Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-03 / 182. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. augusztus 3. Milyen is a Szaljut-5? Július 7. óta röppályán kering a Szojuz-21-Szaljut-5 komplexum. Borisz Volinov és Vitalij Zsolobov folytatja a tudományos munkát. A nagy méretű űrállomások - számos tudományos és népgazdasági feladat megoldásának hatékony eszközei. A világ legelső hosszantartó repülést végző űrlaboratóriumát, a Szaljutot 1971 áprilisában bocsátották fel röp- pályájára. Ez a mostani űrállomás a Szaljut-család ötödik tagja. Milyen is hát ez a Szaljut-5? Ami a legfontosabb méreteit és súlyát illeti, az előző űrállomásokhoz képest jóformán semmit sem változott. Az űrállomás összsúlya az űrhajóval történt összekapcsolása után 25 tonna, a hermetikus szakaszok térfogata kb. 100 köbméter. Hosz- sza összekapcsolt állapotban 23 méter, maximális átmérője több mint 4 méter. A Szaljut—5 módosított tájoló és stabilizáló rendszere révén az űrállomás állandóan a szükséges helyzetben tartható, mégpedig rendkívüli pontossággal. Ez igen fontos számos tudományos kutatás, például asztrofizikai objektumok megfigyelése szempontjából. Ahhoz, hogy az űrállomás jó felvételeket készíthessen, stabilul kell „állnia”, a „billegés” csökkenti a felvételek minőségét. A műszer- és a lakószakasz közötti átjáróban elhelyezett központi vezérlőpultról ellenőrizhető gyakorlatilag valamennyi rendszer és gépcsoport, köztük az űrállomás külső burkára szerelt műszerek is. Innen vezérelhető a tartalék-berendezés is: az űrállomás egyes fő rendszereiből és műszereiből a megbízhatóság növelése céljából kettő van. A vezérlés contralizálását segíti a fedélzeti számítógép, amelybe betáplálják a repülési programot. Ezenkívül az „elektronikus agy” lehetővé teszi azt is, hogy az űrállomást használni lehessen automatikus repülés közben is. A 4 méter átmérőjű „nagy” hengerben helyezték el a műszerszobát. Itt található a tudományos készülékek legfontosabb része, valamint a különböző sportszerek és egészségügyi berendezések, amelyek az űrhajósok edzéseihez szükségesek, köztük a „futódeszka” is. A kisebb átmérőjű hengerben található a lakószoba. Itt készíti el a legénység az ételét, itt ebédel, pihen. Két összecsukható ágyon alszanak. Az ebédlőasztalba szerelt villanyfőzőn melegíthetik meg az ételüket. Az űrállomás alkotói gondoltak az űrhajósok kulturált pihenésére is: rendelkezésükre áll egy diavetítő, egy könyvtár, amelyben megtalálhatók a klasszikusok. A. Dumas, Stefan Zweig és más írók művei. Az űrhajósoknak van magnójuk és rádiójuk. A lakószoba belső kiképzésére szemetnyugtató világoskék árnyalatú éghetetlen szintetikus szövetet használtak. A különböző színek keltik a „mennyezet” és a „padlózat” illúzióját az állomáson. A súlytalanság állapotában ezek a fogalmak megszűnnek létezni, és az űrhajósok előre kiválasztották a saját ízlésüknek megfelelően, hogy melyik falat tekintik majd „mennyezetnek”. A Szaljut— 5-ön minden a „maga helyén van”. „Kezdjük otthonosan érezni magunkat új házunkban” — közölték az űrhajósok. — Nálunk minden rendben van, jóllehet vannak kisebb meglepetések is: egyes műveletekre több időt fordítottunk a kelleténél” M. Csernisov Kiszállunk belőle ... összecsukjuk... és a falhoz támasztjuk. Uszo udulo-orias Másfélezer utast tud szállítani a szovjet tervezők új, folyami katamaránja, kéttörzsű hajója. A hajók sorozatgyártása megkezdődött a Volga-parti Gorkiban. A kéttörzsű, négy fedélzetes óriást, úszó üdülőnek szánták, amelynek fedélzetén vízi turista-utakat lehet tenni. Az utasoknak kényelmes kajütök, tánctermek, moziterem, napozó, olvasóterem, zeneszalon, éttermek, eszpresszók és bárok állnak rendelkezésére. A hajó nemcsak folyókon és tavakon, de víztárolókon is közlekedhet, gyakorlatilag bármilyen időjárási viszonyok között. Könnyen kiköthet olyan partszakaszokon is, ahol nincs kiépített kikötő. A folyami gőzhajó játéknak tűnik az óriási katamarán mellett „Csináld magad” autogiró Hajót vezérlő mesterséges holdak Amikor az amerikaiak fellőtték első egy helyben maradó navigációs holdjaikat a hatvanas évtizedben, a NASA úgy kommentálta ezt az eseményt, hogy a tengeri navigációt a jövőben nagymértékben segítik ezek az „égi világító tornyok”. Az amerikai hadsereg első három navigációs műhodjának jeleit eleinte kizárólag hadihajók és tengeralattjárók hasznosították, amelyek az óceánok bármely pontján, bármilyen időjárási viszonyok mellett néhány méter szórás mellett tudják meghatározni segítségükkel tartózkodási helyüket. Az amerikai katonai szatelli- tákat elsőízben 1969-ben használták fel hajóirányításra a polgári hajózásban, amikor a „Manhattan” nevű olajszállító hajó a jeges vízben az „Északnyugati-átjáró” vonalon tört utat. A vállalkozás során a leendő alaszkai olaj tengeri útvonalát igyekeztek kipuhatolni az amerikai olajtársaságok. A nehéz expedíció során a Manhattan tartózkodási helyét a navigációs holdak jelzései segítségével 2—3 méteres szórás mellett lehetett meghatározni. Napjainkban fokozatosan megkezdik a navigációs sza- telliták szolgálatba állítását a polgári hajózás területén. Az USÁ-ban a „Schenectady”-! kutató laboratóriumban foglalkoznak róost a megfelelő technikai berendezések fejlesztésével. A NASA két mesterséges holdja 36 000 km-es pályán kering. Az egyik mesterséges hold, az ATS—3, látszólag mozdulatlanul áll a dél-amerikai kontinens felett, a másik, az ATS—1 pedig a Hawaii-szigetek felett. Ez a két mesterséges hold segíti az ESSO olajtársaság tankhajójának a navigációját. A tankhajó rendszeresen szállítja az olajat Venezuelából az USA keleti kikötőibe. A mesterséges holdak jeleinek segítségével a hajó tartózkodási helyét bármelyik percben néhány méteres eltéréssel tudja megállapítani a nyílt tengeren. A hírközlő szatelliták telefon-, telexjelek, valamint televíziós képjelek továbbítását is biztosítják a tankhajó és az ESSO központi székháza között. Joggal irigyelhetjük a madarakat, hiszen helyváltoztatásuk során néhány szárnycsapással a magasba emelkednek és máris szó szerint madártávlatból tekinthetik át a vidéket. Ügy tűnik, autójával az országutak és városok forgalmába „bepréselő- dött” ember is szeretné egyszerűbben, gyorsabban megoldani az utazását. Kis járműveket konstruálnak, építenek világszerte, amelyekkel egy személy rövid nekifutás után a magasba emelkedhet, és óránként 100—120 kilométeres sebességgel haladhat. E konstrukciók nem klasz- szikus értelemben vett helikopterek, hanem annak egyszerűbb változatai, úgynevezett autogirók. Mig a helikoptereknél a forgószámyat — azaz a rotort — valamilyen motor, dugattyús vagy gázturbinás hajtómű forgatja, addig az autogiróknál a nagy lapát- kerekeket csak az alulról felfelé irányuló és a lapátokhoz nagy állószöggel érkező át- áramló levegő tartja forgásban (az aerodinamika ezt a jelenséget autorotációnak nevezi). Az autogirót tehát az autorotáló lapátkeréken keletkező felhajtóerő tartja a levegőben. A képen látható „amatőr- autogirót” egy dán szakember tervezte és építette meg. önsúlya kevesebb 150 kilogrammnál. Egy 1200 köbcentiméteres autómotor az erőforrása. A felszálláshoz 40, a leszálláshoz 6—8 méternyi területre van szüksége. Maximálisan 2500 méter magasságba emelkedhet. Üzemanyagkészletével egyhuzamban 1,5—-2 órát tartózkodhat a levegőben. fi legbiztonságosabb autókerék A világhírű Dunlop cég konstruktőrei olyan biztonsági autókereket fejlesztettek ki, amelynek a gumiköpenye hirtelen levegőveszteség fellépése után sem fordul le a tárcsáról. A kísérletek során a 80 kmfóra sebességgel haladó gépkocsi még leeresztett gumival is jókora távolságot megtehetett, méghozzá az autó irányítását a biztonsági határok között fenntartó oldalvezető erők mellett. A gumiköpeny olyan erős, de mégis megfelelően rugalmas szerkezetű, hogy belső túlnyomás nélkül is hordani tudja a reá eső terhelést. A tárcsáról való lefordulását a megfelelően magas perem akadályozza meg. A „Denodo” nevű biztonsági kereket nyugodtan tekinthetjük világraszóló találmánynak, hiszen e problémát eddig még senkinek sem sikerült megoldania. Pedig az országutakon száguldó gépkocsik hirtelen defektjei sok emberéletbe kerülnek szerte a világon.
