Szolnok Megyei Néplap, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-21 / 249. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. október 21. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1976. OKTÓBER 21. CSÜTÖRTÖK ORSOLYA NAPJA A Nap kél 6.11. nyugszik 16.45 óraikor. A Hold ikél 3.44, nyugszik 15.40 óraikor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan felhős idő, csak egy-két helyen lesz kisebb eső, általában mérsékelt, néhány helyen időnként megélénkülő keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 8—13 fok között. Pietro Arentino Négyszázhúsz évvel ezelőtt, 1556. október 21-én halt meg Velencében, 64 éves korában Pietro Arentino olasz fró, az olasz reneszánsz kivételes tehetségű alakja. Eredetileg festőművésznek készült, majd Rómába került, s néhány év után a pápai udvarba. Rövidesen nagy hírnévre tett szert csipkelődő gúnyverseivel, szatíráival, amelyeket — a korabeli szokásoknak megfelelően — a Pasquino szoborcsonkra akasztottak ki. Belekeveredett a pápai trónviszályokba, s egy ellene irányuló, csaknem végzetessé vált orvgyilkossági kísérlet után az 1520-as évek közepén végleg elhagyta Rómát; 1527-ben Velencébe költözött, ahol haláláig kora nagy művészeivel, közöttük Tizianóval szoros barátságban élt pompás palotájában, hírnévtől övezve. Az első, modern értelemben vett publicista volt, aki nyílt érdeklődő értelmével kifejezésre tudta juttatni az élet aktualitásának heves vonzását. Szatirikus prózai párbeszédeket is írt, valamint több novellát. A társadalombírálat szokatlanul magas irodalmi szinten jelent meg nyersen realisztikus komédiáiban. Tájegységi konferencia Szolnokon A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos központja október 14 és november 3 között országos tájegységi konferenciákat rendez ^Társadalomtudományok és ismeretterjesztés” címmel Budapesten, Egerben, Kaposvárott, Szegeden, Szolnokon és Veszprémben. A konferenciák célja a napokban országszerte megkezdődő komplex társadalomtudományi ismeretterjesztő sorozatok előadóinak felkészítése. A szolnoki tájkonferenciát — melyen Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar és Szolnok megye szakemberei vettek részt — tegnap rendezték meg. Délelőtt dir. Ránki György, a Magyar Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetének igazgató-helyettese a társadalomtudományi ismeretterjesztés időszerű feladatairól beszélt. Előadását konzultáció követte. Délután Hanz Reinhold, a berlini Dietz kiadó vezető lektora „A szocialista életmód fejlesztésével kapcsolatos problémák és feladatok a Német Demokratikus Köztársaságban” címmel tartott előadást. Első a borsodi ásványvi; Az idén március végén jelent meg Tiszafüreden és a környék üzleteiben a borsodi sörgyár két újdonsága, a Rákóczi sör és a Borsodi ásványvíz. Az ,,ínyencek” kedvencévé vált a Rákóczi sör, amelynek hosszabb az érési ideje. A sörgyár füredi kirendeltségének eladási listáján az értékesíthető, mintegy 44.500 hektoliteres sörmennyiségből 232 hektoliter volt a Rákóczi sör. A Borsodi ásványvíz viszont „lekö/özte” még az új sört is, 285 hektoliter fogyott belőle. Kelendőek a kirendeltség más újdonságai is, a citrom és a narancs üdítők. A TÁRGYALÓTEREMBŐL Egy elsikkasztott vasúti kocsi története A bíróság által megállapított tényállás szerint a bűnügy 6 esztendeje úgy kezdődött, hogy a TITÁSZ karcagi üzemigazgatóságának egyik vezető beosztású dolgozója azt mondta Tollas Lajosnak, a berekfürdői strand vezetőjének, hogy a TITÁSZ kezelésében lévő, de a fürdő területén elhelyezett vasúti lakókocsit nem szállítják el. csináljon vele, amit akar. Tollas jó üzleti érzékkel ezt tette. A fürdő kellemes környezetében élhelyezett kocsit viikkendházzá alakította, kényelmesen berendezte és bérbe adta az üdülőknek. Évente több mint 13 ezer forintot hozott neki ez a kis üzlet. A .^leleményes ötlet” három éven át kamatozott. 1973-ban munkaadója, a karcagi Városgazdálkodási Vállalat fegyelmi eljárást indított ellene és nyomatékosan felhívta a figyelmét arra, hogy sürgősen váljon meg a kis vi- kendháztól. Tollas szót fogadott. S a vasúti kocsit 38 ezer forintért eladta az egyik termelőszövetkezetnek. S, hogy ne érje szó a ház táját pótlólag annak rendje, s módja szerint kifizette a Városgazdálkodási Vállalatnak a hely- foglalási pénzt és még a jövedelemadóval sem maradt adós. Tollas azonban nem csak a jogtalanul sajátjaként használt vűkendház bérbeadásával, majd eladásával igyekezett egy kis többletjövedelemhez jutni, Minit a berekfürdői strand vezetőjének, többek között az is feladata volt, hogy a fürdő területén árusító kiskereskedőknek a helyét az érkezés sorrendjében biztosítsa. Kereskedelmi szempontból azonban vannak a fürdő területén élőnyös és kevésbé előnyös „placcok”. A kereskedők nem egyszer megkörnyékezték, annak reményében, hogy majd a lehető legjobb elárusítási helyet jelöli ki számukra. Egy budapesti kiskereskedőitől két ízben is elfogadott 500 forintot, de ezért a csúszópénzért az elárusító „csak” ígéretet kapott. A karcagi Városi Bíróság Tollas Lajost sikkasztás, üzletszerűen elkövetett üzérkedés és vesztegetés bűntette miatt halmazati főbüntetés- kémt 10 hónapi szabadságvesztésre, mellékbüntetésként pedig 10 ezer forintra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Á büntetés mellett kártérítésre kötelezte. A karcagi Városgazdálkodási Vállalatot és a TI- TÁSZ-t a már említett kártérítést meghaladó polgárjogi igényével pedig egyéb törvényes útra utasította. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. Hogy tükörsima legyeit A paksi Atomerőmű építkezésén a reaktorok vasbetonfalát speciális zsaluzással készítik: a térrács elemekre préselt bútoripari lemezeket szerelnek, s ezek tükörsima felülete teszi lehetővé, hogy a vasbetonfal alkalmas legyen a műanyagborításhoz. Ezt a módszert csak Pakson alkalmazzák, Lengyel könyvek a Budavári Palotában A Lengyel Népköztársaság Művészeti és Kulturális Minisztériumának rendezésében tegnap reprezentatív lengyel könyvkiállítás nyílt a Budavári Palota B-épületénék I. emeleti Munkácsy termében. az SZMT versenybizottsága programiából A Szakszervezetek Megyei Tanácsa szocialista munka- versennyel foglalkozó bizottsága idei programjában szerepel a mezőgazdaságban dolgozók megyei bizottságának beszámoltatása az ötödik ötéves tervben indított munkaverseny tapasztalatairól. A közelmúltban született döntés arról, hogy azokban a mezőgazdasági üzemékben, ahol az adminisztratív, építő, gépszerelő, alkalmazotti állomány meghaladja a 25 főt, érdekvédelmi csoport végzi a dolgozók érdekegyeztető feladatait. Az újonnan alakult csoportok eddigi tevékenységéről számol be a megyei bizottság képviselője. Magyar bútorok Szófiában Főiskolai előkészítő Szolnokon Érettségizők is jelentkezhetnek A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola szolnoki kihelyezett tagozata közli, hogy az 1977'78-as tanév felvételi vizsgáira, a Szolnok megyei jelentkezők részére előkészítő tanfolyamokat indít. (A kereskedelmi karon matematika—történelem; a vendéglátóipari karon matematika—kémia tárgyakból.) A jelentkezéshez szükséges nyomtatványok a kihelyezett tagozaton Igényelhetők (Szolnok, Ady Endre út 9. I. emelet.) A tanfolyam hathónapos. Az órákat a munkaviszonyban állók részére heti egy alkalommal, egésznapos foglalkozás keretében tartjuk. Hárommillióval több naposcsibe A szolnoki Baromfikeltető Vállalatnál 15 millió 282 ezer kis szárnyas „bújt ki” a tojásból az első háromnegyed évben. Mintegy három millióval több a tervezettnél. A számottevő többletből a háztáji kisgazdaságok igényeit elégítették ki, de maradékKellő számú jelentkező esetén azoknak az érettségi előtt álló fiataloknak is szervezünk előkészítőt, akik a főiskola nappali tagozatán, Budapesten kívánják tanulmányaikat folytatni. Részükre heti két alkalommal az esti órákban tartjuk a foglalkozásokat. A tanfolyamok részvételi díja: 650 forint, azoknak. akik csak egy tárgy foglalkozásaira járnak 340 forint. Részletesebb tájékoztató a Belkereskedelmi Minisztérium hivatalos lapjában (Kereskedelmi Értesítő 1976. 27. szám) található, illetve a kihelyezett tagozaton kérhető. Szűrik a Balaton «fizet A Balatonon megkezdődött az év legnagyobb halászati eseménye, a garda-fogás. Ré- gente „látott halnak” nevezték a gardát, mert a tihanyi „kút" környékén ősszel rendszerint olyan tömegben verődött össze, hogy a megfigyelők a tihanyi hegyről nyomon kísérhették az egyes rajok vonulását. Az ARTEX Külkereskedelmi Vállalat több mint negyedmillió dollár értékű szerződést kötött a Takashimaya japán céggel szállodai bútorok, berendezések szállítására. A japán vállalat Szófiában szállodát épít: az 1977 végén megnyíló Vitosa Hotelt szerelik fel a magyar bútorokkal.- Az ARTEX úgynevezett Mobil garnitúrákat szállít majd, amelyek tetszés szerint variálhatók. A szobákon kívül a szálloda egyéb helyiségeit. éttermeit és bárjait is magyar berendezésekkel bútorozzák be. talanul eleget tettek a mező- gazdasági nagyüzemek megrendeléseinek is. A jól bevált Hubbart-féle törzsállományon kívül a Hampsire- fajtákból is elegendő meny- nyiség kelt ki. Libából 971 ezer, kacsából 676 ezer került a nevelőtelepekre, a háztájikba. Elkészült a jövő esztendő termelési programja is: mintegy 16 millió napos baromfi keltetése szerepel a vállalat tervében. A szolnoki Várkonyi téren tegnap a Viz- és Csatornamű Vállalat emberei egy beépített csőszakasz mosását és fertőtlenítését végezték. A mintegy 3-4 méteres vizsugárnak sok nézője akadt (Fotó: MG) Az utóbbi tíz évben lényegesen megváltozott a gardahalászat: csupán egyszer vonult be a garda a tihanyi „kútba”. Az elmúlt napok megfigyelései szerint a nagyobb rajok még kerülik a tihanyi szoros vizeit. Az öt balatoni halászbrigád ezekben a napokban 6 kilométernyi hálóval „szűri" a Balaton vizét. Tájékoztató az I. kerületi gyermekgyilkosságról A budapesti Rendőrfőkapitányság vizsgálati osztályán tájékoztatták az MTI munkatársát a Mérő Katalin sérelmére elkövetett emberölés részleteiről. A kislány — mondták a vizsgálati osztályon — szeptember 17-én reggel a korábbi megszokott útvonalon az iskolába indult. Oda azonban nem érkezett meg. Mint a vizsgálat utóbb megállapította, a Halász- bástyához érve csatlakozott hozzá a tettes, aki a gyereket egy rövid útszakaszon elkísérte, majd megölte. Délután, amikor az édesanyja iskolába ment a kislányért, megtudta, hogy a gyermek aznap nem volt iskolában. Ezt követően a szülők bejelentették a rendőrségen a gyermek eltűnését, s a rendőri szervek széles körű nyomozást indítottak a gyermek felkutatására. Nem sokkal később megtalálták a kislány holttestét és megállapították. hogy Mérő Katalin bűncselekmény áldozata lett. A nyomozás során rövid időn belül elfogták és letartóztatták a bűn- cselekménnyel gyanúsított Miskei Imre 25 éves büntetett előéletű budapesti lakost, és felkutatták a bűncselekmény elkövetésének bizonyítékait. A bűnügyben jelenleg is tart a vizsgálat. — A bűncselekmény elkövetése utáni napokban olyan hírek terjedtek el a fővárosban, hogy nem Mérő Katalin volt az egyetlen áldozat. Ez a híresztelés alaptalan volt, mert a főváros területén más ilyen jellegű bűncselekmény nem történt. (MTI) n víz tisztaság áér A jászberényi városi tanács vb műszaki osztálya, a salgótarjáni és a hatvani városi tanács műszaki osztályaival közösen kutatja fel azokat az „illegális” szennyvízbekötéseket, amelyek szennyezik a Zagyva vizét. A közös akcióval a három város szakemberei a szennyezések előrejelzéseinek, megszüntetésének a feltételeit teremtik meg. — SZOCIALISTA brigádve. zetők fórumát rendezik meg ma este hat órakor Fegyver. neken. a művelődési házban. Téma; a nagyközség az ötödik ötéves tervben. — A KÉV METRO dolgozói okitóber végéin kezdik meg Tiszafüreden, a vasútállomás előtti központi autó- buszpályaudvar alapozási munkálatait. A közműcsatlakozásokat és a térburkolást a tervek szerint december végére befejezik. — HANGLEMEZBEMÜTA. TÓ. A Pelikán Szálló Zádor termében ma este hat órától a Verseghy könyvtár új lemezeiből tartanak bemutatót. Műsoron: Arany János: Toldi. (Részletek, Básli Lajos előadásában). Kodály Zol. tán: Fölszállott a páva. Marosszéki táncok, Galántai táncok. — KRIZANTÉN a lakás dísze, az útfenntartó üzem kertészete ezzel a címmel nyitott 'kiállítást és vásárt tegnap a DOMUS Áruházban. — MEGYÉNKBEN az idén eddig több mint hatezren kötötték meg az új lakásbiztosítást. Ennek lényege, hogy az épület-, vagy bútorkárokat beszerzési áron téríti meg a biztosító. — VEREKEDÉST provokált Erdős József (Szolnok, Halász u. 4.) s erre Szabó János) Szolnok, Mátyás kir. u. 13. I 13.) tettlegessággel válaszolt. Mivel Erdős hasonló cselekmény miatt mór többször volt büntetve ezért 25, Szabót pedig 10 nap elzárással sújtotta a szolnoki járási-városi Rendőrkapitányság. — NÉVADÓ taggyűlést tartott tegnap délután az MSZMP megyei bizottság KISZ alapszervezetének vezetősége. Az alapszervezet a taggyűlésen Ragó Antal ne. vét vette fel. — HONISMERETI vetélkedő lesz ma este 7 óraikor a tiszafüredi járás múltjáról és jelenéről a nagyivánl ifjúsági klubban. — ,,ITT SZÜLETTEM ÉN. ezen a tájon” címmel verses, zenés irodalmi műsort hallgathatnak az érdeklődők ma este hat órától a tisza- őrsi művelődési házban. S20IÜ0K MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 63 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató Virágú Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla