Szolnok Megyei Néplap, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-01 / 206. szám

t 1976. szeptember 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP----------- ■ ­5 P lay Básti Jegyzetem egy újdonság üdvözletével kezdem; a régi megoldásoknak hátait fordít­va, a hagyományokat elvet­ve, a színházi közvetítést megelőző beajánlásban új útra leült a televízió. Vissz- hangtalanul koppanó, száraz bevezető helyett ezúttal for­más dialógus, de talán még inkább színészi prológ előzte meg a játékot. A Play Básti igazi lelemény volt a Play Strindberghez, Dürrenmatt drámájának előhamgjául. Nemcsak ráhangolta a nézőt a várható élményre, egyben olyan titkok birtokába is jut­tatta, melyek révén közelebb kerülhetett az író különös humorú, kegyetlen világához, az áttételek felismeréséhez. Básti Lajos mindent tud er­ről a világról, és nagyszerű társalgó lévén képes volt va­lóban meghitté varázsolni a találkozást. A szükséges tud­nivalókat első kézből kaptuk, s miközben történetek, anek­doták peregtek, lassan meg­győző művészi vallomás kör­vonalai is kibontakoztak, egy­re határozottabban. Az egyébként is kitűnő előadás így vált különleges élménnyé. Alighanem ezt a módszert alkalmazni lőhetne máskor is, hasonló alkalommal. Hisz minden színházi előadásnak megvan a maga Báatija, csak meg kell keresni. Ez lehetne az a többlet, amivel a tele­vízió kárpótolja a színházi je­lenlét közvetlen varázsától megfosztott nézőt. Hübele Balázs Hogy kire mondják, Hübe­le Balázs módjára cselekszik, azaz elhamarkodva, kellő megfontoltság nélkül vág ne­ki a dolgoknak, azt jól ismer­tük eddig is, hisz szólásmon­dás őrzi nyelvünkben. Azt azonban bizonyára sokan csak most tudták meg, hogy irodalmunknak is van egy Hübele Balázsa, teremtett fi­gura, költői képzelet szülötte, s aki világra hozta nem más, minit Arany János fia, Lász­ló. Halhatatlan figura, akár­csak mondjuk Garai Háry ja, vagy épp költő-apjának Bo­lond Istókja. Az 1867 utáni évek valóságából vett típus, de annak a magatartásnak a rajza, amelyben az eszmé­nyek és a valóság végletesen szembekerülnek. Arany Lász­ló finom iróniával azokról a kartársairól mond bírálatot, akik igazi cselekvés helyett illúziók után futnak, s eset­leges gyengeségüket holmi, olykor nemzeties frázisokkal álcázzák. A televízió megkísérelte képernyőre vinni ezt a figu­rát, makacsul ragaszkodva eltökélt szándékához, hogy tudniillik milliók számára feltérképezi irodalmunk tá­volabbi vidékjeit, rejtettebb ismeretlenjeit. így követte a Pele&kei nótáriust most a Hű- bele Balázs, pontos címén a Délibábok hőse. Garai Gábor költő és Horváth Jenő rende­ző írta a forgatókönyvet, a verses formájú, lírát és epi­kát finoman elegyítő regény­ből két dologra ügyelve: le­gyen egységes ívű cselekmé­nye a tévéjátéknak, és lehe­tőleg hiteles társadalmi hát­tér rajzolódjék ki, amelyből Hübele Balázs „kiemelkedik”. Az a hős, aki egyik ábránd után egy másikba szeret be­le, akinek lelkesedése: szal­maláng. Nem volt könnyű feladat, olykor egy-két sor­ból kellett egész jeleneteket kibontandok, felépíteniük. Máskor meg hosszabb epikus részleteken, leírásokon átug­rani, s ami a legfájóbb, mel­lőzni a lírát, a regény költői nyelvezetét. Azokat a nyelvi eszközöket, amelyekkel Arany László oly ragyogóan tudta kifejezni iróniáját, hogy fe­lette is áll mindannak, amit regényében hőse képvisel. A leírások szemléletes képeire gondolok. Csak egyet muta­tóban. „S vággyal repülve száll előre lelke; De a ló nem -repül, alig halad ...” Az el­lentét lám mily jól tükrözi Hübele Balázs mindig új fe­lé fordulásának ellentmondá­sos tartalmát. Az ilyen nyel­vi finomságok — sajnos, tör­vényszerűen a más műfaj kö­vetelményei miatt — kívül rekedtek a televíziós játék határain. A nyelvi tökély, amiért sokan azt hitték, kor- társak, hogy a Délibábok hő­sét maga Arany László írta, nem jutott szóhoz a képer­nyőn. És így az ábrázolt vi­lág iróniája is kissé elhalvá­nyult, sápadtabb lett. A kör­nyezet rajzában — felelőtlen mulatozás, vidéki elmaradott­ság — érvényesült inkább. Horváth Jenő jól egyónített figurák megtenmetésére töre­kedett, sikerrel, s a stilizálás irányába mutató realista já­tékot vitt a képernyőre. A már említett hiányosságoktól eltekintve, meggyőző módon. A főhőst alakító főiskolás Mi­hályi Győző tehetséges szí­nész, de még nem eléggé érett ahhoz, hogy egy bonyo­lultabb jellemet kevés esz­közzel is biztosan formáljon meg. Röviden A televízió családlátogatá­sainak sorában negyedik al­kalommal Hóllikékat kereste fel, méghozzá üdülés közben, a nagycsaládosoknak épített szántódi SZOT-üdülőben. A -beszélgetést fi'lmbetétekkel dúsították, így egy-egy mon­dat megállapítás értelme ki­tágult, mélységei teremtőd­tek. De változatlanul kísért bizonyos teatralitás a műsor­ban, hangvétele nem eléggé -bensőségesen családias, és ez­úttal -gondolatailag is vitat­ható volt egy-egy következ­tetése. Miért akarja például a televízió mindenáron elhi­tetni velünk, hogy a családi együvétartozás, a családi egy­ség megőrzése, megtartása a távolság, földrajzi értelem­ben vett távolság, függvénye? Nem is tudom, -minek ne­vezzem? Dukumentumfilm- nek, emlékezésnek, televíziós tanulmánynak? Azt hiszem lényegtelen a műfaji meg­határozás, hisz a Mohács 1526 nem formai megoldásai­val, hanem tartalmi tisztasá­gával tündökölt. Sok még a legenda Mohács körül. Sőt még misztikum is felködl-ik a „nemzet temetője” körül. Ez az adás tudós katonák, had- történészek jóvoltából ritkí­totta a ködöt a mohácsi sík­ság fölött, korabeli források­ra támaszkodva szemlélete­sen vázol-ta a vereség katonai hátterét és az eseményeit, nem hallgatva el a kutatás­ra, tisztázásra váró feladato­kat sem. V . M. Ifjú népművészek Csillebércen Az úttörő népművész és népi játék sízakitáborral zár­ta idei programját a csille- bónoi nágytábor. Az ország minden tájáról idesereglétt ezer „ifjú népművész” új ajándékkal -gyarapította a gyermekek kedvelt táborhe­lyét: a fiatal népművészek stúdiójának tagjai és a tá­borlakók -a népi kultúra használati eszközeiből és né­pi játékokból álló játszóte­ret építettek a strand mel­lett. Van benne kerámiaége­tő kemence, szövőállvány, fűzfakunyhó, 'libikóka, dí­szes totemoszlop, rdngilispál, s a játszóteret -baba-formájú paiánkokkal díszített kerítés övezi. Napközi otthon összefogással Törökszentmiklóson, a vá­ros üzemeinek, szövetkezetei­nek összefogásával, társadal­mi munkában napközi otthon épül a Csikós József Általá­nos Iskolánál. Az épületben négy tanterem lesz, és helyet kap benne egy modern kony­ha és több kiszolgáló helyiség is. Elkészült -már az aljzatbe- tono-zás és az alsó szint, je­lenleg az emeleti falakat rak­ják az önkéntes építobrigá- dok. A városi tanács biztosít­ja az építőanyagot, egyébként pedig az egész intézmény tár­sadalmi összefogással készül. Színházi évad Siófokon Az idén Siófokon először kezdődik színházi évad, amelynek folyamán előadást tart a Mikroszkóp Színpad, a Déryné Színház, a Madách Színház, a -kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint a veszprémi Petőfi Színház. Az évadra ifjúsági bérleteket is kiadnák. A Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeumát augusztus 26-tól ismét megtekinthetik a látogatók. Az újjá­rendezett kiállításon a kétezer éves Aquincum polgárváro­sának képe elevenedik fel a már korábban és a nap­jainkban feltárt gazdag emlékanyagban Kis Jaokó Bori és taoítváoyai Száz évvel ezelőtt született Kis Jankó Bori, az egyszerű „íróasszony”, a népművészet mestere. Emlékére, művésze­tének további ápolására a Borsod megyei Tanács 1962- ben róla elnevezett díjat ala­pított. Azóta az évente meg­rendezésre kerülő országos hímzőpályázaton összemérik felkészültségüket, tudásukat mindazok, akik a népi hím­zés művészi fogásait a leg­magasabb fokon gyakorol­ják. Mezőkövesden szobrot ál­lítottak Kis Jankó Borinak. Mivel érdemelte ki ez a tö­rékeny paraszt-asszony, hogy a történelem., a tudományok, a kultúra legkimagaslóbb személyiségeit megillető megtiszteltetésben részesül­jön? Egykori tanítványai — szinte valamennyien a nép­művészet mesterei — egyér­telműen vallják, hogy utol­érhetetlen rajzolási, hímezé- Bi tudományával. Híres száz- rózsás rajzát (a rózsák mind­egyike más-más színű, ala­kú, véletlenül sincs- két egy­forma közöttük) hazánkban és külföldi reprezentatív ki­állításokon ezrek és tízezrek csodálják meg évről-évne. Rózsáival kivívta az utódok maradandó megbecsülését, s nem véletlenül: a rózsa a matyó népművészet legfon­tosabb, legjellemzőbb eleme. A mezőkövesdi ma-tyóház- -bam hosszú lesztemdőlk óta csúcsforgalom van. Több tu­catnyi terméket — köztük hímzett -garnitúrákat, térítő­két, -párnákat, faliképeket, szatyrokat, függönyöket, do­bozokat, kézimunkával dí­szített gyermekruhákalt, női blúzokat — készítenek -itt a népművészeti szövetkezet­nek, amely Mezőkövesden és környékén sok száz bedolgo­zót foglalkoztat. A Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezet éppen egy ne­gyedszázada, 1951-,ben ala­kult meg, tizenhat fővel; most mintegy két és félezer embernek ad -biztos kenye­ret. Csak Mezőkövesden csaknem másfélezer asszony kötődik valamiképpen a szö­vetkezethez. D-e a környék (Mezős-zemere, Tárd, ~ Szent- iistvám, Szij-ha-lom. Mezőnyá- rád) asszonyai is hozzájárul­nak a messze földön híres matyó kézimunkáik sikeré­hez, 'kelendőségéhez. A kö­vesd! térítők, párnák, köté­nyek, lepedő-szélek díszítésé­inek gazdagsága valóban pá­ratlan. A mezőkövesdi -mim ta különben sűrű, élénk hím­zésű; a szantisitváni matyó hímzés pasztell színűbb, le- vagősebb (egyéni művésze­tük ápolásához külön itájihá- zat kaptak); a tardiák pedig sötét -tónusú, dekoratív min­tákat ‘készítenek. Most, a Kis Jankó Borii születésének centenáriumá­val és a Matyó Népművé­szet és Háziipari Szövetkezet negyedszázados alapításával is egybeeső kiállításon kü­lönösen -gazdag pályázati anyagot csodálhatnak meg az érdeklődők. Páratlan színpompájuklkall, gazdag változatosságukkal a hím­zésektől nehezein tud a lá­togató szabadulni. A kalo­csai és a matyó, tehát élő népművészetünk melíle+<: a már régebben feledésbement hímzéseik, minit a sárközi bíborvég, vagy a palóc kézi­munkák is a magyar nép­művészet megújhodását, ma is folyó gazdagodását jelzik. U. L. Felújítás a lurisich-várban Felújítások kezdődtek a csaknem 700 éves kőszegi Junisich-várban. Az 1963. óta művelődési központként funkcionáló erőd belső ud­varának -homlokzatát javítja ki az Országos Műemléki Felügyelőség szombathelyi főépítésveizetősóge. Korsze­rűsítik a város színháztér-, mének és nagyobb ünnepsé­geinek színhelyéül szolgáló lovagterem világítását és hangosító berendezését. Szí­nes világító testeket szerel­nek fel, amelyekkel jOb-b színpadi fényhatásokat ér­nek el. Debreceni kórus Finnországban A finnországi Vaasa város meghívásiára tegnap az 'észa­ki országba utazott a deb­receni Maróth-i kórus. Az együttes 10 ’nap alatt négy koncertet ad Vaasaban. és környékén. Az énekkar re­pertoárjának legsikeresebb darabjait adja elő. ót rozoga gebe, mellet­tük gazdáik várják a vevőket. Gsakhát senki, senki. A két igazd-a tár­salog. ám -nem olyan hang­erővel, ahogyan az jobb helyeken szokás, hanem jó hangosan. S lopva körüi-körülkémlelnek. A szándék olyasmi lehet, mint amikor kirakják az asztalra a tányórka jó édes, dkrás, aranyos mézet, a légy nya­logatja, kóstolgatja és bele- naigad. Itt vevőt akarnak fog­ni, ezért adják-veszik a szót. „Magas ez -neked, miint bir­kának a zsiráf jászol!” — rikkant az egyik, s rákacsiint az elmosolyodó bámészkodó­ra. Jól kiszámítva a témát, a -beszélgetés fordulatait, újabb csattanót harsog vi­lággá egyikük. „Hülye em­ber, akinek -nem tetszik a más asszonya!” No, erre már cinkos is kerül a vásározó férfiinép között, visszaszól­nak, hogy nagyon igaz. „Csak egészséges legyen!” — Ide ügyeljen jóember! — kezdi a beszélgetést az egyik -gebe -gazdája. — Én Kossuthot szívok, de bizis- ten fáj tőié a bélésem. Pe­dig már majdnem lekaptam a sörről is, borról is. . . — Az semmi — veszi át a szóit társa. — Tavaly tavasz- szal ón már úgy álltam, mint vízen a bugy-borók, majd­nem átsegített a másvilágra a cigaretta.' De úgy tettem, hogy még tán nem kellene menni, mert hisz majd me­het az ember ész nélkül, ha szólítják. — Én kedves uram a kis­liba fenekitől indultam eb mindent kipróbáltam —, így a-maz. — Vettem egy pair rettenetes rósz lovat, nem ilyen gyönyörű paripát, mint ez — mutat lovára. — Vet­tem egy rossz kocsit, egy rossz hámot, oszt’ gyí! — Hát bizony nálunk is olyan üres volt a padlás ré­gen. hogy az egér a feje fö­lött összekulcsolt kézzel mászkálhatott! — Látja, jóember? Mégis itt vagyunk. Pedig engem még operáltak is. Egy kis kciinkeiáb-ú ollóval kalamaj­kának az orromban, utána az agyamiig nyomtak egy csii-gacsiináilót, de úgy ám, hogy kiszáradt a nyelvem, kapanyelet lehetett volna re­szelni vele. — Hát va-n is akkora or­rod, hogy -gyertyát lehetne véle olitogatni nagymis-e után a templomban! — Pedi-g operálták, mégse jó. nincs rendben! — Majd meggyógyul az, ha a sárgaföld megszívja! Egyre többen állnak körü­löttük, érdeklődve hallgatják a két embert: ideje ráikeirí- ten-i a sort a lovakra. Egyi­kük mi-ndan cirkálnia zás nélkül egy hirte-len fordulat­tal megpaslkolja lova nyákéit. — Ez a -Sanyi borzasztó jó ló! — Az? — fitymálja társa. — Legalább hétéves, mek­kora fogai vannak! — Sanyinak? — ordít amaz, minit akiit biilyogoznak, és szétfeszíti lova száját. — Ez csak mégy -nyarat élt még! — Az enyémhez kénest vén — veti oda a komája. Sanyi gazdája odaugrik a békésen álldogáló másik ge­béhez, annak is lesd a fogait. — Nem mondom, hogy a tied vén, de az enyém fiata­labb. Sanyi -még majdnem csikó! — Idefigyelj! Én nem mondtam-, hogy lónak vén a Sanyi, csak azt, hogy az én Bandim -különb . .. A népes 'hallgatóság v-iho- rászi-k körülöttük. — Sanyi két megrakott szekeret is elvisz. A sár meg -keréka-gyig! — Elhiszem, de az én Ban­dim hegynek fel... — Hahaha! — -kacag hisz­térikusam a másik és a kö- rülátlókhaz fordul. — Még- hogy heigy-nek fel, hallják? Irt-t az Alfáidon! ­— Bejártam én Bandival a fél világot — ömérzeteske- dik amaz. — Tudom, hiszen tudom én azt, de az ón Sanyim még egy traktort -is elhúz... Végire! Horogra akadt va­laki. Megkérdezi, mennyit kór Sanyiért. — Tízezret. A vevő körüljárja a vén gebét, musírálgatja. megné­zi a fogait. — Hetet sem ér. Hat és félezret adok érte. — Hát a feleségem -nyírja le azt a szép nagy baj úszó­mat, ha tíznél alább oda­adom! Bandi gazdá ja is bekap- csalódik. — Ember, -maga eddig csak -anyakocáit fogott a sze­kere elé? Nem ént maga a lóhoz! örülhet, hogy ezt az izmos, fiatal lovat megkapia ennyiért! Niimcs azon egy csipetnyi rest hús sem . .. Az én Bandiimat ennyi pénz­ért meg sem nézheti ... Szóra szó, a lelkes közön­ség figyeli az alkut. — Na jó, de csak magá­nak! — adja a parolát Sanyi gazdája. A vevő kiolvassa a hét és félezret, eb,ben -ma­radtak. —De a-z áldomást maga fizeti! — köti ki az eladó. □ amarosan Bandi is új gazdára le-1 nyolcezer­ért. Plusz az áldomás. Poharak, egészségünkre, r>o- haraik, poharak, hűledezik a nép, micsoda drága gebék voltak ezek! K. L. A LÓVÁSÁR I [ J| I I ij M j 1 T i I 1 f it nw I nil Lnl wl 1111 fiRj

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom