Szolnok Megyei Néplap, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-22 / 224. szám

1976. szeptember 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T Asztalitenisz Győzelmek az idénynyitón NB I: Kilián FSE—Csepeli Vasas 14:11. Forró hangulat­iban játszotta le a Honvéd Kilián FSE mérkőzését az ötödiik helyre pályázó Csepel ellen. A bemelegítés során az edzők taktikai csatájának le­hettünk szemtanúi, mivel mindkét csapat 7:7 játékos­sal készült az összecsapásra, s mindössze öt perccel a ta­lálkozó megkezdése előtt vált ismertté a két csapat összeállítása. A főiskolások fegyelmezetten, nagy küzde­ni akarással teljesítették a taktikai feladatot annak el­lenére, hogy Milos Balogh és Kovács ellen is nyert állást veszített el. A Csepel veze­tett, 10:8-nál azonban már a Kilián volt elől, melyet elsősorban Péter nagyszerű játékának köszönhet. Bán- kuti a döntő játszmában 16:10-re vezetett, mégis Pé­ter nyert 21:19-re. A győzel­meket szerezték: Péter (4), Fischer, Malek (3—3), Milos —Gyenes, (2—2), ill. Balogh, Bánkuti (4—4), Kovács (2), Horváth Z. 1), Inzsel (0). NB II férfi: Vízügy-Dózsa— Telefongyár 14:11. A Vízügy- Dózsa 7:l-re elhúzott, de a Telefongyár nem adta fel: 12:9-re feljöttek, ám Győri József és Kovács Imre nagy­szerű formája eldöntötte az összecsapást. Győz: Győri (5), Kovács (4), Simó, Lukács (2—2), Kiss (1), ill. Erdei (4), Péter 4 győzelemmel já­rult hozzá o találkozó megnyeréséhez Fotó: Novák Száznádasi (3), Frey (2), Si­mon, Jenei (1—1). Jb. Lehel—Egri Kolacsovsz- ky 19:6. Győz: Hájas (5), Záhonyi, Szarvas (4—4), Gyurkó, Gál (3—3). Egy vereség, egy győzelem OB I. OSC—Vízügy Dózsa 6:5 (2:1, 1:1, 2:1, 1:2). Buda­pest, Hajós Alfréd uszoda, 500 n. v.: Gyerő: Vízügy Dó­zsa: Pintér F. — Pintér I., Varga, Cseh, Rekita, Hecsey dr., Bogdán, cs: Halász, Ku- czora, Berkes. Edző: Urbán Lajos. Szép támadásokat láthatott a közönség. A Víz­ügy Dózsa az akciógólokát tekintve egyenrangú ellenfel volt, de Szívós dr.-t ezúttal sem tudták semlegesíteni, aki három emberelőnyös helyzetet harcolt ki, s mind­egyikből gól lett. Ezenkívül lőtt egy látványos csavar­góit is. G.: Szívós dr (2), Bodnár dr., Hámori dr., Gál, Sudár, ill. Cseh (2), Bogdán, Berkes, Varga. Vízügy Dózsa—Egri Dózsa 5:3 (1:0, 3:0, 1:2, 0:1). Szol­nok, Damjanich-uszoda, 500 n. v. : Ottó. V-Dózsa: Pintér Röplabda, NB II férfi Vegyiművek—Nyíregyházi MGE 3:0 (2, 12, 6) Szolnok. MÁV csar­nok, 100 n. v.: Tóth. Vegyimű­vek: Zsolt, Péter, Tószegi, Nyá­ri, Balogh, Zoufal. cs.: Molnár, Dóra. Edző: Nyári Sándor. A Vegyiművek az első játszmát 7 perc alatt nyerte meg. A folyta­tásban feltámadt a főiskolás csapat és 12:12-ig egyenrangú el­lenfele volt a sokat kapkodó szolnokiaknak. Az utolsó játék­részben kidomborodott a hazai csapat nagyobb tudása és a kö­zepes teljesítmény is elég volt a győzelemhez. Jó: Péter. Zoufal, ill. Oláh. TITÁSZ—DASE 3:0 (11. 5, 11) Debrecen, v.: Hajduska, Juhász. TITÁSZ: Szabó, Balázs, Pénzes, Somogyi, Surányi M.. Kiss, cs.: Surányi Gy., Nagy. Edző: Jáger István. Végig zuhogó esőben ját­szották a mérkőzést. Jó játék nem alakult ki. de a DASE így sem állította különösebb nehéz Eeladat elé az elektromosokat. Jó: Sornodi, Szabó. Surányi M. DEAC—1TITÁSZ 3:2 (12, 8, —6, —4, 5) Debrecenben, v.: Varga, Juhász. TITÁSZ: Szabó. Balázs, Pénzes, Somodi, Surányi M., Kiss, cs.: Surányi Gy., Nagy. Edző: Jáger István. A szolnoki­ak két elvesztett játszma után rákapcsoltak, s kiegyenlítettek. Az ötödik szettben némi másod bírói segédlettel győzött a ha­zai csapat. F. — Pintér I., Varga, Bog­dán, Cseh, Hecsey dr., Re- kíta, cs.: Kuczora. Edző: Ur­bán Lajos. Sok átadási hi­bával és néhány kihagyott helyzettel kezdődött a mér­kőzés. A szolnokiak játéka a második negyedben jelentő­sen feljavult és sorozatosan leúszták ellenfeleiket. Cseh és Bogdán vezérletével szép akciógólokat lőttek, különö­sen Bogdan gólja volt nagy­szerű teljesítmény. A harma­dik negyedben az egriek is feljöttek és ekkor két gólt szereztek. Az utolsó negyed utolsó percében az Egerből Krajcsovicsot a játékvezető végleg kiállította Hecsey dr. büntetőjét pedig Kácsor ki­ütötte. G.: Bogdán (3). Cseh (2), ill. Krajcsovics, (2), Gyu­lavári. Jó: Pintér F.. Bog­dán, Cseh, ill. Kovács R., Hadobas. MOZI Szolnok Vörös Csillag: Jelen­lét (A bolgár filmnapok műso­ra, csak 16,30-kor), A nagy Ca­ruso 19,30 és 21,30 órakor, Kert: Hölgy az autóban szemüveggel és puskával (16), Tisza: Macbeth (16), Tallinn: Illumináció (A len­gyel filmhét műsora!), Szanda- szőlős Terv: szünnap, Jászbe­rény Lehel: Az utazás (14, Film­barátok műsora!). Kert: Játszd újra Sam (14), Kisújszállás Ady: szünnap, Kunhegyes Szabad­ság: szünnap, Kunszentmárton Körös: szünnap. Mezőtúr Béke: szünnap, Dózsa: A fekete far­kasok üvöltése (14), Szabadság: Gyémánt Lady (20 %-os fel­emelt helyáron!) Tiszafüred Ti­sza: szünnap, Törökszentmiklós Dózsa: Bankrablás, Hunyadi: szünnap, Túrkeve: Vörös Csil­lag: szünnap. RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Forgács Gábor énekel. — 17.10: A juhtenyésztés jövője — Balogh György riportja. — Dixileland muzsika. — 17.25: Ze­nés autóstop — közlekedési ma­gazin. Szerk.: — Forró Tamás. — 18.00: Alföldi krónika. —18.15: Kedvelt melódiák — népszerű előadók. — 18.27: Hírösszefogla­ló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.30: A Svájci Olasz Rádió énekkara énekel. — 8.42: Nép­művelők fóruma. Riport. — 8.57: Zenevár. .— 9.12: Román művé­szek operafelvételeibőL. — 10.05: „Nyitnikék”. — 10.40: A Lipcsei Á pálya széléről Vérpezsdítő hangulat Vasárnap visszatért a Vé­ső utcába az elmúlt sze­zonban megszokott vérpezs­dítő hangulat. A lelkes kö­zönség nemcsak az első győ­zelemnek, de időnként a tet­szetős labdarúgásnak is szemtanúja lehetett. Bárki szívesen kiegyezett volna a találkozó előtt a 3:0-ás győ­zelemmel. a 90 perc után mégis el kell mondani, hogy a helyzet-kihasználással ez­úttal is bajok voltak. A szé­léken lelassított támadások időt adtak arm, hogy a lel­kes ózdi védelem betömö­rüljön és tulajdonképpen csak akkor sikerült döntésre vinni a dolgot, amikor a fel­gyorsított játékritmust a ven­dégek nem bírták átvenni. A közönség a sorozatos kudar­cok ellenére is kitartott csa­pata mellett, s ez a jóleső bizalom kell, hogy sarkallja a jövőben a játékosokat ar­ra: szíwel-lélekkel küzdje­nek valamennyi összecsapá­son és ne okozzanak csaló­dást híveiknek. Áz a bizonyos első gól A Szolnoki MTE eddig hét mérkőzést játszott, melyből kettőt megnyert, egy talál­kozó döntetlenre végződött. Érdekes megfigyelést tehet­tek a nézők mind hét talál­kozón. Ha a piros-feketék vezetést szereztek akkor nem kaptak ki. Ha viszont azt a bizonyos első gólt az ellenfél rúgta, akikor kapko­dás lett úrrá a csapaton, s az egyenlítés rendre elma­radt. így volt ez vasárnap Székesfehérvárott is, ahol az 54. percben bekapott gól után rövidesen jött a máso­dik és a két pont sorsa ez­zel megpecsételődött. Érde­mes lenne erre felfigyelni. A Néplap 39. heti totótippjei Kézilabda Csak a nők nyertek NB I. B női: Tisza Cipő— Békéscsabai Előre 20:13 14:8). Martfű, 200 n. v.: Li­bor — Bandi. Tisza SE: Gu­lyás — Szabó (7), Csordás (6), Filáfcné, Novak, Juhász (6), Miklősy (1), Csaté, Tóth, Bános, Balázs. Edző: Ruják Endre. A jó iramú, színvonalas mérkőzésen 4:4-ig felváltva vezettek a csapatok. A ha­zaiak gyors, helycserés játé­kukkal fellazították a vendé­gek védelmét, és támadásai­kat Csordás élményszámba menő befutásos góljaival, valamint Szabó „salaik alatti” átlövéseivel fejezték be. A második félidőben a cipőgyá- riak csak tíz perc elteltével dobták első góljukat, míg a viharsarkiak háromszor vol­tak eredményesek. Ezután a hazaiak az első félidőben be­vált harcmodorral küzdöttek, és az újra csatasorba álló Csató gyors indításaival nö­velni tudták előnyüket. NB I. B férfi: Komlói Bá­nyász—Szolnoki Olajbányász 23:21 (15:10). Szolnok, 100 n, v.: Sápi, Szathimári. Olajbá­nyász: Ludvigh — Cseh, Vass N. (4). Csaj bók, Danyi (5), Matúz (1), Nádas, Kocsis. Szőllősi (5). Vass G. (1), Var­ga (5), Hajdú. Edző: Horváth József, Fazekas Sándor. Az Olajbányász rohamai­val indult a mérkőzés, 3:l-re vezettek is, majd 8:8-ig fej­fej mellett haladtak a csa­patok. A félidő hajrája a komlóiaknak sikerült jobban. A második játékrészt jól kezdte a Bányász és 15:15-re egyenlített, ekkor egy feles­legesen eladott labda, majd szabálytalankodás után kiál­lítás, és máris 20:15 volt az eredmény a Komló javára, ismét következett az előny ledolgozása, 20:19-nél felcsil­lant a remény, ám újabb helyzetek maradtak kihasz­nálatlanul, közöttük büntetőt is hibáztak a szolnokiak és a két pont a Komlóé lett. Kézilabda NB II Női: Szolnoki MTE—Szeg­halmi KSE 12:10 (5:7) tisza- ligeti stadion, v.: Balogh, Jer- czik. MTE: Jandácsik — La­ki dr. Bessenyei (1), Králik (1), Fazekas A. (6). Knerczer (3), Ficsúr M. (1), Fodomé, Kalmár. A vendégek kezdtek jobban és sokmozgásos tá­madójátékkal, szoros ember­fogással lepték meg a hazai­akat. Töbhgólos előnyt sze­reztek, melyből kettőt a fél­idő végéiig meg is tartottak. A második játékrészben a piros-feketék felgyorsították a játékot, s az MTE fölénye gólokban is megmutatkozott. Második félidei játéka alap­ján a hazai csapat megérde­melten győzött. Férfi: Váci Fonó—Tisza- fö'ldvár 16:13 (8:7) Vác, 100 n. v.: Farkas, Hanula. Tföld- vár: Nemes — Sashalmi (3), Fekecs J. (2), Kovács (2), Vincze (2), Asztalos, Döbrei, Felföldi, Burján, Bíró (1), Dainku (3). Antal. Edző: Gá- lik János. Igen álmos han­gulatban kezdődött a mérkő­zés, a földváriak fokozatosan belelendültek és a félidő vé­ge felé még 6:4 arányban vezettek. A második félidő­ben valamelyest élénkült a játék. A váci Molnárt szán­dékos durvaságért végleg ki­állították1, de nem sokkal ké­sőbb már a találkozó végét jelezte a bírói sípszó, így az egyenlítés elmaradt. Megyei bajnokság A legutóbbi forduló nem szolgált különösen szenzációs eredményekkel. Némi megle­petés, hogy a férfi felnőttek­nél a bajnok-aspiráns Mező­túri AFC hazai pályán is csak szoros küzdelemben tu­dott győzni Űjszász ellen. A felnőtt nőknél a tabella élén álló Jászboldogháza Jászbe­rényben is simán győzött. így pontkülönbséggel vezet. A hét végén kettős fordulóra kerül sor, a szombati össze­csapások közül kiemelkedik a negyedik helyezett Lehel SC, és a Mezőtúri AFC küzdel­me. A vendégek az első he­lyük megtartásáért harcol­nak majd. Eredmények: Ti- szapüspöki — Jászárokszál- lás 35:24, Sz. Kilián — Me­zőtúr 14:22, Sz. Kilián FSE — Jászberényi Lehel SC 13:15, Mezőtúri AFC — Üj- szász 24:23, Tisza Gipő SE — Sz. Gyulai SE 21:17, Túrke­ve — Sz. Kilián 14:14. Ifjú­sági: Tmikilósi BSE — Tisza - földvár 22:17, Tiszapüspöki — Jászárokszállás 19:16, Sz. Olajbányász — Lehel SC 40:7, Mezőtúri AFC — Új­szász 19:13, Tisza Cipő SE — Sz. Spartacus 33:9, Tmiklósi Székács DSK — Kunhegyes 9:9. Női felnőtt: Lehel SC — Jászboldogháza 3:17, Jb. Ta­nítóképző — Tiszafüred 5:15. Sz. MTE II. — Mezőtúri AFC 19:18, ifjúsági: Tmiklós — Tisza Cipő SE 9:8, Lehel SC — Jászboldogháza 8:5, Űj­szász — Tiszafüred 17:5, Sz. MTE — Mezőtúri AFC 25:0, Kunszentmártoni TE — Szé­kács DSK 5:15. Táblázatok FÉRFI FELNŐTT: 1. M. AFC x 2. Kunsz. 3. T. C. SE. 4. Jb. L. SC. 5. K. FSE xx 6. Ujsz. Tsz. 7. T. AFIT 8. Tíszap. 21 18 1 2 423:266 36 19 17 1 1 472:257 35 21 16 1 4 410:255 33 21 15 — 6 434:337 30 21 10 4 7 363:328 22 21 9 3 9 449:434 21 20 9 2 9 412:378 20 21 10 — 11 367:432 20 9. Kunh. 20 9 1 10 460:454 19 10. Jászá. x 21 9 — 12 336:444 17 11. Gy. SE. 21 4 1 16 342:506 9 12. T-mikl. BSE xxx 20 4 2 14 300:394 7 13. Zagyvarékas visszalépett 14. Jászladány kizárva NŐI FELNŐTT: 1. Jászb. 13 11 — 2 178: 88 22 2. Tiszaf. 14 10 1 3 147:108 21 3. KUTE 12 6 1 5 149:145 13 4. T-mikl. xx 13 6 1 6 89: 83 11 5. SZMTEH. 11 5 — 6 112: 98 10 6. Jb. Tan. 10 5 — 5 79: 90 10 7. Lehel SC 14 5 — 9 107:142 10 8. Jászivány xx 12 4 2 6 143:161 8 9. M. AFC 13 6 1 11 104:193 3 x-el jelzett csapatoktól l—l büntetőpont levonva. Események 1. Szekszárd—BVSC 1x2 2. Volán—Sz.-fehérvári MÁV l 3. Sz.MTE—Sz. MÁV 1x2 4. Ózd—Ganz MÁVAG x2 5. KKFSE—Oroszlány 1 6. Rudabánya—Gyöngyös lx 7. Kisvárda—DMTE 8. Salgótarjáni KSE—Miskolc lx 9. Nyíregyháza—Kazincb. lx 10. Borsodi B.—Leninváros x2 11. Láng Vasas—Szarvas x2 12. Ganz SE—Szegedi Dózsa x2 13. ÉGSZÖV—Békéscs. TASK 1x2 Pótmérkőzések 1, 1, 1. Rádió szimfonikus zenekarának Weber-hangversenye a Lipcsei Kongresszusi teremben. — 11.17: Válaszolunk hallgatóinknak! — 11.32: Maurice André (trombita) felvételeiből. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Brigádnapló. — 13.40: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 14.00: Ezer- egy délután. — 14.30: Haydn: B- dúr szimfónia No. 98. — 15.10: Iskolarádió.»’ — 15.50: A Monszun együttes műsorából. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.10: Üj kórusfelvételeinkből. — 16.46: Harangozó Teréz virágénekeket énekel. Tarjáni Tóth Ida cimbal- mozik. — 17.05: Művészek az iskolapadból. — 17.30: Sosztako- vics ciklus — XI. rész. — 18.15: Bata Imre könyvszemléje. — 18.25: Üj könyvek (ism.). —19.15: Könyvpárbaj. — 20.30: Maria Callas és Leonard Warren éne­kel. — 21.25: Kis magyar nép­rajz. — 21.30: Népdalok. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Mascagni: Iris — Kettős a II. felvonásból.. — 22.45: Gondolatok útvesztői. — 23.00: A Budapesti Nemzet­közi Liszt—Bartók zongoraver­senyről jelentjük. Részletek a középdöntő műsoraiból. — 23.30: Klasszikus operettrészletek. — 0.10: Kortárs művek rézfúvókra. PETŐFI: 8.05: Bódi Magdi és a Skorpió együttes felvételeiből. — 8.33: József és az elbűvölő álomka­Labdarúgás, Felszabadulási Kupa: Mezőtúri Honvéd—Békés­csabai Előre Spartacus (NB I.). Mezőtúr, 15., Törökszentmiklósi Vasas—SZEOL (NB I.). Török­szentmiklós, 15. Magyar Nép­köztársasági Kupa megyei se­lejtező: Jászberényi MEZŐGÉP— bát. Részletek Webber zenés já­tékából. — 9.07: A népdalelő­adás mesterei (ism.). — 9.33: A 04, 05, 07 jelenti. Balesetek, tűz­esetek, bűnügyek. — 10.00: A ze­ne hullámhosszán. — 11.33: A Szabó család (ism.). — 12.00: Sólymos Antal táncdalaiból. — 12.10: Mezők, falvak éneke — a Hajdúságból. — 12.33: Balettze­ne. — 13.33: Megy az ének ván­dorútra. — 14.00: Kettőtől ötig . . . 14.00: Borgulya András dalai­ból. — 14.11: Dvorzsák: Huszi­ták — nyitány. — 14.25: Orvosi tanácsok a gyomorrontásról. — 14.30: Hírek, Körzeti időjárás. — 14.35: örökzöld dallamok. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsoris­mertetés. — 15.36: Slágermúze­um. — 16.30: Hírek. — 16.33: Radnai István: Honvédtáborban. — 16.40: Kapcsoljuk a 22-es stú­diót Radnai György énekel. — 16.55: Sanzonok. — 17.20: RekL lám. — 17.25: Közvetítés az NDK—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzésről. Közben: 18.20: Vásárnyitás. Jegyzet. — 19.25: A-tól Z-ig a Popzene vi­lágában. — 19.50: Üj felvétele­inkből. Ágay Karoia énekel, Szendrey—Karper László gitá­rozik. — 20.10: A Stúdió 11 ját­szik. — 20.33: Iránytű. Szórakoz­tató magazin világjáróknak és otthonülőknek — Zoltán Péter műsora. — 21.43: Bartók: I. he­gedű-zongora szonáta. — 22.16: Filmzene. — 22.33: Nóták. — Túrkevei AFIT. Jászberény. 15., Rákócziújfalu—Jászapáti. Rá­kócziul falu, 15. Idegenben szerepelnek: a lab­darúgó Felszabadulási Kupában: a SZMTE Szentesen a Vízmű ellen, a Lehel SC pedig Hatvan­ban a Vasutas ellen. 23.30: Nathan Milstein Vivaldi- hegedűversenyeket játszik. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.03: Iskolatévé. Magyar iro­dalom (ált. isk. 6. oszt.) A ma­gyar népballada — 9.05: Kémia (középisk. I. oszt.) Az anyag szerkezete II. rész. — 9.35: Té­vétorna (ism.) (színes). — 9.40: Delta. Tudományos híradó.’ (ism.) — 10.05: A felügyelő. Mb. NSZK bűnügyi filmsorozat. Lá­togató Albertinél (ism.) —11.05: Játék a betűkkel (ism.) —13.05: Iskolatévé. Magyar irodalom (ism.) 14.30: Mindenki iskolája. 1. Matematika. A számok világa. 2. Biológia. Sejtek, szövetek, szervek. — 15.40: Építsük fel a matematikát. Matematikai to­vábbképzés pedagógusoknak. 5. osztály. Halmazok és matemati­kai logika. — 17.13: Hírek. — 17.20: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. — 17.25: NDK—Ma­gyarország válogatott labdarú­gó-mérkőzés közvetítés Berlin-^ bői (színes). A szünetben: — Reklámműsor. — Idősebbek is elkezdhetik (színes). Tévétor­na. — 19.20: Esti mese.. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Zenés ta­lálkozás Gittével. NSZK zenés film. — 20.35: NYITOTT KÖNYV Urbán Ernő: Nemcsak kenyér­rel (színes) — 21.35: Monitor I. rész. Az aranyháromszög. — 22.15: Tv- híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Árnyékban . . . Riport­film a kisegyházakról és szek­tákról. — 21.05: Tv-híradó 2. — 21.25: A mű ahogy látjuk (szí­nes). John Berger műsora — Angol film (ism.) Labdarúgás MNK megyei selejtezői A Labdarúgó Magyar Népköz- társasági Kupa. megyei selejte­zőiben eddig áz alábbi erdmé- nyek születtek: Jászágó—Jászbe­rényi MEZŐGÉP 0:1. Jászszent- andrás—Jászjákóhalma 3:3 ill­ésekkel Jászjákóhalma jutott to­vább), Nagykörű—Besenyszög 2:3, Rákócziújfalu—'Tiszaföldvár 3:2, Tiszabő—Abádszalók 1:6, Ti- szaszentimre—Tiszaderzs (Tisza- derzs nem jelent meg). Tisza­füred—Kunhegyes 4:5. Török­szentmiklósi Tiszatáj—Kuncsorba 4:2, Kétpó—Mezőtúri AFC (Két- pó nem jelent meg). Jász­apáti—Jászkisér 5:3. Jászberényi MEZŐGÉP—Jászladány 7:5. Jász­jákóhalma—Jászberényi Vasas 0:2, Besenyszög—Sz. Cukorgyár 4:5, Rákócziújfalu—Kunszent­márton 2:1, Abádszalók—Karcag 1:0, Tiszaszentimre—Fegyvernek 5:6, Kunhegyes—Tisza Cipő 4:0. Törökszentmiklós Tiszatáj—Ken­deres 2:1, Mezőtúri AFC—Sz. Olajbányász 6:5, Jászapáti— Jászfényszaru 3:0. Jb. MEZŐGÉP—Sz. Kilián FSE 1:1 (büntetőrúgásokkal MEZŐ­GÉP jutott tovább). Sz. Cukor­gyár-Lehel SC 1:1. (11-esekkel Lehel SC jutott, tovább). Abád­szalók—Űjszász 2:0, Fegyvernek —Jászapáti 0:2. Kunhegyes—Me­zőtúri AFC 1:0, Tm. Tszatáj— Rákóczifalva 2:0, Rákócziújfalu— Tm. Vasas (Törökszentmiklós nem jelent meg.) Megyei serdülő és ifjúsági Ku­pa. A megyei serdülő és ifjúsági kupa második fordulóját szep­tember. 23-án játsszák le a kö­vetkező párosításban (az ifjú­ságiakat 15. a serdülőket 13 óra­kor) : Sz. MÁV—Jászkisér. Me­zőtúri Honvéd—Törökszentmik­lósi Vasas, Karcag—SZMTE. Kunszentmártoni TE—Tisza Cipő SE. Serdülő Kupa: Lehel SG^- Űjszász. Ifjúsági Kupa: Jász­apáti—Űjszász.

Next

/
Oldalképek
Tartalom