Szolnok Megyei Néplap, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-12 / 241. szám
4SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. október 12. A hattyú a kihaló állatfajok közé tartozik, az egész világon védelem alatt áll. De mint a régi korok gyakori címeres állatának, a mondák, népmesék kedvelt szereplőjének, halhatatlansága már régen biztosítva van. A köztudatban leggyakrabban az úszó és a repülő hattyú él. A levegőben deltaszárnyú repülőgéphez hasonlít, messze előrenyújtott csőrrel és testhez húzott lábakkal szeli a levegőtengert (vékony nyaka a testtel egyenlő hosszúságú vagy hosszabb annál). Kiterjesztett szárnyainak fesztávolsága eléri a 2—2,5 métert. Szárazföldi mozgása nehézkes, kacsázó jellegű. A vízen kecses tartásban, „S” alakúra meggörbített nyakkal úszik a hattyú. Az öreg madarak fehérek, a fiatalok szürkés színűek. Különösen az amerikai földön honos énekes hattyúk száma fogy rohamosan, már csak mintegy 2000 példány él belőlük. Áz énekes hattyú repülés közben, különösen ha kötelékben repül, trombitaszerű hangot hallat. A szabályos időközökben felhangzó hang részben helyzet jelzésre, részben csapatösszetartó erőként szolgál. Az európai hattyú — kis hattyú, bütykös hattyú — néma, és kipusztulása valamivel lassúbb ütemű. A múló évezredek során háziállattá szelídült, s szabadságával együtt vesztette el a hangját is. Ezzel kapcsolatos a hattyúdal szóhasználatunk, ami költőnek, zeneszerzőnek a halál előtt készült utolsó művét jelenti. A kifejezés abból az ókori hiedelemből ered, hogy az egyébként néma hattyú a halála előtt énekelni kezd. A költészetben a hattyú szelíd állat. A valóságban agresszív természetű, más állatokkal nem fér össze. Növényevő és monogám állat. Vadon ma már csak Európa és Ázsia északi részein él. A hattyúról már a 13. századi írott emlékeinkben szó esik; 1500 körül Buda környékén is vadászták, hálóval, golyósfegyverrel. II majmok érzelmi és értelmi világa Szellemes mókus Írországtól Japánig, egész Eurázsiában megtalálható állat a mókus, csak a teljesen fátlan területeken, illetve a magas hegységekben a fahatár felett hiányzik. Élete ugyanis a fákhoz kötött: a fák koronáiban ugrál és mivel nappal mozog, magára vonja az ember figyelmét. Az ember szívesen tartja fogságában a mókust, mert fogságban is szelíd, engedelmes, kezes állat, igaz hogy így nem szaporodik, A természetben sok az ellensége, vadászik rá a nyuszt, a vadmacska, a menyét, a hiúz, a rozsomák 4* a róka, sőt még a ragadozó madarak is gyakran elfogják. Prémje értékes, ezért vadásszák, legértékesebb a szibériai szürke mókus bundája. Közép-Európában a melegebb napokon a szabadban is mutatkozik a mókus. A nagyon hideg fagyos időben melegen bélelt fészkében marad, de igazi téli álmot jjem. alszik. A mókus gyakran több fészket is épít magának, de az egyik fészket mindig előnyben részesíti. Szibériában az éhező mókusok gyakran tömegesen vándorútra kelnek, élelmet keresve, különösen olyankor, amikor a fenyők toboztermése gyehge. Bár mindenevők, mégis a fenyőtoboz a kedvenc eleséguk. Ugyancsak kedvenc csemegéjük a dió és a mogyoró. Ha feleslegben találnak ilyent, elássák, de ezt hamarosan elfelejtik, ily módon elősegítik ezeknek a fáknak az elterjedését. Az állatlélektamnai foglalkozó biológusok megfigyelései alapján biztonsággal állíthatjuk, hogy az emberszabású majmok is rendelkeznek bizonyos érzelmi világgal: tudnak örülni, haragudni, hűnek lenni és szenvedni. A majmok gondozói gyakran számolnak be arról a ragaszkodásról, amelyet a felügyeletükre bízott állatok irántuk tanúsítanak (ennek illusztrálására szolgái a képen látható, a gondozója kezében ülő és onnan elmozdulni nem akaró kis goril- lacsecsemő). A majmok értelmi képességeit sem vonhatjuk kétségbe. A fejlődés egy régebbi fokán megrekedve, csírájában rendelkeznek a gondolkodás képességével. Igaz, hogy az emberszabású majom nem készít eszközt, de a közelében található tárgyakat eszközként használja fel. Az újabb kísérletek alapján igazolva látszik az a tény is, hogy tudnak feladatot megoldani, s ezt nagyon emberi módon, a próba — tévedés elvének alkalmazásával hajtják végre. Az ilyen feladatok elvégzéséhez bizonyos összefüggések „belátása” elengedhetetlen. Az is bizonyos, hogy az ember által használt szerszámokat a célnak megfelelően használják a majmok is. Ha bizonyos tárgyak hosszabb ideig a közelükben vannak, azok szerszámmá alakulnak a majmok kezében. Űjabban arra is kíváncsiak a kutatók, felfedezhető-e a majmoknál valamilyek művészi alkotásra való nagyon elemi készség. A majmok „alkotóképességének” vizsgálata kedvenc témája napjaink pszichológusainak. Á világ legöregebb zsiráfjának a fia Űj onnan született zsiráf- bébi áll anyja mellett a tokiói állatkertben. Az újszülött ezen a képen mutatkozott be először a fotósoknak. A zsiráf-bébi az ötödik fia a 28 éves „Takaó”-nak, melyet a Japán Állatvédő Társaság a világ legöregebb zsiráfjaként tart nyilván. Takaó-t Kenyából vitték Japánba, 25 évvel ezelőtt. A nőstény zsiráf 15 hónap vemhesség után szüli meg kicsinyét, mégpedig álló helyzetben, teljesen önmagára utáltán. A zsiráf-bébi ilyenkor mintegy 2 m magasból zuhan a földre. Két órával megszületése után a csemete kissé még ingatagon, de már áll vékony lábain. Á természetben a szülés időszaka és az azt követő néhány nap, amíg a zsiráf-bébi is képes lesz megfelelő sebességgel futni, az állatok számára a legnagyobb veszély ideje. Doromboló macska Félelmetesen szép állatok a macskaféle ragadozók, de ezek közül is előkelő helyet foglal el a párduc. Egykor a Föld igen nagy térségein megtalálható volt, élt Európában is, sőt a jégkorszakban még hazánk területén is. Egyes változatai alkalmazkodtak a hidegebb éghajlathoz, ezek szürkés színűek, a trópusi afrikaiak pedig sárgás-narancssárgás árnyala- túak, fekete pettyekkel. Sok helyen száz éve még gyakori volt a párduc, ahoi ma már kipusztult, mégis egész Afrikában, Kis- és Elő-Ázsiá. ban, Nyugat-Szibériában, Kínában, Koreában és Délkelet-Szibériaiban még megtalálható. A kíméletlen üldözéshez is jól alkalmazkodnak azzal, hogy hihetetlenül rejtett életmódot folytatnak. Zsákmányállataik között megtalálhatók az antilopok, szarvasok, zebrák, vaddisznók, de még a madarak, egérfélék is. Szeretik természetesen a háziállatokat is, különösen a kutyákat. Villámgyors rajtaütéssel ragadják el akár gazdája mellől még a jól idomított vadászkutyákat is. Általában éjjel vadásznak. Szeretik a szakadékos helyvidéket, a száraz félsivatagot, az áthatolhatatlan nádasokat, általában a nehezen megközelíthető helyeket. Megtalálhatók a világ állatkertjeiben, mert jól tűrik a fogságot, sőt még szaporodnak is. Az állatkertben született példányok hamar megszokják az ember közelségét, és fiatal korukban szívesen játszadoznak is vele. Jól érzik magukat, akárcsak a veszprémi Kittenberg Vadaskert kis párduca az egyensúlyozó deszkán. Páncélba zárva Első pillantásra páncélos jármű hernyótalpának tulajdoníthatnánk a képen kígyózó nyomokat. A tévedés csak a járműben van: a nyomokat páncélos állat hagyta maga mögött, amint méltóságteljesen döcög vissza a szárazföldről a tengerbe. Érdekes csoportját képezik az állatvilágnak a teknősök, amelyek arról nevezetesek, hogy testüket szarulemezből álló páncél védi. A szilárd talajon való mozgást akadályozza a merev páncél, mégis jó szolgálatot tesz viselőjének, védi a különféle ragadozók ellen. Rendkívül ellenálló állatok: a lágyrészek súlyos sérüléseit is kiheverik. Hosszú ideig bírják az éhezést, a vízben élők napokig képesek a víz alatt maradni — lélegzetvétel nélkül, sokszor hihetetlenül magas kort érnek meg. A Tonga-szigeteken állítólag 1966-ban természetes módon pusztult el az a teknős, amit 1777-ben Cook kapitánytól kaptak. Az óriásra növő teknősök közül legismertebb az un. levesteknős, amely nevét onnan kapta, hogy kiváló levest főznek belőle. Eléri a 200—250 kg súlyt, és az 1,2 m hosszúságot, de ezek a példányok ma már ritkaság- számba mennek. Tojásrakásra kimegy a szárazföldre, és a homokban kb. egy méter mély fészket készít magának. A szaporodási időszakban két hetes időközönként 75—200 tojást rak. Az út megtétele a homokos parton, a gödör kiásása, a tojások lerakása a teknős erejét rendkívül igénybe veszi, ha ilyenkor fogságba ejtik, néhány óra alatt elpusztul. Számuk egyre csökken, egyrészt a kíméletlen vadászat miatt, másrészt. mert tojásait hihetetlen mennyiségben szedik össze, X>e sok állat is ellensége a fiatal teknősöknek: va- ránuszok, majmok, cibetmacs- kák ásnak a tojások után a vízbe siető kicsik pedig gyakran a ragadozó madarak, illetve a cápák zsákmányai. Azok, amelyek kikelésük után elérik a tengert, a tengeráramlatokkal néha távoli partokra is elsodródnak. A legnagyobb teknős fajok azonban ma már kihaltak. Őslénytani leletek bizonyítják, hogy a jégkorszak idején 5 m-t elérő teknősök is éltek. „Milliomos" csigák A természet szép képződ” ményei között is előkelő helyet foglalnak el a csigák. A csigák külső váza, a ház, bizarr alakjával, színével, furcsaságával már régen felkeltette a gyűjtők figyelmét, és nem egyszer előfordul, hogy egy-egy ritkább csigafaj házáért hihetetlen összegeket fizetnek a magángyűjtők, vagy múzeumok. A változatos* formájú házak lehetnek tornyosak, vagy éppen lapos tányérala- kúak, szabályosak, vagy szeszélyesen szabálytalanok. A legszebb fajok természetesen a tengerekben élnek. A gyűjtők nagy összegeket hajlandók fizetni például a Japán környékén vagy a Ka- rib-tengerben élő hasított héjú csigákért, amelyek 100 —3000 m mélységben élnek és ritkán kerülnek az ember zsákmányába. De az ilyen ritka csigák tenyész- helyét a gyűjtők titokban tartják, hogy árukat magasan tarthassák, ezért hívják az ilyen csigákat „milliomos” csigáknak. Hasonlóan nagy értéket jelent a gyűjtők számára a tengeri fülcsiga. Alakja valóban az emberi fülhöz hasonló, de belsejét csodálatosan szép, színes gyöngyházréteg borítja, amely a ráeső fényben különböző színekben játszik. E héjak ékszer- szerűen szépek, ezért érthető., hogy lakásdíszként és díszítő célokra is használják. Nagy keresletnek örvendenek a gyűjtők körében a búgócsigák, csészecsigák, turbócsigák, porceláncsigák, a tritonkürt csigák, sisakcsigák, stb. is. Képünkön egy csigagyűjtemény néhány kivételesen értékes darabja látható.
