Szolnok Megyei Néplap, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-31 / 258. szám

e SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. október 31. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1976. OKTOBER 31. VASÁRNAP FARKAS NAPJA A Nap kél 6.26, nyugszik 16.29 órakor. A Hold­kél 13.31, nyugszik----­ó rakor. Várható időjárás ma estig: időnként kissé fel­szakadozó felhőzet, több helyen esővel. záporral. Mérsékelt, időnként élénk déli, délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 15 fok között \ Edmondo de Amicis Százharminc évvel ezelőtt, 1846. október 31-én született és 62 éves korában, 1908-ban halt meg Edmondo de Amicis olasz író, költő. A torinói és a modenai kato­nai akadémián tanult, s részt vett az 1866-os hadjáratban. Fi­renzében a hadügyminisztérium lapjának lett a főszerkesztője és ebben közölte írásait, melyeket azután 1868-ban Katonaélet cím­mel kötetben is megjelentetett. Később Torinóban telepedett le: számos külföldi utazást tetl és útikönyvek, riportkönyvek egész sorát írta, mint a világjáró ri­porter típusának első képvise­lője az olasz újságírásban. A2 óceánon című, 1889-ben megje­lentetett kötetében drámai han­gon szólt az olasz kivándorlók kilátástalan sorsáról; az elnyo­mottak iránti részvétéből fakadi az Egy tanító regénye, amely a munkásoktatás problémáit fesze- gette. Költőként is jó nevet vívott ki magának. Lírájában a gyermek­kor emlékeit, tájait írta le sal­langmentes, egyszerű nyelven Szociális tendenciájú versei a polgári társadalom lelkifurdalá­sának adtak hangot a nagy anyagi egyenlőtlenségek miatt. Több könyve nálunk is megje­lent. Fazekasok országos vetélkedője Mezőtúron V A mezőtúri Fazekasok Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben tegnap or­szágos fazekasversenyt ren­deztek a „Szakmai kiváló művelője” cím elnyeréséért. Tizennyolc versenyző ült a koronghoz, hogy tudása leg­javával elkészítse a kötelező és a szabadon választott da­rabokat. A következő ered­mény született: első és a „Szakma kiváló művelője” cím tulajdonosa Szekér Gi­zella, a Kerámia Háziipari Szövetkezet dolgozója Buda­pestről, második: Chlu- metzky Ildikó mezőtúri, har­madik: Somogyi Zsuzsa ka­posvári, negyedik: Herczeg Júlia karcagi, míg ötödik: D. Nagy Dezső mezőtúri fa- zékas lett. Szemle három Szolnokon tegnap több volt a burgonya, mint az előző hetek­ben. Most már a csarnoki üzle­tek is többet kínáltak eladásra, az ár azonban változatlanul 4 és 10 forint között váltakozott. A sárgarépa ára 3 forint 60 fillér és 6 forint között volt, 8—16 fo­rintért adták viszont a petre­zselymet. 5—10 forintért cseréli gazdát a vöröshagyma és 38—50 forintért a fokhagyma. Káposztafélékből 2,80—8 forinl közötti áron mértek egy kilót 10—12 forintba került a karfiol. 5 forintnál kezdődött a paradi­csom ára és 6—16-ért adták a zöldpaprikát. Párajt és sóskái egyformán 8—12 forintért lehe­tett venni. EgyYe több savanyú káposztát is kínálnak 10—12 fo­rintért. A körte 7—15, az alma 3,60—10 forintért kelt és 10—20-ért árulták a szőlőt. Élő baromfiból a csirke 32—31 forintért kelt. A tojás 1,80—2 fo­E heti kérdésünk Lesz-e burgonya? Lapunkhoz számos közérdekű kérdéssel fordulnak olvasóink. Ezek közül jónéhány megérdemli a nyilvánosságot, ezért új — he­tenként jelentkező — rovatpt nyitunk. így lehetőség nyílik arra. hogy mindenki feltehesse az őt legjobban érdeklő — de a lakosságot is érintő — kérdést, amelyre a legilletékesebbektől kaphat feleletet. A válaszadó is kérdezhet. . ., kérdésére a következő heti szá­munkban kap magyarázatot. — Tudjuk, hogy kevés bur­gonya termett az idén, de olvastuk, hallottuk hogy pó­tolják a hiányzó mennyisé­get. Megnyugtató volt az a cikk is a Néplapban, amely szerint megszabott áron vá­sárolhatjuk majd a krumplit. És most? Van is. nincs is az üzletekben. Néhány napja kénytelen voltam egy ma­szektól 15 forintért venni ki­lóját. Mire számíthatunk, lesz vagy nem lesz burgo­nya? — kérdezte Kiss Ist­vánná háztartásbeli, Törőcsik Albertné gyári munkás, Lu- gossy Jánosné nevelő — szolnoki lakosok... és még sokan mások. Válaszol: Lukács István, a Szolnok megyei MÉK gazda­sági igazgatója: — Lesz burgonya a ható­ságilag megszabott áron. te­hát kilónként 4,80-ért. A len­gyel importból származó krumpli jó minőségű, táro­lásra alkalmas. A társme­gyék szállítmányai is érkez­nek, Szabolcs-Szatmárból, Békés és Fejér megyéből kül­dik a megyébe a burgonyát, összesen 410 vagonnal. Ha esetenként — főként hétvé­gén — rövidebb-hosszabb időre elfogy egy-egy üzletből a burgonya, az azért van. mert nem mindig „töretlen” a szállítás útja. Sajnos, ez máskor és más áruval is elő­fordul. A lényeg az, hogy van, és lesz — áringadozás nélkül — burgonya. — Van önnek is kérdése? — Igen, van. Megkérdezem a Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatójától, dr. Szabó Ár­pádtól, hogy ismerik-e a me­gyei MÉK száraz tésztáit? Ha igen, mi a véleményük róluk? Csak annyit magyará­zatként, hogy körülbelül, 20 félét gyártunk, de a megye üzleteiben csak egy, vagy kétféle kapható. IBUSZ>sportutazós Az 1977-es szovjet—ma­gyar labdarúgó selejtező vb- mérkőzésre május 15-től 20-ig repülős társasutazást indít az IBUSZ. Részvételi díj 3900 forint, elhelyezés, ellátás A-kategória szerint. Jelentkezés személyenként 1000 forint előleggel Buda­pest V. kér. Majakovszkij utca 54. IBUSZ Sportirodá­ban. város piacán rint volt. A szaküzletekben fő­leg halból volt jó a választék. A •,jászberényi piacon 29 forint­ba került az élő tyúk. 32-be a csirke, volt pulyka és kacsa 46, illetve 31 forintért. Sokba kerüli a tojás, darabját 2,20-ért adták. 8 forintért volt a burgonya át­lagos ára. a sárgarépa 8, a pet­rezselyem 20 forintért kelt. 5 forintba került a káposztafélék kilója. 8 forintért mérték a pa­radicsomot. 8,80-ért a zöldpapri­kát. 14 forintba került a zöldbab és 20 forintba a zöldborsó kilója. A törökszentmiklósi piacon 32— 35 forintért kelt az élő baromfi, a tojást átlag 1.90-ért adták. Sárgarépát és petrezselymet igen drágán lehetett venni, itt is 10. illetve 18 forintra tartották ki­lóját. 8 forint volt a kelkáposzta és a karfiol, 6 forintért adták a paradicsomot 10-ért a zöld­paprikát. 5—10 forintba került az alma és a körte, szőlőt pedig 12 forintért lehetett venni. Ünnepi megnyitó és szakmai ankét Országos szövetkezeti fotókiállítás Szolnokon Idén tizedik alkalommal rendezték meg az országos szövetkezeti fotókiállítást. A házi­gazda szerepére ezúttal a Szolnok megyei Fényképész Szövetkezet vállalkozott. így a kiállítás megnyitójára tegnap Szolnokon, a Galériában került sor. Az ünnepségen Molnár János, a KISZÖV megyei elnöke köszöntötte a vendégeket, majd Kukri Béla, a városi ta­nács elnöke mondott beszédet. A huszonkét szövetkezetből beérkezett, kö­zel ezer képből a zsűri háromszázhatvanhetet minősített bemutatásra érdemesnek. Közülük harmincnyolc díjat,. negyvennyolc pedig ok­levelet kapott. A sikerrel szerepelt pályázók sorában örömmel fedeztünk fel két Szolnok megyei fényképészt is: a szolnoki Orgoványi Dezsőt és a jászberényi Baráth Károlyt. A megnyitót szakmai ankét követte, a vá­rosi tanács dísztermében, melyen Ickovits Jenő, a zsűri elnöke értékelte a kiállítás anya­gát, majd Zalavári Alajos, az OKISZ főosz­tályvezetője átadta a díjakat, az okleveleket. Száz kérdés közügyben Jászberényben pénteken az esti órákban fórumon ta­lálkoztak a város pártszer­veinek és pártalapszerveze- teinek titkárai, a társadalmi és tömegszervezetek vezetői, a város párt-, állami és gaz­dasági vezetőivel. A rendez­vényen több mint 100-an vettek részt. Ott volt többek között Szentesi László, a városi pártbizottság első tit­kára és Kárpáti József, a városi tanács elnöke. A fórumot széles körű köz­véleménykutatás, felmérés előzte meg. Ennek során az alapszervezetek több mint 100 kérdést küldtek el írás­ban a város fejlesztésével, is­kolák, óvodák bővítésével, a kereskedelmi ellátással, a la­kosság részére végzett szol­gáltatásokkal kapcsolatban. A beküldött kérdésekre Kár- patti József, a városi tanács elnöke válaszolt. A helyszí­nen elhangzott, ugyancsak közérdekű kérdésekre a ta­nács vezetői adtak választ. — A SZOLNOKI Tisza Táncegyüttes tegnap délután Szerepen, este pedig Sárrét­udvaron adott műsort. November végén érkezik a narancs és a mandarin Október eleje óta — az éréstől függően — folyama­tosan hoznak forgalomba ba­nánt, s ezzel megkezdődött a déligyümölcs-szezon, amely azonban csak a naranccsal és az egyéb gyümölcsökkel lesz teljes a hónap végére. Az idén kubai narancs nem érkezik, így november végén, december elején görög és spanyol primőrrel kezdődik az árusítás, citromból jelen­leg is folyamatos, teljes az ellátás. A tavalyinál kevesebb lesz a füge, mert igen megdrá­gult. Gépkocsivezetők versenye KRESZ-vetélkedőt hirdet­tek az ipari szövetkezetek gépkocsivezetőinek. A KI­SZÖV, a megyei Rendőrka­pitányság közlekedésrendé­szeti és a megyei tanács épí­tési-. közlekedési- és vízügyi osztálya által szervezett ve­télkedőn a megye ipari szö­vetkezeteiben dolgozó, mint­egy százötven gépkocsivezető vett részt. Az első elődöntő kedden Karcagon, a máso­dik csütörtökön Jászberény­ben, a harmadik november 10-én, szerdán Szolnokon lesz. A megyei döntőre no­vember 20-án, szintén Szol­nokon kerül sor. Péntek délután, a szolnoki Városi-Járási Rendőrkapi­tányságon 170-én '(hivatásos és önkéntes rendőrök. ’aKBT forgalomellenőrzési. szakbi­zottságának tagjai és ifjú- gárdisták) sorakoztak fel az eligazításra. Lédér László rendőr alezredes, a kapi­tányság vezetője, a pénteki közbiztonsági, közlekedési ellenőrzés irányítója, délu­tán három órakor adta ki a parancsot. Októberben az ötödik alkalommal került sor a városit és környékét át­fogó ellenőrzésre. A legna­gyobb szabású a pénteki ak­ció volt. Célját egyetlen szó­val ki lehet fejezni: megelő­zés. Tehát, nem azért fésül­ték át a rendőrök és ön­kéntes segítők 1 hónap alatt több ízben is a város és a járá, forgalmas útvonalait, sötét mellékutcáit, nem az­ért jelentek meg az italbol­tokban, a vendéglőkben, hogy rendet teremtsenek. Hiszen semmi rendkívüli nem történt, ami a járás és a város közrendjét közbiz­II budapesti táncegyüttes sikere Szombaton reggel kéthe­tes. sikerekben gazdag ven­dégszereplés után hazauta­zott a Vietnami Szocialista Köztársaságból a Budapest táncegyüttes. A VSZK kor­mánya a Barátság érdem­éremmel tüntette ki az együt­tes vezetőit és tagjait. Lakásátadás a Pelyhesparton Tegnap az OTP jászberé­nyi fiókjánál újabb 16 csa­lád vette át új otthonának kulcsát. Ezek az épületek — négy társasiház, egyenként négy lakással — az OTP beruházásban, a város min­talakótelepén, a Pelyhespar­ton épültek. Az idén eddig 49 OTP-társasház készült el Jászberényben. December­ben további nyolc OTP-la- kást adnak át a Pelyhespar­ton. A tegnapi kulcsátvevők 2—3 gyermekes családok és fiatal házasok. A Magyar Néphadsereg IV. Országos Amatőrfilm Szem­léjén a szolnoki fegyveres erők klubjának filmesei szép sikerrel szerepeltek. A dön­tőbe került 22 film levetíté- se után a zsűri A munka fel­szabadít című animációs fil­tanságát, az emberek nyu­galmát veszélyeztette volna. A péntek dél utón 3-tól este 9 óráig tartó ellenőrzés al­kalmával is bebizonyosodott: rend és nyugalom van. a „portájukon”. Pedig éberen és alaposan végigpásztázták a területeit, a legkisebb sza­bálytalanság' nem kerülte el a figyelmüket. Ott voltak a vasútállomá­sokon, 27 útvonalon, Szolno­kon felkeresték a rendőri felügyelet alatt állókat, a veszélyeztetett családokat és a „hirhedtebb” kocsmákat. A trafipaxos gépkocsi is megjelent a kényesebb pon­tokon, de nem igen akadt dolga. Este 9 órakor egymás után futottak be a jelentések. Néhány jellegzetes adat az összesítésből: 'több. mint 7300 embert (gyalogost, gép­kocsivezetőt, kerékpárost, italbolti vendéget) igazoltat­tak. Kevés kivétellel kösz» - nőmmel nyugtázva kapták vissza a személyi igazolvá­nyukat. Mindössze négy fér­Most nincs ötös A 44. játékhéten öttalála- tos szelvény nem volt. Négy találatot 104 fogadó ért el, nyereményük egyenként 59 231 forint. Három találata 7506 fogadónak volt. nyere­ményük egyenként 410 fo­rint. Kéttalálatos szelvénye 205 048 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 19 fo­rint. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság holnap a Nép­stadion sajtótermében ren­dezi a lottó októberi juta­lomsorsolását. A húzáson a 40. játékhét szelvényei kö­zött összesen 1260 nyere­mény talál gazdára. „ Gyengélkedik" a toronyóra A~ világ egyik leghíresebb toronyórája, a londoni Big- ben továbbra is „gyengélke­dik”. A haitalmas óra ütő­szerkezetének több darabját ki kell cserélni, hogy méltó­ságteljes, mély hangján is­mét kongathassa a negyed­órákat. met ítélte a legjobbnak — készítői: a szolnoki Kovács János, Kovács Jenő és Fo­dor Zoltán. A Felnőtté válni című vígjátékuk — alkotók: Kovács János és Novák Jó­zsef — harmadik helyezést ért el. fit keltett előállítani. Volt akit a kijózanító állomásra vittek, volt akit ittas gépko­csivezetés miatt vérvételre, egy többszörösen büntetett előéletű embernek némi tisz­táznivalója akadt a rendőr­ségen, Kunhegyesen pedig, rögtön helyszíni tárgyalást tartottak, amelynek az lett a vége, hogy a fiatalembert, aki segédmotorkerékpárján vezetői engedély nélkül köz­lekedett, 800 forintra meg­büntették. összesen 13 sza­bálysértési feljelentést tettek az ellenőrző rendőrök (tizen­kettőt a közlekedési szabá­lyok megsértése, elsősorban ittas gépkocsivezetés és ke­rékpározás miatt)'. Egy mo­torkerékpárról (mert nem volt. érvényes műszaki vizs­gája). egy személygépkocsi­ról (a hatástalan fék miatt) és egy tehergépkocsiról (mert rossz volt a kormányművé) a helyszínen levették a rend­számtáblát. Kisebb szabály­talanság miatt 204 esetben szabtak ki helyszíni bírságot. — A JÁSZBERÉNYI Déry­né Művelődési Központban ma kezdődött a megyei tánc­oktatóknak rendezett kétna­pos továbbképzés. — MINTEGY 150 magán­lakás építésére alkalmas — részben közművesített — telket ad el még ebben az évben a kisújszállási városi tanács azoknak, akik családi házat szeretnének építeni. — TÖRÖKSZENTMIKLÓ- SON a Felszabadulás útra a Lenin útra és az Alkotás út­ra mintegy 120 szövetkezeti lakás építését tervezik. A MÉSZÖV beruházásával ké­szülő lakások kivitelezője a törökszentmiklósi Alföldi Építő, Szak. és Szerelőipari Vállalat. A tervek szerint 1978-ban adják át az öt­szintes épületeket. — A SZŐ VETKEZETI-da­lostalálkozót az idén Kapu- várott rendezik. Az ország minden részéről érkező kó­rusok országos seregszemlé­jén mia fellép a mezőtúri Pe­tőfi Dalkör is. — NÖI_ ÉS gyermekfehér- nemű-bemutató lesz holnap este hat órakor a szolnoki Tisza Szállóban. A műsor­ban táncdalénekesek is sze­repelnek, konferál Kovács P. József. — 7351-es SZÁMMAL ke­rül be aiz úthálózatba a no­vember 1-ép. átadásra kerü­lő Zalacsány—Alsópáhok — hévízi út. Az elkészült út 6,7 lem hosszú, amelyből 3,7 km új nyomvonalon épült. SZOLNOK MEGYEI Néplap A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 103 Igazgató Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla Szolnoki amatőrfilmesek sikere Csak kisebb szabalytalansagok Közbiztonsági ellenőrzés Szolnokon és a járásban

Next

/
Oldalképek
Tartalom