Szolnok Megyei Néplap, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-10 / 240. szám
1976. október 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A helyszín: Szászberek, akkumulátor gyár. Szereplők: Vígh Károly gyáregységvezető, Juhász László technikus. A krónikás azt a furcsa helyzetet szeretné rögzíteni, amikor egy harmonikus munkakapcsolatban apró nézteltérés támad. Ezt a kis perpatvart Juhász Lászlónak a fésűzö körasztalról, az alkotó ifjúság pályázaton első díjat nyert újításokról elejtett szavai idézték fel. A fiatalember sorolja a körasztal érdemeit; közben főnökének „felmegy a pumpa”, szív egyet a cigarettájából, leteszi, másikra gyújt, kirobban, való- színűtlenül nagy tenyereivel gesztikulál. — Ugyan Lacikám, minek bűvészkedni a számokkal? Most mondjuk el, hogy a tanulmánytervben milyen termelékenységi mutatók jöttek ki, a valóságban pedig sehogy sem állunk ezekkel? önmagában is elég jelentős dolog ez ahhoz, hogy semmit se kelljen hozzátó- dítani! Mert mi a valóság? Mivel gyártanak többet a körasztalon, mint előtte, hány akkumulátorral? Semmivel. igaz? — Igaz. — Megtakarítás? Egy hegesztőpisztoly ég. nem kettő. De a lemezek hegesztésének jobb a minősége. — Igen. — Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy maguk tavaly tavasszal felmentek Pestre, megnézték ezt a gépet, lekoppintották, valamit módosítottak rajta. A vállalat értékelte is munkájukat. első díjat nyertek az alkotó ifjúság pályázaton. És joggal, mert maguk nagyot alkottak Polónyi Jánossal: megoldották, hogy az ólomport és a savgőzt az embereknek ne kelljen beszívnia. Az előző technológiánál óriási volt a zajártalom: most nincs ebben az üzemrészben. Miért nem erről beszél. Lacikám? Adatokat jegyzek. A Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalatának szászberki akkumulátor gyárában kezdetben (1966-ban létesült) még 240 dolgozó volt. 1971 óta csak 110 munkás dolgozik itt. Kezdetben a terv 32 millió forint volt, ma 72 millió, s mindezt különösebb beruházás nélkül, üzem- és munkszervezéssel érték el. Az V. ötéves terv végére 120 millióig rugaszkodnak, S mindez hogyan passzol az egészségvédelemhez? Gondoljuk végig: 1969- ben évente még 150 dolgozó szorult orvosi kezelésre, de a közelmúltban is, a fésűzö körasztaltól negyedévenként 2—3 ember orvoshoz került. Mindez Polónyi JáA fésűzö körasztal, amelyért Polónyi János és Juhász László első díjat kapott az alkotó ifjúság pályázaton nos mérnök és Juhász László technikus munkája nyomán megszűnt. — Az ártalmak miatt nagy volt a kiesésünk. Most megszűnt az ártalom, tehát gazdaságos lett a fiatalok munkája. És ha nem? Akkor is többre becsülöm, mintha 30 százalékkal nőtt volna a termelékenység, de az emberek egészsége továbbra is veszélyeztetve lenne. Egyébként a körasztalt tovább le- hely fejleszteni, úgyhogy növelhető a teljesítménye is — folytatja a főnök. Vígh Károly közben megnyugodott, ismét rágyújt, Juhász László újításuk továbbfejlesztéséről beszél, hiszen ők ketten ebben is benne vannak, éőt, az ezutá- ni alkotó ifjúság pályázatokra is beneveznek. az üzemben éppen elég megoldandó probléma akad még. Majd Vígh Károly veszi át a szót! — Lacikám, miért nem beszél a vízproblémáról, az anyagtakarékosságról, a hulladékanyag visszanyeréséről, a tömbösítésről? — Karcsi bácsi, ezekkel nem szerepelhetünk az alkotó ifjúság pályázaton ... A főnök indulatai ismét felkorbácsolódnak, hevesen magyaráz. — De az alkotó hétköznapokban szerepeltek! Háta papír számít? Az élet számít! Megoldottak egy rakás gondunkat. Mennyi hasznot hozott az nekünk? — Ki sem merem mondani. Egy millió fölött van. az biztos. Ez tiszta pénz. Tényeket írok fel. 1975- ben vízhiány volt, 24 órából csak 6—7 órán át volt víz az akkumulátor gyárban. Fölhasznált az üzem naponta 30 köbméter vizet, s ez el is folyt haszontdlanul. Polónyi János, főtechnológus megtervezett egy víz visszanyerő rendszert, - s ezzel naponta 18 köbméter vizet takarítottunk meg. Az idén is súlyos vízhiány jelentkezett, gondot jelentett a munkások tisztálkodása, ami nagyon fontos, mert egészségre ártalmas munkát végeznek. A fiatal főtechnológus erre is talált megoldást. — Szerények maguk, Lacikám. Beadhatták volna újításnak, fölmarkolhattak volna pénzt is érte; de nem. Akkor legalább mondják el! Vagy mennyit dolgozott Polónyi azon, hogy a dán gépet két műszakban használhassuk! Ezt mind maguk csinálták, pedig még utasítást sem kaptak rá! Vagy az ólom visszanyerése... Az alapanyag hulladékot 1974-ig Nagytéténybe szállították Szászberekről, kohó- sítani. Ma már a szín ólmot házilag beolvasztják, tömbösítik, teljes értékű anyagot nyernek vissza. Szászberekén évente 20 ezer akkumulátort gyártanak, a külföldi áru árrának csak a feléért adják, egyéves garanciával. S a 20 ezerből csak 2—3 kerül vissza garanciális javításra. Szinte semmi. Körmendi Lajos A több mint 60 éves fővárosi Kvassay hajózsilipet két évenként átvizsgálják és szükség szerint kijavítják. Idén augusztusban zárták le a forgalom elől és a Közép Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság szakemberei hozzáláttak a javításhoz. Jelenleg a VITUKI szakemberei a zsilipkamra betonjának szilárdságát mérik ultrahangos vizsgálattal Alkotó fiatalok a főnök szemével Számolni az emberrel mélyen beássa magát a tervek pa- pírhalmazába, szavaimra megretten. Az egyik vállalatnál például kiszámították, hogy egyetlen termék önköltségi árának megállapításához körülbelül kétszáz számításon át vezet az út. A vállalatnál egyébként félezer árut gyártanák. A fogyasztói ár kiszámolása a bankkölcsön, a törlesztés, a részesedés, újabb számhalmazok- ka'l gyarapítja a munkát. Érthető tehát, hogy tervkészítések idején az irodákban éjszaka is zümmögnek a számológépek és senki sem figyeli az óráját. Mégis azt mondják, hogy a számítások jelentik a dolog könnyebbik végét, hiszen ha kevesebb adattal is, a vállalkozók, a szakemberek évszázadok óta osztanak, szoroznak. Akárcsak évtizeddel ezelőtt a sötét keskeny mellékutcában az azóta megboldogult Sándor úr. Tompa vé_ gű ceruzájával ő is fel-fel- szántotta a kockás irkalapot úgy november tájt. A kellékkereskedő ugyanis év végén adta meg, hogy menynyit kóstál majd a sarokvas, a gumisarok, a bőrtalp és a foltnak való. Sándor úr aztán tuskóujjaival a nyersanyag árához hozzávéste a mindössze néhány lépésnyi üzlet bérét, a vaskályhát tápláló hulladékanyag árát, a saját szerény jövedelmét, meg talán az egereket és a patkányokat távol tartó macska tartási költségeit is. Summa- sumimárum, így jött ki, hogy annak idején egyik évről a másikra öt fillérrel drágult a foltozás, persze a szűkölkö- dők közül a legszűkölködőb- bek még az új árból is engedményt kaptak. Igaz, a cipészmesternek könnyű dolga volt. Segédek tartásáig az isten soha sem vitte fel a dolgát, csak magára tervezett. A martfűi Tisza Cipőgyárnak, a Szolnoki Járműjavítónak viszont több ezen dolgozóval kell szá_ molinia. Ráadásul a szabályzók, az ösztönzők is gyakran váltanak új útra. A műszakiak és a közgazdászok olykor kifutnak az időből. Többek között talán éppen az említett szám- tenger mossa el a lehetőséget, hogy — nem szerencsés a szóhasználat, de jobb híján maradjon — az emberi oldalt is tervezzék. A kifejezés gyakran elhangzik, de sokan nem tudják miről van szó. Olyan igazgatóval is beszéltem, aki hangsúlyozta, hogy az emberi oldal mindössze a munkaerő tervezését jelenti. Csak annyit, hogy a következő években mennyien dolgoznak majd az‘üzemekben ... Szőrmekifl Pannónia készítő és Feldolgozó Vállalat kunszentmártoni gyárának példája a legjobb magyarázat. Az év végén hatalmas fejlesztés végére érnek, részint már most is dolgoznak az üzemcsarnokban. Az új gépeknek köszönhetően 1978-ban megsokszorozhatnák az irhabundák tőkés exportját. Nagy a piaci éhség, tehát az eladással nem lenne gondjuk. Éppen ezért meglepett, amikor a főkönyvelő a gyár ötéves tervét lapozva magyarázta, hogy csak 1980 ra futnak föl a termeléssel. Első pillantásra bosszantó pazarlásnak tűnt ez. Hiszen ha valaki tehetné, miért halogatja az exportot? A válasz nem egyszerű, de érthető és elfogadható. Sőt némi gondolkodás után még rokonszenves is. Arról van szó, hogy a fiatal gyár szakembergárdája jónéhány évig csak legfeljebb nagy selejtszázalékkal készíthetné az exportbundákat. Sok hibával, tehát nyugodtan mondhatjuk, ráfizetéssel. A kunszentmártoni üzem dolgozói közül sokan csak néhány évvel, hónappal ezelőtt váltottak át a mező- gazdaságról az iparra. Mozdulataik a földhöz, az állatokhoz csiszolódtak, és idő kell, amíg megismerik a gépek szokásait. A témába vág és szemléletes a martfűi Cipőgyár egyik üzemvezetőjének esete is. Az idős szakember Csehszlovákiában járva részt vett egy gyárlátogatáson. Hazajövet minduntalan azt hajtogatta, hogy ott a munkások ugyanazokkal a gépekkel, ugyanazokat a termékeket fele annyi erővel készítik mint a martfűiek. Igen, mert az ottani gyár munkásai több száz éven át apáról fiúra örökölték a szakmát. Visszatérve a kunszentmártoniakhoz, a vezetők négy évet szántak a fejlődésre, a tanulásra. Terveket készítettek a szakmunkásképzésre, a hosszabb, rövidebb továbbképző tanfolyamokra, és számítanak a szocialista brigádok segítő erejére. A régi munkásokra, akik tapasztalatukat lelkesedésüket átplántálva, magukkal húzzák az újakat. A termelési tervekben pedig lassan, fokozatosan, — alapvetően figyelembe véve az emberi oldalt — növelik a szaktudást és gyakorlatot igénylő irhabundák gyártását. i szőrmeNem irigylem gy*« ,ve zetoket. Az írás elején a számokkal kezdtük, s legyen bármily nagy az aktáhalom, az osztásnak a szorzásnak a végére lehet jutni. Mennyivel nehezebb a tudás gyarapodásával számolni, vagy éppen a munkássá válás lépcsőit felfedezni. Az emberi fejlődést az emberi oldalt tehát a tervekbe ültetni roppant nehéz. Nehéz, de elkerülhetetlen! Mélykúti Attila Ha az ember a háromszáz éves falak között Kétnapos, jubileumi ünnepség Karcagon Nemzedékek gyűltek egybe az öreg iskolában, hogy 300. születésnapján köszöntsék az „alma matert”. Somogyi Árpád szobrászművész, az iskola egykori diákja készített emléktáblát az ünnepi alkalomra, — tisztelgésül — amelynek felavatásával a kétnapos rendezvénysorozat elkezdődött a hét végén a karcagi Gábor Áron gimnázium és Egészségügyi Szak- középiskolában. A pénteken megtartott ünnepségen az ország minden tájáról idelátogató öregdiákokat, az iskola jelenlegi tanulóit, és a megjelent karcagiakat Ku- rucz János, a gimnázium igazgatója üdvözölte. Megemlékezett az iskola hajdani tanárairól, diákjairól és bizakodóan beszélt a nagymúltú gimnázium jövőjéről. Ezután dr. Komoróczky Sán- dorné, az Oktatási Minisztérium főosztályvezetője a fiatalokhoz, a ma diákjaihoz szólt. A karcagi városi tanács, a „születésnapra” egy modem egészségügyi tanteremmel ajándékozta meg az iskolát. A jubileumi ünnepségen a gimnázium kiemelkedő munkát végzett pedagógusait kitüntették. „Az oktatásügy kiváló dolgozója” kitüntetést Katona Mihály igazgatóhelyettes, Baráth Mihályné és B. Major László, a gimnázium tanárai kapták. A „Szocialista kultúráért” kitüntetésben Szálai Istvánná igaz: gatóhelyettes részesült. Az Oktatási Minisztérium dicsérő oklevelét Banka Pálné, Danka Pál és Rideg István, az intézet tanárai vehették át. Az Egészségügyi Minisztérium dicséretét Egyed Vendélné és F órizs Lászlóné szakoktatók kapták. A megyei tanács képviseletében Tari Kálmán művelődésügyi osztályvezető, munkájuk elismeréseképpen a megyei tanács elnökének dicséretét adta át Bácsi Gizella és Kádár Pál tanároknak. A rendezvénysorozat másik figyelemre méltó eseménye: az alkotó öregdiákok képző- művészeti kiállítása nyílott meg pénteken délután. A karcagi gimnázium falai közül indult útnak Bőd László festőművész, Somogyi Árpád és Kovács Imre szobrászművész. Nagy Bálint belsőépítész, Végvátri Gyula keramikus, ők mutatják be alkotásaikat régi iskolájukban. Megható találkozásokra került sor. A megsárgult tablók előtt álldogáló öregdiákok egykori önmagukat, osztálytársaikat, tanáraikat keresték, és emlékeztek közösen a régi időkre. Este a Déryné művelődési központ adott otthont annak a zenés irodalmi műsornak, amelyen az öregdiákok és a gimnázium tanulói együtt szerepeltek. A jubileumi ünnepségsorozat tegnap folytatódott. Ismét benépesült a gimnázium sportudvara, ahol két táborban biztatták a szurkolók a kispályás focimeccseken, a kosárlabda-mérkőzéseken a hajdani diákokat és a ma tanuló fiatalokat. Tegnap este befejezésképpen Karcag utcáit többszáz fáklya fénye világította meg, ugyanis fáklyás ballagással búcsúztak idősek és fiatalok, felnőttek és gyerekek a két kellemesen eltöltött naptól és egymástól. T. E.
