Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-11 / 189. szám
1976. augusztus 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 flz a szombat este! Ha egyáltalán valaha az év műsorait egybevetik az elmúlt hét programja aligha kerül a legjobbak közé. .Sőt bizonyos szempontból szerintem a legtöbb fekete pontot kaphatja. Gondolok elsősorban a Szombat estére, amely még rossz álmaimban se kísértsen vissza. Érdekes, hogy a szombat esti szórakoztatás már afféle mumusa a televíziónak. Mennyi elvetélt kísérlet és eredménytelen próbálkozás! Most is, ezúttal is mennyi jó szándék és jobb sorsra érdemes energia áldoztatott fel a hiábavalóságok oltárán. Árkus József szellemes és dr. Czeizel Endrét is kellemesen parodizáló bevezetője még reményeket ébresztett, de Bácskai L/auró István nyers krimije — a megtörtént bűneset még nem bűnügyi film, s az izgalom minősége sem egyenesen arányos az előforduló hullák, gyilkosságok számával! — és a csaknem minősíthetetlen zenei álvetélkedés, majd az önmutogató sztorizás, amelyben képernyőre „tolakodó” emberek közismert sztorikat sütöttek el némi átalakítással, sajátjukként. végül egy filmrettenet, a Papák haptákban — angol import — nemcsak az elviselhetőség határait lépték túl, hanem olykor a jó ízlés normáit is megsértették. A televíziónak sikerült minden idők legszomorúbb szombat estéjét produkálnia. Annyi sikertelen nekibuzdulás után nem lenne szerencsésebb a mindenáron való szórakoztatás helyett a hét egyik leglátogatottabb tévénapjának visszaadni hajdani szellemi rangját, szellemi tartását? Szerencsére akad az emlékezetre kedvesebb is, például a mai témájú tévéjáték, amelyet kedd este láthattunk, és bár a késő esti órákban sugározta a televízió, a Kosztolányiról készített dokumentumfilm. Mérnök úr vagyok Gyakorta ismételt kívánság, hogy a televízió miért nem mutat be több, a mai valóságot ábrázoló tévéjátékot vagy tévéfilmet. Most ennek a jogos kívánságnak is eleget kívánt tenni az Erdélyi Sándor írta Mérnök úr vagyok televíziós közreadásával. Az üzemi környezetben játszódó történettel izgalmasan mai kérdések nyomába szegődtek. Ha sommásan fogalmaznék, azt mondhatnám, az üzemi demokráciáról készítettek filmet. De a játék sokkal árnyaltabban, összetettebben közelített vállalt feladatához. Apró villanásokból, az üzemi élet kiragadott darabjaiból próbálta felépíteni azt a világot, amelyben a tapasztalások eredményeként a mérnökben, akivel együtt éljük át a drámát, megerősödik az elhatározás: a jó vezetőnek jóban-rossz- ban együtt kell élnie munkatársaival, akiket vezet, hogy megismerje őket, hogy az ugyanazon célért végzett munka emberileg is közös nevezőre hozhassa az üzemi közösség tagjait. A gondolkodásban itt-ott meglevő és gyakorta kísértő kispolgáriságra is fényt vetettek, többek között arra, hogy hányszor de hányszor nem az igazi értékekre alapozódik az emberek megkülönböztetése. hanem csupán hamis konvenciókra épül. A tévéjáték alkotói nem ítélkeztek, csupán a mérnök gondolatain, dilemmáin keresztül ábrázolták a történeteket, ránk bízva a megítélés feladatát. Továbbgondolásra alkalmas kérdéseket vetettek fel, s a tévéjáték ettől vált közéleti alkotássá, hasznos vállalkozássá. Külön kiemelném a játék természetességét, élet- szerűségét; az emberileg hiteles alakok és helyzetek egész sorát vonultatta fel, s a színészek közül pedig Sinkó László teljesítménye dicsérendő, aki a mérnök címszerepében színes figurát teremtett. Gál Albert eredménnyel igyekezett ösz- szefogni a két idősíkban — a jelen a múlttal- váltakozott — játszódó történet elemeit. Az élő Kosztolányi Sokféleképpen adózhat a hálás utókor nagy elődeinek, múlt idők kiemelkedő személyiségeinek. A nagy egyéniségnek kijáró csodálattal éppúgy, mint a kiválóság iránti lelkesedéssel, pátosszal, s íróember esetében pedig irodalomtörté- netieskedve is. Meg úgyis, ahogyan a Kosztolányi Dezsőről készült dokumentumfilmben történt. A film készítői azzal állítottak igazi emléket a négy évtizede halott írónak, költőnek, hogy az élő Kosztolányit idézték meg a megszólaltatott kortársak vallomásaiban. Lányi Hedda, Hatvány Lajosné, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Vas István. Weöres Sándor, Karinthy Ferenc szólalt meg. hogy Kosztolányi arcképéhez, még pontosabban jellemrajzához egy- egy vonással járuljon hozzá. Minden egyes vallomás közelebb vitt a titokhoz, Kosztolányi egyéniségének varázsához. Aminek igazi alapja: különös játékokra i_s képes humanizmusa. A televízió alighanem legfőbb érdeme, hogy a többnyire alaptalanul homo astheticusként emlegetett írót most emberi oldaláról mutatta be, azaz a homo moralist idézte. Megszenvedett művészi útját, vérző emberségét. A vele kapcsolatos gyakorta hangoztatott jelzők — nagyúri, báj, szépség —, módosulva igazi tartalmukat kapták meg^ Egy nagy művész emberidézése volt a Bihari Sándor szerkesztette dokumentumfilm, amelytől távol állott a magánélet apró- cseprő dolgainak felesleges kiteregetése. Különleges hangulatot kölcsönzött a Kosztolányi-idé- zésnek Latinovits jelenléte a képernyőn, aki élőbeszédként például úgy mondta el a Könyörgés az ittmaradók- hoz című vers megrázó sorait — Ha meghalok majd, mélyre ássatok, gyarló valómban meg ne lássatok — mintha saját búcsúzóját énekelte volna el nekünk. Megdöbbentő volt hallani. A dokumentumfilm forgató- könyvét Szabó Márta írta, fényképezte Rozsnyai Aladár, rendezte Dobray György. V. M. A Neville-téri Szent Péter templomban keresztelő volt délután, és Albert Edward Foreman még sekrestyési ruháját viselte. Üj palástja is volt, de azt kizárólag temetésekre; esküvőkre tartogatta. Nagyon szerette munkáját, olyannyira, mintha nem is az emberek, hanem közvetlenül az Isten szolgálatában állana. Kivéve havonta egy napot, amikor rút anyagiakat vett fel a kasszából fizetés címén. A keresztelő után hagyott „piszkot” takaríthatta, mikor észrevette, hogy a templomon át gyors léptekkel igyekszik a sekrestyébe a lelkész. A hatalmas termetű pap a főoltár előtt hirtelen . hajolt meg, szinte abba sem hagyva lépteit, aztán valósággal berontott a sekrestyébe. Vörös volt az orra, lihegett, amint megállt Foreman, a sekrestyés előtt: — Foreman úr, kissé kellemetlen dolgot kell önnel közölnöm. Eddig nem is tudtam, hogy ön nem tud írni és olvasni. — Így van, tisztelendő uram. De tizenhat éve sekrestyés vagyok itt, és munkámat tökéletesen elvégzem. A könyvcsekk haszna Alig három hónapja vezette be a Művelt Nép Könyv terjesztő Vállalat a könyvcsekket. A tizenhét lapból álló, ezer, illetve kétezer forint értékű vásárlást biztosító csekkfüzet amely a régi folyószámla helyébe lépett, gyorsan népszerű lett. Sikerének titka, hogy alkalmazása a vásárlóknak, az eladóknak egyaránt előnyös. A vásárlás és a törlesztés a csekk-könyv szelvényeivel történik, s így a vásárló bármikor ellenőrizheti, milyen könyveket, mekkora értékben vásárolt, s hány forint a tartozása a könyvesboltban. A folyószámlás vásárláshoz viszonyítva lényeges különbség, hogy a részletfizetési kedvezményt kamat nem terheli, a vállalat mindössze három százalékos kezelési költséget számít fel. A könyvesekk tulajdonosa a szinte koHátlan vásárlási lehetőség mellett egyéb kedvezményekben. is részesül. Díjmentesen megkapja az összes propaganda kiadványt, bekapcsolódik a könyvkereső szolgálatba, a különösen népszerűnek ígérkező kiadványokra pedig elő jegyzik igényét. Mint említettük, az új szolgáltatás a könyvterjesztő vállalat számára is előnyös. A könyvesekkel egyszerűsödött a bolti adminisztráció, s ami ennél is fontosabb, a korábbinál szorosabb kapcsolat alakul ki a vásárlók és az üzlet között. Az új kezdeményezés az eddigi tapasztalatok szerint új vevőket is toborzott, bár a hazai könyvterjesztőknek eddig sem kellett szégyenkezniük az eredményeik miatt. Európában Magyarországot a legnagyobb „könyvfogyasztók” között tartják számon. Ebben minden bizonnyal a könyvcsekkhez hasonló ötletes kezdeményezéseknek is szerepe van. T. G. Kéttűs évforduló Szigetváron Szigetvár kettős évfordulóra készül: az 1566-os hősi várvédelem és a várossá alakulásának 10. évfordulójára. Szeptember 6. és 12. között eseménysorozattal adóznak a szigetváriak Zrínyi Miklós és vitézei emlékének. Az eseménysorozatot a több mint 600 tagot számláló várbaráti kör ünnepi közgyűlése nyitja meg. A Zrínyiemlék" jegyében rendezik meg a jubileumi úttörő honvédelmi szemlét. Szeptember 12-én az úgynevezett belső várban — Zrínyi kirohanásának színhelyén — emlékeznek meg a történelmi eseményről. Látlelet a gyógyszerügyről Házipatika az asztalfiókban O Külföldi társasutazáson történt, hogy a csoport egyik tagja rosszul lett, mire egyik utastársa bőröndöt nyitva vagy húszféle gyógyszert vett elő és jó érzékkel kiválasztotta a szerinte megfelelő tablettákat, majd segítőkészen beadta a szédelgő betegnek. A gyengélkedő állapota ettől olyannyira leromlott, hogy a súlyosabb következményektől csak a gyors (és természetesen helyes) orvosi beavatkozás mentette meg. Az alkalmi doktorgyógyszerész az esetből csak azt a tanulságot vonta le, hogy máskor még több gyógyszert kell magával vinnie külföldre, mert lám-lám, pont az nem volt, amelyikre a betegnek szüksége lett volna. A közelmúltban történt esemény túl azon, hogy most a nyári utazások idején valóban sokan kelnek útra minigyógyszertárakkal a táskájukban, másra, szezontól, évszaktól független jelenségre hívja fél a figyelmet: sok gyógyszert fogyasztunk. Legalábbis sok gyógyszert írnak fel számunkra az orvosnál. Napról napra, hónapról hónapra, évről évre többen és többször fordulnak meg a gyógyszertárakban. Hosszabb távot, például az elmúlt másfél évtizedet kiragadva megdöbbentően meredek a felfelé kúszó grafikon íve: 1960-ban a társadalombiztosítás terhére vásárolt gyógyszerek értéke 1 milliárd 44 millió forint volt, tavaly már 4 milliárd 312 millió forint. Nem ennyit fizettünk érte, hanem csak a 15 százalékát. De ennyi értékűt vásároltunk meg receptre. Ha most valaki arra gondol, hogy igen, de 15 év alatt nagyon sok új, nagyobb gyógyító hatású, drágább gyógyszer került forgalomba — igaza van. A vásárolt gyógyszerek értékének növekedése azonban olyan méretű volt, amely csupán az áremelkedéssel nem magyarázható. Egy példa: négyfajta nyugtatóból öt esztendővel ezelőtt 101 millió forint értékűt váltottunk ki, tavaly már a kétszeresét, holott az ára csupán 15 százalékkal emelkedett. (Az 1975-ös statisztikai évkönyv szerint tavaly 274 millió nyugtató tablettával csillapítottuk idegességünket) A gyógyszervásárlási, -fogyasztási és -raktározási láz görbéjének emelkedése egyéb mutatókkal is bizonyítható. 1960-ban 69 millió, 1975-ben már 160 millió receDtet írtak az orvosok és váltottak ki a páciensek, — mondta a közelmúltban tartott sajtótájékoztatón dr. Medve László egészségügyi miniszterhelyettes. (Négy fillérrel számolva csak a papír több mint 6 millió forintba kerül.) Szolnok megye sem kivétel. Itt is felfelé kapaszkodnak a gyógyszerfogyasztás mutatói. (Bár kis eltéréssel az országos átlag alatt van.) Húsz évvel ezelőtt 18—20 millió forint, tavaly már 200 millió forint értékű gyógyszeren éltek -a Szolnok megyeiek. Betegebbek, kevésbbé el- lenállóaik lennénk, mint egy évtizede? Napról napra több mesterségesen adagolt védő és gyógyító szerre van szüksége a szervezetünknek, a jobb életkörülményeink, a kulturáltabb környezetünk, táplálkozásunk ellenére? Hol van a gyökere annak az ellentmondásnak, amely a ímívűié életszínvonal és az egyre nagyobb gyógyszerfogyasztás között feszül, hiszen hozzávetőlegesen annyi értékű gyógyszer jut évente egy magyar emberre, mint amennyi az egy főre eső évi gyümölcsfogyasztásunk. (Nem lehetne egy almával több és két Pirulával kevesebb?) Ezeket a sorokat olvasva bizonyára sokakban felmerül a kérdés, milyen alapon so- kallhatjuk azt a °'mgyszert, amelyet az orvos alapos vizsgálat és diagnózis alapján felír a (betegnek? Az nem lehet több, mint amennyi a beteg gyógyulásához szükséges. A jóhiszemű feltételezés szerint tehát az lenne a természetes, hogy gyógyszer csak beteg embernél lehet. Honnan 'hát akkor az expressz- utas gyógyszercsomagjav hogyan tud 10—20 féle tablettát, cseppet, kenőcsöt előhúzni valáki a táskájából, kölcsön adni a szomszédjának az asztalfiókból, ha egyébként egészséges? Kovács Katalin, Igriczi Zsigmond KÖVETKEZIK: Diktál a beteg, írja a doktor A KARMESTERNŐ. Vóradi Katalin 1973-ban szerezte meg karmesteri diplomáját a Zeneművészeti Főiskolán és azóta az Operaház tagja. Magyarországon jelenleg ö az egyetlen női karmester. 1976. májusában a San Remoban rendezett nemzetközi karmesterversenyen VI. díjai nyert és elnyerte a Riccordi cég különdiját is. Képünkön: Begányi Ferenccel és Rozsos Istvánnal próbálnak SOMERSET MAUGHAM A sekrestyés Űjságot nem olvasok, elég, ha a képeket megnézem bennük. Az egész miseanyagot kívülről tudom, minden szertartást egyedül is el tudnék végezni. Hát akkor minek tanulnék meg írni és olvasni ? — Márpedig itt a kezemben a püspök úr levele. Olvassa ... — Itt a pap visz- szahőkölt: hiszen ez nem tud olvasni. — Az áll benne — folytatta —, hogy vagy beiratkozik az esti iskolába és elvégzi a hat általánost, vagy kénytelen a püspök úr és az egyház öntől megszabadulni. — Megszabadulni? — hőkölt hátra Foreman. — Entölern megszabadulni? — A feje vörös lett, nagyot fújt. — Vegye tudomásul ön is a püspökével együtt, hogy nem iratkozom be semmiféle iskolába. Nem érdekel az írás és az olvasás. Keressen a püspökével együtt nálam jobb sekrestyést. Én, én fogok önöktől megszabadulni. — Azzal sarkonfordult. Csodálkozott önmagán, hogy ilyen merészen ezt kimondta. Kábultan végigment a téren. Nem dohányzott, de most azt mondta magában: veszek egy doboz Gold Flake-öt és rágyújtok. Végighaladt a Saint Antoin utcán, majd a Flórián keresztutcán, de nem talált egyetlen trafikot. Betért még két mellékutcába, ott sem talált. Hátha tévedett. ezért ugyanezeken az utcákon jött vissza, de nem tévedett: egyetlen trafikot, sem talált. Megállt lakásajtaja előtt, gondolkodott. Biztosan nem én vagyok az egyedüli, aki erre jártában bagóra vágyik. Nem volna rossz üzlet ebben a negyedben trafikot nyitni. Dohányáru és édesség. Odahaza végiggondolta a dolgot. Van ennyi és eny- nyi font megtakarított pénzem. Ez éppen elég lesz a berendezések és az áruk beszerzéséhez. Két hét múlva megkapta az árusítási engedélyt, és megnyitotta' a legforgalmasabb helyen, a Saint Antoin utcában trafikját. A boltba csak úgy özönlöttek a vevők. Egy év múlva megnyitotta második trafikját a Flórián utcában, majd rá néhány hónapra a harmadikat a Neville téren, pontosan a Szent Péter templommal szemben. Tíz év során pontosan tíz trafikot nyitott. Minden hétfőn végigjárta boltjait, összeszedte a heti bevételt és betette a bankba. Egy napon behívta a bank- igazgató. Mosolyogva kínálta hellyel és szivarral: — Foreman úr, bankszámlája elérte a harmincezer fontot. Azt ajánlom, ebből tíz ezret helyezzen el a Chicago Motors-nál, megtízszereződik a részvény értéke év végére. Foreman nem ellenezte a dolgot. Ha nem sikerül, akkor legfeljebb „csupaszon” marad meg az összeg,' de hátha... — Akkor hát, ha nincs ellene kifogása, Foreman úr, olvassa el ezt a. nyilatkozatot, és írja alá. — De honnan tudjam, hogy mit írok alá? — bizonytalankodott Foreman. — Micsoda? Nyilván tud olvasni! Foreman lefegyverzően elfanyalodott: — Éppen ez az. Nem tudok. A nevemet még le tudom írni, megtanultam, de olvasni nem tanítottak meg. — Űristen! — csapta ösz- sze a kezét a bankigazgató. — Harmincezer fontja van, és nem tud ími-olvasni. Uram, ez hihetetlen. Mi lett volna önből, Foreman úr, ha megtanul írni és olvasni? — Megmondhatom, uram — mondta Foreman kis mosollyal —, a Neville téri Szent Péter templom sekrestyése volnék. Dénes Géza fordítása
