Szolnok Megyei Néplap, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-03 / 234. szám

1976. október 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 0 ZENEI VILÁGNAPOM Ünnepi hangverseny Szolnokon Szerte a világon tegnap­előtt ünnepelte másodszor az emberiség a zene napját. Az Unesco Nemzetközi Ze­nei Tanácsa 1975-ben hozott határozatot a zenei világ­hét, illetve a zene napja megünneplésére. 'Miként az elmúlt évben október 1-én, az idén is a zene felé fordult a figyelem: hangversenye­ket, házi ünnepségeket ren­deztek. Hazánkban négy városban — Budapesten, Pécsett, Vá­cott és Szolnokon — rendez­tek hangversenyt nemzetközi versenyeken díjat nyert kó­rusok részvételével. A szol­noki koncerten amelyen je­len volt Majoros Károly, a megyei pártbizottság titkára ünnepi bevezetőt Balázs Ár­pád Erkel-díjas zeneszerző mondott — négy kórus mu­tatta be műsorát a városi ta­nács dísztermében. Elsőként a debreceni „Bá­nyai Júlia” Zenei Általános Iskola 10—14 éves diákiá- ' nyolcból álló kórusa lépett pódiumra Kissné, Weiser Ka­talin vezényletével, majd a házgazda, a szolnoki áfész Kodály kórusa mutatta be ugyancsak mai szerzők mű­veiből összeállított műsorát. Vezényelt Buday Péter és Rigó Éva. A szünet után a Munkásőrség Központi férfi-s/ kara munkásmozgalmi dalo­kat, valamint kórusműveket adott elő többek között Ver­di és Erkel operáiból. Nagy sikerű műsorukban közre­működött — orgonán — Prokópius Imre, a Thália Színház karnagya. A hat­van fős férfikart a Liszt-dí­jas Révész László vezé­nyelte. Végül a KISZ Központi Művészegyüttes egyetemi énekkarának műsorát hall­gathattuk meg. A több mint száz énekesnek az ugyan­csak Liszt-díjas Tóth Béla, valamint Nógrádi László ve­zényelt. Monográfia a nyolcszáz éves Szentgotthárdról Szentgotthárd történetéről 1183-ból származik az első írásos feljegyzés. Mint a szakértők kiderítették, ti­zenkét szerzetes III. Béla idején jött a Lapincs és a Rába folyók partjára, hogy ott települést alakítson ki. A ciszterciek első dolga volt, hogy erdőt irtsanak, szabá­lyozzák a Lapincs és a Rába területét, amely akkoriban még lápos, ingoványos terü­let volt. A történelem folyamán so­kat változott, fejlődött, átala­kult a terület. A szentgott­hárdiak most a nyolcszáz éves jubileumra készülve el­határozták, hogy tudomá­nyos igényű monográfiát jelentetnék meg a magyar, osztrák és jugoszláv határ­széli nagyközségről. Klub a Galériában A képzőművészetek iránt érdeklődők számára klubot alapítottak a Nemzeti Galé­riában, amely lehetőséget biztosít tagjainak a művé­szettel való mélyebb kap­csolatra. A minden pénte­ken délután 4-től este 9-ig a „D” épületben nyitva tartó klubnak 16 éven felül tag­ja lehet mindenki. Tyitova Szvetlána, épí­tésztechnikus : „Mikor átjöttünk a határon, a Tiszával találkoztunk, s Szolnokon is a folyó fo­gadott bennünket” Maris Raidma vállaira omló barna haját simo­gatja: „Én is építész- mérnök leszek, most harmadéves vagyok a (allinni egyetemen” Jädal Sirje könyvtáros a tartui Állami Egyete­men: „Nem, a mi szü­léink már nem vettek részt a második világhá­borúban. ök is fiatalok” Jaan Marx az észt Kom- szomol KB osztályveze­tője: „Legfontosabb dol­gunk? A XXV. kong­resszus feladatainak végrehajtása” Ülemiste legendája ellen Ilyen hangulatos, furcsa játékot sem~ láttak még az Ál­lami Építőipari Vállalat Beloiannisz úti munkászállójának falait Az észt és a magyar fiatalok hosszú asztalok mellett ülnek, összeöltik karjaikat, dőlnek jobbra, dőlnek balra, észt nyelven zeng a ritmikus ének. Utána ugyanez állva, majd a széken állva, dőlnek jobbra, dőlnek balra, egymás felé meg­hajolnak, végül az asztal alái bújnak, s míg folyik a játék, elcsennek néhány cipöcskét. Ezeket ki kell váltani, csárdás az ára, ropják is zokniban. És felharsan a beat, negyvenegy észt komszomolista arca villan fel hol itt, hol ott, táncosaik magyar építőmunkások, műszakiak. Sirje Nöps eleven fiatal­asszony, építészmérnök Tal- linban, egy lakásépítő kom­binátnál. — Szeretnék a szakmám­ról beszélgetni szolnoki épí- tészmérn ökkeL. — Tallinnról mit monda­na neki? — Például azt, hogy ná­lunk most felgyorsult a fej­lődés, hiszen készülünk az olimpiára. Restauráljuk a régi várost, utána pedig szál­lodákat és játékokat kiszol- igáló épületeket emelünk. Tudja, közkeletű nálunk egy legenda; Ülemiste öreg em­ber volt egykor, s azt jósol­ta, hogy a tenger ellepi, be­kebelezi majd Tallinnt. Nos, mi építészek, de egész nem­zedékünk a legenda ellen cselekszik naponta: legyőz­zük a tengert, a rontó erő­ket. — S hogyan látja az épí­tész Szolnokot? — Rögtön megragadott a régi és az új érdekes keve­redése. Különösen tetszik a Beloiannisz úton a vasutas­ház, amelyet1 balkongyűrűk ölelnek. Jól érzem itt ma­gam, kedvesek a KlSZ-fiata- lok. Egyébként én az építő­ipari centrum Komszomol- bizottságának titkára vagyok. Máik Raul két helyen is dolgozik: közgazdász az Észt Tudományos Akadémián, va­lamint a rádió külpolitikai adásainak kommentátora. A rendkívül rokonszenves fia­talember Budapestről beszél, a főváros méreteiről, hogy jól érzik magukat ott, mint turisták. De Szolnokra nem ’ turistaként, hanem testvér­ként érkeztek. ,,De ne a kol­legát faggassa, kollega, ha­nem a többieket!” — búcsú­zott. Egy óriással állok szem­közt, a neve Hinna Puhm. — Kolhozban, mégpedig halászati közös gazdaságban dolgozom — mondja —, a számítógép központ vezető­je vagyak. Az egész környé­ken a mienk a legnagyobb kolhoz, 5 ezer tagunk van, halászunk a tengeren, a par­ton konzervgyáraink, feldol­gozó üzemeink működnek. — Tallinnban van kol­hoz? — Mi úgy mondjuk tré­fásan, hogy Tallinn van a kolhoz területén. Olyan nagy a mi gazdaságunk. Kerül nálunk hajó- és autójavító, gyártunk bútorokat... Jó lenne megismerni a Szolnok megyei termelőszövetkezete­ket, de sajnos, ez nincs a programunkban. Az észt Komszomol KB osztályvezetője Jaan Marx, a szemüveges, farmeros fiatalember vezeti az észt if­júsági csoportot. — Mint a Szovjetunióban mindenfele, mi is készülünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójá­ra, melyet jövőre ünnepiünk. Most egy termelési, politikai mozgalom virágzik nálunk, amely hatvan darab hétből áll. Minden hétnek külön ne­vet adunk, mint pl. az öt­éves terv hete, a munka hő­seinek hete... Egy-egy hé­ten összemérik a brigádok, üzemek teljesítményét: a legjobbak fényképeit elhelye­zik Leningrádban, az Auró­rán. Szép hagyománya van már az ifjúsági nyár elneve­zésű mozgalomnak, mely az idén 20 éves. Fiataljaink so­kat mennek a természetbe, sportolnák. Ez a mozgalom a tizenévesek között népsze­rű, de az előbb említett ter­melési mozgalmat is a fiata­lok kezdeményezték. — Ismeri Ülemiste legen­dáját? — Hogyne. Mindannyian „ellene dolgozunk”, az észt Komszomol minden tagja Tallinn jövőjéért tesz vala­mit. Mi mostani látogatá­sunkat is ilyen tettnek érez­zük, hiszen a testvéri barát­ság ereje közismert. A Szol­nok megyei KlSZ-fiatalok- kal élő, erős a kapcsolatunk, ezt megállapadásaink is tar­talmazzák. Mondok egy pél­dát: aki nálunk a két nép fiatalsága közötti barátság­gal foglalkozik a Központi Bizottságban, az Budapesten végzett egyetemet, jól be­szél magyarul. A házigazda, az ÁÉV KlSZ-bizottságának titkára, Vezse István mondja. — Sok építész van az észt fiatalok között, van közös téma. Ezért is mutattuk be eaz ÁÉV jelentősebb mun­káit. Velük egyébként ha­marosan, október végén ta­lálkozunk, mivel a megyei KISZ-bizottság szervez egy utat Tallinnba, én is me­gyek. Most, itt a munkás- szálláson remek a hangulat, igaz? Igaz. Beszélgető csopor­tok, táncoló párok. Egy hosszúhajú kőműves fiatal­ember nyelvtudás híján csak egyetlen szót ismétel tánc közben észt partnernőjének: druzsba, druzsba ... Értjük, nem? Körmendi Lajos Fotó: T. Katona László Egy hős öregsége Engem a szülővárosomban mindenki ismer. Az én őseim 1721-ben telepedtek le Túr- Kevén. A múltkoriban talál­tak egy írást, meg is mutat­ták. A szép nagyapám, azt hiszem így nevezik, közte volt annak a 21 családnak, amelyik újra letelepedett itt,’ a török által agyon dúlt elvadult vidéken. Meg is ígérték, hogy csinálnak ar­ról az írsáról nekem egy másolatot, de még nem kap­tam meg. Számon tartja, hogyan él­tek ősei. Tudja, hogy azok mindig „küszködő parasztok” voltak. Különösen büszke Gaál Antal a nagyapjára, aki 1848-ban önkéntes nép­felkelő volt. A kardját, a lova nyergét a helyi múze­umban őrzik. „Tudja akko­riban úgy voltak ők, hogy saját lovukon mentek a há­borúba. Amikor szünetelt a harc hazajöttek, levetkeztek, dolgoztak. De ahogy volt egy kis zörrenés újra lóra, in­díts. Az apám sokat beszélt erről, mert neki meg a nagy­apám mondta el.” — És az édesapja? — Ö 4s paraszt volt. Tíz testvér között dara­bokra tört az a kis föld, alig jutott egyre valami. A feleségemmel szakadásig dolgoztunk, hogy megéljünk. — Milyen legény volt Anti bácsi? — kérdeztem a sez- lon sarkában csendben ül­dögélő Gaál nénit. — Milyen?... Hát... olyan vékony. — Hát nem voltam italos. Megbecsültem magam. És megbecsültem az asszonyt meg a gyerekeket is. Megmozdult a föld — Tessék várni, mindjárt előveszem a fényképeket. Egy dobozban tartom, mert az uram azt mondja, nem divat már kirakni a falra —, élénkült meg hirtelen Gaál néni. És már sorakoztak előttem a képek: „Ez Anti fiam, Répcelakon elektro­mérnök. Nagyon messzi van­nak ide. De nemsokára Be­rettyóújfaluba költöznek, hogy gyakrabban jöhessenek haza, hozzánk. Ez meg Laci, Pesten gépészmérnök... és ők az unokáink. Ugye helyes asszonyok a menyeim? Ne­künk nagyon jó gyerekeink vannak. Nem feledkeznek el rólunk...” — Egy fiú sem maradt hű a földhöz? — Annakidején Anti ve­lem lépett be a tsz-be, ő volt az ifjúsági brigád veze­tője. A tsz vezetőség javas­latára tett szakérettségit. A kisebbet is a munkahelye küldte szakérettségire. És úgy jött ki a lépés, hogy egy­szerre tanultak Pesten. A kollégiumban egy szobában laktak. — Mikor lépett be a szö­vetkezetbe Anti bácsi? — Amikor azt mondták, hogy Túrkevén megmozdult a föld, 1951-ben. Sokan szid­tak akkor érte. Beadtam 18 hold földet, 1 lovat. 1 csi­kót, 1 tehenet, 6 anyabirkát, 2 kocsit, lóra való szerszá­mot, ekét, boronát. — A döntés? — Hogy nehéz volt-e? Hát eltelt néhány nap, amíg határoztunk. Az asszony job­ban félt mint én. De soha nem bántam meg, hogy így döntöttem. Pedig akkor ne­héz évek következtek: fize­tés alig volt csak a küszkö­dés. % Két kitüntetés története — Bizony, ha én nem ne­velek itthon jószágot, nem lett volna még élelmünk sem —, szólt közbe a fele­sége. — Aztán jött 1956. Egy csomó ember bejelentette, kilép a szövetkezetből. Ne­kem fizették be a kártérí­tést, nekem kellett kiadni nekik az állatokat. Keserves idők jártak akkor. Volt olyan este, hogy 120 ezer fo­rintot vittem a táskámban. Egv kockás füzetbe írogat­tam be mit adok ki, mennyi pénzt kapok. Nem nézett ak­kor a kutya se felém. Bez- ze ’57-ben. Ha ötvenen nem ellenőriztek utólag, akkor egyen se. — Anti bácsi miért ma­radt hűséges a termelőszö­vetkezethez? — Miért?... Én akkori­ban már elvégeztem a zsám- béki élnökképző iskolát és főállattenyésztő voltam a Vö­rös Csillagban. Előtte a nö­vénytermesztésben dolgoz­tam, mint brigádvezető. Nagy szenzáció volt akkor, hogy mi, az addig 9 mázsát adó túrkevei földön 15 má­zsa búzát termeltünk egy holdon, meg 21 mázsa ár­pát. Láttam, nagyobb terü­leten könnyebben lehet töb­bet termelni. Ez a jövő. — Kitüntetést is kapott akkor az uram —, mondta Gaál néni és már vette is elő az okleveleket, meg a nagy becsben tartott két kis piros dobozt. Az egyikből kis aranycsillag került elő, rajta sarló, kalapács. „Ez a Szo­cialista Munka Hőse kitün­tetés —, mutatta Anti bácsi —, a másik a Magyar Nép- köztársaság Érdemrendje. Dobi elvtárs hozta el mind­kettőt Kisújszállásra, ott adta át egy ünnepségen 1954 március 6-án. Kérdeztem én akkor: miért kapom? Azt mondták, mert jól dolgozik Anti bátyám, hogy jól szer­vezi a munkát, hogy úgy ment a betakarítás maguk­nál, mint a karikacsapás. Hát dolgoztam is hajnaltó ké­ső estig, még szombaton is. Mindig úgy éreztem, az egész tsz az enyém, az én földem is. És ha már a közös mel­lett döntöttem, hát teljes szívvel dolgoztam érte.” — Egy ideig hűtlen volt a Vörös Csillaghoz. — Az ’61-ben volt. Akkor lettem elnök a Táncsicsban. A brigádvezetést szerettem, ahhoz értettem. Dehát a párt kérje és nekem mint kom­munistának kötelességem volt menni. A Táncsics tsz- ben nagyon nehéz volt ak­kor a helyzet. Már régen részművelésre lett volna szükség de nem vezették be. A tagok közül meg sokan inkább kidarabolták a ten­gerit és otthagyták a gyo­mot a kapáláskor. Nem volt gép, épület. Nem volt pénz se. Aztán az nem jó vezető, aki nem tud fizetni, nem tud fejleszteni. Két év után „átadtam” az elnökséget. Le­váltottak. — Nem sértődött meg? — Nem. Megértettem, hogy az én tudásom kevés egy nagy gazdaság vezetésé­hez. Az iskolát becsülni kell. Volt aki akkor megkérdezte tőlem, hogy ezek után ma­radok a tsz-ben? Azt vála­szoltam: miért ne marad­nék? Akad itt nekem való munka is. így lettem bérel­számoló, aztán raktáros, ké­sőbb az ellenőrző bizottság elnöke. Nyugdíjba mentem, 1970-ben, mert akkor nagyon beteg voltam. Látja most megfordult az életem. Vala­mikor én voltam mindig tá­vol és a feleségem őrizte a házat, most meg ő utazik mindig a gyerekekhez és én vagyok itthon. Most már én tömöm a kacsákat is. flzt mondom: megélte — Tehát itthon telnek a nyugdíjas napok. — Azért mindig van mit csinálni. Hét-nyolc hízó minden évben van, meg ba­romfi, galamb. A galambok­kal nagyon szívesen foglal­kozom. Olyan szépek, kedve­sek. — Nem egyhangú ez az élet egy olyan embernek ... — Aki mindig benne volt az élet sűrűjében? Hát azért nem ülök mindig itthon. Sokszor bemegyek a szövet­kezetbe, a nagy Vörös Csil­lagba. Aztán meghívnak minden ünnepségre, még az elnökségbe ds beültetnek. Be­szélgetünk, véleményem kér­dezik. És érzem nemcsak azért, mert ezt így illik egy idős emberrel. Tudja nekem világ életemben az volt a jelszavam: józanság, meg­bízhatóság, becsületesség, így is éltem. És most azt mondom: megérte. Van szép nyugdíjam, kis házam, még a szőlő is megterem a kert­ben. Engem tisztelnek, a gyerekeim szépen boldogul­nak. Hát kívánhat magának ennél többet öregségére az ember? Varga Viktória Érdekes kísérlet kezdődött tavaly Ajkán: a város néhány lelkes nyelvtanára kísérleti jelleggel megkezdte az óvodás korú gyerekek orosz nyelvi oktatását. A kezdeményezés életrevalóságát az eredmények bizonyították. Az idén már aj. első osztályban is végeznek hasonló kísérleti oktatást a 8. számú Általános Iskolában, A kicsinyek élvezettel vesznek részt a játékos elemek­re épülő nyelvtanulásban. Szókincsük naponta gyarapszik. (MTI-fotó, - KS)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom