Szolnok Megyei Néplap, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-19 / 222. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. szeptember 19. SZOLNOK MEGYEI Néplap Ligeti Kisújszálláson A kisújszállási ligeti napok főszereplője az időjárás lett. A pénteki megnyitót a város árnyas parkaja helyett a művelődési központban tartották, ahol több mint 400 fiatal gyűlt össze, de legalább háromszor ennyien vártak még bebocsátásra. A rendezvény gerincét képező sportversenyek zavartalanul folytak és férfi kispályás labdarúgásban a felnőtteknél a 22 résztvevő csapat közül a MEZŐGÉP, a Nagykun Tsz és a Faipari Vállalat már a döntőbe jutott. Férfi kézilabdában a Tisza II. Tsz, a METEFÉM és a Mezőgép ugyancsak a legjobbak közé került és kialakult a női kézilabda négyes mezőnye is' a Fékon SE, a gimnázium, a KUN- SZÖV és Kossuth iskola részvételével. Mára halasztották a lam- pionos csónakfelvonulást és fedél alá vitték a medencebált. A rádióirányítású ha- jómodellek bemutatójának sikerét nem zavarta a rossz idő, a kisdobosok rajzversenyét pedig a járda helyett teremben, rajzlapokon tartották. Ma délelőtt 11 órakor a képzőművészeti világnap alkalmából, de a ligeti napok részeként a városi tanács nagytermében nyitják meg Papi Lajos kisújszállási szobrászművész kiállítását. Sor kerül a haditechnikai bemutatóra és a sportversenyek döntőjére, hiszen az értékes trófeákért minden körülmények között megvívnak a csapatok. KGST-tanácskozás Szabványtervezeteket dolgoztak ki Tegnap Siófok—Balaton- szépiáikon a Medicor-dunai Vasmű üdülőszállójában befejeződött a KGST gépipari állandó bizottsága orvostechnikai álilandó munkacsoportjának ötödik ülése. Az ötnapos tanácskozáson nyolc szocialista ország: Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország, NDK, Románia és a Szovjetunió képviselői vettek részt. A tanácskozás célja többek között az új mun- karend megtárgyalása és jóváhagyása volit. A sokoldalú ‘gyártásszakosítási egyezmény aláírásának előkészítésére több szabványtervezetet dolgoztak ki. Ez ugyanis megkönnyíti a szocialista országok közötti termékcserét, áruforgalmat. Miért késen a Néplap? Szombaton Szolnokon és több községben néhány órás késéssel kapták meg kedves olvasóink a Néplapot. Gombkötő Bélának, a Szolnoki Nyomda Vállalat igazgatójának tájékoztatása szerint hajnali háromnegyed négykor az ofszet rotációs gép kladómfivének egyik alkatrésze eltörött, ezért a lap nyomását nem lehetett folytatni. Példásan gyors intézkedéssel a géphibát sikerült kijavítani. Kormos Imre tmk-csoportvezetó és Salamon János, a nyomda esztergályosa, akiket ÜJszász- ról hívtak be szolgálatra, alig egy óra alatt készítették el az új alkatrészt. Nekik és a szerelőknek, gépmestereknek köszönhető, hogy a még hiányzó 30 ezer példányt reggel 9 órára kinyomtatták és átallták a posta dolgozóinak. A szerkesztőség Kormos Imrének és Salamon Jánosnak, a többi nyomdász kollégának, vezetőnek ezúton mond köszönetét a géphiba gyors elhárításáért, a postai dolgozóknak pedig azért, hogy túlmunkával kézbesítették ki á Néplapot, 1976. SZEPTEMBER 19., Vasárnap VILHELMINA NAPJA A Nap kél: 5.26 — nyugszik: 17.48 órakor. A Hold kél: 0.09 — nyugszik: 15.03 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, ismétlődő eső. A Dunántúlon élénk, helyenként viharos lökésekkel kísért, a keleti országrészben időnként megerősödő északi szél. Hűvös idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között. Takáts Mihály Száztizenöt évvel ezelőtt, 1861. szeptember 19-én született Nagyváradon — és 52 éves korában, 1913 augusztusában halt meg Balatonfüreden — Takáts Mihály, a kiváló operaénekes. Eredetileg papnak készült, s Nagyváradon volt teológus. Végül — hallgatva barátai tanácsára — a Nemzeti Színház ösztöndíjasaként a Zeneakadémián tanult, ahol Poull Richárd növendéke volt. Huszonkét évesen a budapesti Operaház ünnepelt tagjaként lépett színpadra. Nagyszerű drámai deklamációjával, magasrendfi színpadi kultúrájával csakhamar a magyar énekművészet egyik legnagyobb büszkeségévé nőtt. A kiváló baritonista 1894-ben nagy sikerrel lépett lel a bay- reuth-i ünnepi játékokon. Negyedszázados operai jubileumát ünnepélyes keretek között ülték meg 1908 őszén Budapesten. Csaknem harminc esztendőn át volt az Operaház tagja s lírai és drámai szerepekben egyaránt kiváló volt. Hárommilliót ér az ötös 5 találatot 1 fogadó értei. Nyeremények 3 015 071 Ft. 4 taJáilatos szelvénye 79 fogar dónak volt, nyereményük egyenként 38 165 forint. 3 találata 8 444 fogadónak volt, nyereményük egyenként 357 forint. A 2 találafos szelvényeik száma 249 705 darab, ezeikre egyenként 15 forintot fizetnék. Gyomirtószergvártó hangyák P. Karikovszkij szovjet kutató egész életét a hangyák tanulmányozásának szenteli. A kazahsztáni Zoológiái Kutató Intézet munkatársaként fejti ki tevékenységét. Véleménye szerint minden egyes hangya egy-egy gyomirtószergyártó üzemé. Mirigyeik olyan váladékot termelnek, amelynek segítségével kiirtják a növényeket „közlekedési útvonalukon”. Nekem mondja?! Segítség a szakma elsajátításához Ifjúsági parlament az ÉPSZER-nél A Szodnok megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalatánál tegnap tartották meg a KISZ-es fiatalok az ifjúsági parlamentet. Kiss Sándor igazgató vitaindítójában elmondta, milyen komoly szerepet kap a termelésben az ÉPSZER négyszáz- negyvenikilenc, haimitncéven aluli fiatalja. A terveikben évről évre nagyobb feladatokat jelölnek ki — 1980-ban a vállaiatter- mélési értéke több mint 200 millió forint lesz — ezek megvalósításában nagy mértékben számítanak a fiatalokra. — Sajnos még mindig sokain vannak a munkások között olyanok — mondta az igazgató — fiatalok is, akik nem végezték el az általános iskola nyolc osztályát. Az elkövetkezendő évek Útépítés a lakosság segítségével Néhány kilométer új, aszfaltozott út épült a nyáron Tiszafüreden. Többek között sima aszfaltszőnyeget terítettek le az útépítők a korábban „hírhedten” hepehupás Petőfi utcában, a Feszty Árpád úton és a Kun Béla sétányon. A munkálatokból az utcák lakói is derekasan kiveszik a részüket — ki-ki a maga portája előtt segít a vízlevezető árkok és az útpadka elkészítésében. Gyere Bodri kutyám Az Ohio állambeli (Egyesült Államok) Frank Smith nemrég ünnepelte 100. születésnapját. Amikor a riporter feltette a szokványos kérdést: minek köszönheti azt, hogy egész életében olyan jó egészségnek örvendett, az öreg ember elmondotta: „ha a felségem veszekedni kezdett, hívtam a kutyát és elmentünk sétálni. Így azután csaknem 60 évet töltöttem friss levegőn. Műemlék virágüzlet Budapest első virágszalonja 1905-ben épült a Váci utcában. Az üzlet falait Márk Tajos pannói díszítik, a berendezés márvány kandalló, korabeli ülőbútarok, intarziás asztalok és pultok. A VIRÁGÉRT korhűen helyreállított műemlék üzletét ismét megnyitotta PHILANTIA néven feladatainak ismertetése után a KISZ-itagak hozzászólásai következtek. Gál István víz- és gázvezetékszerelő például arról érdeklődött, hogyan lehetne javítani a munkásszállások felszereltségén. Sisko- vics Attila, az egyik alapszervezet titkárnál, arról kérdezősködött-, miért maradtak el az idén a szakmai versenyek. Jakab Sándor szoba- festő-mázoló tanuló hozzászóláséiban ecsetelte a szakmunkástanulók gondjait, felmondta, hogy bizonyos munkaműveleteket nem tudnak megtanulni — például a tapétázásnál — mert ritkán jutnak ilyen feladathoz. Hozzáfűzte: szeretnék, ha harmadéves tanulóik teljesí tmény-ibérezése nemcsak ígéret maradna, mint tavaly, fez ugyanis jelentősen hozzájárult véleménye szerint ahhoz, hogy a végzősök nagy része nem maradt a vállalatnál. Szugger Zsuzsa ügyintéző azt vetette fők miért nem vehetnek részt a KISZ- es fiatalok a lengyelországi csereüdültetésben? A vállalat vezetői válaszaikban elmondták: újabb anyagi lehetőségeket keresnek a munkásszállások helyzetének javításéra. Megemlítették társvállalatok vezetőivel tanácskoznak majd, hogy a ritkán előforduló munkák fogásait is megtanulhassák a fiatalok. A szak- szervezet most Októberben szervezi a februári lengyelországi csereüdültetést, s ezen többnyire KISZ-esek vesznek majd részt. A ‘tanácskozás utolsó napirendi pontjaként megválasztották az ifjúsági parlament megyei küldöttjeit. Tiszafölduaron Népművészeti és grafikai kiállítás A tiszaföldvári belterületi művelődési házban ma 15 órakor dr. Füvessy Anikó, a tiszafüredi Kis Pál Múzeum igazgatója ' két kiállítást nyit meg. Az egyiket Szűcs Imre tiszafüredi fazekas népművész munkáiból rendezték. A másik kiállítás a KISZ grafikusok baráti köre pécsi csoportjának ex libris és alkalmi grafikai bemutatója lesz. A kiállítások szeptem- ben 30-ig, délelőtt 9—12-ig és délután 14—18-ig látogathatók. Szolnokon a hétvégi piacon sok volt a hízott baromfi, elsősorban kacsából mértek sokat, 45—50 forintos kilónkénti áron. Élő csirkéből 32 forintért már szépet lehetett venni. A szaküzletben is volt csirke, kacsa, pulyka és liba is. Halból is jó volt a választék, főleg nemes halat kínáltak a szövetkezeti boltban. A tojás 1,70—1,90 volt. Burgonyából 2—8 forintba került egy kiló, a sárgarépa és a petrezselyem kilója 5—10. illetve 12—20 forintba került kilónként. 5—7 forint volt a vöröshagyma, 6—15 forintért kelt a káposztafélék kilója. 12—20 forintért adták a karfiolt, a paradicsom és a zöldpaprika ára 3—15 forint közt váltakozott. Sok zöldbabot és zöldborsót is eladtak, kilónként 16—20 forintért. A szövetkezeti és a MÉK-bol- tokban volt szép szőlő és körte, a szőlő 5—8. a körte 8 forint 50 fillérbe került. Az őszibarackot 4—16 forint közötti áron kínálták. Az alma ára 6—16 forint közt váltakozott. Ruttkai Éva autóbalesete Balástya és Szeged között az E 5-ös útvonalon Szabó Lajos 31 éves tisztviselő, jugoszláv állampolgár, szabadkai lakos személygépkocsijával egy útkanyarban áttért a menetirány szerinti baloldalra, az árokba hajtott, majd egy fának ütközött. A személygépkocsiban tartózkodott Ruttkai Éva színművésznő, aki vendégszereplésre utazott Szabadkára. A baleset következtében Ruttkai Éva könnyű sérülést szenvedett. A mentők a szegedi 2. sz. kórházba szállították. A személygépkocsi vezetője ellen a rendőrség eljárást indított. A jászberényi piacon a csirke, a tyúk és a kacsa csaknem egyforma árban kelt. 31,20 és 35,40 ^között. 4—8 forint volt a burgonya és a sárgarépáért 4, a petrezselyemért 5 forintot kértek csomónként. 12 forintba került a vöröshagyma, 7—14 forintba a káposzta. 4—14 forintért adták a paradicsom és a zöldpaprika kilóját és volt friss retek is, 3 forintba került. Parajból és sóskából 22, illetve 15 forintra tartottak egy kilót. Almából 4—12 forintért adtak egy kilót, körtéből 12 forintért, őszibarackból 8—15 forintért lehetett vásárolni, szőlőből 10 forintért. Törökszentmiklóson 30—40 forint volt az élő baromfi kilója. Ezek közül a libát és a kacsát 32 forintért kínálták. 1.70-be került a tojás. A paradicsomot 5, a zöldpaprikát 10—12 forintért mérték. 5—10 forint közt váltakozott az alma ára a minőségtől függően, a szőlőért 5—10. az őszibarackért 5—8 forintot kértek. 5—6 forintért még dinnyét is árultak. Súlyos károk További jelentések érkeztek a Szolnokon szerdán délután végigvonult vihar okozta károkról, összesen hetven lakóépület rongálódott meg, a kár több mint 200 ezer forint. Súlyos kár érte a városi és a városkörnyéki termelőszövetkezeteket is. A szolnoki Lenin Tsz-ben megrongálódott a juhhodály és a takarmánytároló épülete. A rákó- czifali—szajoli Egyesült Rákóczi Tsz-ben több, mint 800 ezer forint kárt okozott a vihar. Megrongálódott a tószegi Petőfi Tsz több épülete és kisebb kár keletkezett a Felszabadulás Halászati Tsz-ben is. Az előzetes becslés szerint a városi és a városkörnyéki termelőszövetkezetekben csaknem 3 millió forint a veszteség. A felmérés még tart, a károk végleges megállapítása az Állami Biztosító bevonásával történik. Botrányokozásért elzárás Ittasan ment nyáron a Hetényi Géza kórház fertőző osztályára Kökény Mária Zagyvarékas, Külső Alkotmány út 55. szám alatti lakos, és követelte, hogy a testvére gyermekét adják ki neki. Mikor rászóltak, hogy viselkedjen rendesen, szidalmazta az orvosokat és az ápolónőket, köpködte a gyermekosztály ablakát. Az osztályon fekvő gyerekeket megijesztette, a látogatókat pedig megbotránkoztatta. Tűrhetetlen viselkedésének rendőri intézkedés vetett véget. A szolnoki járási-városi Rendőrkapitányság szabálysértési előadója Kökény Máriát botrányos magatartásáért tizenöt nap elzárással büntette. Piaci szemle három városban a klubkönyvtárban Tiszaigaron az iskolában kevés az osztályterem — a községi klubkönyvtár szobái viszont a délelőtti órákban üresen, kihasználatlanul állnak, illetve álltak ... Az egyik klubszobát osztályteremmé alakították át, a könyvtár olvasóhelyiségében pedig magyar—történelem szaktantermet rendeznek be. A klubkönyvtár nagytermében bordásfalakat szereltek fel már korábban — télen itt tartják a testnevelési órákat. Mindez a könyvtár délutáni, esti életében semmilyen fennakadást nem okoz. — MEGYEI amatőr képzőművészeti kiállítás nyílik a mezőtúri kiállítási csarnokban ma délelőtt 11 órakor. A szeptember 30-ig nyitva tanító kiállítás hétköznap 15—18, vasárnap 10—12 és 15—18 óra között tekinthető meg. — AZ ABÁDSZALÓKI Lenin Tsz vadásztársasága mintegy 14 ezer forint értékben preparált, kitömött állatokból álló gyűjteményt ajándékozott a nagyközségi iskola szertárának. — BÉLYEGBEMUTATÖT rendez a kunhegyes! művelődési központ és a helyi bélyeggyűjtő kör. A ma délelőtt 10 órakor nyíló bemutatót szeptember 26-iig naponta 9—12 és 15—18 óra között látogathatják az érdeklődők. — KÖLCSÖNKÉRT motorkerékpárral rendszeresen vezetői engedély nélkül közlekedett Varga Lajos, (Tisza- földvár, Csipke út 4.) A szolnoki járási-városi Rendőrkapitányságon 3 ezer 600 forintra büntették. — ÖTFORDULÓS vetélkedőt hirdetett augusztusban a karcagi Május 1. Tsz 27 szocialista 'brigád számára. Az első négy forduló írásbeli, teljesítménye alapján öt brigád vetélkedik majd a jövő márciusi döntőben. — MINTEGY tíz mázsa gombát adtak el a hét három napján a szolnoki piacon. Csaknem ugyanennyit saját fogyasztásra vizsgáltattak meg a csarnok gombaszakértőjével. — GALAMBEXPORT. Az ország egyik legnagyobb ba- romfihúsüzemóben, Kecskeméten az egyélb szárnyasokhoz hasonlóan, a pecsenyegalamb feldolgozását is gépesítik. A pályáin óránként ezer galambot dolgoznak fel — vágástól a csomagolásiig — exportra. Az új üzemrészben még ebben az évben megkezdődik a termelés. SZOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefoni 12-093, 12-320. 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pl. 105 Igazgató Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla