Szolnok Megyei Néplap, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-22 / 250. szám

Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXVII. évf. 250. sí. 1976. október 22., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS ÁPJA Egyszerűbb lesz gyögyszerrendeli Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter­tanács tegnap ülést tartott. Huszár István, a Minisz­tertanács elnökhelyettese tá­jékoztatta a kormányt az október 5—13 között Japán­ban tett hivatalos látogatá­sáról és az ott folytatott tárgyalásairól. A kormány a jelentést tudomásul vette. Szekér Gyula, a Mi­nisztertanács elnökhelyet­tese tájékoztatta a kor­mányt a KGST Végre­hajtó Bizottságának október 12—14. között Moszkvában tartott 78. üléséről. A kor­mány a jelentést elfogadta. Megbízta a nemzetközi gaz­dasági kapcsolatok bizottsá­gát, hogy tegye meg a szük­séges intézkedéseket az ülé­sen elfogadott ajánlásokból eredő hazai feladatok végre­hajtására. Az egészségügyi miniszter javaslatára a kormány ren­deletet fogadott el az egész­ségügyi ellátás részeként biztosított gyógyszerrendelé­sek egyszerűsítésére és a gyógyszertérítési díjak en­nek megfelelő szabályozá­sára. A rendelet 1977. janu­ár 1-én lép hatályba. A nehézipari miniszter elő­terjesztése alapján a Minisz­tertanács rendeletet hozott a gyógynövények, drogok és il­lóolajok vizsgálatáról, minő­sítéséről, forgalomba hoza­taluk ellenőrzéséről. A belügy-, az igazságügy- és a munkaügyi miniszter javaslatára a kormány ren­deletben szabályozta a pol­gári fegyveres őrségek szer­vezetét, megszabta jogaikat és kötelességeiket. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) A tervezettnél több bőrcipö, kevesebb csizma Háromnegyed évi mérleg a Tisza Cipőgyárban (Tudósítónktól) Néhány kedvezőtlen előjel ellenére sikeresein zárta az év első háromnegyedét a marltfűi Tisza Cipőgyár, az ország legnagyobb cipőipari üzeme. A bőrcipők termelé­sének tervét 2 százalékkal túlteljesítette. Kilenc hónap alatt 7 millió 132 ezer pár női, férfi és gyermeklábbeli hagyta el az üzemet. A bel­földi kereskedelem ebből mintegy 4 millió páráit ka­pott, csaknem 6 százalékkal többet a tervezettnél. Tovább élénkült a gyár exportpiaca is. A szocialista államokba mintegy másfélmillió, a tő­késországokba több mint 1,7 millió pár lábbelit exportál­tak. A vállalat termékeinek rangját jelzi, hogy a Szov­jetunióból az 1976. évi szer­ződésen felül negyedmillió párra pótmegrendelés érke­zett. Az igény kielégítése nagy erőfeszítést igényel a gyáriaktól. Vállalták, hogy szükség szerint szabad szom­batokon is dolgoznak, sőt a szakmához értő irodai dolgo­zók is munkát vállalnak, el­sősorban a felsőrészkészítő üzemben. A vállalat termelé­sében lemaradás csupán a belföldi ellátásra készülő csizmákból volt. A győri mű­bőrgyár ugyanis — nyers­anyaghiányra hivatkozva — nem teljesítette szállítási kö­telezettségét, s emiatt 60 ezer pár bőrcsizmával adó­sak maradtak. Ha a műbőr­ellátás javul, akkor a gyár dolgozói vállalják a lema­radás behozását még az év hátralevő részében. Örvendetes, hogy a gyár tőkés exportpiaoa az V. öt­éves terv első évében tovább bővült. A francia és az angol vásárlópartnerek mellett az Egyesült Államok is belépett termékeinek rendszeres ve­vői közé. Az őszi BNV-n az amerikai LAMAX cég, a TANNEMPEX és a Tisza Ci­pőgyár között megkötött szerződés szerint 1977-ben 150 ezer pár női bőrcsizmát exportálnak. Keretmegálla­podás született férfi félcipők, ragasztott női csizmák és a nagydíjas szabadidő-cipőcsa- lád amerikai exportjára is. A ‘ gyár tőkés exportból szár­mazó idei valutabevétele vár­hatóan eléri a 7,5 millió dol­lárt. Ennék a szintnek az elérését csak 1978-ra tervez­ték. A nyugati export további bővülését várják a francia ADIDAS céggel november 16-án és 17-én megkötendő újabb exportszerződéstől is. A gyári kollektíva az V. öt­éves terv második évének jó előkészítését már megkezdte, mivel a feladataik lényege­sen növekednek 1977-ben. Különös figyelmet fordíta­nak az alapanyagok biztosí­tására. Újszerű kezdeménye­zése az iparnak, hogy a jö­vő év februárjában esedé­kes cipőbörze előtt országos anyagbörzét tartanak a fő­városban. Az előkészítő tár­gyalásoktól azt várják, hogy folyamatosabb lesz a jövő évi anyagellátás. A szállítá­sok fejlesztésére is kiemelt gondot fordítanak, már az idén a késztermékek konté­nerekben történő szállítását vezették be belföldön. Az árutovábbításnak ezt a gaz­daságos formáját továbbfej­lesztik. Remélik, hogy ezzel a módszerrel a ma még elő­forduló vagonhiányt is eny­híteni tudják. Lázár György látogatása Fejér megyében Láizár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnöke tegnap kétnapos látogatásra Fejér megyébe érkezett. Martonvásáron Takács Imre, az MSZMP Fejér megyei bi­zottságénak első titkára és Závodi Imre, a Fejér me­gyei Tanács eilnöke fogadta Lázár Györgyöt, aki ezután megtekintette a Magyar Tu­dományos Akadémia mar- tonvásári kutató intézetét. Lázár György útjának má_ sodik állomása Székesfehér­vár volt, ahol a megyei párt­bizottság székházálban a me­gye vezetői tájékoztatták Fe_ jer megye politikai, gazda­sági és kulturális életéről, eredményeiről. SZÖVETKEZETI NAPOK 76 Az ófészek szerepe a lakosság ellátásában - mérleg a kongresszus előtt NEHÉZ ÉVET ZÁR A MEZŐGAZDASÁG Szolnoki és cibakházi tapasztalatok TÍZ HÓNAP TANULÁS A szolnoki egyéves, bentlakásos pártiskoláról 3. oldal A RÁDIÓ ÉS A TV MŰSORA 4. oldal KALLÓDÓ KAMASZOK Háromrészes riportsorozatunk olyan fiatalokról, akik nem végezték el az általános iskolát CSILLAGÁSZATRÓL NÉPSZERŰÉN Egy érdekes mezőtúri kiállításról 5. oldal OLÁH ISTVÁN ALTÁBORNAGY SZOMÁLIÁBAN Oláh István altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezér­kari főnöke, miniszterhelyet­tes, aki Albdalla Mohamed Fadil dandártábornok, a Szo­máliái Nemzeti Hadsereg ve­zérkari főnökének meghívá­sára Szomáliába látogatott, tegnap részt vett a forradal­mi nap ünnepségein. RÉGÉSZETI KUTATÁS - MŰSZEREKKEL A Miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetem geofizikai tanszéke által kidolgozott módszer szerint végeztek ása. tásokat az idén a miskolci Herman Ottó múzeum régé­szei a Borsod megyei Aba- újváron. A tanszék munka­társai műszerekkel határoz­ták meg az ásatásra érdemes területet. E geofizikai mód­szer — amelyet hazánkban itt alkalmaztak először — eredményesnek bizonyult. A geofizikai módszerrel meg­határozott helyen Árpádkori templom alapfalainak ma­radványaira, valamint sírok­ra találtak. Az abaújvári feltárás esz­közeit és eredményét kiállí­tották a miskolci Nehéz­ipari Műszaki Egyetemen. Ott vannak a tárlaton az al­kalmazott műszerek, az álta­luk szolgáltatott adatok és a műszerek által meghatáro­zott helyről előkerült régé­szeti leletek. IFJÚ ÁCSOK VERSENYE A „Ki minek a mestere?” országos szakmai versenyen a Hajdú-Bihar megyei, a Za­la megyei, a Bács-Kiskun megyei és két budapesti Épí­tőipari Vállalat ifjú ács szakmunkásai jutottak a döntőbe. Az elődöntők leg- kiválóbbjai — összesen hú­szán — Kecskeméten mérik össze tudásukat. Az országos döntő első napján, tegnap írásbeli feladatokat kellett megoldaniok. A gyakorlati vizsgára ma délelőtt a kecs­keméti Házgyárban kerül sor, s ezt követően hirdet­nek majd eredményt. NAGYJAVÍTÁS Tegnap nagyjavítás kez­dődött az Ózdi Kohászati Üzemek durvahengerművé­ben. A tervek szerint 2 hé­tig tartó munka során fel­újítják a hengersor berende­zéseit, továbbá az azokat ki­szolgáló kemencéket is. A javításban mijitegy ezer- háromszáz szakmunkás vesz részt. A felújítás összesen húszmillió forintba kerül. MIKUS SÁNDOR KIÁLLÍTÁSA A hatvani városi művelő­dési házban tegnap megnyílt Mikus Sándor Kossuth-díjas, kiváló művész kiállítása, amelyen a mester mintegy harminc kiemelkedő alkotása látható. A tárlat megnyitása alkalmával dr. Pogány ö. Gábor, a Nemzeti Galéria főigazgatója méltatta Mikus Sándor munkásságát. FILMKOKTÉL AZ NDK NAGYKÖVETSÉGEN Gerhard Reinert, a Német Demokratikus Köztársaság magyarországi nagykövete tegnap koktélt adott a nagy- követségen a Daniel Druskat című film bemutatása alkal­mából. A filmvetítésen jelen voltak a film alkotói is, Helmut Sakowskival a film rendezőjével az élen, aki a forgatókönyv alapjául szol­gáló regény írója is egyben. A Daniel Druskat című öt­részes NDK tévéfilm-soroza- tot, mint a vetítés előtt a film rendezője elmondta a meghívottaknak, előrelátha­tólag tavasszal a Magyar Te­levízió is bemutatja. EGY MONDATBAN — Tordai Jenő külkeres­kedelmi miniszterhelyettes vezetésével tegnap magyar delegáció utazott Prágába, ahol az 1977. évi magyar— csehszlovák árucsere-forgal­mi és fizetési megállapodás­ról tárgyalt. — A keresztyén békekon­ferencia nemzetközi delegá­ciója dr. Tóth Károly főtit­kár vezetésével látogatást tesz Pakisztán, India, Sri Lanka, Fülöp-szigetek, Szin­gapúr, Hongkong és Japán keresztyén egyházainál. — Liszt Ferenc születésé­nek 165. évfordulója alkal­mából pénteken este fél 8- kor ünnepi hangverseny lesz a Zeneakadémián. A jászberényi Hűtőgépgyár szifonüzemében a síifonfej ösz- szeraké géppel műszakonként 3 ezer fejet tudnak elkészíteni (Foto: N. Zs.) Felújították és bővítették a szegedi Szalámigyárat Két és fél hónappal a határidő előtt, az előirány­zott költségkereten belül el­készült a szegedi Szalámi­gyár rekonstrukciója és bő­vítése. A kiemelt és 1975. szeptembere óta gyorsított programként megvalósuló nagyberuházás új létesítmé­nyeit tegnap délután adták át rendeltetésének. A Csongrád megyei Állat­forgalmi és Húsipari Válla­lat szegedi központi telepén tartott ünnepségein részt vett Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, az országgyűlés elnöke, dr. Romany Pál mezőgazda- sági és élelmezésügyi minisz. tea-, dr. Komócsin Mihály, a Csongrád megyei pártbizott­ság első titkára. Dr. Piros Lá&zilíó, a vállalat igazgatója tett jelentést a felső párt­ós állami szervek jelenlévő vezetőinek a beruházás eréd_ menyes befejezéséről. Dr. Romany Pál ünnepi be­szédében ismertette a hús­ipar fejlesztésére hozott ed­digi intézkedések eredmé­nyeit .és vázolta az iparág előtt álló további feladato­kat Apró Antal a vállalat dol­gozóinak, a beruházóknak, a tervezőknek, a kivitelezők­nek átadta a párt Központi Bizottságának üdvözletét. Gratulált. a példás építő munkához. Bejeién;tette, hogy aiz Elnöki Tanács dr. Piros Lászlónak, a vállalat igazgatójának érdemes és eredményes munkássága el­ismeréséül a Munka Vörös Zászló érdemrendjét adomá­nyozta. E magas kitüntetés átadása után még két sze­mélynek nyújtotta át a Munka Érdemrend ezüst, és ugyancsak két személynek e ktSünitetiés bronz-fokozatát. összesen 79 személyinek nyújtottak át kitüntetéseket, illetve elismerő ókiléveléket. Az új épületek előtt Apró Antal vágta át a nemzeti- színű szalagot, majd a ven­dégek megtekintették az új üzemrészeket. Ezek megva­lósításának értékét növeli, hogy az építkezések idején a termelő munka zavartala­nul folytatódott. Az új hús­kombinát egységeit folyama­tosan helyezték üzembe, így a termelés a negyedik öt­éves tervben több mint 80 százalékkal emelkedett. A határidő előtt megvalósult beruházás lehetővé teszi most azt is, hogy az idén már 40 vagonnal több szalá­mit gyártsanak a tervezett­nél. Hangsúlyozták, hogy a beruházás fölött vállalt KISZ-védinökség, a dolgo­zók önkéntes kommunista műszakjai, a munkaidő után végzett sók 'társadalmi mun­ka nagyiban hozzájárult a rekonstrukció eredményes befejezéséhez. A több mint egy milliárd forintos beruházással meg­kétszereződik a kül- és bel­földön keresett szegedi Pick szalámi termelése. A jövő­ben évente már több mint ezer vagonnal készül Szege­den ebből az ízes élelmiszer­ipari termékből, s jelentősen nő az üzemből kiikeirülő más hentesáruik mennyisége is. Mindezt többek között a tegnap átadott alapanyaigfel­dolgozó és előkészítő üzem­részek, a csaknem 63 méter 'magas, 43 420 légköbméteres, klimatizált szalámiérMő-to- rony teszi lehetővé. A termelést szolgáló beru­házások mellett sok tízmil­lió forintot költöttek szociá­lis léesítmények felépítésé­re is. A tószegi ásatások száz éve Kiállítás és régészeti konferencia Száz élvvel ezelőtt, 1876- bam Márton Ferenc abonyi birtokos régészeti ásatásokat kezdett Tószeg-Laposbaümon. A kutatás a reméltnél is nagyobb eredménnyel járt, olyannyira, hogy az akkor Budapesten rendezett VIII. memizetköizi embertani és ős- irógésízeti kongresszus tudós szakembereinek egy csoport­ja ás megtekintette az érté­kes 'anyagot. A tószegi régészeti kutatá­sok megindulásának, vala­mint a VIII. nemzetközi em­bertani és ősrégészeti 'kong­resszus százéves jubileuma alkalmából tegnap délelőtt kiáfliMtás nyílt Szolnokon, a Damjanich János Múzeum­ban, délután pedig ugyanott régészeti konferenciát ren­deztek. A itószeg-iaiposhaimi ásatásak eredményeit bemu­tató tárlatot dr. Korek Jó­zsef, a Magyar Nemzeti Mú­zeum föiigazgatóhelyettese, az Országos Múzeumi Tanács elnöke nyitotta meg, aki be­szédében elsősorban a száz év neves és névtélén kuta­tóinak, régészeinek nagysze­rű munkáját méltatta. A délutáni tudományos konfe­rencián dr. Dánia István, a tószegi kutatások történeté­ről, dir. Bökönyi Sándor, a Közép-Alföldi bronzkori ál­latvilágáról, Stanczik Ilona .pedig az 1973—74. évi ása­tásokról számolt be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom