Szolnok Megyei Néplap, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-01 / 206. szám

1976. szeptember 1 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Vízilabda OB I FARAGÓ JÁTÉKA DÖNTÖTT Noha a játék még nem volt az igazi vasárnap a Szolnoki MTE—Fűzfő mérkőzésen, a hármas sípszó után mégis elégedetten távoztak a nézők a tiszaligeti stadionból. Ért­hető, hiszen a piros-feketék nagyon fontos két bajnoki pontot szereztek, ráadásul a gólarányukon is jelentősei javítottak. Az egyébként kri­tikus szolnoki közönség 3:0 után nyíltszíni tapssal is ki­fejezte elismerését, s előbb kissé tartózkodóan, majd egy­re hangosabban megszólaltak a dudák is. Mindez egy régi igazságot bizonyított, neveze­tesen azt, hogy a csapatnak kell felhangolni a közönsé­get — és nem fordítva. De az is beigazolódott, hogy ha mindenki igyekszik, küzd, harcol szíwel-lélekkel a szurkolósereg még akkor is a csapat mellé áll, ha nem megy valami túl fényesen a játék. Tovább tart a góliszony A Szolnoki MÁV—'Kossuth KFSE mérkőzésen a vasuta­sok 89 percen át a zsebük­ben érezhették az egyik baj­noki pontot. A játékra, lel­kesedésre ezúttal sem volt panasz, ám ideje lenne, hogy végeszakadjon a vészes gól­szegénységnek. Nincs elfo­gadható magyarázat arra, hogy a számtalan helyzetből miért nem tudják a csatárok 360 percen keresztül bevenni az ellenfél hálóját. Szentend­rén zúgott a bíztatás, a kék­fehérek valóságos „hazai” pályán érezhették magukat. A lelkes szurkolók bizalmát azonban nem szabad elveszí­teni, hiszen ez egy újonc­együttes számára nagy lendí­tőerő lehet. Elmozdulni a tabella aljáról A Törökszentmiklósi Va­sas háza táján még ma is nehezen akarják elhinni, hogy ezúttal sem sikerült a pontszerzés. Sorrendben másodszor kaptak ki egy gól­lal, — de akár nyerhettek is volna, ha a csatárok a kellő pillanatban nem mondanak csődöt. Vasárnap nem keve­sebb, mint tizenhét abszolút gólhelyzet maradt kihaszná­latlanul. Ha a törökszent- miklósiak el akarnak moz­dulni a tabella aljáról, job­ban össze kell szedniük ma­gukat. Szurkológyűlés A SZOLNOKI MTE labdarúgó szakosztálya szeptember 2-án 18 órakor a MÉSZÖV székházban szurkológyűlést tart, amelyre szeretettel vár minden sport- barátot. Bp. Vasas— Szolnoki Vízügy-Dózsa 8:2 (2:1 2:0 2:0 2:1) Szolnok, Damjanich-uszo- da, 1000 n. v.: Somóczi dr. Vasas: Horváth — Gajdossy, Görgényi dr., Bányai, Csapó, Dávid, Faragó. Cs: Tory, Ke- néz, ölveczky. Edző: Ruso- rán Péter. Szolnoki Vízügy- Dózsa: Pintér F. — dr. Bo­ros, Pintér I., Varga, Cseh, Hecsei dr. Bogdán. Cs.: Re- kita, Tóth 1. Edző: Urbán Lajos. A gólok sorrendje: Hecsei dr., Faragó (e). Fara­gó, Csapó, Kenéz, Csapó, Görgényi dr. (e). Faragó, Faragó, Pintér I. Csak ritkán látni vízilab­dában olyan kiemelkedő tel­jesítményt, amilyet Faragó nyújtott szombaton a Dam- janich-uszodában. Míg a víz­ben volt, feltartóztathatatla­nul gördültek a támadások a Vízügy-Dózsa kapuja ellen, s a montreali aranyérmes gól­jai mellett zúgó kapufákat is lőtt. A hazaiak a mezőny­ben sokat hibáztak, igaz er­re rá is kényszerítették őket a rengeteget úszó, helyüket A Szolnoki MTE kosárlab­da szakosztálya a hét végén rendezte meg az MTE Kupa nemzetközi női kosárlabda tonnát. A tiszaligeti sportcsar­nokban a házigazdákon kívül a Prágai Airitona Klub ifjúsá­gi csapata, a. Szegedi EOL, a Szolnoki MÁV NB Il-es és a Szarvasi Főiskolai Spartacus NB III-as együttese mérte össze erejét. Ä prágai lányok a rendezők vendégeként tar­tózkodtak a megyeszékhelyen, a szolnokiak jövőre viszono- zák a látogatást. A résztvevők a bajnokság őszi fordulójára készülve a formába lend ülést remélték a sorazatmónkőzésektől, amely sikerült is. A kupát a legegy- ségésebb csapat, a Szolnoki MTE együttese nyerte el. A felkészülés jelenlegi szakaszát tekintve a vártnál jobb já­tékkal veretlenül szerezték meg az elsőséget. Erővel is a piros-feketék bírták a leg­jobban, hiszen utolsó mérkő­zésükön, a szarvasiak ellen közel száz pontot dobtak. Já­tékukat igen jó csapatmun­állandóan változtató Vasas­játékosok. A kapu előtt csak ritkán vállalkoztak lövésre a szolnoki csatárok, még akkor sem próbálták bevenni Hor­váth kapuját, amikor a mér­kőzés sorsa már eldőlt A Dózsa számára megold­ka, kitűnő védekezés és tak­tikai fegyelem jellemezte. A sikerben jelentős szerepet játszott az augusztusi tízna­pos edzőtáborozásuk is. A legszínvonalasabb mérkőzést az esélyes szegediek ellen vívták, akiket ezúttal sike­rült két vállra fektetniük, noha eddig évek óta alul ma­radtak velük szemben. A második helyen a Szol­noki MÁV végzett, amely nagyszerűen hasznosította kö­zép játékosainak — Nádasnak és Horváthnak — kitűnő adottságait palánk alatti eredményességét. A szegedi­ek teljesítményére rányomta a bélyegét irányító játékosuk hiánya. A nagyon ponterős Remákra hárult ez a feladat, s így a szokásosnál kevesebb pontot tudott csapatának sze­rezni. Kitűnt közülük Pálin­kás nagyszerű dobóteljesít­ménye, amellyel elnyerte a torna gólkirálynői címét, és az ezzel járó serleget is. A prágaiak között tehetséges fi­atalokat fedeztünk fel, akik töretlen fejlődéssel kitűnő játékosokká válhatnak. A hatatlan feladatot jelentett a bajnokcsapat megfékezése, ám a fiatalok tehetsége így is gyakran megcsillant a mérkőzés során. Jó: Faragó (a mezőny legjobbja), Csa­pó, Görgényi dr., Kenéz, ill. Pintér F., Varga J., Cseh, Pintér I. héttagú szarvasi együttes több mérkőzését kevés cse­rejátékosa, illetve sérülések miatt veszítette el. A tehet­séges fiatalokból álló csapat stílusosan és korszerű felfo­gásban játszott. Néhány év múlva bármelyik NB Il-es csapatnák nehéz ellenfeleivé fejlődhetnek. Eredmények: SZMTE— Prágai Aritma 79:55 (40:24), SZMÁV—Szarvas 57:53 (27:33), SZMTE—SZEOL 70:63 (34:33), SZMÁV—Prágai Arit­ma 69:27 (29:8), SZEOL— Szarvas 59:51 (34:25), SZMTE—SZMÁV 45:40 (27:15), Prágai Aritma—Szar­vas 50:49 (20:25), SZMÁV— SZEOL 60:53 (26:27), SZMTE—Szarvas 94:72 (52:30), SZEOL—Prágai Arit­ma 74:34 (35:15), A torna leg­jobb dobói: 1. Pálinkás Etel­ka (SZEOL), 97, 2. Czitán Klára 92, 3. Echbauer Katalin (mindkettő SZMTE) 78 pont­tal. A legtechnikásabb játé­kos címét a prágai Hana Zarevucka érdemelte ki. Kosárlabda Á piros-feketék nyerték az MTE Kupát MOZI . Szolnok Vörös Csillag: Olcsó regény (16), Bátor emberek (du.). Kert: Kecskeszarv (18), Tallinn: Vádol a felügyelő (14), Tisza: Hívtak orvost? Szandaszőlős Terv: szünnap, Jászberény Le­hel: A felső tízezer (16), Kert: Hyppolit a lakáj. Kisújszállás Ady: szünnap. Kunhegyes Sza­badság: szünnap. Kunszentmár- ton Körös: szünnap. Mezőtúr Dózsa: Pisztolypárbaj (14), Bé­ke: szünnap. Szabadság: Tölgy, azonnal jelentkezzen! Tiszafüred Tisza: szünnap, Törökszentmik- lós Dózsa: Foglalkozása riporter (14), (Filmbarátok műsora!), Hunyadi: szünnap, Túrkeve Vö­rös Csillag: szünnap. RÁDIÓ: SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Marlene Dietrich éne­kel. — 17.10: őrjárat az isko­lákban. Vágási Kálmán riport­ja. — 17.25: Fúvóspolkák. — 17.30: Farmer és nyakkendő. Szerk.: Forró Tamás. — 18.00 : Alföldi krónika. — 18.15: örök­zöld melódiák. — 18.27: Hírösz- szefoglaló, lap- és műsorelőze­tes. KOSSUTH: 8.25: Figaro házassága. Rész­letek Mozart operájából. —9.00: Vietnami muzsika. — 9.15: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 9.30: Schumann: Karnevál. — 10.05: Mit hallunk az új tanévben? — 10.40: Zenekari muzsika. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Könyvszemle. — 13.30: Vörös Sári nótákat énekel. Szalai An­tal népi zenekara játszik. — 14.00: Ezeregy délután. — 14.30: Sebestyén András: Szvit fúvós­zenekarra. — 14.44: A Magyar Állami Operaház énekkara éne­kel. — 15.10: Az Ezüsthegy tit­ka. Rádiójáték gyermekeknek. — 15.48: Filmzene. — 16.00: A vi­lággazdaság hírei. — 16.10: Alek- szandra Pahmutova dalaiból. — 16.20: Az izményi hegedűs. Ri­port. — 16.32: Bach: D-dur szvit No. 3. — 17.05: A magunk érdekében, a magunk védelmé­ben. Hol egyenek a gyerekek? — 17.30: Schubert: A-moll vo­nósnégyes Op. 29. — 18.00: Hilde Güden operettdalokat énekel. — 18.25: Üj könyvek (ism.) —19.15: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. — 20.00: Színes népi mu­zsika. — 20.33: Verdi: A truba­dúr. Négyfelvonásos opera. Köz­ben: — 21.11: Kis magyar nép­rajz. — 21.16: Az operaközvetí­tés folytatása. Közben: — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Az operaközvetítés folytatása. — 22.54: Lucifer: Lukács Sándor. Riport. — 0.10: Könnyűzene — hangszerszólók. PETŐFI: 8.05: Népdalok. — 8.33: Köny- nyűzenei stúdiónk felvételeiből. — 9.33: Fúvósátiratok. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek' — 11.33: Szabó család (ism.) — 12.00: Holnaptól nem szeretlek. Részletek Victor Máté—Huszár Erika zenés játékából. — 12.33: A Mit üzen a Rádió? Különki­adása. — 12.58: Romantikus ka- maramuzsika. — 13.33: Megy az ének vándorútra. — 14.00: Ket­tőtől fél hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja. Műsorvezető: Péter Ferenc. — 14.00: Bordalok operettekből. — 14.15: Purcell műveiből. — 14.25: Orvosi taná­csok (az étkezési szokásokról). — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Slágermúzeum. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: Kapcsoljuk a 22-es stú­diót. — 15.51: Cigánydalok, csár­dások. — 16.10: Szimfonikus tán­cok. — 16.25: Reklám. — 16.30: Hírek. — 16.33: örökzöld dal­lamok. — 17.30: Az Ifjú­sági Rádió órája. Elmúlt a nyár. — 18.33: Közvetítés a Cse­pel—Vasas, az Ü. Dózsa—Sze­ged és a Bp. Honvéd—Kaposvá­ri bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. — 19.20: Egy kis figyelmet kérek! Jegyzet. — 19.41: Hamupipőke. Részletek Rossini operájából. — 20.00: Közvetítés az FTC—MTK VM bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. — 20.50: Gulliver utazásai. Jonathan Swift regé­nye rádióra alkalmazva III. rész. — 21.38: Magángyűjte­mény. Kovács Attila lemezeit bemutatja Boros Anikó. — 22.21: Orosz kórusmuzsika. — 22.41: Egy óra dzsessz. — 23.41: Ver­bunkos-muzsika. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.58: Tévétorna (színes), (ism.) — 10.05: Delta. Tudományos hírad (színes). (Ism.) — 10.45: A felügyelő. Magyarul beszélő NSZK bűnügyi filmsorozat. ,,A vérfoltos pénz”. (Ism.) — 11.45: Játék a betűkkel. (Ism.) — 16.40: Ahol mindenki felfedez. Matematika továbbképzés pe­dagógusoknak. 1. osztály. Hal­mazok, logika I. (Ism.) —17.13: Hírek. — 17.20: A sebészek év­százada. NSZK tévéfilmsorozat XIII/9. rész: A berni tragédia. — 17.45: Ej, haj. száll az ének... Válogatás 30 év úttörődalaiból. Tréfás úttörődalok. — 17.55: Aquincum. Dokumentumfilm. — 18.30: Szépen, jól magyarul . . . I. rész. — 18.40: A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe. — 19.00: Reklámműsor. — 19.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19.15: Esti me­se. — 19.20: Idősebbek is el­kezdhetik (színes). Tévétorna. — 19.30: Tv-Híradó. — 20.00: 420-as urak. Magyarul beszélő indiai film. I. rész. — 21.40: Du- navölgyi párbeszéd. Portréfilm Balogh Edgárról. I. rész. — 22.20: Tv-Híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Századunk. Dokumen­tumműsor-sorozat. XX/16. rész: Mi történt a Bankgasseben? (Ism.) — 20.55: Tv-Híradó 2. — 21.15: Fatty George. Osztrák ze­nés film. — 21.40: A mezők kul­csa Magyarul beszélő francia film.. BUKAREST: 13.00: Dinamo—Steaua labdarú­gó mérkőzés. — 14.50: Könnyű­zene. — 15.00: Iskola tévé. — 15.30: Orosz nyelvoktatás. — 16.05: Zenés apróságok. — 16.35: Ifjúsági enciklopédia. — 17.00: zenés műsor. — 17.20: Sportköz­vetítés. — 18.20: A legkisebbek­nek. —^ 18.30: Tv-híradó. — 19.00: Tv gazdasági újságja. — 19.25: ..Harakiri'". Film. Moszkvai reménységek Szolnokon Bezzeg Péter ORV-győztes lett A hét végén 17 egyesület 106 versenyzőjének részvételével rendezték meg a szolnoki Dam­janich uszodában az úszó olim1 piai reménységek versenyét. Az új versenyforma iránt nagy volt a szakemberek érdeklődése, hi­szen itt mutatkoztak be azok a fiatalok, akik az l930-as világ- versenyen képviselhetik színein­ket. Az egyes verseuyszámok döntői közepes színvonalú ösz- szecsapásokat hoztak, ennek el­lenére az utánpótlás átfogó fel­mérésére a következő években is szükség van. Kiemelkedő telje­sítményt nyújtott a lányoknál Törő Edit és az IBV-győztes Marton Zsigmond. Kellemes meglepetés volt a 100 m-es hát­úszásban Bezzeg Péter (Vízügy- Dózsa) szereplése, aki a győ­zelmet aranyjelvényes szinttel vívta ki. A verseny színvonalát emelték a tallinni versenyzők, akik jó eredményekkel mutat­koztak be a szolnoki közörtség előtt. Az egyes versenyszámok győz­tesei. 100 m-es pillangó férfi: Marton Zsigmond Cßp. Sparta­cus) 1:02,1, 5. Kripkó Zoltán (Szolnoki Sí) 1:13,9. 400 m-es női gyorsúszás: Lázár Rita (Eg­ri Dózsa) 4:54,3. 200 m-es férfi gyorsúszás: Magyar László (Ta­tabánya) 2:11. 4x100 m-es női vegyesváltó: IBV váltó (Koczka, Sóskúti, Várkonyi, Törő) 5:04, 3. Szolnok—Pécs Spartacus (Trigo- la, Koncz. Várkonyi, Kovács) 5:09,4. 200 m-es férfi hátúszás: Wladár Sándor (KSI) 2:26,4. 100 m-es női gyorsúszás: Törő Edit (Bp. Spartacus) 1:03,9, 10. Er­dő«. Gabriella (Szolnoki Sí) 1:15,1. 4x100 m-es férfi gyors­váltó: IBV váltó (Marton, Mé­száros, Legeza, Lisztes) 4:03,5. 200 m-es női vegyesúszás: Fodor Agnes (Egri Dózsa), 2:34,3. 11. Barsy Mónika (Szolnoki Sí) 2:58,8. 100 m-es férfi mellúszás: Budavári Pál (Tatabánya) 1:15,7, 5. Gyuricza Béla (Szolnok VDSE) 1:22,2. 100 m-es női hátúszás: Koczka Éva (KSI) 1:13,4. 7. Tri- gola Zsuzsa (Sz. VD) 1:20,3, 10. Barsy Mónika 1:26,3, 11. Kecskés Éva (Szolnoki Sí) 1:27. 100 m-es női pillangóúszás: Goldschmidt Judit (Tatabánya) 1:10,5. 10. Tri- gola Zsuzsa 1:20.3. 12. Barsy Mó­nika 1:23,6. 400 m-es férfi gyors­úszás: László Frigyes (BVSC) 4:40,6. 200 m-es női gyorsúszás: Törő Edit 2:17,6. 200 m-es férfi vegyesúszás: Marton Zsigmond (Bp. Spartacus) 2:26,7. 12. Kripkó Zoltán (Sz. Sí) 2:46,9, 14. Gyu­ricza Béla 2:51,8. 100 jn-es férfi hátúszás: Bezzeg Péter (Sz. VD) 1:06,1. 100 m-es női mellúszás: Sóskúti Mária (Bp. Spar­tacus) 1:23,5, 4. Koncz Edina (Sz. VD) 1:26,5, 13. Vékony Erika (Sz. VD) 1:32,7, 15. Deák Zsuzsa (Sz. Sí) 1:35,4 200 m-es női hát­úszás: Koczka Éva (KSI) 2:32,8. 100 m-es férfi gyorsúszás: Ko­vács Ottó (KSI) 1:00, 6. Kripkó Zoltán 1:11,9, 7. András György (Sz. Sí) 1:16,8. 4x100 m-es női gyorsváltó: IBV csapat (Fodor, Koczka, Várkonyi. Törő) 4:32,6, 3. U. Dózsa—Szolnok—Pécs—ZTE (Koncz. Kovács. Sallai, Szűcs) 4:37,7. 7. Szolnoki Sí—VD (Tri- gola. Erdős, Barsy. Jelics) 5:03,2 4x100 m-es férfi vegyesváltó: Tbánya—Pécs (Ragoncsa. Buda­vári, Lisztes, Magyar) 4:28,6. 4. Szolnok—Spartacus (Bezzeg, Sza­lai, Kripkó, Süveg) 4:52,9. Világbajnoki fürdőzés A rangos úszócsemények- re éhes szolnoki közönség nagy várakozással tekintett az olimpiai reménységek versenye elé. Szép gesztus volt a Magyar Üszőszövet­ségtől, hogy éppen Szolno­kot választotta a sportág seregszemléjének színhe­lyéül. És dicséretes volt az a szándék is, hogy az úszás népszerűsítése érdekében a Montrealt megjárt olimpi­konokat is a rajtkőre szó­lították. Hiszen Hargitay András világbajnok, Nagy Sándor, Wladár Zoltán nagy érdeklődésre tarthatna szá­mot a világ bármely me­dencéjében. A Damjanich uszodában mégis „megbuktak” és taps helyett a közönség nemtet- sétét „aratták le”. A 200 m-es gyorsúszásban ugyan­is a három versenyző vé- gigfűrödte a távot, így nem okozott meglepetést, hogy Artur Tikkerbär, a tallinni Kalev úszója még 2 percen felüli eredmény­nyel is — jó fél uszoda hosszat vert rájuk. A szol­noki nézők egyöntetű vé­leménye az volt, hogy ilyen bemutatóra nincs szükség! Az OTSH jelenlevő vezetői közölték, hogy az ügynek folytatása lesz. Szolnok megyei atléták sikerei Három napon át tartott a Ma­gyar Atlétikai Szövetség 1976. évi országos ifjúsági bajnoksá­ga. A Népstadionban rendezett versenyen a rajthoz álltak a Szolnoki MÁV, a Törökszent­miklósi Székács DSK és a Jász­berényi Lehel SC fiataljai it. akik több bajnoki címet e- reztek. A Szolnok meg vei bajnokok súlylökés: Tarsoly Imre 15.51 m. magasugrás. Ecseki Tibor 138 cm, diszkoszvetés: Egri Gyula 49,00 m, 4x100 m női váltó: Sz. MÁV (Molnár, Juhász. Fazekas, Barna) 48,8 mp, helyezettek, fér­fi 100 m: 5. kozma 11,2, 200 m: 6. Kozma 22.7 súlylökés: 4. Egri 13,99 m. ... 8. Varga 10,48 m. ka­lapácsvetés: 5. Karsai, nők jüO m: 3. Varga 12.7 mp. 4. Juhász 12,8 mp, 400 m: 4. Molnár 59,3 mp, 100 m gát: 4. Fazexas 15.i mp (a felsorolt v e^-eny^ők va­lamennyien a Szolnoki MÄV at­létái). A Lehel SC vers ív őjc. Mi- zsei Ilona 1500 méteren 4:34,8 mp-s idővel, aranyjelvényes szin­téi. 3.. 800 m-en pedig 2:15.1 mp-s, ugyancsak aranyjelvényes szinttel 5. lett. A Törökszent­miklósi Székács DSK verseny­zőinek helyezései: Rúdugrás: 4. Szerdahelyi János 380 cm. távol­ugrás: 3. Szerdai János 677 cm (ezüst jelvényes szint) 110 m gát: 5, Kocsis Gábor 15.6 mp. C00 m: 6. Sipos Ferenc 1:57.9 mp. Serdülők vidék-bajnoksága A hét végén Szombathelyen mintegy nyolcszáz serdülőkorú Kozák Ildikó a súlylökés hez készülődik atléta döntötte el az országos vidék-bajnoki helyezések sorsát. A versenyen részt vettek a Szol­nok városi Sportiskola, a 605-ös DSK. Túrkeve, Jászberény és Törökszentmiklós atlétái is. Eredményeik. 100 m síkfutás, bajnok: Szűk Beáta 12,5 mp. 100 m gát bajnok: Törőcsik Jó­zsef. 14,0 mp. aranyjelvényes szint, 300 m gát bajnok: Szalai József 39,8 mp (valamennyien a Szolnoki Sí atlétái). 800 m: 2. Ponyokai Irma (T.-miklósi Székács DSK) 400 m: 2. Szalai József (Sz. Sí) 53,4 mp, gerely- hajítás: 2. Törőcsik József (Sz. Sí) 51,6 m. rúdugrás: 2. Hor­váth László (Sz. Sí) 310 cm, diszkoszvetés: 2. Vasas Imre (Túrkeve) 43,28 m. 100 m: 3. Szalai József 11,4 mp, gerelyha­jítás: 3. Forgó Katalin (Sz. Sí) 32,40 m, súlylökés bajnok: La­dányi Zsigmond (Székács DSK) 13.08 m, diszkoszvetés: 6. Ladá­nyi Zs. 33,84 m, 1500 m: 2. Po­nyokai Irma 5,07 mp. Tisza Kupa Szolnokon Szolnokon a MÁV-sportpályán rendezték meg a Tisza Kupa at­létikai serdülő ,,A” és ,,B” kor- csoportos országos minősítő ösz- szetett versenyt. A Szolnok vá­rosi Sportiskola atlétáin kívül rajthoz álltak Pécs. Sopron Cyula, Szarvas. Jászberény, Me­zőtúr, Cegléd és Jászapáti fia­taljai is. Az ,, A” csoportban Kozák Ildikó (SZSI) 2696 pont­tal szerezte meg az aranyérmet, ugyanakkor teljesítette az arany­jelvényes szintet is. Ugyancsak aranyjelvényes szintet ért el a harmadik helyezett Szarvas Már­ta is, aki 2617 pontot szerzett. Szintén az ő nevéhez fűződik az ezüstérem a ,,B” csoportban, ahol 2631 pontjával ismét arany­jelvényes szintet teljesített. További eredmények. 1962. sz. ,,A” kategória: 6. Sípos Anikó 2105 p. ,,B’:’ kategória: 3. Barna Júlia 2590, 6. Demecs Mária 2334. 7. Répási Éva 2271. 8. Stummer Erzsébet 2100 ponttal. 1963 sz. A” kategória: 1. Grámán Má­ria 2445. 2. Donkó Ildikó Lehel SC), 2400, 5. Pákozdy Zsuzsa 2157, 6. Csontos Ágnes 2105 pont­tal. Valamennyien ezüstjelvényes szintet teljesítettek. 1962 sz. ,,A” kategória: l. Győri László (Jász­apáti) 1929 pont, aranyjelvényes szint, 2. Mihályi György 1685 , 4. Veszelovszki Zsolt 1448 ponttal. 1962. sz. ,.B” kategória: 1. Ve­szelovszki Zsolt 1766 pont, 1963. sz. ..A” kategória: 1. Kiszely Pál 1402 pont. Valamennyi ezüst­jelvényes szint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom