben mezőtúri városi tanács végrehajtó bizottsága, amikor a város cigány lakosságának helyzetéről tárgyalt, s ennek értelmében intézkedési tervet fogadott el. Azóta eltelt fél évtized, sí a tanáios a cigányoknak nyújtott építési lakás- vásárlási kölcsön és egyéb intézkedések segítségével elérte, hogy a jellegzetes telepek megszűntek. A hírhedt „London” az alsórészi telep is már csak emlékében él,... azaz, hogy minden erőfeszítés ellenére még ezen az egyébként egészségtelen területen mutatóba maradt két „lakóház”. A végrehajtó bizottság ülésén az 1971-es intézkedési terv végrehajásáról . és a cigány lakosság jelenlegi helyzetéről tárgyaltak, s mint azt a hosszantartó vita és a sok hozzászólás is bizonyította, rendkívül körültekintően és igen alaposan megvizsgálták a városban élő cigány lakosság életkörülményeit, valamint munkaügyi, kulturális, egészségügyi és szociális viszonyait. Egyértelműen elégedetten lehet szólni a mezőtúriak erőfeszítéséről, ha a számok tükrében vizsgáljuk ezt a kérdést. Öt év alatt ugyanis a 46 telepi ház helyett 57-et biztosítottak (kölcsönnel, támogatással juttatással), s mint írtuk mindössze két telepi ház marad meg. Nem Tanácsi vb ülés Mezőtúron megnyugtató viszont az a tény, hogy az 57 lakásban jelenleg 99 család lakik, s nem ritkán egy otthonban 10—12-en is élnek. Az egyik — egyébként kedvezményes hitellel épült — házban és melléképületében összesen 3 szobában 20 személy lakik (útban a huszonegyedik). A mezőtúri tapasztalatok azt is bizonyítják, hogy nem elegendő minden esetben az életkörülmények megváltozása a korszerű a jobb otthon biztosításával. Mint a végrehajtó bizottság is megállapította, a mintegy 100 ezer forint (néha nagyobb értékű lakóházak túlzottan nagy különbséget jelentenek a hajdan^ putrikhoz képest, s nehezen tudják megszokni a lakók az ottlakást. Kétségtelen, hogy az öt év előttinél jóval nagyobb a dolgozó munkaképes korúak aránya, azonban a mai 219- ből még mindig csak 93 főnek van állandó munkahelye. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy a korábbi évek erőfeszítéseinek gyümölcse csak akkor érik be, ha a város mintegy ötszáz cigány lakosságának beilleszkedése érdekében további erőfeszítések történnek. Ezek közül a jövőben is első helyen áll a munkavállalás segítése. Talán nem is pontos a kifejezés, hiszen mint a vb- tagok kifejezhették nem csupán kérni, felvilágosítani kell a munkabírókat, hogy dolgozzanak. Felvetődött az a gondolat is, hogy a munkahelyeken a rendszeresen dolgozó cigányokból szervezzenek brigádokat, amelyek követendő példaként másokat is munkára serkentenének. Nem kevésbé fontos az iskolázottság fejlesztése sem,'s bár a helyi pedagógusok fáradozásával elérték, hogy az iskolaköteles korú gyermekek majd mindegyike beiratkozott, nem ritka, hogy első osztályban tízévesnél idősebb tanuló is ül a padban. A végrehajtó bizottság határozatot hozott, hogy az öt évvel ezelőtt elhatározott, és most megvalósult program folytatásaként az új helyzetnek megfelelően új intézkedési (fejlesztési) tervet kell kidolgozni, amelyet a jövő év januári testületi ülésére terjesztenek be. A végrehajtó bizottság ülésén ezenkívül megtárgyalták a pénzügyi-, terv- és munka- ügvi osztályok eddig végzett munkáját, majd előterjesztésekkel foglalkoztak. I. Zs. Naponta 2,5 tonna pamutfonalat dolgoznak fel a szegedi Textil Müvek részére a tószegi Petőfi Tsz csévélő üzemében. A szövetkezet melléküzemága száz asszonynak ad munkát Orvosságok vény nélkül Felfedező úton az úttörtf par la ment küldöttei A Zalaegerszegen tanácskozó VI. országos úttörőparlament küldöttei tegnap 6 munkacsoportban folytatták a munkát. Tanácskozássorozatuk témája az úttörőélet gondjait megoldó, a mozgalmat előbbre vivő tervek, javaslatok és ötletek megvitatása volt. Az egyik csoport a „törvényeink szellemében” témát, a másik az ,(Otthonunk az iskola”, a harmadik az „úttörőtetteink”, a negyedik a „közösség szolgálata”, az ötödik a „játszunk együtt”, míg a hatodik munkacsoport a „menjünk a szabadba” témáról tanácskozott. A délelőtti munkacsoportülések után felfedező útra indultak a pajtások. Zalaegerszegről kiindulva 6 különböző helységet kerestek fel, ahol a helyi úttörők voltak a vendéglátók. A felfedező kirándulás alapján kellemes élményekkel gyarapodtak a pajtások. A találkozókon a helyi úttörőkön kívül, sok zalai szülő is részt vett. Gépesítés a tejiparban Növekszik a tej- és tejtermékfogyasztás: az ipar műszaki fejlesztéssel gyorsítja a szállítást, az anyag- mozgatást. s néhány kézimunka-igényes műveletet automatizált. Az üzemekben széles kőiben bevezették a rakodólapos anygmozgatást. öt év alatt megkétszereződött a kézi és villamos emelőtargoncák száma, 70 százalékkal több rakodólapot használnak, s az üzemi szállítószalagok száma is gyarapodott. Ezekkel a műszaki intézkedésekkel mintegy 150—200 ember munkáját helyettesítették és az üzemekben a belső anyagmozgatást 40 százalékos arányban gépesítették. Az ipar bevezette a korszerű gyűjtőládás rendszert, két év alatt egyhairmadával nőtt e rendszer befogadóképessége, s ez végső soron azt jelenti, hogy a hűtőterekből egyre több helyen hűtőládákban kerülnek a szállítmányok a tehergépkocsikra, majd innen az üzletek tárolótereibe. A módszer iól bevált a kereskedelem is szívesen fogadta az iparnak ezt a kezdeményezését. Korábban gondot okozott, hogy a ládákat és a rekeszeket kézzel kellett mosni. Az új gyógyszertérítési rendszer január 1-i életbe lépését követően feltételezhetően megnövekszik a vény nélküli gyógyszerbeszerzés jelentősége. Az erre vonatkozó jogszabályok tulajdonképpen nem sokat változtak, s lényegében változatlan marad a nem receptköteles gyógyszerek választéka is. Mi tette mégis szükségessé a vény nélküli rendszer bevezetését, s milyen szempontok alapján állították össze a recept nélkül is kapható gyógyszerek körét? — erről tájékoztatta Gergely Róbert az MTI munkatársát az Egészségügyi Minisztériumban. Jelenleg — és januártó] is — mintegy 180 gyógyszer beszerzéséhez nem szükséges vény. E gyógyszerekből az 1975. évi teljes lakossági fel- használás 1,2 milliárd forintot tett ki, ez az összes forgalom 26.4 százaléka. Ennek ellenére a recept nélküli gyógyszerforgalom mindössze 290 millió forint volt, ami annyit jelent, hogy a betegek alig negyed részben éltek a gyógyszerbeszerzés egyszerűbb formájával, orvoshoz fordultak, jóllehet ez nem volt feltétlenül szükséges. Az ebbe a csoportba tartozó gyógyszereknek több A Kunszentmárton és Vidéke Áfész idei' munkájáról hat község egyesült szö- vetkeztének kezdeti eredményeiről, valamint az Alsójászsági Takarékszövetkezetről tárgyalt tegnapi ülésén a MÉSZÖV elnökséjge Szolnokon. Kovács Tivadar kunszentmártoni áfész-elnök beszámolójából megtudtuk, hogy a nagy szövetkezet Tisza- kürt, Öcsöd, Nagyrév, Ti- szasas és Csépa kis szövetkezeteinek egyesüléséből alakult. Feladata a járási székhely és tizenegy községe — harmincháromezer ember ellátása. Ugyanott felvásárló, szolgáltató és termeltető tevékenységet is folytat, összesen ha'tszázöt- ven dolgozó és huszonnyolc ipari, kersekedelmi tanuló látja el az egyesüléssel megnőtt feladatokat. A munkahelyek — boltok, vendéglők — meglehetősen korszerűtmint a fele — 98 készítmény — eddig is 10 forintnál olcsóbb volt. s mindössze 22 medicina ára haladta meg a 20 forintot. Az új rendszerben a gyógyszereknek receptre való felíratása nem jelent anyagi kedvezményt. Százhu- szonnégy különféle, recept nélkül is megkapható gyógyszer új térítési díja egységesen 2 forint lesz, s további harminchété nem haladja meg a 3 forintot. A vény nélküli gyógyszerek jegyzékének összeállításakor a szakemberek elsődleges szempontja az volt. hogy mennyi veszélyt jelent a beteg számára az ellenőrzés nélküli adagolás, menynyire „mérgező” az adott gyógyszer hatóanyagaként szereplő vegyület. Meg kell jegyezni, hogy abszolút értelemben ártalmatlan gyógyszer nem létezik, minden vegyi anyagnak a szervezetbe való bevitele bizonyos kockázattal jár. Az ártalmatlanság tehát viszonylagos. Fokozódik a kockázat ha a szervezet működése nem tökéletes. Súlyos hiba lenne tehát, ha a jövőben a betegek e 180 gyógyszer közötti válogatással orvosi vizsgálat, javaslat nélkül önmagukat próbálnák gyógyítgatni. lenek. Számuk is bizonyítja: 173, többségében kis, korszerűtlen üzlet van a tizenegy községben. Az áfész segíti, szervezi tizenöt szakcsoportja munkáját, valamint a háztáji termelőkét is. Az elnökségi ülésen szó esett a kunszentmártoni áruházban történt visszaélésekről, amelyek sok kárt okoztak. Egyúttal javaslatok is elhangzottak a javítás, a jobban szervezett munka és ellenőrzés módszereire. A MÉSZÖV elnöksége tárgyalt még az Alsójászsági Takarékszövetkezet működésének tapasztalatairól is. Az 1976. január elsején hat község szövetkezetéből egyesült falusi banknak most hat és fél ezer tagja van. Ebben az évben a lakosság 60 millió forintját őrzi. Több mint tízmillió forint a különböző célokra folyósított kölcsön összege. — s. j- — Harmincháromezer ember ellátása Hat község takarékszövetkezete A MÉSZÖV elnökségi ülésének napirendjén