Szolnok Megyei Néplap, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-15 / 244. szám
1976. október 15. SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 5 Évadnyitó bemutató Federico Garcia Lorca: Bernarda Hiba háza Igaza prämiier hangulat a Szolnoki Szigligeti Színházban már a főpróba előtt és a főpróbán is. A meghívottak felfokozott érdeklődéssel várták az újabb Lorca-be- mutatót, hiszen a mártírhalált halt, spanyol költő és dráimairó a Tisza-partján már szánté „háziszerzőnek” számít. Hogyan folytatódik a szépivű Lorca-hagyomány, s a vendégek, Horváth Teri Kossuth-díjas érdemes művész és Miklós Klári Jászai- díjas érdemes művész hogyan illeszkednek a jól összeszokott szolnoki társulatba, Horváth Jenő rendeződ elképzelésébe? Két felvonás között Horváth Terit kértük, hogy nyilatkozzék Bernarda színpadi megfogaűmlazása elképzeléséről. Lefegyverző mosoly volt a válasz. — Ne ... Kedveském, tekintsen ettől el. Majd véleményt mond a közönség, és ezzel összevetem, mát is sikerült megvalósítanom az elképzeléseimből. Óhajtva szeretném, ha azokon a pontokon kerülnék legközelebb a közönséghez, amelyekért legjobban megszenvedtem. Nagyon sok gyötrődésem, munkám van ebben az alakításban. Reggelente a TiBernarda Álba: Horváth Teri Kossuth díjas, érdemes művész sza-pairtján sétálgatok, és képzeletemben Petőfi útján lépegetve jutok el Lorcáig. Gondolom nem véletlen, hogy a Lorca-drámáról beszélve képzelet-társításom van Petőfi életútjával. Hogy milyen Bernarda leszek? Nem, kedveském, erről tényleg nem szólok egy szót sem... Horváth Jenő rendező Nagy László míves fordításában hozzá színre az előadást. Mari Josefát, Bemar- da anyját Miklós Klári, Bernarda lányait pedig Fal- vay Klári, Baranyai Ibolya, Andai Kati, Lázár Kati és Csomós Mari Jászai-díjas alakítják A díszlettervező Székely László Jászai-díjas, a jelmeztervező pedig: Mial- kovszky Erzsébet Jászai-díjas. — ti — Ideiglenes az általános díjszabás Panaszos levelek. A címzett a Szolnok megyei Víz- és Csatornaművek Vállalata. Különlegességük: nem csőtörésről, nem is vízhiányról, hanem a vízdíjról írnak bennük a lakók. A vízdíjról, amit a felhasznált vízért fizet az említett vállalatnak az állampolgár. Hogy menynyit, azt a vezetékre szerelt órával állapítják meg. Sajnos, nem mindenhol van óra, ennek oka főként az: keveset gyártanak belőle. Az ilyen helyeken általános díjat, szakinyelven szólva, fogyasztási normatívát szab ki a vállalat. Az idén január elsejével az Országos Vízügyi Hivatal felemelte az általános díjakat. Erről szólnák a panaszos levelek. De még mielőtt ecsetelnénk mondókájukat. lássuk a tényékét. Az az ember, aki kútról hordja a vizet, tavaly 4,5 köbméterért fizetett most az általános díj kilenc köbméterről szól, ha többet használ fel, ha kevesebbet, akkor is. Kérdezheti az az állampolgár, akinek gázboy- ler sustorog a fürdőszobájában, neki miért számolnak el 31 köbmétert? Azért, mert vannak fokozatok. Mást fizet az, aki villannyal, mást, aki gázzal melegíti a vizet. A régivel ellentétben az új díjszabásban figyelembe veszik a házhoz tartozó kert nagyságát, az állatállományt, a gépkocsik számát. Mindehhez még tudná kell, az egy köbméterért fizetendő díj nem változott, tehát Szolnokon továbbra is egy, más településeken. kettő- harminc, illetve három forint. Az általános díjakat azért emelték fel, mert a többletként felhasznált, s ki nem fizetett víz növelte a vállalatok veszteségeit. A vízdíj nem fedezi egyébként a szolgáltatás költségeit, a vízművek állami támogatást kapnak. Ezzel, s a lakossági befizetéssel együtt öt forint nyolcvan fillérbe kerül egy köbméter víz. Az idei díjszabással kevesebb teher marad az állam „vállán”. A Szolnok megyei Víz- és Csatornaművek Vállalat idei árbevétele például 6—8 millió forinttal lesz nagyobb. Felmerült a kérdés, számlázhatják-e azt a vízmeny- nyiséget, amit esetleg el sem tudnak juttatni a fogyasztókhoz? A nyáron sok helyen előfordult tartós vízhiány, s nem biztos, hogy összejött volna a „havi norma”. Az OHV erről is rendelkezett: amennyiben a településre — legyen az falu, vagy város — szállított víz kevesebb, mint az előírt átalány, akkor a fogyasztók arányosan kevesebbet fizetnek. Év elején, amikor egy felméréssel megállapították a díjakat, sok olyan fogyasztóra találtak, akik még nem fizettek. Magyarán mondva: kiestek valahogy a „szórásból.” Nos, innen a panaszos levelek többsége, innen a tiltakozás. Persze nemcsak az ügyfelek panaszkodnak, hanem díjbeszedők is. Nem engedik be őket, vagy ha igen a „gazdi”, a fogyasztó mellett ott áll kutyája. Márpedig azt, hogy a víznek ára van, tudomásul kell venni. Köztudott, milyen bo_ nyolult technológiád folyamatokkal, milyen drága berendezésekkel tisztítják meg a folyók vizét. Mindez pénzbe kerül. A mostani díjrendezés, valamint az általános díjszabás ideiglenes megoldás, ami ha minden lakásba vízmérő órát szerelmek, megszűnik. Az óraellátás mint említettük nem csak Szolnok megyében rossz. A vízmű vállalatok a lehetőségeikhez mérten igyekeznek pótolni a lemaradást. Végleges megoldás azonban mint elmondták csak a tervidőszak végére várható H. J. Képesítés nélkül — Jobb-e most a helyzet, mint tavaly volt? — kérdem Hatvani Istvánnét, a tiszafüredi Járási Hivatal művelődésügyi osztályának vezetőjétől. — Igen. A járás iskoláiban tavaly a nevelők 20 százaléka tanított képesítés nélkül. Ebben a tanévben 18 szakképzettel gyarapodott a pedagógusok szórna és javítja az arányt, hogy levelező tagozaton 16-an állam vizsgáztak. így most a járásban dolgozó több mint 400 nevelőnek csak 15 százaléka — 62 pedagógus — nem rendelkezik felsőfokú iskolai végzettséggel. A hatvankét képesítés nélküli közül több mint ötvenen most végzik a tanár-, a tanító- vagy az óvónőképző valamelyik évfolyamát, és nagy többségük a kis településeken dolgozik. — Az elmúlt évekre visz- szatekintve tapasztalataik szerint vannak-e olyanok, akik a kisközségekben tanítva oklevelet szereztek, és utána máshová mentek tanítani? — Sajnos, ez tipikus jelenség. Egy példa: a járás egyik kis falujából az elmúlt húsz év alatt 49 pedagógus távozott ilyen módon. Hozzáteszem, hogy 10—13 tanerős iskoláról van szó. — Okok? — Kevés — a járásban összesen 147 — a pedagógus szolgálati lakás, és — lévén a képesítetlenek zöme lány — a magánéletük alakul úgy, hogy távoznak. Gyakori válasz a „Miért megy el?”- re: a férjem (vőlegényem) máshol dolgozik. Szerencsére néhányan azért maradnák is... Szalantai Irén „fordított” képesítés nélküli, hiszen két évet elvégzett a jászberényi tanítóképző' nappali tagozatán, és az utolsó évre cserélte föl a diákéletet a tisza- örsi iskola egyik megüresedett tanítói állasáért. — Hogy érzi magát Tisza- örsön? Jól. Szeretek tanítani — tanítok. Fiatal az egész tantestület, és mindenkiben van szakmai' igényesség. — A feltételek? — Hát az! — vált a hangja diplomatikusból háborgóba. — Szegényesek! Régi iskola, hiányosan fölszerelve. Pedig éppen azokat az iskolákat kellene jól fölszerelni, amelyekbe ingerszegény környezetből járnak a gyerekek. Ez az állapot hosszú távon letöri a pedagógus lelkesedését. — „Hosszú tátvon” akar Ti- szaörs&n dolgozni? — Idevalósi vagyok, tisza- orsi a vőiegiényem is. Bár egyelőre az államvizsgára (koncentrálok, sokat foglalkoztat a hogyan tovább is... Házasság, lakásunk nincs —* nem tudom, mikor lesz. Pedig szeretek itt tanítani... Hogyan tovább? Erre most nem tudok válaszolni. Kis Klára iskolai éveiben a tiszafüredi gimnázium ifjúsági klubját vezette — nagyon jól. Két éve érettségizett, aztán az egri Ho Si Mimh Tanárképző Főiskolán felvételizett, sikertelenül. >Ti- szaőrsön tanított egy évet, idén szeptemberben a tisza- igari tantestület tagja lett, és első éves levelező hallgató az egri főiskola biológia-mezőgazdaság szakán. — Hogyan érzi magát? — Lesz majd jobb is. A tanítással nincs baj, a tantestület (befogadott, fölvettek a főiskolára, de... — De...? — Nem tudom elképzelni magam évekig Tiszaigaron. Füredről kijámi-bejárni, rengeteg a várakozás: a holt idő. Gimnazista koromban színházba, moziba. klubba jártam. Mindez most nincs — és nagyon hiányzik. Petrovics Julianna. Klára kartársnője, szintén második éve tanít, és szintén elsőéves hallgató — de a jászberényi tanítóképzőben. — Idősebb kollégák mondogatják; falun is szépen csillog a gyerekek szeme. Csak ezért a csillogásért sokat kell áldozni, sőt nyelni is. — Bővebben? — Délelőtt tanítani, délután fölkészülni a másnapi órákra, esite tanulni. Nyelni? A körülmények miatt. Ma a művelődési házban tartottam olvasó órát. Az udvaron fölle járkáltak a közeli presszó vendégei. Néhány félrészeg (bekopogott az ablakon, ízetlen megjegyzések kíséretében. Pedig lehet, hogy éppen valamelyikük gyerekével foglalkoztam. — Hajnalban kelek. Nagy- ivánból járok át tanítani Ti- szaörsre — mondja Vince Julianna, ő másodéves az egri főiskola biológia-mezőgazdaság szálkán. — Úgy hozta a sors, hogy történelmet is tanítok. Sokszor éjfélig készülök a másnapi órákra. — Nehezen viseli el a nehézségeket? — Azt hiszem, igen. Mindennap rá kell jönnöm, hogy annak idején tulajdonképpen semmit sem tudtam a pedagóguspályáról. Ennek ellenére azért nem vágyom el innen, a gyerekek kárpótolnak. Kiss Mária harmadik éve tanít Tornajmonostorán. Másodéves főiskolás, a tantestület bízik benne, számít rá: ezt jelzi az is, hogy most lett úttörőcsapat-vezető. Menyasszony. A vőlegénye tiszafüredi, ő Tomajon szolgálati szálláshelyen lakik. — Ha férjhez megyék, nem lesz mit tenni, itt kell hagynom a tomaji iskolát, mert lakás nincs. Sajnálom, nemcsak az iskola miatt, a község KISZ-életébe is egyre jobban bekapcsolódtam az utóbbi időben. De kell a biztonság az embernek: nyugodt, rendszeres magánélet, hogy a szakmai követelményeknek is minél teljesebben megfelelhessen ... o Nehéz, áldozatos munka kis falvakban tanítani. Aki képesítés nélkül erre vállalkozik: havonta 1500—1600 forintot kap, és lehetőségét — gyakran sikertelen nappali tagozatos felvételi után — a tanári, tanítói oklevél megszerzésére. A tiszafüredi járásban az idén 62-en tanítanak” így, Szolnok megyében több százan. Szabó János Kongresszusi küldöttből országos tanácstag 0 legfiatalabb NEVE: Diós Mária. ÉLETKORA: 18 év — meg «egynéhány hónap. FOGLALKOZÁSA: fejőnő a szolnoki Lenin Tsz-ben. KÖZÉLETI FUNKCIÓJA: a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja ... KÜLÖNÖS ISMERTETŐ- JELE: a legfiatalabb tagja, no és az, hogy zavart mosollyal válaszol, amikor erről kérdezem. (Hát most mit mondjak? Így alakult. Érdekes, de nem az én érdemem.) LAKCÍME: Szolnok, Ugar 27. Ez azonban semmilyen segítséget nem ad az útba- igazodáshoz, amikor keresem. A tsz-központ bejáratánál a széles határba körbe mutatnak alkalmi kalauzaim. (Ez itt mind Ugar 27.) A neve, az már pontos iránytű. Kórusban igazítanak eP a nagy töltés alatti házhoz. Ez és pár perccel később, amikor a tsz istállójához igyekszünk, s lépten nyomon ráköszönnek, arról győz meg, sokan ismerik a szövetkezetben Diós Máriát. Eltűnik az öltözőben. Várok. A folyosón faliújság, csokor képeslappal. Tengerpart Costa Bravánál. Dumaparti Zebegónynél, üdvözlet Prágából, a Balatonról. A címzettek a tehenészet dolgozói, a Törekvés szocialista brigád tagjai. (Feladók ugyanazok.) Megjelenik az ifjú tanácstag, fejkendősen, köpenyesen, gumicsizmában, végigszáguld az udvaron, belép a tehenek közé, fogja a vasvillát, tisztítja a jászolt — keze mint a motolla —, a derék marhák kapkodják fejüket a közéjük zúduló silómaradványok előír ,.Van itt mindenféle lap, jártunk mi sokfelé. Én Prágában, Nyitrán meg Lidicében. Kisváros, nem is város, falu. Emlékhely... Háború... A, nem is jó róla beszélni.” Egér ugrik fel a vasvilla elől, szökdellve menekül. A A lány alig észrevehetően lelassít. Engedi, hadd fusson. .,Jutalomúton voltam. Másodikok lettünk — mármint a Szolnok megyei csapat — az országos fejőversenyen.” Egy forduló, falhoz kerül a vasvilla. A mosogatóból most tejeskanmákaf. fejősajtárt, gumicsőhalmazt hord ki egy kocsira, valamit szerel, valamit teker, csavar, s már az istálló közepén csattog a szakszerűen előkészített edényekkel. Inkább csak azért, hogy megállítsam a lendületében, kérdezem, szereti-e a szakmáját? Fel se néz. dolgozik. „Hát? csinálnám?” Bíró Boldizsárnak, a tsz párttitkárának szavai csengenek a fülembe. „Diós Marika azok közé a fiatalok közé tartozik, akik nemcsak vendégként akarnak a tsz-be jönni. Már iskolás kislányként is ka járt ide. Az, hogy itt megmarad — már 4 éve itt van —, bizonyíték rá, hogy szereti a szakmáját. Jó közösségi ember. A választás is ezért esett rá.” Porzik az istálló, Mária mázsányi abrakot tol a kis gumiskocsin, s villámgyors mozdulatokkal méri a teheneknek a porciót. „Törekvés, így hívják a brigádunkat, jó társaság, .legtöbbje fiatal. Nagy esemény lesz most. Esküvő. Férjhez megy a Dósa Teri. Most hoztam a brigád nászajándékát...” Vissza az újabb zsákért, elfogyott az abrak. Van egy kis pihenő — úgy számolom — a sor végén megvárom. míg visszajön. Nem. Az elején kezdi. Kocogás utána. Segítek fölvenni a beszélgetés fonalát. mi lesz a meglepetés — mondom. „Meglepetés? Tudja már rég. Étkészlet!” Kiosztotta a porciókat. Szusszan egyet. A népfrontkongresszusra terelem a szót. Fejéhez kap. „Hű a kongresszus! El kell mesélnem a brigádnak, mi is volt ott. Amolyan beszámoló kellene. Ezek be is vasalják rajtam.” Az. országos tanácstagságról kérdezném, rázza a fejét (új vagyok még, később majd többet erről), mosolyog, törli a kezét, indul a tehenek közé. Csend van, csak a fejőgép szuszogása hallatszik. — Délutáni műszak. I. Zs.
