Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-20 / 197. szám
1976. augusztus 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 NDGYFESZÜLTSÉG ALATT a „három-kovácsok" — Amikor az ember nyugdíjba megy, mérlegre teszi az életét, a munkáját. Menynyit ér? Aztán önmagától kérdezi: hogy lehet az, mindig dolgozott, és mégsem végzett eleget. — Ezt tiszta szívből mondja? — Ahhoz, hogy az ember elfogulatlanul tudja értékelni élete munkáját, hosszabb időnek kell eltelnie. Amikor tavaly decemberben felmentésem kértem a téeszelnöki beosztás alól, és nyugdíjért folyamodtam, úgy éreztem, nem bírom tovább. Hirtelen nagyon fáradt lettem. Mi volt a legnehezebb az elnöki poszton töltött 25 év alatt? Az állandó készenlét, az állandó feszültség. Ez nagyon megviselt. R legnagyobb öröm — Hosszú évek óta ismerjük egymást. Tudom, hogy az abádszatóki Lenin Tsz vezetői mindig ott voltak, ahol az újat, a korszerűt kellett próbálni. — Iparkodtunk, és ebben nagyszerű segítőtársaim voltak a szövetkezet alapító tagjai, a munkatársaim. Az emberek el is várták tőlem, hogy előbbre lépjünk. Sokszor találkoztunk az évek során. Volt azonban egy nagyon emlékezetes közöttük. Az 1971-es zárszámadási közgyűlésükön. — Az a zárszámadás valóban emlékezetes. A nagy ár- és belvíz miatt 1970-ben 26 milliós kiesésünk volt. így akkor, 1971 elején a tervezettnek csak 80 százalékát tudtuk kifizetni a tagoknak. — Pontosabban, kifizethették volna... — Nem nyúlhattunk a tartalékhoz. Ha csak a jelent nézzük, kifizetjük a pénzt, de nekünk a holnapra is gondolni kellett. Akkor a tagok ezt a szememre vetet- ék. Azt mondták: mi csak 80 százalékos emberek vagyunk. Nem volt könnyű le- bími bennük ezt a véleményt. Beletörődtek, de csak évek múlva értették meg, miért volt akkor a lemondásra szükség. Mennyi izgalomba, vitatkozásba, álmatlan éjszakába került... Azért arra büszke vagyok, hogy ez a mai nagy gazdaság 12 téesz egyesülésével alakult ki, de állami támogatást egyetlen esetben sem kértünk, pedig volt néhány olyan szövetkezet, amelyik a mérleghiány szélén állt. — És ha ezekután azt kérdem, mi okozta ez alatt a 25 év alatt a legnagyobbb öröA szolnoki Lenin Tsz-ben is az aratás utáni feladatokra koncentrálnak. A kalászosok után maradt 815 hektár tarlóról már lekerült a szalma, 230 hektárról bálázott szalmából készül a kazal. A megtisztított táblák 80 százalékát feltörték a tárcsák, 350 hektáron pedig a szántást és a talaj munka utáni lezárást is befejezték. Ugyanekkora területre szórták ki a műtrágyát, a szer- vestrágyaszóró kocsik pedig 250 hektár munkáját végezték el. A kiszántott lucerna és a betakarított borsóföldeken a diszktiller haladt végig, a borsószalmát is kazalba rakták. A terménykezelő üzemben a vetőmagnak szánt búzát tisztítják, fémzárolják. — Mi ? ... Az, hogy nem oszlott fel 1956 novemberében a téeszünk: százhetven ember mellette, szavazott, aláírta az újabb belépési nyilatkozatot, és elnöknek engem választottak. Hogy újra mellettem döntöttek. Hogy volt olyan ember, aki vasvillával állt őrségen, úgy védte a közöst 1956 október végén. Aztán a tagsággal nehezen tudtam elfogadtatni, hogy a téeszelnökség mellett a járási karhatalmi parancsnoki feladatokat is el kell látnom. Ha valaki, hát én tudtam,' mit jelent a régi rendszer, a cselédsors. Már kisgyerek koromban urasági cseléd voltam, mint az apám. — Azt mondta: mérlegre teszi az ember az életét. Nos, véleménye szerint hagyott-e adósságot? — Igen. A legtöbbel a családomnak tartozom. A feleségem soha nem szólt érte, hogy jóformán mosdani, meg aludni járok haza. 1953-ban esküdtünk. Akkor még nem volt olyan becsülete az elnöknek, mint ma van. Apósomnak mondták: hogy adhatod a lányod ilyen jött- menthez. Ráadásul nem is esküdtünk templomban. Ezt a mamáék elég rossznéven is vették., mert ez akkoriban rettenetes dolognak számított. És 1956 októberében? Egyedül hagytam egy bérlakásban a feleségem az egyéves kislányommal, mert menni kellett, mert a közös léte forgott kockán. És itt is voltak hőbörgők. Mit jelentett ez aggodalomban, féltésben mindkettőnk számára? Ezt az adósságot soha nem tudom visszafizetni neki. Ez nagyon nyomja a lelkem. — Mi ma a legnehezebb? — Hogy az emberben feloldódjon a negyedszázada tartó feszültség. Hogy hajnalban a másik oldalára tudjon fordulni. Hosszúak a napok — Mivel tölti a napjait? — Huszonöt év alatt ösz- szegyűjtöttünk egy kis házra valót, 260 négyszögöles kerttel. Kertészkedek, van szőlő, gyümölcs. Tagja maradtam a járási pártbizottságnak és a járási párt-vb-nek. — Csak a betegsége miatt kérte nyugdíjaztatását? Hisz alig múlt el 50 éves. Meg kell értenie. Nehéz időket éltünk mi át- Hőskor, ahogyan ma mondják. Az évek elteltével egyre nagyobb gond lett a gazdálkodás. Én soha nem éreztem, hogy nem fogadnak el vezeA napokban kezdik meg elszállítását a megrendelők. A konzervipari célokra termesztett borsó betakarítását befejezték, a tervezett 27 vagon helyett 29-cel fizetett a növény. Az ugyancsak ipari célokra termelt zöldbab ará- tása a napokban kezdődik. A növény érése az öntözés sorrendjében elhúzódik, a jelentős területű másodvetések is meghosszabbítják a kampányt. A paradicsomföldeken is megkezdődött a „nagyüzem”, eddig csak a piacra szállítottak, most viszont elindult a „lévonal”. A gazdaság 250 hektárról szedi a termést, és a tervek szerint- 710 vagon paradicsomlevet szállít a feldolgozókhoz. A takarmánynövények közül a silókukoricát vágják a tőnek az emberek, a munkatársaim. De nehezítette a helyzetem, hogy nincs megfelelő szakmai végzettségem. Ahhoz, hogy lépést tudjak tartani a többi vezetővel, éjszakánként otthon olvastam, tanultam. És éh ezt csak magamtól követelhettem meg. A többiek egyetemeken tanultak, főiskolákon, persze nekik sem volt könnyű. Egy darabig ment, aztán egyre terhesebb lett. Ráadásul mindig volt 8—10 féle társadalmi munkám. Ha újra kezdhetném... — Hogyan kezdené? — Tanulnék, egyetemre járnék, és megint tanulnék. — Így nyugdíjban, nem hosszúak még a napok? — Kicsit igen. Meg kell szöknöm a gondolatot, hogy nyugdíjas vagyok. — Mérlegről beszélt. Nos, Varjú Sándor nyugdíjas té- eszelnök, hogy érzi, merre billen a mérlege nyelve? — Amikor válságba kerültem, amikor úgy éreztem, nem megy tovább. Vége! Akkor jólesett, hogy az elvtársaim, a munkatársaim mellém álltak. Ez talán azt is mutatja, hogy nem múlt el hiába ez a 25 év felettem, a szövetkezet élén. Számíthatnak rám — És a téesz... nem hiányzik? — Az emberek először azt akarták, maradjak örökös tagja a vezetőségnek. Lebeszéltem erről őket. Hetenként bejövök. Csak nekem is azt mondják, elnök elvtárs, meg a jelenlegi elnöknek is. Hiába 25 év nagy idő ... Amikor az embernek több a szabad ideje, többet foglalkozik saját magával. Eltűnődik a sorsán. Én eljutottam addig a gondolatig, hogy vajon nem terhes-e, hogy egy nyugdíjas téeszel- nök a járási pártbizottságban, vagy itt a téeszben véleményt mond? Nem tarta- nak-e kibicnek? Holott engem most is és életem végéig a segítési szándék vezet. Ezt még nem tudtam magammal tisztázni. Tudja, nekem a fél életem benne van ebben a téeszben. Nem könnyű tőle elszakadni. Ha az egészségem engedi, többször bejövök majd segíteni. Szövetkezetpolitikával szeretnék foglalkozni. Ez volt mindig a legkedvesebb tantárgyam, amit az élet iskolája feladott. Tenni még . . . csinálni valamit.. . Segíteni, hogy a mai vezetők nagyobb eredményekkel dolgozzanak, mint mi annakidején. Varga Viktória gépek, a lucerna pedig szárítóba kerül, ahol lisztet gyártanak belőle. A kedvezőtlen időjárás okozta kiesést egyebek között a nemrégiben címerezett 400 hektár hibrid- kukorica szárának feldolgozásával akarják enyhíteni. Ezt a célt szolgálja a répafej és az árukukorica szárának lesilózása, valamint az öntözött „szandai” rét füvének lisztté történő feldolgozása is. A tákarmányhiány pótlására a meglevők mellé 70 hektáron silókukorica magja került a földbe. Az öntözési kapacitás egy részét is a takarmánynövények kötik le, vizet kap a cirok második növekménye, de jut a mesterséges esőből a paradicsomnak, az új telepítésű lucernának és a másodvetésű zöldbabnak is. A műszaki ágazat viszont már a salátamag és a cukorrépa betakarítására, valamint a vetésekre készülődik. A gépeket javítják, előkészítik, hogy minden rendben legyen, amidkor megkezdődnek az őszi munkák. B. A. Még a földrengésre sem kapnák fel a fejüket. Alattuk percenként tíz-tizenötször rezzen a föld. Tonnányi súlyával a gőzkalapács guillo- tinként zuhan prédájára. Az izzó fém ellenkezve szikrát szór. Aztán mégis lapul ej, hogy lapul — engedelmesen, szerszámnak ölébe. A tűziko- vács karja moccan. Zöld bódéjából a kalapácsvezetö az acélszörny fejét szép lassan a fémasztalra hajtja. Az utolsó munkadarab is a revétől szürke homokban fekszik. Homonnai János biccent: — Marad húsz percünk, amíg a következő adag fel- melegszik a kemencében. Aztán megint munka, váltakozik a húsz perc várakozással, lefújásig. A három állami díjas tű- zikovács a lócára heveredik. Hátukat a hámló vakolatnak vetik. Csontos István két hajdan volt fehér rongycsomót húz ki a füléből. Magyarázza: „A sűrített levegő sivít- va veri le a revét, s hűti a szerszámot, hogy ne ragadjon az anyag. Ha nem dugom be a fülemet, otthon még három óra múltával is zúgás mossa a fejem .. .” — ötven év múlva már fel sem veszed — hunyorít Sipos István Csontosra. — A fiatalokat pedig már egyáltalán nem fenyegeti a hőség, a bőrbe égő szikra és a reuma. Nincsenek fiatalok. A szolnoki Járműjavítóból a gőz- mozdonyjavítás kikopott. Elmaradtak a tanulók is, megszűnt a képzés. Már mi is jobbára csak bérmunkán dolgozunk. Debrecennek, Dunakeszinek, meg a többieknek. Itt maradtunk a végire. Utolsó tűzikovácsoknak ... Homonnai int,, indulás. Izzik már a kemencében az anyag. Fogót fog, szerszámot markol a három állami díjassal, a Vörös Október szocialista brigád. A fejeken micisapka. A munkaruha olajtól itatott, szikraégette. Ki nem tudja, meg nem mondaná, hetük közül melyik a három kitüntetett. Egyeznek a mozdulatok, a nehéz munka ledörzsölt minden 'sallangot. Időnként rákezdik a „kovácstáncot”. Az izzó anyagtól lábukat rántják. Máskor meg csak kézzel söprik a bőrükről a szikrát. A kalapács, buffanással, a brigádnapló alatt is megre- zegteti az asztalt. Csörren a zsírpapír. Szalonna és kenvér a színes doboz szőnyegseprőt takaró ja. Az asztallap szélén rejt. A brigád a fémet formálja. vall a napló. Száztíz százalékos teli esi timényekről... A száműzött selejtek- ről... Száznegyven vállalat, s augusztusig 270 teljesített társadalmi munkaóráról. Beszél az író-olvasó találkozóról, színházi estékről, s a brigádklubról, ahol vezetőségi tag Homonnai. Más brigádok naplói is hasonlóképpen mesélnek. Csak talán nem ilyen gazdag a mondanivalójuk ... Megakad a gondolat. Vékony, barnahajú asszony lép az asztalhoz. Dobozából kiemeli a szőnyegseprőt. A törtüvegű ablak felé tartja, úgy mondja: „Leértékelték most.. .” Kezet fogunk. Kovács Vencelnének hívják az asszonyt. Kovács ... Kovács — hát, persze, ő a negyedik állami díjas tűzikovács, hogyan is felejtheti az ember! — Az ura? — kérdem. Nincs válasz. Csak könynyek. Aztán az asszony lassan, akadozva formálja a történetet. Együtt dolgoztak a műhelyben. Kovácsné a kalapácsot vezette, az ura meg kovács volt. Tavaly december 1-én az asszony a sarokban 280 kilóson kezdett. Hét órakor. A férj az irodából jött le a lépcsőn, s egyszer- csak ... megtántorodott. Hanyattesett. Kovács Vencelt az üzemorvosi rendelőbe vitték. Holtan. A szívinfarktus vitte el. Nieberl Mihály művezető egy mondatba fogja a pillanatot : — Kihűlt a műhely. — Azt mondják Kovács Vencel már azelőtt is kapott egy szívinfarktust. .. — Mielőtt kiírták volna munkára, magam mentem az üzemorvoshoz' — emlékezik az üzemvezető. — Megkérdeztem hogy dolgozhat-e tovább. Nehogy még valami baja legyen. Azt mondták, a szakorvosi leletek szerint nincs olyan nagy baj. De hát a szívnél soha nem lehet tudni, mikor hagyja el a szolgálatot. Persze Vincének hiába is beszéltünk volna. Akkor is itt marad . . . — Miért? — Olyan ember volt. Visszajönnek Homonnaiék is. Észreveszik Kovácsnét. Megnémulnak. Az, arcuk? Most értem meg igazán, Nieberl Mihályt. Az arcuk, mint annakidején a műhely, kihűlt ... Az asszony a kalapácsához a csarnokba indul. Nemrégiben visszakérte a pártbizottságtól a férje tagkönyvét. Néha leül a tízéves fiával, a kezébe adja a szekrényből az állami díjat és a párttagkönvvet. Azt. mondja, összeSsmertetné az apát és fiát. A „három-kovácsokat” ismeri a gyerek. Eljönnek. Segítenek... Homonnai csikkről gyújt a következő Munkásra. Csontos a reveportól szürke rongydarabot tépdesi. Síposnak törött gombjával gyűlt meg a baja. — Tizenhetedik éve dolgozik együtt a brigád — dör- mögi halkan maga elé Homonnai János. — Továbbképzések, véradások, tanácskozások, meg a klub. Néha bizony a hétből alig jut valami haza a családnak. Ezért aztán időnként elfogja az embert a fásultság. Elakad, no, ez az igazság. Aztán egy- szercsak megszólal valami, ott belül, hogy az állami díj kötelez. A jövőnek is ... Házépítők. Az egyik kovács otthonának felhúzását 1959-ben vállalta a brigád. Műszakból vonultak ki. Hajnaltól estig kiásták a ház alapját. Homonnai apósa a mezőtúri kubikos csak csóválta a fejét, hogy biz’, olyat ő még nem látott. A brigádvezető emlékezik: „Néhány öregasszony is megállt. Közülük az egyik leszólt a gödörbe : „Állatok maguk úgy dolgoznak. Csak azért akartam ezt elmondani, hogy értse, a munka és másnak a segítése ad erőt az embernek . . .” Tények: Homonnai, Csontos, és Kovács házát 1969- és 1973 között ugyancsak a brigád építette fel. Tavaly Varga Béla segítésére siettek. A nagy felhőszakadás elmosta e házat, a romot csak a vakolat tartotta össze. A műhelyből harmincán vállalták a munkát. Egy nap alatt lebontották,, ami volt. Aztán kiásták az új alapot. Vadonat új másfél szobás családi házat építettek. — Tart még az erőből? — kérdem Csontost. — Néha három adag a leves, két hús az ebéd — eny- nyit felel csak, s kinyújtóztatja a vállait. Búcsúzóban Nieberl, a művezető magyarázza, hogy a kovácsok nem szóltak a Kiss- ről. pedig annak is építettek kalákában. Az idén pedig a hegesztő Kulin-a házát vették sorra. Rábólint saját szavaira, elismerően, meg egy kicsit féltőn is: „Olyanok, hogy mindig többet, jobbat akarnak adni, mint amennyire másoknak futja . ..” A csarnok kijáratánál vakít a nap. Odabenn a tűziko- vácsok szinte vibrálnak a kalapácsnál. Kezük most is egyszerre lendül. Mert ahogy mondják: egy kovács, nem kovács. Két kovács, fél kovács. Három kovács egy kovács. Négy kovács volt a jó tűzikovács. Mélykúti Attila mot? Ősz előtt A szolnoki Lenin Tsz-ben Régebben úgy volt — sokakban talán még most is így él - hogy az aratás nehéz munkája után pihenő következik, s csak ezután látnak hozzá a gazdaságok az őszi betakarításhoz. A mezőgazdasági szakemberek a megmondhatói, hogy a kalászosok levágása egyre inkább a hétköznapi dolgok közé tartozik, ugyanúgy, mint az egyéb, nyári munkák, amelyek a nagyüzemek számára az aratással egyenrangúan fontosak.
