Szolnok Megyei Néplap, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-28 / 229. szám
1976. szeptember 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Szerepcsere Két, céljaiban megegyező műsor — egy tévés és egy rádiós — cserélt szerepet egy teljes óráira vasárnap délelőtt. A rádiósok népszerű, Belépés nem csak tornacipőben ! című tömegsportot élesztgető sorozata a képernyőn jelent meg, míg a Mozdulj! ezúttal a rádióban. (Az már csupáncsak külön öröm számunkra, hogy a közös helyszín ezúttal a szolnoki Damjanich uszoda volt.) Kísérlet is volt, erőpróba is a két „stábnak” — vajon egymás „placcán” lei mire képes — de több is egyben: összemérési lehetőség, majd azt írtam, hatásvizsgálati alkalom. Vajon, tud-e a kép, a látvány hozzátenni a műsorhoz, jobb, izgalmasabb-e a rádióműsor, ha látjuk is. Vállalom, hogy a rádió műsorait rendszeresen figyelő jegyzetíró önkénytelen elfogultsága is közrejátszik, de nekem a rádióban elhangzott műsor jobban tetszett, mozgalmasabb, pergőbb, sőt: „látványosabb” volt. (Olyannyira, hogy nem is egészen értem, miért került viszonylag több verbális „jelenet” a képernyőre, ugyanakkor, amikor a rádióműsor érdekesebbnél érdekesebb vízi vetélkedőkről közvetített, olyanokról, amelyeket biz’ látni sem lett volna rossz.) Szóval — és most nem is tudom, a tévéskedő rádiósokat, vagy a rádióskodó tévéseket dicsérem-e? — A rádióközvetítés mozgalmasabbnak, dinamikusabbnak tűnt. Meglehet, ebben az is közrejátszott, hogy a holtidőket, a „lötyögőseket” is ki tudták tölteni a jókedvűen sokat beszélő riporterek, míg a képernyőn — szöveg ide, vagy oda — az átgondolat- lianabb szerkesztés iárulkot- dóan mutatta, hol „laza” a műsor. Mindezzel együtt persze kitűnő szórakozás, valóban mozgásra, „mozdulásra” késztető mindkét műsorforma — no és az sem mindegy: sok jó ötlet, megannyi vidám tréfás gyakorlat színesítette e vasárnap délelőtti közös akciót. — trömböczky — Hangversenyt adnak az évzáró egységgyűlésen Muzsikáló munkásőrök „Civilben", próba közben A karmester felemeli a pálcát. A beintés helyett kérdés hangzik: — Hol a nagydobos? — Birkát vág a BNV-n — válaszol a helyére ült kisdobos. — Nem tehet mást, ő a hentes. Semmi baj, kezdődhet a próba. Utóvégre nem dől össze a világ, ha egy ember hiányzik. S itt, a karcagi munkásőr zenekarban, ahol a 16 éves ifjútól, a 73 éves nyugdíjasig ezernyi mesterségű, különböző műszakban dolgozó ember megtalálható, könnyen megesik, hogy valaki távol marad. Kóré Lajos berzenkedik: — Némelyik gazdasági vezető csak a parancsnokság kikérésére engedi el próbára vagy szereplésre beosztottját. Nem tekinti a többivel egyenrangú társadalmi munkának. Volt olyan, öreg, aki úgy ment nyugdíjba, hogy azt sem tudták róla; mun- kásőr-zenész. Egy jó szót sem kapott érte. — Úgy tekint bennünket némelyik gazdasági vezető, mint parasztember a subáját — szól közbe egy öreg. — Ha éppen kell neki, leakasztja a szögről, de különben hónapokig nem gondol rá. — Mi tartja akkor mégis össze a zenekart? Beszélgető társaim összenéznek, azután rám. Szemükből az olvasható: „Hogy lehet ilyent kérdezni?”, de aztán Orgoványi Imre karmester mégis válaszol: — Becsületből, a zeneszeretőiéért, meg egymás kedvéért jövünk össze. — Sokszor zsörtölődik a feleségem — bazsalyog Kóré Lajos —, amiért jövök a próbákra. Minduntalan azt hajtogatja, hogy „nem kell neked próbálni, te már úgyis tudod. Azok menejenek, akik még nem tudják.” Nem győzöm csitítgatni s bizonygatni, hogy mit sem ér az olyan próba, amelyen csak kezdő emberek vannak. — Itt a helyünk, itt leljük meg aranylakodalmunkat is — szögezi le örlős Sándor. A többiek is ezt vallják, s rendületlenül megjelennek, ha arra egy mód van. Persze előfordul olyan eset, mint most a nagydobossal, hogy valakinek nem a hangszerrel, hanem egyéb tudományával kell képességeiről bizonyságot tenni. Orgoványi Imre régi vágya, hogy a tömegből nézzen végig egy május elsejei felvonulást. — De mindig csak a zenekarból látom. A zenekarnak pedig út- mutatóan, hívogatóan elöl kell járnia. A karcagi munkásőr zenekar nemcsak helyben, hanem a megye többi részén is gyakorta fellépett. Dicsérő okleveleket ezért kaptak a KISZ KB-tól kezdve több szervtől, s társadalmi munkáért ezüstplakettet a tanácstól. — S mindig csak komoly rendezvényeken szerepelnek? A karnagy nevetve fordul szomszédjához: — Emlékszel Imre, azokra az időkre, amikor még tánczenekarunk is volt? Néha csak a másnap dél vetett haza bennünket. Lakodalmakkor B. Kiss János vezetésével néhányan most is összeállnak, s húzzák a talpalávalót. Ha a vendégek megunják a fúvószenét, János bácsiék előveszik a vonós hangszereket. Igen ám, de nem mai gyerek az öreg, már a hetvenharmadik évét tapossa. — Mi van akkor, ha a násznép modern tánczenét követel? — Hát akkor azt játszanak — bazsalyog a karnagy. — A szerző messze van, nem jut tudomására, ha egy kicsit megcsalják. A karcagi munkásőr zenekar törzsgárdájának átlag- életkora jó ötven év. A karnagy mellett többen — köztük Laboncz Mihály, Örlős Sándor, Barta Imre, a Lakatos testvérek, Feke Mihály, K. Tóth István —közel ötven éve zenélnek. . — S az utánpótlás? Orgoványi Imrét nem hozza nehéz helyzetbe a kérdés. — Sipos Antal, a zeneiskola tanára szervezett egy úttörőzenekart. Közülük nyolc fialtál ott is, itt is játszik. — Ezek szerint ha az úttörőzenekarból „kiöregszik" valaki, akkor jöhet ide? — Zöld utat kap. Megyeszerte kevés az úttörőzenekar. Úttörő-munkás- őregységek viszont több helyen vannak. El lehet gondolkozni azon, hogy Sipos Antal és segítőtársai jó kezdeményezését ne csak az ifjú zenészek fogadásával, hanem más formában — például a munkásőr zenekar patronáló munkájával — is megbecsüljék. Ez a közeljövő feladata. — S a mai napoké? — Készülünk a munkásőrség huszadik jubileumára. Az évzáró egységgyűlésen adunk majd hangversenyt. Simon Béla Az úttörö- és diákparlamenteken Gondos felkészülés Hasznos viták Országszerte megkezdődtek az úttörö- és diákparlamentek. Az idei tanácskozások új vonása, hogy az iskolai fórumokon a korábbitól eltérően nemcsak egy-egy osztály küldöttei, hanem valamennyi tanuló részt vehet. A parlamenteken egymillió háromszázezer tanuló, valamint egyetemi és főiskolai hallgató részvételére számítanak. Az első tapasztalatok szerint az eddig lezajlott iskolai tanácskozások munka- értekezlet jellegűek voltak, mentesek a formalitásoktól. Az úttörők sok helyütt beszámoltak az „Őrizzük a lángot” akció eredményeiről, és számos jó javaslat hangzott el az úttörőélet gazdagítására. Az első középiskolai parlamenteken a diákok elmondták véleményüket a többi között a felelősség szerepéről, a kötelességek és a jogok viszonyáról. Elismeréssel szóltak arról, hogy a szeptember elsején életbe lépett új rendtartásban két évvel ezelőtti, diákparlamenti javaslataik jelentős része megfogalmazódott. Az iskolai parlamenteket — a tapasztalatok szerint — gondos felkészülés előzte meg. A legtöbb iskolában a tanulók éltek azzal a lehetőséggel, hogy ósztálygyűlé- sen vitassák meg — az osztályfőnökükkel együtt — problémáikat. Közösen alakították ki az iskolai tanácskozásra álláspontjukat és számba vették azokat a kérdéseket, amelyekre választ várnak az igazgatótól. A középiskolák többségében a későbbi tanévkezdés és a körültekintő előkészítés miatt októberben rendezik meg a szocialista demokráciának ezeket a viszonylag új és sajátos fórumait. Az úttörőcsapatoknál a helyi tanácskozások szeptemberben befejeződnek, a járási, a városi, a kerületi, a megyei és a budapesti parlamentek ideje — október. A VI. országos úttörőparlamentre november 23—28 között Zalaegerszegen kerül sor. A középfokú iskolák küldöttei megyei, illetve fővárosi szinten novemberben és decemberben találkoznak, az országos diákparlament január 29—31 között Pécsett lesz. Októberben kezdődnek a diáktanácskozások az egyetemeken és főiskolákon. A felsőoktatási intézményekben évfolyamonként vagy karonként rendeznek parlamenteket. és külön üléseznek a hallgatók, valamint a fiatal oktatók. Országos parlamentjüket a jövő év februárjában a Kertészeti Egyetemen tartják. Az idén első ízben tartanak parlamenteket az oktatásügy fiataljai és a kulturális területen dolgozók. Megyei, illetve fővárosi fórumokra novemberben és decemberben kerül sor, majd külön-külön találkoznak a fiatal pedagógusok, illetve a közművelődés fiatal dolgozóinak küldöttei a tárcák vezetőivel. Erre a tanácskozásra februárban a zánkai úttörővárosban, illetve Budapesten a Pataki István Művelődési Központban kerül sor. Ismét megrendezik parlamentjüket az Oktatási Minisztérium közvetlen felügyelete alá tartozó vállalatok és intézmények fiataljai. November 15-ig Kisplasztikái biennálé Pécsett A képzőművészeti világhét kiemelkedő hazai eseményére került sor vasárnap Pécsett: megnyílt az V. országos kisplasztikái biennálé. A Színház téri killítóte- remben Somogyi József Kos- suth-díjas szobrászművész méltatta az esemény jelentőségét. Kiemelte: a bemutatott alkotások nagy száma, magas színvonala is jelzi, hogy növekszik a pécsi bien- nálék rangja, vonzereje. Ezt mutatja, hogy kétszer anynyi művész jelentkezett a kiállításra és háromszorta több alkotást nyújtottak be a zsűrinek, mint 1974-ben. A tárlaton 87 képzőművész mintegy 250 — fémből, kőből, fából, üvegből készült — alkotása látható: szobrok, kisplasztikák, plakettek és domborművek. A biennálé első díját Asszonyt Tamás, második díját Paizs László, harmadik díját Kő Pál kapta. A biennálé november 15- ig látogatható. Bulgáriai testvérmegyénkben! Kjusztendilben szerepelt a Tisza Táncegyüttes A „Tisza” kétórás műsorával sikert aratott, igazolta jó hírét Kjusztendilben is, a fel- csaittanó tapsokból, az újrázásból úgy tűnt, szívébe zárta a közönség. A nézőtéren mellettem egy idős bácsi ült, tetszését — miután beszélni nem tudtunk egymással — karomat megragadva nyilvánította: bravó! bravó! egyre csak ezt az egy szót hajtogatta. Az előadás végén virágkosárral, elismerő szavakkal honorálták az együttes teljesítményét. Gratuláltak a megyei pártbizottság, a városi tanács vezetői, és még mások is, akiket akkor láttunk először. A közvetlenség, a figyelmesség jól esett. Sztanke Dimitrovban az ünnep előestéjén lépett fel a „Tisza” a város filmszínházában. Ott már a közönségért izgultunk, mert közvetlenül a kezdés időpontja előtt lassan szállingóztak az emberek, pedig sokan voltak az utcán. Az üzletekben zsúfoltság, sorban állás, csomagokat cipelő nők, férfiak, a kétnapos ünnepre vásároltak a helyiek. De minden jó; ha a vége jó — szoktuk mondani és most is így történt, mert az első műsorszám után telni kezdtek a széksorok. Mint kiderült; a filmszínház előtti főteret „behangosították” és a zenekar muzsikája, mint mágnes a vasat bevonzotta a helybelieket a nézőtérre. Hálás, értő közönséggel találkoztunk ebben a városban is. Ott történt meg a számunkra szokatlan eset. Az együttes szólistáját hallgattuk, utolsó számaként cigánydalokat énékelt. Zúgott a taps, megérdemelten, a zenekar, az énekesnő kitettek magukért. Ezt gondolhatta az a fiatalember is, aki felugrott a székről, felszaladt a színpadra és néhány szál kerti virággal bókolt Nagy Ilonkának. Újabb taps, újabb ismétlés következett. — Ilyen a bolgár szív, — mondotta mosolyogva a városi pártbizottság titkára — akinek szavait szép magyarsággal fordította egy nyugdíjas építészmérnök, öt ugyancsak Kállai János zenekarának játéka csalogatott be a műsorra. — A feleségem kenyérért küldött a boltba, íme a bizonyság — mutatta a formás veknit — és ahogy közelebb érek a mozihoz, hallom a muzsikaszót. Hegedű, cimbalom. rögtön felismertem a cigányzenét. Itt tudtam meg, hogy magyar együttes van városunkban, örülök, hogy végignéztem az előadást, mert egy szép élménnyel szegényebb lehettem volna. — A felesége mit fog szólni a hosszú elmaradás miatt? — Ö megélt engem. Magyarországon tanultam, s tudja mennyire szeretem a magyarokat. Azt szoktam mondani, nekem két hazám van Bulgária és Magyarország. Csak azt, sajnálom, hogy most már egyre ritkábban jutok ei második hazámba. De vannak jó ismerőseim, akikkel levelezek. A levél az összekötő kapocs a magyarokkal, a fiatalságommal. A fellépés harmadik állomásán Szapereva Bánján fogadó bizottság várta küldöttségünket és meghívta a fürdővároska gejzírének megtekintésére. A magasba szökő forrás 101° Celsius, gyógyító hatásáért az egész országból oda zarándokolnak az ízüle- tes betegségben szenvedő emberek. Gyógyüdülők sorát láttuk és házigazdáink azt is elmondták, hogy a következő években még újabbat építenek. A klíma és a gyógyvíz kedvező adottsága a városnak, ezért még további fejlődés előtt áll a település. Este az új, modem művelődési házat, amit kicsit elirigyeltük. zsúfolásig megtöltötte a közönség. Ott a lüktető ritmusú táncoknak, gyorslábú fiú táncosainknak volt nagy sikere. Onnan is viszontlátással búcsúztunk és üdvözleteket hoztunk azoknak a Szolnok megyeieknek, akik nemrégiben megfordultak Szapareva Bánján. Élményeimet rendezgetve e sorok írása közben azon gondolkodtam, mit is mondjak el még belőlük itthon. A szeptember 9-i felvonuláson, ami A „tiszások" menettánca a dísztribün előtt előtt koszorút helyezett el csoportunk a hősi emlékművön, mi is ott voltunk Kjusztendilben. Az őszi napfényes délelőt- tön a „tiszások” is felsorakoztak a felvonulók népes seregéhez — a város apraja- nagyja ünnepelt — és nemzeti zászlónk alatt vonulva tisztelegtünk bolgár- barátaink történelmi sorsfordulója, felszabadulásuk 32. évfordulója emlékének. Az öt nap gyorsan elrepült és búcsúzni kellett. A hazaindulásunk előtti estén a kjusz- tendili együttes kedves, vidám tagjaival, régi ismerősökkel találkoztak a mieink. Ajándék, apró emléktárgyak cseréltek gazdát. Tolmácsra sem igen volt szükség, mert a tánc, a zene megteremtette a közös nyelvet a fiatalok között. Másnap kora reggel a jugoszláv határig kísértek bennünket vendéglátóink, akiktől egy kicsit meghatódva búcsúztunk. A nagyon rövid idő alatt is megkedveltük őket, és hisszük ők is bennünket, mert igyekeztünk jó követként teljesíteni küldetésünket testvérmegyénkben. (VEGE) Lazányi Angéla
